Ugrás a tartalomhoz

Magyar zenetörténet

Dobszay László

Mezőgazda Kiadó

7. Pozsony, a kifejlett zeneélet várostípusa

7. Pozsony, a kifejlett zeneélet várostípusa

A XVIII. század közepétől fogva Pozsony zenei szempontból is az ország vezető helyévé, fővárosává válik. Ezt több tényező szerencsés összejátszásának köszönheti. A XIV–XV. századtól kezdve erőteljesen fejlődő kereskedőváros jelentősége a török kor alatt és után minden szempontból megnövekszik. A Bécshez közel eső új politikai központ a kulturális hatásoknak az itt megforduló különféle rendű és rangú emberek révén összegyűjtője, közvetítője lesz. Az egyházi centrumnak, a Szent Mártonnak zenei élete folyamatosan fejlődik. A XVII. században az evangélikus egyház révén is gazdagodik a város templomi zenéje, szoros kapcsolatban más nyugat-magyarországi luteránus városokkal. Mindaz az érték, melyet különböző egyházak zenei életében megismertünk, Pozsonyban is otthonra találhatott; de ezen kívül a rezidenciális zenélés sokféle formáját is mintegy begyűjthette a város, hiszen főurak egész sora tartott házat Pozsonyban, ahol Bécs és a magyarországi birtokok között utazva elidőzhettek. Zenekar volt pl. a XVIII. században a még mindig nagyszombati „száműzetésben” élő esztergomi érsek pozsonyi házában, de ugyanígy a zene pozsonyi pártolói az itt rezideáló Grassalkovichok, Erdődyek stb. Úgy élénkíthették a város zenei életét, hogy ez nem eredményezett az uradalmi helyzetből származó exkluzivitást, mint a vidéki kastélyaikban való muzsikáltatás. Ugyanakkor a város gazdagodó, több nyelvű polgársága is megérett arra, hogy igényelje, becsülje, megfizesse a zenei produkciót. A XVIII. század közepén már jelentős, az eddigi egyházias formáktól függetlenné váló zeneoktatás van, ugyanez időtől kezdve olasz, majd német, végül magyar színtársulatok is állandó vendégei a város színházépületének. Számítsuk hozzá ehhez a jövő-menő zenészeket, az országgyűléseken megforduló urak zenészeit éppúgy, mint a sokadalmakat kihasználó szórakoztató zenészeket, bandákat, továbbá a Bécshez, Cseh- és Morvaországhoz való közelséget, mely megkönnyítette a zenész idegenforgalmat is. Mindebből megértjük, hogy a XVIII. század végére a nyugat-európai városokkal teljesen egyenrangú, intenzív zeneélet van itt, operaelőadásokkal, hangversenyekkel, melyeken két-három év késéssel bemutatják a kor legrangosabb operáit, zenekari műveit. (Mindenesetre jóval rövidebb idővel a külföldi bemutató után, mint ahogy ma követi Budapest a kortárs zenei áramlatokat.) Haydn-művek, Mozart-operák hangzanak el, Beethoven maga is koncertezik Pozsonyban, a Pozsonyból származó Hummel is vissza-visszatér, hogy a kismartoni zenekultúrát, benne Haydn művészetét közvetítse.

Az intenzív zeneélet vonzza és neveli a nagy zenész egyéniségeket, akik előadók vagy tanárok, vagy karnagyok, de zeneszerzők is egyszemélyben. Legkiemelkedőbb alakjait meg kell ismernünk, s ez egyúttal jó alkalom lesz arra, hogy magáról a zeneéletről is képet nyerjünk.

Emlékezzünk, hogy a XVII. század közepén még Samuel Capricornus (1628–1665), az ide menekült német barokk komponista a városi zeneigazgató. Mellette látjuk néhány évig rokonát és tanítványát, a Moson megyei Strattner Györgyöt (1645–1704), aki aztán Németországban lesz a kantátairodalom jelentős (Bachra is hatást gyakorló) mestere. Az 1660-as években pozsonyi orgonista a Sopronból ide költöző Kusser János, egyházi művek komponistája; apja a Pozsonyban született Kusser János Zsigmondnak, aki Párizsban Lully barátja, stílusának folytatója, s Német-, majd Írországban működve a kor egyik legismertebb karmestere és zeneszerzője. A jelentős zenésznevek feltűnően megszaporodnak a XVIII. század végén. Fontosnak tartjuk, hogy egy városban, egy időben seregnyi kitűnő muzsikus tevékenykedik. A dómkarnagyi állás szerepét már más városokból ismerjük; itt azonban feltűnő, hogy mellette hány zenésznek-zeneszerzőnek ad megélhetést a zenetanári állás.

Rigler Ferenc Pál – valószínűleg osztrák származású – zeneszerző az 1770-es évektől a fő-nemzeti iskolának a zenetanára. 1777-ben hangversenyezik először a városban, széles körű zenei tájékozottságát nemcsak zongoradarabjai (szonáták, rondók, fuga), hanem Bécsben, majd Pesten kiadott zongoraiskolája is mutatja. Nagy példaanyaggal illusztrálva a zeneelméletet, a díszítéstechnikát, a figurációk rendszerét, voltaképpen még zeneszerzési ismereteket is közvetítő, első rendszeres újkori magyarországi zenetankönyv. Rigler tanítványa volt a Pozsonyban született Johann Nepomuk Hummel, Haydn kismartoni utóda, 1816 után stuttgarti, majd weimari karmester, virtuóz zongoradarabok, operák, egyházi művek és kamaraművek (továbbá Balli Ongaresi és Rondo all’ongarese című magyaros darabok) szerzője.

Az 1780-as években működik, szintén tanárként, Zistler József, aki Lavotta Jánost oktatta zenére, majd 1789-től a morva származású Klein Henrik, Erkel későbbi tanára. Művelt, a nemzetközi zenei életben forgolódó férfi, a lipcsei Allgemeine Musikalische Zeitung munkatársa. Saját alkotásai: zongorafantázia, József Ferenc főherceg születésére komponált kantáta, más alkalmi kantáták, misék (Pozsonyban, Körmöcbányán); ugyanakkor magyar táncok gyűjtője, népszerűsítője.

A dómzenekar és a főúri együttesek vezetői is jelentékeny, a bécsi klasszikus stílusban mesteri fokon író komponisták. 1773-ból tudunk Zimmermann Antal pozsonyi működéséről. A hercegprímás zenekarának karmestere és a dóm orgonistája. Melodrámáit Bécsben mutatják be; mellette szimfóniákat, mennyiségileg, minőségileg egyaránt számottevő kamarazenét (szextett, 12 vonóskvintett, 12 fuvolakvintett, szólóhegedűszonáták, duettek) és versenyműveket (oboa, fagott) hagyott hátra.

128. ábra - Zimmermann: F-dúr kvintett I. t.

kepek/128abra.png


Udvari muzsikusként kerül Pozsonyba Ausztriából Druschetzky György, az említettekkel nagyjából egyidőben (1783). Grassalkovich rezidenciájának muzsikusa, egy huszonegy hangszerre írt művét 1790-ben az egyesített Esterházy-Grassalkovich-fúvóskar adta elő. Főleg a fúvószene iránt érdeklődik (előbb Linzben volt tartományi dobos!), 3 versenyművet ír üstdobokra és fúvósegyüttesre, partitákat és koncerteket fúvósokra, de magyaros táncokat is, ugyancsak fúvós együttesre. Mellette operák, szimfóniák, divertimentók, nagyszámú egyházi mű szerzője!

Rezidenciális zenész Pozsonyban Marschner Henrik is, egyebek közt A vámpír és a Hans Heiling című opera későbbi szerzője. Lipcsében tanult, majd Amadé Tádé gróf viszi Bécsbe, s 1817-től lesz a Grassalkovich-család házi zenésze Pozsonyban, végül a Zichy-család által támogatott muzsikus a Fejér megyei Nagylángon. Pozsonyban operáját mutatják be, ugyanott szonátákat, triókat ír, műveit Lipcsében, Berlinben is játsszák, 1824-től a drezdai Opera zeneigazgatója, később hannoveri udvari karmester. Magyarországi utazásainak emléke a Szőnyi utazás… (Die Reise nach Szőny…) című rondó.

A zenész számára további elhelyezkedési lehetőséget biztosít a színház. 1780 óta toronymester, majd 1798 után színházi karnagy Pozsonyban Tost Ferenc, nemcsak német nyelvű színpadi zenék, daljátékok, továbbá kamaraegyüttesekre írt szonáták, táncok komponistája, hanem a Csokonai által magyarra fordított (eredetileg Simon Weber német szövegére írt) Serkentés a nemes magyarokhoz című kantátának, továbbá három füzetnyi verbunkos táncsorozatnak is szerzője.

A pozsonyi zenészkör legnagyobb formátumú szerzője a magyarországi születésű Fusz János. Tolnán született, Baján tanult zenét, a Tolna megyében volt orgonista és zongorajátékos. Végh Ignác házánál zongoratanító, majd 1801-ben kerül Pozsonyba, szintén zenetanárként. Ezután 1817-ig felváltva Bécsben és Pozsonyban lakik, majd végleg hazatérve Budán hal meg. Oeuvre-je mind számban, mind a vállalkozás nagyságát tekintve imponáló: melodrámák (áriákkal, kórusokkal, nyitányokkal), teljes operák, pantomim József nádor névnapjára, egyházi zene, zongoraszonáták, variációk, virtuóz koncertdarabok, négykezesek, vonós és fúvós négyesek, sok dal, kórus, kánonok. (A művek egyrészt Bécsben, másrészt különböző magyarországi gyűjteményekben, pl. Keszthelyen, Veszprémben, Pécsett, Vereben maradtak fenn, egy részük annak idején nyomtatásban is megjelent.) E darabok Bécsben is figyelmet keltettek; Beethoven ugyan rossz véleménnyel volt hangszeres muzsikájáról, de úgy becsülte, hogy az „énekhez ért, s annál meg is kell maradnia”. A mai kutató szerint a Mozart-követőként induló Fusz figyelemreméltó harmóniai önállóságot tanúsít, s az ének kíséretének önállósodásában is Schubert felé mutat (Alfred Orel az MGG német nagylexikonban).

129. ábra - Fusz János: Isaak – nyitány (a szerző négykezes kivonata)

kepek/129abra.png


A XIX. század elejének pozsonyi zeneszerzője a Haydn-tanítvány Struck Pál, aki szimfonikus zeneszerzői tevékenysége mellett zeneműbolt alapítója volt Pozsonyban. Kortársa Pfeifer Ferenc, Hummel tanítványa. Tevékenysége azonban már a következő korszakba, a magyar romantikába vezet át: Csokonai verseire ír dalokat (a magyar Zenei Lexikon szerint „finom szövésű, gondos deklamációjú, határozott technikai készségről és invencióról tanúskodó kompozíciók”), s Bihari János műveit írja át gitárra! S hogy egy műkedvelő zeneszerzőt is említsünk: pozsonyi ügyész-ember volt a XIX. század elején az a Berner Ádám, akinek két hegedűre és nagybőgőre írt magyar táncaiból egyet a már említett győri órás zenélő órájának műsorába fölvett.