Ugrás a tartalomhoz

Magyar zenetörténet

Dobszay László

Mezőgazda Kiadó

12. Egy középkori dallamcsalád

12. Egy középkori dallamcsalád

Eddig inkább a zene sokféle szerepét mutattuk be népzenei példáinkkal. Illő, hogy legalább egyetlen csoporttal ízelítőt adjunk a stílusból, a középkori dallamosság világából is.

A bemutatásra kiválasztott dallamcsalád alapjában pentachord-gondolkozású (öt egymás melletti hang), bár szextettel is kisszeptimmel kibővülhet. A kvint, a kvart, a szekund és az alap az erős hangok; a terc változhat, tehát mixolid vagy dór jellegű dallamok egyaránt találhatók köztük. A forma kicsiny, 4–6 szótagos motívumokból építkezik, s ezek egyszerű dallam floszkulussal a főhangok ereszkedő sorát írják körül. Így elvileg ötsoros dallamoknak kellene létrejönni 5 4 3 2 1 kadenciasorral. Gyakorlatilag azonban e lehetőségekből bizonyos szabadsággal lehet válogatni: ismerünk 5 4 1 háromsoros, 5 4 2 1 vagy 5 4 3 1 négysoros formát is; a mélyebb rétegből visszakanyarodhat a magasabb főhangokhoz, s így akár 6-8 soros formák is létrejöhetnek, pl. 5 4 2, 4 3 1 kadenciaképlettel. Ide tartozó dallamaink nagy része szokásanyaghoz kapcsolódik: van köztük lakodalmas, karácsonyi kánta, oktató ének, régi szertartásos táncra (játékra) utaló gyermekjáték is.

54. ábra -

kepek/54abra.png


55. ábra - Gregorián dallam

kepek/55abra.png


56. ábra - Moldva

kepek/56abra.png


57. ábra - Gömör megye

kepek/57abra.png


58. ábra - Abaúj-Torna megye

kepek/58abra.png


59. ábra - Dániel-játék XII. század

kepek/59abra.png


60. ábra - Békés megye

kepek/60abra.png


61. ábra - Nyitra megye

kepek/61abra.png


62. ábra - Nyitra megye

kepek/62abra.png


63. ábra - Nyitra megye

kepek/63abra.png


64. ábra - Zala megye

kepek/64abra.png


65. ábra - Bukovina

kepek/65abra.png


A viszonylag szilárd alapelemeknek és változékony formáknak ez az együttállása, méghozzá éppen ezekkel a motívumokkal és ebben a tonalitásban, a gregorián – 7. tónusú – antifonáknál mutatható ki. Nem azért, mintha e szertartásos dallamok okvetlenül a gregoriánból származnának, hanem valami közös európai gyökér kettős hajtásai, melyhez analógiákat más európai népek szokászenéjében is lehet találni. A gregorián alapján valami ilyen kötetlenebb képletű „antifonális” formálást felételezhetünk legrégiesebb dallamrétegül (1. a–c példa).

Gyakoribb azonban, hogy az egyes motívumok terjedelme és ritmusa szabályozott: általában öt szótagú (d) példa). E népzenénkben különös szótagszám mögött alighanem a 3+2 osztású, ún. voltaritmus rejlik. (A „volta”: alapképletű, késő középkori táncfajta.) A voltapéldában már látszik, hogy a főhang a második súlyt illeti, tehát nem a sor utolsó hangját, hanem utolsó súlyát kell tekintetbe vennünk az elemzéskor. (*) A Kis kacsa fürdik ismert dallamcsaládja négy és ötsoros formákban tartalmazza a modellt (főhangjai a félhangokon!), s egyikéhez Kodály Arbeau táncgyűjteményéből hozott XVI. századi analógiát. De idézhetünk jóval korábbit is: már a XII. századi franciaországi Dániel-játékban van egy dallam – szövege Dániel történetének rövid summáját adja –, mely félreérthetetlenül voltadallam, a Kis kacsa fürdik közeli változata (e) példa). Ez egyben meggondolkoztat, hogy a ritmusfaj késő középkori funkciója, a tánc (melyről a „volta” nevet is kapta) eredetileg is fő alkalmazását jelentette volna. Voltaritmusú a dallamnak a kétszeres (tehát nyolc kis egységet felsorakoztató) változata is (g példa).

Van azonban egy szótagbővüléses (6 szótagú) alakja is a dallamnak, okkal helyeztük a Dániel-játék-példa alá. Nálunk főleg régi típusú (francia eredetű) balladákkal szerepel együtt. Hozzá Vargyas Lajos francia népdalpárhuzamokat idéz (Néprajzi Közlemények, 1958), s a változó ütemű középkori európai „giusto sillabique”-példa a Hess páva is. Főhangnak itt sem az utolsót kell tekinteni a sorokban, hanem a negyediket, mely egybeesik a voltaváltozatok második súlyával (f példa).

Az újabb irodalom e csoportot Révész-dallamkörnek hívja, a balladaszerű történethez kapcsolódó zobori dallam (Hej révész, révész) miatt. Ez talán a család legszebb tagja. Ugyanerre éneklik ugyanott a lakodalmi menyasszonybúcsúzót is (h–i példa). Szabad rubatójuk mögött a „volta” és a „bővített volta” (vagyis hatos) sorképlet kombinációját kell meghallanunk: 5+5+6. A régi képletek ilyen kombinációja már kétségkívül műköltői kezdeményezések eredménye. S erről eszükbe kell jutnia a László-ének versképletének (dallama is a Révész-dallam távolabbi változata): 5+5, 5+5, 5+5, 5+6 (lásd III.10.). Tehát a voltaképletek kettesével hosszú-sorokká állnak össze, majd a szakaszok végét nemcsak a szótagok, hanem ütemek számát is növelő bővített képlet jelzi. A históriás énekek közt megjelenő elég sok hasonló megoldás mutatja, hogy nem egyszeri ötletről van szó. (Ilyen például a már említett Mikoron Dávid, Tinódinál a Summáját írom Eger várának.)

Sőt a versképlet további elágazását tekintve – ha ezt már nem is kapcsolhatjuk össze dallamcsaládunkkal – érdemes felfigyelni arra, hogy a 4+6 verssor (Angyaloknak nagyságos asszonya) második tagja pontosan egybeesik a „giusto sillabique” hatosával, s nem lehetetlen, hogy a 4-es előtag egyszerűen a voltaképlet összevonásából származik:

66. ábra -

kepek/66abra.png


Érdemes megemlíteni, hogy régies névnapköszöntőnk (Megjöttünk mi jó este) is levezethető az Angoli Borbála-féle dallamalakból. Az elején szótagszaporítás, majd a sor két tagja közti kiegyenlítődés hozta létre a hetes képletet, melynek furcsa sántító ritmusa még így is emlékeztet a hatosok aszimmetriájára (j példa). Hogy pedig a Révész dallamtípus még egy-két századig eleven, formájában is alakulóképes volt, ezt motívumaiból kialakított 8 × 6 szótagos XVII. századi halottasének (k példa) jelzi.

Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a dallamkör hátterében egy régi európai dallamidea állhatott, mely valószínűleg szabadabb formációjából (lásd a gregoriánt!) már a középkorban kikristályosította a 3+2 (és változatai) alapképletet. Úgy véljük, e korban fő funkciója kismotívumokból nagysorokká szervezett epikus szövegek megzenésítése lehetett (vö. nyugat-európai és bolgár! példák). Talán ebben az időben alakult ki – de már a dallamtó függetlenül – a 4+6 képlet is, mely – szintén epikus funkcióban – keleten (bolgár, szerb hősénekek) és nyugaton (rímes zsolozsmák, liturgikus drámák, francia népdalok) igen népszerűvé vált. Maga a Révész-család azonban – ha esetleg korábban meg is jelent hazánkban – a késő középkorban és a XVI. században bontakoztatta ki gazdag magyar variánskörét, az új költői kísérletekkel éppúgy szövetkezve, mint a kor divatos tánczenei áramlataival (volta, gagliarda). E korszak emlékei például az 5+6, és főleg 5+5+6 kombinációk.