Ugrás a tartalomhoz

Magyar zenetörténet

Dobszay László

Mezőgazda Kiadó

13. A népzene tanulságai

13. A népzene tanulságai

Ki tudja-e egészíteni népzenénk az előző szakasznak a zene nélküli zenetörténetét? Elsőként a regölés népszokása kínálkozik vizsgálatra, hiszen ez a szó már az oklevelekben is elénk tűnt, figyelmeztetésként. Regöltek-e a regösök?

A leggazdagabb regölésváltozatokat (a dozmati és bucsui regölést; 1. Magyar Népzene Tára. II.: 855–857.) Kardos Tibor és Dömötör Tekla az Árpád-korra datálja. S valóban, nehéz lenne bármelyik elemét is későbbre tenni. Magja persze még régibb, emlékezünk rá, hogy áldásszövegei, varázsló refrénje, s a jellegzetes regös-kvint még honfoglalás előtti motívumok. Ám itt már többről van szó, mint sámánisztikus rítusról. A regölők úgy mutatkoznak be, mint az ünnepek, Szent Istvánnak szolgái (itt keveredik István király alakja Szent István első vértanúéval; ez utóbbi a missziós kereszténység nagy szentje, a királynak is névadója, s éppen az ő ünnepnapjához, december 26. előestéjéhez tartozik maga a regös szolgálat). Férfiak kultusztestületét képviselik ők, „örömmondók”, akiknek kötelességük emlékezetbe idézni a nagy napok tartalmát, elmondani a karácsonyi „új örömöt” az „olasz, a német, a magyar asszony” ablaka alatt (a magyar mutatkozik a szolgálat jutalmazásában legnagyvonalúbbnak: kivonatja hordós borát, levágatja vágó ökrét, kiszedeti kemence cipóját). Látomásokat idéznek, amelyben pogány ősképek és keresztény misztériumok olvadnak össze: látomást az életfáról, mely alatt Mária ringatja a bölcsőben Jézusát; s látomást a csodafiú szarvasról, mely egyszerre az Árpád-ház régi totemállata, ugyanakkor az Úristen követe. De más változatban szent asztalközösséget is felidéznek: a nekik adott ételek áldomássá változnak. „Azt is megengedte nékünk az Úristen, a szent oltár mi asztalunk lehessen, a miseruha a mi abroszunk lehessen …a szent ostya mi kenyerünk lehessen, a szent kehely mi poharunk lehessen…” (MNT, II.:786)

Ahogy a tartalom meggazdagodott a jókívánságos hajdani regöléshez képest, úgy a forma is összetettebbé vált. Dramatikusabb is, ismétlésekkel, visszatérő és változó elemek kombinálásával rafináltabbá is, mely ugyanakkor összhangba hozható az ősibb refrénes alakzattal. S ugyanígy zeneileg: ciklus ez már, egymásra következő tételekkel, ugyanakkor primitív rondóforma, ismétlődő szövegrefrénekkel és változó szövegű, de zenében hasonló dallamrefrénekkel. Az egyes szakaszokban helyet kap többféle zenei anyag is, de a régi regös-mag hangja zeneileg összesimul az európai szokászene hexachord dallamaival.

28. ábra - MNT II. 855.

kepek/28abra.png


Habár ezzel az ünnepszolgálattal akár a királyi udvarba is beléphettek a regölők, mégsem valószínű, hogy ez lett volna az a zene, melyet a királyi regösöknek szolgáltatni kellett. Inkább arról van szó, hogy a régi, sok jelentésű „reg” szó most differenciálódik. Egyik helyen a „varázslás” értelem marad meg (mint éppen a „hej Regö rejtem” refrénben, s ezáltal a népszokásban). Az oklevelek regöseinél a félhivatásos világi énekszolgálat a szóalkalmazás indítéka. Máskor a szertartásos-kultikus lakomára, dombérozásra emlékeztet a „regölés” szó (mint a királyi ivótárs-regösök, combibatorok esetében).

Természetesen éltek és nyilván tovább alakultak a középkor alatt mindazok a népzenei stílusok, melyeket az őstörténetnél tárgyaltunk. Valószínű, hogy a középkor nagyban hozzájárult a szabályozott sor- és strófaképletek kialakulásához, s annak a hangnemi, szerkezeti, motivikus zártságnak megformálásához, mely a magyar népdalt még legkeletiesebb stílusaiban is olya európaivá teszi. A sirató és a pszalmodikus stílusokban éppen a középkorra tettük a dalszerűbb, a recitatívtól eltávolodott variánságak kibontakozását.

Ugyanakkor a magyarság találkozása az európai szokáskultúrával szükségszerűen zenei stílusok, kifejezési eszközök, egyes dallamok megismerését is magával hozta. Az ilyen hatás persze azt jelenti, hogy a mintadallam átalakulva, az átvevő hagyományai és ízlése szerint formálva válik maga is hagyománnyá, csiszolódik be a dallamkincsbe, hogy ott további gazdag dallamtermés elindítója legyen, a meglevő stílusokkal kölcsönhatásba kerüljön, vagy éppen elszigetelt, különleges dallamadatként tanúskodjék a nemzetközi érintkezésről. „Magyarország az európai dallamvándorlás útjaiba ezer éve be van kapcsolva, s ha majd a középkori zenét, melynek feltárása csak mostanában indult meg, jobban megismerjük, bizonyára kiderül majd, hogy nálunk is életben maradtak a nép ajkán középkori dallamtípusok késő leszármazói” – mondja Kodály (Magyar Népzene 19694:68. o.).

Nem könnyű azonban megállapítani, hogy egy ilyen dallamösszefüggés mikori találkozásnak emléke. Mindenesetre ennek a gazdag, európai ihletésű, de tökéletesen magyar szellemű daltermésnek a kivirágzása inkább a késő középkorra eshetett. Ezért a következő fejezetben tartunk majd rendszeres szemlét fölötte. De ez nem jelenti azt, hogy egyik-másik dallam nem éppen Árpád-kori világi zenénk tanúja, mint ahogy a következő példáknál gyanítható. Többnyire az is eldönthetetlen, vajon egy európai dallamgondolat milyen közvetítéssel jutott el hozzánk. Legtöbbször nagy európai divatokról van szó, melynek emlékei itt is, ott is fennmaradtak.

A középkorra esik népszokáskultúránk gazdagabb kibontakozása, hiszen annak feltétele egyrészt egy viszonylag nyugodt és állandó településstruktúra, másrészt az ősi természeti eredetű ünnepek keresztény átformálása, az ünneplés – mondjuk ki – klasszikus ízlésű formába öntése. Így például szokásdallam az a szép kétsoros, régies, kis ambitusú dallam, melyhez Kodály XIII. századi spanyol párhuzamot idéz (uo.):

29. ábra -

kepek/29abra.png


A dallam nálunk lakodalmi ének, második verse párosító jellegű. Első versszaka nyugat-európai műfajpárhuzamot sejtet: a trubadúrok, minnesängerek kedvelt „alba”-éneke (a szerelmeseket költögető hajnal-ének) mögött ilyesféle, jellegben is, eredetben is népiesebb szokásdalok állhattak.

Egy másik lakodalmi dallamunkhoz még ritmusban is elég közeli példát találunk egy XII. századi francia liturgikus drámában. Drámabeli helye és szövege alapján annak gyökere is valamiféle nászdal lehetett.

30. ábra - Klézse (Moldva)

kepek/30abra.png


31. ábra - Liturgikus dráma

kepek/31abra.png


A lakodalom, a párosító s az utóbbival kapcsolatban álló Szentiván-éj más dallamai mögött is ilyen kora középkori európai hátteret sejtünk. Elsősorban a szabad szerkezetű, régies diatonikus dallamokra gondolunk, melyekhez gregorián zenei rokonságot is lehet idézni – nem föltétlenül közvetlen hatás jeleként, inkább e dallamkultúra régiességének tanújaként.

32. ábra - MNT II. 232.

kepek/32abra.png


Vannak azonban világi zenébe átkerült egyedi gregorián dallamok is, mint például a felvidéki magyaroknál (de szomszédaiknál is) ismert aratóének:

33. ábra - MNT II. 309.

kepek/33abra.png


34. ábra - Gregorián dallam

kepek/34abra.png


E néhány példa egyelőre csak annyit akar érzékeltetni, hogy miféle új impulzusok érték a magyar zenei közgyakorlatot.

Témánkat majd a következő fejezetben folytatjuk.