Ugrás a tartalomhoz

Magyar zenetörténet

Dobszay László

Mezőgazda Kiadó

10. Új alkotások a XII–XIII. században

10. Új alkotások a XII–XIII. században

III. Béla király – egy följegyzés szerint – udvari klerikusát, Elvinust Párizsba küldte, hogy ott a zene új stílusát – „novam melodiam” megtanulja. A kutatók eleinte arra gondoltak, hogy az ez időben felvirágzó Notre Dame organumról, a többszólamúság első nagy teljesítményéről van itt szó. Ám ennek magyarországi átvételére semmi bizonyítékunk nincs. Annál több egy másik párizsi újdonság hatására.

A híres Ágoston-rendi Szent Viktor apátság tudós költőjének, Ádámnak tevékenységével éppen a XII. század közepén a sequentiaköltészet új, csodálatos gazdagságú korszaka indul meg. A „szentviktori” sequentiák magas rendű, merészen megfogalmazott teológiát ritmikailag, rímtechnikában, nyelvezetben egyaránt virtuóz költői kifejezéssel egyesítenek. E versek 8–8–7 szótagszámú trochaikus sorképletei és terjedelmes szövegeik a zenét is új kifejezési eszközök keresésére kényszerítették, hogy az azonosságok és nagy ívű fokozás egyensúlyával szorítsák formába az áradó új dallamosságot. Valószínűleg ez az a stílus és technika, melynek megtanulására és – már keletkezése után néhány évvel – pannon földi meghonosítására Elvinus küldetése alkalmat akart adni.

Alkalmazására hamarosan mód is nyílt. III. Béla szorgalmazására 1192-ben megtörtént László király szentté avatása, azé az uralkodóé, aki – néphagyományunk is tanúsítja – oly népszerűvé vált az igazságossága, hősiessége révén. A szükséges új énekek megalkotása nyilván László temetési kultuszhelyének, Váradnak a klerikusaira várt. Várad püspöke ez időben Elvinus – talán ugyanaz az Elvinus, aki korábban Párizsban tanult. Mindenesetre a Szent László officium énekei francia hatásról tanúskodnak, az officium himnusza és a mise sequentiája pedig éppen az új „szentviktori” stílusban készült. A mesterek büszkék lehettek volna a tanítványra, mert műveik költőileg is, zeneileg is pompás alkotások.

25. ábra - Budai Psalterium

kepek/25abra.png


László sequentája azonnal népszerűvé válhatott, hiszen a Pray-kódexben XIII. század eleji (utólagos) bejegyzéssel egy olyan Mária-sequentiát találunk – tiszta magyar notációval! –, mely a László-sequentia zárószakaszát alakítja át, ismét dicséretes költői ügyességgel, Mária-énekké.

Ugyanezzel a stílussal él – de a 8–8–7 képletű strófa hatását még 8–8–8–7 szótagszámképlettel fokozza – a XIII. századi Szent István sequentia, továbbá a Szent Imre, Szent Erzsébet tiszteletére szerzett sequentiák.

Ez a század a magyar szentek tiszteletére írt officiumok teljes kiépülésének kora. A XII–XIII. század fordulóján egészítik ki az ősi Szent István-tételeket néhány újabb antifonával. Ezek már az e korban, Európában általános szokásnak megfelelően verses szövegre készültek. Nemcsak a szöveg, a dallam is az eddigi keretekből kitörő, újfajta ízlést mutató alkotás:

26. ábra - Esztergomi II. Antifonále

kepek/26abra.png


A század közepe táján érkezhetett meg hazánkba – néhány más verse officiummal (mint pl. Becket Tamás, Szent Domonkos, Szent Ferenc zsolozsmájával) együtt a Magyarországi Szent Erzsébetről Németországban írt éneksorozat. Egyes tételeit ügyesen átalakítva két-három évtized múlva felhasználja az a valószínűleg fehérvári klerikus, aki Szent Imre herceg zsolozsmájának verseit és énekeit szerzi. Nemcsak az alkalmazásban tanúsít meggyőző jártasságot, önálló tételei is (elsősorban az O norma justitiae [Ó igazságnak mértéke] kezdetű fő darab) tehetséges és felkészült magyar költőt-zeneszerzőt állítanak elénk.

Még nagyobb – s még megoldottabb – vállalkozás azé az 1280 körüli szerzőé, akinek a Szent István-zsolozsma teljes kiépítése feladatul jutott. Terjedelmesebb tételei nemcsak gondolatilag, hanem versezetet és zenét nézve is egyenletes színvonalon állnak, kiegyensúlyozott elrendezéssel elkerülve a kuszaságot is, egyhangúságot is.

27. ábra - Esztergomi II. Antifonále

kepek/27abra.png


Imre és István új zsolozsmájának gondolataiban – a szentek dicséretén kívül – azt az intelmet is meghallgathatjuk, mellyel a szerző a késő Árpád-kor hanyatlására, problémáira válaszolt. Kun László hun-pogány kultuszával a keresztény István igazi erejét, az erkölcsi zülléssel Imre tisztaságát állítja szembe. Valóban, a tatárjárás, a rákövetkező belháborúk, a kun probléma, a tartományurak hatalmának növekedésével járó anarchia, pusztítások a XII. század eredményeit veszélyeztették, sőt a fejlődés bizonyos lehetőségeit szinte visszahozhatatlanul eljátszották. Talán ennek tulajdonítható, hogy a XIII. századból oly kevés kottás dokumentum maradt fenn. Ám ezek mindegyike fontos tanulságokat hordoz. A fennmaradt töredékek – néhány nyugat-dunántúli neumaírásos darabot leszámítva – mind magyar notációsak. A XII. századi reform meghódította az egész országot. Sőt, úgy látszik, e hangjegyírásnak már variánscsoportjai keletkeztek, egyes vidékek műhelyeinek aktivitását tanúsítva. Ahogy itt egy közös fő irányon belül jelentkeznek az eltérések, ugyanúgy az anyagban is feltűnnek egy-egy iskola színező különlegességei anélkül, hogy a „fő vonalnak” ellentmondanának.

E fő vonalnak egyéni változatát képviseli a század egyetlen teljes kottás kódexe: az Árpád-kori Missale Notatum (1230–1250 körül). Valószínűleg Zágrábban készült, s tartalma is, hangjegyírása is jellegzetesen magyar. Ám Zágráb ez időben már nem az esztergomi, hanem a XII. század második felében alapított kalocsa-bácsi érseki tartományhoz tartozik, mely önállóságát apróbb liturgiai és zenei különlegességekkel is hangsúlyozta. (István király tiszteletére például nem az esztergomi verses zsolozsmát énekelték, hanem az életrajz alapján megkomponált saját prózai ciklust.) Minthogy kalocsai kódex nem maradt fenn, e szép Missale Notatum sajátosságaiban kell keresni a második tartomány énekanyagának nyomait is.