Ugrás a tartalomhoz

Magyar zenetörténet

Dobszay László

Mezőgazda Kiadó

7. Újabb stílusok, újabb alkotások

7. Újabb stílusok, újabb alkotások

Emlékezünk, hogy Arnoldus Szent Emmerán tiszteletére antifonákat és responzóriumokat szerzett, s azokat Anasztáz érsek engedélyével, sőt parancsára betanította az esztergomi kórusnak. Miféle ének lehetett ez? S ilyen szabadon lehetett hozzáadni az istentiszteleti énekhez? Nem vonta ez magára Róma haragját? Vagy éppen az önállóság szelíden lázadó kinyilvánítását kellene látni az ilyen hozzáadásokban?

A gregorián lényegi egységét a repertoár jó 80–90%-ának közössége – de mint láttuk, nem merev egyformasága – biztosította. Az egyetemes nagy ünnepek s a köznapok liturgikus-zenei anyaga nagyrészt valóban a latin egyház közkincse volt. Ez a repertoár azonban állandóan gyarapodott: elsősorban a szentek (újabb szentek vagy idő és hely szerint kiemeltebben tiszteltek) új énekeivel; de a közös nagy ünnepek is kaphattak kiegészítésként új anyagot, a réginek megtartása mellett. Ez a gyarapítás műfaji „rangsort” is számításba vett. A miserepertoárban csak az Alleluja-készlet bővülhetett, meg az amúgy is betét jellegű, szabadabb használatú és újabb korú Sequentia adott terepet az alkotóknak. A zsolozsma a misénél kevésbé kötött. Persze az ősi ünnepek itt is csak kiegészítő tételekkel gyarapodhattak, de az új ünnepek díszítésére, a szentek tiszteletére teljes – tehát tizenöt-húsz antifonából és nyolc-tíz responzóriumból álló – új ciklusok keletkeztek.

Ez zenei változással is együtt járt. A „gregorián” dallamstílus az ezredév táján, ha nem is hirtelen, de messzire ható változáson ment át. A klasszikus motívumok újrarendezésével új hatású dallamok keletkeztek. A hangnemi hallás is megváltozik: a kis dallammagok kombinációjára építő ősi módszer helyett a hétfokú dór, fríg stb. dallamosság lép elő. Dallammozgások, ambitusok, hangközhasználat, díszítésmód tekintetében az antik mértéktartást egy kitárulkozó, a határokat túllépő zenei kifejezésmód váltja fel.

Ám az új tételekből csak kevés lesz egyetemesen elfogadott közkincs. A legtöbb új kompozíció helyi indítékra felel, az adott közösség patrónusát dicséri, a sír körül kialakult kultuszt szolgálja. Elterjedése aztán változó: lehet, hogy meg is marad az adott közösség specialitása, lehet, hogy egy-egy országot vagy még nagyobb régiót meghódít. Nincs itt sem önkényesség, sem túl merev szabályozottság: az egyetemes hagyományok érvénye kikezdhetetlen közmegegyezés, a kórus szokásainak megvannak a maga őrei, az egyéni buzgóság pedig befogadhat másutt már szentesített értékeket.

Így tehát Magyarországon is, már a kezdetkor, s azután folyamatosan ilyen újabb, nagyrészt helyi jelentőségű anyaggal bővült a „gregorián” repertoár. Jó részük regionális jellegű, cseheknél, lengyeleknél, egyes német vagy osztrák területeken is megtalálható. Legtöbbször eldönthetetlen, hol van szülőföldje egy-egy tételnek vagy tételsorozatnak. Így például Advent I. vasárnapját minden jellemző magyar forrás egy szép öt antifonás ciklussal vezeti be, s ez a sorozat más tekintetben is összetartó nagyobb körzetet jelöl ki, mely Csehországot, Ausztria egy részét magában foglalja.

22. ábra - Kn 2. Antifonále

kepek/22abra.png


Az Ave spes (= Üdvöz légy, reménység) antifona is ennek a vidéknek sajátja, de csak Magyarországon kapta meg a kiemelt karácsonyi szerepet és a dramatizált előadást (II.4.). Még több az ilyen regionális anyag a szentek officiumaiban. Természetes, hogy például a Szent Adalbertól szóló antifonák, responzóriumok a cseh, lengyel és a magyar egyházak közös tulajdona, vagy hogy Szent Vencelről éppúgy tartalmaz megemlékező éneket egy-egy magyar (főleg felvidéki) forrás, mint viszont Szent Istvánról, Szent Lászlóról a cseh vagy a lengyel. Az 1000 körüli térítések egyik fő tényezőjének emlékét őrzik a magyarországi zsolozsmás karkönyvekben a délnémet területen tisztelt szentek officiumai.

A zsolozsmán kívül a mise-sequentia az a műfaj, melyben ez a regionális jelleg megnyilvánul. A magyar sequentiakészlet alaprétege főként régi típusú délnémet tételekből áll össze (annak kisugárzási központja Szentgallen, legtekintélyesebb alakja a „dadogó Notker”). A notkeriánus sequentiák a repertoár bővülése ellenére a középkor végéig megtartják rangjukat.

És hazánk? Az alkotásnak természetes feltételei, keretei adva voltak. Az alkotás a középkorban nem az egyéniség korlátlan megnyilatkozását, az újításra, soha nem látott dolgok előállítására való törekvését jelentette, hanem bizonyos motívumoknak, szerkezeteknek, frazeológiának a célhoz illő mesteri alkalmazását, eredményként pedig plasztikus, kifejező, harmonikus, élettel átjárt formákat. A magyar szerző nem magyaros, hanem jó, a tárgyhoz illő műalkotást akart létrehozni. A XI. század végére már bizonyíthatóan voltak magyar mesterek, akik a szövegezéshez és megzenésítéshez szükséges iskolázottsággal rendelkeztek. Ám a fent mondottak miatt nem könnyű pontosan megjelölni, melyek is a magyarországi eredetű darabok, hiszen valamennyi tételt – az eredetre vonatkozó megjelölés nélkül – már csak későbbi, a használatot szolgáló feljegyzésekből, s nem szerzői kézírásból ismerjük. Az első olyan sorozat, mely minden bizonnyal hazai eredetű, a Szent István király szentté avatására – valószínűleg temetési helyén, Fehérváron készített – antifona és responzórium ciklus, a gregorián újstílus modorában írt, jól szerkesztett, rímes prózára komponált darabok. Legtekintélyesebb darabját a középkor végén így fordította le az Érdy-kódex: „Idvezlégy bódog szent István király, te népednek nemes reménysége. Idvezlégy, mi megtérésünknek bizony doktora és apostola. Idvezlégy, minden szentségnek és igazságnak fényes tüköre. Temiattad hittünk Krisztus Jézusban, temiattad isvözülünk is Krisztusban. Kérünk, imádj ez te népedért, imádj egyházi szolgálókért is, hogy egy ellenség se legyen ragadozó ez te néped között!”

23. ábra - Esztergomi II. Antifonále

kepek/23abra.png


Nehezebb egy mű magyar alkotását bizonyítani, ha témája általánosabb, egyetemesebb érvényű. A liturgiatörténet több Mária-responzóriumnál valószínűsítette a XI. századi magyar szerzőt. Az elegánsan fogalmazott mértékes versek dallamát sajnos nem tudjuk megfejteni. Egy kissé későbbi (XIII. századi) szép böjti traktus annyira jellemző a magyar kódexekre, s annyira hiányzik minden eddig megvizsgált külföldi kódexből, hogy magyar származása aligha kétséges. Így kezdődik:

24. ábra - Esztergomi Missale Notatum

kepek/24abra.png


Egyetemes európai alapanyag helyi változatban + regionális, vidékekre jellemző kiegészítő anyag + magyar szerzők alkotásai: így rétegződik az a „gregorián” repertoár, mely öt évszázadon át legfőbb zenei élménye és egyben tananyaga a művelteknek. Habár számszerűen a harmadik csoport csak csekély töredékét teszi a főanyagnak, rangját biztosította éppen a helyi kultusz érzelmi melegsége.