Ugrás a tartalomhoz

Magyar zenetörténet

Dobszay László

Mezőgazda Kiadó

6. Gregorián műfajok Magyarországon

6. Gregorián műfajok Magyarországon

Mekkora lehetett az a repertoár, melyet az István-kori magyar énekesnek meg kellett tanulnia, méghozzá a kottaírás akkori szintjét ismerve: emlékezetből? Ha csak a misét és a zsolozsma legfontosabb részeit számítjuk is, a kor felfogása szerinti minimumot tekintve 800–1000, a teljes – normál – repertoárt nézve 3000–4000 tételre kell gondolnunk: összesen jó kétszáz órányi zenei anyagra.

Ehhez járul még a recitatív tételek sora: bizonyos megadott formulákra kellett alkalmazni a liturgikus műfaj szerint hozzá tartozó változó szöveget – a misében az olvasmányokat és könyörgéseket, a zsolozsmában a szertartás legtöbb idejét kitöltő zsoltáréneket, olvasmányokat, rövid fohászokat és felkiáltásokat. A zsoltár kivételével ezek általában szólóénekek, kisebb részben a papé, nagyobbrészt a segédkező ifjaké, olykor gyermekeké. A Magyarországon használt recitatív formulák közül a legtöbb a közép-európai terület variánskincsével közös (pl. a zsoltártónusok, prefáció). Vannak azonban köztük európai viszonylatban ritkaságok is, igen régies, nálunk a középkor végéig fennmaradt dallamalakok (pl. Exsultet-ének, János-passió, a mindenszentek litániájának magyarországi dallama). A recitatív tételek egyike-másika a ma ismert gregorián típusoknál díszesebb dallammal élt, s e magyarországi dallamok párhuzamát hol a szomszédos, hol viszont távoli (pl. régi itáliai!) hagyományban találjuk (pl. Jeremiás siralmai, Jézus nemzetségtáblájának ünnepélyes felolvasása karácsony éjjelén). Kiemelkedő jelentőségű a Te Deum magyarországi dallama, mely a himnikus szöveg négy részéhez négyféle dallamtónust kapcsolt, az utolsó szakaszt pedig magasba transzponálva ünnepélyes megkoronázását adta a tételnek. Ez a Te Deum-alak ez idő szerint csak Magyarországról ismert.

A mise állandó szövegű részeinek éneklésére (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus; közös mai nevén: Ordinarium) hazánkban eleinte kevés dallam lehetett használatban. Számuk növekedése a középkor második felére jellemző. Az ünnepről ünnepre változó tételek, a misekezdő Introitusok, az olvasmányokat követő gazdag cifrázatú, melizmatikus Graduálék, (és a böjti Tractus-énekek), a nagyszabású felajánlási Offertoriumok és az áldozási Communiók ünnepélyes antifonadallamainak készlete az európai repertoárral nagyjából összevágott, ám a magyarországi dallamváltozatok (a pentaton rendszeren és a minden motívumot érintő részletvariációkon túl is) több meglepetéssel szolgálnak: a dallam főhangjainak kicserélése, hangnemi átértelmezés (pl. fríg helyett lídbe, mixolídba!), egész dallamszakaszok áthelyezése nem ritka jelenség. Ezek közül sokhoz megvannak az analógiák egyes lengyel, német forrásokban, másokhoz meglepő módon csak igen régies itáliai forrásokban; ismét mások jelen tudásunk szerint egyedülálló magyarországi változatok. Arra is tudunk példát, hogy a liturgia megszabott szövegét nálunk nem az Európa-szerte ismert dallamra énekelték, hanem más dallamot alkalmaztak rá:

16. ábra - magyar változat (Esztergomi Missale Notatum)

kepek/16abra.png


17. ábra - római változat (Graduale Romanum)

kepek/17abra.png


A legtöbb különlegességet a mise Alleluja-tételei és a hozzá csatlakozó Sequentiák közt találjuk. A magyarországi kódexek számos Alleluja-darabját hiába keressük a mai gregorián könyvekben, mert vagy azóta kihalt, vagy már a középkorban is ritkaság volt, vagy a magyarság konzervatív hajlama tovább megőrzött másutt már elfelejtett tételeket, végül nemegyszer a szövegek és dallamok kombinációja egyedülálló, vagy legalábbis ritkaság. A Sequentia a misének egyetlen olyan énekes műfaja, mely nem szentírási (tehát nem prózai), hanem költött szövegre épül. Ezekről a következő szakaszban beszélünk.

A zsolozsma – mely naponta nyolc hosszabb-rövidebb imaórára hívta kórusba az erre rendelteket, de legalábbis az alkonyi vesperásra (vecsernyére) a kórusnak minden tagját – elsősorban recitált szövegekből épül fel: a közösen, illetve váltakozva recitált zsoltárokból és a felolvasó által deklamált olvasmányokból. A zsoltárokhoz azonban mindig azzal zeneileg összehangolt keretvers, „antifona” csatlakozik, az olvasmányokhoz pedig egyszerűbb vagy díszes, melizmatikus felelőének, responzórium. Ezek éppúgy közös kórustételek (a responzóriumnál szólistákra bízott betétverssel), mint az imaóra közepére (más „hóráknál” az elejére) illesztett verses himnusz. Első teljes zsolozsmás karkönyvünk a XII. század elején mintegy 1600 antifonát és 800 responzóriumot tartalmaz. A pentatonizáló dialektusnak és a helyi dallamváltozatoknak szerepe ezekben a tételekben – mivel egyszerűbb szerkezetűek s ugyanakkor dallamtípusok (szkémák) szerint formáltak – még jobban feltűnik, mint a miseénekekben.

18. ábra - magyar változat (Kn 3 Antifonále)

kepek/18abra.png


19. ábra - római változat (BU 122 Antifonále)

kepek/19abra.png


20. ábra - magyar változat (Kn 2 Antifonále)

kepek/20abra.png


21. ábra - római változat (BU 118 Antifonále)

kepek/21abra.png


A repetoár gerincét adó említett tételeken kívül említésre érdemesek még a különböző rendkívüli énekek. Rendkívülinek mondhatók például műfajuk szerint a „tropusok”; olyan betétek, melyek értelmező-díszítő szavakat toldanak be egy liturgikus tétel menetébe; vagy egy-egy melizma hangjaira vagy önálló dallammal. Ilyen tropusokkal a magyar tradíció mértéktartóan élt, ám az elfogadottak többsége általánosan bevetté vált, szinte a magyarországi liturgia részévé lett. Rendkívüli lehet az alkalom vagy ünnep is, mely különleges zenei díszt kap: pl. a királykoronázás, templomszentelés, könyörgő körmenetek monumentális tételei, a húsvéti körmenet századokon át kötelező két nagy antifonája, megint csak jellemző magyarországi dallamváltozattal. Szintén a húsvéthoz tartozott a zsolozsmába illesztett drámai játék (Ludus paschalis) is, mely a szent asszonyoknak az angyalokkal és Jézussal a sírnál történt találkozását jelenítette meg, s amelyet – bár a nyugat-európai változatoknál egyszerűbb alakban – három kódexünk is őriz. Ugyanilyen, de Vízkeresztre rendelt „liturgikus dráma” fennmaradt egy korai kódexünkben (a Hartvik-Agenda „Csillaghordása”) s lehet, hogy több ilyen is használatos volt – a későbbi betlehemeseknek és a késő középkori misztériumjátékoknak szolidabb előzményeként.