Ugrás a tartalomhoz

Borászati kémia

Kállay Miklós

Mezőgazda Kiadó

Ásványi anyagok

Ásványi anyagok

A bor ásványianyag-tartalmát szervetlen anionok és kationok képezik. A must ásványianyag-tartalma az erjedés alatt változik, csökken, egyes anyagokat az élesztő használ fel, mások oldhatatlan só alakjában kiválnak.

A bor anionjai közül fontosabb a foszfát, a klorid, a szulfát, kisebb mennyiségben a borát, a szilikát, a fluorid, a bromid, a jodid. A kationok közül jelentősebb mennyiségű a kálium, a nátrium, a kalcium, a magnézium, ezenkívül néhány mg-nyi nagyságrendben a vas, a réz, a mangán, az alumínium, a cink, az ólom, nyomokban az arzén és más fémek.

Anionok

Klorid (Cl-). A legtöbb esetben a bor normális klórtartalma kicsi, 20–200 mg/l. Nagyobb klórtartalom ammónium-klorid hozzáadására mutat (az erjedés elősegítésére, élesztők tápanyagául), esetleg konyhasó hozzáadására. Tengermelléki vagy sós, szikes talajon termesztett szőlők borai 1 g/l klórt is tartalmazhatnak.

Szulfát (SO42-). A bor kis mennyiségben tartalmaz szulfátot, amely a szőlőből ered, 50-100 mg/l-nyi nagyságrendben. Az egymást követő kénezések és levegőztetések folytán a szulfát jelentősen gyarapodhat, mert a kénessav egy része kénsavvá oxidálódik (természetesen, mint erős ásványi sav, a borban teljesen kötött állapotban van, akár csak a sósav). Ezért az ászkolás folyamán a borok szulfáttartalma növekszik, de az 1 g/l-t ritkán haladja meg. Általában 200–500 mg/l.

Foszfát (PO43-). Az anionok közül a legnagyobb mennyiségben szerepel, rendszerint néhányszáz mg/l nagyságrendben. Magyar borokban általában 200-540 mg/l foszfátot találtak, a vörösborokban rendszerint többet, mint a fehérekben. A foszfáttartalomnak mintegy tizedrésze szerves kötésben, szerves vegyületekben van. A bor foszfáttartalma kisebb, mint a musté, amelyből származott, mert az élesztők felhasználják egy részét. Ha azonban a bort sokáig tartják seprőjén, az élesztőkből ismét kilúgozódhat foszfát, így mennyisége növekedhet. A foszfátion ferrifoszfát-kiválást, -kicsapódást, az ún. fehértörést okozhatja.

Szilikát (SiO32-). Minden borban megtalálható. Magyar borokban 0–52 mg SiO2-ot mutattak ki. Külföldi borok szilikátion-tartalma 20–70 mg/l.

Bromid (Br-). Kis mennyiségben (0,1–0,8 mg/l) mindig jelen van, mint a klór kísérője. Kivételes esetekben több is lehet.

Fluorid (F-). Hasonlóan a brómhoz, kismértékben, 1 mg/l körüli nagyságrendben kimutatható a borokban, bár egyes vidékeken több is lehet.

Jodid (J-). Igen kis mennyiségben a borok normális alkotórésze, néhány tized mg/l koncentrációban.

Borát (BO34-). 10–80 mg/l „bórsavban” (H3BO3) kifejezett bór a borok normális, természetes alkotórésze.

Nitrát (NO3-). Nitrátot a szőlő, a must és a bor csak nyomokban tartalmaz, nagyobb mennyiségben a vizezett borok tartalmazzák, mert a természetes vizek mindig nitráttartalmúak.

Kationok

Kálium (K+). A bor kationjai között a legjelentősebb. Sok adat alapján a borokban 100–1800 mg/l kálium van, kivételes esetekben még több is lehet. A legtöbb borban a kálium mennyisége közelítőleg azonos a hamualkalitással (természetesen a milliekvivalaenseket átszámolva káliumra). Magyar borokkal végzett vizsgálataink alapján a káliumtartalom 400–1600 mg/l között változott, a legtöbb esetben 600–1000 mg/l között volt.

A hamu káliumtartalmának nagy ingadozását az okozza, hogy a hamu legnagyobb részét teszi ki, s a hamutartalom ingadozása mindig elsősorban a káliumot érinti. Főleg a must káliumtartalmától függ a borban lévő kálium mennyisége, az erjedés alatt azonban csökken. Egyrészt az élesztők is felhasználják, másrészt pedig borkő, kálium-hidrogén-tartarát válik ki. A bor ászkolása folyamán szintén csökkenhet a kálium az ismételt borkőkiválások miatt.

Nátrium (Na+). A borban a nátrium mennyisége egy nagyságrenddel kisebb, mint a káliumé, 10–200 mg/l között. Magyar borokban 10–50 mg/l nátrium található. A borban a nátrium minden sója oldható, ezért mennyisége változatlan, kicsapódás folytán nem csökken.

Kalcium (Ca++). A borok kalciumtartalmának határt szab a kalcium-tartarát (C4H4O6Ca ∙ 4H2O) csekély oldhatósága, amely a pH-érték és az alkoholfok függvénye. A mustok kalciumtartalma mindig több, mint a belőlük származó boroké, mivel a kalcium-tartarát oldhatósága csökken az alkoholtartalom emelkedésével és részben kicsapódik. A borok kalciumtartalma nem változik széles határok között, 50–160 mg/l között ingadozik. Magyar boroknál ugyanilyen értékek mérhetők.

A borban tovább folytatódhat a kalcium-tartarát kiválása, s így a kalciumtartalom csökkenése. Emelheti a kalcium mennyiségét a savcsökkentés, kalcium-karbonát hozzáadása. Szerepe fontos a borban, mert hozzájárul a kolloidok kicsapódásához, nevezetesen a fehértörésnél a ferrifoszfátéhoz.

A palackborokban a tartarátkiválásokat gyakran a kalcium-tartarát képezi, amelynek oldhatósága kevésbé függvénye a hőmérsékletnek, s ezért nyáron is kiválhat.

Magnézium (Mg++). Minden a borban előforduló sója könnyen oldható, ezért mennyisége a musttól kezdve a kész borig nem változik, legfeljebb erjedéskor használják fel egy csekély részét az élesztők. Ez az oka annak, hogy míg a mustban több a kalcium, mint a magnézium, addig a borban fordítva van, illetőleg közelítőleg egyforma a mennyiségük.

A borok magnéziumtartalma elég szűk hatások között változik, általában 60–140 mg/l. Szerepe a kolloidok kicsapásakor hasonló a kalciuméhoz.

Vas (Fe). A bor mindig tartalmaz vasat kis mennyiségben. A szőlőlé eredeti vastartalma 2–5 mg/l, kivételesen több is lehet. Ez az eredeti vastartalom jelentősen megnövekedhet, már a feldolgozás folyamán a szőlőre tapadt talajrészekből vas oldódhat ki, s a szőlő feldolgozása folyamán használt gépekből, berendezésekből is oldhat ki vasat a must. Később a bor ászkolása, fejtések, mozgatások alatt szintén érintkezhet fémrészekkel, és a vastartalom ismét növekedhet. A vastartalom némileg csökken a vasas törések következtében, amikor ferrifoszfát, illetve ferritannát válik ki. Jelentősen csökken a vastartalom a kálium-ferrocianidos derítésnél, a kékderítésnél.

A leírt okok miatt a borok vastartalma erősen változó, rendszerint 5–15 mg/l, de ennél sokkal több is lehet, illetve kevesebb is lehet.

Réz (Cu). A mustok mindig tartalmaznak rezet, néhány tized mg/l a szőlőből származik, de ennél lényegesen több is lehet olyan szőlőkből származó mustokban, amelyeket réztartalmú védekezőszerekkel kezeltek. Így a mustok réztartalma 20–30 mg/l-t is elérhet. Az erjedés alatt a réz legnagyobb része redukálódik, és réz-szulfid alakban kicsapódik az élesztőkkel, seprővel együtt. Az újborok réztartalma így rendszerint 1 mg/l alatt van. Az ászkolás folyamán ismét jelentékenyen emelkedhet a réz mennyisége, ha réztartalmú anyagokkal (sárgaréz, bronz) érintkezik. Vizsgálataink szerint a borok réztartalma a legtöbb esetben 0,1–2,0 mg/l, néha több, egészen 5 mg/l-ig. Ennél több réz csak kivételes esetekben található a borokban.

Alumínium (Al+++). Néhány mg/l-nyi mennyiségben rendes alkotórésze a boroknak. A talajjal szennyezett szőlőkről vagy a porból kerül a borba. Mennyisége 50 mg/l-nél kevesebb. Jelentősen növekedhet az aluminíumtartalom, ha alumínium-szilikátokkal (kaolin, derítőföld) derítünk vagy ha alumíniumból készült tárolóedényekben tartják a bort.

Mangán (Mn++). Kevés kivétellel csaknem minden borban megtalálható 1–2 mg/l nagyságrendben. A szőlőből ered. A borok mangántartalma 0,2–4 mg/l között váltakozik.

A magyar borok mangántartalma 0,5–5 mg/l, általában 1–2 mg/l között van.

A mangán egyes enzimek aktív csoportjának alkotórésze, és azoknak az enzimrendszereknek az aktivátora, amelyek szerepet játszanak a cukrok és fehérjék lebontásában, a szerves savak metabolizmusában. A mangán nem ártalmas, ezért az élelmiszerekben nem szokták limitálni maximális értékét.

Ólom (Pb++). Újabb vizsgálatok szerint a mustok 0,5 mg/l-nél kisebb mennyiségben tartalmazzák, a borok rendszerint kevesebbet, mert egy részét az élesztők lekötik. A borokban 0,1–0,4 mg/l ólmot mutattak ki. Mivel erősen mérgező fém, a borok maximális ólomtartalma 0,6 mg/l-ben van megszabva. Éppen ezért a borok kezelésénél ügyelni kell erre, mert sok az ólomfertőzési forrás: borászati anyagok, kémiai készítmények, edényzet (cement), az atmoszféra ólomtartalma.

Cink (Zn++). Cinktartalmú védekezőszerekből kerülhet a mustba, illetőleg horganyzott edényekből vagy cinktartalmú derítőszerekből a borban. Normális mennyisége 0,1–5 mg/l. A cink toxikus fém, nagyobb mennyiségben ártalmas.

Arzén (As+++). Kis mennyiségben (kb. 0,01 mg/l) normálisan jelen van a borokban. Arzéntartalmú védekezőszerekkel kezelt szőlők mustjába nagyobb mennyiségben is bekerülhet, de az erjedés alatt legnagyobb része az élesztőkkel kiválik. 1 mg/l feletti arzéntartalmú bor fogyasztása már veszélyes!

Az említett kationon kívül nyomokban, γ-nyi mennyiségben egyéb kationokat, mikroelemeket is kimutattak a borban: titánt, molibdént, vanádiumot stb. Ezek szerepe és jelentősége még nem tisztázott.