Ugrás a tartalomhoz

Agrokémia és növényvédelmi kémia

Loch Jakab – Nosticzius Árpád

Mezőgazda Kiadó

A hígtrágya

A hígtrágya

A hígtrágya almozás nélküli állattartás közben keletkező, folyékony halmazállapotú szerves trágya, amely bélsárból, vizeletből és a trágya eltávolítására felhasznált vízből áll. Az almos hígtrágya állati ürülék és alomanyagként használt szecskázott szalma vízzel alkotott keveréke, amely hidraulikusan szállítható.

A hígtrágya keletkezése

Hazánkban a hígtrágya kezelésének és felhasználásának nincsenek hagyományai. Svájcban és Ausztriában, az alpesi kisgazdaságokban – alom hiányában – már a XIX. században rácspadozaton tartottak állatokat, alom nélkül. A keletkező hígtrágyát „Güllé”-nek nevezik, és elsősorban réten, legelőn használják fel. Napjainkban Hollandiában és más, nagy állatsűrűséggel gazdálkodó nyugat-európai országokban is nagymennyiségű hígtrágyát termelnek, illetve használnak fel.

Magyarországon a termelés koncentrálása az állattenyésztésben nagy, szakosított állattartó telepek kialakításához vezetett az 1960-as évek végén. A telepeken az alom nélküli tartástechnológia következtében nagymennyiségű hígtrágya keletkezett. Egy 500 férőhelyes szarvasmarhatelepen átlagosan 50 m3, 5000 férőhelyes sertéstelepen átlagban napi 75 m3 hígtrágya gyűlt össze. Országosan évente több mint 10 millió m3 hígtrágya képződött.

A nagyüzemek felbomlásával és átalakulásával a hígtrágya termelése erősen csökkent, mégis fontosnak tartjuk tárgyalását, mivel a hígtrágya szakszerű és környezetkímélő felhasználása tápanyag-gazdálkodási és környezetvédelmi szempontból egyaránt fontos.

Gazdasági jelentősége azzal magyarázható, hogy értékes tápelemeket tartalmaz, és kis hatóanyag-tartalma ellenére jelentős tápanyagmennyiséget képvisel. Az 1974-ben keletkezett 13,6 millió m3 hígtrágya pl. mintegy 160 ezer tonna műtrágyának felel meg, amelynek előállítási és részben importálási költségei a hígtrágya felhasználásával megtakaríthatók.

A hígtrágyák átlagos összetételét az 57. táblázat tartalmazza. Ebből kitűnik, hogy NPK-tartalma elemenként 1–2 kg/m3. A hígtrágya nem egyszerű szennyvíz. Külföldi és hazai tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a kommunális szennyvizek tisztítására kidolgozott módszerekkel még nagy anyagi ráfordítások árán sem lehet a hígtrágyát ártalmatlanná tenni. Erre az egyetlen mód a talajba juttatás. A talajban a szerves anyag lebomlik, a tápanyagok hasznosulnak, és megszűnik a fertőzési veszély.

57. táblázat - Sertés- és szarvasmarha-hígtrágyák átlagos összetétele (Csaba–Kiss–Szinay–Vermes 1978)

Tápanyag, szerves anyag

Sertés

(kg/m3)

Szarvasmarha

(kg/m3)

N

0,8–2,6

0,9–3,5

P2O5

0,3–1,2

0,3–1,5

K2O

0,9–2,3

0,5–2,5

Szerves anyag

5,9–31,2

35–40


A hígtrágya környezetszennyezővé válhat, ha gondatlanságból vagy a technikai feltételek hiányában nem lehetséges az ellenőrzött felhasználása. Felhasználatlanul szennyezi a levegőt, vizet, és fertőzési veszélyt rejt magában.

A hígtrágya kezelése és felhasználása a mezőgazdasági üzemekben elsősorban nagy mennyisége, folyamatos termelése és szakaszos felhasználási lehetősége miatt okoz gondot.

A hígtrágya mennyisége, összetétele

A hígtrágya mennyiségét az ürülék és az öblítővíz mennyisége határozza meg. Az ürülék állatfajonként, a felhasznált víz mennyisége technológiánként változó.

Legkisebb a vízfelhasználás mechanikus trágyaeltávolítás esetén, ilyenkor általában csak 1:0,5–1 arányban hígul az ürülék. A hazai szakosított sertéstelepek több mint 70%-ában, a szarvasmarhatelepek mintegy 10%-ában duzzasztásos vagy öblítéses rendszerrel távolítják el a trágyát az istállókból. Ezeken a telepeken lényegesen nagyobb mértékben hígul a trágya. Az állattartó telepek nagy részén 1:3–4 arányú hígulás következik be.

Az ürülék és a víz arányától függően megkülönböztetünk hígítás nélküli vagy teljes hígtrágyát (elméleti fogalom a trágya beltartalmi értékeinek összehasonlításához), 1:1 arányban hígított kövérhígtrágyát és legfeljebb 1:4 hígítású sovány hígtrágyát. Amennyiben a hígítás aránya meghaladja az 1:4 értéket, tovább hígított trágyáról beszélünk.

A hígtrágya mennyisége a felsorolt okok következtében nagymértékben változhat. Átlagosan egy sertésférőhelyre 25 l/nap, egy tehénférőhelyre 100 l/nap hígtrágyahozam jut.

A hígtrágya többfázisú heterogén rendszer, amelyben a szerves és szervetlen alkotórészek különböző méretekben és eloszlásban találhatók meg. Tulajdonságait a benne található részecskék fajsúlya, mérete, alakja, eloszlása határozza meg. Összetétele állatfajonként változó, függ az állatok korától, takarmányozásától és a tartás módjától, illetve céljától (58–59. táblázat).

58. táblázat - A szarvasmarha-hígtrágya tápanyagtartalmának alakulása a kor, illetve a tartási cél függvényében, 10%-os szárazanyag-tartalmú hígtrágyára vonatkoztatva (Koriath és mtsai. 1975)

Elem

Növendék marha

Hízó marha

Tejelő tehén

N %

0,35

0,70

0,40

P %

0,12

0,18

0,06

K %

0,28

0,56

0,46

Ca %

0,19

0,20

0,21

Mg %

0,06

0,08

0,05

Na %

0,06

0,05

0,05


59. táblázat - Különböző korú sertések teljes hígtrágyájának átlagos kémiai jellemzői (%) (Csaba–Kiss–Szinay–Vermes 1978)

Megnevezés

Korcsoportok

malac

süldő

hízó

koca

Szárazanyag

2,27

6,50

6,62

7,95

Szerves anyag

0,85

2,98

3,34

4,76

Összes szén

0,47

2,72

3,35

4,00

Összes nitrogén

0,20

0,40

0,57

0,68

Ammónia nitrogén

0,16

0,24

0,27

0,24

P2O5

0,02

0,10

0,12

0,10

K2O

0,12

0,36

0,37

0,17

CaO

0,03

0,11

0,20

0,20

MgO

0,02

0,04

0,05

0,04

Na

0,03

0,03

0,05

0,04

pH-érték

7,1

6,6

6,8

6,7


Hazai vizsgálatok szerint a hígtrágya összetevői minden esetben túlhaladják azt az értéket, amelynél még megengedhető lenne a felszíni vizekbe juttatása, ezért az élő vizektől távol kell tartani. A vizsgálatok egyben igazolják, hogy a hígtrágyák növényi tápanyagtartalma jelentős, tehát helyes a hígtrágyák mezőgazdasági hasznosítása, a mesterséges tisztítás nem jöhet szóba.

A hígtrágya felhasználása

A hígtrágya-felhasználás legnagyobb problémája az, hogy folyamatosan nagymennyiségű trágya képződik, és ennek talajba juttatására csak szakaszosan van lehetőség. Éppen ezért nagy tárolótérre van szükség. A folyamatos kiszállítás érdekében sok üzemben nyárfákkal betelepített biztonsági fogadóterületeket jelölnek ki, amelyekre akkor szállítják a hígtrágyát, amikor nincs lehetőség a trágya közvetlen szántóföldi hasznosítására.

A hígtrágya-felhasználás során nem a növények tápanyagellátását, hanem környezetvédelmi szempontokat kell szem előtt tartanunk.

A hígtrágya a folyékony és szilárd fázis szétválasztása (fázisbontás) után vagy szétválasztás (ülepítés, szűrés, illetve ezek kombinációi) nélkül használható fel. A szűrés a mezőgazdasági üzemben legegyszerűbben szalmaszűrőkön végezhető el.

A szilárd és folyékony fázis szétválasztása esetén további gondot okoz a szilárd fázis kezelése, felhasználása. Számos külföldi és hazai vizsgálat szerint a tápelemek 60–90%-a a folyékony fázisban van jelen, és a szilárd fázis elsősorban szerves anyagként hasznosítható. Hazánkban éppen ezért a szétválasztás nélküli felhasználás terjedt el szélesebb körben.

A szétválasztás nélküli felhasználás esetén célszerű a hígtrágyát homogenizálni, ami az egyenletes minőség, a hidraulikus szállítás és a kijuttatás szempontjából egyaránt előnyös.

A környezeti károk elkerülésére a hígtrágya felhasználásánál a talajadottságokat és az időjárásiviszonyokat kell figyelembe venni. Az adag nagyságára nézve meghatározó a talajok vízbefogadó képessége és a talajvíz felszíntől való távolsága. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a hígtrágya a talajvízbe jusson!

A kis vízvisszatartó és jó vízvezető képességű homoktalajon a hígtrágya azonos mennyisége mélyebb talajrétegekbe hatol, mint a nagy vízbefogadó képességű agyagtalajon. Lejtős területeken a felszíni elfolyás veszélye is fennáll, ezért itt csak nagy körültekintéssel, kis adagban alkalmazható.

Télen, fagyos talajon fokozottabb mértékű az elfolyás, ezért ebben az évszakban sík területen sem szabad a hígtrágyát kijuttatni. A csapadékos tavaszi és őszi időszakban nagyobb a lemosódás mértéke, amit ugyancsak figyelembe kell venni. A hígtrágyát célszerű azonnal bemunkálni a talajba, ezzel csökkenthető a levegőszennyezés és a nitrogénveszteség.

Általános irányelvként elfogadható, hogy mintegy 40–60 m3/ha hígtrágya használható fel évente káros következmények nélkül. A megadott értékek a helyi adottságok figyelembevételével módosíthatók.

A hígtrágya közvetlen felhasználásán kívül említést érdemel komposztálása. A hígtrágyát szalmával, tőzeggel, fűrészporral vagy más nedvszívó anyaggal összekeverik, majd a szokásos módon tovább kezelik.

Kérdések

1. Mi a különbség a trágyalé és hígtrágya között?

2. Miért kell felhasználnunk a hígtrágyát? Miért nevezik hígtrágyának?

3. Mennyi hígtrágya keletkezik egy 5000 férőhelyes szarvasmarhatelepen, illetve 500 férőhelyes sertéstelepen? Jellemezze az átlagos összetételt!

4. Hogyan befolyásolja a technológia az összetételt? Milyen egyéb tényezők hatása érvényesül?

5. Hogyan használható fel a hígtrágya?

6. Milyen szempontokat kell figyelembe venni az alkalmazásnál?

7. Mennyi hígtrágya használható fel hektáronként és évenként átlagosan a környezetszennyezés veszélye nélkül?

8. Hogyan hidalhatók át a folyamatos termelődésből és a szakaszos kijuttatásból adódó problémák?