Ugrás a tartalomhoz

Szociálpszichológia

Csepeli György (2001)

Osiris Kiadó

4. SZTEREOTÍPIÁK

4. SZTEREOTÍPIÁK

Az embereket csoportokra tördelő társadalmi kategorizációs működés által létrehozott megismerési térkép nem nélkülözi ugyan a tényítéletekre jellemző, empirikusan megalapozott igazságot, de értékítéletekkel, oktulajdonításokkal és szubjektív valószínűségi ítéletekkel megterhelve szükségszerűen torz képek kialakulását eredményezi.

A SZTEREOTÍPIA FOGALMA

A „sztereotípia” kifejezés eredetileg Walter Lippmanntól származik, aki a „fejünkben lévő képekről” beszélve leegyszerűsített, egyoldalú és sematikus képekre gondolt, melyek segítségével képesek vagyunk az adott kultúra értékelő és tipizáló előfeltevéseinek megfelelő rendet vetíteni környezetünkbe. A húszas években még nem vált el élesen egymástól a kategória, a sztereotípia, az attitűd és az előítélet fogalma. Mindegyikkel arra utaltak, hogy a világ észlelésekor takarékoskodnunk kell a megismerési erőfeszítésekkel, és ezt kollektíven kidolgozott leegyszerűsítő mechanizmusok jóvoltából tehetjük.

Az empirikus sztereotípiakutatások megindulásakor fogalmazódott meg a sztereotípiának az a meghatározása, mely szerint a sztereotípiák a különféle társadalmi nagycsoportokra jellemzőnek tartott tulajdonságokra utaló megállapítások, amelyek egy-egy csoport viszonylatában nagyfokú közmegegyezésen alapulnak, és időben meglehetősen szívósan fennmaradnak.

A SZTEREOTÍPIÁK VÁLTOZÁSA

A harmincas években az Egyesült Államok páratlan asszimilációs teljesítményét kikezdte a gazdasági világválság által keltett munkanélküliség, ami jellegzetes módon nagyobb mértékben sújtotta a negatív sztereotípiákkal jellemzett etnikai csoportokat, mint a fehér-protestáns-angolszász többséget. Ez volt az a társadalmi helyzet, ami a sztereotípiák csoportközi értelemben vett megfogalmazására és empirikus kutatására ösztönzött. Katz és Braly (1979) azt tapasztalta, hogy princetoni egyetemi hallgatók tíz etnikai csoportot értékelve hasonló rangsort állítottak fel, mint abban az időben az Egyesült Államok más részein lefolytatott vizsgálatok többi résztvevői. Az egyetemi hallgatók nemcsak a rangsor vonatkozásában mutattak nagyfokú megegyezést, hanem az e csoportoknak tulajdonított jellemvonások (sztereotípiák) tekintetében is.

9.5. táblázat -

Angolok

Az egyetértők százalékaránya

1933

1951

1967

Sportszerető

53

21

22

Intelligens

46

29

23

Konvencionális

34

25

19

Hagyományszerető

31

42

21

Konzervatív

30

22

53

Tartózkodó

29

39

40

Mesterkélt

27

37

47

Udvarias

21

17

17

Becsületes

20

11

17

Szorgalmas

18

-

17

Nacionalista

18

-

7

Humortalan

17

-

11

Gyakorlatias

-

-

25


Korábban figyelembe nem vett új tulajdonság.

9.6. táblázat -

Feketék (a korábbi vizsgálatokban, ma már politikailag nem korrekt szóhasználattal: négerek)

Az egyetértők százalékaránya

1933

1951

1967

Babonás

84

41

13

Lusta

75

31

26

Nemtörődöm

38

17

27

Tudatlan

38

24

11

Muzikális

26

33

47

Kérkedő

26

11

25

Túl vallásos

24

17

8

Ostoba

22

10

4

Piszkos

17

-

3

Naiv

14

-

4

Rendetlen

13

-

5

Megbízhatatlan

12

-

6

Orömszerető

-

19

26

Érzékeny*

-

-

17

Társaságkedvelő

-

-

17

Beszédes

-

-

14


Korábban figyelembe nem vett új tulajdonság.

9.7. táblázat -

Zsidók

Az egyetértők százalékaránya

1933

1951

1967

Agyafúrt

79

47

30

Pénzsóvár

49

28

15

Szorgalmas

48

29

33

Kapzsi

34

17

17

Intelligens

29

37

37

Törekvő

21

28

48

Ravasz

20

14

7

Családszerető

15

19

19

Állhatatos

13

-

9

Beszédes

13

-

3

Erőszakos

12

-

23

Túl vallásos

12

-

7

Anyagias*

-

-

46

Gyakorlatias*

-

-

19


Korábban figyelembe nem vett új tulajdonság.

9.8. táblázat -

Olaszok

Az egyetértők százalékaránya

1933

1951

1967

Művészi

53

28

30

Heves

44

19

28

Szenvedélyes

37

25

44

Temperamentumos

35

15

28

Muzikális

32

22

9

Képzeletdús

30

20

7

Túl vallásos

21

33

25

Beszédes

21

23

23

Bosszúálló

17

-

-

Piszkos

13

-

4

Lusta

12

-

-

Megbízhatatlan

11

-

3

Orömszerető

-

28

33

Családszerető

-

-

26

Érzéki

-

-

23

■Y-

Veszekedő

-

-

19


Korábban figyelembe nem vett új tulajdonság. Forrás: Kaufmann 1977, 356-357.

Két évtizeddel később Gilbert (1951) újra elvégezte a vizsgálatot az akkori princetoni diákokkal, és azt találta, hogy gyengült a sztereotipizálási hajlandóság. Egyesek már felháborodtak, hogy együgyű általánosításokra kérik őket az etnikai-nemzeti csoportokkal kapcsolatosan.

Karlins, Coffman és Walters (1969) hasonló vizsgálatot végeztek 1967-ben Princetonban. Eredményeik szerint főként a negatív értékítéleteket tükröző sztereotípiákban ment végbe további csökkenés, de megjelentek új sztereotipikus vonások, amelyek azonban már kevésbé voltak negatívak az egyes idegen csoportokra nézve. E három vizsgálat alapján mutatjuk be a 476-477. oldalon a sztereotípiatrendek alakulását néhány etnikai-nemzeti csoport viszonylatában.

A SZTEREOTÍPIAKÉPZŐDÉS VÁLFAJAI

Hofstatter (1949) a csoportközi sztereotípiaképzés négyféle módját írja le. Az egyik mód a csekély mértékű és kis jelentőségű különbségek felnagyításában áll. A másik módszer a tényleges különbségek túlzott hangsúlyozása (ez történik a bőrszín alapján történő megkülönböztetés esetében). A harmadik mód a tényleges különbség önkényes társítása valamilyen feltételezett, empirikusan nem ellenőrizhető vonással, hamis ok-okozati kapcsolatok tételezése. A negyedik módszer a túlzott élességű, egyébként az adott csoportban valóban létező alakok előtérbe állítása, gyakoriságának eltúlzása. (Így jönnek létre a „tipikus” csoporttagok sztereotípiái.)

A sztereotípiák – mint csoport-hovatartozásra utaló tulajdonságegyüttesek – foglalkozási csoportok, társadalmi osztályok, rétegek, világnézeti és vallási csoportok, kisebbségek, deviáns csoportok, nemi csoportok tagjaira egyaránt vonatkozhatnak.

A SZTEREOTÍPIÁK MEGISMERŐ FUNKCIÓJA

A sztereotípiák megismerő funkciója a gyors tájékozódás, a felszínes, de könnyű eligazodás igényeit hivatott kielégíteni. Társadalom-lélektani funkciójuk abban van, hogy közös előfeltevésként élve, egy-egy csoport tagjai a sztereotípiák segítségével „fél szavakból” is képesek megérteni egymást, ezáltal kommunikációjukat az ismerősség, otthonosság, bennfentesség jellemzi. Sztereotípiák nélkül például aligha volnánk képesek olyan vicceket mesélni egymásnak, melyek hősei különböző kisebbségek, nemzeti csoportok tagjai.

A SZTEREOTÍPIÁK SZOCIOLÓGIAI FUNKCIÓJA

A sztereotípiák szociológiai funkciója a csoportközi viszonyokban fennálló esetleges egyenlőtlenségek igazolása, leplezése. Avigdor (1952) figyelte meg, hogy konfliktusban álló csoportok ellenséges érzésekkel eltelve negatív tulajdonságokat tulajdonítanak egymásnak, mintegy igazolást keresve saját negatív érzéseik számára. Sherif (1980) terepvizsgálatai meggyőző bizonyítékokat szolgáltattak arra nézve, hogy az egymással konfliktusban álló csoportok szisztematikusan leértékelték és negatív vonásokkal jellemezték egymást. Társadalmi összefüggésben az egymással konfliktusban álló csoportok közötti aszimmetria történelmi és társadalmi okoknál fogva szívósabb és nyomasztóbb, mint a szociálpszichológiai kísérletekben létrehozott modellek diszkriminatív mintája.

Az európai-észak-amerikai kultúrában a nőkről vallott uralkodó sztereotípia (gyengédség, érzelmesség, háziasság, ösztönösség) nyilván azt az egyenlőtlenséget is igazolni hivatott, ami az otthoni munkamegosztásban férfiak és nők között a nők hátrányára a világ számos országában jelentkezik (Szalai 1978). Hasonló egyenlőtlenséget igazoló funkciót tulajdoníthatunk az európai nemzeti sztereotípiák sajátos nyugat-kelet lejtésének, ami abban nyilvánul meg, hogy a fej lettebb európai nemzetek negatívabb vonásokat tulaj donítanak a tőlük keletre elhelyezkedő fejletlenebb nemzeteknek, mint náluk fejlettebb szomszédaiknak (Filipp 1992). Egyes társadalmi rétegekkel kapcsolatban kialakult sztereotípiák (például a „paraszt” képe a múltban Magyarországon) hasonló szerepet töltenek be.

Hamilton (1976) szerint a hátrányosan megkülönböztetett kisebbségi csoportokkal szembeni negatív értékirányú sztereotípiák kialakulásának nemcsak a megismerési ökonómiában, a csoporton belüli kommunikáció serkentésében és az ellenlábas csoport hátrányos helyzetének igazolására törekvő funkcióban van a magyarázata, hanem számolni kell egy tisztán kognitív természetű okkal is. A kisebbségi csoportokkal foglalkozó fejezetben részletesen ismertetjük Hamilton kísérleteit, amelyek azt bizonyítják, hogy a kisebbségekre vonatkozó sztereotípia illuzórikus együttjárást tételez a kisebbségi státus és a többségi társadalom által negatívan értékelt viselkedésre hajlamosító tulajdonságok között.

AZ ÁLTALÁNOS AUTOSZTEREOTÍPIA

Le Vine és Campbell (1972) számos etnikai és nemzeti csoport etnocentrikus ihletésű önleírását tanulmányozva kidolgozta az „általános autosztereotípiát”, mely képletszerűen magába sűríti mindazt ajót, amit egy-egy nemzeti-etnikai csoport önmagáról elhisz. A következőképpen fest az idealizált önleírás:

1. Büszkék vagyunk magunkra, megbecsüljük önmagunkat és őseink hagyományait.

2. Hűségesek vagyunk.

3. Becsületesek és megbízhatóak vagyunk egymás közt, de nem dőlünk be az idegenek trükkjeinek.

4. Bátrak és haladó felfogásúak vagyunk. Felkelünk saját dolgaink védelmében, megvédjük, ami a miénk, és nem lehet bennünket kiforgatni abból, amit jogosan megszereztünk.

5. Békeszeretőek vagyunk, szeretjük az embereket, csak megátalkodott ellenségeinkkel szemben él szívünkben gyűlölet.

6. Tisztességesek és becsületesek vagyunk.

AZ ÁLTALÁNOS HETEROSZTEREOTÍPIA

Az autosztereotípiával szemben áll az „általános heterosztereotípia”, mely hasonló tömörséggel tartalmazza azokat a negatív tulajdonságokat, amelyeket egy-egy csoport a vele konfliktusban lévő, idegen csoportnak tulajdoníthat. Ez a sztereotípia a következőképpen fest:

1. Önzők és individualisták. A saját fajtájukat mindennél előbbre tartják.

2. Összetartanak, másokat kirekesztenek maguk közül.

3. Becsapnak bennünket, amint lehetőségük nyílik rá. Nem becsületesek, nincs bennük morális fék, amikor rólunk van szó.

4. Erőszakosak és terjeszkedőek. A mi kárunkra akarnak előrehaladni.

5. Gyűlölködnek, velünk szemben különösen rosszindulatúak.

6. Erkölcstelenek és becstelenek.

AUTOÉS HETEROSZTEREOTÍPIÁK MŰKÖDÉSBEN

E két sztereotípiát saját vizsgálatunkban felhasználva azt tapasztaltuk, hogy a megkérdezett középiskolás korúak (n=173) között senki sem akadt, aki az autosztereotípiát megvonta volna a saját nemzeti csoporttól (azaz a magyartól), s ugyanakkor találónak vélte volna a magyarokra a heterosztereotípiát. A többség (51%) úgy vélekedett, hogy az autosztereotípia találó a magyarokra nézve, a heterosztereotípia pedig nem találó. Senki sem volt, aki mindkét sztereotípiát találónak vélte volna a magyarokra. 10% volt azoknak az aránya, akik egyik sztereotípiát sem tartották találónak a saját nemzeti csoportra, 8% volt azoknak az aránya, akik az autosztereotípiát elfogadták, de a heterosztereotípia kapcsán haboztak. 13% volt azoknak az aránya, akik megfordítva, abban voltak bizonyosak, hogy a heterosztereotípia nem találó a magyarokra, de az autosztereotípia elfogadásában haboztak. Végül 18% volt azoknak az aránya, akik a sztereotípiák tulajdonításában nem tudtak állást foglalni (Csepeli 1984).

Az autosztereotípiák elevenségéről tanúskodó tény, hogy Buchanan és Cantril (1953) kilenc európai országban kivétel nélkül mindenütt pozitív autosztereotípiát talált, beleértve a németeket (NSZK), akik éppúgy „békeszeretőnek” tartották magukat, mint a többi nyolc nép megkérdezett tagjai (a kérdezés a negyvenes évek végén, két évvel a második világháború után zajlott).

SZTEREOTÍPIA ÉS LOGIKA

Quasthoff (1980) meggyőzően mutatja ki, hogy az értékítéletet magukba foglaló sztereotípiák valójában minden egyes esetben olyan gondolati műveletre utalnak, melynek lényege a logikailag hibás általánosítás.

A sztereotípia ugyanis még ha tényítéletet implikál is (például bőrszínre utal), értékelést foglal magába, melynek empirikus helyességéről csakis a társadalmi összehasonlítási folyamatok segítségével, kollektív konszenzusképzés útján tudunk meggyőződni, s az így szerzett bizonyság nem hasonlítható a természettudományos módszerekkel nyert, egyértelmű bizonyítékok hiteléhez. Előítélet-mentességünket, a sztereotipizált csoportlátástól való tartózkodásunkat azzal is igyekszünk kifejezésre juttatni, hogy kerüljük azokat a csoportmegjelölő szavakat, amelyek ugyan denotatíven hitelesek, tényítéletet tükröznek, de az idők során (többnyire negatív) értékirány tapadt hozzájuk. Nem mindegy, hogy „tótokról” vagy szlovákokról, „oláhokról” vagy románokról, „polyákokról” vagy lengyelekről beszélünk.

A sztereotip előfeltevésen nyugvó megállapítás logikailag a „minden x = T” képletre vezethető vissza. Ez a képlet akkor felel meg az igazságnak, ha empirikusan megnyugtatóan megállapíthatóak az „x” osztályba való sorolás kritériumai és a „T” tulajdonság megléte ugyancsak empirikusan bizonyítható.

Az embercsoportok jelölésére szolgáló kategóriák többsége – történelmi-társadalmi eredetű lévén – az első megszorításnak nem tesz mindenben eleget. Csak a hétköznapi gondolkodás számára tűnik magától értetődőnek, hogy vannak „magyarok”, „cigányok”, „zsidók”, „katolikusok”, „öregek”, „vidékiek” stb. E kategóriák tudományos meghatározási kísérletei során jövünk rá arra, hogy nem mindig egyszerű megállapítani, hogy kik is tartoznak az egyes csoportokba, s kik nem. A csoport-hovatartozás ugyanis attól függ, hogy a kérdéses hovatartozású személyt miként észlelik a sajátjának vallott csoport tagjai, miként észleli a személy önmagát és miként látják őt más csoportok tagjai.

Egy személyt csak akkor sorolhatunk kétségek nélkül egy meghatározott csoportba, ha mindhárom említett szempont alapján ellentmondásmentes meghatározás áll fenn. A következő táblázat segítségével szemléltethetjük a lehetséges kombinációkat, beleértve azokat az eseteket, amikor ellentmondásossá válik a személy csoporttagsága. Az utóbbi esetekkel a hétköznapi gondolkodás nem tud mit kezdeni, jóllehet azok gyakorisága tarthatatlanná teszi a sztereotípiaképlet „x” eleme érvényességének elfogadását.

9.9. táblázat - A csoport-hovatartozás ellentmondásmentes és ellentmondásos esetei

Önbesorolás

Saját csoport meghatározása

Más csoport meghatározása

+

+

+

Tag

-

-

-

Nem tag

-

+

+

+

-

+

+

-

-

-

+

+

-

-

-

+

-


A táblázatnak azok a sorai, amelyek ellentmondásokra utalnak a csoport-hovatartozás megállapításában, a valóságban történelmi kataklizmákat, egyéni és kollektív sorstragédiákat, a csoport-hovatartozási dilemmák megszomorítottjait és megalázottjait jelentik. Fokozza a bizonytalanságot, hogy egy-egy csoportkategória nagyon sokféle szempont alapján jelölhető ki, amelyek önmagukban is ellentmondhatnak egymásnak, fokozván ezáltal az „x” meghatározása körüli bonyodalmakat.

Nézzük a képlet „T” elemét. Közkeletű autosztereotípiánk, hogy a „magyar ember vendégszerető”. (Most tekintsünk el attól, hogy szinte minden nép ezt tartja magáról.) Logikai formába öntve ez a kijelentés a következőképpen hangzana: „Minden x-re igaz, hogyha x magyar ember, akkor x a vendégszerető emberek osztályába tartozik.” Ez a kijelentés már akkor is hamis, ha csak egyetlen olyan magyar is létezik, aki nem vendégszerető. A sztereotípia birtokosa azonban e tény által kevéssé látja veszélyeztetve nézetének igazságát, s még kevésbé lesz hajlandó arra, hogy belássa sztereotípiája hamisságát. Ehelyett azt mondja, hogy „persze vannak kivételek”, de az „igazi” magyar – vagy a „tipikus” magyar – vendégszerető.

A tényítéletnek álcázott sztereotip kijelentés mögött tehát egy empirikusan igazolhatatlan, értékterhes normatíva bujkál, mely gumiszerűen szűkíthető, tágítható, s a mindenkori csoportérdekek szerint korlátlanul alakítható ideológiává kovácsolható. Ez a fajta logikának álcázott logikátlanság itatja át a legkülönfélébb nemzetek „lelkialkatára” vonatkozó elképzeléseket, amelyek meghatározzák mind a hétköznapi gondolkodásban használatos sztereotípiákat, mind a szellemtörténet által inspirált, tudományos köntösben fellépő „nemzetkarakterológiákat”.

NEMZETKARAKTEROLÓGIA

Más kérdés, hogy a nemzetkarakterológiák ideologikus töltése nem minősíthető egyértelműen negatív társadalmi jelenségnek. Vannak történelmi helyzetek, amikor a nemzet önvédelmét, realitásokhoz igazodó helyzettudatát, „magába szállását” (Babits) segíthetik elő a nemzetkarakterre vonatkozó gondolati konstrukciók. Az sem vitatható – s ebben a fentebb kifejtett koncepciót bíráló Nyíri J. Kristófnak (1981) igaza van –, hogy a saját nemzet lelkialkatára vonatkozó elképzelések, valamint a más nemzetekhez való viszonyt jól tükröző heterosztereotípiák történelmi termékek, amelyek önmagukat beteljesítő jóslatként jellegzetes viselkedésmintákat, reakciókat, kommunikációs stílust valószínűsítenek egy-egy nemzet tagjai körében. Nem elhanyagolható szempont, hogy a nemzetkarakterológiai konstrukciók pszichológiai „fogyaszthatóságuk” következtében tömegek hitévé, csoporttudatának tényezőjévé válva „anyagi erőként” a nemzeti mozgalmak rugói közé sorakoznak fel. A nemzetkarakterológia tudományos rehabilitálásával kísérletezik Hunyady György, aki különös logikával azt feltételezi, hogy a nemzeti sztereotípiák az egyébként szintén sztereotipizált nemzeti karakter pontos vagy pontatlan leírásai (Hunyady 1996, 60).

KIVÉTELKÉPZÉS

A „T” meghatározása sem könnyebb, mint az „x” csoport-hovatartozásáé. A sztereotípiák „lényegi”, „igazi”, „tipikus” szférába utalt értéktartalmú tulajdonságattribúciói nem könynyítik meg az e tulajdonságok empirikus feltárására irányuló igyekezetet. Quasthoff a sztereotípiák kommunikáció során történő jelentkezését vizsgálva megkülönbözteti a közvetlen és a közvetett megnyilvánulásokat. A közvetlen megnyilvánulás expressis verbis arra utal, hogy a közlő fenntartás nélkül elfogadja a „minden x = T” képletet. A közvetett megnyilvánulások a sztereotípiák érvényességébe vetett gyengülő meggyőződésre utalnak. Ebben az esetben a következő változatok fordulnak elő:

„Azt tartják, hogy minden x = T.”

„Igaz, hogy minden x = T.”

„Az a benyomásom, hogy minden x = T.”

„x ugyan, de nem T.”

Míg az előző három változat visszavezethető a „minden x = T” képletre, addig a negyedik, közvetett típus megérdemli a külön elemzést. A kivételképzés – vagy ahogyan Allport nevezi (1977,59): „bekerítés” – révén a sztereotípiának ellentmondó tény hatására nem változtatjuk meg az általánosítást, helyette az ellentmondó tényt mintegy bekerítve kiiktatjuk a csoportképből. E megoldás mögött a sztereotípiában odaítélt tulajdonság gyakori előfordulására utaló meggondolás munkál. A „cigány ugyan, de nem lusta” kijelentést továbbgondolva ugyanis a következő mondathoz jutunk: „A cigányok rendszerint lusták.” E közvetett sztereotípia fenntartása révén a közlő elfogadja azt, hogy vannak „kivételek”, ez azonban semmiképpen nem érinti az „igazi” cigány (és a többi „igazi” x) tulajdonságaira vonatkozó nézet általános érvényességébe vetett hitet.

PSZICHOANALÍZIS ÉS SZTEREOTÍPIÁK

Bettelheim és Janowitz (1950) a feketékre (korabeli szóhasználattal élve: négerekre) és a zsidókra vonatkozó sztereotípiák összehasonlító vizsgálata során mélylélektani eredetű tényezők hatását is kimutatták a sztereotípiaképződés folyamatában. Míg a megkérdezett személyek a négereket kéjsóvársággal, lustasággal, piszkossággal, erőszakossággal vádolták, addig a zsidókkal szemben az volt a sztereotípiaszerűen hangoztatott kifogás, hogy agyafúrtak, csalnak, törtetőek, tisztességtelen úton jutnak sikerhez.

A pszichoanalízis személyiségfelfogásából kiindulva a szerzők arra a meglepő párhuzamra figyeltek föl, ami egyfelől a Freud által leírt ösztön-én és a néger-sztereotípia, másfelől a felettes én és a zsidó-sztereotípia között fennállt. Az ösztön-énbe fojtjuk el kéjhajhászásunk, gátlástalanságaink, lustaságunk, erőszakosságunk bűnösnek érzett impulzusait, míg a felettes én korlátlan érvényesülési vágyunk, gőgünk, a sikeresekkel szemben érzett csillapíthatatlan irigységünk cenzora. Mi lehet e kettősség magyarázata?

A polgári életmód és értékrend – a kapitalizmus lélektani szövete – súlyos konfliktusok árán gyökerezik meg mind az egyénben, mind a társadalomban. A lelkiismeretet, az erényt, a sikeres életvezetést, a teljesítménymotivációt megtestesítő felettes én társadalmi mércéje rendszerint az apa képében jelenik meg az egyén számára. Az apa által képviselt megtámadhatatlan tekintélyt a gyermek magába olvasztja, de ezenközben súlyos „ösztönlemondásokra” kényszerül, melyek lelkiismeretének ambivalens talapzatává lesznek. A felnőttben – amikor gyermekeket nemzve apaszerepében maga is hasonló konfliktusok ébresztőjévé válik – megmarad egy be nem teljesült, s ezért elfojtott, félelemmentes, gátlásoktól felszabadult élet reménye. A polgári lét feszélyező kereteiből a művészet felé menekülők útja jól mutatja ezt a perspektívát.

FELETTES ÉN TÍPUSÚ SZTEREOTÍPIÁK

E folyamat önmagában még nem lesz előítéletes sztereotípiaképződés forrása. Freud (1982) világosan utal rá, hogy a civilizáció minden formája, a kultúra alkotta törvények és tilalmak minden rendszere eleve elfojtásokkal, korlátozásokkal, tiltásokkal együtt járó interiorizációs fejleményeket, felettes ént eredményez. Az etnocentrizmus, aprimer „saját csoport-idegen csoport” megkülönböztetés lélektanilag e kulturális háttéren belül értelmezhető. A modern értelemben vett előítéletesség, a hátrányos megkülönböztetés ideológiai igazolása, az előítéletességre alapuló társadalmi gyakorlat a társadalom széles rétegeinek polgári életmódra való áttérésével, a nagyfokú mobilitással, a teljesítményelvű etika térhódításával függ össze. Különösen terj ed az előítéletes megkülönböztetés olyan körülmények között, ahol a polgáriasodás a társadalomban akadályozott, illetve megkésett, s az egyes társadalmi osztályok, rétegek, csoportok között fáziskülönbségek jönnek létre. Ilyenkor strukturális okok (például a rendi-feudális keretek lassú bomlása) miatt a polgárosodás egyes – etnikailag különböző – csoportokat jobban érint, mint más – honosnak tartott – csoportokat. A fáziskésésben lévők ilyenkor a polgári sikerértékeket realizáló csoportok teljesítményeire frusztrációval, irigységgel, kompenzációs ideológiával reagálnak, s ezáltal képtelenek meglátni a strukturális okokat. A tapasztalt konfliktust reálisan élik meg, csak irreálisan magyarázzák: az előítéletes racionalizáció révén önnön tehetetlenségükre keresnek mentséget. A felettes én típusú sztereotípiák a polgári értékekhez fűződő ambivalens attitűd termékeiként akkor jönnek létre, amikor egy társadalom már méltányolja a szóban forgó értékeket (például teljesítmény, takarékosság, szorgalom, racionalitás, műveltség), de még nem képes megvalósításukra. A többség leértékelő tudati mechanizmussal védekezik azokkal szemben, akiket ezen értékek hordozóinak tart. A forrás a többségi frusztrációból ered, melyhez képest másodlagos – habár közvetlen pszichológiai okként többnyire az egyénben is fellelhető – a személyes frusztráció érzése. A felettes énből táplálkozó előítéletek és sztereotípiák tehát nem általában véve a polgári lét ellentmondásaiból erednek, hanem a még nem realizált, de már vonzerőt jelentő, láthatáron lévő, vonatkoztatásul vett polgári minták visszatükröződései.

Sztereotipikus tapasztalás. Mint minden racionalizációs apparátus, így a felettes énből táplálkozó attitűdök, sztereotípiák, előítéletek is két rétegből épülnek föl. Mindkét réteg alapja a köznapi egyensúlyelvű elméletképzés. De ahhoz, hogy a kategorizáción nyugvó elmélet működhessék, nyersanyagra van szükség. A nyersanyag természete különbözteti meg a két réteget, melyek közül az első a láthatóságra, a második pedig a lelkialkatra vonatkozik. A láthatóságra vonatkozó nyersanyag a szociális percepció számára szolgáltat kliséket, mintákat, durván megmunkált sztereotípiákat. Nézzünk néhány példát (a továbbiakban a felettes én típusú előítéletek referenseit x-szel fogjuk jelölni):

„Hát én már külső jelekből el tudom dönteni, és a modorukból is..." „Hallja az ember a barátok között vagy az utcán, és így ráragad az emberre. Azt mondják rájuk, hogy karvalyszerű orruk van. Hát szerintem ennek alapján meg lehet ismerni, hogy ki x és ki nem x."

„Az orruk, a beszédmodoruk, általában raccsolnak. Inkább az értelmiségi rétegben, például a televízióban, filmnél, rádiónál vannak."

„Göndör, erős szálú haj, a fejformájuk egészen más."

„Általában a hajukról ismerem fel őket, erős szálú hajuk van és általában fekete."

„A szemöldökéről, olyan bozontos, meg az orra, de az hülyeség, arról nem lehet felismerni. Aztán a szeméről lehet, hogy az mindig spekulál... általában a külkereskedelmi vállalatoknál kell keresni őket."

Sztereotipikus következtetés. A külső támpontok homályosak, aligha lehetne figyelembevételük révén akár csak fantomképet is rajzolni. Legalább ennyire megbízhatatlanok a lelkialkatra vonatkozó sztereotípiák, melyek viszont jól szemléltetik, hogy kivétel nélkül valamilyen polgári erényre vonatkoznak, csak éppen átértékelt, negatívra fordított formában.

Tehetségesség. „Esetleg tehetségesebbek lehetnek, mert a zenében is vannak, mert zenélni is szeretnek, ott sok van, viszonylag sokra mondják, hogy ez is x, meg az is x."

„Voltak ilyen nagy emberek, Nobel-díjasok közöttük, tehát köztük is megvan a jó és rossz, de hát olyan mentalitású nép vagy faj."

Erőszakosság. „Szóval mindent elintéznek simán, és nem érdeklik a mellékszereplők őket, csak a saját dolgaikkal foglalkoznak."

„Mindannyian nagyon agresszívek."

Üzleti érzék. „Ez családi, nemzeti vonás, mely apáról fiúra száll, hogy olcsón veszek és drágán adok."

„Hát most a gazdagabbak közé tartoznak. Ez azzal jár, hogy egy olyan vér folyik bennük, hogy üzletemberek, hogy mindenhol ott vannak. Szóval jól csinálják."

„Ahol pénz forog, ez a képesség velük született, s ezt ki tudják használni. Valahogy hiányzik belőlük a betyárbecsület."

„Nagyon anyagiasak, jellemző ez más emberre is, de rájuk kiváltképp." „Nem tudom, talán ez is olyan közszájon forgó dolog, hogy kereskedő nép tulajdonképpen, tehát ha a történelmi oldalát nézzük, és ez a kép megmaradt most is."

Értelmiségi munka. „Nem lehet megtalálni őket a bányászok között vagy egyéb kemény helyeken. Rádió, televízió, különböző vállalatok, múzeumok, színházak, kereskedelmi élet."

„A kereskedők sokkal több információhoz jutottak. Szóval kialakult belőlük egy általánosabb intellektuelebb réteg. Vagyis egy jobb alappal induló réteg."

Összetartás, életképesség. „Hallomás alapján azt tudom, hogy összetartók, hogy az egyik bajbajutott segít a másikon, ez csak hallomás, nem tudom, ebből mi az igaz."

„Szerintem nagy jövőjük van. Mert ők rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, ismétlem, csak a hallottakból, elmondottakból tudom, ők rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amivel – csúnya szó – karriert lehet csinálni. Obennük benne van az, hogy életképesség."

Antiszemitizmus és ressentiment. Ha egy robot segítségével ezeket a feltételezett jellemvonásokat, a tehetségességet, az erőszakosságot, az üzleti érzéket, az intellektualizmust, valamint az összetartást, életképességet egységes portrévá illesztenénk, voltaképpen az igyekvő, örömeit késleltetni tudó, sikeres polgár képe rajzolódna elénk, hírhozója egy vágyott, de a többség számára el nem ért életformának. Nyilvánvaló, hogy ez a társadalmi képlet x számára üresen hagyja a helyet bármely olyan kisebbség (zsidó, örmény, indiai, kínai – konkrét példákat említve) számára, mely a többséggel ellentétben a polgáriasultság fáziselőnyével rendelkezik.

A fentebb részletezett „robotképet” 1976-1977-ben folytatott egyéni és csoportos beszélgetésekben nyert szövegek elemzése során kaptuk. Az akkor huszonéves fiatalok láthatóan minden nehézség nélkül sorolták fel az antiszemita sztereotípiákat, amelyek a nyilvános kommunikációban 1945 óta nem fordulhattak elő. E sztereotípiák táptalaja sok száz évvel korábban jött létre. Közelebbi okokat keresve azt mondhatjuk, hogy a kapitalizmus előretörése révén hátrányosan sújtott, rendi beidegződésektől szabadulni képtelen társadalmi csoportok kritikusan fogadták a modernizáció során keletkezett új gazdasági és kulturális szükségletekre rugalmasan reagáló, azelőtt társadalom alatti helyzetben levő rétegek sikereit. A ressentiment által táplált, antiszemita-antikapitalista sztereotípiák a két világháború közötti korszakban döntő módon hozzájárultak ahhoz, hogy kialakulhasson az erőszak jogtipró kultúrája, mely semmibe vette az emberi jogokat, és természetessé tette magyar állampolgárok százezreinek kitaszítását a nemzet teljességéből. A szóban forgó sztereotípiák 1945 után is életképesek és szívósak maradtak. Az államszocializmus korlátozott nyilvánossága által kikényszerített lappangás után az 1989-es fordulat során létrejött szólásszabadság fattyaként ezek változatlan hévvel és tartalommal jelentek meg a szélsőjobboldali sajtó antiszemita diskurzusa részeként.

AZ ÖSZTÖN-ÉN TÍPUSÚ SZTEREOTÍPIÁK

Míg a felettes én „kellje” a „civilizációs moratóriumban” lévő egyén számára anticipáció, azaz jövőbeni állapot, addig az ösztön-én olyan ősállapot, amelyet kettős fal zár el a jelentől: az egyik fal a kultúra, melynek segítségével az emberi közösségek kiemelték magukat a természetből, s a másik fal az elsüllyedt gyermekkor, melybe a civilizáció vasrácsai – és ez a polgári kultúrát megelőző kultúrákra egyként áll – belülről, az egyén számára kényszerítő erővel beépültek, alapját képezve a felnőtt kori életnek (Pataki 1982a, 85-134).

Ha egy társadalomban vannak olyan csoportok – nevezzük azokat y-nak –, melyek a többség értékeihez, normáihoz, követett erkölcséhez képest archaikusabb, természetközelibb mintákat követnek, s ugyanakkor a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyükből kifolyólag alacsony presztízst élveznek, akkor ezek alkalmassá válnak arra, hogy a kettős fallal eltemetett ösztön-én kísértései rájuk vetüljenek.

Ezek a sztereotípiák is kettős rétegűek, egyrészt előírásokat tartalmaznak a szociális észlelés számára klisék, perceptuális sztereotípiák formájában, másrészt pedig a lelkialkat vonásai képezik anyagukat. Először nézzünk meg néhány külső észlelésű klisét.

Sztereotipikus tapasztalás

„Most már nehéz megmondani, ki mi, csak a kinézésük, a barna arcuk árulkodó."

„Büdösek, bemennek a cukrászdába, s megmaradni nem lehet tőlük." „Mások, mint a fehérek, nahát mint mi, a magyarok."

„Y csak y, az no. Mindenféle szempontból az, csak különbözik."

„Rájönni a beszédjükről, hogy kik, mik ők."

Sztereotipikus következtetés

Hazudozás. „Hazudik, mind az, mert csak akkor mond igazat, ha megtéved."

Lopás. „Egy se szeret dolgozni, lopnak ha köll, ha nem."

„Amíg mink dolgozunk, ezek meg otthon vannak, oszt mindent elhordanak. Benne van a vérükben az a lopás, meg ilyesmi."

Agresszivitás. „Késsel ölik egymást, de ha mondjuk egy magyar ember közéjük avatkozik, azt a magyar embert ütik, szúrják."

„Ha megtudnák, hogy mit mondtunk maguknak, agyonvernének bennünket. Be se mehetnénk, még a faluba sem, bosszúállók."

Lustaság. „Az életfelfogás az, hogy nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz holnap."

„Nem szeretnek dolgozni, koszosak."

„És a munkába... úgy néz ki, mintha a muraközi lovat fognáka lipicai helyébe. Ember – ember, de mégse ugyanaz az ember."

„Naplopó társaság, csavargók, verekednek, isznak, a legtöbb baj okozói ők."

„Hanyagok, nem törődnek a holnappal. Na jó, a magyarokban is van nemtörődömség. Nem érdekli, hogy miteszik holnap, mert azt a pénzt nem tudja beosztani."

Muzikalitás. „Az igaz, hogy szóval náluk egy kicsit sok, szóval a zenész sok."

Nemiség. „Az az igazság, hogy azt a lehetőséget rettentően kihasználják, hogy gyerek, meg gyerek, meg gyerek."

„Hogy mit csinálnak este, reggel, napközben, azt szégyenlenivaló még elgondolni is."

Az erkölcsi fékektől mentesre satírozott y csoport olyan társadalmi képlet terméke, ahol a többség már individualizálódott, érzi a polgári normák szorítását, s ha x csoporttal szemben frusztrációt is érez, y csoporttal szemben határozottan fölényben lévőnek gondolja magát.

Elkülönítési eszkaláció. A fölényérzet azonban ingatag, hiszen y csoport olyan életet él, melyre a többség minden tagja (legalábbis gondolatban, titokban) kísértést érezhet magában. E kísértés elhárítására szolgál lélektanilag a heves előítélet, a gyűlöletté izzó ellenérzés.

„Hátén, mondjuk, én nem bírom őket, hogy őszinte legyek. Mit tudom én, nem. Szóval nem."

„Annyiraellenszenv alakult ki akétfaj között, hogy az borzalmas. A magyarok nagyon utálják őket, de az emberiség – állítom – 95-99%-a nem csípi szintén őket."

Az interjúkban igen gyakran bő – szadista projekciókkal teli – fantáziával kiszínezve adják elő a megkérdezettek „javaslataikat” e kisebbségi kérdés megoldására. A türelmetlen, rasszista személyek minden esetben a szegregáció – végső soron likvidációra vezető – gyakorlatát ajánlják.

„Szerintem ki kéne őket telepíteni egy községbe vagy városba. Együtt legyenek egy telepen. Ez lenne a legjobb."

„Hát ha rajtam múlna, már kiirtottam volna az egészet."

„Hát nekem van egy rettentő jó elképzelésem, habár ez megvalósíthatatlan. Behajtani őket egy csordába, és akkor csináljatok valamit! Nem csináljátok? Akkor lehet a korbácsot elővenni, majd csinálják."

„Hú, de nagyon csúnya munkát tudnék csinálni velük. Lakatlan szigetre kivinni őket, egy rakásra az egészet, hogy onnan el ne bírjanak menni sehova, helikopterrel vinni őket, hogy három hétig se enni, se inni ne kapjanak. Hát inni ihatnának, de enni semmit sem kapnának. Oszt utána három hét múlva legalább a helikopterről egy háromkilós kenyeret bedobni, oszt egymást ölnék vagy pusztítanák a kenyérért."

„Összeszednék az összeset egy táborba, hogy ott éljenek, azt mondanák rá, hogy ne fertőzzék a környezetet. Ott éljenek, dolgozzanak, mindent megkapnának, úgy élnének, ahogy akarnának. Körbe volnának kerítve, egy rezervátum lenne, olyan, mint Amerikában az indiánoknak."

Ha nem is állítható, hogy minden egyes általánosító, negatív értékirányú kijelentéstől egyenes út vezet a negatív diszkriminációig, majd az elkülönítésen át a megsemmisítésig, a meg nem gondolt ötlet sosem ártatlan. Magában rejti a meg nem gondolt cselekvés veszélyét, mely súlyos társadalmi válságok, feszültségek idején gyúanyag lehet az indulatok, szenvedélyek lángra lobbantásához, az ítélőerő vereségét eredményezve az eluralkodó előítélettel szemben. A csoportközi sztereotípiák, előítéletek elembertelenítő tartalmai magát az emberi feltételt mérgezik, s nem egyszerűen egy-egy kisebbség emancipációját gátolják, hanem a többség méltó emberi életét is lehetetlenné teszik.

SZTEREOTÍPIÁK VÁLTOZÁSA

Reprezentatív mintákon alapuló összehasonlító vizsgálatok hiányában nem tudjuk megmondani, hogy a sztereotipikus csoportlátásmód trendje pontosan miként alakult az 1945 után kényszeresen modernizálódó Magyarországon. Utaltunk arra, hogy 1989 után megjelent a nyilvános beszédben az antiszemitizmus. Szélsőjobboldali pártok programjaiban és lapjaiban nyíltan tematizálódott a korábban a magánszférára korlátozódó cigányellenesség, rasszimus és xenofóbia. Hunyady szerint Magyarországon a sztereotipikus kognitív szféra változásai inkább megmutatkoztak a kategóriák értékelésében, mint a tulajdonságok viszonyainak sztereotip leírásában. Évtizedeken át folytatott szorgos kutatásainak eredményeit összegezve megállapítja, hogy „a változások tehát mind társadalmi, mind pszichológiai értelemben összetettek és több szinten zajlanak” (Hunyady 1996, 512).

Lissen, Hagendoorn és Mateusen (1996) számolnak be egy kísérletről, melyet párhuzamosan 12 európai ország diákjai körében végeztek abból a célból, hogy a különböző nemzeti csoportokhoz tartozó személyek közötti érintkezés hatásait vizsgálhassák az egymásról alkotott sztereotípiákra. Az első szakaszban (1991 májusában) kérdőívekkel felmérték a kísérletben részt vevők nemzeti sztereotípiáit. Minden egyes nemzet esetében 12 sztereotipizált tulajdonság kapcsán vizsgálták a kísérleti személyek ítéleteit. A sztereotípiák szerveződése alapján a kutatók azt tapasztalták, hogy az egyes nemzeti sztereotípiák egy dél-észak, valamint egy kis nemzet-nagy nemzet tengely mentén rokoníthatók. A kísérleti feltételbe osztott diákok ezt követően levelezés útján kapcsolatba léptek a többi országban élő diákokkal. A kapcsolat csoportközi jellegét kialakítandó a levelezőknek azt mondták, hogy országukat is képviselik.

A sztereotípiavizsgálatot mind a levelező diákok, mind a kontrollfeltételbe osztott diákok körében újra lefolytatták. Az elemzés során kiderült, hogy az érintkezési feltételben a lehetséges 100%-os változásból 12,5%-os változás következett be. Ha tekintetbe vesszük, hogy a kísérlet mindössze hat hónapig tartott, és a kapcsolat kimerült a levelezésben, a változás már nem tűnik kis mérvűnek. A nemzetet tovább tipizáló kategóriák (dél-észak, kis méret-nagy méret) esetében csak kivételesen találtak külön hatásokat.

A tömegkommunikáció, az informális kommunikáció, a szocializációs intézmények által forgalmazott kultivált tartalmak sokat tehetnek és tesznek a sztereotipikus látásmód erősítése, de gyengítése érdekében is.

A demokratikus szellemű tömegkommunikáció és politikai nevelés révén komoly mérvű pozitív változás azonban nem várható, hiszen amíg az emberek életvezetésükben, mindennapi gyakorlatukban kevéssé kényszerülnek gondolkodásuk radikális átformálására, nincs lehetőségük a sokféleséggel való többféle típusú személyes találkozásra, addig e logikátlan logika hatalma ismételten újratermelődik bennük.