Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK

Az értékek változása

Mivel a szociológiai érték-adatfelvételekre csak a legutóbbi évtizedekben került sor, nem lehet megmondani, hogy hogyan változott a különböző értékek fontossága a mai fejlett társadalmakban az elmúlt évszázadokban, így az iparosodás kezdetén és későbbi szakaszaiban. Csupán a mai fejlett és fejlődő országokban nagyjából egy időben végzett érték-adatfelvételek alapján lehet azt a következtetést levonni, hogy a fejlett országokban valóban nagyobb fontosságot tulajdonítanak az egyéni teljesítményeknek, társadalmi felemelkedésnek, sikernek, meggazdagodásnak, mint az iparosodás előtt vagy annak alacsony szintjén lévő társadalmakban.

Azt már csak sokkal több fenntartással lehet állítani, hogy a szolidaritásérték háttérbe szorult, esetleg a közösségek kevésbé fontosakká váltak a modern ember számára.

Empirikus adatok alapján vizsgálni lehet viszont azt a kérdést, hogy az utolsó 20-25 évben végbement-e az értékek valamilyen változása a fejlett nyugati országokban, mert az 1970-es évek eleje óta ismételten feltették az Inglehart által megfogalmazott értékkérdéseket, többnyire a négytételes változatot. A négytételes változat esetében Ingle- hart definíciója szerint materialista az a megkérdezett személy, aki az első két helyre tette a materialista értékeket, posztmaterialista, aki a két posztmaterialista értéket tette az első két helyre, míg „vegyesnek” mondta azokat, akik egy-egy materialista és posztmaterialista értéket tettek az első két helyre. Abramson és Inglehart (1995) legújabb munkája szerint a hetvenes évek eleje óta a posztmaterialisták aránya minden nyugat-európai országban emelkedett. Hozzáteszik, hogy a posztmaterialisták aránya következetesen magasabb a fiatalabb nemzedékekben. A posztmaterialisták arányának növekedése megmagyarázható lenne egyszerűen a nemzedékek kicserélődésével, a posztmaterialis- tább fiatal nemzedékek belépésével és a materialistább idős nemzedékek kihalásával. Rövid távon azonban egy-egy nemzedék posztmaterializmusmutatója is változott, az infláció emelkedése például a materialisták arányának átmeneti növekedését okozta. A gazdagabb országokban általában magasabb a posztmaterialisták aránya. Feltűnő azonban, hogy Magyarországon a legnagyobb a materialisták és a legkisebb a posztmaterialisták aránya; Indiában és Kínában, sőt Nigériában is többen választottak posztmaterialista értékeket, mint nálunk. Németország keleti tartományaiból évről évre állnak rendelkezésre adatok és arra engednek következtetni, hogy ott a rendszerváltás, vagyis Németország egyesülése után csökkent a posztmaterialisták aránya (Abramson- Ingle- hart 1995).

Inglehart tételét más szociológusok megkérdőjelezték, vagy azt állítva, hogy nincs ilyen tendencia, vagy azt, hogy az értékválasztások ciklikusan változnak. (Utalni lehet a „hippi” nemzedék után a „yuppie” nemzedék megjelenésére, amely utóbbi ismét sokkal nagyobb értéket látszik tulajdonítani az anyagiaknak. Egyes megfigyelők szerint az utolsó években a „yuppie” gondolkodás és életmód is divatjamúlttá válik, és ismét előtérbe kerülnek a szellemi értékek.)

Melvin Kohn és munkatársai az értékvizsgálatokat és a szocializációs vizsgálatokat érdekes módon kapcsolták össze. Abból indultak ki, hogy a végzett munka jellege erősen befolyásolja az egyén értékeit, gondolkozását, személyiségét. Kétféle személyiséget különböztettek meg: az Adorno-féle antiszemitizmusvizsgálatban (lásd 10. fejezet) leírt autoritá- rius, tekintélyelvű személyiséget, aki mások nézeteivel szemben türelmetlen, ragaszkodik a hagyományos felfogáshoz, gyanakvó a változásokkal szemben, intellektuálisan merev, és a nyitott személyiséget, aki ellenkezőleg, nyitott az újítások iránt, alkalmazkodik a változásokhoz, intellektuálisan rugalmas és türelmes az övétől eltérő nézetekkel szemben. Kohn szerint annak a személyisége, aki munkájában nagyobb önállósággal rendelkezik, maga tudja azt irányítani (self-direction), vagyis aki bonyolultabb munkát végez, akinek munkáját kevésbé felügyelik fölérendeltek, és akinek munkafeladatai kevésbé rutinsze- rűek, az – e munkafeltételek következtében – nyitottabbá válik. Ilyen munkát végeznek a vezetők, az értelmiségiek és a magánvállalkozók. Viszont aki egyszerű és rutinszerű munkát végez szigorú felügyelet alatt, az hajlamosabb autoriter jellemzőket mutatni. Az utóbbi fajta munkát végzik a szakképzetlen munkások. Ez az elméleti hipotézis valójában a munkahelyen történő felnőttkori szocializáció erős hatását tételezi fel. Kohn hozzáteszi, hogy a kétféle személyiség gyermekeit is a saját értékei szerint szocializálja, tehát ezek a személyiségtípusok a gyermekkori szocializáción keresztül is átadódnak. Ennek az elméletnek az az érdekessége, hogy nemcsak Amerikában, hanem több más országban, többek között Lengyelországban is végeztek megfelelő empirikus vizsgálatokat, és az összefüggéseket mindegyik országban kimutatták (Slomczynski-Kohn 1988). A lengyelországi adatfelvételt a rendszerváltás után megismételték, hogy megnézzék: történt-e valamilyen változás a lengyelek értékeiben, és hogy az értékek és a személyiségtípus összefügg-e a rendszerváltás támogatásával. Nem találtak lényeges változást a lengyelek értékválasztásaiban. Az értelmiségben és az önálló vállalkozók között több olyan személyt találtak, akit a „nyitott személyiségtípusba” lehet sorolni, és aki ezáltal feltehetően jobban tud és inkább hajlandó a rendszerváltozás új körülményeihez alkalmazkodni, és ezek a „nyitott személyiségek” nagyobb arányban támogatják a piacgazdaságra való áttérést (Slomczynski et al. 1996).

A szocializációt befolyásoló körülmények

A szocializáció kutatásának igen nagy empirikus szakirodalma van a nyugati országokban. Az egyik alapvető kérdés, amellyel ezek a kutatások foglalkoznak, hogy a családban ma végbemenő változások – az egyszülős családok számának emelkedése, a válások gyakoribbá válása, az anyák háztartáson kívüli kereső munkavállalása stb. – hogyan befolyásolják a gyermekek szocializációját. A vizsgálatok eredményei némileg ellentmondóak, abban azonban egyetértés van, hogy a gyermekek – különösen a fiúgyermekek – szocializációja szempontjából hátrányos, ha apa nélkül nőnek fel, vagyis ha gyermekkori családjukból hiányzik az édesapa vagy más férfi (mostohaapa), aki az apa szerepét be tudja tölteni.

Egy elkülönült kutatási irányzat azt a kérdést vizsgálja, hogy a televízió-műsorok nézése mekkora szerepet játszik a gyermekek szocializációjában, és hogy ez a szerepe pozitív vagy negatív-e. Van olyan vélemény is, hogy egy bizonyos időtartamon (például heti tíz órán) felül a televízió-műsorok nézése károsan befolyásolja a szocializációt. Különösen károsnak tartják egyes kutatók az erőszakos, rémületet keltő (horror) és pornográf műsorok nézését a gyermekek részéről.

Egy másik, még többet vizsgált kérdés, hogy a szigorú vagy az engedékeny nevelés – a családban, az iskolában – kedvezőbb-e a gyermek személyiségfejlődése szempontjából. Általános az a megállapítás, hogy az engedékeny nevelés az elmúlt évtizedekben erősen tért hódított. Ezt jól szemlélteti az a tény, hogy Benjamin Spock híres könyvét a csecsemők gondozásáról és neveléséről milyen nagy számban adták ki újra és újra. Spockhoz hasonlóan a legtöbb szociológus és pszichológus is azt tartja, hogy az engedékeny nevelés jobb, mint a szigorú nevelés. Az utolsó években jelentkeztek kritikai hangok, amelyek szerint a túlságosan engedékeny, követelményeket nem támasztó nevelés hátrányos lehet, tehát a szeretetteljes, de ugyanakkor követelményeket támasztó nevelés a legjobb.

Korábban sokat kutatott téma volt, hogy a különböző társadalmi osztályokhoz, rétegekhez tartozó családok más módszereket alkalmaznak-e a gyermeknevelésben és így más szocializációs eredményeket érnek-e el. Van olyan felfogás (Kohn 1969), hogy a munkáscsaládok lényegesen szigorúbban, érzelemszegényebben nevelik gyermekeiket, ezért leszármazottaik közül felnőttkorukban többen mutatnak autoritárius személyiségvonásokat, mint az értelmiségiek gyermekei közül. Ezzel szokás magyarázni, hogy a fizikai foglalkozásúak miért hajlandók nagyobb arányban támogatni autoritárius pártokat. Sem a munkáscsaládok autoritáriusabb nevelési módszerei, sem az autoritárius pártok nagyobb támogatása a fizikai foglalkozású rétegekben nem tekinthetők egyértelműen bizonyítottaknak.

A felnőttkori reszocializáció különleges eseteivel foglalkozott Goffman Asylums, vagyis Elmeintézetek című könyvében (Goffman 1961). Egy elmegyógyintézetben végzett munkájának tapasztalatai alapján írta le, hogy a gyógyintézetbe bekerülő pácienst milyen eljárásoknak vetik alá, amelyek mind azt eredményezik, hogy személyisége megváltozik: bezárják, rokonainak látogatását korlátozzák, pontosan megszabják az időbeosztását, elveszik civil ruháit és betegruhába öltöztetik, sokszor elveszik személyes tárgyait is. Így beletanul, beletörik az elmebetegszerepbe. Goffman szerint hasonló folyamatok történnek más totális intézményekben is az oda bekerülőkkel. Totális intézménynek nevezi azt, amely a bekerülő személy teljes személyiségének uralására törekszik. Ilyen szerinte az elmekórházon kívül a börtön, a hadsereg és egyes szerzetesrendek. A legszélsőségesebb formában ilyenek voltak a nemzetiszocialista koncentrációs táborok és a szovjet Gulag táborai. Érdekes irodalma van annak, hogy a koncentrációs táborok és a Gulag rabjai milyen személyiségváltozásokon mentek keresztül. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez utóbbiakban sem mindenkinek a személyisége változott meg, sőt sokak képesek voltak ellenállni a szélsőséges reszocializációnak, átnevelésnek. Azt is meg kell jegyezni, hogy Goffman erősen általánosít a totális intézmények fajtáinak felsorolásánál. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha valaki önként lép be valamely totális intézménybe, például önkéntes (zsoldos) katona vagy egy szerzetesrend tagja lesz, akkor elfogadja az ott uralkodó értékeket, tehát nem kényszerítik a reszocializációra, hanem maga is kívánja az intézmény értékeinek és normáinak internalizálását, ennek pedig egészen más hatásai vannak a személyiségére, mint a kikényszerített reszocializá- ciónak.

Az élet minőségének vizsgálata

Az élet minőségére vonatkozó vizsgálatok annyira újak a világ szociológiájában, hogy nehéz lenne bebizonyítottnak tekinthető tendenciákról vagy országonkénti általános különbségekről beszélni. Egyelőre csak találgathatjuk, hogy a kimutatott országonkénti különbségekben és időbeli változásokban mekkora szerepet játszik az objektív körülmények eltérése, az igények és az értékrendszerek különbsége vagy esetleg az, hogy ugyanaz a kérdés vagy ugyanaz a fogalom különböző kultúrákban, más-más nyelven némileg mást jelent. Például elképzelhető, hogy a feltett kérdésekben szereplő magyar „boldog” szó kicsit mást jelent, mint a német „glücklich” vagy az angol „happy”. Az sincs kizárva, hogy a különböző kultúrákban némileg eltérő hallgatólagos elvárások vannak azt illetően, hogy „illik-e” az embernek magát boldognak vagy boldogtalannak, elégedettnek vagy elégedetlennek mondani.

Úgy tűnik azonban, hogy a fejlett országokban általában a családdal a legelégedettebbek az emberek, és a közállapotok különböző elemeivel, a közintézményekkel a legelégedetlenebbek. Nem látszik olyan tendencia, hogy az objektív életkörülmények javulásával hosszú távon nő a velük való megelégedettség, rövid távon azonban elég gyorsan reagálnak a társadalom tagjai az életkörülmények változására (például a reálbér emelkedésére vagy stagnálására, a munkanélküliség növekedésére stb.). Ezért az életminőség-vizsgálatok, legalábbis egyes országokban, például Németországban, kezdenek a rendszeresen végzett szociológiai adatfelvételek körébe kerülni.