Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

MAGYARORSZÁGI HELYZET

MAGYARORSZÁGI HELYZET

A nemzettudat Magyarországon

A nem tudományos publicisztikában két szélsőségesen ellentétes véleménnyel találkozhatunk a magyarországi társadalom nemzettudatáról, a nemzeti összetartozás érzéseiről. Az egyik szerint a magyar társadalomban széles körben elterjedt az agresszív nacionalizmus, a másik szerint a magyar társadalomból messzemenően kiveszett a nemzeti identitás érzése. Mivel nagyon kevés empirikus adat áll rendelkezésünkre, nehéz állást foglalni e két ellentétes állítás igazságtartalmáról. Egy 1991-ből származó, több országra kiterjedő adatfelvételben négy kérdést tettek fel, amely ezt a problémakört járta körül (10.1. táblázat). A kapott válaszok egyik szélsőséges állítást sem látszanak alátámasztani. A „nagyon hazafias vagyok” kijelentéssel egyetértők aránya tekintetében nagyjából középső helyet foglalunk el. Az Egyesült Államokban például sokkal nagyobb a „hazafiak” aránya, viszont Oroszországban és Ukrajnában kisebb. Az agresszív nacionalizmus vagy kritikátlan nacionalizmus elterjedtségét fejezik ki a „harcolnunk kell országunkért, akár igaza van, akár nincs” (a múlt századi angol nacionalista mondásnak, a „right or wrong, my country” megfelelője) kijelentéssel kapcsolatos vélemények. Az ezzel egyetértők aránya Magyarországon a legalacsonyabbak közé tartozik, az Egyesült Államokban és Angliában viszont a legmagasabb. A bevándorlás szigorúbb korlátozásának követelése, tehát a bevándorlókkal szembeni ellenségesség tekintetében középen állunk a vizsgált országok között. Egyedül a szomszédos országok területének egy részével szemben jogosnak tartott elvi igény az a tétel, ahol a magyar társadalomban az egyetértők aránya az élen áll. Ez a szerző, K. von Beyme (1994) szerint Trianon következménye, mert egy európai országot sem értek hasonlóan igazságtalan határmódosítások, mint hazánkat.

10.1. táblázat - 10.1.táblázat ♦ A nacionalizmusra utaló közvélemény-kutatási adatok Amerikából és európai országokból, 1991

70

88

72

64

70

69

74

69

70

75

75

60

62

Harcolnunk kell országunkért, akár igaza van, akár nincs

30

55

56

37

46

39

31

16

28

47

53

42

36

A szomszédos országok egyes részei valójában a mieink

68

-

20

12

48

29

43

25

39

60

52

22

24

Jobban korlátoznunk kellene a bevándorlást

68

-

79

86

66

84

70

70

65

58

38

45

31

Öt negatív vélemény a zsidókról

11

6

14

-

-

-

26

-

14

34

9

22

22


A roma kisebbség helyzete

A mai magyar társadalom legnagyobb és a diszkrimináció által leginkább veszélyeztetett csoportja a cigányság vagy a romák. Igen nehéz a cigány etnikumhoz tartozókról adatokat gyűjteni, mert a magyar társadalomban közvetlen rákérdezés útján aligha lehet megállapítani, hogy ki cigány és ki nem. A népszámlálások alkalmával az anyanyelvre és nemzetiségre vonatkozó kérdést tesznek fel, a cigány etnikumhoz tartozóknak azonban csak egy töredéke mondja magáról azt, hogy cigány anyanyelvű. Ténylegesen a cigány etnikumhoz tartozók jelentős része magyar anyanyelvű. A Magyar Háztartás Panel felvételben a kérdező írta fel az adatlapra, hogy megítélése szerint a megkérdezett személy, illetve háztartás cigány-e (lásd a cigányok jövedelmi adatait a 4. fejezetben).

Magyarországon az elmúlt évtizedekben két jelentős cigányvizsgálatra került sor: 1971-ben (Kemény et al. 1976) és 1993-1994-ben (Havas-Kemény 1995). Ezekben a vizsgálatokban azokat a személyeket tekintették cigánynak, akiket a környezetük annak mondott. Meglehetősen bonyolultan választották a vizsgálat mintáját, mert először azokat a településeket, városrészeket határozták meg, ahol nagyobb számú cigány etnikumú népesség él, s az ezek közül választott települési mintánál a helyi társadalom néhány tagját kérdezték meg, kik cigányok az adott településen.

A roma népesség számáról is ezekből az adatfelvételekből vannak a legmegbízhatóbbnak látszó becslések. 1971-ben 320 ezerre, 1994-ben 434 ezerre becsülték a népességet, vagyis 1971-ben az ország lakosságának valamivel több mint 3 százaléka, 1994- ben közel 5 százaléka tartozott a cigány etnikumhoz.

Mindkét vizsgálat azt állapította meg, hogy a cigány etnikumhoz tartozók az átlagnépességnél jóval hátrányosabb helyzetben vannak. A hátrányuk 1971-től 1994-ig tovább nőtt.

A hátrányok növekedésének egyik fő oka az, hogy a romák közül sokkal kevesebben rendelkeznek kereső foglalkozással, sokkal többen vesztették el a munkahelyüket. A 15-59 éves roma férfiak közül csupán 31 százalék, a 15-54 éves nők közül csupán 18 százalék volt foglalkoztatott. Az ilyen korú romáknak csupán 24 százaléka rendelkezik rendszeres munkából származó jövedelemmel és 42 százalék kap valamilyen rendszeres nem munka jellegű jövedelmet. A rendszeres munkával nem rendelkezők egy része munkanélküli, másik része munkahelye elvesztése után visszahúzódott a munkaerőpiacról, vagy korábban sem rendelkezett munkahellyel. Mivel a cigány etnikumhoz tartozó háztartásokban így az átlagosnál jóval kevesebb a rendszeres munkahelyi keresettel rendelkezők aránya és mivel a gyermekszám magasabb a roma családokban, az egy főre jutó jövedelem átlaga szükségképpen messze elmarad az országos átlagtól, és a cigány etnikumnak sokkal nagyobb része él a különböző szegénységi küszöböknél alacsonyabb jövedelmű háztartásokban. Mind a munkanélküliség, mind a szegénység az átlagosnál jóval tartósabb a cigány etnikumhoz tartozók között. A romák súlyosan hátrányos helyzete már ma is a magyar társadalom egyik legsúlyosabb problémája, és a jövőben a probléma súlyossága tovább növekedhet.

Egy kelet-alfoldi falu cigány lakosságának vizsgálata (Gyenei 1993) az országosnál is súlyosabb hátrányokat mutatott ki. A megkérdezett roma háztartások 12 százaléka mondta, hogy gyakran az élelmiszer-kiadásokra sincs elég pénzük, 14 százalék pedig ennél is rosszabbnak, kétségbeejtően kilátástalannak mondta a helyzetét. A tárgyi életkörülmények (lakás minősége, állapota, rendezettsége) a roma lakosság 35 százalékánál elhanyagolt, 29 százalékánál igen rossz és nagyon elhanyagolt volt. Mivel a helyi munkalehetőségek korlátozottak, a településen kívüli munkavállalás pedig a tömegközlekedés ritkulása, drágulása miatt alig lehetséges, a hátrányos helyzetből való kiemelkedés esélyei igen rosszak.

Minden korábbi szociológiai elmélet szerint rosszabbodó gazdasági körülmények, növekvő munkanélküliség, elszegényedés körülményei között a kisebbségekkel szembeni előítéletek, sztereotípiák és diszkrimináció erősödnek. A mai magyar társadalom felszínes megfigyelője is valószínűleg arra a következtetésre jut, hogy a korábban is jelentős előítéletek, sztereotípiák megerősödtek, legalábbis gyakrabban és élesebben nyilvánulnak meg. K. Postma (1996) kutatása azonban nem igazolta ezt a hipotézist. A vizsgálat módszere az volt, hogy 16 jó tulajdonságról és 16 rossz tulajdonságról (közülük 13 jól értelmezhető rossz tulajdonságot sorol fel a 10.2. táblázat) kérdezték meg a meginterjúvolt személyeket, hogy azok mennyire jellemzik a cigányokat. Az első, 1987. évi adatfelvételtől 1992-re és 1993-ra (a második és harmadik adatfelvételig) a jó tulajdonságok említése rendre nőtt, a rossz tulajdonságoké rendre csökkent.

Ugyanakkor a cigányoknál sokkal gyakrabban említették a rossz tulajdonságokat, mint jellemzőket, és sokkal ritkábban a jó tulajdonságokat, mint a magyaroknál (tudományosan helyesebb lenne nem cigányokról beszélni, mert a cigányok is a magyar társadalom tagjai), tehát nagyon jól kimutathatóak a cigányokkal szembeni erős negatív vélemények (10.2. táblázat).

10.2. táblázat - 10.2. táblázat ♦ A magyarok, cigányok és zsidók rossz tulajdonságai, az adott rossz tulajdonságot jellemzőnek mondók aránya, százalék, 1994

Rossz tulajdonság

Magyarokra

Cigányokra

Zsidókra

jellemző, százalék

Anyagias

70

35

67

Barátságtalan

12

31

3

Buta

9

43

2

Antipatikus

7

40

4

Agresszív

22

70

12

Élősködő

11

59

15

Felszínes

23

42

5

Képmutató

29

48

13

Lusta

10

68

6

Megbízhatatlan

12

60

6

Műveletlen

10

61

1

Önző

30

33

22

Piszkos

5

56

5


Nem igazolódott viszont az az egyéni szinten megfogalmazott hipotézis sem, hogy azok, akik 1992-ben és 1993-ban helyzetük romlásáról számoltak be, a cigányoknak több rossz tulajdonságát említették. Tehát az egyéni helyzet romlása nem vezetett az előítéletek erősödéséhez.

Ez a kutatási eredmény, hogy tudniillik a cigányokkal szembeni előítéletek társadalmi méretekben nem erősödtek, hanem gyengültek, annyira ellentmond a közvélekedésnek, hogy érdemes gondosan megvizsgálni, nem okozhatta-e valamilyen hiba vagy adatközlési torzítás. Az 1987. és az 1992-1993. évi adatfelvételek mintáit azonos módszerrel választották, tehát az eredményt nem okozhatta a mintavétel sajátossága. Hozzá kell tenni, hogy 1992-ben és 1993-ban ugyanazokat a személyeket kérdezték meg, és ugyanazon személyek előítéletessége is kissé csökkenni látszott. A kérdéseket teljesen azonosan fogalmazták meg mindegyik adatfelvételnél. Nem feltételezhetjük azt sem, hogy 1987-ben kevésbé féltek a cigányokról negatív véleményt mondani, mint 1992-1993- ban. Az egyetlen nyitott kérdés az, hogy a rossz és a jó tulajdonságokra való rákérdezés megfelelő módszer-e az előítéletesség mérésére. Ezt a módszert azonban számos külföldi előítéletesség-vizsgálatban felhasználták, a szociológiai szakirodalomban elfogadott módszer. A vizsgálat eredményét tehát csak akkor vonhatjuk kétségbe, ha az attitűdvizsgálatokat a maguk egészében megkérdőjelezzük. Le lehet tehát vonni azt a következtetést, hogy ez a vizsgálat váratlan új eredményt mutatott ki: a cigányokkal szembeni előítéletek az utolsó években némileg csökkentek, bár ma is igen erősek.

A zsidó vallási kisebbség és az antiszemitizmus

A két világháború közötti korszakban Magyarország legnagyobb létszámú kisebbsége a zsidóság volt. Az akkori zsidóságot vallási kisebbségnek vagy vallási alapú kulturális kisebbségnek tekinthetjük, ugyanis az izraelita vallásúak túlnyomó többsége a magyar nemzet tagjaként identifikálta magát, tehát nem nemzeti kisebbséget alkottak. 1941- ben a népszámlálás alkalmával a mai országterületen 401 ezer izraelita vallású személyt írtak össze, az akkori nagyobb országterületen 725 ezret. A zsidótörvények értelmében a mai országterületen 90 ezer, az akkori nagyobb területen 100 ezer nem izraelita vallá- sú személy minősült zsidónak.

A mai országterületen 1945 végén egy korabeli kimutatás szerint 191 ezer zsidó eredetűnek mondott személy élt. Az 1949. évi népszámláláskor 134 ezer izraelita vallású személyt írtak össze. Az igen nagy létszámcsökkenés fő oka az ország 1944. márciusi német megszállása után megindított deportálás és a koncentrációs táborokban történt tömeges gyilkosság volt. A fent idézett adatok érzékeltetik, hogy nem tudjuk pontosan megmondani, mekkora volt a zsidó holocaust halálos áldozatainak száma. A mai országterületen 200 és 300 ezer között, az akkori országterületen 400 és 600 ezer között lehetett az áldozatok száma (Braham 1990; Stark 1995). Megállapíthatjuk, hogy ilyen méretű demográfiai katasztrófa a magyar nemzetet történelme folyamán máskor sohasem érte. Ugyanakkor azt is jelzik az adatok, hogy – a környező országokhoz képest – nem jelentéktelen számú izraelita vallású és zsidó kulturális hátterű személy élte túl a második világháborút, ennek következtében a kelet-közép-európai országok közül ma Magyarországon él a legnagyobb zsidó kisebbség. Pontos létszámát nem tudjuk megmondani, mert 1949 óta a vallásra vonatkozó kérdés nem szerepelt a népszámlálási kérdőíveken, a szociológiai adatfelvételek mintái pedig többnyire annyira kicsik voltak, hogy azok alapján nem lehet egy, a népességnek egy-másfél százalék körüli csoportjára vonatkozó pontos adatot becsülni. Ennél is nagyobb probléma, hogy nyilvánvalóan eltérő az izraelita közösségekkel aktív vallási kapcsolatban állók száma, valamint a kultúrájuk alapján zsidó identitásúak száma, nem is beszélve arról, hogy a zsidó kulturális identitás és a magyar nemzettudat igen sokaknál együtt járhat.

Karády Viktor kutatásaiból (1984; 1988) tudjuk, hogy a XIX. század második felétől a zsidó kisebbség az átlagosnál magasabb iskolai végzettségű volt, és a társadalmi struktúra egyes kedvező helyzetű rétegeiben országos arányánál nagyobb részben foglalt helyet. A zsidók arányát a nagytőkések között sokszor eltúlozzák ugyan, de vitathatatlan, hogy az országos arányuknál nagyobb volt a részük a magyar tőkések között. Hasonlóképpen „túl voltak reprezentálva” a kereskedői és egyes értelmiségi foglalkozásokban. A cigánysággal szemben, amely mindig erősen hátrányos helyzetű kisebbség volt, a zsidóságot inkább az országos átlagnál kedvezőbb társadalmi helyzet jellemezte. Ez a jellemzője valószínűleg a második világháború után is fennmaradt, mert elsősorban a budapesti gettóban élő zsidók élték túl a háborút, a fővárosi zsidók pedig az ország egész zsidóságának magasabb iskolai végzettségű és jobb módú részét alkották.

A második világháborús pusztulás érthetővé teszi, hogy a magyar társadalmat különösen foglalkoztatja az a kérdés, hogy milyen mértékű az antiszemitizmus, a zsidókkal szembeni negatív előítélet és diszkrimináció. Semmi megbízható szociológiai információnk nincs arról, hogy a 30-as években és a második világháború alatt mennyire volt elterjedt az antiszemitizmus. Az egyedi személyes emlékek és dokumentált tények szerint előfordultak szélsőségesen antiszemita megnyilvánulások, de az üldözött zsidókkal szembeni szolidaritás példái is. Az antiszemita előítéletek mai elterjedtségéről sincsenek megbízható adataink.

A fentiekben ismertetett, cigányokkal szembeni előítélet vizsgáló kutatásban (Post- ma 1996) 1992-ben és 1993-ban az interjúvoltakat arról is megkérdezték, hogy szerintük az említett jó és rossz tulajdonságok mennyire jellemzőek a zsidókra. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a magyar társadalom nem zsidó tagjai többségében nem él a zsidókkal szemben erős negatív előítélet, mert váltakozva egyes jó és rossz tulajdonságokat a zsidókra, másokat a magyarokra (nem zsidó magyarokra) találtak jellemzőbbeknek.

A 10.1. táblázat utolsó sorában idézett közvélemény-kutatási eredmények is arra engednek azonban következtetni (lásd azoknak arányát, akik a zsidókról szóló legalább öt negatív véleménnyel egyetértettek), hogy Magyarországon ma nem gyakoribbak, hanem ritkábbak az antiszemita előítéletek, mint például Nyugat-Németországban, Angliában, Oroszországban, Lengyelországban.