Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK A feketék helyzete az Egyesült Államokban

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK A feketék helyzete az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a feketék hátrányos helyzete, a velük szembeni diszkrimináció és előítéletek a szociológia kezdeteitől, különösképpen Park munkássága óta az érdeklődés középpontjában állnak. Még inkább megnőtt a szociológusok érdeklődése a Kennedy-féle „harc a szegénység ellen” és a Johnson által meghirdetett „nagy társadalom”-programok, valamint a polgárjogi mozgalmak megindulása után. Ezeknek ugyanis az volt egyik legfontosabb céljuk, hogy a feketék évszázadok óta hátrányos helyzetét felszámolják vagy legalábbis mérsékeljék. Kezdetben számos sikerről számoltak be a szociológiai kutatások: kialakult egy fekete középosztály, csökkent a foglalkozási szegregáció, több fekete került vezető politikai és gazdasági pozícióba, emelkedett a feketék egy részének iskolai végzettsége. Az újabb vizsgálatok ennél sokkal borúlátóbban ítélik meg a feketék helyzetét. Nem vonva kétségbe a fenti empirikus megállapításokat, rámutatnak arra, hogy miközben valóban kialakult egy fekete középréteg, amely a fehér középrétegekhez hasonló iskolai végzettséggel rendelkezik, hasonló foglalkozásokat folytat, hasonló körülmények között (kertes elővárosokban) lakik, ez a feketék tömegei számára inkább hátrányokat, mint előnyöket hozott. A középrétegbe került feketék ugyanis elköltöztek a nagyvárosok fekete lakónegyedeiből, ezáltal az ott maradt szegény feketék helyzete még reménytelenebbé vált. Nem csak azért, mert a jobb módúak távozásával távozik a kereskedelmi hálózat egy része is, leromlanak az iskolák, az infrastruktúra, s mivel csökkennek a fenntartására fordítható helyi adóbevételek, egyre nehezebb munkahelyet találni. Ezen kívül a fekete közösségek így elveszítik vezetőiket, szóvivőiket, sőt eltűnnek azok az életstratégia-minták, amelyek a szegénységből való kiutat példázták (Wilson 1987). Egyre több fiatal nevelkedik fel egyszülős családban, egyre nagyobb résznek igen alacsony a műveltsége, és egyre többen foglalkoznak – más kereseti forrás hiányában – bűnözéssel. Így a nagyvárosok fekete lakónegyedeiben élők helyzete valójában reménytelenebbé vált.

A multikulturális társadalom

Az amerikai szociológia figyelme fokozottan a többi kisebbség felé is fordul, mivel ezeknek aránya – az utolsó évtizedek legális, de még inkább illegális bevándorlása következtében – erősen megnőtt. 1987-ben az Egyesült Államok népességének már csak 75 százaléka fehér, 12 százalék fekete, 9 százalék latin-amerikai, 6 százalék egyéb (főként kelet-ázsiai). E kisebbségek helyzete nagyon eltérő. A kelet-ázsiaiak közül sokan sikeresek, a latin-amerikaiak szegények, de erős családi kapcsolataik segítik őket az elnyomo- rodás elkerülésében, ugyanakkor láthatóan meg akarják őrizni saját spanyol nyelvű kultúrájukat. A feketék igen jelentős részének helyzete viszont reménytelennek látszik. Ma az amerikai szociológiában már nem szokás az „olvasztótégelyről” beszélni, amely egységes társadalommá formálja a különböző kultúrákból jött bevándorlókat. Ezért került előtérbe a multikulturális társadalom fogalma, amely azt sugallja, hogy el kell fogadni, hogy a modern társadalmakban különböző kultúrákhoz tartozók élnek együtt és kell hogy békésen együttműködjenek.

Hogyan lehetséges a különböző kultúrájú, nemzetiségű, vallású állampolgárok békés együttélése a modern társadalmakban? Smelser (1994) négy olyan külső feltételt említ, amely ezt elősegíti: a nemzetállam politikai hatalmának decentralizációját, a régiók és helyi közösségek politikai szerepének erősítését; a kisebbségi nemzeti identitás megőrzésének nemzetközi jogi garantálását; az egyes emberek többes identifikációjának elterjedését, vagyis azt, hogy ne a nemzet legyen az egyetlen uralkodó identitás (hanem mellette létezzék regionális, helyi, vallási, világnézeti, esetleg nemzet feletti, például európai identitásérzés); végül a nemzetközi civiltársadalom kialakulását.

Az autoritárius személyiség

A szakirodalom előítélet- és diszkriminációvizsgálatai közül a leghíresebb – és egyben leginkább vitatott – „autoritárius személyiség”-kutatást mutatom be (Adorno et al. 1950). Ez az antiszemitizmus társadalmi és lélektani gyökereit próbálta feltárni. A Frankfurti Iskola tagjai több mint kétezer amerikai fehér, nagyrészt középosztálybeli személyt kérdeztek meg részletes interjúterv szerint. A válaszokat először három attitűdskálával mérték, ezek: az antiszemitizmus-skála, az etnocentrizmus-skála, végül a politikai és gazdasági konzervativizmus skálája. Nyolcvan személlyel klinikai mélyinterjút is készítettek, továbbá pszichológiai teszteket vettek fel. A fent említett három attitűdskála mellett azután egy „F” (fasizmus)-skálát készítettek, amely azt volt hivatva mérni, hogy a kérdezett személy mennyire hajlamos fasiszta és antiszemita nézeteket magáévá tenni, tehát hogy mennyire „potenciálisan fasiszta”. Az F-skála szerint a potenciálisan fasiszta személyiséget a következők jellemzik: 1. elfogadja a konvencionális értékítéleteket, 2. kritikátlanul alárendeli magát a vezetőknek, 3. agresszív azokkal szemben, akik nem hajlandók magukat kritikátlanul alávetni a vezetőknek, 4. idegenkedik a gazdag érzelmi élettől, a képzelettől, a személyességtől, a gyengédségtől, 5. hajlamos a merev gondolkodásra, 6. nagyra értékeli a férfiasságot, az erőt, a hajthatatlanságot, 7. embergyűlölő, az embert alapvetően rossznak tartja, 8. hajlamos azt hinni, hogy a társadalomban vad és veszélyes erők, összeesküvések uralkodnak, 9. igen nagy figyelmet fordít a szexualitásra, más emberek szexuális „kilengéseire”. A kutatók azt találták, hogy ezek az attitűdök szoros korrelációt mutatnak az antiszemita nézetekkel és az etnocentrizmussal.

Eszerint az antiszemitizmus alapja egy bizonyos személyiségtípus, amelyet az F-skála mér. Ezt nevezték autoritárius személyiségnek. A megkérdezett személyek gyermekkori emlékei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az autoritárius személyiség kifejlődésének oka a gyermekkori család sajátos, autoritárius nevelési stílusa. Az ilyen családban kevés az érzelmi melegség, főként az apa rideg, követelő és büntető személyiség, merev elveket fogalmaz meg és azoknak maradéktalan követését várja el gyermekétől. A gyermek egyrészt idealizálja az apát és ezt az idealizálást átviszi a politikai és más vezetőkre is, másrészt tudat alatt ellenséges az apjával szemben, és ezt az ellenségességet hajlamos kivetíteni bizonyos kisebbségekre is.

Eszerint az antiszemitizmus gyökere nem vagy nemcsak az antiszemita hatalmi vagy anyagi érdeke, hanem a személyiség típusa, amely a gyermekkori nevelés hatására alakul ki. Minden társadalomban, ahol autoritárius nevelési elvek és gyakorlat érvényesülnek, élnek potenciális fasiszták, antiszemiták.

A vizsgálat fogalmait, módszereit és következtetéseit sokan bírálták. Kétségbe vonták többek között, hogy a potenciálisan fasiszta személyiség és a konzervativizmus között korreláció lenne. Itt mindenesetre döntő kérdés, hogy mit neveznek konzervativizmusnak. Ha a demokratikus intézmények megőrzésére való törekvést konzervativizmusnak mondják, akkor azzal aligha függ össze a potenciális fasizmus. Bírálták azt is, hogy a vizsgálat egyáltalán nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen személyiségtípus (netalán a potenciális fasiszta személyiség?) hajlamos a kommunista totalitarizmus kri- tikátlan támogatására. A bírálatok ellenére az autoritárius személyiség vizsgálatának gondolatai ma is hatnak a szociológiában, mert ma is égető kérdés, hogy kik válhatnak totalitárius mozgalmak támogatóivá, kik hajlandók más embercsoportok üldözésében, elpusztításában közreműködni.