Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

10. fejezet - 10. fejezet │FAJ, NEMZET, ETNIKAI CSOPORT, KISEBBSÉGEK

10. fejezet - 10. fejezet │FAJ, NEMZET, ETNIKAI CSOPORT, KISEBBSÉGEK

Ha néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt írott szociológia-tankönyvet, különösen amerikai tankönyvet olvasunk, minden esetben találunk benne egy alapos fejezetet a faj szociológiai kérdéseiről; többnyire foglalkoznak ebben a fejezetben az etnikai kisebbségekkel, viszont nem szólnak a nemzetről és a nemzeti kisebbségekről. A nemzettel kapcsolatos szociológiai kérdések elhanyagolásának hátterében egyrészt a marxista szociológiának az a tétele, mely szerint a nemzet történeti kategória, a kapitalista társadalomban jelent meg, és a jövőben, különösképpen a szocializmusban el fog tűnni, mivel a munkások és a szocialista társadalom tagjai internacionalisták. Másrészt az amerikai szociológiában is sokáig uralkodott az a felfogás, hogy a nemzet és a nemzeti érzés többé-kevésbé elavult fogalmak. A világpiac csökkenti a nemzeti ellentéteket, egy-egy modern társadalom, különösképpen az amerikai társadalom pedig „olvasztótégelyként” egységesíti az adott társadalom különböző nemzeti, kulturális vagy etnikai hátterű tagjait. Az amerikai szociológusok ugyanakkor felismerték, hogy a különböző fajokhoz tartozóknak az „olvasztótégelyben” történő ilyenfajta homogenizálása kevésbé könnyen megy végbe.

A szociológia egyik legnagyobb hiányossága volt, hogy elhanyagolta a nemzeti problémakört. Pedig fel kellett volna ismernie egyebek között az évtizedek óta megoldatlan észak-írországi és baszkföldi nemzeti konfliktus láttán is. Az 1989-1990. évi keleteurópai rendszerváltozásokat követően némelyik országban, elsősorban a többnemzetiségű szovjet birodalomban és a volt Jugoszláviában elemi erővel törtek felszínre a nemzeti és nemzetiségi ellentétek.

Jellemző, hogy T. R. Gurr (1993) amerikai politológus a közelmúltban az 1945 és 1989 közötti időszakra vonatkozóan a világon 37 tartós és 42 rövid etnikai alapú polgárháborút és gerillaháborút számolt össze, továbbá 12 tartós és 23 rövid konfliktust, ahol háborúra ugyan nem került sor, de erőszakot alkalmaztak. Jelenleg 230 olyan nemzeti és etnikai kisebbséget (többek között a Szlovákiában és Romániában élő magyarokat) számolt össze, amely az állam által fenyegetett helyzetben van, és ezért potenciális konfliktusforrás vagy azzá válhat. Ezek a konfliktusok sok helyütt a belső és nemzetközi biztonságra nézve nagy veszélyforrások, mivel a kisebbségek ma az emberi jogok ellen elkövetett sérelmek leggyakoribb áldozatai. A kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása után fogalmazta meg S. P. Hungtington amerikai politológus azt a tételt, hogy az ideológiai alapú világméretű konfliktusok ugyan véget értek, de helyettük a nemzethez hasonló, de annál nagyobb méretű civilizációk (vagy a könyv szóhasználata szerint kultúrák) közötti világkonfliktusok kora jön el, például a nyugati keresztény és a mohamedán civilizáció között (Hungtington 1995). Kívánatos lenne tehát, hogy a nemzetközi és a magyar szociológia is nagyobb figyelmet fordítson a nemzet és a kisebbségek témakörére.

Ebben a fejezetben foglalkozom az egy társadalmon belül együtt élő fajok közötti konfliktusokkal és a nemzeti-nemzetiségi-etnikai, valamint a vallási kisebbségekkel és konfliktusokkal abból a meggyőződésből kiindulva, hogy ezek hasonló jelenségek. Mindegyik esetben az a probléma lényege, hogy a társadalom többsége kirekeszti a kisebbséget, amelyet bőrszín, anyanyelv, kultúra vagy vallás alapján definiál, és ez a kisebbség a kirekesztettség érzése következtében megpróbál védekezni, egyebek között meg akarja tartani saját identitását, amely némileg eltér a többség identitásától.

ALAPFOGALMAK

Mivel a nemzet problémakörével foglalkozó szociológia a legutóbbi évekig meglehetősen fejletlen állapotban maradt még, az alapfogalmak definíciója sem teljesen tisztázott. Kezdjük a szociológiában legrégebb óta használt fogalommal, a fajjal.

Faj, rassz

Fajnak nevezik az emberek olyan csoportját, amelyet biológiailag örökölt – vagy biológiailag örököltnek gondolt – testi jellemzők, elsősorban a bőrszín alapján különítenek el. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a faj elnevezés megtévesztő, mert a magyar nyelvben két egymástól lényegesen eltérő fogalom megnevezésére szokás használni, ezek az angol „species”, a biológiai értelemben vett faj(amelynek tagjai a fajon belül szaporodóképesek) és a „race”, amelyet helyesebb lenne magyarul rassznak vagy fajtának mondani. Ebben az értelemben az ember és a csimpánz különböző fajok, de minden ember ugyanannak a fajnak (species) a tagja, bár megkülönböztetünk az emberi fajon belül különböző rasszokat (races). Fajnak szokás tekinteni a köznapi szóhasználatban a feketéket, a sárgákat és a fehéreket. A fizikai antropológia nem a bőrszín, hanem több testi jellemző alapján különböztet meg három nagy emberi rasszt: a kaukázoid, a mongoloid és a neg- roid rasszt. Ezeken belül több alrassz van, például a kaukázoid rasszon belül a nordikus, az alpesi, a mediterrán és a hindu (továbbá a Japánban élő ainu) alrasszok. E rasszok között nincsenek nagy biológiai különbségek, például egy vérminta alapján nem lehet megállapítani, hogy a véradó melyik rasszhoz tartozik. A történelem folyamán a rasszok igen erősen keveredtek. Különösen a faji ellentétekkel foglalkozó szociológia figyelmének a középpontjában álló amerikai feketék ősei között lehetne sok fehér embert találni. Ezért azt lehet állítani, hogy bár a fajok megkülönböztetésében szerepet játszanak látható testi eltérések, valójában a faj társadalmi konstrukció, az adott társadalom – a többség és a kisebbség is – definiálja, hogy ki melyik fajhoz (rasszhoz) tartozik.

Nemzet

A nemzet legésszerűbb definíciója szinte tautológiának tűnik: a nemzet azokból áll, akik egy nemzet tagjának tartják magukat s akiknek közös a nemzeti identitásuk. Ez a definíció azonban mégsem annyira semmitmondó, mert minden, a családnál nagyobb emberi közösség azokból áll, akik az adott közösség tagjainak vallják magukat, vagy más szemszögből, akiket a közösség tagjaként elfogad, befogad. A nemzeti identitás ideáltípusa magában foglalja a közös nyelvet vagy nyelvjárást, a közös kultúrát, a szokásokat, a közös történelemre vonatkozó emlékeket (amelyek nem szükségképpen felelnek meg a tényeknek), továbbá a közös lakóterületet. A nemzet fogalmához általában hozzátartozik, hogy létezik egy állam, amely ennek a nemzetnek az állama. Nem szükséges azonban mindegyik, az ideáltípusban említett sajátosság megléte: a lengyel nemzetnek a XIX. század nagy részében nem volt állama, a horvátok és a szerbek ugyanazt a nyelvet beszélik, de külön nemzet tagjainak tekintik magukat.

Meg szokás különböztetni az állampolgárságon alapuló „francia” nemzetfogalmat és a „német” kulturális nemzetfogalmat Az előbbi szerint a nemzet tagja mindenki, aki az adott állam polgára. A kulturális nemzet fogalma szerint a nemzet tagja az, aki a nemzet nyelvét beszéli, a nemzeti kultúrához tartozónak vallja magát. Politológusok szoktak arról vitatkozni, hogy melyik nemzetfogalom a jobb, a modernebb. A szociológus azonban nem előírásokat, normákat fogalmaz meg, hanem társadalmi tényekből indul ki, tehát azt kell alapul vennie, hogy az adott ember melyik nemzet tagjaként definiálja magát, melyik nemzeti identitást vallja. Más szóval az identitásválasztás szabadságából kell kiindulnia (Biró 1995).

Nemzeti és vallási kisebbség, etnikai csoport

A nemzeti kisebbség definíciója még ennél is bizonytalanabb. Úgy definiálnám, mint egy adott társadalom azon tagjainak csoportját, akik nem a többségi nemzettel identifikálódnak, hanem vagy egy olyan másik nemzettel, amelynek van állama, vagy egy olyan nemzet tagjainak tartják magukat, amelynek nincs ugyan állama, de saját állam létrehozására törekszik.

Etnikai csoportnak nevezzük az adott társadalmon belül azoknak a csoportját, akik olyan közös kulturális identitás tudatával rendelkeznek, amely elkülöníti őket a többségtől vagy a többi etnikai csoporttól. Az etnikai csoport kevésbé különül el a többségtől, mint a nemzeti kisebbség.

Nem csak nemzeti és etnikai ismérvek alapján különülnek azonban el kisebbségek. Mivel a vallás a kultúra része, némely esetben nagyon is meghatározó része, vallási alapon is elkülönülhet valamely kisebbség a társadalmon belül. A mai példák között különösen szemléletes a szunnita és a síita mohamedánok elkülönülése több mohamedán országban, például Irakban. Európa történetében egyes országokban bizonyos korszakokban erősen elkülönültek a katolikusok és a protestánsok.

Egészen különleges kérdés a zsidóság definíciója. Ma a zsidók alapvetően a vallás és az annak erős hatása alapján álló kultúra tekintetében különböznek a többségi társadalmaktól Európában és Észak-Amerikában. Ugyanakkor többnyire a többségi nemzet tagjainak tartják magukat, tehát vallási kisebbségnek tekinthetőek. Ha azonban a magát zsidóként definiáló személy Izrael állammal azonosul, akkor emellett nemzeti kisebbség tagjának is tekinthetjük. Nyilvánvaló, hogy ebben a tekintetben lényeges különbségek vannak egy-egy európai ország zsidó identifikációjú lakosai között is, vannak, akik vallás és kultúra, és vannak, akik az Izraellel való identifikáció alapján definiálják zsidó voltukat.

A fentiekben a nemzet, a nemzeti kisebbség és az etnikai csoport definíciójában az egyén identitásválasztására helyeztem a súlyt. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a definícióban adott esetben nagy szerepe lehet a többségi társadalom vagy az állam által megfogalmazott definíciójának is, vagyis annak, hogy kit tekint a többségi nemzet vagy a kisebbség tagjának. Ennek a leglátványosabb és egyben tragédiához vezető példái a nemzetiszocialista korszakban hozott zsidótörvények, amelyek meghatározták, hogy kit tekintenek zsidónak, teljesen függetlenül attól, hogy a kérdéses személy miként definiálta önmagát.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy egyáltalán nem zárható ki az, hogy az embernek több identitása legyen, vagyis nem szükségszerű, hogy csak egyetlen nemzethez, nemzeti kisebbséghez, etnikai csoporthoz vagy vallási csoporthoz tartozónak tartsa magát. Például az Amerikába kivándorolt nagyszülők unokája identifikálhatja magát egyszerre amerikainak és magyarnak. A többes állampolgárság lehetőségének elterjedése különösképpen kedvez az ilyen többes identitások kialakulásának.

Rasszizmus, etnocentrizmus, nacionalizmus

Rasszizmusnak nevezzük azt a felfogást, amely szerint az a faj, amelyhez az adott ember tartozik, vagy pontosabban amelyhez tartozónak vallja magát, magasabb rendű, mint a többi faj, például intelligensebb, erkölcsösebb stb. Bár igen sok – elsősorban nem szociológiai – kutatást végeztek a fajok közötti genetikai különbségekről, sohasem bizonyították, hogy ilyen tulajdonságok tekintetében a fajok között genetikai, tehát öröklődő különbségek lennének.

A szociológiában régóta használják a rasszizmus analógiájaként az etnocentrizmus fogalmát is. Azt a felfogást értik rajta, hogy a saját etnikai csoport vagy nemzet magasabb rendű, mint a többiek.

Sokkal kevésbé elterjedt a szociológiában a nacionalizmus fogalma. Ez azzal is összefügghet, hogy a nacionalizmusnak nincs elfogadott definíciója, pontosabban különböző szerzők eltérő attitűdökre gondolnak, amikor nacionalizmusról beszélnek. Az alábbiakban megpróbálok ezek között különbséget tenni. Ehhez érdemes visszanyúlni a szociológiában évtizedekkel ezelőtt gyakran használt fogalompárhoz: a csoporton belüliek (in-groups) és csoporton kívüliek (out-groups) megkülönböztetéséhez. Az embert alapvetően jellemzi, hogy a csoporton belüliekkel szimpatizál, a csoporton kívüliekkel szemben viszont legalábbis közömbös. A csoporton belüli szimpátia alapján nagyon erős szolidaritási kapcsolatok is kialakulhatnak, amelyek nagy segítséget nyújtanak a csoporttagoknak. A csoporton belüliség érzése kisebb vagy nagyobb mértékben létezik a nemzeti közösségen belül is. Jó példa erre, hogy az izraeli állampolgárok milyen áldozatokat hajlandók vállalni (például adók formájában) azért, hogy a világ más országaiból bevándorló zsidók letelepedését és beilleszkedését megkönnyítsék. Végső soron a nemzet tagjai közötti „csoporton belüliség” érzése, a nemzeti összetartozás, a patriotizmus, vagy – Gáll Ernő (1994) kifejezését használva – a nemzettudat nélkül aligha lehetett volna a modern államok jóléti szolgáltatásait kiépíteni. Sőt a nemzeti összetartozás érzése lényeges tényező volt a politikai demokrácia létrehozásában Nyugat-Európában (Smelser 1994). A nemzeti összetartozás érzésének ez a típusa tehát – nevezhetjük patriotizmusnak vagy liberális nacionalizmusnak is – számos előnnyel jár a nemzeti társadalom számára. Ez a fajta békés nemzettudat hasonló a más (rokonsági, vallási, kulturális) közösséghez tartozás érzéséhez.

Súlyos veszélyekkel jár azonban az, ha a nemzeti összetartozás érzéséből a más nemzetekkel, nemzeti kisebbségekkel, etnikai csoportokkal szembeni ellenségesség érzése válik. A XIX-XX. századi Európában sok helyi háború és két világháború tört ki az agresszív nacionalizmus talaján. Ez ma Kelet-Közép-Európában és a volt Szovjetunió területén a békét és a fejlődést fenyegető egyik legveszélyesebb erőnek látszik. Az agresszív nacionalizmus a demokráciát is fenyegeti, mert egyeduralomra törekvő vezetők hajlamosak arra hivatkozni, hogy a nemzet érdekeit jobban tudják szolgálni, mint a demokratikus intézmények, sőt – veszélyhelyzetre hivatkozva – azt állíthatják, hogy csak ők képesek a nemzetet megmenteni. Elrettentő példaként áll előttünk a nemzetiszocializmus hatalomra jutása Németországban, mivel Hitler és társai – a német társadalom megnyerése érdekében – messzemenően használták a szélsőséges, agresszív nacionalista retorikát. A nemzetiszocialista rendszer azután a „csoporton kívüliekkel” szembeni legrettenetesebb diszkriminációt alkalmazta az európai zsidóság elpusztítása során. Hozzá kell tenni, hogy a zsidó holokauszt tényleges motívumai között a szélsőséges agresszív nacionalizmus mellett szerepet játszott a rasszizmus (azzal a propagandával, hogy a zsidók alacsonyabb rendű fajhoz tartoznak, ami minden tudományos megállapítással ellentétes), végső soron azonban a totalitárius rendszer belső logikájából következett, hogy ellenséget kerestek, akit elpusztítandónak tekinthettek.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a XVI. és XVII. században Európában véres vallásháborúk is voltak, és a XX. században a szocialista országokban embertömegeket pusztítottak el osztályhoz tartozás alapján. Mégsem állíthatjuk, hogy a vallási identitás minden esetben veszélyes, és az osztályhoz való tartozás tudatát sem tekinthetjük károsnak. Ezért nem lenne indokolt „a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiönteni” (Smelser 1994), és a nemzeti összetartozás érzésének minden szelíd formáját is sommásan elítélendőnek és üldözendőnek tartani.

Érdemes továbbá különbséget tenni a kisebbségben lévő és kisebb-nagyobb mértékben üldözött kisebbség nemzeti érzése és a többség elnyomásra hajlamos nacionalizmusa között.

Előítélet, sztereotípia, diszkrimináció

A rasszizmus és agresszív nacionalizmus témakörének vizsgálatában sokan használják az előítélet, a sztereotípia és a diszkrimináció fogalmát. Előítéletnek szokás nevezni a valamely csoport tagjaival szembeni negatív érzelmi viszonyulást, amely azon alapul, hogy ezek az emberek a csoport tagjai. Egyes szociológusok pozitív előítéleteket is látnak. A sztereotípia torzításon, túlzáson és leegyszerűsítésen alapuló negatív elképzelések, előítéletek együttese valamely csoporttal szemben. A diszkrimináció pedig egyes emberek hátrányos kezelése azon az alapon, hogy azok valamely meghatározott csoport tagjai. Például a többségi csoport piszkosnak, erkölcstelennek, megbízhatatlannak tarthatja valamely kisebbség tagjait (sztereotípia), ezért nem kíván velük érintkezni (előítélet), ennek következtében nem alkalmazza őket munkásként az irányítása alatt álló munkahelyeken (diszkrimináció).