Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK

A nők hátrányai a világ különböző országaiban

Világszerte sok vizsgálatot végeznek a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenségről, a „patriarchátusról”. Walby (1992) szerint Angliában az elmúlt 150 évben a következő öt területen nyomták el és zsákmányolták ki a férfiak a nőket: 1. háztartási munka, 2. kereső munka, 3. fizikai erőszak, 4. szexuális kapcsolatok, 5. kulturális intézmények. A háztartási munka nagyrészt a nők feladata, a férfiak igen kevéssé vesznek benne részt. A kereső munkában a férfiak azonos munkáért is nagyobb bérben részesülnek, továbbá a nők a rosszabbul fizetett foglalkozásokban, munkakörökben dolgoznak, végül a férfiaknak sokkal nagyobb esélyük van vezető pozíciókba kerülni, mint a nőknek. A férfiak némelykor kihasználják fizikai erőfölényüket a nőkkel szemben, a házassági kapcsolatokban gyakran előfordul a fizikai bántalmazás. A szexuális kapcsolatokban a férfiak igényei érvényesülnek. A kulturális életben a legnagyobb presztízsű pozíciókban igen alacsony a nők aránya.

Chafetz (1990) szerint a férfiak és nők közötti egyenlőtlenség gyökerei a makrotársa- dalmi struktúrákban vannak: minél élesebb a férfiak és a nők közötti munkamegosztás, annál inkább képesek a férfiak a nőkhöz viszonyítva nagyobb jövedelmekhez jutni, és minél magasabb a férfiak jövedelme a nőkéhez képest, annál inkább vannak uralkodó pozícióban a mikroszintű kapcsolatokban, a házasságban, a családban. Blumberg (1991) szerint is a nők gazdasági hatalmától, jövedelmétől függ, hogy mennyire vannak alávetett pozícióban a férfiakkal szemben.

Ezért a kereső munkavállalás és általánosabban a nők részvétele a háztartáson kívüli munkában elősegíti a nemek közötti egyenlőtlenség mérséklését. Ennek érdekes példája a gazdaságilag elmaradt országok viszonyai között Észak-India és Dél-India különbsége ebben a tekintetben. Észak-Indiában gabonát termelnek, a szántás és az aratás jellegzetesen férfimunka. Dél-Indiában rizst termelnek, a gyomlálás és a rizsaratás viszont, mivel hajolva kell végezni és kisebb fizikai erőt kíván, női munka. Ezzel összefüggésben Dél-Indiában a nők és férfiak közötti egyenlőtlenség kisebb, mint Észak-In- diában. A fejlett országokban a szolgáltatások és az állami szektor kiterjedése azzal jár, hogy nő azoknak a munkaterületeknek, foglalkozásoknak az aránya, ahol a nők a férfiakhoz hasonló munkát végeznek és így nagyobb esélyük van hasonló kereset elérésére. Ezzel szemben a fejlődő országokban, ahol az informális gazdasági szektor kiterjedt, a nők az abban való részvételük nagyobb aránya miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, mivel az informális szektor alacsonyabb béreket és bizonytalanabb foglalkoztatást nyújt, mint a formális szektor, ahol a férfiak vannak többségben.

A férfiak és nők egyenlőtlenségének okait (illetve következményeit) mások a gazdaságon kívüli területeken keresik. Ilyen elsősorban az adott társadalom kultúrája. Egyes kultúrákban ugyanis a férfiak uralma és a nők alávetettsége a legalapvetőbb és megkérdőjelezhetetlen normák közé tartozik. A nőnek a családban szolgálnia kell a férjét, a közéletben nem játszhat szerepet. A férfi kezdeményezheti a válást, a nő nem. A férfinak megengedett a házasságon kívüli szexuális kapcsolat, a nőnek nem, sőt – szélsőséges esetben – a nők házasságtörését halállal büntetik. Itt kell megemlíteni a vallás hatását is. Vannak, akik szerint lényeges, hogy az istent férfi vagy nő alakjában képzelik el, illetve hogy – többistenhit esetén – a férfi vagy a nőistenek vannak uralkodó pozícióban. Az árja népek vallásaiban általában férfiak voltak a főistenek, a közel-keleti eredetű mo- noteista vallásokban – a zsidó, keresztény és mohamedán vallásban – az istent férfinak mondták („atya”), férfiként ábrázolták. Voltak azonban olyan vallások, ahol a főisten nő volt (például termékenység-istennő).

A nemek közötti hatalmi viszonyok vizsgálatának speciális területe a nők alacsony fokú részvétele a politikai hatalomban, a kormányzati pozíciókban, a parlamentekben.

Ezt szokás „közéleti patriarchátusnak” nevezni. A nőmozgalmak megerősödése hozzájárulhat ennek mérsékléséhez, mivel politikusok és pártok fokozottabban kénytelenek a nők támogatásának elnyerésére törekedni.

A skandináv országokat szokás példaképpen felhozni a nők és a férfiak közötti egyenlőség előrehaladására, a mohamedán kultúrájú társadalmakban viszont általában ma is erős a férfiuralom.

A nyugdíjrendszerek problémái

Az idős népesség helyzetével kapcsolatos szociológiai kutatási problémák elsősorban a népesség öregedésével, azaz azzal függnek össze, hogy az idősek aránya a fejlett társadalmakban erősen megnőtt, és a következő évtizedekben várhatóan még tovább fog növekedni. A jelenlegi tendenciák folytatódása esetén például a volt NSZK területén a 65 éves és idősebb népesség aránya 2035-ben eléri a 30 százalékot.

Az idősebb népesség arányának növekedése minden országban – bár különböző élességgel – felveti azt a perspektívát, hogy a jelenleg érvényben lévő nyugdíjrendszerek össze fognak omlani. Ezek ugyanis a legtöbb országban azon elv alapján működnek, hogy az adott évben az aktív népesség által befizetett nyugdíjjárulékból fizetik ki a nyugdíjakat. Ezt nevezik kirovó-felosztó nyugíjrendszernek. A generációk közötti társadalmi méretű szolidaritáson alapul. Ez a rendszer mindaddig jól működik, amíg az egymást követő nemzedékek létszáma egyre nagyobb, mert ilyen esetben viszonylag sok nyugdíjjárulékot fizető aktív keresőre jut a nyugdíjban részesülő népesség. Ha azonban az egymást követő nemzedékek egyre kisebb létszámúak, ami a jelenlegi alacsony gyermekszámnak szükségszerű következménye, akkor egyre kevesebb aktív keresőre jut egy-egy nyugdíjas.

Ezzel összefüggésben felmerül a kérdés, hogy hogyan alakul az idős emberek életszínvonala. Némileg meglepő, hogy noha az idős emberek számának növekedése azt sejtetné, hogy relatív életszínvonaluk csökken, mert eltartásuk költsége nagyobb terhet jelent a társadalom számára, ténylegesen a legtöbb fejlett országban az idős embereknek az aktív kereső népességhez viszonyított anyagi helyzete fokozatosan javult, sőt az idős emberek átlagjövedelme egyre közelebb került az aktív életkorúakéhoz, továbbá az idős népességen belül csökkent a szegények aránya. (Miközben a fiatalok, különösen a gyermekek között nőtt a szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők aránya.)

Igen sok probléma merül fel az idős emberek egészségi ellátásával kapcsolatban is, különösen mivel az igen idős, 80 vagy 85 éven felüli népesség aránya is lényegesen emelkedik. Szociális intézetekben vagy egészségügyi intézményekben való elhelyezésük esetében az ellátás igen drága. Ennek alternatívája az otthonukban való ellátás, viszont ez nagy munkaterhet ró a családtagokra. Minden erre vonatkozó adatfelvétel szerint elsősorban a közvetlen család tagjai, elsősorban a gyermekek és házastársaik gondozzák az idős embereket, ha betegség vagy időskori gyengülés miatt fokozódó gondoskodásra van szükségük. A generációk közötti szolidaritás tehát egyéni és családi szinten is érvényesül. Mindenütt keresik az olyan intézményi megoldásokat, amelyek a családtagoknak közösségi segítséget tudnak adni a házi gondozásban.

A nyugdíjazás után nagymértékben megváltozik az emberek napi időmérlege, több szabadidejük marad. Országonként lényegesek az eltérések a nyugdíjba vonulási életkor tekintetében és a nyugdíjazás utáni időfelhasználásban. A magyarországi nyugdíjkorhatár a legalacsonyabbak közé tartozik, ugyanakkor hazánkban különösen gyakori a nyugdíjazás után végzett jövedelemszerző munka, részben csökkentett munkaidőben, a korábbi munkahelyen vagy ahhoz hasonló munkakörben, részben a második gazdaságban.

A nyugdíjazási életkornak és a nyugdíjazás után végzett munkának nemcsak az idős emberek jövedelmi helyzete szempontjából van jelentősége, hanem azért is, mert a munka az egyik formája annak, hogy az időskorúak ne szakadjanak ki a társadalomból. A társadalmi integráció fenntartásának másik fontos útja a különféle közösségi tevékenységekben, társas összejöveteleken való részvétel. Bár az életkor előrehaladtával a szabadidő egyre inkább az otthonra összpontosul, társadalmanként lényeges különbségek vannak az otthonon kívüli közösségi és társas élet gyakoriságában. A nemzetközi szociológiai irodalomban általánosnak mondható az a vélemény, hogy az intézményekben (szociális otthonokban) való elhelyezés sietteti az idős emberek kiszakadását a társadalomból.

Az ifjúság problémái

A második világháború utáni első húsz-egynéhány évben az ifjúság helyzete a fejlett társadalmakban nem látszott problematikusnak. Az akkori fiatal nemzedékek az oktatás kiterjedése következtében hosszabb ideig jártak iskolába, magasabb iskolai végzettséget szereztek, a kedvező gazdasági konjunktúra következtében nem kellett munkanélküliséggel számolniuk felnőtt életpályájuk kezdeti szakaszán, sőt magasabb iskolai végzettségüknek és szakképzettségüknek köszönhetően könnyebben találtak munkahelyet, mint az idősebb felnőtt nemzedékek, továbbá viszonylag kedvező keresettel rendelkeztek. A viszonylag kedvező anyagi helyzetük következtében korábban házasodtak, és – különösen Észak-Amerikában és Nyugat-Európában – több gyermekre vállalkoztak, mint az előttük járó nemzedékek. Úgy látszott, hogy a fiatal nemzedék helyzete nem ad okot gondokra, és hogy maguk a fiatalok is zökkenőmentesen találják meg a helyüket fiatal felnőttként a fejlett társadalmakban.

1968 után a már említett ifjúsági megmozdulások hatására kezdték a fiatalok helyzetét alaposabban vizsgálni. Kitűnt, hogy az ezekben és a következő években a fiatal felnőttkorba lépő nemzedékek helyzete sok tekintetben hátrányosra fordult. Az 1968 után felgyorsult infláció, majd az 1973. évi olajárrobbanást követő recesszió és a megnövekedett munkanélküliség, valamint a következő években beálló stagfláció (stagnáló gazdaság magas infláció mellett) terheit elsősorban a fiatalok viselték. A közép- és felsőfokú iskolákból kikerülő fiatalok lényeges elhelyezkedési nehézségekkel néztek szembe. A munkanélküliség következetesen a fiatal felnőttek körében volt a legmagasabb. Ebből adódóan következtében a fiatalok kereseti lehetőségei is lényegesen elmaradtak a náluk idősebb felnőtt korosztályokétól, ami elbizonytalanodást okozott a még iskolába járó fiatalok körében. Tetézte ezt az oktatás színvonalának sok fejlett országban megfigyelt romlása is.

Az anyagi problémák megnövekedése miatt a fiatalok nagyobb nehézségekkel néztek szembe, ha megházasodtak és gyermekeik születtek. Ennek következtében megfordult a házasságkötési életkor fiatalodásának tendenciája, és újra egyre idősebb korban kötöttek első házasságot.

Ezzel összefüggésben a fiatalok gondolkodásmódja, normái és értékei kezdtek eltávolodni a felnőtt társadalométól. Kialakultak speciális fiatal szubkultúrák, amelyeknek tagjai különböző formákban elutasították a társadalom életcéljait és viselkedési szabályait. Ez élesítette a nemzedékek közötti konfliktusokat.

1968-ban és a következő években a fiatalok elégedetlensége jól látható politikai demonstrációkban nyilvánult meg, és ezeknek során az oktatásnak, sőt a társadalom sok más jellemzőjének radikális megváltoztatását követelték. Később ezek a mozgalmak lecsendesedtek. Ma a legtöbb fejlett országban az egyetemeken és általában a fiatalság körében majdnem „minden csendes”. Sok jele van annak, hogy ezen társadalmak fiatalsága, legalábbis jelentős része feladta a társadalom megváltoztatására irányuló törekvéseit, és inkább visszahúzódik, sőt egyes csoportjai kivonulnak a társadalomból. A fiatalok másik része viszont – legalábbis egyes szociológusok szerint – a társadalmi normákhoz való teljes alkalmazkodással próbál a megnehezült körülmények ellenére magasabb iskolai végzettséget és munkahelyet szerezni, minél gyorsabb karriert csinálni, minél jobb anyagi helyzetbejutni. Ez a hozzáállás nyilvánul meg az amerikai „yuppie” csoportban. „Yuppie” a rövidítése a „young upwardly mobile professional” (fiatal felfelé törekvő értelmiségi) megnevezésnek. A yuppie-k felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, nagy részük olyan új értelmiségi munkaterületen dolgozik, mint a reklám, a bankok, a marketing, a jogi pályák, általában a szolgáltatási szektor. Sokat dolgoznak, erősen törekednek a gyors karrierre, magas a jövedelmük, jómódjukat szívesen mutogatják „hivalkodó fogyasztással”, a belvárosban laknak (nem a kertvárosokban), nem házasodnak, hanem inkább együtt élnek, és házasságkötés után is gyermektelenek maradnak, gazdasági kérdésekben neokonzervatívan gondolkodnak (az állami gazdaságirányítást és a szociálpolitikát ellenzik), más kérdésekben (például a művi abortusz engedélyezése kérdésében) néha „avantgárd” álláspontot fogadnak el.

A fejlett társadalmakban ma általában a fiatalság erős belső differenciálódása figyelhető meg: a kábítószer-fogyasztó szubkultúráktól a yuppie-kig. Nagyon nehéz megmondani, hogy ezeknek a különböző csoportoknak mekkora az aránya az egyes társadalmakban, és még nehezebb megjósolni, hogy milyen irányban fog az ifjúság helyzete és gondolkodásmódja változni.

A gyermekek relatív elszegényedése a fejlett országokban

Viszonylag kevés szociológiai kutatás történt a fejlett országokban a gyermekek helyzetéről. Legtöbbször csak a család szempontjából foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Amerikában a Carnegie Alapítvány hozott létre egy speciálisan a gyermekek, különösképpen a hátrányos helyzetű gyermekek problémáival foglalkozó bizottságot, amely alapos elemzésben mutatta ki mindazokat a hátrányokat, amelyek a gyermekeket az amerikai társadalomban érik, valamint ezeknek nemcsak a gyermekekre, hanem az egész amerikai társadalom jövőjére vonatkozó következményeit (Keniston 1978). Nyugat-Németor- szágban tanulmánykötetet szenteltek a „szociálpolitika a gyermekekért” témának, hangsúlyozva, hogy a gyermekek helyzetének javítása érdekében átfogó politikát kell folytatni a jövedelmek, a lakásviszonyok, az oktatás, a szülői szerepre való felkészítés területén (Lüscher 1979). Legújabban két kutatóintézet kezdett a gyermekek jövedelmi helyzetével, életkörülményeivel behatóan foglalkozni. A Luxembourg Income Study kutatás összegyűjti Luxembourgban a fejlett országokban végzett háztartásijövede- lem-felvételeket. Ezek alapján több tanulmány mutatta ki azt a majdnem általánosnak mondható, de országonként nagyon eltérő erősségű tendenciát, hogy a gyermekek, a gyermekes családok fokozatosan elszegényednek, lemaradnak az átlagos jövedelműek mögött (Smeeding 1988; Smeeding-Torrey 1988). Az UNICEF Firenzében létesített egy nemzetközi kutatóintézetet, amely a gyermekek helyzetét sokoldalúan elemzi, és kimutatja a gyermekek világszerte hátrányos életkörülményeit (Cornia 1995). Ezekből a vizsgálatokból le lehet vonni azt a következtetést, hogy a gyermekek helyzete világszerte hátrányos, különösen figyelemreméltó, hogy – mint Smeeding és Torrey tanulmányuk címében kifejezték – a gazdag országokban is sok a szegény gyermek, és különösen hátrányos helyzetben vannak a volt szocialista országok gyermekei.