Ugrás a tartalomhoz

Haltenyésztés

Ördög Vince, Hancz Csaba, Bercsényi Miklós, Szathmári László, Havasi Máté (2011)

Nyugat-Magyarországi Egyetem; Pannon Egyetem; Kaposvári Egyetem

7. fejezet - A tógazdasági haltermelés technológiája (Hancz Csaba)

7. fejezet - A tógazdasági haltermelés technológiája (Hancz Csaba)

A következőkben áttekintjük azokat a legfontosabb ismereteket és gyakorlati teendőket, amelyek nélkülözhetetlenek az eredményes halastavi termelés megvalósításához. Ez a termelési folyamat a zsenge ivadék (táplálkozó lárva) nevelésével kezdődik és általában három tenyészszezon (3 év) szükséges ahhoz, hogy az 1-1,5 kg-os étkezési halat előállítsuk a hazánkban általánosan alkalmazott félintenzív tavi technológiával. Ennek a termelési módnak az egymáshoz logikusan kapcsolódó elemei, a technológia időben egymást követő fázisai több évtizedes tapasztalatok alapján alakultak ki, és alkalmazásuk általában biztosítja azt a hozamszintet, ami a jövedelmező termelés alapfeltétele. Előre kell azonban bocsátani, hogy a haltermelésre, éppen a halastavi környezet speciális viszonyai miatt, az összes állattenyésztési ágazat közül a legtöbb, sokszor kivédhetetlen kockázati tényező jellemző. A helyi adottságok minél alaposabb ismerete, a csak többéves, lelkiismeretes munkával megszerezhető tapasztalatok és sok, könyvekben nem található szakmai fogás ismerete is kell a sikerhez. Mindezen okok miatt az alábbiakban leírt, az „ipari” vagy intenzív állattenyésztési eljárásokat csak nevében idéző “technológia” ismerete alapvetően fontos, de korántsem elégséges feltétele az eredményes halgazdálkodásnak.

Ivadék előnevelés

A mesterséges halszaporítás keltetőházból kikerülő “végterméke” a néhány milligramm tömegű, 5-6 mm-es zsenge ivadéknak vagy - talán találóbban - táplálkozó lárvának nevezett kishal. Ennek a sok szempontból gyámoltalan és sérülékeny lénynek a hatékony, kis veszteségekkel történő 3-4, maximum 6 hetes továbbnevelése 20-30 mm-es, néhány tized grammos, általában már a fajra jellemző táplálkozást folytató hallá, a szaporításhoz hasonlóan, nagy szakértelmet igénylő feladat. A halnak ebben az érzékeny életszakaszában különösen fontos a megfelelő táplálékellátottság, továbbá a táplálékkonkurensektől és ragadozóktól mentes, védett környezet. Az előnevelés eredményessége attól függ, hogy ezeket mennyire tudjuk biztosítani.

A pontyfélék zsenge ivadékának nevelésekor a táplálékellátás szempontjából, a teljes értékű starter-tápokat még nem dolgozták ki, ezért az ivadék méretének megfelelő nagyságú zooplankton tavi “tömegtermelésére” kell törekednünk, A természetes táplálék szervezetekben meglévő tápanyagokat a kiegészítő takarmányokkal. A lárvakor és a fajra jellemző táplálkozás kialakulása közötti időszakban a különböző halfajok hasonló módon táplálkoznak, ezért a pontyfélékre kidolgozott előnevelési technológia széleskörűen - kis módosításokkal ragadozó halak előnevelésére is - alkalmazható.

A természetes táplálék nem csak megfelelő mérete, magas biológiai értéke miatt nélkülözhetetlen ebben az életszakaszban, de az is fontos, hogy a zooplankton saját enzimtartalma is hozzájárul a tápanyagok jobb értékesüléséhez a még csak részben kialakult enzimrendszerű ivadék szervezetében.

Az ivadék előnevelése leghatékonyabban az erre a célra épített tavakban folytatható. Az előnevelő tavaknak ( Link 7.1. ) a következő tulajdonságokkal kell rendelkezniük:

  • könnyen kezelhető méret (néhány száz - néhány ezer m2),

  • kiváló vízellátás (mennyiség, minőség, folyamatosság),

  • tökéletes lecsapolhatóság (zsiliphez lejtő fenék, jól működő műtárgyak, esetleg halcsapda elhelyezésére alkalmas zsilip),

  • jó megközelíthetőség.

Sok tógazdaságban használják előnevelés céljára az erre alkalmas teleltető tavakat. Új előnevelő tó létesítése esetén a néhány ezer négyzetméteres nagyság javasolható, melynek a területegységre vetített építési és üzemelési költségei kedvezőbbek, ugyanakkor a kis tavakéval azonos hozamszint érhető el bennük.

Az előnevelés a szaporítással időben összehangolt tóelőkészítéssel kezdődik. Ennek során a tavakat kitisztítják, az esetleg felnőtt növényzetet lekaszálják és eltávolítják, a tó talaját - különös tekintettel a kisebb-nagyobb kopolyákra - égetett mésszel vagy mészhidráttal fertőtlenítik (200-300 kg/ha). Az előnevelő tó téli szárazon tartása kötelező! A tavak feltöltése a zsenge ivadék várható kihelyezése előtt 5-7 nappal kezdődik. A feltöltő vizet célszerű nagy felületű, szúnyogháló méretű rácson keresztül szűrni, hogy vadhalak és ivadékaik bejutatását megakadályozzuk. Erre a célra alkalmas a befolyó cső alá helyezett, zúzott kővel megtöltött haltörő láda ( Link 7.2. ) is, ami egyúttal alkalmas a későbbiekben a feltöltő víz oxigéndúsítására is.

A feltöltéssel egy időben végezzük a tó előkészítő trágyázását 150-200 kg/ha nitrogén- és 100 kg/ha foszfor-műtrágyával és 3-7 t/ha szerves trágyával, amit célszerű oldott állapotban a tóba juttatni. Nagyon kedvező hatású zöldtrágya a tó partjáról kaszált fű. Az előnevelő tavakat a kihelyezés előtt általában csak az üzemi vízszint feléig-kétharmadáig töltjük fel, amivel elérhetjük, hogy a gyorsan felmelegedő vízben a haltáplálék szervezetek tömegesen elszaporodjanak. A zsenge ivadék első táplálékai a néhány tized milliméteres kerekesférgek (Rotatoria), amelyek néhány nap alatt képesek tömegesen elszaporodni a tó vizében. Ideális esetben akár 0,5-2 ml ülepített minta, főleg kerekesférgekből álló zooplankton szűrhető 100 l tóvízből. Ennek, a zsenge ivadék megmaradása szempontjából igen fontos táplálékbőségnek a megteremtését elősegíthetjük a szelektív planktonírtás módszerével. A kerekesférgeket fogyasztó, illetve táplálékkonkurens és a zsenge ivadékra közvetlen veszélyt jelentő ragadozó alsóbbrendű rákokat (Cyclops) időlegesen eltávolíthatjuk a tóvíz rovarírtószeres kezelésével. Erre a célra legjobban a gyorsan lebomló szerves foszforsavészter hatóanyagú szerek váltak be. A szer hatékony töménysége 1 mg/l (1 ppm). Az inszekticidet igyekezzünk a munkaegészségügyi szabályok betartásával minél egyenletesebben eloszlatni az előnevelő tó vizében. A tóelőkészítést akkor kezdjük, amikor a szaporítandó halakat a keltetőbe szállítjuk, illetve - ha vásároljuk a zsenge ivadékot - a kihelyezés előtt 5-6 nappal.

Hasznos, jól bevált módszer szerint a kihelyzés előtti napokban az előnevelő tó partjáról lekaszált füvet elterítik a vízszél 0.5-1 méteres sávjában. A lassan lebomló kaszálék búvóhelyet nyújt a zsenge ivadéknak és rajta fontos haltáplálék szervezetek szaporodnak el. A kihelyezéskor arra kell különösen ügyelni, hogy a tó vizének és a szállítóvíznek a hőmérsékletét kiegyenlítsük, mert a zsenge ivadék 1-2 °C-nál nagyobb különbséget nem visel el. A kihelyezés lehetőleg a délelőtti órákban történjen, erős szél esetén pedig inkább halasszuk el. A kihelyezés utáni néhány nap az előnevelés legkritikusabb időszaka, az elhullás döntő hányada ilyenkor szokott bekövetkezni. A kedvezőtlen időjáráson kívül a kevés vagy nem megfelelő méretű táplálék lehet a veszteségek oka. Bár az előnevelés sikere elsősorban a méretben megfelelő zooplankton fajok populációsűrűségétől függ, a kihelyezést követően néhány napon belül érdemes elkezdeni a takarmányozást. Takarmányként növényi és állati eredetű fehérjében viszonylag gazdag takarmánykeveréket használjunk, először lisztfinomságúra őrölve, később a halak növekedésének megfelelő ütemben növelve a szemcseméretet. Az első héten az ivadék csak tanulja a takarmány felvételét, de a gyenge közvetlen hasznosulás ellenére sem beszélhetünk pazarlásról, mert a halak által fel nem vett takarmány jó részét a zooplankton kiszűri a vízből. Olcsó ivadéktakarmány volt a takarmánykeverőkben melléktermékként keletkező ciklonpor, ami változó összetétele ellenére kiválóan alkalmasnak bizonyult elsősorban a növényevő halak kiegészítő takarmányozására. A napi takarmányadag nagysága a halak méretétől és a zooplankton mennyiségétől függ, de elfogadható irányszámként a napi 1-1,5 kg-ot használhatjuk 100.000 kihelyezett zsengére. Naponta kétszer etessünk, a hétvégén is! Ez különösen a nevelés utolsó harmadában fontos, jó kezdeti megmaradás esetén, amikor a felvehető méretű zooplankton mennyisége óhatatlanul lecsökken.

Az előnevelés 10. napja körül a kerekesférgek már túl kicsik a gyorsan növekedő ivadék számára. Ekkor már a Moina méretű zooplankton jelenti az ideális méretű táplálékot. Szelektív planktonirtás esetén is elszaporodnak a tóban az árasztóvízzel bejutó alsóbbrendű rákok az inszekticid lebomlása után, de a fajösszetétel és a populációsűrűség befolyásolására nincs lehetőségünk. Megoldást jelenthet a nagyobb méretű zooplankton “felszaporítására” a tó beoltása máshonnan szűrt planktonnal. Így elérhetjük a 10-12. napon kedvező Moina csúcsot, és ekkor Daphniával oltva az utolsó harmadban az ideális sűrűséget nagyméretű zooplanktonból.

Az ivadék változó táplálékszervezet-igényét a 16. ábra szemlélteti.

Az előnevelés 3-4. hetére az ivadék eléri a 20-30 mm-es méretet, lehalászhatóvá válik. Ekkorra, a tógazda minden erőfeszítése ellenére, általában elfogy a természetes táplálék, nagy telepítési sűrűség esetén pedig olyan mértékben romlanak a környezeti viszonyok, ami nagyarányú elhullást okozhat. A lehalászást gondosan elő kell készíteni, hogy azt a kora reggeli órákban gyorsan és hatékonyan el tudjuk végezni. Előző nap már nem etetünk és megkezdjük a tó lecsapolását. Az előnevelt ivadék halászata tüllanyagból készült húzóhálóval történik, a teljes halállomány kifogását a lecsapoló műtárgyba helyezett vagy a kifolyócsőre szerelt hálócsapdával oldhatjuk meg a leghatékonyabban. Mivel az előnevelés monokultúrában történik, válogatásra nincs szükség. Az előnevelt ivadékot térfogatos módszerrel számoljuk. (A tartóhálón vagy a csapdában lévő ivadékból - célszerűen műanyag tésztaszűrővel - mintát veszünk, amit megszámolunk. Ennek alapján számítjuk ki az összes térfogatból a darabszámot.) Nagyobb, egy hektár körüli tavak lehalászása több napig tarthat. Ilyenkor első lépésként ritkító halászatot végzünk. A szoktató, csalogató etetéssel a tónak egy alkalmas helyére szoktatott ivadék húzóhálóval megfogható. Szállítás előtt néhány órára tartóhálóba kell helyezni a halakat, hogy bélcsatornájuk kiürüljön. A tavak lecsapolásánál, de a szállítás során is gondot okozhatnak a néha hatalmas tömegben elszaporodó ízeltlábúak (lencserák, vízipoloskák). Ezeket még a lehalászás előtt érdemes vegyszeres kezeléssel elpusztítani. A ritkító halászatot alkalmazhatjuk a nevelés utolsó szakaszában túlnépesítettnek számító tavak részleges lehalászására is. Ilyenkor a lehalászott ivadékot másik tóba helyezzük, és a megmaradó állomány több “élettérhez” jutva gyorsabban tud növekedni.

Az előzőekben ismertetett módszereket alkalmazva pontynál 200-400, növényevőknél 300-500 zsengét telepítve négyzetméterenként, akár 50-80 %-os megmaradást is elérhetünk. Időjárási okok vagy betegségek fellépése esetén azonban a jóval gyengébb eredmények sem ritkák.

A ragadozó fajokivadék előnevelésének tavi módszerei a fajra jellemző táplálkozás megkezdéséig hasonlóak a pontyféléknél alkalmazott eljárásokhoz. Takarmányozás természetesen nincs, a zsenge ivadék kizárólagos tápláléka a zooplankton. A ragadozó táplálkozás megkezdésekor az előnevelő tavakat le kell halászni és az ivadékot áttelepíteni nagyobb, elegendő táplálékhal ivadékot tartalmazó tavakba. Az utónevelés eredményességét növelhetjük, ha ezekben a tavakban keszegféléket ívatunk. (A harcsa klasszikus táplálékhala a lassú növekedésű compó volt.) Ha a lehalászással késlekedünk, fellép a kannibalizmus, ami pár nap alatt megtizedeli az állományt. A táplálékhiány miatt legyengült halak fogékonnyá válnak a parazitás és egyéb fertőzésekre. A harcsánál ilyenkor a darakór okozhat különösen nagy károkat.

Intenzív előnevelési technológiát eddig csak a harcsára dolgoztak ki. Az ivadékot műanyag vályúkban tartják és kezdetben vágott Tubifex féreggel etetik. Az ivadék fokozatosan tápra szoktatható vagy utónevelésre tóba telepíthető. Az intenzív előnevelés sikere a megfelelő (2-3 óránkénti) etetési gyakoriság betartásától és a nevelőkádak rendszeres fertőtlenítésétől függ elsősorban, de a vízminőség is meghatározó tényező.

Ajánlott irodalom

Halgazdálkodás II. Gyakorlati kérdések, MOHOSZ, 1997., Szerk.: B.Tahy

Halbiológia és haltenyésztés, Mezőgazda Kiadó, 2000., Szerk.: L.Horváth

Haltenyésztés, Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, 2007., Szerk.: Cs.Hancz,

Haltakarmányozásk, Mezőgazdasági Kiadó, 1983.,R.Tasnádi