Ugrás a tartalomhoz

Matematikai versenyfeladatok

Makó Zita, Szilágyi Ibolya, Téglási Ilona

Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Nemzetközi Matematikai Diákolimpia

Nemzetközi Matematikai Diákolimpia

A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (angolul International Mathematical Olympiad, IMO) egy 1959 óta évente megrendezett diákverseny, a nemzetközi tudományos diákolimpiák legrégebbike. A hetvenes évekig a szocialista országok versenye volt, ma az egész világra kiterjed, kb. 80 állam vesz rendszeresen részt. Minden résztvevő ország régebben nyolc, ma hat versenyzőt küldhet. A versenyzők életkora nem érheti el a 20 évet, és nem vehetnek részt középfokúnál magasabb iskolai képzésben.

Magyarország eddig három alkalommal adott otthont Nemzetközi Matematikai Diákolimpiának: a rangos verseny 1961-ben Veszprémben, 1970-ben Keszthelyen, 1982-ben pedig Budapesten került megrendezésre.

Az 50. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát (IMO 2009) Németországban, Brémában rendezték 2009. július 10-től 22-ig. Száznégy ország ötszázhatvanöt versenyzője vett részt. A magyar csapat egy arany, két ezüst és három bronzéremmel hármas holtversenyben 19. lett az országok közötti pontversenyben.

A harmadik olimpia Veszprémben került megrendezésre, igen jó hangulatú és színvonalú verseny volt. Itt kezdtek körvonalazódni azok a szervezeti intézkedések, amelyek az olimpiák jövőjét több évre biztosították. A kezdeti évek versenyei, hat-nyolc ország részvételével inkább tűntek szűk körű baráti összejöveteleknek, mint hivatalos nemzetközi rendezvényeknek; sok esetben a programok is csak helyben alakultak ki. A negyedik olimpiát Csehszlovákia, az ötödiket Lengyelország rendezte; itt két olyan előrelépés is történt, amely nagymértékben befolyásolta az olimpiák jövőjét. Az első a szervezés területén történt. A megírt dolgozatokat egészen odáig ugyanis csak a saját csapat vezetője ellenőrizte, ettől kezdve azonban az értékelés egyöntetűsége céljából ún. koordinációs testület is átnézte azokat. A bizottság ekkor még a csapatok vezetőiből állt, a következő olimpiától kezdve viszont már a rendező ország matematikusaiból, ill. esetenként a rendező ország által felkért más matematikusokból is. A második előrelépés az volt, hogy a lengyelek meghívták az akkoriban – környékünkön – még meglehetősen bizonytalan politikai megítélésű Jugoszlávia csapatát is. Ez azért volt jelentős, mert így Jugoszlávia is módot kapott a rendezésre 1967-ben, s mivel Jugoszlávia megtehette azt, amire a többi résztvevőnek nem volt módja: nyugati országokat is meghívhatott, az olimpia kapui kinyíltak. Fokozatosan bekapcsolódtak az európai országok, majd az észak-amerikai, azután az ázsiai, ausztráliai államok is, ma már 70-80 körül állandósult a részt vevő országok száma. Manapság valamennyi olyan ország elküldi diákolimpikonjait, amelyben számottevő matematikai élet van. Minden európai (Albánia időnként hiányzik) és csaknem valamennyi ázsiai ország képviselteti magát (Hongkong megtartotta önálló csapatát), viszont Közép- és Dél-Amerikából csak Argentína, Brazília és Kolumbia tartozik az állandó vendégek közé, a többiek időnként jelennek csak meg. Meglehetősen gyér a háborúktól szabdalt Afrika képviselete: Dél-Afrika és Marokkó állandó résztvevő, időnként Algéria és Tunézia is megjelenik. A létszámot mintegy 15-tel növelte a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia osztódása is.

A részt vevő országokról szólva el kell mondanunk azt a sajátos helyzetet, amely az olimpiák szervezését és működését jellemzi. Ezeknek a versenyeknek nincs olyan nemzetközi hivatalos szervezete, mint amilyen pl. a sakk vagy labdarúgó versenyeknek van. Eredetileg – az akkori szokásoknak megfelelően – a rendező ország iskolákkal foglalkozó minisztere a meghívandó ország megfelelő miniszteréhez írt levelében kérte fel a csapatokat a versenyen való részvételre; ahol ilyen minisztérium nem volt, ott a legfőbb rendező szervek leveleztek egymással. Elvben minden ország az előzőtől függetlenül a saját szabályai szerint rendezte meg a versenyt, ez a szabályzat azonban lényeges pontokban sohasem tért el a kialakult szokásoktól, és ez a rend mindmáig megmaradt. Általában az volt a gyakorlat, hogy az előző olimpián részt vevő országokat mind meghívták és esetleg olyanokat is, amelyek addig még nem vettek részt rajta.

A lebonyolítással kapcsolatos matematikai kérdésekben mindig a csapatok vezetőiből álló zsűri dönt. A nyolcvanas évektől kezdve ezen belül Site Committee, majd Advisory Board néven működő szűkebb bizottságot hoztak létre, amely elsősorban elvi és szervezési kérdésekkel foglalkozik.

A matematikai olimpia – a már kialakult szokások szerint – így zajlik le: a verseny előtt néhány hónappal a bejelentkezett országoktól feladatjavaslatokat kérnek, s ezekből a rendezők mintegy 20-25-öt megvitatásra készítenek elő a zsűri számára. A zsűri a csapatok megérkezése előtt ül össze és választja ki a két versenynap 3-3 feladatát; amelyeket aztán a vezetők a nemzeti nyelvekre fordítanak le. A legfeljebb hattagú csapat a vezető helyettesével érkezik az olimpia színhelyére és egy-két nap áll rendelkezésükre az „akklimatizálódásra”. Erre rendszerint szükség is van, mert sok csapat más évszakból és gyakran 6-8 órás időkülönbséget jelentő zónából érkezik. A feladatok megoldására a versenyzőknek naponta 4 és fél óra áll a rendelkezésükre. A problémák a matematika különböző területeiről valók, megoldásuk nem igényel középiskolainál magasabb szintű szaktudást. Mindenki a saját nyelvén írja le a megoldásokat; ezeket a csapat vezetői átnézik, majd a koordinációs bizottság előtt valamelyik hivatalos nyelvre (ma gyakorlatilag angolra) szóban lefordítják. A koordinátorok ennek alapján a feladatokra bizonyos pontszámokat (egy feladatra maximálisan 7-et) javasolnak. Az esetek többségében – némi vita után – a feladat értékelésében megegyezés születik, a függőben maradt kérdésekben a zsűri szavazással dönt. Így minden versenyző munkájának az eredményét 0-tól 42-ig terjedő pontszámmal értékelik; a versenyzőket pontszámuk szerint rangsorolják és ennek alapján döntenek a díjakról. Ezt korábban hosszú viták előzték meg. Ennek kiküszöbölésére született meg az a javaslat, hogy a versenyzők felét díjazzák, az arany, ezüst és bronzérmek aránya 1:2:3 (egyenlő pontszámok esetén ez kismértékben módosulhat). Ezenkívül olykor még különdíjat vagy okleveleket is kiadnak, pl. azoknak, akiknek van teljes megoldott feladatuk, de nem kaptak díjat. A verseny hivatalosan egyéni, tehát nincs nemzetek közötti verseny; de ahogyan a sportolimpián is, mindenki összeadja az egyes csapatok pontszámát és ebből alakul ki a nem hivatalos sorrend, amit lényegében mindenki az eredményesség fokmérőjének tart. A versenyek végeztével a diákok számára rendszerint kirándulásokat szerveznek, igyekeznek megmutatni az országból néhány érdekes és látványos dolgot. Ezek a közös kirándulások sok lehetőséget nyújtanak a résztvevők közötti kapcsolatok kialakítására is. Az olimpia záróünnepséggel végződik, ezeken osztják ki a díjakat; néha – megfelelő szponzorok esetén – emlékként jutalmakat is kaphatnak a versenyzők.

Az olimpiák tehát hallgatólagosan elfogadott és tiszteletben tartott szabályok szerint folynak, rendszerint hagyományosan barátságos légkörben. Egyetlen kényes pontja van az olimpiai mozgalomnak: a meghívottak körének a megállapítása; ez az a pont, amelyben a napi politika néha – de mindig kellemetlen – szerephez jut. Szerencsére ez elég ritkán fordul elő; ilyen volt például az, amikor Kuba nem hívta meg Izraelt; vagy amikor egy máig sem pontosan tisztázott ok miatt a magyar csapat nem vehetett részt az 1978-as romániai versenyen (ennek hátterében nagy valószínőség szerint egy szovjet-román nézeteltérés volt). Sajnos, még a legutóbbi, Tajvanon rendezett olimpiára is árnyékot vetett Kína távolmaradása. Ennek oka a csapatelnevezési vita volt (nézetem szerint a rendezők ebben túl merev álláspontot foglaltak el). Érdekes áttekintenünk, milyen változásokat idézett elő az olimpiák létezése szerte a világon a matematikai nevelés terén. Az induló országokban (az NDK kivételével) nem voltak ismeretlenek a matematikai versenyek, közülük Magyarország rendelkezett a leghosszabb folyamatos versenymúlttal (Eötvös-, majd Kürschák-verseny), de Romániában is már mintegy fél évszázada létezett matematikaverseny. Az újonnan bekapcsolódott országok gyorsan rájöttek, hogy az olimpiára való felkészüléshez hozzátartoznak a honi versenyek is és egymás után kezdték szervezni a nemzeti versenyeket, pl. Németországban, a Szovjetunióban (addig csak köztársaságonként voltak versenyek), az Egyesült Államokban, de folytathatnánk a világ számos országával. A versenyekre való felkészüléshez természetszerűen hozzátartozik a megfelelő irodalmi háttér is. A ’70-es, ’80-as évektől kezdve az elemi matematikai irodalomban soha nem látott fellendülést tapasztalhatunk (a munkába számos nagy hírű matematikus is bekapcsolódott): értékes könyvsorozatok jelentek meg, a diákok számára kiadott folyóiratok megsokszorozódtak. A versenyek száma szaporodik, hiszen több országcsoport regionális versenyeket is tart. Megjelentek természetesen az üzleti vállalkozásban szervezett versenyek is. Mindehhez hozzájárult az a tény is, hogy az olimpia kibontakozásának az időszaka egybeesett azzal – a főként a ’60-as évekre tehető – időszakokkal, amelyben a matematika állami támogatása a világ számos országában (mindenekelőtt a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban) hathatósan megnövekedett és – több tényező hatására – a matematika szerepének a társadalmon belüli megítélése is kedvezőbbre fordult.

A versenyek szervezésének pedagógiai indoklásában mindenkor az érdeklődés felkeltése, a tehetségek kiválasztásának és felkarolásának az elősegítése volt a leghathatósabb szempont, s úgy tűnik, hogy a versenyek ezt a feladatot részben teljesíteni is tudják. A fiatalok általában szeretnek az élet minden területén versenyezni és ehhez a felkészülés szükségessége számukra is nyilvánvaló és elfogadott. A felkészülés kapcsán a diákok olyan ismereteket szerezhetnek és olyan készségekre tehetnek szert, amelyeket későbbi pályájuk során gyümölcsözően alkalmazhatnak. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a közös felkészülés folyamán nemcsak a tanároktól, hanem egymástól is számos eredeti, szellemes feladatmegoldási ötletet, gondolatot tanulhatnak meg; egy-egy együttesen megalkotott megoldás a további foglalkozásokra is gyümölcsözően hat. Mindezzel szemben áll az az ellenvetés, hogy a versenybeli kudarc vissza is vethet egy-egy diákot a fejlődésben, elkeseredést válthat ki. Ez igaz lehet, de hatása megfelelő pedagógiai előkészítéssel minimálisra csökkenthető: a felkészülést irányítóknak a versenyt nem célként, hanem eszközként kell kezelniük, játéknak, amelyet komolyan veszünk, de sohasem tragikusan. Vannak, akik szerint a nemzetközi versenyekre való felkészülési időt a tanuló jövője érdekében gazdaságosabban is lehetne felhasználni, például úgy, hogy a diák csupán a matematika egy témakörébe ásná be magát, hiszen a nemzetközi versenyek témaköre rendkívül széles, az elemi matematika ma ismert témaköreinek nagy részére kiterjed. A leendő matematikus viszont akkor ér el gyors sikert a pályáján, ha egyetlen témakörben szerez mély ismereteket. A tudományos minősítések is világszerte az ilyen tevékenységet értékelik elsősorban. Ennek az állításnak a gyakorlati igazsága nem vitatható. Ezzel viszont azt az érvet lehet szembeállítani, hogy az igazán nagy matematikusok mindig széles körű ismeretekkel rendelkeztek; a matematika egy-egy területén megismert módszer, ötlet a távolabb eső területeken is alkalmazható és a versenyekre való felkészülés mindenekelőtt módszerek, gondolkodási módok megismeréséből áll. Továbbá: a versenyeken részt vevők nem mindegyike készül matematikusi pályára; s ma világszerte elfogadott, hogy a matematikától viszonylag távol álló tanulmányokat folytatóknak is kiegészítő tanulmányokként matematikát ajánlanak, éppen a matematikai gondolkodásmód elsajátítására. Többször elhangzik az a rosszalló vélemény is, mely szerint az olimpia néhány ország számára eredeti szerepét elvesztve eszközből céllá lett; az olimpiára készülőket kiemelik az iskolai keretből és közel egy tanéven keresztül túlnyomórészt csak az olimpiai felkészüléssel foglalkoznak, vagyis azt csinálják, amit a sportolók egy világversenyre készülve. Pedagógiai szempontból ezt nem tartjuk szerencsésnek, és nem is óhajtjuk követni; meg kell azonban jegyeznünk, hogy eközben olyan felkészítést kaphatnak, amit esetleg életük végéig tudnak használni, ellentétben a legtöbb sportbeli „tréninggel”, az összevetés tehát némileg sántít.

Magyarország kezdettől fogva részt vesz az olimpiákon (az említett 1978-as bukaresti versenyen kívül) és mindenkor az élmezőnyben végzett: a 39 olimpiából 22 esetben az első három hely valamelyikén; az összesítésben a magyarok kapták eddig a legtöbb pontot és a legtöbb díjat; ebben természetesen az is benne van, hogy Magyarország az egyik legrégebbi résztvevő. Ezekből az eredményekből tárgyilagosan egy dolog kétségtelenül kiolvasható: a magyar diákok a többi nemzet csapataihoz viszonyítva mindenkor kiemelkedően szerepeltek. A volt olimpiások – az eddigi tapasztalatok szerint – életpályájuk során is kitűnően megállták a helyüket, közülük több akadémikus került ki, ott vannak számos hazai és külföldi egyetem neves tanárai és kutatói között, a nem közvetlen matematikai pályákon is sikeresen boldogulnak.

Gyakran felteszik azt a kérdést – főleg külföldiek -, hogy mivel magyarázható a sikeres szereplés, főként annak a figyelembevételével, hogy a nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országokat „lekörözzük” ezen a téren (kuriózumként említjük meg, hogy a közelmúltban egy japán hírügynökséget bíztak meg ennek a „titoknak” a felderítésével, beleértve a magyar matematikusok sikereit is). A kérdésre adandó válasz meglehetősen összetett. Ha az összetevőket akarjuk felderíteni, feltétlenül meg kell említenünk a hagyomány ösztönző szerepét, hiszen a mi versenyeink rendelkeznek a leghosszabb folyamatos múlttal, továbbá: versenyeinkkel csaknem egyidős a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, amely a matematika iránti érdeklődés felkeltésében, az írásbeli közlési készség fejlesztésében fontos szerepet játszik és bevezet az „iskolán túli” matematika egy-egy szép fejezetébe. Bár egy ország matematikaoktatásának általános színvonala és az ország kiemelkedő matematikusainak a száma között aligha lehet megbízható kapcsolatot kimutatni, mint adottságot feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy az utóbbi fél évszázadban nyomon követhető az a törekvés, hogy a matematikaoktatás középpontjában a gondolkodásmód fejlesztése álljon. A siker legfőbb tényezője azonban – véleményem szerint – az a tény, hogy az utóbbi évszázadban mindig akadt néhány olyan hozzáértő pedagógus, akik önzetlenül akartak és főként: tudtak a cél érdekében dolgozni. A magyar pedagógiai közvélemény a versenyeket általában a tehetséggondozás, a tehetségesekkel való foglalkozás címszavai alá sorolja; ez nyilván helytálló megállapítás, ebből baj csak akkor származik, ha azonosítják a tehetséggondozást a versenyzéssel. A verseny ugyanis csak része a tehetséggondozásnak, amelyeknek nem a versenyeztetés az igazi formája; a tehetségek kiművelése nem nélkülözheti az egyéni vagy csaknem egyéni foglalkoztatást. A versenyek különben sem „hoznak minden tehetséget a felszínre”, hiszen a matematikai tehetséggel rendelkezők tekintélyes része rossz versenyző. A versenyek = tehetséggondozás formula alkalmazása nyilván kényelmes megoldás: a versenyek a legjobban adminisztrálható pedagógiai tevékenységek közé tartoznak. A hathatós, széles körű matematikai tehetséggondozásnak nálunk – sajnos – hiányoznak a személyi és tárgyi feltételei. Pedagógusképzésünk nem készít fel kellően a tehetségesekkel való foglalkozásra; s az ehhez szükséges ismeretekkel és készségekkel csak az rendelkezik, aki ezek megszerzésére öntevékenyen és önzetlenül vállalkozik. Ma már elképzelhetetlen az ilyen munka megfelelő irodalmi anyag nélkül. A nemzetközi versenyekre való felkészülést olyan friss anyag szolgálná a legjobban, amely a ma „divatos” témák feladatanyagát gyűjtené össze. Ilyen művek kiadása természetesen anyagi támogatás nélkül elképzelhetetlen. A korábban széles körben (bár nem mindig a cél érdekében) működő matematikai szakkörök közül anyagi okokból ma már csak kevés létezik, bár bebizonyosodott, hogy ezek lehetnek a tehetséggondozás műhelyei. Bizonyos, hogy a jó olimpiai szereplés fontos tényezője a versenyzők kiválasztása. Az országok többségében ez formális: a nemzeti versenyek felépítése olyan, hogy az élen végzett hat versenyző lesz tagja az olimpiai csapatnak. Nálunk ez a gyakorlat már azért sem követhető, mert hivatalos országos versenyeink nem egységesek; továbbá, hogy a versenyzés típusa is különbözik az olimpiai versenyekétől, nálunk ugyanis egyedülállóan még azt az elavultnak tűnő hagyományt követik, hogy a versenyeken mindenféle segédeszköz használható, ami az olimpián tiltott. Mi ezért többször tartunk válogató jellegű versenyeket az olimpiai szabályok szerint, de a csapat-összeállításnál nem a pillanatnyilag elért eredményt vesszük figyelembe, hanem a hosszabb időn keresztül mutatott teljesítményt. A válogatásban az olimpiai szakkörök tagjai vesznek részt; ezekben általában kéthetenként tartanak foglalkozásokat az egész tanév folyamán; résztvevői többnyire az előző évek legeredményesebb versenyzőiből állanak, gyakorlatilag azonban teljesen nyitottak, bárki részt vehet rajtuk. A csapat kiválasztásához figyelembe veszik a Kürschák József Matematikai Tanulóverseny, az OKTV, a KöMal pontversenye és a két olimpiai válogatóverseny eredményét is. A csapatok összeállításának állandó pedagógiai problémája, hogy a legjobb versenyzőknek nem mindig a legtehetségesebb, legígéretesebb matematikus diákok bizonyulnak; a verseny azonban nemcsak a matematikai tudást, hanem a versenyezni tudást is méri, ezért a kiválasztásnak ez is szempontja. A csapatok eddigi sikeres szerepléséhez vezetőik is hozzájárultak, hiszen a dolgozatok elemzése, a versenyzők gondolatmenetének a felderítése (nemegyszer írásuk kibetűzése) és szövegük lefordítása az ő feladatuk. A magyar delegáció vezetője hosszabb időn át Hódi Endre (Országos Pedagógiai Intézet) volt, majd egy évben Pataki János (Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium); az utóbbi tíz évben pedig Pelikán József (ELTE Algebra és Számelméleti Tanszék), aki széles körű tájékozottságával, nagy nyelvismeretével és diplomáciai érzékével lényeges szerepet játszik az olimpiákat irányító Advisory Board-ban is.

Az utóbbi években az olimpiák élmezőnyében a verseny – jó értelemben véve – kiéleződött; egyre többen és ígéretesebben törnek az élre, ez különösen a feltörekvő ázsiai országokra jellemző. Ebben az évben Irán szerezte meg a legtöbb pontot, megelőzve Bulgáriát és az azonos pontszámú Magyarországot, ill. az Egyesült Államokat, de közvetlenül utánuk Tajvan következett. Már az élmezőnyben van Vietnam, Dél-Korea, India és Japán is; természetesen az élre pályáznak az olimpia hagyományos helyezettjei: Kína, Oroszország, Románia, Németország is. Nekünk közöttük kell helytállnunk, és ha meg akarjuk tartani élmezőnybeli helyünket, meg kell kísérelnünk felkészülésünket alaposabbá és főként szélesebb körűvé tenni. A magyar diákoknak csak meglehetősen szűk köre jut el odáig, hogy az olimpiai felkészülésbe bekapcsolódhassék, pl. az utóbbi húsz év versenyzői kilenc város tizenhat középiskolájából kerültek ki és ez a kör egyre szűkülő tendenciát mutat (ebben az időszakban Magyarországon mintegy félezer középiskola volt). Kétségtelen, hogy a speciális matematika tagozatos, ill. kiemelt matematika képzést nyújtó iskolák ebből a szempontból előnyben vannak, hiszen a legjobbak egy része már eleve itt kezdi meg tanulmányait, de éppen az előbbi tények mutatják, hogy biztosan nagyszámú matematikai tehetség marad még a versenyek szempontjából is felderítetlenül. A jövőre nézve biztató, hogy az állami szervek előtt is egyre nő a diákok nemzetközi versenyeken elért eredményeinek az elismertsége; az utóbbi években a legfelsőbb állami vezetők is többször fogadták és megjutalmazták az olimpiák nyerteseit és felkészítőiket. Ahhoz azonban, hogy megtarthassuk eddig kivívott, de erősen ostromolt állásainkat, meg kell találnunk az ehhez szükséges, fentebb vázolt lépések megtételének a módját.

Érdekességek:

  • Magyarországon legtöbben a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnáziumból jutottak ki az olimpiára. 1962 óta nem volt olyan év, hogy fazekasos diák ne lett volna a csapat tagja, sőt az is előfordult, hogy az összes magyar versenyző ebből az iskolából került ki.

  • A román Ciprian Manolescu háromszor is maximális pontszámot ért el, vagyis 42-ből 42-t, ebből egy alkalommal ráadásul egyedül neki sikerült teljes pontszámot elérnie.

  • A legsikeresebb női versenyző Eugenia Malinnikova volt, aki kétszer 42, egyszer 41 ponttal nyert aranyérmet a Szovjetunió csapatában, így egyetlen ponttal marad el Manolescu teljesítményétől.

  • Az amerikai Reid Barton volt az első, akinek sikerült 4 aranyérmet szereznie (1998-2001). Rajta kívül ez eddig csak a német Christian Reihernek sikerült (2000-2003), aki 1999-ből már egy bronzéremmel is büszkélkedhetett.

  • 1994-ben az Egyesült Államok csapatának mind a 6 tagja 42 pontos eredményt ért el. Erről a Time magazin is megemlékezett.

  • Az ausztrál Terence Tao a legfiatalabb aranyérmes, 1988-ban 13 évesen érte el ezt az eredményt. Tao a megelőző két évben már nyert egy ezüst- és egy bronzérmet, ám ezt követően, egyetemi tanulmányainak megkezdése miatt, nem indult.

  • A legtöbb részvétellel Kunszenti-Kovács Dávid büszkélkedhet, aki 7 alkalommal szerepelt Norvégia csapatában, többek közt megszerezve az ország első aranyérmét. Dávid első olimpiai szereplésekor csak 11 éves volt.

  • Legeredményesebb magyar versenyzők: Lovász László és Pelikán József négy éven át (1963-1966) vettek részt a versenyen; 3-3 arany-, és 1-1 ezüstérmet szereztek. (Mellesleg osztálytársak voltak.) Szintén három aranyérmet szerzett Terpai Tamás (1997-1999) és Rácz Béla András (2002-2004).

  • A magyar csapat vezetője 28 éven át Hódi Endre volt. (Vezető és zsűritag: az 1-28. olimpiákon, kivéve a 20-kat, amelyen nem indult Magyarország.) Az olimpiai csapat felkészítő szakkörének vezetője ma Dobos Sándor, a budapesti Fazekas Gimnázium tanára, aki egyben a csapat kísérője is.

  • Az olimpia szervezését irányító nemzetközi testület, az Advisory Board jelenlegi elnöke (2002 óta) Pelikán József, aki egyben a magyar csapat vezetője.

  • A magyar csapat 2008-ig 48 olimpián vett részt, ahol összesen: 74 arany, 138 ezüst, 77 bronzérmet és 4 dicséretet szerzett a 324 versenyző. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország a 4. helyen áll a nemzetek összesített rangsorában.