Ugrás a tartalomhoz

Matematikai versenyfeladatok

Makó Zita, Szilágyi Ibolya, Téglási Ilona

Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

1. fejezet - A hazai matematikai tehetséggondozás, versenyek hagyományai

1. fejezet - A hazai matematikai tehetséggondozás, versenyek hagyományai

Történeti háttér

Az 1867. évi kiegyezés után fejlődés indult el a magyarországi matematika oktatásában. A középfokú oktatásban bevezették a Trefort-féle tantervet, amely egészen 1899-ig érvényben volt. A tanterv matematika tananyagának kidolgozásában olyan tudósok is részt vettek, mint Kármán Mór és Kőnig Gyula.

E tantervben központi szerepet játszott a függvénytan és az algebra, mely hosszú időre meghatározta a középiskolai tananyag fő irányvonalát, és indíttatást adott sok fiatalnak, hogy elmélyüljenek a matematika művelésében. 1891. nov. 5-én kezdte meg működését a Bolyai János Matematikai Társulat, melynek kimondott célja volt a hazánkban a matematikai tehetségek segítése és felkarolása azáltal, hogy lehetőséget adott tudományos cikkek közzétételére az általuk indított „Mathematikai és Physikai Lapok”-ban.

1894-től a társulat minden év őszén az abban az évben érettségizettek között Budapesten és Kolozsvárott matematikai és fizikai versenyt szervezett „olyan czélzattal, hogy a versenyzőknek a nevezett szaktárgyak művelésére való rátermettsége megállapíttassék”(Math. és Phys. Lapok, 3.k. 1894. 197-198). Ezt kívánta segíteni Arany Dániel, a győri reáliskola matematika tanára, amikor 1894-ben megindította a „Középiskolai Mathematikai Lapok”-at, a mai KöMaL elődjét.