A matematika tanításának pedagógiai - pszichológiai vonatkozásai
Dr. Ceglédi István (2011)
EKF ttk
A tanórai motiváció fő területei

A tanórai motiváció fő területei

  1. A tananyag tartalmából adódó motiválási lehetőségek

Minden témakörhöz található olyan érdekes, a gyermek gondolkodásához közel álló, bevezető jellegű feladat, amellyel indítva az adott ismeret tanítását, az felkelti a tanulók érdeklődését.

Egy ilyen példa a számelmélet-oszthatóság témaköréből:

Vedd a magasságod centiméterekben mért hosszát, add hozzá tömeged kilogrammban mért értékét, majd ehhez add hozzá a születési idődnek az évszámát, végül ebből vond ki a házszámotokat!

Ha megvan, akkor az eredményt szorozd meg 9-cel!

Vedd a szorzat számjegyeinek az összegét! Ha ez az összeg többjegyű, akkor ennek a többjegyű számnak is add össze a számjegyeit stb. Ezt egészen addig folytasd, amíg egyjegyű számot nem kapsz! Ez az egyjegyű szám a 9.

Magyarázd meg a trükköt!

A 9-cel való oszthatóságra vonatkozó tétel és bizonyítás közlése helyett, egy ilyen érdekes indítással fel tudjuk kelteni a tanuló kíváncsiságát. Érdeklődéssel vesz részt az órákon a továbbiakban is.

Az is felkeltheti a tanulók kíváncsiságát, ha megmutatjuk, hogy Pitagorasz hogy „szerkesztette” meg a derékszöget zsinórcsomózással:

Egy hosszú zsinórra csomókat kötött egymástól azonos távolságban úgy, hogy 12 egyenlő hosszúságú szakaszt kapott a zsinegen. Majd a zsineget háromszög alakban kifeszítette. Az egyik oldal 3 hossz, a másik oldal 4 hossz, a harmadik oldal 5 hossz volt. Ekkor a 3 és a 4 hossznyi oldalak által bezárt szög derékszög lett.

Ez szintén egy érdeklődést felkeltő példa lehet Pitagorasz tételének tanításához.

Egy szokatlan, és a tanulók számára szinte hihetetlen feladvány a következő:

Igaz-e, hogy 0,9999999… = 1 ? (Válasz: igaz)

Kevés olyan tanuló van, még a magasabb évfolyamokon is, aki ezt első látásra el tudja fogadni. Az ilyen „mellbevágó” feladatokkal jól kezelhető a racionális szám fogalma.

Arra biztatjuk az olvasót, hogy keressen a matematikai irodalomnak széles tárházából hasonló motiváló feladatokat, és ezekkel próbálja ráhangolni tanítványait az órai munkára.

  1. Az alkalmazott munkaformák, módszerek, eszközök motivációs lehetőségei

  1. egy órán belül – lehetőség szerint – a munkaformák, módszerek váltogatása (frontális munka, csoport munka, kooperatív tanulási technikák, egyéni munka, önálló munka),

  2. a manipulatív tevékenység órai alkalmazása (eszközökkel végzett kísérletek – felfedezés – természetes tanulás),

  3. versenyhelyzetek kialakítása tanulók, vagy csoportok között,

  4. a matematikai tartalom „eljátszása” (mozgásos feladatok, keveréses feladatok, kombinatorikai kísérletek, geometriai transzformációk stb.),

  5. esztétikus, színes, figyelemfelkeltő szemléltető eszközök,

  6. differenciálás mind a tananyag tartalmában, a munkaformában, módszerben, eszközben, mind az értékelésben,

  7. könyvismertetés, búvárkodás, kiselőadások,

  8. folyamatok, folyamatábrák megjelenítése, elemzése.

Mint korábban írtuk, minden tanuló más-más beállítódású. Van, aki képes az önálló órai munkára, és igényli is azt, mások pedig szívesebben dolgoznak kisebb csoportokban, egymást segítve, kiegészítve, míg megint mások a frontális munkát helyezik előtérbe, szívesen veszik, sőt igénylik a tanári segítséget és mindez osztálykeretekben. A tanárnak úgy kell megterveznie az órai munkát, hogy a megfelelő szervezési módok, és módszerek egyénre szabottan fejthessék ki motiváló hatásukat.

Az eszközök használatánál arra kell figyelnie a tanárnak, hogy mindig csak akkor, olyan és annyi eszközt szerepeltessen az órán, amikor, amilyen és amennyi éppen optimális. Ha a tanuló a matematikai ismeretszerzés folyamatában már túl van egy szinten, akkor az eszközök alkalmazása, erőltetése inkább hátráltató, mint segítő, de semmiképpen nem motiváló. Az eszközök használata is erősen tanulófüggő. Nem biztos, hogy szerencsés az osztály minden tanulójával elvégeztetni az adott kísérletet.

A versenyhelyzetekre szép példa a következő:

Két tanuló felváltva rak korongokat egy téglalap alakú asztalra átfedés mentesen. Az veszít, akinek a végén leesik a korongja az asztalról. (Már nem tud úgy korongot felrakni az asztalra, hogy az a felénél több területen feküdjön fel.)

Milyen stratégiát kövessünk, hogy nyerjünk? Igazságos-e a játék? Igaz-e, hogy megfelelő stratégiával mindig a kezdő nyer?

(Megoldás: a kezdő játékos a téglalap közepére – az átlók felezési pontjaira – helyezi a korongot, és utána mindig oda, hogy a másik játékos által lerakott koronggal pontosan átellenes helyen legyen az ő korongja, azaz középpontosan szimmetrikusan helyezkedjenek el a két játékos által kirakott újabb korongok. Mindig a kezdő játékos nyer. A játék nem igazságos.)

Egy kisebb fajta rajztáblával, és megfelelő nagyságú korongokkal lejátszathatjuk a játékot a tanulókkal viszonylag rövid idő alatt. Eredmény: a középpontos tükrözés tulajdonságait játszva tanulhatják meg a tanulók.

  1. Az értékelés, mint motiváló tényező

Mint korábban mondtuk a legjobb motívum a kíváncsiság. Ha sikerül a kíváncsiságunkat kielégíteni, akkor sikerélményhez jutunk. A sikerélmény minden ember számára a legnagyobb motiváló tényező. A tanár értékelő munkája eredményezi a tanuló siker- és kudarcélményét.

Hogyan érhetjük el, hogy tanulóink sikerélményt éljenek át?

  1. Az értékelésünk legyen mindig pozitív érzelmi töltésű! (A hiányosságokra is fel kell hívni a tanulók figyelmét az értékelés során, de ez nem lehet cinikus, rosszindulatú, bántó.)

  2. A jó képességű, képzettségű tanulóknál domináns legyen a dicséret, ami még jobb eredményre sarkallja őket.

  3. A gyengébb képességű, képzettségű tanulóknál a korholás, szidás helyett a bíztatásra, a bátorításra helyezzük a fő hangsúlyt.

  4. Legyünk következetesek az értékelésben, és a tanuló minden teljesítményét értékeljük! (Jót, rosszat egyaránt.)

  5. A jó osztályzatok, a jutalmak mindig értékes tanulói teljesítményt tükrözzenek!

  6. A dicséretet lehetőleg mindig az osztály előtt, és hangosan mondjuk, míg az elmarasztalást lehetőleg négyszemközt, halkan.

  7. Az értékelés mindig személyre szóló legyen, és ne általános! (Van olyan tanuló, akinek az átlagos követelmény teljesítése a „csúcs”, és van olyan aki még a „jelesen túli” teljesítményre is képes.)

  1. A tanár személyiségtulajdonságai, mint motiváló tényezők

A jó tanár jellemzői:

  1. nagy tárgyi tudás, széleskörű tájékozottság, felkészültség,

  2. pedagógiai, pszichológiai, módszertani kulturáltság,

  3. pedagógiai tapintat,

  4. türelem, megértés,

  5. következetesség, egyenlő bánásmód,

  6. jókedv, derű, humor,

  7. rendszeresség, összeszedettség, érthetőség,

  8. empátia: beleélő, beleérző képesség, a tanuló szemével látni, fejével gondolkodni, átélni ugyanazokat az érzéseket, érzelmeket, amit ő élt át, fogékonyság gondjaira, örömeire.

Sokan próbálták megkérdőjelezni a tanári munkának a tanítási-tanulási folyamatban betöltött jelentős szerepét, sokan akarták a pedagógus személyét helyettesíteni programozott oktatással, iskolarádióval, iskolatelevízióval, számítógépekkel, filmekkel, interaktív-táblával stb., de ezek a kísérletek mind kudarcot vallottak. Ezek az eszközök legfeljebb segítik, de nem helyettesítik a tanárt. A személyes példamutatás, a korábban felsorolt tulajdonságok mind követendő emberi értékként jelennek meg a tanulóban, ami óriási motiváló erő. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy sok tanuló azért választja a pedagógus szakmát, azért tanul a matematika vonalán tovább (matematikatanár, műszaki egyetem, közgazdasági egyetem, matematikus stb.), mert „jó” matematikatanára volt.

Kulcsszavak

motívum

motiváció

kiváncsiság

sikerélmény

affektív

kognitív

effektív

a motiváció komponensei

a tanórai motiváció lehetőségei