Ugrás a tartalomhoz

Nagyméretarányú térképezés 6., Terepi (geodéziai) újfelmérés munkafolyamata, feladatai és dokumentálása

Dr. Vincze László (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

6.6 Részletmérés és dokumentálása

6.6 Részletmérés és dokumentálása

Részletmérés keretében:

  • előbb azonosítani kell az ábrázolandó objektumokat,

  • majd el kell végezni a méréseket és eredményeik rögzítését (beleértve az összetartozó attribútumokat is), illetve

  • további attribútumokat kell rögzíteni (pl. utcanév, házszám, a tereptárgyak anyaga, stb.).

6.6.1 Tömbök, tömbcsoportok kialakítása

Tömbnek (építési vagy felmérési) nevezik a földrészleteknek közterület – vagy fekvés- ill. településhatár – által határolt legkisebb csoportját.

Elsősorban munkaszervezési, de pontosságfokozási szempontból is szokás a település területét tömbcsoportokra osztani, a következők szerint:

  • egy tömbcsoport egy vagy több kisebb tömbből állhat,

  • a tömbök közötti utakat, közterületeket is valamelyik tömbcsoporthoz kell csatolni,

  • a tömbcsoport határa hosszú (út, csatorna stb.) földrészletet sem keresztezhet.

A tömbcsoportokat a belterületen 1-től folyamatosan, a külterületen az utolsó felhasznált számot követő 10-től kell folyamatosan kell megszámozni, kivéve a fővárosban, ahol kerületenként történik a tömbszámozás, a külterületet is beleértve.

A kialakított tömbcsoportokról áttekintő vázlatot kell készíteni.

A részletmérést – az alappontokra támaszkodva – úgy kell elvégezni, hogy a szükséges és legmegbízhatóbb eredményt kapjuk. A mérési eredményeket úgy célszerű tárolni, hogy

  • egyrészt minél több információt tartalmazzon a terepről,

  • másrészt a leggyorsabban és tévedésmentesen,

  • ugyanakkor egyértelműen rögzítsük a terepi állapotot.

6.6.2 A részletmérés feladata, módszerei, előkészítése

Az alaptérkép készítésekor a részletmérés keretében a felmérőnek az alábbi feladatokat kell megoldania:

  • ki kell választani a terep – gyakorlatilag számtalan – részletpontjai (részlete) közül azokat, melyeket az alaptérképen ábrázolni kell;

  • döntenie kell, hogy a kiválasztott részleteket miként méri be;

  • szükség esetén kisalappontokat kell létesítenie;

  • el kell végeznie a felmérést, eredményét fel kell jegyeznie;

  • ellenőrző méréseket és számításokat kell végeznie.

Ennek az összetett feladatnak a megoldásához ismernie kell:

  • a DAT1 szabályzat előírásait (lásd a 4. modult),

  • az alappontok elhelyezkedését;

  • a felmérendő terület felépítését: utcahálózatát, a fedettség mértékét stb.

A részletméréshez rendelkezésünkre álló munkarészek a következők:

  • elhatárolási vázlat,

  • a korábbi nyilvántartási térkép másolatai (nagyításai) [1].

A mérés megkezdése előtt a rendelkezésünkre álló felszerelés, a terepadottságok (fedettség), a részletsűrűség, a további feldolgozás mikéntjének függvényében el kell dönteni, hogy a részletméréskor milyen munkarészeket készítünk.

A továbbiakban néhány olyan fontos szabály t és előírást ismertetünk, amelyek a földi felmérést jellemzik:

  • a részletmérést belterületen cm, külterületen és zártkertben dm élességgel kell elvégezni;

  • a részletpontokat alappont - vagy kisalappont hálózatról, illetve azonos vagy magasabb rendű részletpontokra támaszkodva lehet bemérni;

  • a belterületi tömbök közterülettel érintkező határvonalán - az alkalmazott technológiától függetlenül - meg kell mérni a töréspontok között folytatólagosan a közbenső részletpontok távolságát; ha mód van rá, a farmezsgyéket is végig kell mérni;

  • épületek oldalait az egyértelmű térképezéshez szükséges mértékben kell megmérni és rendeltetésüket fel kell jegyezni;

  • egy objektumnak valamennyi mért pontját lehetőleg ugyanarra a mérési vonalra, vagy ugyanarról az álláspontból mérjük be.

  • az önellenőrzésképpen minden I. rendű részletpontot és a II. rendű részletpontok legalább 10 %-át összeméréssel ellenőrizni kell.

  • Ortogonális bemérésre vonatkozó szabályok

6.1. táblázat - Az ortogonális bemérésekre vonatkozó korlátok


Ortogonális méréskor

belterületen

külterületen

Ordináta

I.II. rendű rp.

30 m

50 m

maximális

III-IV. rendű rp.

50 m

80 m

hossza

A mérési vonal

1/3-a

1/2-e

A mérési vonal max. kihosszabbítása

1/3-a

1/2-e


További fontos szabályok:

  • a mérési vonalak közös pont nélkül nem keresztezhetik egymást;

  • az épületek hosszabbik oldalának végpontjait és az építmények összetartozó pontjait egy mérési vonalról (a legközelebbiről) mérjük be;

  • az épületek közvetlenül bemért pontjai között a körülmérés méreteiből számított folytatólagos derékszögű méretekkel adjuk meg a fő falsíktól eltérő helyzetű részletpontok helyét;

  • meg kell mérni az épület és az oldalmezsgye (földrészlethatárvonal) távolságát;

  • szabálytalan alakú épület minden pontját meg kell mérni (esetleg szabályos alakzatba foglalás után az érintkezési pontokkal);

  • az épület falsíkja a hossza 1/3 részével hosszabbítható ki;

  • kör alaprajzú épületeket épületrészeket (pl. silók) úgy mérjük be, hogy a mérésekből a kör középpontja és sugara közvetlenül számítható legyen;

  • egyenesen fekvő részletpontokat a határvonalak töréspontjai között folytatólagos méréssel kell bemérni.

Poláris méréskor legalább 2 – a részletpontokra menő irányoknál hosszabb – tájékozó irányt kell mérni.

Optikai tahiméterrel végzett poláris mérés esetén (ma már ritkán használjuk) a poláris irány hossza:

  • I, II. rendű részletpontok esetén belterületen 80 m, külterületen 100 m,

  • III, IV. rendű részletpontok esetén belterületben 100 m, külterületen 150 m lehet.

Az elektronikus tahiméterekkel és mérőállomással mért poláris irány hosszát a mérés pontossága nem korlátozza. A mérhető hossz függ a tahiméter hatótávolságától, a terep akadályaitól és törekedni kell arra, hogy a részletpontokat a legközelebbi alappontról (kisalappontról) kell bemérni.

Ha a határvonalak töréspontjait, vagy az épületek hosszabbik falsíkjának a végpontjait mérjük be, a bemért pontok között az ortogonális mérés szabályai szerint folytatjuk a részletmérést.

A művelési ágak határvonalát akkor mérjük be, ha becsült területük megközelíti a vonatkozó legkisebb területi mértéket, azaz alrészletként kerülnek ábrázolásra.

Bizonytalan szélű, sok törésponttal határolt művelési ág (erdő, rét) határvonalát kiegyenlítő vonalakkal helyettesítve mérjük be úgy, hogy a művelési ág területe ne változzék és a kiegyenlítő vonaltól való távolság ne legyen nagyobb a IV. rendű részletpontokra megadott azonosíthatósági pontosságnál.

Kapcsolt vagy alrészletként ábrázolandó földutak tengelyvonalának főbb töréspontjait vesszük csak figyelembe és az utat 2 m-re kerek szélességgel ábrázoljuk. Önálló földrészletet képező utak határvonalát az elhatárolás szabályait követve határozhatjuk meg.

6.6.3 Ortogonális (derékszögű) bemérés és ellenőrzések

Ezt módszert manapság a poláris vagy GPS-szel történő terepi felmérés kiegészítéseként használjuk, leggyakrabban épület, építmény beméréséhez (de az egyszerű hosszmérés is felfogható derékszögű bemérésnek, ahol az ordináta értéke 0).

6.6.3.1 Mérési vonalhálózat

Az ortogonális mérést mindig két adott pont között végezzük. Az adott pontokat összekötő egyenes szakaszt nevezzük mérési vonalnak. A mérési vonalnak lehetőleg jól mérhetőnek kell lenni, lehetőleg járdán vagy szabad területen haladjon. A mérési vonal legyen közel a bemérendő tereptárgyakhoz.

A mérés előtt el kell dönteni, hogy az egyes épületeket, pontokat melyik mérési vonalra mérjük fel. Egyes esetekben szükség lehet újabb mérési vonalak felvételére is. Ezeket a mérési vonalakat korábban már bemért pontokra illeszkedve vesszük fel. Leggyakrabban a mérési vonalon jelölünk meg egy pontot az egyenesben és innen indítjuk majd a másik mérési vonalat, ezt a pontot mérési vonalpont nak nevezzük. Ez a vonal egy harmadik alappontba fog zárni, vagy egy másik mérési vonal megjelölt pontjába. Ezeket a pontokat kisalappont oknak nevezzük. A mérési vonalak kiválasztását, kisalappontok helyének kijelölését nagy figyelemmel kell végezni, azért, hogy a méréseket egyszerűen és pontosan el tudjuk végezni.

6.2. ábra: Mérési vonalhálózat kialakítása

6.6.3.2 Az ortogonális (derékszögű) bemérés végrehajtása

Az ortogonális felmérés során néhány szabályt be kell tartanunk, azért, hogy a térképezést egyszerűen és egyértelműen el tudjuk végezni. Ezek közül a fontosabbak a következők.

A tereptárgyak bemérésénél törekedjünk arra, hogy csak annyi pontot mérjünk amennyi az egyértelmű megszerkesztés hez, a térképezéshez szükséges. Az egy egyenesen lévő pontok közül csak a két végpontot mérjük be, a többi pontot pedig az egyenesen végzett hosszméréssel határozzuk meg. Épületek és más szabályos tereptárgyaknál csak annyi pontot mérjünk be, hogy az építmény méreteit ismerve, megszerkeszthető legyen.

6.3. ábra: A felmérés néhány gyakoribb esete

Az épületek falsík-jai majdnem mindig merőlegesek egymásra. Ezért elég, ha csak az épület fő falsíkját (leghosszabb oldalát) mérjük be. Ha az épületen kisebb kiug-rások vannak, akkor azokat csak az épületre mérjük rá. Az épüle-teket mérjük körül , ne csak két oldalát, hanem mindegyiket. Ezekből kiderül, ha valamelyik oldal nem merőleges.

Ferde, vagy törtvonalú épületnél legalább három pontját mérjük be orto-gonálisan.

6.4. ábra: Az ordináta méretek ellenőrzése kikötéssel és 45 fokos talppont bemérésével

Nem látható, de bemérendő pontot a falsík kihosszabbításában kijelölt segédponttal tudjuk bemérni. Ilyenkor ne felejtsük el megmérni a segédpont és a sarokpont távolságát.

Épületeket mindig csak egy mérési vonalról mérjük be, kivétel ez alól a saroképület (6.4 ábra alsó rész jobb oldala), melyeket mindkét utcán lévő mérési vonalról bemérünk. Köralakú létesítményeknél (pl. díszkertben) az építmény két szélének adataiból számíthatók ki a merőleges méretek (lásd a 6.2 ábra felső részét). Ügyelni kell azonban arra, hogy a felület-jellegű alakzatoknál a köríveket egyenes szakaszokkal kell a szerkesztés során majd helyettesíteni.

A mérési vonalat keretező vonalak, útburkolat vagy járdaszegély, valamint egyéb vonalak metsződését olvassuk le . Ezt szerkesztésnél jól fel tudjuk használni.

A mérést mindig valamilyen ellenőrzés sel végezzük. Az ellenőrzést szolgálja az épületek körbemérése is. Az egyes különálló pontokat is mérjük össze és Pitagorasz tétellel ellenőrizzük le (a 6.8 ábránál is ezt használjuk fel a derékszög ellenőrzésére). Az épületeket is össze kell mérni egymással.

A „prizmázás” végrehajtását ellenőrizni tudjuk úgy, hogy a bemért pontot összemérjük a mérési vonal egy pontjával. Ez a pont célszerűen kerek méterrel térjen el a talppont méretétől, és lehetőleg 45 fok körüli háromszög keletkezzen az átfogó megmérésénél, tehát az ordináta méret méterre kerekített értékével térjen el. Ez szokás volt az elsőrendű részletpontoknál. Ezt nevezték az ordináta kikötésének (6.5 ábra). Használhatunk azonban 45 fokos bemérésre alkalmas szögprizmát is, mellyel a pont 45 fokos talppontját tudjuk meg keresni. A 45-fokos szögprizmával lehetőségünk van, az ordináta méret közvetett meghatározására is, ez olyan esetekben használható, amikor az ordinátát nem tudjuk lemérni. Ezt látjuk az alsó képen.

Az utóbbi időben előtérbe került a szabad mérési vonal alkalmazása. Ezt olyan helyen alkalmazhatjuk, ahol a két alappontot összekötő egyenes rossz mérőpályán halad, bokros területen. Ekkor, ha a mérési vonalat áthelyezzük a közelben fekvő, jól mérhető pályára, kényelmesebben elvégezhetjük a mérést. A jól kiválasztott mérési vonal kezdő és végpontját jelöljük meg a mérés idejére, és az új mérési vonalra, a környezet bemérésén kívül még mérjük be a két (esetleg több) adott pontot is. Az adott pontok bemérését feltétlenül ellenőrzéssel végezzük .

Az új pontok számításnak feltétele, hogy a szabad mérési vonalról mérhetők legyenek az ismert pontok. Két ismert pont használatakor a lényeg: az ordináták és az abszcissza(-különbség) hányadosaként az elfordulási szög tangense számítható, amely első lépésben a talppontok történő meghatározásához vezet, majd azokról számíthatók a bemért pontok. 3 vagy több ismert pont esetén Helmert-féle transzformációval számíthatók az új pontok. A bemérés módját – utóbbi esetre – a 6.6 ábra mutatja.

6.5. ábra: Szabad mérési vonalra történő bemérés

6.6.3.3 A mérési adatok rögzítése

A mérési eredményeket leggyakrabban Mérési jegyzet-en rögzítjük . Ezt régebben manuálé nak nevezték, ma is általánosan használjuk ezt a kifejezést. A mérési jegyzetet szabadkézzel rajzoljuk. Alakhelyesen felrajzoljuk a bemérendő tereptárgyakat, a mérési vonalakat. A mérési vonalra ráírjuk az abszcissza méreteket arra az oldalra, melyekre az ordináta esik, felírjuk az ordináta vonalra a méreteket. Jelöljük a merőlegességet. A jelöléseknél általában azokat a szabályokat és jelöléseket használjuk, amit a mérési vázlatnál fogunk használni. Nagyon fontos, hogy a manuálé jól áttekinthető legyen . Egyértelműen jelöljük, hogy a méretek mire vonatkoznak.

A manuálé alapja legtöbbször a nyilvántartási térkép másolata (nagyítása), amelyet az elhatároláskor is használhatunk.

Ezen tüntetjük fel az egyéb adatokat, felírásokat is. A sűrűbb részekről külön kinagyításokat, részletrajzokat készítünk.

A terepen készített mérési jegyzetből az irodában mérési vázlatot, vagy tömbrajzot szerkesztünk .

A mérési vázlat a készítendő térkép szelvényezésének rendszerében készül. Ha a felmért területen sok részlet van, akkor a térképlap negyed /nyolcad /tizenhatod részének megfelelően készítsük, M=1:1000, 1:500, vagy 1:250, esetleg 1: 200 méretarányban. Tehát 4 /8/16 lap tartalma fog egy térképszelvény területére kerülni. A mérési vázlat északi irányban tájolva készül. Szerepe az, hogy egyértelműen tartalmazza a mérési eredményeket és a terepen gyűjtött egyéb adatokat. Lehetővé teszi, hogy megőrizzük a mérési eredményeket hosszabb távra. Ellenőrzés t biztosít, hogy a mérésben ne maradjanak durva hibák, mérethiányok. A mérési vázlatra már szerkesztéssel rakjuk fel a pontokat. A szerkesztéshez korábban léptéket, vagy jó minőségű celluloid vonalzót használtak. A szerkesztést műszaki rajzlapon végezték. Szabatos felméréseknél később másolták át tussal, vagy jó minőségű tollal pausz papírra.

Napjainkban ez is készülhet digitálisan: maga a rajz a már megszerkesztett térkép egy változata, amelyre a méreteket a manuáléról át kell írni. De ne feledjük: ebben az esetben is meg kell őrizni a terepen, eredetileg készített adathordozót (mivel a digitális változat készítése során esetleg másolási hibát véthettünk).

A tömbrajz hasonlóan készül, de ezt általában városok felmérésekor (részletgazdag területekről) készítjük. Egy-egy lapra egy-egy tömb kerül. A tömb alatt, egy utcák által határolt területet értünk.

A tömbrajz méretaránya általában M = 1:500 mértarányban, sűrűbb beépítés esetén M = 1:250 mértarányban szerkesztjük. A tömbrajz nem északi tájolással készül, ezért ezekre mindig fel kell rajzolni az északi irányt is.

Tömbrajz részlete

A mérési vázlaton és a tömbrajzon is azonos módon végezzük el a szerkesztést. Koordináták alapján felszerkesztjük az alappontokat, majd a mérési eredmények alapján folytatjuk a szerkesztést.

A mérési eredményeket a mérési jegyzetből rakjuk fel. A mérési vonalra felrakjuk az abszcissza méreteket, megjelöljük, majd ezekre merőlegesen felrakjuk az ordináta értékeket is. A mérési vonalat eredményvonallal rajzoljuk ki (pont - hosszú szaggatott), az ordinátákat rövid szaggatott vonallal rajzoljuk. A mérés kezdetét egy kis görbe nyíllal jelöljük, hogy a mérés milyen irányba indul, az ordináta vonalhoz kitesszük a merőleges jelet δ a pont abszcissza méretét az ordináta vonal elé írjuk arra az oldalra, amelyikre az ordináta vonal esik. A szám után kitesszük a folyamatos mérés jelét, egy kis vonalkát ( – ).

A mérési vonalban fekvő kisalappont méretét aláhúzzuk és ezzel emeljük ki. A kisalappont számát is megírjuk, a pontot egy körrel jelöljük. A végponthoz tartozó méretet gömbölyű zárójelbe tesszük, ez jelenti a végméret et.

Ha a végméret után is végeztünk mérést, akkor a gömbölyű zárójel után is kitesszük a folyamatos méret jelét, a kis vonalkát. A kihosszabbításban lévő abszcisszákat és ordinátákat ugyanúgy rakjuk fel és írjuk meg, mint a többit. Az utolsó kihosszabbítás abszcissza értékét szögletes zárójelbe tesszük és ezután a kihosszabbított mérési vonalra egy kettős, visszafelé mutató nyilat teszünk, jelezve azt, hogy mindkét alappont melyik irányban van.

Ha az abszcissza értékek olyan sűrűn vannak, akkor azokat egymás fölé írjuk, mindig a legkisebbet a mérési vonalhoz közelebb, és így sorba egy kis eltolással.

A mérési vonalat metsző vonal abszcisszáját ugyanúgy írjuk meg, mint a többit, de eléje egy dőlt keresztet teszünk, a méretet pedig aláhúzzuk. A mérési vázlaton összekötjük az épületeket, utakat és az összetartozó pontokat.

Beírjuk azokat a szöveges adatok at is, melyeket a területen gyűjtöttünk: utcanév, házszám, emeletszám, gazdasági épület stb.

A részletes felmérés fontos feladata, hogy a terepi valóságos helyzetet megismerjük . A felmérés során meghatározott adatok pontossága, helyessége meghatározza a térkép felhasználhatóságát, a későbbi munkák során a térképről lemért (vagy a digitális térképről lekért) adatok minőségét.

Ma a mérési vázlat szerkesztése általában már nem kézi szerkesztéssel történik, hanem a mérési vázlatot is grafikus rajzszerkesztő programmal készítjük. A rajz megjelenítése és a tömbrajz, a mérési vázlat szerepe ugyanaz maradt.

A részletes felmérés végrehajtásához 3-4 ember szükséges. Ezek közül a legtapasztaltabb mérnök, vagy technikus vezeti a felmérési munkát. Ő készíti a manuálét és irányítja a részletpontokon mozgó figuránsokat. Ő figyeli, hogy mely pontokat mérjék be és a figuráns mindig a jó helyre tegye a kitűző rudat. A másik technikus végzi a mérést, kezeli a prizmát és elvégzi a szalagról a leolvasásokat. Figyeli, hogy a szalagot mindig meghúzva kezeljék. A részletmérés a földmérési munkák leggyakoribb feladata. Mint eredeti adatgyűjtési munka, meghatározza a felhasználók által lekérhető adatok pontosságát, minőségét.

A részletes ortogonális felmérést egyre kevesebbet alkalmazzák, de nem nélkülözhető a részletpontok beméréséhez ez a módszer sem.

A részletpontok számítását a már ismert módszerekkel: helyi rendszerből országos rendszerbe való átszámítással (ortogonálisan bemért pontok számítása) vagy Helmert-féle transzformációval végezhetjük. Előbbi esetben 2, utóbbi esetben általában több ismert (magasabb, vagy azonos rendű) ismert pont szükséges a számításokhoz. Ha csak 2 ismert pontunk van, akkor is számíthatunk Helmert-féle transzformációval, de ilyenkor az egyik végpontot kétszer kell közös pontként bevinni.

A szabad mérési vonalról történő bemérés célszerűen ugyancsak Helmert-féle transzformációval számítható.

Ezen számítások végrehajtását a Geodézia tantárgyban sajátíthatták el.

6.6.4 Poláris koordináta mérés

6.6.4.1 Poláris (tahimetrikus) koordináta mérés végrehajtása

Poláris méréskor mérés úgy történik, hogy egy mérőműszerrel felállunk egy adott koordinátájú ponton és mérünk tájékozó irányokat azért, hogy a limbusz kört tájékozni tudjuk. Ezután minden egyes részletpontra irányt, vízszintes vagy ferde távolságot (és zenitszöget) mérünk. Ezekből az adatokból a pont két vízszintes koordinátája (és a pont magassága is) számítható. A mérés során az adatokat régebben jegyzőkönyvbe írták, napjainkban az elektronikus műszer (mérőállomás) adattárolójába rögzítjük.

Amint már többször említettük, fontos szabály, hogy legalább két tájékozó irányt kell mérni, melyek mindegyike hosszabb a bemérendő pontok legnagyobb távolságánál. Az egyes tájékozási szögeknek a középtájékozási szögtől való eltérésére a megengedett érték (pl. 40”) alatt kell maradjon.

A rögzítendő adatokat két csoportba oszthatjuk: az adminisztrációs adatok és a mérési eredmények adatai.

Az adminisztrációs adatok közül legfontosabbak a munkaterület nevének megadása, mellyel egy új fájlt hozhatunk létre, vagy egy korábbi fájlba léphetünk be és folytathatjuk a korábbi méréseket. Itt oldhatjuk meg a legfontosabb területre vonatkozó adatokat, műszer száma, észlelő, prizmaállandó és frekvencia hiba. Itt adjuk meg az automatikus pontszámozás kezdőértékét, mely később folyamatosan 1-el növekedni fog. Itt adjuk meg a kódlistát is, melyet a felmérés során használni fogunk. Lehetőség van annak megadására, hogy a pontszámok csak numerikusak, vagy alfanumerikusak legyenek.

A méréshez tartozó rögzítendő adatok egyrészt a mérés álláspontjára vonatkoznak (pontszám, műszermagasság, meteorológiai adatok, a hőmérséklet és légnyomás), másrészt közvetlenül a bemérendő pontra (pontszám, jelleg és kód, a jelmagasság, valamint a vízszintes és magassági szögek és ferde távolság, esetleg a koordináták).

A ponthoz kapcsolódó egyéb adatok, jellemzők (attribútum-adatok): hogy a mért részletpont milyen jellegű: pl. épület, birtokhatár, árok, töltés lába, vagy teteje, illetve milyen rendű, mivel van megjelölve/állandósítva van-e?

A pont jellegét valamilyen jellegkód-lista alapján is megadhatjuk.

A részletpontok meghatározását általában központosan végezzük. Azonban gyakori, hogy a műszerállásról nem látjuk a részletpontot, ilyen esetben külpontosan határozzuk meg. Külpontos mérés esetén a részletpont meghatározásához további adatokat is kell mérni, ez ronthatja a központ (ponthely) megbízhatóságát, ezért lehetőség szerint központosan mérjük be a részletpontokat.

A polárisan mért pontok számításának elvével a Geodézia tantárgyban már találkoztak. Az alkalmazandó hibahatárok értékét a mindenkori szakmai szabályozások tartalmazzák.

6.6.4.2 Szabad álláspont létesítése poláris bemérésekhez

A célszerűség és gazdaságosság azt kívánja meg, hogy az álláspont helyét ott válasszuk ki, ahol a feladat elvégzése szempontjából a legjobb. A mérőállomások elterjedésével szükségessé vált, hogy új (ismeretlen) ponton történő felállás esetén is elvégezhető legyen a felmérési (kitűzési) munka. Itt a látható és mérhető pontok alapján először meghatározzuk az álláspont koordinátáit, majd utána elvégezzük a részletmérési (vagy kitűzési) feladatokat. Az álláspont helyét úgy választjuk ki, hogy a további feladat szempontjából legkedvezőbb legyen. Ez lehet szántóföld közepén, vagy egy úttest közepén is, ahol az állandósításra nincs lehetőségünk, vagy fel sem merül ennek szükségessége.

A szabad álláspont létrehozásakor két szempontra kell figyelnünk. Az egyik szerint: az álláspont koordinátáit olyan pontossággal határozzuk meg, hogy az megfeleljen az alappont/kisalapppont követelményeinek; másrészt, hogy róla a bemért részletpontok is megfelelő pontossággal meghatároz-hatók legyenek. A szabad álláspont meghatározása csak belső álláspontról mért irányokkal és távolságokkal történik.

A szabad álláspont meghatározásához legalább két mérési eredmény szükséges. Ezek a következők lehetnek: két szög mérése (a hátrametszés esete), két távolság (az ívmetszés) és egy szög, valamint egy távolság. Ezután a külpont (szabad álláspont) koordinátájának számítását kell elvégeznünk. Az álláspont koordinátáinak meghatározásához legalább két független meghatározásra van szükség.

A műszerek programjai képesek az álláspont koordinátáinak meghatározására, amely után a bemért pontok is könnyedén kiszámíthatók.

A szabad álláspont létesítésének az az előnye, hogy az álláspontot ott vehetjük fel, ahol az a további meghatározás (esetleg a számítások) szempontjából a legkedvezőbb. Lényegében a külpontos mérés is a szabad álláspontról való mérés egyik alapesetének tekinthető.

6.6.4.3 A poláris részletmérés dokumentálása

A poláris részletmérés eredménye:

  • egyrészt a mérési jegyzőkönyvekben,

  • másrészt rajzi munkarészekben kerül dokumentálásra.

A mérési jegyzőkönyv készülhet:

  • hagyományos (papír-alapú) jegyzőkönyvben, vagy

  • elektronikus regisztrátumban (fájlban).

A jegyzőkönyvek tartalma általában megegyezik az alapppontsűrítésre vonatkozó tartalommal, legfeljebb nagyobb jelentőséget a pontok rendűségét és esetleg jellegét tartalmazó pontkódolásnak van, ami a térképszerkesztésre is kihatással bír. Esetenként kiegészítő ábrák lehetnek szükségesek a nem közvetlenül bemért részletpontok esetében, azok számításához.

A rajzi munkarészek ebben az esetben is lehetnek:

  • mérési jegyzet (manuálé),

  • mérési vázlat vagy

  • tömbrajz, illetve

    • pontvázlat a numerikus/digitális felmérésekkel elterjedt rajzi munkarész, mely a térképi vonalakon kívül azok töréspontjainak a számát is tartalmazza. Kiegészítőül gyakran mérési jegyzetet készítenek és pl. azon tüntetik fel az épületek körbemérésének adatait. Ugyancsak hozzá tartozik még a mérési jegyzőkönyv , amely a műszeres mérési adatokat tartalmazza.

Természetesen a pontvázlat készülhet másként is, de a felmérés kezdetén csak a korábbi térképi alap áll rendelkezésre, és bár némely helyeken szükségszerűen a valóságos állapot eltér ettől, de bejelölhetők az új, illetve a megszűnt vonalak és más információk. Pontvázlathoz gyakorlatilag szükséges egy manuálé is (amennyiben a korábbi térkép másolatán készítjük), mert pl. a tömbkontúr körbemérésének (frontozásának) és az épületek méreteinek, stb. eredménye (ilyenkor) nem férne rá olvashatóan a térkép másolatára.

Meg kell említeni azt is, hogy a manuálé ma már készülhet elektronikusan is , amikor a „digitális rajztáblán” rögzítjük az adatokat.

A számítógépes feldolgozás kezdeteinél (az 1970-es évektől) alkalmaztak olyan jegyzőkönyvet is, amely egyúttal a gépi számítás beviteli lapjaként funkcionált. Gyakran nemcsak a közvetlen adatbevitelhez használták, hanem már a terepen ezekbe írták be az ortogonális (illetve a poláris) mérési adatokat (abszcisszákat, ordinátákat, illetve a szög és hossz, vagy távmérési eredményeket). Ezekben az előírásokban természetesen ugyancsak szükséges volt a bemért részletek skicc-szerű rajzára, ami célszerűen mindig a terepen készült. Manapság az alkalmazható „desktop”-ok segítségével képernyőn bevitt adatokból közvetlenül is végezhető számítás.

6.6.4.4 Poláris részletmérés és dokumentálásának sajátosságai

Poláris koordináta mérés esetén a tájékozó irányokat és minden egyes részletpontra rögzített irányt, távolságot, a műszer adattárolójába (digitális mérési jegyzőkönyv) vagy korábbi megoldás szerint hagyományos jegyzőkönyvbe rögzítjük, a pontok számának és jellegének (újabban: kódjának) megadásával. Ezekből a pont két vízszintes koordinátája és a pont magassága egyes esetekben már a terepen is számítható.

Ismert pont külpontjáról végzett méréskor vagy a szűkebb értelemben vett, „szabad álláspontról” való meghatározás esetén célszerű a mérési helyzetet egy grafikus ábrában felvázolni a számításokhoz.

Napjaink legelterjedtebb felmérési eszközei az elektronikus tahiméterek vagy más néven mérőállomások . Ezek irány-, és távolságmérésre egyszerre alkalmasak, és beépített számítási programjaik segítségével hibaszűrést, előfeldolgozást is végezhetünk. A poláris vagy ortogonális részletméréssel meghatározott pontjainkat elektronikusan tárolhatjuk, majd irodai feldolgozáskor a feldolgozó programba tölthetjük az adatokat.

Egyes (lézerfénnyel dolgozó) műszerek képesek távolságot mérni közönséges fal/sík felületre is. Ez különleges előnyt jelent hozzá nem férhető távolságok esetén, azonban jelentősen csökkenti a mérhető távolságot: több tízméteres, esetleg a néhány százméteres távolság mérésére lehet alkalmazni. Ezek a műszerek képesek az irányzáshoz viszonyított 20-30o alatti felületről is távolságot mérni.

Az elektronikus tahiméterek lehetővé teszik az alappontsűrítés és részletmérés összekapcsolását pl. a felmérendő területen sokszögvonalat vezetünk, majd a sokszögvonal pontjairól (mint felmérési alappontokról) végezzük a poláris bemérést. Esetleg szabad álláspontként (belső irányok és távolságok alapján) határoztuk meg az álláspontot, amelyről már a részletpontok tucatjait bemértük, majd számíthatjuk.

Amennyiben az álláspontról minden ismert pontra mérjünk irányt és távolságot is, az álláspont helyi koordináta rendszerébe kiszámíthatók a mért pontok ún. helyi rendszerű koordinátái. Ezeket kell transzformálnunk az adott pontok országos koordináta rendszerébe. A mai megoldások már az álláspont koordinátáit egypontos kiegyenlítéssel számítják.

6.6.5 A GPS berendezésekkel végzett részletmérésről

A GPS felhasználására a részletmérésben, csak az utóbbi időben került sor. Előnye, hogy a pontokat viszonylag rövid mérési idővel meg tudjuk határozni. A részletmérésnél nem szükséges, hogy a részletpont összelásson valamelyik alapponttal. Feltétele, hogy a meghatározásnál szabad égboltra kell kilátást biztosítani. Ennek lehetősége beépített területeken általában kisebb: ott az épületek és egyéb akadályok gátolják a mérést. A meghatározáshoz általában valamilyen kinematikus GPS mérési módszert használunk (lásd a Geodéziai hálózatok tantárgyban).

Geodéziai szempontból nagy jelentősége van a GPS mérések valós idejű feldolgozásának (RTK). Ez alkalmas felmérési és kisalappontok meghatározására is. Célszerűen lehet használni pont felkereséshez a földalatti jel megkeresésére. Előnyösen használható tavak, vízfolyások medrének felmérésénél, egyes létesítmények helyének kitűzésére földön, vagy víz felszínén is.

A mérési adatok értelemszerűen digitális fájlok formájában kerülnek rögzítésre a vevőberendezésben a típustól függő formátumban. Ezek kiolvasására és feldolgozására külön speciális szoftvereket biztosít a forgalmazó, de mérési jegyzet vezetése ennél az adatnyerésnél is szükséges. Ebben az esetben is érvényesek a poláris részletmérésnél leírtak.

6.6.6 A részletmérés főbb szabályainak összefoglalása

A DAT szükséges tartalmának a megfelelő pontossággal történő felméréséhez és az adatgyűjtéshez a legcélszerűbb technológiát kell alkalmazni, amely lehet részben vagy teljesen automatizált földi felmérés, és a fotogrammetriai eljárások különféle kombinációja.

A felmérés munkarészeiből az archiválás után is meg kell tudni állapítani az alkalmazott technológiát, a felmérő céget és a meghatározó személyt, valamint az adatgyűjtés alapadatait.

Poláris módszerrel (automatizált mérőállomással) történő részletpont meghatározásnál az álláspont lehetőleg meglévő alappont, vagy szabad álláspont legyen, amelyet legalább két irányra le kell tájékozni.

Maximálisan 2 karú poláris (szabad sokszögvonal) használata csak igen indokolt esetben alkalmazható (pl. erdőben lévő objektum), de az ellenőrzésre ebben az esetben fokozottan ügyelni kell.

A tájékozó irányokat a mérési jegyzeten fel kell tüntetni.

Ha a mérőállomás helyének meghatározása hátrametszéssel történik, akkor legalább négy ismert pontra kell irányt mérni. A mért hátrametsző irányok irányát és a pontok számát a mérési jegyzeten, a meghatározási terv jelöléseinek megfelelően, rögzíteni kell.

Mérőszalaggal történő mérés esetén a hossz értékeket cm-élességgel kell leolvasni.

A birtokhatárok bemérésénél törekedjünk arra, hogy lehetőleg alappontokról mérjük őket.

Belterületen a földrészletek közterületi határvonalán a sarokpontok távolságát folyamatos méréssel meg kell határozni (frontozás). Minden további elsőrendű vízszintes részletpontra legalább egy ellenőrző méretet kell mérni.

A mérési mód kiválasztásának a rendűség, az azonosíthatóság és a pontok fontossági jellege az alapja, ezért gondos tervezést igényel. Nem csak azt kell eldöntenünk, hogy az ábrázolandó objektumoknak mely alakjelző pontjait kell bemérnünk, de azt is, hogy azt milyen rendű ismert pontokról mérjük.

Nem kell minden mérési vonalpontnak kisalappontnak lennie, csak a koordinátáját kell előállítani, és azonosíthatónak kell lennie. Fontos azonban, hogy minden részletpontot csak a vele azonos vagy magasabb rendű pontról szabad csak bemérni!

Tagolt körvonalú épületet gyakran ún. befoglaló alakzatokhoz kötünk. Ilyenkor közvetlenül a befoglaló alakzat főbb töréspontjait mérjük, az épület többi pontját ehhez az alakzathoz kötve rögzítjük (6.7 ábra).

6.7. ábra: Sok töréspontú épületek bemérése

Forrás: Hankó A. [1]

Az épületek falsíkjai majdnem mindig merőlegesek egymásra. Ezért elég, ha csak az épület fő falsíkját (leghosszabb oldalát) mérjük be. Ha az épületen kisebb kiugrások vannak, akkor azokat csak az épületre mérjük rá. Az épületeket mérjük körül : ne csak két oldalát, hanem mindegyiket. Ezekből kiderül, ha valamelyik oldal nem merőleges. Nem derékszögű, tört vonalú épületnek több pontját mérjük be (6.8 ábra). Nem látható, de bemérendő pontot a falsík kihosszabbításában kijelölt segédponttal tudjuk bemérni. Ilyenkor ne felejtsük el megmérni a segédpont és a sarokpont távolságát. Épületeket mindig csak egy mérési vonalról mérjük be, kivétel ez alól a saroképület, melyeket mindkét utcán lévő mérési vonalról bemérhetünk. Ilyenkor vehető a középérték, de tekinthetjük is az egyik mérést ellenőrzésnek is.

6.8. ábra: Az épületbemérések különleges esetei

A mérési vonalat keretező vonalak, útburkolat vagy járdaszegély, valamint egyéb vonalak metszését olvassuk le a mérési vonalon.

A mérést mindig ellenőrzés sel végezzük. Az ellenőrzést szolgálja az épületek körbemérése is. Az épületeket is lehetőleg össze kell mérni egymással.

Manapság a részletmérések eszközeként egyre fejlettebb mérőállomások használatosak, melyek szinte forradalmasították nemcsak a részletpontok meghatározását, hanem a pontsűrítéseket is (gondoljunk a "szabad álláspont" -okra, melynél a részletpontokkal együtt határozzuk meg az álláspont koordinátáit). De azért is újdonság a használatuk, mert legtöbb ma már nemcsak a mérési eredményeket szolgáltatja és tárolja, hanem a mért (elsősorban részlet-) pontok koordinátáit is. Valószínűleg nem tartható sokáig az a szemlélet, hogy csak a hagyományos mérési eredmények (szögek és távolságok) az elfogadottak. A vizsgálóknak „ el kell hinniük” , hogy nem történt hamis szerkesztés az adatokban. A hitelesség kérdését más módszerekkel kell megállapítani: a helyszíni vizsgálatot kell előnyben részesíteni. Ugyanakkor mégis tanácsos tárolni a nyers mérési adatokat is – amennyiben ezt is (még elfogadható gazdaságossággal) lehetővé teszi az adatrögzítés módja – annak érdekében, hogy hiba esetén a mérnöki szemlélet alapján feltárhassuk az okát és így segítsük a korrekt megoldást.

A térképszerkesztők lehetővé teszik, hogy 1-1 kódhoz jelkulcsot rendeljünk, ezzel a szerkesztést nagyon megkönnyíthetik.

Az adatrögzítők részletmérésben való elterjedt használata a pontszámozás klasszikus előírásait nem támogatja. Ugyanis az egy álláspontról bemérhető pontokat a mérés sorrendjében automatikusan célszerű azonosítani a rögzítés során, nem az elhatároláskor adandó és az objektumokra utaló számokkal, mert azok lassítanák a mérést és tévesztési lehetőséget is hordoznak. Ehelyett azonban lehetővé teszik a pontok (egyszerű) kódjaival való megkülönböztetését. Erre a szerepre alkalmasnak tűnnek a DAT-ban bevezetett objektumféleségek kódjai (és ez a gyakorlat pl. az angol felméréséknél is, ahol egy- egy pontnak több kódja is lehet ). Egyes adatrögzítők azonban csak számot fogadnak el, másokban lehet ugyan alfanumerikus karaktereket bevinni, de nehézkes, lassú és hibalehetőséggel jár. Ilyen esetben praktikus az objektumosztályok és csoportok betűjelét a sorszámaikkal helyettesíteni és így bevinni a pontok számkódját, amit majd a kiolvasáskor – vagy az állományba való betöltéskor –lehet visszaalakítani a megfelelő betűjelre.

A beméréseket a továbbiakban az adott módszerhez (poláris, ortogonális, stb.) igazodó szokásos módon kell végrehajtani. Még csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ne restelljünk egy-egy pontot két álláspontról, vagy mérési vonalról is meghatározni, mert az sok későbbi felesleges munkától óvhat meg bennünket! Nem az a lassító, ha az ellentmondások kiderülnek, hanem, ha csak később derülnek ki, amikor a terepről már bevonultunk.

6.6.6.1 A részletmérés számítógépes munkarészei

A lehetséges sokféleség miatt itt csak az alapelvek megfogalmazására szorítkozhatunk.

A mérési eredményeket (esetleg a közvetlenül számított országos koordinátákat) tartalmazó adathordozókat gondosan meg kell őrizni az állami átvételi vizsgálat befejezéséig.

A mérési eredményekről adatlistát kell készíteni, figyelemmel az archiválhatóság előzőekben említett követelményeire, ezt megfelelő fejléccel ellátva, (analóg forma esetén összetűzve és oldalszámozva) kell végleges formában (általában digitálisan) leadni.

Meg kell még említeni, hogy távmérőre támaszkodó poláris felmérési módszer rohamos terjedése a részletpontok meghatározásának pontosságát illetően is változást hozott. A bemérés pontosságát ugyanis két tényező befolyásolja döntő mértékben.

  1. A bemért pont azonosíthatósága. Nagy hangsúlyt kell tehát fektetnünk a pont állandó vagy ideiglenes megjelölésére (ha egyébként a természetben kerítés, épületsarok stb. nem jeleníti meg kellő módon a bemérendő ponthelyet).

  2. Gondosan ügyelni kell arra, hogy részletméréskor a prizma a bemérendő pont függőlegesében álljon. Ez fedett, beépített területen nem mindig egyszerű feladat. Ha valami oknál fogva magára a bemérendő pontra nem tudjuk a prizmát tenni, akkor a pontmeghatározáshoz közvetett módszert kell választanunk.

6.6.6.2 A magassági részletmérésről

Amennyiben magassági felmérés re kerülne sor, az elsőrendű részletpontokat szintezéssel kell meghatározni. Terepi felmérés keretében a további részletpontok mérhetők tahimetrálással (pl. mérőállomással), de akár GPS-szel is. Települések felmérésénél nem célszerű rácshálózat sarokpontjait meghatározni magassági értelemben, inkább az idomvonalak jellemző pontjainak helyét és magasságát kell rögzíteni, ezen túl azokat a pontokat, amelyek az előírások szerint kótált pontként határozandók meg (ugyanis a többi pontot sok esetben csak a szintvonalrajz megtervezéséhez használjuk, mintegy „ információ-közvetítőként ”).

Manapság azonban egyre gyakoribb a mérőállomással végzett magasság-meghatározás (a tahimetria korszerűbb megoldásaként).

A földmérési alaptérképen a domborzatrajzot szintvonalakkal vagy kótált pontokkal, illetve a két megoldás vegyes alkalmazásával ábrázoljuk. Meghatározott domborzati elemeket jelkulccsal jelölünk.

Szintvonalas ábrázolást elsősorban olyan területen alkalmaznak, ahol a természetes terepfelszín az uralkodó. Kótált pontokkal túlnyomórészt mesterséges burkolattal borított vagy sűrűn beépített területeken ábrázolják a magassági viszonyokat.

Szintvonalas ábrázoláskor 1:1000 és 1:2000 méretarány esetén az alapszintköz 1 m, 1:4000 ma. esetén síkvidéken vagy enyhén buckás terepen 1 m; domb- és hegyvidéken 2, 2,5 illetve 5 m.

Kótált pontok esetén 1:1000 ma-hoz hektáronként 5-7,

1:2000 ma-ban 2-3 pont mérendő.

Jelkulcsi jellel pl. a tereplépcső, terasz, horpadás, suvadás, vízmosás, dolina, omladék, sziklafal, töltés, bevágás, stb. kerül kifejezésre.

Magassági ábrázolást egyébként térfotogrammetriai eljárással szokás végezni, a magassági alapponthálózatra támaszkodva, de kézenfekvő az ortofotogrammetria alkalmazása is.

Tahimetrikus magassági felmérés során a vízszintes alappontoknak is meghatározzák a magasságát és azokról mérik a jellemző részletpontok magasságkülönbségeit. Szintvonalas ábrázoláshoz ekkor úgy juthatunk, hogy az egyenletes lejtésű szakaszok végpontjainak meghatározzuk a magasságát. Ezek a pontok alkotják a terep ún. idomvázát , amelyre támaszkodva (a szintvonalak mindig merőlegesek az idomvonalakra) interpolálással kiszerkeszthetők a kerek szintvonalértékű helyek, melyeket összekötve megkapjuk a szintvonalakat.

Az alapszintvonalakon kívül minden negyedik (2,5 m-es alapszintvonalköz esetén) vagy ötödik (1 és 2 m esetén) az ún. főszintvonal, amelyet vastagabb vonallal rajzolnak ki. Ha a terep eléggé tagolt ahhoz, hogy az alapszintközzel ki lehessen fejezni, felező vagy negyedelő szintvonalakat is alkalmaznak.

6.6.6.3 A részletmérés rövid összefoglalása

Összefoglalva a részletmérés: az elhatárolásra alapozva, a vonatkozó szabályzat szerinti térképi tartalom (a fentieken túl egyéb épületek, építmények, közlekedési, vízügyi létesítmények, stb.) valamennyi részletpontja bemérésének rögzítése vízszintes (esetleg magassági) értelemben:

  • derékszögű (ortogonális) módszerrel (kitűzőrúdak, mérőszalag, derékszögű szögprizma segítségével) vagy

  • poláris (tahimetrikus) módszerrel (pl. mérőállomásokkal), illetve

  • GPS berendezéssel történhet.

A bemérés eredményét:

  • Mérési jegyzetben („manuálé”),

  • Mérési vázlaton (térképi szelvény 4-8-16-od része, szerkesztéssel),

  • Tömbrajzon (ugyancsak többnyire utólag szerkesztik, tömbhatárok szerint, „közelítő” méretarányú, mert csak vonalzóval) vagy

  • Pontvázlaton és jegyzőkönyvben rögzítik.

6.6.7 Attribútum-adatok gyűjtése

A digitális alaptérkép fogalmi modelljének MSZ 7772-1 szabványa [9] az objektumféleségek jellemzőinek leírására attribútumok használatát írja elő.

Az attribútumok az objektumféleségek különálló csoportjaira vonatkoznak.

Az attribútumok értékeit vagy értéktartományát a DAT szabályzat [10] DAT1-M1. mellékletében a "Gyűjtőtáblázatok" és a "Kódtáblázatok" írják elő. A felmérés végrehajtásakor ezeket az értékeket kell figyelembe venni.

A Kódtáblázatokban előre megadott attribútumértékek mellett – mint láttuk – számos objektum rendelkezik olyan jellemző tulajdonságokkal (metrikus adatok, darabszámok, szintszámok stb.), amelyeket a felmérés folyamán kell meghatározni, a Kódtáblázatok felhasználása nélkül.

A gyűjtött adatok számítógépes regisztrálását a DAT1-M1. melléklet "Objektumokat leíró táblázatok"-ban található adatmező jellemzők szerint kell végrehajtani.

A rendelkezésre álló attribútumértékeket a felmérési munkaterületen illetékes megyei földhivatal bocsátja a felmérő cég rendelkezésére.

A felmérő cég által gyűjtött attribútumértékeket a DAT1-M1. mellékletben előírt adatszerkezetben és adatformátumban kell rendezni és átadásra előkészíteni.

6.6.8 Adatminőségi adatok gyűjtése

Az adatminőségi adatokra vonatkozó minden információ teljes mértékben szerepel az MSZ 7772-1 szabványban. A digitális alaptérkép előállításakor ez az irányadó.

Az adatminőségi adatok gyűjtésekor a DAT1-M1. mellékletben szereplő "Adatminőségi jellemzők táblázatai" alapján történik az adatok rögzítése. Ezek a táblázatok az adatminőséggel kapcsolatos értéktartományokra irányadók.

A fentiek alapján, a felmérések ellenőrzésekor és a minőség meghatározásakor gyűjtött adatminőségi eredményeket a felmérő cég az általa szolgáltatandó digitális alaptérképi adatállomány részeként állítja össze.

A külső konzisztencia vizsgálata céljából végrehajtott adatminőségi ellenőrzések (minőségellenőrzések) eredményeit a megyei földhivatal foglalja digitális állományba.

6.6.9 Részletpontok koordinátáinak számítása

A részletmérés eredményét általában nem elégséges számokkal és más karakterekkel rögzíteni (pl. mérési jegyzőkönyvben vagy fájlban), hanem analóg formában is fel kell jegyezni (azaz le kell rajzolni ) a mért pontok közötti kapcsolatokat, melyek leírják az objektumot. Ez pontvázlaton, mérési jegyzeten, tömbrajzon vagy mérési vázlaton történhet. Jól használhatók erre a célra az ún. Pen Computer-ek, vagy táblák (Board), melyeken az alfanumerikus adatokon kívül a rajzi jellemzők is egyszerűen rögzíthetők.

A részletpontok koordinátáinak számítását az ismert képleteket felhasználó (és a hibahatárokat is figyelő) önálló (Pl. GeoProfi, Hálózat, GeoCalc, GeoZseni, stb.) vagy a térkép-(rajz)szerkesztő szoftverekkel lehet elvégezni. A számítások dokumentálása külső szoftverek esetében kötelező, a rajzszerkesztők esetén a Műszaki tervben foglaltak szerint kell eljárni.

A koordináta és magasságszámítások módszerei és szoftverei jórészt kialakultak és alkalmazásuk is általános.

A számítás lehetőségei visszahatnak a részletmérés változatainak a bővülésére is, pl. az óhatatlanul fennmaradó derékszögű bemérések számítása körében, amennyiben a megbízhatóbb koordináták érdekében a jobb mérőpályán remélt nagyobb megbízhatóság érdekében a szabad mérési vonalról történő beméréstől sem rettenünk meg, hiszen a transzformáció lehetővé teszi a bekapcsolást, amennyiben legalább két – a korábbi számítások eredményeként ismertnek tekinthető – pontot is bemérünk.

Általában nem teljesen korrekt viszont az épület-töréspontok számítása, ami főként közterületen levő épületeknél okozhat problémát, és szinte mindenütt néhány cm nagyságú eltérést okozhat. Amennyiben a hosszabb oldal két sarokpontját (mint kvázi alapvonalat ) valamilyen módszerrel bemértük (lásd a 6.9. ábrát) és a derékszögű épületet annak frontméretei mérésével határoztuk meg a terepen, az alapvonal koordinátákból számított hossza és a vele párhuzamosan mért két szemben levő oldal(-ak összege): három különböző értéket ad. Ráadásul megbízhatóságuk sem teljesen egyforma: legtöbbször a frontméretek a megbízhatóbbak az alapvonalnál (még akkor is, ha azok közepelésre szorulnak). A gyakorlatban azonban az alapvonalat fogadják el általában és a szemben levő oldalakat (jó esetben közepelve) számítják a további sarokpontokat még a térképszerkesztő szoftverekben is.

Valójában hiányzik a jó megoldás algoritmusa, bár viszonylag egyszerűnek látszik a feladat.

Tekinthető úgy is, hogy a közvetlenül bemért pontokat (itt: 1 és 2 sz. pontok) pl. I. rendűként elfogadjuk a számított koordinátáikkal, míg a szerkesztett pontok II. rendűként „viselik” a párhuzamosítás és merőlegesítés kényszereit.

A földrészlet-elhatárolási (-kialakítási) vázlat a felmérőnek ad felvilágosítást arra, hol keresse a bemérendő pontot. Ezért is jó, ha a vázlat alapja a mérési jegyzetnek. Nem elsősorban a pontszám, hanem a rögzítendő pontok helye és jele/jellege a fő információja (a száma utólag, a mérési vázlatról, vagy a tömbrajzról kerülhet rá).

A térképszerkesztők és alkalmazás-fejlesztései előretörésével a részletpontok elkülönített ( előzetes ) koordináta-számításai csökkenő arányt mutatnak, ugyanis egy részüket (ortogonális és egyszerűbb poláris) esetenként gyorsabb a digitális térképbe közvetlenül bevinni (és szemléletesebb is), mint külön, előre kiszámítani. Emellett a bevitellel együtt megtörténő számítás szükség esetén dokumentálható is, vagy szoftveres rendezéssel hatékonyabban áttekinthetővé tehető pl. a naplózási fájlból.

6.9. ábra: Épületek sarokpontjai feszerkesztésének esetei