Ugrás a tartalomhoz

Környezetegészségtan

Sárváry Attila (2011)

Debreceni Egyetem

Munkavégzés élettana

Munkavégzés élettana

Munkahelyi környezet, megterhelés és igénybevétel

Az embert körülvevő világ természeti (geoszféra, bioszféra, nooszféra, technoszféra) és társadalmi (termelési és fogyasztási szféra) környezetre osztható. Mivel a munkavégzés az egyik legmeghatározóbb emberi tevékenység és életünk jelentős részét a munkahelyen töltjük, a munkahelyi környezet kitüntetett szereppel bír, annál is inkább, mivel általában számottevő baleseti és egyéb egészségkárosító kockázatokat rejt.

Az élő szervezetek környezetükkel állandó anyag- és energiaforgalmat lebonyolító nyílt rendszerek. A folyton változó külső környezettel szemben a szervezet belső állandóságának fenntartására törekszik (homeosztázis), fiziológiás körülmények között a változó külső körülmények támasztotta kihívásokhoz működésének kisebb módosulásával képes alkalmazkodni (adaptációs mechanizmus). Amennyiben azonban a környezet túlzott mértékű változása, vagy a szervezet adaptációs mechanizmusainak hiányossága következtében a változás mértéke túllépi a szervezet alkalmazkodóképességének határait, bekövetkezik a szervezet reverzibilis vagy – súlyosabb esetben – irreverzibilis károsodása.

A foglalkozás-egészségtan a munkavégzés és az egészség kapcsolatát vizsgálja. Egyrészt azt, hogy a munkavégzés és a munkahelyi környezet miként hat a dolgozó egészségére, másrészt, hogy a dolgozó egészségi állapota miként befolyásolja munkavégző képességét. A munkafolyamat során a dolgozó személyt megterhelés éri, ami tágabb értelemben mindazon külső hatásokat és a szervezetben lezajló változásokat jelenti, amelyek a belső környezet állandóságát veszélyeztetik. A megterhelések jellegük szerint lehetnek anyag-, energia-, vagy információáramlással járók, forrásuk szerint külső vagy belső környezetből származók, hatásuk alapján pedig a fiziológiás határokon belüli vagy patológiás változásokat előidézők. Anyagáramlásra visszavezethető megterhelés felléphet a gázcsere, só-víz háztartás, vagy a táplálékfelvétel vonatkozásában; az energiaáramláson alapuló megterhelés lehet mechanikai (izommunka) és hő (homoiotermia fenntartása); az információáramlásból fakadóan pedig felléphet fiziológiai (szenzoros), mentális (emlékező, adatelemző), és pszichés (percepív, emocionális) megterhelés.

A megterhelés hatására bekövetkező, egyénenként és esetenként különböző mértékű, jellegű és irányú funkcióváltozások összessége az igénybevétel. A megterheléssel ellentétben az igénybevétel csupán összegző paraméterekkel (pl. oxigénfogyasztás, szívfrekvencia stb.) ítélhető meg. A reverzibilis és irreverzibilis egészségkárosodások megelőzése végett a cél az igénybevétel optimális szinten tartása, ami a munkavégzésből és a munkakörnyezeti kóroki tényezőkből származó terhelés szintjének a dolgozó munkaképességét (lásd később) figyelembe vevő beállításával érhető el.

Fizikai és szellemi munka

Fizikai megterhelés során igénybevétel elsősorban az izomrendszert éri. Izommunka esetén az izomzat oxigén igénye jelentősen növekszik; vérátáramlása átlagos igénybevétel esetén 12-szeresére, oxigénfogyasztása 20-szorosára (megerőltető tevékenységnél akár 50-szeresére) emelkedik. Az izommunka elején mindig megjelenő bizonyos mértékű oxigén deficit a jellemzően impulzusszerűen változó munkatevékenységek során megnövekedik (oxigén adósság), a fellépő relatív oxigénhiány következtében megkezdődik a tejsav felszaporodása. Az izomzatban értágulat jelentkezik, fokozódik a keringési perctérfogat, és fokozódik a légzés. Amennyiben a keletkező tejsav mennyisége meghaladja pufferkapacitást, tejsav-acidózis lép fel, ami a keringési- és légzőrendszer igénybevételének további fokozódásával jár. Mivel az izommunka hatásfoka 25-30%, a befektetett energia mintegy 70%-a hőként szabadul fel, amelyet a szervezet a hőleadás különféle formáival (hővezetés, hőáramlás, hősugárzás, párologtatás) próbál meg kompenzálni. Tejsav-acidózisban ez a metabolikus hőtermelés jelentősen megnövekszik, többletterhet róva a szervezetre. Fiziológiai hatásai következtében a tejsav-acidózis a napi munkatevékenységgel tartósan összeegyeztethetetlen állapot.

A fizikai munka jelentette megterheléshez történő alkalmazkodás főként a keringési- és légzőrendszer feladata. Bizonyos betegségekben (krónikus légzőszervi betegségek, magas vérnyomás, ischémiás szívbetegségek stb.) az adaptív válasz károsodása következtében a tejsav-acidózis küszöb alacsonyabb, és szokásos munkaterhelés mellett is fokozott igénybevétel jelentkezik jellemző tünetek kíséretében (fáradtságérzés, nehézlégzés, mellkasi fájdalom stb.). A dolgozó szervezetének edzettsége viszont növeli az adaptív kapacitását, lehetővé téve fokozott munkaterhelést.

A fizikai munka nehézsége az energiafogyasztás mértékével jellemezhető. Eszerint megkülönböztetünk könnyű (<11 kJ/perc), közepesen nehéz (11 – 14 kJ/perc) és nehéz (14 – 17,5 kJ/perc) kategóriákat (nőknél az értékek 70%-át kell figyelembe venni). A nehéz fizikai munka felső határa egyben a tartós terhelési határérték (TTH), ami a műszak során egy óránál rövidebb időtartamban léphető csak túl, és ilyen esetben még az adott órában pihenést kell beiktatni. A TTH háromszorosa a csúcsterhelési határérték (CsH), amely túllépésének időtartama maximum néhány perc lehet.

Statikus izommunkában (emelés, kényelmetlen testtartásban végzett munka) az izometriás kontrakció túlsúlya dominál, ami az izmok vér- és oxigénellátásának akadályozása révén elősegíti a tejsav-acidózis kialakulását. Gátolt az anyagcseretermékek elszállítása is, ami lokális értágulathoz, a vérátáramlás megfelelő növekedése nélkül pedig fájdalomérzet kialakulásához vezet. A vérnyomás emelkedik, a pulzusszám pedig reflexesen csökken, összességében a statikus izommunka az izomzat korábbi elfáradásához, a vázrendszer egyoldalú igénybevételéhez és a perifériás idegek nyomásos eredetű károsodásához vezethet.

4.3. ábra - Izomműködés

Izomműködés

Pszichés megterhelés fizikai és szellemi munkánál egyaránt jelentkezhet. Fokozott a pszichés megterhelés, ha az egyébként egészséges és megfelelő képzettséggel rendelkező dolgozó az adott tevékenységet csak növekedett figyelmi koncentrációval, illetve a mozgósítható érzelmi-akarati tartalékainak kihasználásával tudja teljesíteni. Az ilyen túlzott pszichés igénybevételnél az eredetileg pozitív motiváció könnyen az adott tevékenységgel szembeni averzióba és emocionális konfliktusba, a tevékenység folytatása helyett annak beszüntetését célzó telítődésbe csap át. Ilyen konfliktushelyzetben az egyén először a munkateljesítményt csökkentő agresszióval reagál, ami hamarosan visszavonulásba, regresszióba megy át.

Amennyiben az egyén teljesítőképességét a munkavégzés jelentette megterhelés tartósan meghaladja, az a kifáradás reverzibilis állapotához vezet. A teljesítmény-készenlét és a teljesítőképesség reverzibilis csökkenését eredményező pszichés elfáradást elősegítheti a monotónia, ami a munkatevékenység okozta csökkent pszichés aktivitás, beszűkült figyelem állapota. A pszichés megterhelés az egyén képességeinek megfelelő minőségű és mennyiségű munkaterheléssel, a feladat és a felelősségi szint módosításával, az ismétlődési gyakoriság csökkentésével és a munkatempó változtatásával csökkenthető.

Munkalkalmasság

Mivel az emberek között a munkavégzés típusától függően a teljesítőképességben, illetve a káros hatásokkal szembeni érzékenységben nagy különbségek mutatkozhatnak, óriási jelentőséggel bír a munkaalkalmasság megítélése, amikor az adott munkahelyen előforduló kockázati tényezők hatásaira fokozottan érzékeny, vagy teljesítőképességüknél, személyiségüknél fogva az adott munkakör támasztotta kihívások mellett önmagukra és munkatársaikra fokozott veszélyt jelentő egyének kerülnek felismerésre.

A munkahelyi orvosi vizsgálatok közül a dolgozók egészségvédelme szempontjából a munkaalkalmasságot a munkába lépést megelőzően felmérő előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatnak a jelentősége alapvető. Célja annak a megállapítása, hogy:

  1. az egyén feladatait önmaga és mások veszélyeztetése nélkül el tudja-e látni

  2. illetve az egészségi állapota megengedi-e azt, hogy az adott munkakör káros hatásainak ki legyen téve.

Ez utóbbi a gyakorlatban az egészségkárosító munkafeltételek feltárását és kiküszöbölését, valamint az egyén segítését jelenti egészségi állapotának fenntartásában, illetve javításában.

Az időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatok feladata a foglalkozási- és foglalkozással összefüggő megbetegedések, munkabalesetek folyamatos megelőzése, valamint a fiatalkorú munkavállalók egészségének fokozott védelme.

Fiatalkorúak esetében a vizsgálatok célja az egészséges testi- és szellemi fejlődés biztosítása, míg a fokozottan balesetveszélyes munkát végzőknél a munkabalesetek kockázatát növelő egészségi állapotok – szédüléssel, eszméletvesztéssel járó kórképek, halláskárosodás – felderítése.

Foglalkozási betegségek kockázatának kitett munkavállalók esetében a betegségek kialakulásának megelőzése a fokozott expozíciós esetek felderítésével (biológiai monitorozás, lásd korábban), valamint a célszervek megbetegedéseinek korai, még reverzibilis állapotban történő kimutatásával lehetséges. A továbbiakban foglalkozási betegségek néhány jellemző csoportjánál tekintjük át a legfontosabb, rendszeres időközönként elvégzendő vizsgálatokat.

A soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálatok a munkavállaló egészségi állapotában bekövetkezett változásból – foglalkozási és egyéb megbetegedés, fokozott expozíció, stb. – adódó helyzet újraértékelését, a záróvizsgalatok pedig a dolgozó egészségi állapotának a munkavégzés befejezését követő rögzítését szolgálják.