Ugrás a tartalomhoz

Vezetési kompetenciák fejlesztése a szakmai tanárképzésben

Dr. Simonics István (2015)

Óbudai Egyetem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által koordinált TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 számú (A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése) projekt keretében fejlesztett elektronikus tananyag. A vezetési és szervezetfejlesztési kompetenciák jól alkalmazhatók a szakmai tanárképzésben. Az elektronikus tananyagban megjelenő ismeretek ugyanakkor jól hasznosíthatók a mérnökképzés választható tárgyainál és a tanártovábbképzésben is, ahol elsősorban a mentortanár-képzésben játszanak nagy szerepet. A vezetés, a csapatépítés a projektmenedzsment és a szervezetfejlesztés egymásra épülően kerül bemutatásra a tananyagban. Az egyes fogalmak megértéséhez gyakorlati példákkal is megismerkedhet a hallgató. Az itt bemutatott ismeretek a napi gyakorlatban adhatnak útbaigazítást, amikor egy pályázat előkészítésében, vagy a szervezet újragondolásában és fejlesztésében kap szerepet a hallgató. A tananyagban a sokszínű témakörök rövid bemutatására van lehetőség, ugyanakkor a megadott forrásanyagok, az internetes hivatkozások lehetőséget biztosítanak a további részletek megismerésére és feldolgozására is.
Letölthető anyagok
DC metaadatok
Cím:
Vezetési kompetenciák fejlesztése a szakmai tanárképzésben
Szerzők:
Dr. Simonics István
Kiadó:
Óbudai Egyetem
Dátum
2015.08.25.
Nyelv
Magyar
Tárgyszavak
Vezetési kompetenciák, funkcionális szervezet, munka és időtanulmányok, bürokratikus szervezetek, csoportképző tényezők, pozíciók és szerepek, csapatszellem, tudás, tapasztalat, tájékoztatás, vezetői feladatok, vezetési stílus, projekt, projektciklus elmélet, logikai keretmátrix technika, objektíven ellenőrizhető mutatók, monitoring eszközök, mérföldkő, erőforrás, kockázatelemzés, fenntarthatóság, pályázati felhívás, gyakran ismételt kérdések, szervezeti kultúra, szervezetfejlesztés, szervezeti struktúrák