Ugrás a tartalomhoz

História 1993-07

Glatz Ferenc , Hegyi Dolores , Kubinyi András , Barta Gábor , Fónagy Zoltán , Szarka László , Sipos Péter , Ripp Zoltán , Anderle Ádám , Szakály Ferenc , Sipos Péter , Vargyai Gyula

História

10. fejezet -

Jobbágyfelszabadítás, 1848-1853

Jobbágyfelszabadítás, 1848–1853

A pozsonyi országgyűlés 1848. március 18-án – a forradalmi események hatására – felmentette úrbéres szolgáltatásai alól a jobbágyságot, és a volt jobbágy tulajdonába adta az úrbéresként és úrbérpótló szerződés alapján birtokolt telki állományt. A földesurak kármentesítését az államkincstár terhére rendelték el – ami a pénzeszközök elégtelensége miatt elhúzódó kártérítési eljárást ígért. Ezt a törvényt tekintjük a hazai jobbágyfelszabadítás dátumának. A rendelkezés azonban számos problémát nyitva hagyott, melyet a forradalom és szabadságharc leverése után, 1853-ban császári pátens, illetve kárpótlási és földtehermentesítési parancs szabályozott. Külön kellett ugyanis rendelkezni a volt jobbágyok kezén lévő, de nem úrbéres földekről, a maradvány- és irtásföldekről, a szőlőkről, a majorsági zsellérek földjéről, valamint a legelők és erdők elkülönítéséről.

A maradványföldek (ezek a Mária Terézia korabeli, illetve a reformkori törvények szerint olyan földek, melyeket a jobbágytelkek kiegészítésére és újak létrehozására lehetett felhasználni) megváltásának terhét az 1853. évi pátens (az 1848. szeptemberi kormánydöntéssel és az 1849. áprilisi kormányelnöki rendelettel ellentétben) a parasztságra hárította. A hasonló területű úrbériség állami kárpótlásának megfelelő és kamatokkal növelt összegét volt köteles a paraszt földesurának adni.

Az irtásföldek (hasonlóan az 1848. évi rendelkezéshez) irtásbér megfizetése esetében a földesúr birtokába kerülhettek. A pátens a majorsági zsellérek által művelt földek sorsát a földesúr döntésére bízta (ellentétben az 1848. és 1849. évi döntésekkel).

A dézsmakötelezettséggel megterhelt szőlőket (amely miatt 1848/49-ben paraszti elégedetlenségi mozgalmak indultak) az 1853. évi pátens kötelezettséggel együtt fenntartotta, illetve a megváltás lehetőségét a földesúrra, terhét a parasztságra hárította.

A legelők és erdők az 1836. évi törvény alapján megengedett elkülönítését nem változtatta meg a pátens. Kötelezővé tette azonban az elkülönítést. Alapelv, hogy annyi legelő kerülhetett paraszti tulajdonba, amely a korábban is legeltetett állatállománynak elég volt. Így legelőből úrbéri telkenként 3–16,5 kat. holdat, erdőből az úrbérek hajdani járandósága értékében 1,5–6 kat. holdat kapott a parasztság.

Az 1853. évi kárpótlási nyílt parancs – területi eltéréssel – úrbéres telkenként 300–700, házas zsellérenként 50 ezüst forintban állapította meg a földesurak kármentesítését. Előbb csekély összegű kártalanítási előleget utaltak ki számukra, majd hosszú lejáratú kamatozó államkötvényeket kaptak, melyeket sorsolás útján váltottak be.