Ugrás a tartalomhoz

História 1993-056

Glatz Ferenc , Bíró Mária , Kubinyi András , Váczy Péter , Endrei Walter , Knézy Judit , Stefány Judit , Gál Edit, B. , Kovács Éva , Ráday Mihály , Frisnyák Zsuzsa , Juhász Gyula , Haselsteiner, Horst , Erényi Tibor , Kákosy László , Kertész István , Ormos Mária , Egyed Ákos , Sipos Péter , Gergely Jenõ , Murányi Gábor , Bozó Gyula , Szakály Ferenc , Varga Éva

História

7. fejezet -

Kémény, kályha, szobafûtés

ENDREI Walter

Kémény, kályha, szobafűtés

Egy kis technikatörténet

1550-ben megjelent művében (De subtilitate rerum) Cardano, olasz humanista író, szembeszáll azokkal a kortársakkal, akik az ókorműszaki teljesítményeit korának, a 16. századnak technikája fölé helyezik: „Egy egész könyv nem lenne elég annak felsorolására – kiált fel indignálódva –‚ amit a közép- és újkor alkotott, és amit az antik világ nem is ismert, mint pl. szobakályhák, templomi harangok, kengyelek, kerekes órák.”

Jellemző, hogy a kályhát az olasz mérnök első helyen említi, a könyvnyomtatás és a puskapor feltalálása előtt. Nem kétséges, hogy a szobafűtés e gazdaságos módját és tartozékát, a kéményt a rómaiak nem ismerték. A padló- és falfűtés kiváló, de fényűző beruházással járó megoldás volt. Mégis a középkor számos kolostorában, várában és városházában tovább élt. A középkori paraszt és polgár otthonában azonban továbbra is a nyílt tűzhely maradt a melegedés (és főzés) egyetlen eszköze, melynek füstje a tetőben hagyott nyíláson vagy az ajtón át távozott.* De jobbára a szobában maradt, s így érthető a 11. századi sóhaj:

Sunt damna tria domus

imber, mala femina, fumus –

vagyis három átok keseríti meg a ház életét: a tető beázása, a rossz feleség és a füst.

Még Lessing is így rezignál: „Aki a tűz melegét akarja élvezni, el kell hogy tűrje a füstjét is.” A „füstös” (nyílt tűzhelyű) konyha a közelmúltig nálunk is általános volt.

Nem tudjuk pontosan mikor, de eléggé jól körvonalazható, mely térségben történt a kályhainnováció első néhány lépése. Ehhez viszont néhány műszaki és nyelvészeti előzményt érdemes számba venni.

Ipari kemence

Az ipari kemence a bronzkor óta használatos, a kohászatban, kerámiakészítésben, üveggyártásban, de akár a kenyérsütésben is nélkülözhetetlen berendezés. A nyílt tűzön ugyanis néhány száz fokos hőmérséklet érhető csak el, a fémolvasztás vagy üvegkészítés jóval 1000 C° feletti hőfokot igényel. Kézenfekvő, hegy a kemencének a lakótérbe való bevonása olyan közegben történt, ahol az élet valamennyi szükségletét szűk hely koncentrálni kívánták: a kolostorban.

Az első tervrajz, melyen a szerzetesek hálóterme alatti melegedő szobában a falból kiugró félkör alakú kemence körvonala ismerhető fel, a St. Gallen-i kolostoré a 9. századból. (A szoba önmagában is fűthető helyiséget jelent.) Közel hozzá a füst elvezetésére szolgáló kéményt is jelzik (evaporatio fumi). A kémény kényszerű velejárója a kemencéknek, hiszen a többszintes épület tetőzete fölé kellett juttatni az égésterméket.

Ezenfelül egy másik kora középkori adat kívánkozik ide. A 8. századi langobard jogkönyv függelékének bérlimitációiból kiderül, hogy akár ezer edényből (korsóból) épülő égetőkemence is létezett. Alighanem a fazekasok kemencéje az első, melynek boltozatát egymásba illesztett korsókból szerkesztették. A korsók egymásba illesztése nemcsak igen szilárd, de kitűnő hőtároló burkolatnak bizonyult. A cserépkorsó-boltozatnak ezt a tulajdonságát ismerték fel és vitték át a kályharakó fazekasok az elnevezéssel együtt a lakószoba kemencéjére. A tapasztott, eleinte fekvő félhenger alakú, később a mi búbos kemencénkhez hasonlatos fűtőberendezés falába ugyanis edényeket helyeztek, nyílásukkal kifelé, hogy a hősugárzó felületet megnöveljék. Ezekről kapta nevét a kályha.

A kályha szó eredete

A görög kakkabos (mellesleg semita jövevényszó) éppúgy edényt, lábast jelent, mint a késő latin cacculus és az ófelnémet kahhala, melyből a mi kályha szavunk származtatható. De ez eredetileg csak, akár a németben, csempét jelentett. „Az kemencehez kelet uy kalyha hatvan” írja 1549-ben a Nádasdyak számtartója. „Zeold kalhas kemence... egj nihanj kalhaja megtöröth” jegyzik fel egy 1597. évi leltárban. A 17. században még csak kályhás (tehát csempével borított) kemencének mondják, míg a 18. században fel nem tűnik a „kályha” elnevezés.

Honnan származik?

Azt mondottuk, hogy a szobakályha keletkezésének helyét viszonylag megbízhatóan behatárolhatjuk. Ez az Alpok északi vidéke, ami nem annyira az említett St. Gallen-i kolostor tervrajzából derül ki, mint az első ismert ábrázolásokból. De ezt bizonyítják a régészeti leletek is: e vidéken maradt fenn a legtöbb csempe nélküli paraszti szobakemence.

Az első két ábrázolás ugyanis Konstanzban és Zürichben látható, és mindkettő röviddel 1300 után készült falfestmény. Az előbbi az ún. Kunkelhaus (guzsaly-ház) fonást-szövést megjelenítő képsorozatába tartozik; lábakon álló, háromszintes kályhaszemes kemence mögött nőalak pihen, fölötte képregény módjára felirata: „A kályha mögött jól érzem magam.”

A másik, zürichi freskósorozat az év hónapábrázolásai közül a december hónap. A kályhás kemence előtt ülő ember kétágú villával a tüzet szítja, és közben kalapját a hő elleni védelmül az arca elé tartja.

Az Alpok völgyeiben még fennmaradtak parasztházak, melyekben csempeberakás nélküli, dongaboltozatos kemencék láthatók, egy részük a 16. század elejére datálható.

A kályhát korán paddal, fekvőhellyel, olykor szárítóállványzattal vették körül, és többnyire kombinálták a konyhai tűzhellyel. A kályhát ugyanis mindig kívülről fűtötték és a konyhában amúgy is égett a tűzhely, a szoba „tiszta” maradt.

A magyar parasztházban ugyanúgy a konyha tűzhelye körül alakult ki a komplex ház alaprajza, mint más európai tájakon. Szinte szabálynak tekinthető, hogy – ahol nem kandalló vagy más nyitott (kürtős) tűzhely volt a szobában – a kályhafűtés a konyha felől történt.

Elterjedés: 14. század

A kályha elterjedése villámgyorsan ment végbe a 14. században, persze elsősorban a tehetősek otthonai büszkélkedhettek vele. Hazánkban Nagy Lajos király (1342–1382) idejében ismerkedhettek meg vele, de ekkorra már jelentős átalakuláson ment keresztül.

Az eleinte egyszínű, jobbára zöldmázas, korongon készült kályhaszem helyébe négyszögletes, az egész felületet beborító, domború és egyre tarkább csempék kertek. A kályha méretei megnőttek, egyes 15. századi ún. toronykályhák 3–4 m magasságúak voltak.

„Verm ars (segget melegíts)”

Egyidejűleg azonban, elsősorban az enyhébb éghajlatú országokban, tehát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partvidékén (pl. Angliában) a kályha nem tudott igazán gyökeret verni, viszont elterjedt az – ugyancsak kéményt igénylő – kandalló. Az igen gyenge hatásfokú berendezést – inkább reprezentatív jellege és olcsósága miatt – persze a tipikus kályha-vidékek kastélyaiban is megtaláljuk; jelentősége a mi szempontunkból más vonatkozással bír.

A kandalló „tűzfallal” érintkező belsejét védelmül és hőtárolás céljából igen korán öntöttvas lemezzel burkolták. Ezek a domborművű ún. tűzlapok nemcsak a művészi vasöntés korai emlékei (hazánkban is), hanem a vaskályha előzményei is. Az első ilyen – öt vaslemez által határolt – kályhák tapasztott kemencét fogtak közre; egy jellegzetesen német 17. századi változatuk díszes felépítményt kapott, ahol ételt-italt tároltak, élein fémgombok álltak ki, kézmelegítést szolgálva.

A 15. század óta, a fajánsz technika bevezetésének köszönhetően a cserépkályhák között is iparművészeti remekek születtek. A csempék háromdimenizós skulptúrákká alakultak, a Szentírás, a lovagi és polgári élet jelenetei elevenedtek meg rajtuk. Elég tán a budai várpalota Mátyás kori vagy Salzburg érseki rezidenciájának kályhájára utalni. A reneszánsz keretben pucér fenekét melegítő hölgy tevékenységét a felirat is pontosítja: VERM ARS (segget melegíts).

Rossz hatásfok

A korai kályhák – mai fogalmaink szerint – gyalázatosan rossz termikus hatásfokkal működtek, zabálták a fát, a hő java a kéményen keresztül távozott a füsttel. Erre már a 16. században rájöttek, az első „takarékkályhára” adott császári privilégium 1557-ben kelt. Egyidejűleg említi Cardano elsőként a vaslemezes takaréktűzhelyt (a „sparheltet”). 1625-ben Cornelius Drebbel bejelenti az első hőszabályzó szerkezetet, melynek segítségével a kályha ajtaja a hőmérséklet függvényében nyílik és záródik.

Hadd idézzük fel a zseniális feltaláló, az amerikai Benjamin Franklin (1706–90) B. Franklin politikus, diplomata, természettudós, közgazdász és filozófus. Részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat (1776) megfogalmazásában. 1776–85 között diplomata Franciaországban. 1787-ben az alkotmányt kidolgozó nemzetgyűlés tagja volt. Mint tudós az elektromosság tanának úttörője. újítását is.

Megirigyelve a német bevándorlók által meghonosított vaskályhát, vaskandallót szerkesztett, mely kályha módjára vezette a füstöt, a tüzet pedig alulról táplált légáramlattal élesztette. Neve: „Pennsylvaniai kandalló”. A bárki által könnyen összerakható berendezés eléggé keresetté vált a piacon és ezért 1744-ben kis brosúrában ismertette.

A német vaskályha

A hengeres öntöttvas kályha Bécsből terjedt el Európa-szerte, 1830 körül. Az eddig szinte kizárólagos fűtőanyag, a fa magasabb kalóriaértékű tüzelőkkel való pótlása is a vaskályha kapcsán valósult meg: 1870-ben dobta piacra a Karlsruhe-i Meidinger cég utántöltő szén-, majd kokszkályháit. Hannover tartományban olyan öntöttvas kályhák voltak elterjedve, melyek felületén az ország címere és a gyártó cég alapításának éve domborműves díszítésként emelkedett ki. Egy hölgy szoknyáját megemelve melengette magát – az alsó fehérnemű használata csak a 19. században vált szokássá –‚ megtántorodott és a kályhának dőlve komoly égési sérülést szenvedett. Azonnal orvost hívtak, aki álmélkodva olvasta a hölgy hátsó fertályán látható, a kályha faláról odaégett 1745-ös évszámot. Az orvos így szólt: „Ez régi károsodás, ezen már nem lehet segíteni.”

Az amerikai távfűtés

Időközben azonban alapvető változások előkészítése folyt s ezek a szobakályha jelentőségének megcsappanásával jártak. A gőzfűtésnek melegházak temperálására való alkalmazását Sir Hugh Platt már 1653-ban ajánlotta, James Watt pedig 1784-ben fáradt gőzzel fűtötte irodáit. 1843-ban egy francia egy egész városrész távfűtésének lehetőségét vetette fel.

Az első távfűtőmű az USA-beli Lockportban épült meg (1878). Ezt New York követte négy év múlva. Valóban gazdaságossá e rendszerek csak a századfordulóra váltak, az elektromos művek és a gőzszolgáltatás összekapcsolása által. A központi és távfűtőművek a nagyvárosokban, a gáz és olajfűtés kisebb településeken is avulttá tették a szobakályhákat.

A kályhások mégis megélnek ma is: nosztalgiából sok helyütt újra rakatnak cserépkályhát, mert melege – a táv- és központi fűtésnél – otthonosabb hangulatot áraszt.

* Vö. erre Kubinyi András cikkét e számunkban! (A szerk.)