Ugrás a tartalomhoz

História 1993-01

Glatz Ferenc , Váczy Péter , Niederhauser Emil , Wenger Tibor , Burucs Kornélia , Gecsényi Lajos , Held József , Kulcsár Péter , Barta Gábor , László József , Szinai Miklós , Jeszenszky Géza , Litván György , Szakály Ferenc

História

13. fejezet -

Moszkvai dokumentumok 1956-ból

GYARAPODÓ KÖZGYŰJTEMÉNYEINK

LITVÁN György

Moszkvai dokumentumok 1956-tól

A „nemzetközi jog megsértésének” mondotta és elítélte a szovjet Vörös Hadsereg 1956 novemberi bevonulását Magyarországra az a szovjet nyilatkozat, amelyet 1991. október 23-án Gorbacsov elnök bocsátott ki. A nyilatkozatot az orosz vezetés a legmagasabb szintű orosz–magyar államközi csúcstalálkozó előkészítése részének tekintette.

A nyilatkozattal párhuzamosan folytak azok az akciók, amelyek magyar részről 1989 óta a szovjet levéltárak megnyitását, illetve a magyar vonatkozású anyagok átadását célozták. (Ennek egyik kezdő eleme volt a Nagy Imrére és a moszkvai magyar emigrációra vonatkozó iratok kérése 1989 nyarán.) 1990 után az akciók különböző csatornákon folytak (a Párt, majd Politikatörténeti Intézet, az Akadémia vezetése, a Történettudományi Intézet vezetése, 1991 után az 1956 kutatására létrehozott csoport stb. részéről.) A tárgy a moszkvai magyar emigráció, az 1920 utáni magyar történelemre általában, illetve az 1949 utáni időszakra vonatkozó akták kutathatása volt. (Zárójelben jegyezzük meg: időközben a Szovjetunióban, illetve Oroszországban a volt szovjet párt, valamint az állami szervek levéltári anyagainak kutatása megindult, a szakma előtt ismertté vált, hogy az anyagok egy részét külföldről megvásárolják, s az is, hogy különböző európai államok, de elsősorban az Egyesült Államok élelmes kutatói már egyéni utakon hozzáférhetnek az aktákhoz.)

Az 1991. október 23-i nyilatkozat után megélénkültek az akciók az 1956. évi (illetve azt megelőző és követő) magyarországi eseményekkel kapcsolatos anyagok megszerzésére. A Történettudományi Intézet vezetősége, majd az Akadémia kezdeményezett erre vonatkozó konkrét lépéseket. A kormányzat – a Honvédelmi és a Külügyminisztérium – felkérésére 1992 augusztusában Magyarországon járt D. Volkogonov történész, Jelcin elnök katonai tanácsadója, a levéltárakat felügyelő országos bizottság elnöke. 1992 szeptemberében a Külügyminisztérium támogatásával két magyar történész már az 1956. évi szovjet katonai beavatkozás történetének bizonyos anyagaiba betekintést nyerhetett. (Közben természetesen mások, a Politikatörténeti és a Történettudományi Intézet munkatársai, is megkíséreltek egyéni úton az anyagokhoz férkőzni.)

E ponttól kezdve már ismert a közönség előtt az iratok sorsa: Jelcin elnök magyarországi látogatásakor magával hozott 62 tétel iratmásolatot, xerox formában. (Tehát nem az eredetieket. A feltehetően több ezernyi és különböző irattermelő szervektől származó aktakötegekből a 62 tétel válogatása az orosz kollégák munkája.) A 62 kópiát Jelcin elnök a köztársasági elnöknek adta át. (A szerk.)

Az alábbiakban a Borisz Jelcin által hozott szovjet dokumentumokból mutatunk be néhány fontos és jellegzetes darabot.

Az irategyüttes különböző típusú és eredetű (párt, külügyi, katonai, KGB) dokumentumokat tartalmaz, gerincét mégis a jelentések két sorozata alkotja. Az egyik Jurij Andropovtól származik, aki akkoriban (1954–57) a Szovjetunió magyarországi nagykövete volt, 1957-től 1961-ig a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának kelet-európai osztályát vezette, majd tovább emelkedett a hierarchiában, a Központi Bizottság titkára, a KGB főnöke, végül az SZKP főtitkára és államfő lett.

A jelentések másik (ugyancsak nem teljes) sorozatát Anasztaz Mikojan és Mihail Szuszlov, a szovjet Pártelnökség 1956 októberében, nyomban a forradalom kirobbanása után Magyarországra küldött tagjai készítették. Itt első, október 24-én este Moszkvába küldött beszámolójukat közöljük.

Még mindig csak hézagos ismeretekkel rendelkezünk a forradalom leverése után a Szovjetunió területére deportált, többnyire fiatal magyar állampolgárok számáról és akkori sorsáról, az akció méreteiről, hirtelen leállításának okairól. Andropov nagykövet és Szerov tábornok, a KGB vezetője 1956. november 14-i jelentése sok mindent elárul az indítékokról, a szovjet–magyar vezetői viszonyról, és sejteni engedi, hogy a további deportálásokat a nemzetközi tiltakozásoktól megriadó moszkvai vezetés állította le.

DOKUMENTUMOK

I. 1956. IV. 29.

Számjeltávirat. Titkosítás alól feloldva 1992. X. 6. Érkezett Budapestről

Rákosi és Hegedüs elvtárs külön-külön tájékoztatott arról, hogy az MDP Politikai Bizottsága a közelmúltban néhány olyan további intézkedést tárgyalt meg, amelyek az SZKP XX. kongresszus határozatának magyar viszonyok között történő megvalósítását szolgálják.

A Politikai Bizottság megállapította, hogy az elmúlt időszakban tovább javult az MDP belső helyzete. Azok a lépések, amelyeket a Politikai Bizottság a XX. pártkongresszus határozatainak, különösen pedig a személyi kultusz kérdésének helyes megvilágítása érdekében tett, meghozták pozitív eredményeiket és hozzájárultak a pártfegyelem megszilárdulásához. Jelentősen javult a munkásság termelési fegyelme.

A Politikai Bizottság ezzel együtt úgy látja, hogy a jobboldali opportunistáknak és az ellenséges elemeknek – demagógiájuk és provokációik révén – sikerült elhitetni a munkások egy részével, hogy az MDP vezetősége jelenlegi személyi összetételében nem biztosítja kellőképpen az SZKP XX. kongresszusa határozatainak megvalósítását, mivel, úgymond, a Politikai Bizottság régi tagjainak egy része szemben áll e határozatokkal, a fiatalabb elvtársak pedig tapasztalatlanságuk miatt nem tudják elvégezni az ehhez szükséges munkát. Az efféle elképzelés sokat árt a Politikai Bizottság tekintélyének a párt-aktivisták és a munkások egy részének körében.

A Politikai Bizottság ezért egyik elsőrendű feladatának tartja, hogy irányvonalának világossá tételével, de egyszersmind konkrét intézkedéseivel is a gyakorlatban bizonyítsa a párttagság és minden dolgozó előtt, hogy a pártban ezután is a Politikai Bizottság jár elől a munka fogyatékosságait bátran feltáró kritika kibontakoztatásában, mindent megtesz a különböző szintű párt és állami szervek tevékenységének javításáért, erősíti és fejleszti a párton belüli demokráciát. Arról a tervről van szó, hogy Rákosi elvtárs rövidesen beszédet fog mondani a nagybudapesti pártaktíván, ahol majd részletesen kitér ezekre a kérdésekre. E beszédéről szólva Rákosi elvtárs közölte, hogy különösen azon személyek rehabilitációjának kérdésével kíván foglalkozni, akiket az ÁVH szervei helytelenül tettek a megtorlás áldozataivá, és hangsúlyozni fogja, hogy az ez ügyben elkövetett hibákért elsősorban a magyar vezetőséget terheli a felelősség.

Erre azért van szükség – mondta Rákosi elvtárs–, mert az ellenséges elemek az utóbbi időben, egyes magyar elvtársak kevéssé szerencsés megnyilatkozásait kihasználva, a magyarországi büntetőpolitika torzulásaiért provokatív módon minden felelősséget az SZKP-ra és vezetőire próbálnak hárítani. Azt tervezi továbbá, hogy az új ötéves terv irányelveinek megvitatását is az MDP politikájának széles körű megismertetésére fogják felhasználni.

A Politikai Bizottság mindezen intézkedéseken kívül megtárgyalta a testület kiegészítésének kérdését is. Hosszú vita után az a határozat született, hogy beválasztják a Politikai Bizottságba Révait és Kádárt. Amikor erről tájékoztattak, Rákosi elvtárs, de különösen Hegedüs elvtárs számos fenntartásuknak adtak hangot, amiből az látszott, hogy nincsenek meggyőződve e döntés helyességéről. Révai et. jelölésével kapcsolatban pl. Rákosi elvtárs azt mondta, hogy Révai személyét egyrészt azért látta elfogadhatatlannak, mert nem magyar nemzetiségű funkcionárius, másrészt azért is, mert beteg, kiegyensúlyozatlan, demagógiára hajlamos ember. Kádárt illetően Rákosi elvtárs mindenekelőtt azt emelte ki, hogy Kádár hosszú évek során ingatag embernek mutatkozott. Amikor a Horthy-időkben letartóztatásban volt, kiadta a titkosrendőrségnek illegalitásbeli elvtársait. A háború éveiben pedig egyike volt azoknak, akik meghozták a magyar kommunista párt feloszlatásáról szóló provokatív döntést. Kádár ezen kívül meglehetősen szégyenletes szerepet játszott a Rajk-perben, segített Farkasnak hamis nyomozati dokumentumok előállításában.

Pontosan ugyanezt mondta Révairól és Kádárról Hegedűs elvtárs is. Ő is kiemelte Révai demagóg hajlamát és Kádár ellenzékies beállítottságát. Hegedüs elvtárs azt mondta, fél, hogy a Révainak és Kádárnak PB-taggá választásáról hozott döntés veszélyeztetheti a Politikai Bizottság egységét, hozzátéve, hogy nemcsak elvi kérdésekben kerülhet sor nézeteltérésekre, hanem, ami ennél is rosszabb, személyes alapon is. Hegedüs elvtárs értésemre adta, hogy félelmeit más elvtársak is osztják.

Az idézett megnyilatkozások azt a benyomást keltik, hogy az MDP KV Politikai Bizottsága e határozatát a PB-tagok jelentős részének akarata ellenére és olyan elvtársak bizonyos nyomására hozta, mint pl. Kovács, akinek az utóbbi időben mind nagyobb a befolyása, vagy mint Gerő. A Rákosi elvtárs közlésében elhangzott fenntartásokból arra lehet következtetni, hogy ő – ha nem lép is fel nyíltan e határozat ellen – legalábbis erősen kétli annak célszerűségét. Azt mondtam Hegedüs elvtársnak, hogy annak nyomán, amit elmondott, az a benyomásom, hogy a Politikai Bizottság nem vette túl szívesen ezt a kiegészítést. Hegedüs elvtárs erre helyeselt. Elmondta, hogy Gerő elvtárs, aki Kádár jelölését javasolta, ezt csak azzal indokolta, hogy „a pártplénum mindenképpen, akár a Politikai Bizottság akarata ellenére is követelni fogja, hogy Kádárt válasszák be a Politikai Bizottságba”.

Úgy véljük, hogy az, amit Hegedüs elvtárs a pártvezetés egységét fenyegető veszélyről mondott Révainak és különösen Kádárnak a PB-be történő beválasztása esetén, igen komoly figyelmet érdemel. Ezzel kapcsolatban bizonyos érdeklődésre tarthat számot az is, hogy Kádár jelölését a Politikai Bizottság tagjai sorába 1955 márciusában Nagy Imre javasolta, mert olyan embert látott benne, aki ellen tud állni Rákosi elvtárs befolyásának. Jó okunk van feltételezni, hogy a jobboldaliak ma is ugyan ezen elgondolás alapján támogatják erőnek erejével Kádár jelölését.

Véleményünk szerint a magyar elvtársak azzal, hogy Révainak és különösen Kádárnak a Politikai Bizottságba való beválasztása mellett határoztak, komoly engedményt tesznek a jobboldali és demagóg elemeknek, nyilván arra számítva, hogy ezzel tompíthatják az utóbbiak kritikáját.

Annak ellenére, hogy barátaink nem kérik ki tanácsunkat e kérdésben, célszerű lenne elbeszélgetni velük minderről, nyíltan kimondva aggodalmunkat azzal a döntésükkel kapcsolatban, hogy Révait és különösen Kádárt beválasztják a Politikai Bizottságba.

56. IV. 29.

Andropov

II. 1956. X. 24.

Számjeltávirat. Budapestről. Soron kívül. Az SZKP Központi Bizottságának

Némi késéssel érkeztünk a helyszínre, az időjárási viszonyok miatt ugyanis nem tudtunk leszállni a Budapest melletti repülőtéren, hanem csak 90 kilométerre északabbra. Tájékozódás céljából felkerestük a hadtest törzsét, majd onnan Szerov és Malinyin elvtársakkal együtt páncélozott járműveken a városba indultunk. Ide tankok kíséretében hajtottunk be, mivel ebben az időben Budapesten lövöldözés folyt, amely mindkét részről, tehát a szovjet katonák és tisztek részéről is áldozatokat követelt.

Budán az emberek kisebb csoportokba verődve nyugodtan nézték járműoszlopunk elhaladását – egyesek gondterheltnek látszottak, mások mosolyogva fogadtak bennünket. A városba vezető és a városon belüli utak mindenütt tömve voltak szovjet tankokkal és más szovjet fegyverzettel.

Az utcákon a szovjet alakulatokon kívül magyar járőrök is láthatók. Míg Budán nyugalom honolt, Pesten a hídtól kezdve a Honvédelmi Minisztérium épületéig, s onnan a Központi Vezetőség épületéig állandóan lövöldözés folyt magános provokátorok, illetve kisebb provokátor-csoportok és a mi géppisztolyosaink és géppuskáink között. A mieink lőttek többet: az egyes lövésekre sorozatokkal válaszoltak.

A Honvédelmi Minisztériumban találkoztunk a honvédelmi és az állambiztonsági miniszterrel, továbbá központi vezetőségi tagok egy csoportjával (Kovács, Vas Zoltán és mások), akiket azzal bíztak meg, hogy irányítsák a városban történt rendbontások megszüntetésére irányuló intézkedéseket. Ugyanitt működik most a szovjet alakulatok tábori törzse, amely kapcsolatot tart a magyarokkal. Figyelemre méltónak tartjuk, hogy amikor a hadtest törzsétől felhívtuk telefonon Gerőt, arra a kérdésre, milyen a helyzet, azt válaszolta, hogy hol javul, hol romlik, és hogy a szovjet csapatoknak a városba való bevonulása rontja a lakosok hangulatát, köztük a munkásokét is.

A hadseregbeliekkel folytatott megbeszélést követően – amelynek során egyébként kiderült, hogy a szovjet katonai parancsnokság és a magyar fegyveres erők parancsnoksága korábbi jelentései kissé eltúlozták a veszélyt – továbbfolytattuk utunkat az MDP Központi Vezetőségének épületébe. Itt Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedüssel tárgyaltunk, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és a rendbontások felszámolására tett intézkedéseikről.

Az a benyomásunk, hogy főképp Gerő et., de más elvtársak is túlbecsülik az ellenfél erejét, és lebecsülik saját erejüket. Ténylegesen a városban a következő a helyzet (moszkvai idő szerint 5 órakor):

A felkelők összes gócait felszámolták, s most folyik a legfőbb góc felszámolása a Rádiónál, ahol mintegy négyezer ember gyűlt össze. Ezek kitűzték a fehér zászlót, de amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, az előbbiek a megadás feltételéül Gerő leváltását szabták, amit a hatóságok természetesen elutasítottak. Parancsnokságunk azt a feladatot tűzte ki, hogy ma éjjel felszámoljuk ezt az ellenállási gócot. A helyzetet az jellemzi, hogy itt a magyar munkatársak, mindenekelőtt az államvédelmisek elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, s csak azért szenvedtek vereséget, mert kifogytak a lőszerből, s mert a magyar hadsereg újonnan odaérkezett zászlóalja, megtagadva az engedelmességet, ellenük fordult és megtámadta őket.

Az elvtársaknak az a véleményük, hogy a magyar hadsereg rosszul vizsgázott, bár a debreceni hadosztály jól viselkedett. Jól vizsgáztak a magyar matrózok is, akik a Duna partjain teljesítettek járőrszolgálatot, és különösen jól állták meg a helyüket, mint ez már jeleztük, az államvédelmisek.

A rendbontások felbujtói és szervezői közül már több mint 450 embert letartóztattak, s tovább folyik a főkolomposok felkutatása és letartóztatása.

Most az a feladat, hogy az éjszaka folyamán befejezzük azoknak a még megmaradt csoportoknak a felszámolását, amelyek egyes házakba fészkelték be magukat. Mivel a fordulat megtörtént, az a határozat született, hogy ezentúl bátrabban alkalmazzanak magyar katonákat járőrszolgálatra, a gyanús elemek és a rendkívüli állapot előírásait megszegő személyek őrizetbevételére, a fontos objektumok (pályaudvarok, utak) őrzésére.

A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre, nagyon helyeslik, hogy nagyobb mértékben vessék be a magyar katonákat, rendőröket, államvédelmiseket, ami könnyít majd a szovjet csapatok terhelésén, és kidomborítja a magyarok szerepét a rendbontások felszámolásában. A munkások többsége nem vett részt a rendbontásokban, sőt azt beszélik, hogy a csepeli munkások – fegyverük nem lévén – elkergették a provokátorokat, akik zavargásokra akarták bujtogatni őket. Mindazonáltal a munkások egy része, különösen a fiatalok közül, részt vett a zavargásokban.

A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy egészen tegnap éjfélig megtiltották, hogy a fegyveres erők tüzet nyissanak a zavargások résztvevőire.

A magyar elvtársak maguk tesznek lépéseket – mi pedig további tanácsokat adtunk nekik – munkás harci osztagok szervezésére és felfegyverzésére az üzemekben és a kerületi pártbizottságok mellett.

Ezt a határozatot már előbb meghozták, de nem hajtották végre, ugyanis nem tudtak fegyvert szállítani az üzemekbe, mert attól féltek, hogy azt az ellenség kaparintja meg. Most intézkedések történtek arra, hogy a mai napon páncélozott járműveink segítségével biztosítsuk a fegyverek kiszállítását. Megszervezték, hogy a párt és a kormány tekintélyes emberei és más közéleti személyiségek rádión keresztül szóljanak a lakossághoz. Eddig már beszélt a rádióban Gerő, Nagy Imre, Tildy Zoltán, s beszélni fog Dobi István, Hegedűs, Szakasits, Kádár, Szántó Zoltán, Marosán, Rónai. Ezenkívül közzéteszik a nőszövetség és az ifjúsági szövetség, valamint a szakszervezetek felhívásait.

Ma egyetlen napilap sem jelent meg, csak egy hivatalos közleményt adtak ki. Megállapodtunk abban, hogy holnap legalább egy napilap megjelenik.

További megállapodásunk szerint a lakosságot felszólítják, hogy a polgári lakosok büntetőjogi felelősségre vonás terhe mellett 24 órán belül szolgáltassák be a fegyvereket.

Nem közöljük itt a párt és a kormány vezetésében végrehajtott személyi változtatásokra vonatkozó információt, mivel ezt a nagykövetség már megküldte Moszkvába. A magyar elvtársakkal folytatott tárgyalásokon nem érintettük ezt a kérdést. Úgy tűnik, hogy ezek az események segítenek összekovácsolni a KV és a Politikai Bizottság egységét. Nagy Imre arra a kérdésünkre, hogy mikor és hogyan kapcsolódott be a párt ellenfelei elleni harcba, azt válaszolta, hogy tegnap délután 6 órakor, de nem a KV felszólítására, hanem azért, mert a nagygyűlésen részt vett fiatalok követelték, hogy menjen oda, amit ő meg is tett.

Véleménye szerint a csaknem százezres tömeg túlnyomó része egyetértett az ő felhívásával, de bizonyos fasisztoid elemekből álló csoportok hangoskodtak, fütyültek, kiabáltak, amikor ő azt mondta, hogy a párttal együtt kell menni. A téren összetűzések történtek a demokratikus és a fasisztoid elemek közt. Ez a hatalmas tömeg békésen oszlott szét a nagygyűlésről, de utána az emberek újra csoportosulni kezdtek a város különböző pontjain, s így megkezdődtek az Önök által már ismert események.

Miközben Nagy Imre így válaszolt, Gerő azt az ellenvetést tette, hogy már a nagygyűlés előtt keresték Nagy Imrét, de nem találták meg.

Nagy azt mondotta, hogy ha a tömeghez már korábban szóltak volna és a nagygyűlés előtt vagy alatt bejelentették volna a vezetésben végrehajtott változtatásokat, az események nem fajultak volna idáig. A több elvtárs hallgatással fogadta Nagy Imrének ezt a megállapítását.

Arra a kérdésünkre, egységesen ítéli-e meg a KV és a Politikai Bizottság a mostani eseményeket, mindenki határozott igennel válaszolt, Gerő azonban azt a megjegyzést tette, hogy egyre többen helytelenítik az ő első titkárrá történt megválasztását, úgy vélve, hogy ő a felelős az egész dologért. Nagy Imre erre azt mondta, hogy ezt helyesbítenie kell: ez nem a Politikai Bizottság vagy a KV tagjainak véleménye, hanem alulról érkező vélemény. Nagy hivatkozott egy hozzá intézett levélre, amelyben egy üzemi pártbizottság titkára tiltakozott Gerő első titkárrá választása ellen.

Arra a kérdésünkre, közölhetjük-e a mi Központi Bizottságunkkal, hogy a magyar elvtársak urai a helyzetnek, s biztosak abban, hogy megbirkóznak vele, igenlőleg válaszoltak.

Gerő közölte, hogy ő két éjjel, a többi elvtárs pedig egy éjjel nem aludt. Megállapodtunk abban, hogy este 8 órakor találkozunk újra ugyanezekkel az elvtársakkal.

Az a benyomásunk, hogy mindazok a KV tagok, akikkel találkoztunk, jól és barátian fogadták a tényt, hogy ebben a helyzetben ideutaztunk.

Kijelentettük, hogy ideérkezésünk célja segítséget nyújtani a magyar vezetésnek, különösen oly módon, hogy a szovjet csapatok részt vesznek a rendbontások felszámolásában, mégpedig súrlódások nélkül és közmegelégedésre. A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre, ezt a helyeslőleg fogadták.

1956. október 24.

A. Mikojan

M. Szuszlov

III. 1956. XI. 14.

Az SZKP Központi Bizottságának

VCS-vonalon érkezett.

A mai nap folyamán több ízben is felhívott telefonon Kádár és Münnich elvtárs (mindegyik külön-külön), s közölte, hogy a szovjet katonai hatóságok egy vasúti szerelvényen a fegyveres felkelésben részt vett magyar fiatalokat szállítottak a Szovjetunióba. Kádár és Münnich ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy nem helyeslik az ilyen szovjet eljárást, mert szerintük ez késztette a magyar vasutasokat általános sztrájkra, és rontotta el az egész belpolitikai helyzetet. Ma este a budapesti Kossuth rádióban tendenciózus közlemény hangzott el magyar fiataloknak Szibériába szállításáról.

Münnich elvtárs azt kéri, hogy a szovjet csapatok parancsnoksága hivatalos sajtóközleményben jelentse be, hogy Magyarországról senkit nem szállított és nem is fog szállítani a Szovjetunióba. Münnich elvtársnak azt mondottuk, hogy megvizsgáljuk a dolgot, és holnapra választ adunk.

Ma, november 14-én valóban Csap állomásra irányítottak egy kisebb szerelvényt olyan letartóztatottakkal, akik a nyomozati anyagban úgy szerepelnek, mint a fegyveres lázadás tevékeny résztvevői és szervezői. A szerelvény áthaladt a határon. A szerelvény útja közben a foglyok két állomáson cédulákat dobáltak ki, amelyeken tudatták, hogy Szibériába viszik őket. Ezeket a cédulákat magyar vasutasok felszedték, és értesítették a dologról a kormányt. A mi vonalunkon utasítás ment arra, hogy a jövőben a letartóztatottakat zárt gépkocsikon szállítsák, megerősített konvojjal.

Holnap a Münnich elvtárssal való megbeszélésen Szerov et. azt fogja mondani neki, hogy azért akartuk a letartóztatottak egy kis csoportját a szovjet–magyar határ közelében lévő épületben elhelyezni, mert Magyarországon nincs olyan, a foglyok elhelyezésére kellően felkészült börtön, ahol biztosítani lehetne az objektív vizsgálat lefolytatását.

Szuszlov és Arisztov elvtársakat tájékoztattuk a fentiekről.

Szerov

Andropov

1956. november 14.