Ugrás a tartalomhoz

História 1993-01

Glatz Ferenc , Váczy Péter , Niederhauser Emil , Wenger Tibor , Burucs Kornélia , Gecsényi Lajos , Held József , Kulcsár Péter , Barta Gábor , László József , Szinai Miklós , Jeszenszky Géza , Litván György , Szakály Ferenc

História

4. fejezet -

Hasisfogyasztás a középkorban

WENGER Tibor

Hasisfogyasztás a középkorban

A kábítószer-fogyasztás mind nagyobb közrendészeti és közerkölcsi kérdés a volt szocialista országokban. A magyar társadalom még nem ismeri eléggé sem a drogok káros kihatását, sem azok embert roncsoló voltát. (A szerk.)

A cannabis mámorkeltő hatását Indiában és Iránban már Kr. e. 1000-ben is ismerték.

A 9. század végén kezdett a hasis mint mámorkeltő drog megjelenni. Először olyan perzsa és iraki szekták használták, kik az iszlám birodalom keleti határain telepedtek meg. Itt a nagy sztyeppék közelében a növény (Cannabis Indica, indiai kender) könnyen fellelhető volt, vadon burjánzott. Élvezeti szerként való használata ellen eleinte nem is emelt senki kifogást, hiszen a Korán, mely az igazhitűek minden kötelességét részletesen leírta, nem tiltotta meg a hasis élvezetét. (Nem is írt róla, hiszen annak idején még ismeretlen volt.) 1000 körül pl. al-Khakim király egyik törvénye megtiltotta az alkoholkereskedelmet, és az ezzel kereskedőket ki is átkozta Szíria és Egyiptom területén, de nem foglalkozott a cannabissal.

A hasis elterjedése

A 11. században a szeldzsuk-törökök elfoglalták Bagdadot. Az iszlám-török társadalomban a hasis élvezete ekkorra már igen elterjedt (a hasis rágása, evése; a dohányzást ekkor még nem ismerték). Hasszan-el Szoban, egy fanatikus iszlám vezér 1090-ben Perzsiában megalapította a Hashishiyan rendet, mely Nyugaton mint „Assasinek”, „orgyilkosok” vált ismertté, mivel politikai ellenfeleiket könyörtelenül meggyilkolták. Marco Polo leírta, hogy Hasszan „a Hegyek Öreg Embere” fiatal embereket csalt kelepcébe, és várában egy titkos növényi étellel (hasissal) etette őket. Ezeknek a fiatal embereknek az erődben nem volt más dolguk, mint hogy szórakozzanak, és megfelelő fizikai erőnlétre tegyenek szert. Cserébe viszont a várúr megkövetelte, hogy veszélyes csatákba menjenek, érte életüket is kockáztassák. Azzal biztatta őket, Marco Polo szerint, hogy visszatértükkor a csodafű és az angyalok (feltehetőleg hurik) révén a paradicsomba kerülnek.

Arab történészek szerint a 12. században a Szufis (Sufish) szekta is élvezte a hasist. A szufisok (sufish gyapjút viselő) az Iszlám egy igen vallásos csoportosulása volt, először a 9. század végén jelentek meg. Naponta többször, több órát koplaltak, sokat imádkoztak, és sokat foglalkoztak egyéni meditációval. Önmegtartóztatók voltak, távol tartották magukat a világi élvezetektől. Azt tartják, hogy a cannabist a szufista sejk, Haidar fedezte fel Kharasan-ban (a mai Északnyugat-Irán és Afganisztán területe). Haidar egy hegyi kolostorban élt 1200 körül. Egyszer a hegyek között sétált, éhesen, fáradtan. Leszakított egy ismeretlen vadnövényt és megette. Azt tapasztalta, hogy éhsége elmúlt, és még mámoros állapotba is került. Haidar azt tanácsolta követőinek, hogy tartsák titokban a növény isteni, csodatévő hatását (akárcsak a hindu papok 1000 évvel korábban). De egy ilyen titkot természetesen nem lehetett hosszú évszázadokra megőrizni. Halála után tanítványai így dicsőítették a „csodálatos” növényt „Hagyj fel a borral, végy egy csésze Haidar-féle italt, melynek illata mint a borostyán, és csillog, mint a zöld smaragd”.

Természetesen nem nagy a valószínűsége annak, hogy egyedül Haidarnak köszönhető a cannabis elterjedése, de feltehető, hogy tőle ered a marihuana használatának néhány receptje. Ha az öreg szerzetes története meseszerű is, bizonyos, hogy a szufis szektahívők vallási szertartásaikban használták a hasist, és elterjesztették azt az iszlám társadalomban, Szíriában és Egyiptomban is. A legtöbb szufis hívő a szegények közül került ki, akik nem tudták megfizetni a bort és egyéb alkoholos italokat (melyeket a Korán tilalma ellenére a gazdagok nagy élvezettel fogyasztottak). Azt tanították, hogy a „fű” tágítja az elmét, éleslátást, belső nyugalmat, békét okoz, és hogy közelebb visz Istenhez.

A 13. századi botanikus, Ibn Batuta, egyiptomi útibeszámolójában leírja a „Konnab Indi” (Cannabis Indica) termelését. Elmondja azt is, hogy a hasis evése tréfás kedvet és álomszerű állapotot hoz létre. Először írta le azt,, hogy a drog huzamosabb használata elbutuláshoz vezet. Ibn Batuta utazásai idején kezdtek nyugat felé előre nyomulni a mongolok 1258-ban foglalták el és fosztották ki Bagdadot is. A mongolok jól ismerték az alkoholt és a cannabist. Néhány arab történész éppen a mongolokat teszi felelőssé azért, hogy a cannabis elterjedt nyugatabbra is. Ennek bizonyítására kevés lehetőség van, mivel jóval a mongol betörés előtt már ismerték a marihuanát Kelet-Európában.

A 13. század közepén (1250 körül) a Mameluk-dinasztia került Szíria és Egyiptom élére, és azt uralma alatt tartotta több századon keresztül, egészen az Ottomán Török Birodalom előretöréséig (1571). Ezen idő alatt az uralkodó osztály és a parasztság egyik legfőbb élvezeti szere a hasis volt. Az előbbiek további gyönyörök fokozására, míg az utóbbiak a napi nehéz munka elfelejtésére használták.

A kábítószer elleni harc kezdetei

Ahogy a cannabis fogyasztása kezdett terjedni, többen felfigyeltek annak társadalmi veszélyeire is. Eleinte ugyan az uralkodó köröket nem nagyon érdekelte ennek jelentősége, de mikor minden néprétegben igen elterjedt lett, hatásai komoly gazdasági problémákat okoztak. Ekkor kezdtek használata ellen rendeletileg is fellépni. Természetesen ez elsősorban az állam érdekében történt, és nem az egyes emberek egészségének megóvásáért. Azonban annak ellenére, hogy az uralkodók abszolút egyházi és világi hatalommal rendelkeztek, sohasem voltak képesek arra, hogy a drog élvezetét nagymértékben visszaszorítsák.

A 13. század elején Kairó kormányzója kiirtatta a város körüli összes cannabis ültetvényt. De természetesen ez nem vezetett eredményre, a cannabis termesztése Kairón kívül tovább folytatódott. A Mameluk-dinasztia megalapítója, al-Zahir Babar (1266–1275), aki a mongol hadakat visszaverte Szíriában, tette a következő kísérletet a marihuana betiltására. Célja elsősorban az volt, hogy megakadályozza katonáinál a hasis élvezését, s ezáltal harcképességük csökkenését. Hiszen a mongolok elleni harcban minden emberére szüksége volt. Babar megtiltotta a cannabis termesztését és terjesztését. (Megjegyzendő, hogy hasonlóképpen járt el az alkoholos italokkal is.) A kenderföldeket felgyújtották, a borospincéket lerombolták A hasisélvezőket szigorúan megbüntette. Az egykori krónikás így dicsőítette a szultánt „Az ördög eltávozik körünkből, megtagadod tőle a hasist és a bort, ami, amint azt te jól tudod Dicső Király, az ördögnek a kenyér és a víz.”

A 14. század elején Nizam-Ud-Din szultán Szíriában kiirtatta a marihuána ültetvényeket, és a hasisevők fogait kihúzatta. De alig negyedszázad múlva a hasis már újra elterjedt. Egyiptomban háromszor is megkísérelték a hasis élvezetét megszorítani. 1324-ben Kairó kormányzója elkobozta és tönkretette az összes raktáron lévő hasist és bort. 1376-ban Sudun-Seik-kuni emír szigorú törvényeket hozott a drog élvezői ellen. 1394-ben Kairóban újból elpusztították a cannabis ültetvényeket. Mindezen intézkedések azt bizonyítják, hogy már az uralkodó osztályok is tisztában voltak a marihuana társadalmat károsító hatásával. A 14. századot követően azonban egészen a 19. századig szinte sehol nem találkozunk a drog törvényes üldözésével.

A népek mákonya és gyógyszere

Az Ottomán Török Birodalomban a hasis igen népszerű kábítószer volt. Nagy Szulejmán uralkodása idején (1520–1566), mely időszak, mint ismeretes, a Török Birodalom fénykora volt, a történész al-Tunis (1550) szerint Egyiptomban az utca népe is könnyen hozzájuthatott a cannabishoz, és ettől kezdve úgy is hívták, hogy „a szegények füve”. Az 1600-as évek elején az európai kereskedők megismertették a törököket a dohányzással. Az előkelők ekkor kezdték el a hasist és a dohányt keverni, és a vízipipákban (nargilé) szívni. Az utca népe ugyanakkor nem hagyta abba a cannabis evését, rágását.

Egy 16. századi monográfiában „De medicina Aegyptorum” Prosper Alpinus leírja a hasishatás tüneteit: „Egy órával fogyasztása után az illető megbolondul, sokáig marad önkívületi állapotban, csodálatos látomásokról számol be. A drogot az egyszerű emberek is igen kedvelik, főleg azért, mert olcsón beszerezhetik.”

Ugyanakkor a cannabis használata nem volt olyan elterjedt magában Törökországban, mint a Török Birodalom arab tartományaiban (Szíria, Egyiptom). A gazdagok a leigázott görögök és örmények szokásait vették fel, és elsősorban bort vagy egyéb szeszes italokat élveztek. A szegényeknek megmaradt a hasis. A 17. századbeli történetíró, Eulogio Efendi megemlíti, hogy Konstantinápolyban több mint 1000 söröző, 104 borozó és csak 60 hasist áruló hely volt.

Észak-Afrikában Egyiptom mellett Marokkóban terjedt el a cannabis élvezete. Kif arabul örömöt, jólétet jelent. Itt e néven ismerik a drogot. A 13. század végén, a 14. század elején juthatott el a cannabis Marokkóba, itt is elsősorban a nagyvárosok, mint Rabat, Fez környékére, és innen az Ibériai-félszigetre. A cannabis elterjedése egy időben történt a politikai ellentétek kiéleződésével és ezen nagy, fejlett városok további gyarapodásának lelassulásával. Egy angol utazó, Thomas Peflow, beszámolt arról, hogy Muley Ali marokkói szultán 1736-ben azért vesztette el trónját, mert hasisélvező volt. Ugyanakkor azt is tapasztalta, hogy a gabonafélék után a második leginkább termesztett növény az indiai kender. Sokáig, egészen századunk elejéig találtak Fez környékén cannabis ültetvényeket.

Mindezen időszak alatt a cannabist gyógyszerként is használták. Az ókori Galenus és Discorides munkáiban a cannabis számos orvosi alkalmazására történt utalás. Al-Razi (865–925) nevű orvos javasolta a levelek használatát fülbetegségekre, és jónak találta a növényt fejbőrkorpásodás ellen is. Rumphius, egy német botanikus (1100 körül) herbáriumában leírja, hogy a muzulmánok a cannabist asztma és székrekedés ellen használják, és azt is, hogy mérgezésekben antidotumként is hasznosítható. Al Bardi szerint (1251) a marihuana jó étvágygerjesztő, és kiváltja az édességek utáni vágyakozást. Mások szerint az „érzékelésnek és hallásnak csodálatos muzsikája” mellett „kinyitja a vágyak kapuját”. Ugyanakkor a szexuális működést csökkenti. Al-Intaqui 17. századi gyógyszerkönyve a cannabist számos betegség gyógyszereként említi, és leírja azt is, hogy a drog eufóriát követő letargiát okoz.

A hasis a modern világban

A 13. századtól kezdődően, elsősorban a keresztes hadjáratok eredményeképpen az arab világ és Európa között számos kereskedelmi-kulturális kapcsolat alakult ki. Mindazonáltal a cannabis mint kábítószer, Európában egészen a 20. század közepéig nem terjedt el. Míg például a velencei kereskedők a legkülönbözőbb fűszereket, tömjént hozták Európába, hasissal nem kereskedtek. A 17. és 18. században Franciaország, Hollandia, Anglia fokozatosan gyarmatosították a Kelet nagy részét. A gyarmatosítók azonban (szerencsére?) lenézték a marihuanaszívókat, nem fogadták el a tradicionális keleti szokásokat. Inkább meghonosították saját élvezeti szereiket, például az angolok a whiskyt és a sherryt, a franciák nagy szőlőültetvényeket alakítottak ki (például Algériában).

A második világháborút követően a kép teljesen megváltozott. Napjainkban vannak ugyan heves viták a marihuanaszívás ellen, de mellette is. Mi az ami megváltozott? Az mindenesetre, hogy napjaink tudományos fejlődése és a tudományos kutatás alkalmasak arra, hogy a marihuana és a szervezetet károsító egyéb szerek kóros hatásait felismerjék. Csak egy nyitott kérdés marad megválaszolatlanul: Mindezen felismerések vajon távol tartják-e a „civilizált” embert a kábítószer okozta élvezetektől?