Ugrás a tartalomhoz

História 1992-10

Glatz Ferenc , Németh György , Szlávik Gábor , Horváth Zsolt , Rosdy Pál , Domán István , Sipos Péter , Fodor Sándor , Wojtilla Gyula , Jemnitz János , Burucs Kornélia

História

9. fejezet -

Muszlim ünnepek

FODOR Sándor

Muszlim ünnepek

Közismert: az ünnepek léte és megtartása minden nép életében fontos szerepet játszik a közösség tagjai összetartozásának, identitástudatának kialakításában és fennmaradásában. Ez a megállapítás különösen érvényesnek tűnik az iszlám esetében, hiszen a hit ún. „öt oszlopa” közül kettő a két legfontosabb ünnep előírását tartalmazza.

A hit öt oszlopa a következő:

1. Annak kijelentése, hogy „Nincs más isten, csak Isten, és Mohamed az Ő küldötte.”

2. Az ima (naponta ötször).

3. Az alamizsna (kötelezően előírt adó formájában).

4. A böjt.

5. A zarándoklat.

Mivel az ima mindenkor szerves része az ünnepeknek is, az öt alapkötelesség közül tulajdonképpen három foglalkozik az ünnepek kérdésével. E hivatalosnak tekinthető ünnepeket még számos, a népvallás körébe sorolható ünnep egészíti ki, amelyeket azonban többé-kevésbé az állam és a hivatalos vallás képviselői is elismernek. Mindezek alapján némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a hívő számára elsősorban az ünnepekben való részvétellel jelenik meg az ember muszlim volta. Ez természetesen nemcsak a külsőségek betartását, hanem az azok mögött rejlő belső tartalom átélését is jelenti.

Ramadán

A böjt. A muszlim világ, de a kívülállók számára is kétségtelenül a böjt a leglátványosabb esemény, mert ez nem lokális jellegű, s társadalmi-anyagi helyzetétől függetlenül minden épelméjű, nagykorú és egészséges muszlim számára kötelező. Felmentést kapnak a gyermekágyas vagy menstruáló nők, a betegek, a hosszú úton lévők, akiknek azonban pótlólag kell böjtölniük az elmulasztott napok helyett. Alapfeltétele az érvényes böjtnek a szándék kinyilvánítása, tehát a tudatosság.

A böjt közismert gyakorlat volt az iszlám előtti Arábiában, a zsidó és a keresztény vallásban egyaránt. Mohamed próféta először, amikor még azt remélte, hogy a zsidókat megnyerheti tanainak, a zsidó Jóm Kippur (Engesztelés Napja) mintájára Muharram havának 10. napját tette meg böjtnapnak, de mikor csalatkoznia kellett, a kötelező böjti időszakot Ramadán havára helyezte át.

Holdév. Ramadán a régi arab időszámítás kilencedik hónapja, ami a Hold járásán alapuló és az iszlám korszakban kialakult rendszerben már nem kötődik évszakhoz. A Mohamed előtti korban azonban az arab időszámítás lunisoláris volt, ami azt jelentette, hogy a 29, illetve 30 napot számláló holdhónapok mellett igyekeztek figyelembe venni a Nap járását is, ezért két-három évenként egy 13. hónapot is hozzáillesztettek a holdévhez.

Halála előtt nem sokkal Mohamed ezt a fajta naptárkorrekciót megszüntette, így a 12 hónapos holdév minden kapcsolatát elvesztette a természetes évszakváltásokkal. Ramadán egyébként az egyetlen hónapnév, amit a Korán is megemlít.

A régi szisztéma szerint Ramadán a perzselő nyárra esett, erre utal a szó eredeti jelentése is, ami a forrósággal kapcsolatos. Egy másik értelmezés szerint a pogány arabok ebben a hónapban készítették elő a fegyvereiket, s készültek fel a harcra, amit a szent hónapokban fel kellett függeszteni.

Szerepet játszhatott a pogány Arábiában Ramadán a nyári napéjegyenlőséghez fűződő kultuszokban is, amelyek kapcsolódtak az előző hónap, Sabán 15-éhez, ami az újév napjával esett egybe. Ezzel a háttérrel elég egyértelműen párhuzamba állítható a zsidó újév és a Jóm Kippur ünnepciklusának szoros időbeli összefüggése. Az Engesztelés Nappal való rokonságra utal az a muszlim elképzelés is, mely szerint Ramadán alatt a menny kapui nyitva vannak, s annak a bűnei, aki böjtöl, bocsánatot nyernek.

Katonai győzelmek. Az iszlám hagyomány úgy tartja, hogy a Koránt is Ramadánban nyilatkoztatták ki Mohamednek (27-én, az ún. Hatalom vagy Elrendelés Éjjelén,) mint ahogy ebben a hónapban (az első éjszakán) kapta Ábrahám a maga lapjait, Mózes pedig a Tórát (a 6. éjszakán), Jézus meg az Evangéliumot (a 13. éjszakán). Ramadán különleges helyzetét mutatja, hogy az Iszlám nagy katonai győzelmeit is ehhez a hónaphoz köti a hagyomány. Ekkor győzte le a Próféta a pogány mekkaiakat Badr mellett 624-ben, majd vette be Mekkát 630-ban, ekkor aratott győzelmet Szaladin a keresztesek felett Hattinnál, 1187-ben, s nem utolsósorban ekkor zajlott az arab szempontból győzelemként elkönyvelt 1973-as arab–izraeli háború.

Ágyúlövés. A böjthónap beköszöntét az újhold észlelésének kell jeleznie, s ha ez megtörténik, ágyúlövés adja hírül a hívőknek az ünnep kezdetét. A Korán előírása szerint hajnalban a böjt akkor áll be, amikor a fekete fonalat meg lehet különböztetni a fehértől, s napnyugtakor ér véget, amit megint csak a hagyományos ágyúlövés tesz közhírré. A folyamatos böjtölést ugyanis az iszlám nem bátorítja, de a nappali periódusban igen szigorú önmegtartóztatást ír elő hívei számára. Nemcsak enni és inni nem szabad, de dohányozni, nemi életet élni, sőt még nyálat lenyelni sem. Magam is tanúja voltam egy alkalommal Kairóban, amikor Ramadán alatt az utcán egy asszony elájult, majd eszméletét visszanyerve a felkínált pohár vizet elutasította.

Az esti ágyúlövés idejének közeledtekor a vendéglőkben mindenütt kikészítik az ételeket az asztalokra, mindenki ugrásra készen várja a rádióban is közvetített dörrenés hangját. Elhangzásakor az utcák teljesen elnéptelenednek, gyakran a forgalom is leáll az első étkezés idejére. Sok helyen a mecsetben várják a böjt végét, itt fogyasztanak el először egy kis datolyát és kenyeret, majd az ima elvégzése után hazamennek étkezni. Az első éhség csillapítása után újra felpezsdül az élet az utcákon, nyilvános helyeken, éttermekben, a szokásosnál jóval később térnek nyugovóra a napközben eltikkadt böjtölő hívők. A másnapi böjtkezdet előtti utolsó nagy étkezéshez (arabul szahúr) hajnal előtt két órával látnak neki. A mértéktelen túlevést egyébként a vallás tiltja.

Mulatság, élvezetek. Ramadán idején esténként leginkább a mi szilveszterünkhöz hasonlítható hangulat és látvány uralkodik az utcákon. A népi negyedekben mutatványosok, bűvészek, bábjátékosok szórakoztatják a nézőket. Kairóban előszeretettel keresik fal a Khán-al-Khalíli negyedben a híres Fisávi kávéházat, hogy mentás tea mellett élvezzék az ünnep örömét.

Különösen Egyiptom kapcsán érdemes Ramadán néhány helyi jellegzetességét is megemlíteni. A speciális Ramadán havi ételek között a legismertebb talán a konáfa nevű sütemény, amit vékony cérnatésztából sodornak, s pisztáciával töltenek, mézzel édesítenek. A Ramadán havi édességek fogyasztása Egyiptom síita dinasztiájának, a Fátimidáknak (969–1171) az uralkodása alatt terjedt el, akik így akarták uralmukat népszerűsíteni a lakosság körében. Éjjelente ugyanis rendszeresen vendégül látták alattvalóikat. Vidéken néhol még ma is létezik egy hasonló szokás.

Ugyancsak a Fátimidák korára vezetik vissza azoknak a lámpásoknak a meggyújtását, amikkel a gyerekek evés után rendszeresen körbejárják az utcákat, s édességet kunyerálnak. A lámpák eloltása pedig a böjti napszak közeledtét jelzi. A hagyomány szerint ugyanis Muizz fátimida uralkodó Ramadán hónapban, éjszaka vonult be Kairóba, ahol lámpákkal fogadták.

Vallási áhítat. Ramadánhoz egyébként szorosan hozzátartozik a vallási áhítat is. Sokan olvassák a Koránt, naponta egyharmincad részét, hogy a hónap végére befejezzék, de olyan is akad, aki egy nap alatt a negyedrészével végez. Különösen a hónap utolsó 10 napját használják fel imádkozásra.

Ramadán idején teljesen átalakul az élet megszokott menete a muszlim világban. Általában rövidített munkaidőben dolgoznak, oktatnak. A kétségtelen gazdasági veszteséget a lelkiekben nyert gyarapodással kívánják ellensúlyozni. A hatvanas években voltak próbálkozások a böjt korlátozására, a termeléskiesés csökkentésére, de ezek a kísérletek végül is nem vezettek sikerre, ma pedig, az iszlám látványos megerősödésének idején, ilyesmi szóba sem jöhet.

Ajándékozás. A böjti periódust hivatalosan az Id al-Fiir, a Böjt Megtörésének Ünnepe zárja le, ami a Ramadánt követő Savvál hónap első három napjára esik. Ilyenkor szívesen ajándékozzák meg az emberek egymást, főleg édességgel, előszeretettel öltöznek új ruhába, s látogatják meg halottaik sírját a temetőkben. Utóbbi szokást különösen a nők gyakorolják, akik a férfiak távoztával gyakran kinn maradnak még a sírnál, ahol sátrakat állítanak fel. Hivatásos Korán-recitálók néha az egész szent könyvet felmondják.

Mekka. A Mohamed előtti pogány Arábiának legfontosabb vallási eseménye volt a mekkai Kába kockaalakú épületéhez, illetve a sarkába beépített fekete kőhöz történő évenkénti zarándoklat. A Próféta Mekkából Jatribba (a későbbi Medinába) 622-ben bekövetkezett kivándorlása, a hidzsra után jelentette be az új vallás igényét a pogány szentélyre, kinyilvánítván, hogy az még a pogányság előtti időkre nyúlik vissza, mert építője maga Ábrahám volt. A muszlim zarándokok számára Mohamed búcsúzarándoklata lett a minta.

Zarándoklat. A zarándoklat ideje a holdév utolsó hónapja, Dzu-l-Hiddzsa, az „ötödik pillér” követelményének csak ekkor lehet eleget tenni. A zarándoklatot a tisztaság állapotában kell elvégezni, éppúgy, mint az imát. Ezt szimbolikusan az jelzi, hogy a zarándok felölti a ihrámot, egy varratlan, lepelszerű, két részből álló ruhát, s eleget tesz egyéb előírásoknak is. A rítus lényeges elemei közé tartozik a Kába hétszeri körüljárása, valamint az ún. „futás” a Szafá és Merva nevű dombok között (annak emlékére, hogy Ábrahám felesége, Hágár is így rohangált itt vizet keresve), majd a hónap 8. napján a zarándokok kivonulnak Mekkából, s először Minába, utána Arafa síkságára mennek, hogy ismét visszatérjenek Minába. Itt szimbolikusan megkövezik a Sátánt, majd a zarándoklat záróaktusaként leölnek egy birkát, kecskét vagy tevét – iszlám felfogás szerint – annak emlékére, hogy Ábrahám egy kost áldozott fel fia helyett. Az áldozat bemutatása a hónap 10. napján történik, s ezzel egyidejűleg kezdődik meg az egész iszlám világban az Id al-Adná, az Áldozati Ünnep (Európában közismertebb nevén Bajrám), ami a legfontosabb ünnep a muszlimok számára.

Városokban ilyenkor nem ritka látvány a lépcsőházban az ajtó előtt kikötött birka, aminek húsát szokás a szegényeknek felajánlani. Szintén hozzátartozik az ünnephez az új ruha felöltése, ajándékok osztogatása, a temetők látogatása.

A hazatérő fogadása. A Mekkából hazatérő zarándokok fogadtatásához Egyiptomban külön ceremóniák is kapcsolódnak, amelyek túllépik a hivatalos vallás által megszabott kereteket. Már egy 14. századi munka elítélően nyilatkozik arról, hogy dob- és trombitaszóval üdvözlik őket. Különösen Felső-Egyiptomban ma is elterjedt szokás, hogy a zarándok házát távollétében fehérre mázolják, és különböző ábrázolásokkal díszítik, melyek leggyakrabban a zarándokok által használt közlekedési eszközöket, a mekkai szentélyt a Kábával és a Próféta sírját rejtő medinai mecsetet örökítik meg.

Az évente akár milliós nagyságrendet is elérő zarándoksereg számára a mekkai ceremónia jelenti a vallási élmény csúcsát, melynek során átéli az egymilliárdos muszlim közösséghez tartozás élményét, társadalmi hovatartozástól független egység tudatát.

Huszejn vértanú halála

Az iszlám által hivatalosan elismert harmadik ünnep az eredetileg böjtnapnak megtett Muharram 10, Ásúrá napja. Miután a böjt szempontjából jelentőségét elvesztette, elsősorban a siiták számára őrizte meg fontosságát, akik ekkor emlékeznek meg Ali fiának, Huszejnnek a vértanú haláláról, akit 680-ban az iraki Kerbelánál kicsiny seregével együtt lemészároltak az omajjád kalifa csapatai. Egyébként ez az a muszlim ünnep, amellyel a magyar olvasó már gyerekkorában megismerkedik Gárdonyi jóvoltából, aki szemléletes leírást ad róla az Egri csillagokban. Az események Huszejn mártírhalálának passiójáték-szerű megelevenítése köré fonódnak. A Huszejn temetését felidéző menet külső szemlélő számára leglátványosabb részét az önmagukat ostorozó, felső testükön vérrel borított férfiak alkotják. Eredetét tekintve az ünnep ebben a formájában az ókori Mezopotámia Tammuz-ünnepségeire, a nyár jövetelével meghaló természetet szimbolizáló isten kultuszának megnyilvánulásaira vezethető vissza. Tudomásom szerint a hagyományos ünnepséget ma Iránban és a jelentős síita közösséggel rendelkező Irakban is betiltották, hogy elkerüljék a veszélyessé válható politikai indulatok gerjesztését.

A Próféta múlidja

E három hivatalos ünnepet szervesen kiegészítik a népi ünnepek, melyek elsősorban a Próféta és a szentek kultuszához kötődnek, tehát tartalmukban az iszlám eredeti hirdetésével ellentétesek. Mohamed annyira hangsúlyozta a saját emberi mivoltát, és tagadta az Isten és az emberek közötti közvetítők létét, hogy ezzel túlságosan nagy űrt hagyott az egyszerű hívők és Isten között, amit azok érthetően igyekeztek valamilyen módon kitölteni. Így alakult ki a Próféta személyének tisztelete, ami elsősorban születésnapjának, múlidjának megünneplésében nyilvánul meg. Ezt a muszlim év harmadik hava, Rabi al-avval 12. napján tartják. A központi mozzanat, a Korán-recitálás mellett, a Próféta cselekedeteiről szóló költemény felolvasása. Egyiptomban ez az ünnep ismét egy sajátos elemmel gazdagodik: a gyerekeket díszesen felöltöztetett cukorbabákkal ajándékozzák meg, ami ugyancsak egy régi iszlám előtti egyiptomi szokás továbbélését mutatja.

Érdekes módon a Próféta múlidját felülmúlják az iszlám olyan nagy, szentként tisztelt alakjainak egyiptomi múlidjai, mint Huszejn vagy Szajjida Zejnab (Fátima lánya). Ez megfelel az orthodoxia törekvésének is, mely ezeket a népünnepélyeket mindig ferde szemmel nézte, kényszerből ugyan elfogadta, de vigyázott, hogy ha már utat kell engedni a népi vallásos érzelmeknek, akkor ezeknek tárgya lehetőleg ne a Próféta személye legyen.

Ezek az általában 3-4 napos múlidok, melyek leginkább a keresztény búcsújáráshoz hasonlíthatók, óriási tömegeket mozgatnak meg. Fontos szerepet játszanak bennük a különböző szúfi (misztikus) rendek, akiknek képviselői vidékről is eljönnek Kairóba, hogy zászlóik alatt zenekísérettel felvonuljanak a népi negyedekben. Este és éjjel a közösségek tagjai összejönnek az utcákon felállított sátrakban, ahol elöljáróik fogadják és vendégelik meg őket. A népi áhítat kifejezési lehetőségének biztosítása mellett nem kevésbé fontos az a forgalom sem, amit az utcai kereskedők, alkalmi árusok bonyolítanak le. Az ünnepi étrendben a múlidok esetében is szerepet játszanak a különböző édességek, mint a szezámmagból készült szumszumijja, vagy a csicseri borsóból sütött hummuszijja. A nagy múlidokat szervesen kiegészítik a kisebb szentek múlidjai, melyek azonban nem lépik túl egy helység határait.

Helyi ünnepek

Végezetül nem lenne teljes az iszlám ünnepekről adott kép, ha nem utalnánk azokra a lokális ünnepekre, melyekben gyakran egy iszlám előtti szokás él tovább iszlamizált formában. Az egyik legérdekesebb példa ezekre az egyiptomi Csepp Éjszakája, a Lajlat an-Nukta, más néven az Áradás Ünnepe, Id al-Fajadán, amit a muszlim kalendáriumtól függetlenül, a kopt Báúna hónap 11. napján (június 17-én) tartanak. Az ünnep ugyanis szoros kapcsolatban áll a Nílus áradásával, ami általában mindig ebben az időszakban szokott elkezdődni, s az ősidőktől fogva alapvető fontossággal bírt az ország életében. Az elnevezésben a „csepp” utalás azokra a könnyekre, melyeket Ízisz hullatott a folyóba, mikor Oziriszt siratta, s ami a nép képzelete szerint az áradást elindította. A hatvanas évek végére azonban, az asszuáni nagy gát felépítésével mindez megváltozott: az állandó vízszint biztosítása kiiktatta az áradást az egyiptomiak életéből. Ezzel egy évezredes ünnep, melynek keretében egy díszesen felöltöztetett babát dobtak hajóról a Nílusba – régi emberáldozatok emlékeként – elvesztette létalapját.