Ugrás a tartalomhoz

História 2001-08

Glatz Ferenc , Puskás Ildikó , Kocsis Gabriella , Puskás Ildikó , Kertész István , Puskás Ildikó , Farkas Ildikó , Rostoványi Zsolt , Farkas Ildikó , Balogh András , Surányi Róbert , Bíró Zoltán, Sz. , Borhi László , Farkas Ildikó , Csaplár Krisztián , Jelen János

História

16. fejezet -

A középkori khmer fõváros

JELEN János

A középkori khmer főváros

Rövid összefoglalás jelent meg a História 2000/8. számában az egykori khmer főváros, Angkor történetéről és az azt kutató Angkor Alapítványról. Jelen János nagykövet alább arról számol be, miként került abba a helyzetbe, hogy diplomata létére – aki már egyetemi tanulmányai során Indokínára szakosodott – az Angkorral kapcsolatos kutatások részesévé válhatott. (A szerk.)

A mai Kambodzsa északnyugati részén, az ún. Nagy-tó (Tonleszap) közelében a középkorban évszázadokig virágzó politikai, vallási és kulturális központot, a romjaiban is csodálatos élményt nyújtó Angkort első ízben 1984-ben látogathattam meg mint a magyar–kambodzsai kulturális együttműködési megállapodást aláíró delegáció tagja. Az a két óra, amelyet itt, elsősorban Angkor Vatnak nevezett templomvárosa maradványai között eltöltöttem, életem meghatározó élményévé vált. Magyarországra visszatérve bevettem magam az MTA Keleti Gyűjteményébe, és mohó kíváncsisággal olvastam át az ott fellelhető szakirodalmat Angkorról és a khmerekről.

Így azután 1988-ban, következő kambodzsai utam alkalmával már sokkal több információval a tarsolyomban kerestem fel „álmaim városát”. Ezúttal már nyolc teljes napon át csodálhattuk a romvárost azóta elhunyt fotóművész barátommal, Hegyi Gáborral. A térség ekkor hadműveleti terület volt, vietnami megszálló csapatokkal. Ezek harcállásukat és központi híradóállomásukat éppen a khmerek egyik legszentebb hegyén (Phnombakheng), a középkori központi szentélyhez betonozva építették ki. Külön engedély birtokában, a híradóállomás magasba nyúló antennájába kapaszkodva kúsztunk fel a hegy tetejére, ahol teljes szépségében bontakozott ki előttünk mindaz, ami a középkori Angkorból megmaradt.

A ma Angkorba látogató magyar diplomata képzeletében együtt él a látvány a 13. századi kínai kollégája, Csou Takuan Angkorról készített világhírű feljegyzésével. „A városfal szabályos négyzet alakú, mind a négy oldalán kőtoronnyal. E székváros középpontjában aranytorony áll, körülötte húsz-egynéhány kőtorony, meg száznál is több kőkamra. Kelet felé aranyhíd vezet, két aranyoroszlánnal jobb és bal oldalán, s aranyból készült nyolc Buddha-figura áll a kőkamrák lábánál. (...) Az épületek látványa lenyűgöző, egymásba fonódó folyosók és fedett galériák kanyarognak, el-elrugaszkodva a szabályos rendtől. Abban az épületben, ahol a kormányzás ügyeit intézik, arannyal díszítik az ablakpárkányokat, s jobbra-balra tükrök borítják az ablakok mentén állított négyszöges oszlopokat, amelyek alsó részét elefántformára faragták.” (Ecsedy Ildikó fordítása.) E csodás épületeknek a kutatók szerint alig 8-10%-a maradt fenn. Minden, ami porlékony anyagból – fából, bambuszból, sárból – épült, mára elenyészett. Ami kőből, téglából istenkirályaik dicsőítésére, isteneik vagy helyi szellemeik lakhelyéül készült, többnyire megmaradt. Igaz, a hatalmas templompiramisokat a birodalom összeomlása után jórészt visszahódította a dzsungel.

Amikor 1992-ben az ENSZ felkérésére megint Kambodzsába utaztam, hogy részt vegyek a polgárháború lezárására nemzetközi felügyelettel szervezett általános választások előkészítésében, az a gondolat foglalkoztatott, hogyan tehetnénk Angkort ismét kulturális közkinccsé. Ekkor már műholdról készített felvételek segítették a romváros hajdani fejlődése egyes szakaszainak elkülönítését, és ritka szerencsés módon a kutatásokba hazánk is bekapcsolódott. Budapesten Csáki György és felesége az UNESCO megbízásából egy térinformatikai adatbázist hoztak létre azzal a céllal, hogy egységes rendszerbe foglaljanak minden fellelhető adatot Angkorról. A hazai érdeklődés felkeltésére hoztuk létre 1992 júniusában Göncz Árpád köztársasági elnök és Szihanuk király támogatásával az Angkor Alapítványt, amely szerteágazó programokban – pl. Csortos-Szabó Sándor 2000. októberi, majd Paulius Normantas 2001. májusi fotókiállítása a Közép-európai Egyetemen – népszerűsítette ezt a Magyarországon alig ismert civilizációt.

Nemsokára kapcsolatba kerültünk a legmodernebb technikát felvonultató űrrégészettel is. 1994 áprilisában a Discovery űrsikló rakterét megtöltő 10 tonnás berendezés különleges radarfelvételeket készített a Föld felszínéről. Felvételek készültek Angkorról is, majd ugyanez év októberében újabb űrsikló-felvételek kerültek az Angkor-kutatók kezébe. Ezek értékelése végett a budapesti székhelyű Angkor Alapítvány, Márkus Béla professzor nagyvonalú közreműködésének köszönhetően, önálló kutatóközpontot hozott létre Székesfehérvárott. Itt a magyar és külföldi szakemberek, közülük Kuszinger Róbert, Diószegi András, Ódor Szilvia és dr. Elizabeth Moore nevét kell feltétlenül kiemelni, megalkották a világon máig egyedülálló Angkor Térinformatikai rendszert.

A NASA földmegfigyeléssel megbízott kutatóintézetének eszköze lehetővé tette, hogy a radar különböző sávszélességű hullámait egy berendezésben egyesítve a környezet és az emberi beavatkozások nyomán mindig egyedi mikrokörnyezet fizikai tulajdonságainak szemmel és optikai berendezésekkel nem észlelhető sajátosságait látvánnyá alakítsa. A felvételek és dr. Moore kutatásai segítségével az alapítvány szakemberei több mint száz feltételezett őskori települést tettek láthatóvá ott, ahol az sem lát semmit, aki ezek közepén áll.

A munka nem állt meg. 1996-ban dr. Moore és az alapítvány kezdeményezésére repülőgépre telepített legmodernebb radarberendezéseket vetett be a NASA, hogy ezzel is segítse az Angkor körüli kutatást. Ez a módszer már topográfiai adatok, tehát az objektumok térbeli megjelenítését is lehetővé tette.

Most magyar részről egy átfogó javaslat készül: az összeszerelés alatt álló nemzetközi űrállomás programjába szeretnénk felvetetni a földfelszín legfontosabb civilizációs helyszíneinek folyamatos pásztázását. Az adatokat azután az érintett országok rendelkezésére bocsátanánk, hogy megóvhassák legfontosabb nemzeti örökségüket, és azt a világörökség elismert részévé tegyék.