BURUCS Kornélia
Amerikából jöttek
ÁMBRAFA – A 9–10 méter magasra növő fa Mexikó és Észak-Amerika keleti részén honos. A balzsamot adó növény az indiánok egyik legősibb sebforrasztója volt, a fa törzséből kifolyó, gumiszerűvé szilárduló, édeskés nedvét (sztórax) pedig fogromlás ellen használták. Európába a spanyolok hozták mint gyógyírt, kozmetikumot (kopálbalzsam).
ANANÁSZ – Dél-Amerika forró vidékeiről ered. Brazíliában és Guyanában gyakran a termőföldek körül ültették, ahol különösebb ápolás nélkül két év után termőre fordult. Európában csak üvegházakban nevelhető. Magyarországon már 1535 óta ismerték, de igazán csak az 1820–40-es években terjedt el a nagyúri kertekben.
BAB – Száz körüli faja a két félteke melegebb tájain egyaránt megtalálható volt. Külön faja a Dél-Amerikából származó ún. törökbab, mely tűzpiros virágai révén dísznövény is, de zsenge hüvelyeit, ízletes magvait csemegeként már az aztékok is ették.
BALZSAMFA – A perubalzsamfát már a mexikói indiánok ismerték, s a kérgéből szivárgó balzsammal légúti megbetegedéseket, reumát gyógyítottak. Kontinensünkre a spanyolok révén került, s főleg a bőrgyógyászatban, kozmetikai iparban terjedt. Sőt, a 16. század óta a katolikus egyház Arábia illatos növényei helyett (mekkabalzsam, tömjén, mirha) a balzsamfa nedvét használta a szent kenetek illatosítására.
BANÁN – Jóllehet a közhiedelem Amerikához köti, a banán feltehetően ázsiai eredetű, amely a szél szárnyán és a tengeráramlással terjedt szigetről szigetre, majd talán arab kereskedők közvetítésével Afrikába. Innen portugál hajósok vihették 1500 táján a Kanári-szigetekre, s tovább San Domingo, majd Dél-Amerika felé. Új hazájában az egyik fő terménnyé vált (banán-monokultúra). A legtöbb banánt Brazíliában termesztik, míg a legnagyobb exportőr Ecuador, Honduras, Costa Rica és Panama.
BURGONYA – Őshazája Dél-Amerika, ahol az Andokban sem vadon termő, hanem keresztezett formában termesztették. A gumós növényt, a hozzá hasonló édesburgonyával és maniókával együtt kenyérként fogyasztották az indiánok. Európába 1560–1570 között került spanyol közvetítéssel, s lassan terjedt Itáliában, Németalföldön, majd Belgiumban, Németországban és Franciaországban (Bourgogne-hegyvidék). A „szegények kenyere”-ként a parasztok körében évszázadokon át helyettesítette a fő táplálékot, a rozskenyeret. Magyarországra feltehetően Franciaországból került, amit a burgonya névadás is jelez. A krumpli azonban rendkívül lassan honosodott meg nálunk. Budán még 1654-ben is letartóztattak Németországból hazatért protestáns deákokat, akiknek tarisznyájában burgonyára bukkantak. A „sváb tök” az 1760-as évektől terjed, de még a 19. század közepéig is csak szükségből termesztik parasztjaink. A burgonyát Ázsiában, Indiában, Ausztráliában az angol gyarmatosítók honosították meg. A kukoricával, paradicsommal, paprikával, babbal együtt forradalmasította az európaiak, sőt az ázsiaiak étkezését is, hozzájárult az éhínség és a járványok csapásainak csökkentéséhez.
CUKORNÁD – 12 faja közül 3 Amerika, a többi a forró égöv más területein él. A 3–6 m-re megnövő, nádtermetű növény hosszú, keskeny levelei magas cukortartalmúak. Európában a cukor a 16. században még orvosságnak számított, s még a 17. században is csak luxuscikknek. A 18. századtól lett tömegfogyasztási cikké. Eleinte Brazíliában (cukormonokultúra), majd az angol és francia Antilla-szigeteken honosították meg az ültetvényeket.
DOHÁNY – Közel 40 faja Észak-, Közép- és Dél-Amerikában honos. Már Kolumbusz találkozott vele. Útinaplójában leírja, hogy a bennszülöttek a moszkitó szúnyogok csípései ellen összesodort dohányleveleket szíva füstöltek. Emellett orvosi célokra, sebfertőtlenítésére, kábítószernek használták. A dohány a férfiasság jelképe is volt, egyes indián törzseknél az ifjak férfivá avatásának ünnepén használták. Dohányt mással elszívni egyben a barátság jele volt; Kolumbuszt is dohánnyal kínálták a bennszülöttek. Európában az 1570-es évektől orvosságként, csodafűként keresik; Jean Nicot (róla nevezték el a nikotint), Franciaország portugáliai nagykövete dohányport küldött Medici Katalinnak fejfájása ellen. Spanyolországból elterjedt a dohányzás szokása is. Eleinte a tubákolás hódít: a finom porrá őrölt dohányt az orron keresztül felszippantották. Számos sikertelen kísérlet történt visszaszorítására: a tubákolást, dohányzást 1624-ben VIII. Orbán pápa egyházi átokkal sújtotta, melyet csak száz év múlva vontak vissza, Oroszországban pedig orrcsonkítás várt a tévelygőkre (1634). Magyarországon az 1560-as években tűnt fel a dohány; az 1670–80-as években Erdélyben is szigorú törvényeket hoztak a dohányzás ellen. A tiltások ellenére a dohányzás minden rendű, rangú férfi, sőt nők életszükségletévé lett, s ez befolyásolta leginkább az Óvilág szokásait.
FÖLDIMOGYORÓ – A magas fehérjetartalmú, növényi olajban gazdag, ízletes magvak a dél-amerikai indiánok ősi tápláléka volt. A világ 1547-ben, Oviedo leírásából szerzett tudomást róla. A spanyolok először Mexikóban honosították meg. Magellán szintén ismerte, nagy hajórakományokkal szállította a Fülöp-szigetekre. Innen hamarosan átkerült Japánba, Indiába, Kínába, s mire Európába eljutott, már kínai diónak nevezték. Később kapta az amerikai mogyoró nevet. Olaja étkezési célokra és halkonzerválásra használható, pörkölt magja pedig kitűnő csemege.
INDIGÓ – A Távol-Kelet mellett Közép-Amerikában is őshonos. Termelése elsősorban a francai Antillákon virágzott, de Észak-Amerikában, Haitin és Venezuelában is elterjedt. A learatott növényt vízben áztatva, fagerendákkal préselik, s így nyerik ki a festékként használt indigót. A vele színezett pamutszövet, len- és kendervászon színtartó (kékfestés). Napjainkban széles körben elterjedt viselete az indigókék „farmer”.
KAKAÓ – A 10–15 m magas örökzöld kakaófa mandula nagyságú, vörösesbarna magját – melyet Linné „istenek tápláléká”-nak nevezett – már az azték és a maya indiánok nagy becsben tartották: a kakaóbabot hosszú ideig pénzként használták. Emellett a mexicói indiánok a megőrölt magokat vízzel, kukoricaliszttel keverve, vaníliával, fahéjjal, mézzel ízesítve italként is fogyasztották (csokoládé). A kakaó és a csokoládéfogyasztás a spanyolok révén került Európába, s terjedt el Portugáliában, Olaszországban, Franciaországban, majd Svájcban, Hollandiában, Németországban és Angliában, ahol a 18. században már kakaóklub is működött. Az olajban gazdag, s ezért nehezen emészthető kakaóőrleményből a hollandok könnyen oldódó kakaóport készítettek, így a kakaó is hozzájárult az európai konyhaművészet átalakulásához.
KAUCSUKFA – A száznál több fajhoz tartozó kaucsuknövények Mexikóban és Dél-Amerikában honosak. Megcsapolt törzsükből gumiszerűvé szilárduló tejnedv szivárog. A kaucsukra mint különleges anyagra először La Condamine hívta fel a figyelmet, 1751-ben. Az új anyagot kezdetben csak radírozásra használták. Hódító útjára a 19. század második felétől indult, amikortól a vulkanizált, szarusított gumik felhasználása elterjedt. A kaucsukot évszázadokig a vadon termő növényekből nyerték, de a rablógazdálkodás miatt az angolok Indiában, a németek afrikai gyarmataikon is termeszteni kezdték.
KININ – Az örökzöld levelű, illatos virágú kininfa 30–40 faja Dél-Amerika keleti részein honos. A kérgéből kivont kinint az inkák a malária ellen használták. Az európaiak azonban csak kalandos előzmények után ismerték meg jótékony hatását. 1630-ban az ecuadori helytartó egy bennszülött tanácsára használta makacs hideglelése ellen. Spanyolországba a jezsuiták vittek kininkérget 1649-ben, innen került át Rómába. A kinin XIV. Lajos francia király uralma alatt terjedt el széles körben, aki 1679-ben egy angol orvostól vásárolta meg mint hideglelést gyógyító titkos szert.
KOKACSERJE – A kokacserje leveleit, a benne levő izgató és bódító alkaloida miatt, a dél-amerikai indiánok éhség és fáradtság ellen rágták, valamint operációknál érzéstelenítésre használták. Európában érzéstelenítő hatását csak 1884-ben, a bécsi Koller fedezte fel. Ecseteléssel az orr, száj, garat, szem, fül, húgyhólyag fájdalmait enyhítették, illetve a sebészek operációknál, foghúzásnál használták. A kokain azonban hamarosan veszedelmes kábítószer lett.
KÓKUSZPÁLMA – A 20-30 m-re növő, 100–150 évig is elélő növény őshazája ugyan Ázsia, de a szél és a hullámok révén a trópusi vidékeken már a 15. század előtt meghonosodott (Kókusz-szigetek). Dél-Amerikában több mint 30 faja él. A fa 8–10 éves korától az év minden szakában 100–150 elefántcsont keménységű diót érlel. A növény minden részét hasznosítják. Az éretlen dió teje frissítő, erjesztve erős szeszesital. A magon belüli vastag, fehérjedús bele (kopra) rendkívül tápláló, ebből készül a kókuszreszelék is. A dió csontkemény héjából esztergályozással edény, kanál, lámpa, gomb, dísztárgyak, szenesítve faszén, leveleiből a kunyhók teteje, kosár, ernyő, kalap, a magról lefejtett durva, rostos anyagból az elnyűhetetlen kókuszszőnyeg, lábtörlő, halászháló, kefe, söprő, fájából pedig épület, bútor készíthető.
KUKORICA – A dohány és a burgonya mellett a kukorica gyakorolta a legnagyobb hatást az Óvilág szokásaira, mezőgazdaságára. Hazája Mexikó, ahol csak termesztve fordult elő. Kolumbusz először kölesfélének vélte, majd az árpával keverte össze. A maya indiánok főve, sülve, kásává főzve s kenyérnek sütve fogyasztották, zsenge csöveit egészben is rágcsálták. Az emberi táplálékul, állati eledelül (s később ipari célokat is) szolgáló növényt Kolumbusz már első útja alkalmával hazahozta, mégis évtizedek kellettek az új kultúra meghonosodásához. Az olaszok révén sok helyen törökbúzának nevezték, mivel idegen volt a keresztény világtól, jóllehet semmi köze sem volt a törökökhöz.
NAPRAFORGÓ – Több mint 50 faja Amerikában honos; magját itt kenyérbe is sütik. Európába Mexikóból került. Magyarországon sokszor a kukoricaföld szélére ültették a kevés gondozást igénylő növényt, másutt mocsaras helyekre is, hogy a klímát javítsa.
PAPRIKA – Közép- és Dél-Amerikából származó fűszer- és zöldségnövény, melyet Kolumbusz orvos útitársa említ 1494-ben. A piros, sárga, zöld, lilás színű, édes húsú vagy erős paprikafélék termesztése és fogyasztása minden kontinensen elterjedt. Nyersen, főve vagy sütve savanyúságok, saláták, mártások, köretek alkotórésze. Magyarországon termesztése már az 1580-as évektől elterjedt. Orvosságnak is használták, reumatikus megbetegedések ellen.
PARADICSOM – 3–4 faja Dél-Amerikában honos. A 16. század elején került Európába, de itt sokáig csak dísznövényként ültették. Korabeli füveskönyvek perui almaként, szerelmi- vagy aranyalmaként nevezik. Gyümölcsét mérgezőnek, egészségtelennek tartották. Ki gondolná, hogy étkezési célokra csak a 20. századtól terjedt el szélesebb körben.
TÖK – A kedvelt főzelékféle Amerika meleg tájain honos. Innen származik a közönséges vagy úritök, mely vadon nem, csak termesztve fordult elő. A perui azték sírleletekben a puha levelű, dinnyeszerű termésű, pézsmaillatú pézsmatök magjait is megtalálták.
VANÍLIA – A több méter magasra megnövő kúszónövény Mexikó keleti részein őshonos. (Trópusi tájakon másutt is termesztik, gyakran a kakaófa kérgére telepítve.) 20–30 cm hosszú, lapos, hüvelyszerű terméséből szárítással nyerik ki az illatos vanília fűszert.
