Ugrás a tartalomhoz

Szántóföldi növények vetőmagtermesztése és kereskedelme

Izsáki Zoltán

Mezőgazda Kiadó

10. fejezet - 9. Szántóföldi növények vetőmag-termesztési technológiája

10. fejezet - 9. Szántóföldi növények vetőmag-termesztési technológiája

9.1. Gabonafélék

9.1.1. Búza (közönséges búza, tönköly búza, durumbúza)

9.1.1.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

Magyarországon a gabona felhasználásával kapcsolatosan elsőként a kenyérgabonára – ezen belül is elsőként a búzára gondolunk, minősége alatt pedig általában a kenyérgabona minőségét, így a malom- és sütőipari minőségét értjük. Ezzel szemben az összes megtermett gabonának csak mintegy 10%-át fogyasztjuk humán táplálékként belföldön, amit ha kiegészítünk a közvetett formában nagyrészt élelmezési végcélú ipari felhasználással is (keményítő, szeszgyártás, vitális glutin, izo-cukor stb.) akkor is csak mintegy negyedét fogyasztjuk el. Az összes megtermett gabonán belül igen jelentős mennyiséget tesz ki a vetőmag (9.1. ábra).

9-1. ábra - A gabonatermés felhasználásának megoszlása Magyarországon (%)

A gabonatermés felhasználásának megoszlása Magyarországon (%)


Az összes gabona közül legnagyobb vetésterülete a búzának van. Magyarországon az elmúlt évszázad során – egyes természeti vagy társadalmi katasztrófájú éveket nem számítva – a búza vetésterülete 1,1–1,3 millió ha között volt. Ennek a vetésterületnek a vetőmagigénye 200–300 ezer t évente. Valójában ennél sokkal több búzavetőmagot termesztünk. Ennek oka kettős. Egyik az exportra történő termelés. Búzavetőmagot azonban csak kisebb mértékben exportálunk, akkor is csak magasabb szaporulati fokú anyagot. Általában a búzánál – ellentétben más növényekkel (pl. hibrid kukorica, egyes pillangósok) – sosem alakult ki történelmileg olyan jelentősebb vetőmag-termesztési szerkezet, amely valamely idegen ország vetőmagjának magyarországi termelésére irányult volna. Vetőmagexportunk csaknem minden esetben a búzanemesítés sikerének, egyes magyar búzafajták külföldi elismerésének és forgalomba hozatalának közvetlen következménye volt. A hazai igényeket jelentősen, esetenként többszörösen meghaladó vetőmagtermelés másik oka a búzavetőmag-termesztés sajátságos gazdasági szerkezetében rejlik. A mezőgazdasági árutermelés általában, a vetőmagtermelés pedig különösen hajlamos a túltermelésre. Minimális jogi és szakmai-gazdasági korlátokat leszámítva ma Magyarországon a búza vetőmagpiaca lényegében liberalizáltnak tekinthető. Ez egyrészt folyamatos túltermelést eredményez, másrészt illegális (ún. „fekete”) forgalmazáshoz vezet. A kettő eredője a roppant alacsony vetőmag-felújítási arány.

9.1.1.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A búza az emberiség egyik legnagyobb területen termesztett és egyúttal egyik legértékesebb gabonanövénye. Valójában búza alatt több növényfajt és ezen belül is számos változatát értjük. Megkönynyítendő a tájékozódást, a 9.1. táblázat adatai áttekintést adnak a búza genetikai hovatartozásáról.

9-2. táblázat - A búza termesztett fajtáinak száma Magyarországon

 

Diploid (2n = 14)

A genom

Tetraploid (2n = 28)

AB genom

Hexaploid (2n = 42)

ABD genom

Vad búzák

T. boeticum

(aegilopoides)

T. dicoccoides

T. timopheevi

 

Pelyvás búzák

T. monococcum

T. dicoccum

T. aestivum ssp spelta

T. aestivum ssp vavilovi

Csupasz búzák

 

T. durum

T. turgidum

T. turanicum

T. polonicum

T. carthlicum

T. aestivum ssp vulgare

T. sphaerococcum

T. compactum


A búza fajtáit fajonként és érésidő csoportonként sorolja be az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. Az OMMI az elismert növényfajtákat évente a Nemzeti Fajtajegyzékben teszi közzé, megjelölve az adott fajta fajtajogosultját, fajtafenntartóját, illetve képviselőjét. Magyarországon az 1996. évi CXXXI. törvény előírja az államilag elismert növényfajták termesztésének és forgalomba hozatalának kizárólagosságát. Vetőmagtermesztést csak az folytathat, aki jogosult az adott növényfajta szaporítására, és ezt a jogát az OMMI elismerte, tevékenységét ellenőrzi, valamint a megtermett vetőmagot minősíti. Hazánkban a búza alábbi fajainak és azon belül éréscsoportjainak vannak elismert fajtái (9.2. táblázat). Lényegében elmondható, hogy Magyarországon kis kivételtől eltekintve csaknem kizárólag őszi búza termesztése folyik.

9-3. táblázat - A búza jelentősebb betegségei

Búzafaj

Érés csoport

Fajták száma (db)

Őszi búza (Triticum aestivum)

korai érésű

48

Őszi búza (Triticum aestivum)

középérésű

41

Őszi búza (Triticum aestivum)

késői érésű

16

Tavaszi búza (Triticum aestivum)

 

5

Tönkölybúza (Triticum spelta)

 

1

Őszi durumbúza (Triticum durum)

 

11

Tavaszi durumbúza (Triticum durum)

 

4

Összesen

 

126


A búza a Poaceae (Gramineae) család Triticum nemzetségébe tartozó, a 9.1. táblázatban ismertetett fajokba sorolható egyszikű kalászos gabonanövény. A növény habitusa genusának megfelelő. Magjából a kelést követően ún. bokrosodási csomót fejleszt, amelyből több produktív hajtás kialakítására képes. A növény kifejlett állapotában 0,8–1,5 m magasságú. Levélzetét a szárcsomókból eredő levélhüvelyeken alakítja ki. A levélhüvely és a levéllemez találkozásánál a fajra jellemző méretű nyelvecske és fülecske található.

A kalászos növények virágzata botanikailag egy füzéres füzér. Gabonanövényeink, így a búza füzérvirágzatának tengelyén is rövid füzérkék sorakoznak. A virágzat tengelye a fajonként eltérő alakú, azokra jellemző, hullámos lefutású kalászorsó. Ennek kiszögellésein, a kalászpadkákon ülnek az egyes füzérkék, vagy triviális nevükön a kalászkák, amelyeket két-két pelyvalevél véd. A kalászkákon belül 3–5 virág van. A búza öntermékenyülő növény – hím és nővirágzata egy kalászkán belül helyezkedik el.

9.1.1.3. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

Az őszi búza Magyarország egész területén sikerrel termeszthető. A termés nagyságát, minőségét azonban nagymértékben meghatározza a termőhely talajának típusa, annak kultúrállapota, az időjárási viszonyok és végül, de nem utolsósorban az alkalmazott termesztéstechnológia.

Talaj tekintetében a búza a termesztett szántóföldi növényfajok közül az igénytelenebbek közé tartozik. Lényegében a legtöbb talajtípuson megterem a homoktól a nehéz agyagig. Legjobban a középkötött mezőségi talajokat kedveli, a csernozjomokat, a barna erdőtalajokat. A talaj típusánál fontosabb annak kultúrállapota. A búza igényli a jó vízgazdálkodású talajt. Fajtától függően kevésbé jól viseli a belvizet és az időszakos vízborítást. Megfelelő talaj esetében, fejlett állapotban ugyanakkor jól tűri az aszályt. A szélsőséges talajok közül a laza talajok kedvezőtlenebbek a kötöttebbeknél. A sziket a többi kalászos gabonánál jobban tűri, de jó termést ezeken a talajokon nem lehet várni.

A lejtős, erodált, sekély termőrétegű, köves, kavicsos talajok, valamint a heterogén táblákban nagyobb a termelés kockázata. Az ilyen táblákat célszerű a vetőmagtermesztésből kivonni.

Magyarország éghajlata összességében kedvező a búzatermesztéshez. A búza általában jól tűri a hőmérsékleti szélsőségeket; az aestivum fajták –25 és +40 °C fok közötti tartományban termeszthetők, a durumbúzák télállósága ettől szerényebb. A búza csapadékigénye mintegy 400–500 mm, vagyis a legaszályosabb területeken is megterem. A mennyiségen túlmenően azonban fontos a csapadék megoszlása. Áttelelését befolyásolhatja száraz ősz esetén a hiányosan kelt vetés, a téli hótakaró nélküli időszakosan –18 °C foknál is hidegebb tél, valamint a tavaszi felfagyást előidéző vizes talaj. A szárazabb tavasz, valamint a búza generatív fázisában, május–júniusban fellépő aszály termékenyülési és termésképzési problémákat okozhat. A kifejlett növény károsítását okozhatja a megdőlést kiváltó májusi és júniusi viharos szél. A betakarítást késleltetheti, illetve a betakarított szemek minőségét ronthatja a nyári esős időjárás. Különösen a megázott, majd újra kiszáradt szemek veszíthetnek minőségi mutatóikból, illetve csírázóképességükből. A június végi kánikula tejeséréskor szemszorulást okozhat, és pergéshez vagy betakarítási veszteséghez vezethet.

Termése szántóföldi termőhelyenként az alábbiak szerint alakulhat:

I. középkötött csernozjom 4,0–8,6 t/ha,

II. középkötött erdőtalajok 3,5–8,0 t/ha,

III. kötött réti talajok 3,5–7,5 t/ha,

IV. laza és homoktalajok 2,5–5,0 t/ha,

V. szikesek 3,0–6,0 t/ha,

VI. sekély termőrétegű talajok 3,0–5,6 t/ha.

9.1.1.4. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. Mint a megelőző termőhelyi igényeket taglaló szakaszból is kitűnik, a búza nem tartozik az igényesebb növények közé. Természetesen ez a vetőmag termesztésére csak feltételesen igaz. A kalászos gabonák, így a búza esetében is axiómaként kell elfogadnunk, hogy a vetőmagtermesztés egyik leglényegesebb feltétele az egyenletes növényállomány, amely képes kiegyenlített magkötésre és biztosítja a magvak közel azonos fejlődését és érését. Ennek megfelelően a területi és az agronómiai homogenitás szempontjai szerint szükséges a vetőmagtermesztő táblát megválasztani.

A termőhelyi kategóriák szerint lényegében csak a csernozjomtalajok, valamint a jobb erdőtalajok tekinthetők ideálisnak. Fontos a tábla kiválasztásánál annak mérete, és kultúrállapota is. Az apró, tagolt táblák használata kerülendő. A forgók, a szegélyhatás, a táblát övező spalétok, árkok és egyéb ruderáliák egyaránt kockázatot jelentenek a vetőmagtermesztésre.

Fontos szempont a tábla domborzata. Ideális esetben a terület legyen sík, célszerűen 2%-nál nagyobb lejtő ne essen a vetőmagtermesztő területre. A víznyomásos, belvízveszélyes területeket ki kell hagyni a vetőmagtermesztésből.

Izolációt a búza, öntermékenyülő lévén, nem kíván. Általánosan 2 m elválasztósáv kihagyása szokásos az egyes vetőmagtermesztő táblarészek között. Némely gazdaságokban ennek a kétszeresét is alkalmazzák, biztonsági okokból.

Elővetemény, növényi sorrend. Legjobb előveteményei a nyár folyamán (július elejétől augusztus közepéig) betakarított növények, ezek közül is elsősorban valamennyi hüvelyes növény. Kivétel lehet ez alól szárazabb nyár és ősz esetén a szója, amennyiben öntözésben nem részesült.

Kiváló előveteményei a keresztesvirágúak, így a repce, a mustár, az olajretek, továbbá az olaj- és rostlen, a kender, a júliusig feltört, de nem gyomos lucerna, a vörös here és az egyéb pillangósok, az illóolajat adó egy- vagy kétéves dudvás szárú gyógynövények.

Jó előveteményei intenzív szántóföldi növénytermesztési viszonyok között a szeptember 10-ig betakarított korai érésű napraforgó, a szemeskukorica, a silókukorica, továbbá a maghozó cukorrépa és az augusztus végéig betakarított, kerti magnak termesztett növények. A burgonya, a paradicsom, a hagyma, az étkezési és a fűszerpaprika, a nyári és a kora őszi betakarítású egyéb szántóföldi zöldségek szintén jó elővetemények. Előnyük, hogy visszahagyott szár- és gyökérmaradványaik átmenetileg növelik a talaj szervesanyag-tartalmát és javítják a talaj tápanyag-szolgáltató képességét. Közepes elővetemény általában a szeptember második felében betakarított szemeskukorica.

Rossz elővetemények az október 1. után betakarított növények. Ez nem zárja ki, hogy ha jó magágy készíthető, akkor ne vessünk közepes vagy rosszabbnak tartott elővetemény után is búzát, vetőmagtermesztésnél azonban lehetőség szerint kerüljük. Ne vessük július után feltört gyomos lucernába, gyeptörésbe, évelő gyógynövény feltört tarlójába, cirokfélék után. Őszi árpa, rozs, tritikálé után kenyér- és vetőmagbúza ne következzék.

Önmaga után nem vethető. Ez ugyanis vetőmag-minősítési szempontból kizáró tényező. Egy eset lenne csak lehetséges, de ennek csak elméleti jelentősége van: azonos fajta magasabb szaporulati fokú vetőmagja után. Kórtani szempontból azonban ez sem tekinthető ideális megoldásnak.

Még egy fontos szempontja van a vetőmagtermesztésnek az elővetemény megválasztása tekintetében: egy szaporítási tétel minden esetben azonos táblába kerüljön, és azonos legyen annak előveteménye is. Számos vetőmag-termesztési kudarc oka a gyakorlatban az azonos táblán belüli eltérő elővetemény okozta termesztési bizonytalanság, amelynek oka általában a tápanyagellátásban, az ellenőrizhetetlen növénykórtani és herbológiai viszonyokban keresendő.

Talaj-előkészítés. A búza az alapozó talajmunkákra kevésbé igényes, de termesztéséhez a magágy minősége annál fontosabb.

Nincs szükség külön alapozó talajmunkára. A nyáron betakarított elővetemények és melléktermékek betakarítása után (kivéve repce, mustár, zöldségnövény-maradék, amit célszerű felaprítani, hogy ne akadályozza (főleg száraz talajon) a talaj-előkészítést. A talaj-előkészítés feladatai a következők:

  • sekély tarlóhántás és lezárás (célja a gyommagok és az elpergett kultúrnövénymagvak kicsírázásának és kelésének elősegítése);

  • a hántott tarló ápolása és elmunkálása akkor, amikor a gyomok még nem kötöttek magot;

  • kombinátoros magágykészítés szeptemberben.

E talajmunkák művelési mélysége változik attól függően, hogy száraz vagy nedves, továbbá kötött, középkötött vagy laza, esetleg könnyű homok a tábla talaja. Kötött, száraz réti talajon a talajmunka célja csak a tarlómaradványok bedolgozása, az elmunkálással a rögök minél jobb aprítása legyen, hogy eső után mind a gyomok magvai, mind a kultúrmagvak kikeljenek. Megkésett kelésű gyomokat, árvakelést ne hagyjunk 2–3 hétnél tovább zöldellni. A talajba tárcsával bekevert vagy aláforgatott, zsenge zöld anyag, hengerrel gondosan zárva, kiváló magágykészítést tesz lehetővé szeptemberben.

Középkötött mezőségi és erdőtalajon középnehéz tárcsával hántsuk meg sekélyen a tarlót, és gyűrűshengerrel zárjuk. A gyomokat kelésük után tárcsával vagy ásóboronával keverjük a talajba. Ha augusztus második felében talajunk kizöldül, a tarlóápolást ismételjük meg.

Homokon – függetlenül a nedvességi állapottól – tárcsázásokkal műveljük a talajt, és minden munka után alapos és gondos záró hengerezés következzék. Ha nincs nagy átmérőjű gyűrűs henger, a simahenger után fogassal a felületet hullámossá kell tenni.

Az augusztus elején betakarított elővetemény után rendszerint csak tarlóhántásra kerül sor. Amennyiben, ha ezután a kikelt gyomok még augusztusban magot is kötnének, a tarlóápolás ne maradjon el. A szeptember elején betakarított növények után a táblán maradt szalmát vagy szárat aprítsuk fel, és tárcsával keverjük a talajba. Hogyha a talaj száraz és rögös marad, rögtörőzzünk, s ha kell, ezt többször is ismételjük meg. A szeptember végén és októberben betakarított gyommentes cukorrépa után a talaj egy- vagy kétszeri tárcsázással és fogasolással vetésre alkalmas állapotba hozható. Kukorica után, ha a szár nem került betakarításra, azt aprítsuk fel és utána a szántás is végezhető. Nyáron feltört lucerna után rendszerint többször megismételt munkával kell és lehet jó magágyat készíteni.

A kellő időben és minőségben végzett nyári munkák után a magágykészítés eszköze a kombinátor. Kötöttebb talajokon, száraz őszön, ha nincs meg a feltétele a jó magágykészítésnek, talajmarózzunk sekélyen, hogy „porba vetéssel” kerüljön a vetőmag a talajba.

Tápanyagellátás. A növénytáplálást illetően a vetőmagtermesztés igényei azonosak az árutermesztésével. Alapelvként kell elfogadni, hogy egészséges és egyenletes növényállományt csak akkor kaphatunk, ha annak tápanyagigényét maradéktalanul kielégítjük.

Egy tonna szem és a hozzátartozó szalma – mint melléktermék – a talajból országos átlagban a következő tápanyagokat veszi fel:

nitrogén (N) 27 kg

foszfor (P2O5) 11 kg

kálium (K2O) 18 kg

mész (CaO) 6 kg

magnézium (MgO) 2 kg

A foszfor- és a káliumtartalmú műtrágya nyáron betakarított elővetemény után a hántott tarló ápolása előtt már kiszórható és a tarlóápolással kerüljön bedolgozásra, de lehet kiszórni a magágykészítés előtt is. A nitrogénműtrágya számított adagjából a magágyba csak starternyit kapjon. Jó elővetemény esetén 15–20 kg, nagyobb gyökér- és tarlómaradványt visszahagyó őszi betakarítású növény után 25–50 kg N-t juttassunk a magágy készítésekor. Tavasszal a megmaradt adagot két részletben adja ki a legtöbb termesztő. Ennek egyharmadát közvetlenül a tél végén indító fejtrágyának, kétharmadát pedig március végén vagy április elején a vegyszeres gyomirtással. Mezőségi és erdőtalajon a tavaszi fejtrágya jó kultúrállapotú középkötött talajon egyszerre is kiszórható. A búza lombtrágyázására csak kivételes esetben kell sort keríteni. Maga a lombtrágyázás inkább csak az egyes hiányban lévő mikroelemek pótlását hivatott biztosítani. Kerüljük az ismeretlen hatóanyag-tartalmú kombinált készítmények használatát.

Vetés. A vetőmagtermesztés során a fajta megválasztását nyilvánvalóan elsődlegesen gazdasági szempontok diktálják. Cél a kurrens, jól forgalmazható fajta vetőmagjának termesztése. Nem árt azonban a következőket is szem előtt tartani.

Az őszi búzákat érésidő szerint korai, közép- és kései érésű csoportba soroljuk. Általában biztonságosabb, ha több fajtát vetünk, de ez nem mindig lehetséges, hiszen a vetőmagtermesztés szerződéses szerkezetben folyik. Fontos, hogy egy gazdaság, illetve egy vetőmagüzem vonzásköre csak szálkás, illetve szálkátlan búzát vessen.

A gombás betegségek ellen a csávázás kötelező. Napjainkban új jelenség az ún. „biovetőmagok” előfordulása. Ilyen is van, azaz olyan vetőmagvak, amelyek védelmét kémiai szerek nélkül, rezisztenciával, különleges előkészítéssel, illetve tárolási körülmények révén oldják meg. Ezt azonban minden esetben a forgalmazónak igazolnia kell. Mai szakmai tudásunk szerint a búzatermesztésben, akár áru-, akár vetőmagtermesztésről van szó, a csávázás nem nélkülözhető.

A búza vetésére október első két dekádja a legalkalmasabb. A vetőmagtermesztésnél az árugabona-termesztésben alkalmazott 5–5,5 millió csíra helyett tanácsos mintegy 10%-kal kevesebbet vetni. Vetésmélység 4–6 cm. Módjai a következők:

  • gabona-sortávolságra,

  • gabona-sortávolságra művelőúttal.

Minden esetben szükséges szelekciós utat, ún. „idegenelő utat” hagyni. Ennek többféle megoldása is lehetséges. Legcélszerűbb 1–1,5 m távolságra kialakítani, ugyanis ily módon két egymás mellett haladó ember képes a kettejük közötti sávot biztonsággal áttekinteni. Sok gazdaság alkalmaz 2 m-es távolságot, ez azonban kevésbé megbízható.

Vetés után a nedves vagy a nyirkos magágyat magtakarófogassal járassuk meg, a száraz talajt hengerezzük. Későn betakarított növény után, kiszáradt talajba kivételesen „porba” is vethető. A búza a középkötött talajok egy részén talajművelés nélkül is vethető, ha a termőréteg pórustérviszonyai jók, a tápanyagok biztosítottak, s rendelkezünk e célra gyártott, ún. direktvető géppel.

Növényápolás, növényvédelem. A búza általában nem igényli a vetések ápolását. Néhány esetben azonban szükséges a mechanikai beavatkozás. Huzamosabb, megkérgesedett felületű hóborítás káros hatását töretéssel, megjáratással lehet csökkenteni. Tavasszal, amennyiben a búza felfagyott, hengerezni kell. Ugyancsak hengerezéssel szükséges a hóolvadás, illetve az esetleges vízborítás következtében létrejövő cserepesedést megszüntetni. Magyarországon ritkaságszámba megy a hópenész (Fusarium nivale) előfordulása. Megjelenése esetén fogasolással lehet ellene védekezni.

Gyomirtás. A búzavetőmag-termesztésben az árugabonánál szokásos védekezési módok alkalmazhatók. Fokozottan kell figyelni az állomány gyomirtására, különösen abban az esetben, ha a vetőmag szempontjából károsnak minősülő, nehezen tisztítható magvú növények vannak jelen az állományban: pl. apró szulák (Convolvulus arvensis), repcsényretek (Raphanus raphanistum), vadzab (Avena fatua, A. sterilis, A. ludoviciana) és a galajfélék (Galium ssp).

A gyomok ellen alapvetően a helyes talaj-előkészítéssel és megfelelő agrotechnikával védekezhetünk. Ezek kiegészítője szükség szerint a vegyszeres gyomirtás. Búza esetében preemergens szereket kevésbé alkalmazunk. Gyomosodás esetén a gyomfajok összetételének megfelelően posztemergens állománykezeléseket szükséges végezni. A szerek megválasztása esetén figyelembe szükséges venni a termesztett búzafajta herbicidérzékenységét is. A búzafajták herbicid-toleranciája nagymértékben eltérő lehet. A helytelen dózisú, illetve kijuttatási idejű herbicid fitotoxikus hatásokat válthat ki – ilyen pl. a perzselés vagy az ablakos kalász, amikor a kalászban egy-egy kalászka nem termékenyül. A vetőmagtermesztésben fokozott gondossággal kell eljárni az állománypermetezéseknél. Mind az átfedés, mind a sávelhagyás adott esetben veszélyeztetheti a vetőmag minősítését. A pontos herbicidhasználatot elősegítheti a művelőutas termesztés.

Betegségek. A főbb betegségek ellen csávázással és gombaölő szerekkel való permetezéssel védekezzünk. A lisztharmat elleni hatásos védekezés több betegség fellépését is háttérbe szoríthatja. Leggyakoribb betegségei a szár- és levélrozsdák, az üszöggombák, ritkábban a szártőbetegségek, a torsgomba. A búza jelentősebb betegségeit, azok előfordulásának gyakoriságát és a kártétel valószínű mértékét a 9.3. táblázat foglalja össze.

9-4. táblázat - A búza jelentősebb kártevői

Betegség

Taxonómiája

Gyakorisága

Kártétele

Porüszög

Ustilago tritici

10 évente

10–20%

Kőüszög

Tilletia foetida

10 évente

20–60%

Szárrozsda

Puccinia graminis

5 évente

20–50%

Levélrozsda

Puccinia recondita

3 évente

10–15%

Llisztharmat

Erysiphe graminis

minden évben

5–10%

Fuzáriumok

Fusarium nivale,

F. graminearum

2–3 évente

10–20%*

Torsgomba

Ophiobolus graminis

eseti

a fertőzött terület egésze

Szártörőgomba

Cercosporella herpotrichoides

eseti

10–20%


* a veszteség mellett a termés megmaradó része is fertőződik, és általában eladhatatlanná válik

A kártevők ellen a legjobb védelem a megelőzés, a vetésváltás, a talajfertőtlenítés. A kései fenofázisban megjelenő kártevők ellen állománypermetezéssel lehet védekezni. A búza kártevőit a vetőmagtermesztés szempontjából alapvetően két csoportba lehet sorolni. Egyik részük a növényállományt a vegetációs időszakban károsítja, és ezáltal közvetett kárt okoz a vetőmagtermesztésnek. A másik részük a generatív fázisban okoz kártételt. A jelentősebb búzakártevőket a 9.4. táblázat foglalja össze.

9-5. táblázat - Búzavetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Kártevő

Taxonómiája

Gyakorisága

Kártétele

Fritlégy

Oscinella frit

évente

gyenge, elszórt

Futrinka

Zabrus tenebroides

2–3 évente

erős (csócsárlás)

Poloskák*

Eurygaster maura,

Eurygaster ssp.

5 évente

közepes

Szipolyok*

Anisoplia lata,

Anisplia segetum

Anisoplia austriaca

3–5 évente

közepes-erős

Levéltetvek*

Rhopalosiphon graminum

1–2 évente

közepes

Vetésfehérítő

Lema melanopus

3–5 évente

foltokban totális


* kalászkárosítók

Szárszilárdítás. Tápanyagban gazdagabb talajon és megdőlésre érzékeny fajták esetén szárba indulás kezdetén engedélyezett szárszilárdító szerekkel kezelve álló gabonánk marad. Ez mind az elgyomosodás, mind a betakarítás szempontjából előnyös. A megdőlt gabona idegenelése nem megoldható, így az – bizonyos fokú megdőlés esetén – a szántóföldi szemle alkalmával kizárásra kerülhet.

Öntözés. Idényen kívül a jobb minőségű vetőágy készítéséhez a 25–30 mm-es adagú tározó öntözés előnyös lehet későn betakarított elővetemény után.

A tavaszi fejlődést elősegítő öntözés – mint vízpótló öntözés – száraz, csapadékszegény tél és tavasz esetén lehet indokolt. Az egy- vagy kétszeri öntözés adagja öszszesen 60–80 mm is lehet. Általában, költségvonzatai miatt, valamint a szerényebb öntözési reakciók révén a búza öntözése nem gazdaságos.

Idegenelés. Az idegenelés a vetőmagtermesztés egyik legfontosabb eleme. A művelet célja az eltérő fajú és fajtájú, típusú valamint a torz, sérült vagy a vetőmagtermesztés szempontjából más okból nem kívánatos növényegyedek eltávolítása. A szelekciót legalább két alkalommal kell elvégezni, először a kalászhányást követően, majd másodszor a szemképződés befejeződése után. Azt követően pedig annyi alkalommal kell megismételni betakarításig, ameddig idegen növény található az állományban.

Az idegenelést célszerű tapasztalt vezető irányítása mellett 10–20 fős brigádokkal végeztetni. Az idegenelés akkor a leghatékonyabb, ha a brigádon belül párokat alakítanak, akik közösen idegenelnek egy-egy sávot. Amennyiben nem képzett munkaerő végzi az idegenelést (pl. alkalmi munkások, diákok, katonák), akkor szükséges számukra a munkát megelőző pontos, részletes eligazítás, lehetőleg az eltávolítandó növényegyedek bemutatásával.

A vetőmagszaporítás szántóföldi ellenőrzése, minőségi követelmények. A búza vetőmagszaporító területeit a termelő bejelentése alapján az érés kezdetén ellenőrzi az OMMI. A szántóföldi ellenőrzés előírásait, minőségi követelményeit az MSZ 6353:1998 szabvány tartalmazza (9.5. táblázat) a következők szerint.

9-6. táblázat - A búza termése szaporulati fokonként

A vizsgálat tárgya

Egység

SE

Elit

I.

II.

szaporítási fok

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajú kalászos kultúrnövény a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

0

0

2

4

Idegen fajta és eltérő típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

1

2

4

10

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

kivéve a mintaterek átlagában, legfeljebb

galajfajok (Galium spp.)

vad zab (Avena fatua, Avena ludoviciana, Avena sterilis)

0

0

0,3 0,3

3

2

5

5

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények a mintaterek átlagában, összesen, legfeljebb

repcsényretek (Raphanus raphanistrum)

Melampryrum spp., Agrostemma githago

apró szulák (Convolvulus arvensis)

5

10

20

20

Gombás betegségek

a mintaterek átlagában, legfeljebb

fuzárium (Fusarium spp.)

kalász (%)

15

szárrozsda (Puccinia graminis)

minősítő szám

2

anyarozs (Claviceps purpurea)

kalász (db)

5

7

10

20

Búza esetében:

kõ- és törpeüszög (Tilletia foetida, T. contraversa)

porüszög (Ustilago tritici)

0

3

0

3

1

5

2

10

     

Kártevõk

a mintaterek átlagában, legfeljebb

golyóüszög (búzafonálféreg) (Anguina tritici)

0

   

Az ellenőrzések száma: 1

Az ellenőrzések időpontja: Az érés kezdetén, amikor a szárrészek zöldessárgák, de a kalászok (bugák) már sárga színűek.

Elővetemény-korlátozás: A megelőző évben nem termesztettek azonos, vagy rokon fajú növényt.

A mintatér nagysága: 100 m2

A mintaterek száma: 20 ha-ig 4 db, utána minden megkezdett 10 ha után 2 db.

Betakarítás. A búza június vége és július közepe között érik be. Érési stádiumok: tejes érés, viaszérés, teljes érés, holtérés.

A búzavetőmagot arató-cséplő géppel a teljes érés kezdetén kell betakarítani. A teljes érés fajtánként változik és 5–8 napig tart. Búzavetőmagot mindenkor tisztított és ellenőrzött kombájnnal kell betakarítani. A kombájnból kikerült búza az ún. kombájntiszta búza. A betakarítás során célszerű megfelelő tárolóeszközök, pl. konténerek használata, amelyek azonosíthatók, alkalmasak a búza szállítására, tárolására és a fajtakeveredés megakadályozására.

A búza termése szaporulati fokonként kismértékű eltérést mutat, az utántermesztett generációk egyre kisebb termést adnak. Ennek számos oka van (genetikai, kórtani, tápanyag-hasznosítási stb.). Lényeges, hogy a köztermesztés mindig igazolt eredetű és szaporulati fokú vetőmagot használjon, ugyanis csak ezzel lehet garantálni a fajtaazonosságon túlmenően egyéb tulajdonságait, így pl. a termőképességét is.

A 9.6. táblázat az egyes búzaszaporulati fokok egymáshoz viszonyított termését mutatja, országos felmérés alapján. Ilyen teljes körű statisztika Magyarországon utoljára 1968-ban készült az ÁGOK kezdeményezésére.

9-7. táblázat - A búza- (közönséges, tönköly- és durumbúza) vetőmag minőségi követelményei

Szaporulati fok

Szemtermés, %

Első fok

100,0

Másod fok

96,7

Harmad fok

91,9

Utántermesztett

85,3


9.1.1.5. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

Betakarításra csak az a vetőmag kerülhet, amely az OMMI szántóföldi szemléit követően engedélyben részesült. Minden egyéb vetőmagtermesztő táblát kommersz árugabonaként szükséges betakarítani, és gondoskodni kell azok termésének külön kezeléséről, tárolásáról.

A betakarított vetőmag a vetőmag-feldolgozó üzembe kerül. Itt történik meg a vetőmag szárítása, tisztítása, laboratóriumi ellenőrzése, majd a vetőmag-minősítés befejező fázisa: a fémzárolás. A búza fémzárolása – más növényekkel ellentétben – nemcsak zsákosan vagy konténerben, de nagyobb tételben, pl. magtári egységenként, illetve silónként is történhet. A búzavetőmag minősítését, a minőségi határértékeket a MSZ 7145:1999 írja elő (9.7. táblázat).

9-8. táblázat - A Secale nemzetség rendszerezése

Növényfaj

Szaporítási fok

Csírázó képesség legalább (%)

Tisztaság legalább (%)

Idegen mag, legfeljebb (db/minta)

Anyaroz Anyarozs legfeljebb (db/minta)

Nedvességtartalom legfeljebb (%)

Vizsgálati minta (g)

Összes

Egyéb gabona

Nem gabona

Raphanus raph.

Agrostemma githago

Avena spp.

Lolium temulentum

Káros gyom

Triticum aestivum

Búza

Triticum spelta

Tönkölybúza

SE-E

I-II. fok

90

99,0

4

10

1

7

3

7

1

3

0

0

1

4

1

3

14,5

500

Triticum durum

Durumbúza

SE-E

I-II. fok

85

99,0

4

10

1

7

3

7

1

3

0

0

1

4

1

3

14,5

500


További követelmények: A vetőmag nem tartalmazhat golyóüszögöt (Anguina tritici), más üszög megengedett mennyisége: SE-E szaporítási fok esetén 0 db/minta, I–II. szaporítási fok esetén legfeljebb 1 db/minta.

Káros gyom: kalászosokban: Convolvulus arvensis (apró szulák), Raphanus raphanistrum (repcsényretek), Galium spp. (galajfajok)

A vetőmag állagának, biológiai állapotának megóvása a tárolás feladata. A betakarított búzát legalább 14,5% víztartalomra kell szárítani. A szárítási hőmérséklet nem haladhatja meg a 40 °C-ot. A betároláskor figyelemmel kell lenni a visszanedvesedésre. A tárolóberendezésnek száraznak, tisztának, kártevőmentesnek kell lennie. Fontos, hogy a betárolt vetőmag bármikor tetszőlegesen szellőztethető, mozgatható legyen.

9.1.2. Rozs (őszi rozs, évelő rozs)

9.1.2.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

Európába a termesztett rozs (Secale cereale L.) őse gyomnövényként került be a búzával. Észak-Európában az ökológiai tényezők jobban kedveztek a rozs termesztésének, ezért a gyomnövényrozsból – kezdetben a természetes szelekció, majd később a tudatos termesztői és nemesítői munka eredményeként – Észak- és ÉK-Európa legfontosabb kenyérgabonája lett. Keletkezési helye (elsődleges géncentruma) a búzáéval azonos. A rozs születésének bölcsője Délnyugat-Ázsia, innen a búzával és az árpával – mint ezek gyomnövénye – indult hódító útjára észak felé, az időszámításunk előtti évezredben. Térhódítása Európa északi, zord klímájú területén volt a legnagyobb. Itt az árpa a keményebb téli időjárásban kiritkult vagy teljesen kipusztult és így a rozs egyeduralkodóvá vált. Innen elterjedt a későbbiek során Földünk valamennyi földrajzi övezetébe, ahol a kedvezőtlen ökológiai adottságok az igényesebb gabonafélék termesztését nem tették lehetővé. Másodlagos géncentruma a Rajnától keletre van, ahol az éghajlati viszonyok a búza számára már kevéssé voltak kedvezőek. Ide, mintegy 6000 évvel ezelőtt, mint a tönkebúza gyomja jutott. Hazánkban a bronzkor óta ismert. Csaknem a 70. szélességi fokig megterem.

A Magyarországon államilag elismert két évelő rozs (Secale cereanum) fajta Secale cereale × Secale montanum fajkeresztezéséből származik.

A rozsot hagyományosan takarmányozási és étkezési célra a viszonylag szélsőséges talajadottságú területeken termesztik, mivel képes kiválóan alkalmazkodni a szélsőséges talaj- és éghajlati feltételekhez. Hazánkban a homokhasznosításban a rozstermesztés igen fontos szerepet játszik. Azokon a homokterületeken, ahol a talaj gyenge termékenysége mellett tavasszal nagy gyakorisággal lehet homokverésre számítani, jelenleg más gabonanövény biztonságos és gazdaságos termesztése el sem képzelhető. A rozs a gazdaságos hasznosításon túlmenően a legjobb talajvédő növényként jön számításba. A buckás futóhomokon, az év nagy részében teljes fedettséget ad, így a szél által okozott talajelhordás kiküszöbölése mellett a csapadékvíz talajlemosó hatását is megakadályozza.

A tritikálé nemesítésében a rozsfajták kedvező tulajdonságai a búza és a rozs genomok egyesítése után a fenotípusos tulajdonságokban is kimutatható. A rozs genom adja a jobb vízhasznosítást, a kedvezőbb tápanyag-hasznosító képességet, a kórokozókkal szembeni rezisztenciát és alkalmazkodóképességet. A rozs kedvezőbb aminosav-tartalma és -összetétele, növénytípusa, biotikus és abiotikus stresszrezisztenciája és -toleranciája, tápanyag-hasznosító képessége, szélesebb adaptációs képessége és alacsonyabb secalintartalma fontos a tritikálénemesítés számára. Keresik azt a rozstípust, amely búza háttérbe helyezve a legjobb génegyensúlyt biztosítja.

Évelő rozsfajta eddig sem a köztudatban, sem a gyakorlati termesztésben nem szerepelt. Különösen nagy jelentősége van az ilyen növényfajoknak, amelyek mint új kultúrfajok gazdagítják szántóföldi növénytermesztésünket, kultúrflóránkat. A Kisvárdán nemesített Kriszta új évelő rozs (Secale cereanum) újabb lehetőséget jelent a leggyengébb termőképességű, deflációnak és eróziónak kitett területek zöldtakarmány termesztésére és legeltetéssel történő gazdaságos és környezetkímélő hasznosításában.

Magyarországon a megtermelt rozs több mint 80%-át az állatok takarmányozására (abrak) használják. A rozs valamikor a szarvasmarhák zöldtakarmányozásában is igen jelentős helyet foglalt el. Az úgynevezett „zöld futószalagban” a rozs tavasszal a legkorábban takarmányozható növények közé tartozott. Részben önmagában, részben szöszös bükkönnyel keverten vetették.

A rozs felhasználása a táplálkozásban elsősorban kenyérgabonaként jöhet számításba. Európában a tőlünk északabbra fekvő területeken és Oroszországban a tiszta rozskenyér vagy búzaliszttel vegyesen sütött rozskenyér fogyasztása általánosan elterjedt.

Hazánkban a rozstermesztés arányában csökkent a rozskenyér fogyasztása is, bár az utóbbi években a pékáruválaszték növekedésével és az étkezési szokások változásával nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a rozsból, illetve a búzával kevert lisztből készült kenyéráruk iránt.

Magyarországon a rozs kenyérgabona célú felhasználása kb. 20 ezer tonna, ami 17,0%-a a megtermelt rozsnak. Ez jóval elmarad az EU 28–30%-os étkezési felhasználásától. Kívánatos lenne – az egészségesebb táplálkozás érdekében – növelni a hazai 2 kg/fő körüli fogyasztást reklámtevékenységgel, tudományos ismeretterjesztéssel és a rozslisztet is tartalmazó kenyerek és pékáruk kínálatának növelésével.

  • A kenyérnek alkalmas rozsfajták javasolhatók a betegségmegelőző, egészséges táplálkozásban.

  • Ökológiailag a legtisztább termékek.

  • Az alacsonyabb metabolikus energia és a magasabb oldható rostfrakció élénkíti az anyagcserét.

A rozs széles körű elterjedését rendkívüli alkalmazkodóképességének és igénytelenségének köszönheti. Kiváló fagytűrő képessége révén eredményesen termeszthető a Föld azon zónáiban is, ahol már más gabonanövény termesztése nem jöhet számításba. Jó szárazságtűrése által pedig eredményesen termeszthető szemiarid viszonyok között is. Igénytelensége, jó tápanyagfeltáró és -hasznosító képessége révén alkalmas a leggyengébb homoktalajok hasznosítására is.

A gabonafélék közül – a tritikálé mellett – a rozs a legalkalmazkodóbb növény, amely a skandináv államoktól Chile déli részéig termeszthető. A rozs megterem a Himalája 4300 m-es magasságában is. Széles körű elterjedését egyrészt rendkívüli fagyálló képességének, másrészt pedig annak köszönheti, hogy a legszélsőségesebb talajviszonyok között is megterem. Rendkívül fejlett gyökérrendszere révén szárazságtűrése valamennyi gabonaféle között a legjobb. Gyökérzete rendkívül hatékonyan veszi fel a víz mellett a tápanyagokat is.

A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a rozstermesztésnek alárendelt szerepe van a világ gabonatermő területein belül. A rozsot évszázadok óta főleg az európai kontinens északi részén termesztik és még ma is fontos szerepet tölt be ennek a régiónak a gabonatermesztésében. Az utóbbi tíz évben a világ rozstermesztése évente kb. 29,5 millió tonna volt. A világon a rozs 94%-át Európában termesztik, 2%-ot Észak-Amerikában és a maradékot a többi kontinensen. Európában a legnagyobb rozstermesztők: Oroszország, Lengyelország, Németország, Belorusszia és Ukrajna.

Ezt áttekintve látható, hogy a fő rozstermesztő övezet a Rajnától az Urál hegységig húzódik. Az elmúlt ötven év alatt Európában a rozs vetésterülete 36 millió hektárról 8,5 millió hektárra csökkent. Ugyanebben az időszakban a termésátlag 1,1 t/ha-ról 2,8 t/ha-ra növekedett.

Magyarország kenyérgabona-termesztésében is a XX. század első felében jelentős volt a rozstermesztés. A 600–700 ezer ha-on megtermelt mintegy 700–720 ezer tonna rozs napjainkra 50–60 ezer ha-ra és 100–120 ezer tonnára csökkent. Ezen időszak alatt a termésátlagok – a világtendenciához hasonlóan – megduplázódtak és jelenleg 2,0–2,2 t/ha körüliek. Termesztése a növénytermesztés színvonalának intenzívebbé válásával folyamatosan visszaszorult a gyenge termékenységű homoktalajokra. Kezdetben elsősorban a búza foglalta el a helyét, az utóbbi években pedig a tritikálé hódított el 20 ezer ha-t a rozsterületekből. Termesztésük így jelenleg a 0,7–0,8% szervesanyag-tartalom alatti homokterületeken folyik.

Vetőmagtermesztése néhány száz hektárra csökkent, aminek oka a kis vetésterületen kívül a vetőmag-felújítás hiánya is. Ezen kívül van még ugyanennyi (kb. 700 ha) hibrid rozs export céltermeltetés. Az utóbbi két évben a szabadelvirágzású fajták szaporítóterülete 700 ha körül alakult, amelyről kb. 1000 tonna vetőmagot fémzároltak. Ennek 80–90%-a elvetésre kerül, míg 10–20%-a exportra, az előállított hibrid vetőmagnak pedig 100%-a elhagyja az országot. A magyarországi vetésterületnek így csak 8–10%-ára jut fémzárolt vetőmag.

9.1.2.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A rozs a Poaceae (Gramineae) családba, a Secale nemzetségbe tartozik. A nemzetségek közül a Triticum, a Secale, a Haynaldia és az Aegilops fajai egymással keresztezhetők.

A Secale nemzetséget két szekcióra tagolják, egyrészt az Agrestesre, másrészt a Cerealiára. Az elsőbe a kultúrrozstól távolabb eső aprómagvú ún. vad füvek, míg az utóbbiba a kultúrrozs és a rokon vad, valamint gyomformák tartoznak (9.8. táblázat).

9-9. táblázat - Részlet az MSZ 6353:1998 szabványból

Faj/alfaj

Jellemzők

életforma

kalászorsó

kultúrfok

I. szekció: Agrestes

Secale silvestre Host.

egyéves

törékeny

vad növény

Secale montanum Guss.

évelő

törékeny

vad és gyomnövény

Secale montanum var. vavilovii Grossh.

egyéves

törékeny

vad növény

Secale africanum Stapf.

évelő

törékeny

vad növény

II. szekció: Cerealia

Secale ancestrale Zhuk.

egyéves

törékeny

vad növény

Secale cereale L.

egyéves

törékeny

gyomnövény

Kultúrrozs (Secale cereale) (2n és 4n)

egyéves

nem törékeny

kultúrnövény


A Secale nemzetség valamennyi fajának ivarsejtjei 7 kromoszómát (n = 7) tartalmaznak és egymással könnyen keresztezhetők.

Mesterséges mutagének segítségével a kultúrrozs különböző fajtáiból előállított tetraploid formák elsősorban robusztusabb megjelenésükkel tűnnek ki. A kiindulási diploid fajtákhoz képest szélesebb levélzetük, vastagabb és alacsonyabb száruk és nagyobb szemük van. Ezzel szemben gyengébben fejlett a gyökérzetük, és termőképességük gyenge homoktalajokon kisebb, mint a diploid fajtáké.

Az Agrestes szekció tipikus vad tulajdonságokban mutatkozik meg (törékeny kalászorsó és többnyire apró, értéktelen mag). Ezekhez tartozik Secale silvestre Host., ami törékeny kalászorsójú, homoktalajokon növő egyéves vadrozs, amely Magyarországtól kezdve Jugoszlávián, Románián, Dél-Oroszországon, Kaukázuson, az Urálon, Észak-Afganisztánon keresztül Közép-Ázsiáig elterjedt.

A Secale montanum Guss. számos alfajt foglal magába, amelyeket több szerző is külön fajoknak tekintett. A Secale montanumnak van egyéves és évelő változata, amelyek törékeny kalászúak és többnyire aprószeműek. A faj a Földközi-tenger partján Spanyolországtól Kis-Ázsiáig éppúgy megtalálható, mint Örményországban és Perzsiában. A kultúrrozs (Secale cereale L.) fajták és e faj évelő változatának keresztezéséből származnak a Magyarországon előállított évelő rozs (Secale cereanum) fajták.

A Secale africanum Stapf. egy olyan faj, amelyik igazi vadfűnek tűnik és földrajzilag teljesen izoláltan fordul elő Dél-Afrikában. Nagy állományt képes képezni, amely évente a rizómából újból kihajt és morfológiailag, valamint citológiailag a Secale montanumra hasonlít. A kalászok kicsik, törékenyek, a kalászkák háromvirágúak és csak kicsit szálkásak. A kutatások szerint a Secale montanum és a Secale africanum közelebb áll egymáshoz, mint a kultúrrozshoz.

A Cerealia szekció fajaihoz a kultúrrozson kívül (Secale cereale L.) feltételezett ősét, a vad Secale ancestrale Zhuk.-t sorolják.

A kultúrrozs kizárólagosan természetes kiválogatódás során a búza és árpa között növő erős kalászorsójú gyomrozsból keletkezett, másodlagos kultúrnövényként. A vad formából a kultúr formába való átmenetet az ember vitte véghez – jóllehet nem szándékosan –, s ezt a köztesformák felfedezésével igazolni lehet. A vad rozsformáknak az erős kalászorsójú gyomrozzsal való keresztezése során részben törékeny kalászformák jönnek létre.

Gyökérrendszere a gabonafélékre jellemző bojtos gyökérzet. Gyökérzete az összes gabonaféle közül a legerőteljesebb, amelynek eredménye, hogy a talaj tápanyag- és vízkészletét igen jól képes hasznosítani. Ennek köszönhetően a rozs a kedvezőtlen, rossz talajadottságok mellett is eredményesen termeszthető.

Hajtása a bokrosodás mértékétől függően 2–15 szalmaszár, amely a búzánál magasabb és rendszerint vastagabb. A növénymagasság 80–170 cm között változik, a jelenleg termesztett fajták zöme 110–140 cm magasságú. A rozs örökletesen gyenge szárszilárdságának fokozása fontos nemesítési és termesztéstechnológiai cél, amelyet részben agrotechnikai elemek (állománysűrűség, trágyázás) szakszerű végrehajtásával, részben szárrövidítő szerek alkalmazásával érhetünk el. Az újabb fajták és hibridek állóképessége jobb. A rozs hajtásrendszerén a búzához hasonló levélképleteket (rügyhüvely, lomblevelek, mellékhajtások előlevelei, virágzati fellevelek) találunk, amelyek funkciói megegyeznek a búzáéval.

A kalász és virág hasonló a búzáéhoz. Kalászkáiban azonban rendszerint kevesebb a virágok száma. Egy kalászkájában a kifejlett virágok száma többnyire csak 2, ritkán 3.

Termése jellegzetes alakú, a búza szemtermésénél vékonyabb, megnyúltabb szemtermés. Ezerszemtömege 28–36 gramm. Szemtermése vízzel kimosható sikért nem tartalmaz. Hektolitertömege (70–75 kg/hl) és fehérjetartalma (10–12%) alatta marad a búza értékeinek.

A rozs egyedfejlődése hasonló a többi gabonaféle egyedfejlődéséhez. Jarovizációs szakasza hosszabb, mint a búzáé.

Vetésideje szeptember vége, illetve október eleje. Ennél korábbi vetés buja őszi fejlődést eredményez, és tavasszal a hópenész (Fusarium nivale) fertőzés következtében foltos kipusztulás keletkezhet. A késői vetés terméskiesést eredményez. A rozs alacsonyabb hőmérsékleten és gyorsabban csírázik, mint a búza. A csírázás már 0 °C-on megindul, de a legkedvezőbb csírázási hőmérséklet 10–35 °C között van. A rozs e tulajdonságának köszönhető, hogy megkésett vetés (nov. 10–15.) esetén, a tél folyamán a hótakaró alatt is kikel és tavasszal a hóolvadás után szépen kisorol.

A bokrosodás a rozsnál kiemelkedően fontos fenofázis. Nemcsak a hajtásszám alakul ki ebben a szakaszban, hanem kezdetét veszi, majd folytatódik a kalászkezdemények differenciálódása is. Mind a produktív bokrosodás mértékét, mind a kalászdifferenciálódás folyamatát jelentősen befolyásolják a vegetációs periódus őszi szakaszának időjárási és agrotechnikai feltételei. A rozs bokrosodása az őszi időszakra esik, de kisebb mérvű bokrosodás tavasszal is előfordulhat.

Szárba indulása a vetésidőtől és a tavaszi időjárástól függően általában április eleje-közepe közötti időszakra tehető. A szárnövekedés időszakában intenzív szervesanyag-képződés zajlik le. Ugyanakkor a kalászkezdemények differenciálódása tovább folytatódik, a virágszervek kialakulása is megtörténik.

A rozsfajtákat szármagasság alapján a három csoportba oszthatjuk:

  • magas szárú fajták (150–180 cm),

  • középmagas szárú fajták (120–150 cm),

  • alacsony szárú fajták (80–100 cm).

Hazai viszonyok között a rozs május első felében kalászol és május 15–25. között virágzik. A rozsfajták kalászolási idejében eltérések tapasztalhatók, amelyek azonban – különösen szárazabb évjáratban – az érés idejére fokozatosan mérséklődnek.

A rozs idegentermékenyülő növény, amit vetőmagtermesztésnél figyelembe kell venni az izolációs távolság megállapításánál. Különböző fajtákban az önfertilitás 1–6% közötti. A beltenyésztés növeli az önfertilitás arányát és felhasználásával teljesen önfertilis vonalak is előállíthatók.

A kalász szerkezete és virágzásbiológiája jelentősen eltér a többi kalászosokétól. Az öntermékenyítés megakadályozását szolgálja, hogy virágnyíláskor a portokok először teljesen kifordulnak a virágból, és csak azután repednek fel és szórják ki pollenjeiket. Egy-egy kalászkában csak két virág termékenyül, amelyből két szem fejlődik.

A virágzás lefolyását nagyban meghatározza a virágzás idején uralkodó hőmérséklet és a levegő páratartalma. A virágzás zöme a kora délelőtti órákra esik 12 °C feletti hőmérsékleten. A virágzás a kalász középső harmadában kezdődik, ettől fölfelé és lefelé terjed, 4–5 nap alatt befejeződik. Egy tábla virágzása 8–10 napig tart. A portokokból kiürült pollen zöme viszonylag kis távolságban (10–20 m) lerakódik, de elenyésző hányada a szél hátán eljuthat akár 500 m távolságra is. A megfelelő termékenyültség hiánya, az ún. „ablakosság”, valamikor jelentős terméskiesést jelentett a tájfajta rozsok esetében (pl. a Nyírségben termesztett Nyíri, illetve az Alföldön termesztett Paraszt rozsban). A ma államilag elismert rozsfajták fő erőssége a tökéletes termékenyültség.

A rozsot teljes érésben aratjuk, érésideje július közepe. Az érés után a szem csíranyugalmi állapota jóval rövidebb, mint a búzának, éppen ezért esős betakarítási időben, különösen a dőlt vetésekben, gyakori veszélyt jelent kalászban való kicsírázás. A rozsszem kicsírázása vetőmagtermesztés esetén csökkenti a vetőmagtétel csírázóképességét, illetve étkezési rozstermesztés esetén rontja a rozsliszt, illetve a rozskenyér minőségét. Ha a kívánatosnál nagyobb lesz az amiláz enzim aktivitása és erőteljesebbé válik a keményítő lebomlása, akkor az ilyen lisztből sütött kenyér nyúlós, lapos, ragadós lesz. A rozs szemtermésében – még az érés későbbi fázisában is – erőteljes enzimaktivitás tapasztalható. A nagyfokú enzimaktivitás miatt különösen a légzés intenzívebb, mint a búzaszemben. Ezért a tárolás kezdetén a külsőleg érettnek látszó, száraz szemtermés is könnyebben bemelegszik és befülled. Különösen rontja ez – a kalászban történő kicsírázáson kívül is – a rozs vetőmagértékét (csírázóképességét), súlyosabb esetben alkalmatlan minősítést is kaphat a vetőmagtétel. Étkezési rozsnál a sütőipari minőséget is jelentősen csökkenti.

9.1.2.3. Nemesítés, fajtafenntartás

A csökkenő világgazdasági jelentőségének megfelelően a rozsnemesítés nem olyan intenzíven folyt, mint a többi gabonafélénél. A rozs kifejezetten idegentermékenyülő és nagyfokú önmeddőséggel párosuló szélporozta növény, ezért a rozs megtermékenyülésének szabályozása lényegesen nehezebb, mint a legtöbb idegentermékenyülőnél. Mindez magyarázza, miért kezdett el csak viszonylag későn fejlődni az egzakt rozsnemesítési kutatás a többi gabonaféléhez képest.

A rozsnemesítés – tudományos módszerekkel – a XIX. század végén kezdődött Németországban. Rimpau nevéhez fűződik az első tudatos nemesítői beavatkozással nyert rozsfajta. A legismertebb rozsnemesítő a német Lochow volt. Magyarországon Fleischmann Rudolf, Horn Miklós, Papp Zsigmond, Teichmann Vilmos, Bauer Ferenc és Vágó Mihály rozsnemesítői tevékenysége eredményeként kerültek újabb fajták a köztermesztésbe.

Új irányvonalat és genetikai bázist jelentettek a magyar rozsnemesítésben elsősorban Kotvics Gizella és Kruppa József nemesítők munkájának eredményeként – Secale cereale × Secale montanum évelő rozs fajhibrid nemesítési alapanyagból – 1998-ban állami elismerést kapott évelő rozs- (Secale cereanum) fajták. A nemesítési alapanyagból előállított új fajták lehetővé teszik olcsó legelő és zöldtakarmány előállítását gyenge termőképességű futóhomok területeken is.

Hibrid rozsok előállítását a citoplazmás hímsterilitás felfedezése tette lehetővé. Németországban Geiger vezetésével 1968-ban indult a nemesítési program, amely a nagy rozstermő országokban (Németország, Lengyelország stb.) felkeltette a rozsnemesítők figyelmét. Az első hibrid rozsfajták az 1980-as évek közepén jelentek meg Németországban. Termesztését a 10–20%-kal nagyobb termőképességük és jobb lisztminőségük serkentik, Magyarországon viszont a magas vetőmagár gátolja. Ahhoz, hogy a hibridvetőmag-előállítás gazdaságossága biztosítva legyen, az anyakomponenseknek nem szabad a beltenyésztéses leromlás jeleit mutatniuk. Ezen túlmenően, hogy a teljes pollensterilitás követelményeinek megfelelhessenek, az állománynak egyidejűleg homogénnek is kellene lenni. Ennek a két követelménynek a kielégítésére leginkább egy cms A vonal és egy azzal rokon és nem restorer (pollensterilitást fenntartó) B vonal egyszerű keresztezésénél lehet számítani. Apai komponensként egy beltenyésztett vonal, család vagy szintetikus populáció jöhet számításba. Minél szűkebb genetikailag az apa (tehát beltenyésztettebb), annál jobban lehet specifikus kombinálódó-képesség által keltett hatás elérésére használni, annál nehezebb azonban a vetőmag-előállítást megvalósítani. A hibrid vetőmag előállítása során napjainkban, a kevert termesztésben fennáll a veszély, hogy az egyszerű keresztezésből származó vitálisabb szülők túlnövik a másikat. Ezért apapartnerként legalább két nem rokon beltenyésztett vonalból álló szintetikus fajta használható.

Megfelelő hibridtípus a következőképpen állítható elő:

cms AB × Syn (C,d,…)

Az apai és anyai vonalak kialakítására szolgáló kiindulási anyagnak egymástól lehetőleg minél távolabb álló formakörökből kell származni, hogy a heterózis maximális kihasználását biztosítsa. A vonalkialakítás megkezdése előtt, alkalmas rekurrens szelekciós eljárással a restorer, illetve nem restorer tulajdonságokat és adott esetben az önfertilitást is javítani kell. A vonalkialakítás során a legnagyobb ráfordítást a kombinálódóképességre történő tesztelés igényli.

Az alacsony tápanyagtartalmú homokterületekhez alkalmazkodó (low input), az eddig minősített fajtáknál szárazságtűrőbb, stressztűrőbb rozs genotípusok kutatása és előállítása kisvárdai, keszthelyi és külföldi nemesítési alapanyagok felhasználásával jelenleg is folyik Magyarországon. A tesztelt különböző rozs genotípusok közötti különbségek lehetőséget adnak olyan új genotípusok kiválogatására, amelyek – nemesítési alapanyagként felhasználva – lehetővé teszik jobb stressztűrő és szárazságtűrő, az alacsony tápanyagszinthez leginkább alkalmazkodó új fajták előállítását.

Magyarországon 9 őszi rozs (Secale cereale) fajta és 2 évelő rozs (Secale cereanum) fajta szerepelt 2001-ben a Nemzeti Fajtajegyzékben.

Kisvárdán folytatott többéves tájkísérletekben összehasonlították a német hibrideket (Marder, Rapid) a szabadelvirágzású (populációs) fajtákkal. Az eredmények alapján a német hibrid rozsok termesztését csak „gyenge búzatalajainkon” javasolják, de ott gazdaságosabb takarmánytritikálét termeszteni. Így a legrosszabb futóhomoktalajra (0,4–0,6% humusztartalom) a kimondottan magas szárú fajták és az évelő rozs termesztése javasolt, amelyek gyenge állóképességük ellenére sem dőlnek meg, de erőteljes gyökérzetükkel jól hasznosítják a talaj víz- és tápanyagkészletét.

Ilyen egyéves fajták a magas szárú Lovászpatonai és Kisvárdai legelő fajták, amelyektől 2,5–3 t hektáronkénti termés várható. A középmagas szárú Kisvárdai–1-es és a Kisvárdai alacsony rozsfajták a jobb humuszos homoktalajokon (0,8–1,0% körüli humusztartalom) hektáronként 3,5–4,5 t termésátlag elérésére is képesek. Az intenzív jellegű, állóképes, alacsony szárú hibrid rozsfajták csak a gyengébb búzatalajokon jöhetnek számításba, de Magyarországon abraktakarmánynak ezeken a talajokon a tritikálé eredményesebben termeszthető.

Az évelő rozsfajták (Kriszta, Perenne) a gyenge termékenységű homok- és erdőtalajok gazdaságos legelőhasznosítását és zöldtakarmány termesztését teszik lehetővé.

A rozsfajták fenntartására a tartalék- vagy félmag-mennyiséges módszert alkalmazzák leggyakrabban (pl. Kisvárdán), míg a hibrid rozsok fenntartása sokkal bonyolultabb és költségesebb, amelynél a beltenyésztett anya- és apavonalakat egymástól jól izoláltan tartják fenn.

9.1.2.4. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

A rozs a búzánál hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedveli. Klimatikus adottságaink a rozs számára kedvezőek. Fejlődésének kezdeti szakaszában az enyhe, csapadékos, hosszú ősz és a hűvös, hosszú tavasz kedvezően hat a bokrosodására. A magas hőmérséklet – túl korai vetéssel párosulva – ősszel túl buja fejlődést okozhat és az ilyen túlfejlett állomány a nagy hótakaró alatt kipállik. Vetőmagtermesztés szempontjából kritikus időszak a virágzás idején előforduló késői májusi fagyok és az igen hűvös, csapadékos idő. Mindkét esetben a rozs hiányosan termékenyül, ablakos lesz. A júniusi szárazság – ha az ezt megelőző időszak csapadékos volt – a rozsban már számottevő magszorulást nem okoz.

A rozs a talajjal szemben nem igényes, eredményesen termeszthető a gyenge termékenységű, sekély termőrétegű homok- és erdőtalajokon is, ahol egyéb gabona már nem termeszthető.

Megfelelő szárszilárdítással és intenzív – főként hibrid – fajtákat nagyobb eredménnyel lehet termeszteni a jobb termékenységű talajokon, intenzív technológiával, mint pl. Németországban, ahol így 6–8 t/ha-os termést is el lehet érni és az országos átlag 5,2 t/ha. A hibrid rozs az intenzívebb termesztéstechnológia előnyeit leginkább a jó termékenységű talajokon tudja kihasználni.

A szabadelvirágzású fajták vetőmagtermesztését csak humuszos homok-, illetve erdőtalajon, megfelelő tápanyagellátás mellett, a technológia szigorú betartásával célszerű folytatni.

A hibrid rozs vetőmag előállítása pedig csak jobb termékenységű erdő-, csernozjom-, illetve öntéstalajokon eredményes. Ezen belül is elsősorban az anya- és apavonal előállítása a talajjal szemben nagyobb igényeket támaszt, ugyanis ezek kisebb vitalitásuk miatt – és ebből eredően gyengébb gyökérzetük következtében – tápanyaggal kellően ellátott, jó termékenységű talajt igényelnek.

Az évelő rozsfajták termőhely igénye a legszerényebb. A gyenge termékenységű homok- és erodált erdőtalajok is alkalmasak a vetőmag termesztésére, mivel szárazságtűrő és tápanyagfeltáró képessége meghaladja az egyéves őszi rozsét és emellett erőteljes gyökérzetével megköti az eróziónak és deflációnak kitett talajt egyaránt.

9.1.2.5. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. A vetőmagtermesztés sikerét a terület megválasztása alapvetően meghatározza. A terület talaja, tápanyag- és vízgazdálkodása az előző részben leírtaknak megfelelő legyen. Mély fekvésű, pangóvizes részeken a megdőlés veszélye nagy, nagyobb mértékű a Fusarium fertőzés, ami csökkenti a csírázóképességet és gyengébb kezdeti fejlődést okoz. A rozs idegentermékenyüléséből következik, hogy a szaporítótáblákat a szabványban (MSZ 6353:1998) leírtak szerint izolálni kell minden más rozsvetéstől (9.9. táblázat).

9-10. táblázat - A szigetelési távolságon belül

A vizsgálat tárgya

Egység

Szaporítási fok

SE

E

I.

II.

Elválasztó sáv, legalább

m

2

Szigetelési távolság rozs- és idegentermékenyülő tritikálé-fajon belül és ezen fajok között

m

500

300

250

200

Szigetelési távolság évelő rozs esetében őszi rozstól és egyéb évelő rozsfajtától

m

100

100

500


Meg kell jegyezni, hogy a tritikáléfajtáknál csak nagyon alacsony mértékű az idegentermékenyülés (0–5%), a rozs és tritikálé pedig természetes úton nem kereszteződik és még kézi keresztezéssel is igen nehezen. Ezért a rozs és tritikáléfajták közötti – szabványban előírt – izolációs távolság túl szigorúnak tűnik.

Hibrid rozs és annak szülőkomponensei szaporításakor az izolációs követelmények még szigorúbbak (MSZ: 6353:1998).

  • Elit fokú anyai szülőkomponens vetőmag-előállítás esetén a szigetelési távolság 1000 méter a rozs más fajtájától vagy a szülőkomponensétől, ugyanazon szülőkomponenstől, amelyben a nem fajtaazonos növények száma e szabvány határértékeit meghaladják.

  • Elit fokú apai szülőkomponens vetőmag-előállítás esetén a szigetelési távolság 600 méter a rozs más fajtájától, vagy a szülőkomponenstől, ugyanazon szülőkomponenstől, amelyben a nem fajtaazonos növények száma e szabvány határértékeit meghaladják.

  • I. fokú (hibrid F1) vetőmag-előállítás esetén a szigetelési távolság 500 méter ugyanazon faj szülőkomponensétől, vagy más fajtától, ugyanazon fajtától, amely fajtisztaságra nézve erős heterogenitást mutat (9.10. táblázat).

9-11. táblázat - A rozs vetési paraméterei

Szaporítási fok

komponens

Távolság a szaporító táblától (m)

A növények száma, legfeljebb (db)

Elit vetőmag

A × B komponens (anya)

0–250

0

250–500

10

500–750

50

750–1000

250

C komponens (apa)

0–150

0

150–300

10

300–450

50

450–600

200

I. fokú (hibrid F1) vetőmag

Köpenyvetés nélkül

0–100

0

100–200

10

200–300

50

300–500

200

Köpenyvetéssel

0–100

10

100–200

20

200–500

200


Elővetemény, növényi sorrend. A gabonafélék közül a rozs – árutermesztésre – önmaga után, monokultúrában ugyan termeszthető, ha a megfelelő tápanyag visszapótlásáról gondoskodunk, de eredményesebb a vetésforgóban történő termesztése. A rozsvetőmag-termesztés esetén viszont a szabvány is korlátozza ezt az alábbiak szerint: „A megelőző évben nem termesztettek azonos vagy rokon fajú növényt”, amely alapján önmaga és más kalászos gabona sem lehet elővetemény.

Az őszi és évelő rozs legjobb előveteménye a korán lekerülő nyári burgonya, a dohány, a magnak termesztett csillagfürt, a somkóró, vagy olajretek és a 2. kaszálás után feltört homoki lucerna. Ilyen – korán lekerülő – elővetemények után jó minőségű magágyat készíthetünk, ami a kifogástalan kelés és a jó termés előfeltétele. Hibrid rozs vetőmag előállításakor – jobb termékenységű talajokon – jó elővetemények még: korai burgonya, dohány, zöldségfélék (paprika, paradicsom, uborka, dinnye, tök stb.) Pillangósok után jó termékenységű talajokon ne vessük a megdőlés veszélye miatt.

Talaj-előkészítés. Az egyöntetű és gyors keléshez elengedhetetlen a jól ülepedett magágy. A rozs egész vegetációs időszakára döntő jelentőségű az őszi fejlődés. A gyengén fejlett, ritka állományban már eleve terméscsökkenéssel számolhatunk. A korán lekerülő elővetemények után első munka a tarlóhántás.

Őszi rozs és évelő rozs szaporítása esetén a tarlót homokon sekélyen szántsuk fel, majd gyűrűshengerrel zárjuk le. A meghántott tarlót tárcsával ápoljuk, amit mindig gyűrűshengerrel le kell zárni. Vetés előtt – rendszerint augusztus második felében – kiszórjuk a szükséges műtrágyákat és tárcsával bedolgozzuk a talajba, majd lehetőleg simítóval előkészítjük a magágyat. Homoktalajon nagyon fontos, hogy minden műveletet hengerrel zárjunk, ugyanis így a deflációt is mérsékelni lehet és a vizet is megőrizzük a talajban, ami az egyenletes és gyors kelés előfeltétele.

Hibrid rozsvetőmag-előállítás talajművelése a jó termékenységű, középkötött talajokon megegyezik az őszi búza és az őszi árpa talajművelésével.

Tápanyagellátás. Eredményes vetőmagtermesztéshez nélkülözhetetlen a megfelelő tápanyagellátás. Legnagyobb mértékben a hiányos tápanyag-utánpótlás korlátozza a termésátlagok nagyságát. A rozstermesztők számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy milyen termesztéstechnológiát (fajta+technológia) alkalmazzanak ahhoz, hogy a rozs „lábon állva” tudja produkálni a benne rejlő potenciális termőképességet. Tápanyagellátás oldaláról nézve legdöntőbbnek a N-műtrágya mennyisége és kijuttatásának időpontja tekinthető, míg a fajta oldaláról annak állóképessége. Az intenzív jellegű, alacsony szárú, állóképes rozsfajták (pl. Rapid, Amilo, Matador) sekélyebbre hatoló és kisebb gyökérzetük révén hátrányba kerülnek a hoszszabb és nagyobb tömegű gyökérzetű, jobb víz- és tápanyag-hasznosítású, magas szárú rozsfajtákkal szemben a rossz vízgazdálkodású, gyenge termékenységű homokterületeken. Természetesen a középmagas és magas szárú rozsfajták a jobb termékenységű „búzatalajon” gyenge állóképességük miatt megdőlnek, és termésükben elmaradnak az állóképesebb, intenzív, alacsony szárú hibrid fajtákhoz képest.

A kijuttatandó tápanyagok meghatározásánál támaszkodni kell a talajvizsgálati eredményekre. A kijuttatandó hatóanyagok javasolt mennyisége:

N 80–120 kg/ha

P2O5 60–80 kg/ha

K2O 70–90 kg/ha

A magasabb (100–120 kg/ha) N-adagokat csak hibrid rozsfajták és vonalak vetőmagtermesztése esetén és szárszilárdítás egyidejű alkalmazásával juttassuk ki. Az előveteménytől függően a N 0–30%-át ősszel vetés előtt, fennmaradó részét tél végén egyszerre, illetve megosztva tél végén és tavasszal (szárba induláskor) juttassuk ki. A P- és K-műtrágya teljes mennyiségét az őszi alapműveléskor kell kijuttatni. Savanyú homoktalajon javasolt 2–3 t/ha önporló dolomit kijuttatása is, ami a tápanyagok felvételét segíti és növeli a termést is.

A zöldtrágya homokon szinte nélkülözhetetlen. Ennek vetése viszont a rozs tarlójába, az utónövény (pl. burgonya) alá javasolható. Zöldtrágyázásra homokon használható növények:

  • savanyú homokon: csillagfürt, olajretek, esetleg szöszösbükköny;

  • meszes homokon: somkóró, olajretek, szöszösbükköny.

Vetés. A vetőmag előkészítése a búzáéval azonos. A továbbszaporításra felhasznált vetőmagot csávázni kell a búza vetőmagkezelésével azonos módon. Túlfejlett rozsvetésben – enyhe télen, nagy hótakaró alatt – súlyos károkat okoz a hópenész (Fusarium nivale), amelynek kártétele a fiatal növénynél pusztulást, később a kalászok és a szemek fertőződésével terméscsökkenést és minőségromlást eredményez. Megelőzésként feltétlenül csávázni kell a vetőmagot.

Gyenge termékenységű homoktalajokon a korai – szeptember középi – vetés javasolható. Az őszi bokrosodás miatt a korai vetés biztonságot jelent. Vetőmagot termő rozst azonban nem szabad túl korán vetni, mert a legtöbb esetben túlfejlődést okoz. A rozs fejlődése, állománysűrűsége, állóképessége és ezekből adódóan termésének mennyisége és minősége is jelentősen függ vetésidejétől és az elvetett csíraszámtól. A túl korai vetés, az optimálisnál nagyobb csíraszám és a nitrogén-túladagolás egyaránt növeli a szármagasságot és az állománysűrűséget, ami fokozza a megdőlés veszélyét. A túl késői vetés (okt. 20. után) – az optimális vetésidőhöz képest – minden esetben jelentős terméskieséssel járhat (20–40%), amelyet nitrogén-műtrágyázással csak részben lehet ellensúlyozni. A rozs vetési paramétereit a 9.11. táblázat tartalmazza.

9-12. táblázat - Őszi rozs- és évelő rozsvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

 

Szabadelvirágzású rozs

Évelő rozs

Hibrid rozs

Vetésidő

szeptember 25–október 10.

szeptember 10–20.

szeptember 25–október 5.

Csíraszám (millió/ha)

3,5 (3,0–4,0)

3,5 (3,0–4,0)

4,5 (4,0–5,0)

Vetésmélység (cm)

4–6

3–4

3–5


A zárójelben lévő alacsonyabb csíraértékek jobb termékenységű talajra és/vagy korábbi vetésre, a magasabb csíraszámok gyengébb termékenységű talajra és/vagy későbbi vetésre vonatkoznak. Homoktalajon a mélyebb, kötöttebb talajon a sekélyebb vetés ajánlott. A túl mély vetés (8–10 cm) – amelyre a rozs nagyon érzékeny – 40–80%-os terméskiesést is okozhat.

Növényápolás, növényvédelem. A jelenlegi gazdasági és politikai irányvonalak az európai mezőgazdaságban a műtrágyák, peszticidek és termésszabályozó anyagok használatának mérséklésére irányulnak és lehetséges, hogy ez a rozstermesztés – és tritikálétermesztés – jelentőségének a növekedéséhez vezet majd. A növény tápanyagellátását, a vetőmag mennyiségét és a vetés idejét úgy kell meghatározni, hogy örökletes adottságait érvényre juttatva a rozs képes legyen elnyomni a gyomokat és rezisztenciatulajdonságai érvényesüljenek. Vetőmagcsávázás – elsősorban a fuzáriumos betegségek miatt – szükséges. Vegyszeres gyomirtásra csak hibridrozs-vonalak és F1 vetőmag előállításnál van szükség. Szárszilárdításra, növekedésszabályozók használatára – intenzív termesztés és magasabb N-adagok esetén – a termésbiztonság növelése érdekében szükség van. Szárrövidítő regulátorok használatát a rozsvetőmag-termesztésben általánossá kell tenni a jobb állóképesség és ebből adódóan megtermékenyülés javítása céljából. Az időjárási viszonyokat figyelembe véve szükséges kiválasztani a megfelelő hatóanyagot (pl. klórmequat). A hibridrozs-vonalak fogékonyabbak a barnarozsdára (Puccinia dispersa), ezért ez ellen állományban célszerű védekezni. Kártevők ellen általában nem szükséges a védekezés. Talajlakó kártevők ellen indokolt esetben (nagy egyedszám) védekezni kell (pl. karbofurán hatóanyag). Előfordulhat, hogy a gabonaszipolyok és poloskák ellen is védekezni szükséges megfelelő inszekticidekkel.

Szelekció. Az esetlegesen előforduló idegen fajú kalászost és idegen rozsfajtát, eltérő típust – kalászolás után többször bejárva a szaporítótáblát – el kell távolítani. Ezt a szántóföldi szemlék alkalmával az OMMI felügyelője is ellenőrzi.

A rozsvetőmag-termesztés szántóföldi ellenőrzésének követelményeit az MSZ 6353:1998 szabvány előírásai tartalmazzák. Ha a szemle(ék) alkalmával a szaporítótábla nem felel meg a szabvány követelményeinek, akkor kizárják a szaporításból.

A szabadelvirágzású őszi rozsfajtáknál és az évelő rozsfajtáknál a szántóföldi ellenőrzés egy alkalommal, az érés kezdetén történik. A hibrid rozsfajtáknál az ellenőrzések száma három (virágzás kezdete, virágzás, érés). Az őszi rozs szabadelvirágzású fajtáira, valamint az évelő rozsra vonatkozó szántóföldi követelményeket a 9.12. táblázat tartalmazza. A hibrid rozs vetőmagtermesztési szántóföldi szemle követelményeit a 9.13. táblázat tartalmazza.

9-13. táblázat - Hibrid rozsvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenorzésének követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Szaporítási fok

SE

E

 

I.

 

II.

 

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

értékszám

3

Kiegyenlítettség, legalább

értékszám

3

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajú kalászos kultúrnövény a mintaterek átlagában, legfeljebb

őszi rozs

évelő rozs

növény (db)

0

0

0

2

 

2

4

 

4

 

Idegen fajta és eltérő típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

őszi rozs

évelő rozs

növény (db)

1

2

2

5

 

4

10

 

10

 

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

Kivéve a mintaterek átlagában legfeljebb

galajfajok (Gallium spp.)

vadzab-fajok (Avena fatua, A. ludoviciana, A. sterilis)

növény (db)

0

0

0,3 0,3

 

3

2

 

5

5

 

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények

a mintatereken kívül általában, legfeljebb

repcsényretek (Raphanis raphanistrum)

csormolyafajok (Melampyrum spp.)

konkoly (Agrostemma githago)

apró szulák (Convulvulus arvensis)

növény (db)

5

10

 

20

 

20

 

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, legfeljebb

fuzárium (Fusarium spp.)

kalász (%)

15

szárrozsda (Puccinia graminis)

minősítő szám

2

anyarozs (Claviceps purpurea)

kalász (db)

5

7

 

10

 

20

 

őszi rozs

100

évelő rozs

Kártevők a mintaterek átlagában, legfeljebb

golyóüszög (búzafonálféreg) (Anguina tritici)

kalász (db)

0


9-14. táblázat - Őszi rozs, évelő rozs és hibrid rozs vetőmagjának minőségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Szaporítási fok

SE-E

I.

(Hibrid F1)

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

értékszám

3

Kiegyenlítettség, legalább

értékszám

3

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajú kalászos kultúrnövény a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

1,3

4

Idegen fajta és eltérő típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

3,3

10

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

kivéve a mintaterek átlagában legfeljebb

ragadós galaj (Galium aparine)

vadzab-fajok (Avena fatua, A. ludoviciana, A. sterilis)

növény (db)

0,6 0,6

2 1,3

Nehezen tisztítható a mintaterek átlagában, összesen, legfeljebb

repcsényretek (Raphanus raphanistrum) kaszanyűgbükköny (Vicia cracca)

keserűfűfajok (Polygonum spp.)

növény (db)

3,3

6,6

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, legfeljebb

törpeüszög (Tilletia contraversa)

kalász (db)

0,6

szárrozsda (Puccinia graminis f. sp. secalis)

kalász (db)

2

3,3


Betakarítás. A rozs már teljes érésben azonnal csírázásra képes, mivel nincs csíranyugalmi állapota, a szemtermésben sokkal intenzívebbek az életfolyamatok, mint a búzában. A betakarítást a teljes érés idején kell elvégezni és ilyenkor törekedni kell a gyors betakarításra. Ha éretten megázik vagy ledől, akkor már a kalászban kicsíráznak a szemek és csökken a vetőmagtétel csírázóképessége, vagy rossz esetben el sem éri a szabványban előírt értéket. A rozs légzése a betakarítás után is erőteljes, ezért kezdetben állandó forgatással gondoskodjunk a halom szellőztetéséről, mert könnyen bemelegszik és emiatt csökken a csírázóképessége.

9.1.2.6. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

A betakarítás után a betárolt vetőmagtételek tisztítását kell először elvégezni. Itt a rosta pontos beállítása feltétele a jó minőségű, fémzárolt vetőmag előállításának. A beállításnál figyelembe kell venni, hogy a törött szemek a triőr segítségével eltávolításra kerüljenek. A rostát úgy válaszszuk meg, hogy a magméret megfelelő legyen. Az áthullás az 1,8 mm hasítékú rostán – szabadelvirágzású őszi rozs és hibrid rozs vetőmagja esetén – SE és E vetőmagnál max. 2%, I. és II. fokú vetőmagnál max. 4% lehet és az áttisztított vetőmagnak egyéb idegenmag-tartalma megfeleljen az MSZ 7145:1999 szabvány előírásainak (9.14. táblázat).

9-15. táblázat - Az őszi és a tavaszi árpa vetésterületének alakulása Magyarországon az 1921. és a 2001. évek között

Szaporítási

fok

Idegen mag, legfeljebb (darab/minta )

Anyarozs

(Claviceps

purpurea)

legfeljebb

(db/minta)

összes

egyéb

gabona

nem

gabona

repcsényretek

(Raphanus raphanistrum)

konkoly

(Agrostemma githago)

vadzab-fajok

(Avena spp.)

szédítő vadóc

(Lolium

temulentum)

káros

gyom

SE-E

4

1

3

1

0

1

1

I–II. fok

10

7

7

3

0

7

3


További követelmények:A vetőmag nem tartalmazhat golyóüszögöt (Anguina tritici), más üszög megengedett mennyisége: SE-E szaporítási fok esetén 0 db/minta, I–II. szaporítási fok esetén legfeljebb, 1 db/minta.

Káros gyom, kalászosokban: Convolvulus arvensis (apró szulák), Raphanus raphanistrum (repcsényretek), Galium spp. (galaj fajok)

Ezeken kívül a rozsban: Bromus secalinus (gabonarozsnok).

Az előbbi követelményeken kívül a tétel tisztaságának legalább 99%-nak, csírázóképességének minden szaporítási fokozatban legalább 85%-nak, a nedvességtartalomnak legfeljebb 14,5%-nak kell lenni. A fémzárolásra történő bejelentés után az OMMI felügyelője a helyszínen mintát vesz tételenként és szaporulati fokonként. Egy tétel max. 25 tonna. A helyszíni minősítés és a laboratóriumi vizsgálat alapján – ha a tétel megfelel a szabvány követelményeinek – kerülhet sor a címkék felvarrására (fémzárolásra), majd ezt követően a vetőmag értékesítésére.

9.1.3. Árpa

9.1.3.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

Hazánk növénytermesztése erősen gabonacentrikus. A hazai szántóterület közel 65%-át gabonanövények (kalászos gabonák, kukorica, egyéb gabonák) foglalják el. A gabonanövényeken belül is meghatározó súlyú az őszi búza és a kukorica termesztése. Ugyanakkor célszerű lenne a gabonanövények fajszerkezetének bizonyos mértékű diverzifikációja, amely lehetőséget nyújtana az agroökológiai feltételekhez történő jobb adaptációra, a felhasználási céloknak jobban megfelelő gabonafajok termesztésére. Ebben a tekintetben igen értékes növényfajt jelent az árpa.

A Hordeum nemzetségben jelenleg 16 faj szerepel. A Hordeum fajok a Triticum nemzetséghez hasonlóan poliploid sorozatba rendezhetők (alapkromoszóma számuk n = 7, 14 és 21). Az árpafajok esetében a poliploidizáció nem jelentette a termőképesség javulását, a termesztett fajok a diploid (n = 7) sorozatba tartoznak, míg a tetraploid (n = 14) és hexaploid (n = 21) árpafajok gyenge produktivitású vad fajok.

A termesztett árpák az őszi hatsoros (Hordeum agriocriton) és kétsoros vadárpa (Hordeum spontaneum) keresztezéséből származnak. Származási helye, géncentruma Elő-Közép-Ázsia, ahonnan már a történelem előtti időkben elterjedt Ázsia, Afrika és Európa más területeire.

Az árpafajokat és -típusokat jelenleg igen széleskörűen termesztik világszerte. Vetésterületét tekintve a búza, a rizs és a kukorica után a negyedik legnagyobb területen termesztett kultúrnövényünk. Jelentős területi elterjedését rendkívül kedvező adaptációs képessége, valamint értékes, sokoldalúan hasznosítható termése tette lehetővé.

A kultúrárpa (Hordeum sativum Jess.) két formáját termesztik nagyobb területen: a többsoros (H. polystichum) árpa hatsoros (H. hexastichum) és szabálytalan hatsoros (vagy „négysoros”) (H. tetrastichum), valamint a kétsoros (H. distichum) változatát. Életformáját tekintve megkülönböztetünk őszi és tavaszi változatot (a fajták kisebb hányada az ún. járó típusba sorolható). Az őszi változat túlnyomó része hatsoros (néhány kétsoros fajta is található közötte), a tavaszi változat a kétsoros típusba sorolható.

Az őszi árpa termesztése elsősorban a kiegyenlített, mérsékelt telű európai országokra (nyugat- és közép-európai országok) jellemző. A tavaszi változat tenyészideje lényegesen rövidebb (90–140 nap, az őszié 250–280 nap), amely lehetővé teszi a zord telű, rövid vegetációs periódusú, szélsőséges vízellátású területeken történő termesztését. Tavaszi árpát jelentős mértékben termesztenek a rövid tenyészidejű északi területektől a déli, félsivatagi éghajlatú területekig, a magasabb fekvésű fennsíkokig bezárólag.

Az őszi árpa szemtermése igen értékes takarmány. Termésének fehérjetartalma 12–16% között változik, mintegy 15–25%-kal haladja meg a takarmánybúza fehérjetartalmát. Igen kedvező dietetikai hatása van elsősorban a monogasztrikus állatfajok esetében. Kedvező takarmányozási értékét növeli a nagy rosttartalma, vitamintartalma, kedvező aminosav-összetétele. Az őszi árpa nyersrosttartalma 6%, a tavaszi árpáé 4,5%, amely több tényezőtől függően változhat. Különösen kedvező etetése a malacnevelés során. A kétsoros őszi árpát esetenként malátakészítésre is fel lehet használni.

A tavaszi árpa felhasználása alapvetően kettős irányultságú. Szemtermése hasonlóan kedvező dietetikai hatású, mint az őszi árpáé, így igen előnyösen lehet az együregű gyomrú állatfajok takarmányozásában felhasználni. Igen nagy tömegű tavaszi árpát használ fel a söripar malátakészítésre. A sörárpának speciális minőségi követelményei vannak (alacsony fehérjetartalom, egyöntetű csírázás, mikromalátásítási paraméterek stb.). A fejlődő országokban az árpát, illetve a belőle készített termékeket a humán táplálkozásban is széleskörűen felhasználják. A fejlett országokban a pelyva nélküli, csupasz árpát hasznosítják (árpagyöngy, müzlik stb.).

Hazánkban jelenleg az őszi és tavaszi árpa vetésterülete mintegy 400 ezer ha, amellyel a harmadik legnagyobb területen termesztett növény. Az elmúlt évtizedekben az őszi árpa vetésterülete fokozatosan csökkent, míg a tavaszi árpáé nőtt. Mind az őszi, mind a tavaszi árpa termésátlaga az 1960-as évektől dinamikusan nőtt az 1980-as évek végéig, majd azt követően – a közismert közgazdasági-pénzügyi nehézségek miatt – csökkent. Az 1990-es években a jobb adaptációs képességű őszi árpa országos termésátlaga mérsékeltebben csökkent, mint az ökológiai és agronómiai szempontból egyaránt igényesebb tavaszi árpa termése (9.15. táblázat).

9-16. táblázat - Ősziárpa-fajták agronómiai tulajdonságai és termése (Debrecen, 2001)

Évek

Őszi árpa

Tavaszi árpa

Őszi és tavaszi árpa együtt

vetésterület

(ha)

termésátlag (t/ha)

vetésterület

(ha)

termésátlag (t/ha)

vetésterület

(ha)

termésátlag (t/ha)

1921–1930

71 400

1,25

372 800

1,21

444 200

1,22

1961–1965

309 500

2,04

206 300

1,62

515 800

1,87

1976–1980

102 500

3,58

134 500

2,99

237 000

3,25

1981–1985

159 500

3,88

115 100

3,34

274 600

3,65

1986–1990

157 000

3,79

100 000

3,97

257 000

3,86

1991–1995

201 000

3,98

215 000

3,13

416 000

3,54

1996–2000

154 000

3,70

190 000

2,78

344 000

3,19

2000

151 000

3,51

174 000

2,13

325 000

2,77

2001

203 000

4,08

165 000

2,86

368 000

3,53


A hazai őszi és tavaszi árpa fajtaválaszték jelentős mértékben bővült az elmúlt években részben a hazai, döntően a külföldi fajták honosítása nyomán. Az ősziárpa-fajták korai és középérésű fajtacsoportba sorolhatók. Az államilag elismert ősziárpa-fajták száma 2001-ben 38 volt. A korszerű ősziárpa-fajtáknak nagy termőképességűnek, jó minőségűnek (magas fehérjetartalom stb.), kedvező betegség-ellenállóságúnak kell lenniük. Nagyon fontos szempont, hogy a nagyobb terméspotenciálú ősziárpa-fajták is tartsák meg kiváló adaptációs képességüket (kiváló szárazságtűrés, gyengébb talajadottságokhoz való jó alkalmazkodás stb.). Bár a nemesítés eredményeként számottevő mértékben javult az ősziárpa-fajták télállósága, valamint szárszilárdsága, ezen tulajdonságok tekintetében még mindig meglehetősen „sebezhetőnek” tekinthető a jelenlegi fajtaszortiment.

A bőséges tavaszi árpa fajtaválaszték (2001-ben 33 államilag elismert fajta) jelentős hányadát a külföldről származó fajták alkotják. A tavasziárpa-fajták legfontosabb nemesítési célkitűzései között a termőképesség, a termésminőség (söripari, takarmányozási stb. igények), valamint az abiotikus (időjárás, talaj) és biotikus (betegségek, kártevők) stressztényezőkkel szembeni tolerancia jelentik a legfontosabb területeket. Kedvező feltételek mellett – sajnálatos módon – a tavasziárpa-fajták megdőlése igen gyakran bekövetkezik, amely mind mennyiségi, mind minőségi szempontból egyaránt kedvezőtlen. Néhány fontosabb államilag elismert őszi és tavasziárpa-fajta kórtani, szárszilárdsági paramétereit és terméseredményét a 9.16. és a 9.17. táblázat tartalmazza.

9-17. táblázat - Tavasziárpa-fajták agronómiai tulajdonságai és termése (Debrecen, 2001)

Fajta

Lisztharmat (%)

HTR (%)

Levélrozsda (%)

Szárdőlés (%)

Termés (kg/ha)

Korai fajták

Plaisant

7

19

10

24

6853

Botond

4

38

16

39

6469

Prima

5

29

30

100

6938

Gotic

6

28

18

100

7670

Metál

6

40

10

42

7072

Kunsági 2

5

45

12

64

5885

GK Rezi

6

28

10

100

6390

KH Viktor

4

15

8

92

7391

Replic

4

16

19

85

7749

KH Korsó

4

21

10

100

7970

Középérésű fajták

GK Omega

4

15

24

100

7457

Rex

12

28

34

92

7549

Attila

6

26

30

61

7747

Eszter

4

21

16

94

7606

Anita

5

28

24

100

7126

Petra

8

19

26

59

7991

Nelly

5

16

10

34

8565

KH Agria

15

32

28

11

8047

Esterel

4

26

14

62

6791

Bogesa

9

25

10

100

7702

Paris

15

29

15

100

7680

Angora

8

35

25

62

7078

Lambic

6

24

12

100

7944

Aviron

5

20

8

46

8290

KH Center

8

29

17

19

7506

Carola

4

13

8

34

7581

Remi

7

18

19

62

8044


9-18. táblázat - A Hordeum sativum (Jessen) alfajai és változatai

Fajta

Lisztharmat (%)

HTR (%)

Levélrozsda (%)

Szárdőlés (%)

Termés (kg/ha)

Maresi

5

30

5

100

5927

Michka

2

25

3

100

6500

Jubilant

29

42

11

100

6131

Imperial

4

20

8

100

6347

Elisa

5

30

13

100

5780

Amulet

38

18

6

95

6140

Secura

8

32

14

100

6291

KH Szofi

10

26

12

100

6188

Scarlet

8

17

9

95

6384

Mandolin

4

33

12

100

5471

GK Ivó

9

25

15

100

5874

Pasadena

4

14

4

94

5902

Celinka

6

32

6

100

5706

Prosa

12

24

5

100

5706

Annabell

15

35

9

100

5577

Madonna

6

25

6

91

5830

Tactic

59

35

14

94

5957

Quinta

5

31

8

100

5880

Danuta

4

14

14

95

6414

Tabora

12

35

6

82

5570

Advokat

52

38

18

81

5665


9.1.3.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

Az árpa a Poaceae (Gramineae) család Hordeum nemzetségébe tartozik. A rendkívül formagazdag árpanemzetség rendszerezését többen is elvégezték különböző morfológiai bélyegek (a kalászkák termékenyülése, a kalász tömöttsége stb.) alapján. A Linné-féle rendszerezést követően Körnicke, majd Manfeld rendszerezte a kultúrárpákat:

Hordeum vulgare

convar. hexastichon Alef. – többsoros árpák

convar. intermedium (Körn.) Mans. – középárpa

convar. distichon Alef. – kétsoros árpák

convar. deficiens (Stend) Mans. – hiányos árpa

convar. labile (Schiem.) Mans. – labilis árpa

Mivel a kultúrárpák egymás között könnyen keresztezhetők Jessen valamennyi kultúrárpát egy fajba sorolt, megkülönböztetve alfajokat és változatokat (9.18. táblázat).

9-19. táblázat - Az őszi és tavaszi árpa egyedfejlodésének szakaszai és időtartama (nap)

Alfajok csoportja

H. polystichum

H. distichum

Alfajok

H. vulgare

H. intermedium

H. nutantens

H. deficientes

Változatok

csoportosítása

Laza kalász

H. tetrastichum

H. haxtoni

H. nutans

H. deficiens

Sűrű kalász

H. paralellum

H. transiens

H. erectum

H. africanum

Nagyon sűrű kalász

H. hexastichum

H. cazalal

H. zeocrithum

H. zeocrithideficiens


A termesztett árpán belül három ökotípust különböztethetünk meg:

  • tenerum: Észak-Európában találhatóak, merev kalászúak és szálkájúak, a pelyva vékony és viaszréteggel borított;

  • rigidum: déli területeken termesztett, igen durva pelyvájú és szálkájú ökotípus;

  • medium: tulajdonságait tekintve az előző két ökotípus között foglal helyet.

Az árpának a gabonafélékre jellemző bojtos gyökérzete van. A többi gabonaféléhez képest több csíragyökeret fejleszt, ami a vegetációs periódus elején jelent fejlődési előnyt. Az őszi árpa gyökérzete lényegesen erőteljesebb, fejlettebb, mint a tavaszi árpáé, amely az őszi árpa gyengébb talajadottságok és szárazabb időjárási feltételek közötti termesztését teszi lehetővé (jobb adaptációs képesség).

Az árpa mellékhajtásai a bokrosodási csomó hónaljrügyeiből fejlődnek ki. Az őszi árpa kedvezőbb bokrosodási képességgel rendelkezik, mint a tavaszi árpa, amelyet a vetésnél – különösen a vetőmagtermesztésben – célszerű figyelembe venni. Az árpának szalmaszára (culmus) van, amelyet 4–6 szárcsomó (nodus) és 5–7 szártag (internodium) alkot. A termesztett ősziárpa-fajták növénymagassága 70–150 cm, a tavaszi árpáké 60–110 cm között változik. Különösen az őszi árpa, de részben a tavasziárpa-fajták szárszilárdsága sem kielégítő. A korán és jelentős mértékben megdőlt árpa állományok esetén romlik a vetőmag csírázóképessége. Éppen ezért – amennyiben ez szükséges – a vetőmagtermesztésben indokolt különböző hatóanyagú szárrövidítők, regulátorok (CCC, etephon, kombinált hatóanyagúak) használata, valamint a szakszerű agrotechnika (állománysűrűség, trágyázás, növényvédelem) betartása.

Az árpa levele, a levél részei a búzáéhoz hasonlóak. A képződött levelek száma 3–8 között változik. Az őszi árpa levélzete dúsabb, nagyobb LAI értékű (3–7 m2/m2) a tavaszi árpánál. A levélhüvely, annak zártsága fontos szerepet tölt be a szárszilárdításban. A levéllemez (lamina) végzi az asszimilációt. Az árpáknak jól fejlett fülecskéje (auricula) van. A nyelvecske (ligula) a levélhüvely és levéllemez érintkezésének vonalában helyezkedik el.

Az árpa virágai összetett virágzatot, kalászt (füzéres füzér) alkotnak. A három virágból álló kalászkák a kalászorsó padkáin helyezkednek el. A többsoros (hatsoros és szabálytalan hatsoros) árpák esetében mind a három, a kétsoros árpáknál csak a középső virág termékenyül. A kétsoros árpák kalásza többnyire hosszabb, mint a többsorosoké. A kalásztömöttség meghatározza a kalász formáját (laza kalász 2,7 mm, közepesen tömött kalász 2,1–2,7 mm, tömött kalász 2,1 mm). Az árpa alapvetően öntermékenyülő növény. Zárt (hasban) és nyitott virágzás azonban egyaránt előfordul az árpánál. A hatsoros árpák csaknem minden esetben zártan virágoznak. Hazai viszonyok között az őszi árpa virágzása május elején, a tavaszi árpa virágzása június elején következik be. A virágzás 10 °C felett indul meg, a nap folyamán többnyire 6–9, illetve 15–18 óra között megy végbe. Száraz, meleg időjárás esetén növekszik a nyitottan, nedves, hideg időjárásban a zártan virágzó növények száma.

Az árpának szemtermése van, azaz a terméshéj és a kétrétegű maghéj összenőtt, amelyre szorosan rátapad a toklász (pelyvás szemtermés). A csupasz árpának a szemtermése a betakarítás során kihullik a pelyvalevelek közül. Az őszi árpa szemtermésének nagyobb hányadát (kb. 10–14%) alkotja a durvább pelyva, mint a tavaszi árpának. Az őszi árpa ezerszemtömege 36–47 g, a tavaszi árpáé 45–55 g. A tavaszi árpa (és a kétsoros őszi árpa) ezerszemtömege lényegesen nagyobb, mint a többsoros árpáké. A két sorban, lazábban elhelyezkedő szemtermések teltebbek, egyenletesebb fejlettségűek, szénhidrátban gazdagabbak, jobb csírázóképességűek (alkalmasabbak malátakészítésre).

Az árpa egyedfejlődésének szakaszai megegyeznek a kalászos gabonák jellemző fenológiai fázisaival, amelyeknek átlagos időtartama a 9.19. táblázat szerint alakul.

9-20. táblázat - Az őszi árpa előveteményeinek csoportosítása

Fenofázis

Őszi árpa

Tavaszi árpa

Kelés

6–15

6–15

Bokrosodás

150–170

30–35

Szárbaindulás

30–45

15–25

Kalászhányás–virágzás

7–12

6–12

Virágzás–érés

20–35

20–30


Az árpa csírázása már 1–2 °C hőmérsékleten megindul. A csírázáshoz a mag súlyának mintegy 50%-át kitevő vizet kell felvenni a csírázó növénynek. A szárazság elsősorban az őszi árpa kelését nehezítheti meg, de a tavaszi árpánál is gondot jelenthet a vetőágy gyors kiszáradása. Az egyöntetű, gyors kelés különösen fontos a vetőmagtermesztésben a kiegyenlített állomány biztosítása céljából.

A bokrosodás során a bokrosodási csomóból oldalhajtások képződnek. Kedvező feltételek között az őszi árpa bokrosodása már ősszel megindul, majd tavasszal továbbfolytatódik. Az őszi árpa bokrosodóképessége jobb az őszi búzáénál. A tavaszi árpa bokrosodása hazánk kontinentális, száraz tavaszi időjárása miatt gyakran károsodik, az esetek jelentős részében jóval mérsékeltebb számú mellékhajtás képződik, mint az őszi árpa esetében.

A fejlődés jarovizációs és fényszakaszán túljutott árpa szárba indul. Hazai viszonyok között az őszi árpa szárba indulásának kezdete április első felére, a tavaszi árpáé május elejére tehető. Az intenzív szárnövekedés idején – különösen az őszi árpánál – indokolt szárrövidítő anyagok alkalmazása a vetőmagtermesztésben.

Az őszi árpa május elején, a tavaszi árpa május végén, június elején kalászol. Az árpa döntően öntermékenyülő, azaz a virágok még hasban, a kikalászolás előtt megtermékenyülnek. A virágzás időtartamát a fajtatulajdonságok, az ökológiai feltételek (elsősorban az időjárás), valamint az alkalmazott agrotechnika egyaránt befolyásolja.

Az érésnek négy szakaszát különböztetjük meg: zöldérés (víztartalom 50–60%), tejes érés (25–50%), viaszérés (18–25%), teljes érés (14–16%). Megkésett betakarításkor az állomány túlérése következik be. A vetőmagtermesztésben az őszi és tavaszi árpa állományait a legkedvezőbb biológiai állapotot jelentő teljes érésben kell betakarítani, az optimális érési állapot bekövetkezése után a lehető legrövidebb időn belül.

9.1.3.3. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

Az őszi és tavaszi árpa termesztésének agroökológiai feltételei jelentős mértékben különböznek egymástól. Ezek a különbségek mind az éghajlati, mind a talajtani feltételekre egyaránt vonatkoznak.

Az őszi árpa vetőmagtermesztésére – éghajlati szempontból – az egész ország területe alkalmas, az egyes tájegységek között azonban a termesztés biztonságában jelentős különbségek vannak. A korábbi és jelenleg termesztett őszi árpafajták télállósága lényegesen gyengébb, mint az őszi búzáé, amelyet a termőhely és tábla megválasztásánál figyelembe szükséges venni. Az őszi árpa csírázása és kelése szempontjából elsődleges limitáló tényező a vízellátás. A mag csírázása már 1–2 °C-os hőmérsékleten megindul, kedvező kelést a 15–20 °C-os hőmérsékleten tapasztalunk kedvező talajnedvesség mellett. Az őszi árpa tenyészideje alatt 2100–2200 °C hasznos hőösszeget igényel. Kedvező áttelelésre az állományok 3–4 leveles állapotában számíthatunk. Az őszi árpa áttelelése szempontjából fontos a késő őszi-kora téli időszak hőmérséklete (edződés). Hótakaró nélkül –14–15 °C-ot, hótakaróval –18–19 °C-ot képes az őszi árpa átvészelni megfelelő fejlettség esetén. Áttelelés után az őszi árpa bokrosodása tovább folytatódik, majd rövid fejlődést követően alacsony hőmérsékleten (12–14 °C) szárba indul. Jelentősen megnő a szárba indult állományok vízigénye, egészen a tejes érés időszakáig. Az őszi árpa tenyészideje alatt 380–420 mm vizet igényel. Az őszi kalászosok közül az őszi árpa szárazságtűrése a legjobb. Víztakarékosságát jelzi az alacsony transpirációs koefficiens értéke (300–315 l/1 kg szárazanyag). Az érés folyamán a nem túl meleg (20–22 °C) időjárás elősegíti a tápanyagok vegetatív szervekből a szemtermésbe történő transzlokációját, a kedvező ezerszemtömeg és csírázóképesség kialakulását. Csapadékos időjárás, megdőlt állomány esetén jelentős mennyiségi és minőségi veszteség következhet be (szélsőséges esetben az árpa a kalászban kicsírázhat).

A tavaszi árpa lényegesen érzékenyebb az időjárási feltételekre, mint az őszi árpa. Kedvező fejlődést a csapadékosabb, kiegyenlítettebb klímájú területeken mutat a tavaszi árpa. Hőigénye mérsékelt (hasznos hőösszeg 1600–1900 °C). Csírázási hőküszöbe alacsony, 1–3 °C (korai vetés). Bokrosodása idején hűvös időjárást (5–7 °C) igényel. Száraz, meleg tavasz idején lerövidül a bokrosodás szakasza, amely terméscsökkentő tényező. A szárba indulás kedvező hőmérséklete 14–16 °C, a kalászolás-virágzás fenofázisának optimuma 17–19 °C. Az érés szakaszainak időszakában a mérsékelt meleg (18–20 °C) elősegíti a szemtelítődési folyamatokat, kedvező vetőmag-paraméterek kialakulását. Tenyészideje alatt 250–300 mm vizet igényel. Kifejezetten igényes és érzékeny a csapadék megoszlására a vegetációs periódus során. Kedvező vízellátást igényel április–májusban. A betakarításkori, júliusi csapadékos időjárás rontja a tavaszi árpa vetőmagminőségét.

Az őszi és tavaszi árpa talajigénye is jelentős mértékben különbözik egymástól. Az őszi árpát elsősorban a gyengébb talajadottságú területeken termesztjük, mivel kedvező adaptációs képességű, kiterjedt gyökérzete révén. A vetőmagtermesztés esetén természetesen törekedni kell a relatíve jobb talajadottságú táblák megválasztására. Az őszi árpa termesztésére a barna erdőtalajok, a nem túlzottan kötött, vízrendezett réti és öntéstalajok, a jobb minőségű homoktalajok, valamint a kedvezőbb tulajdonságú szikes talajok (réti szolonyec) alkalmasak. A tavaszi árpa kifejezetten igényes a talajjal szemben. Legjobban a tápanyagokkal jól ellátott, középkötött, semleges-enyhén savanyú kémhatású csernozjom- és csernozjomdinamikájú erdő- és réti talajokon díszlik.

9.1.3.4. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. Az árpa öntermékenyülő növény, a vetőmagtermesztésben legalább 2 m-es elválasztó sávot kell biztosítani. A szabvány (MSZ 6353:1998) szerint a csupasz árpa és egyéb árpafajták között 100 m szigetelési távolság betartása kötelező. A területmegválasztás során lehetőség szerint a kedvezőbb talajú és fekvésű (őszi árpánál ne legyen fagyzugos terület stb.) táblákat kell előnyben részesíteni a vetőmagtermesztés során. Fontos szempont, hogy a tábla gyomfertőzöttsége mérsékelt legyen, különösen a veszélyes gyomnövények fertőzöttségére (galaj, vadzab), valamint a nehezen tisztítható gyomnövények (repcsényretek, apró szulák stb.) előfordulására kell gondot fordítani.

Elővetemény, növényi sorrend. A vetésváltás igen fontos szerepet tölt be a szántóföldi növények termesztéstechnológiájában. A kedvező növényi sorrend megválasztásával egyrészt csökkenthetjük a felhasznált inputok (anyagok, kemikáliák, energia stb.) mennyiségét, másrészt a felhasznált inputok hatékonyságát, azok érvényesülését befolyásolhatjuk kedvezően. A vetésváltás tehát a termesztéstechnológia azon eleme, amely külön pótlólagos befektetést nem igényel, ugyanakkor a termés menynyiségét, minőségét és a termesztés biztonságát, azaz az agronómiai és ökonómiai hatékonyságot jelentős mértékben befolyásolja.

Az elővetemény értékelésénél alapvető fontosságú figyelembe venni annak:

  • lekerülési idejét,

  • a talaj fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságaira, folyamataira, a talaj kultúrállapotára gyakorolt hatását,

  • a visszamaradt növényi maradványok mennyiségét és minőségét,

  • a növényvédelmi összefüggéseket (gyomosító hatás, azonos állati kártevők, növényi kórokozók).

A vetésváltás során nemcsak a közvetlen, hanem az azt megelőző egy-két évben termesztett növényi kultúrát is célszerű figyelembe venni, különösen a vetésváltásra érzékeny növényeknél. Bár az előveteményeket – az utána következő növény szempontjából – szokás jó, közepes, rossz kategóriákba sorolni, egy adott növény elővetemény értékét nem lehet sematikusan megállapítani, mindig a körülményeket is mérlegelni szükséges (a növény elővetemény-értékének dinamikus kategorizálása).

Az őszi és tavaszi árpa vetőmagtermesztése során önmaga és más kalászos gabona nem szerepelhet előveteményként. Az őszi és tavaszi árpa elővetemény-igénye, valamint a választható növények köre (eltérő éghajlat- és talajigény) is jelentősen különbözik egymástól. Az őszi árpa mérsékelt elővetemény-igénnyel jellemezhető, az üzemi vetésváltásba könnyen beilleszthető. Az elővetemény megválasztásánál alapvető szempont egyrészt, hogy időben kerüljön le, másrészt – különösen kedvezőbb talajadottságok mellett –, hogy ne legyen megdőlésre hajlamosító hatású az elővetemény. Mindezeket figyelembe véve az őszi árpa előveteményeit jó, közepes, rossz csoportokba sorolhatjuk a vetőmagtermesztésben (9.20. táblázat).

9-21. táblázat - A tavaszi árpa előveteményeinek csoportosítása

Elővetemény-kategória

Növényfajok

repce, őszi és tavaszi takarmánykeverékek, len, mák, korai burgonya, csemegekukorica, csalamádé, közepes, és gyengébb talajon: borsó, korán feltört évelő pillangósok

Közepes

silókukorica korai betakarítású szemeskukorica és cukorrépa, burgonya, napraforgó

Rossz

késői kukorica, cukorrépa, cirokfélék

Tilos

kalászos gabona, önmaga


Az őszi árpa után őszi (pl. repce) és tavaszi (kukorica, cukorrépa, napraforgó, borsó stb.) vetésű növény egyaránt következhet (esetleg másodveteményt is vethetünk).

A tavaszi árpa mind az agroökológiai, mind az agrotechnikai feltételekre (így az előveteményre) egyaránt sokkal érzékenyebb, mint az őszi árpa (a tavaszi árpának rövidebb a tenyészideje, gyengébb a gyökérzete). Hagyományosan a gyökér-gumós növények (elsősorban a cukorrépa, valamint a burgonya) tartoznak a jó elővetemények közé. A cukorrépa kedvező elővetemény értékét a gondos talajművelése, tápanyag-visszapótlása, gyommentessége stb. biztosítja. A tavaszi árpa előveteményeit is jó, közepes, rossz kategóriákba sorolhatjuk (9.21. táblázat), amelyek azonban nem jelentenek abszolút értékű besorolást, azok értéke a körülményektől függően módosulhat.

A tavaszi árpa után elsősorban tavaszi vetésű növények következhetnek a vetésváltásban.

9-22. táblázat - Az őszi árpa legfontosabb gyomnövényei, betegségei és állati kártevői

Elővetemény-kategória

Növényfajok

cukorrépa, takarmányrépa, burgonya, len, repce, mák, csemegekukorica, silókukorica

Közepes

szemeskukorica

Rossz

hüvelyesek, pillangós szálas takarmánynövények napraforgó, cirokfélék

Tilos

kalászos gabona, önmaga


Talaj-előkészítés. Jelentős különbségek vannak az őszi és tavaszi árpa talajművelési rendszerében, abban azonban megegyeznek, hogy a többi kalászos gabonafajhoz képest mindkettő rendkívül gondos, precíz, minőségi talaj-előkészítést kíván. A rosszul elvégzett talajművelés terméscsökkentő tényező lehet.

Az őszi árpa rendkívül gondos talajművelést, kiváló minőségű, aprómorzsás magágyat kíván. A magágy minőségére sokkal érzékenyebb, mint a többi őszi kalászos gabona (pl. őszi búza). A kifogástalan talaj-előkészítéssel, magággyal kedvező kelést és őszi fejlődést érhetünk el, amely elősegíti a gyengébb télállóságú őszi árpa áttelelését. A talaj-előkészítés nehézségét az jelenti, hogy ezt a magas minőségi elvárásokat rendszerint rendkívül kedvezőtlen időjárási (szárazság augusztus–szeptemberben) és talajtani (gyengébb talajokon termesztjük) feltételek mellett és relatíve rövid idő alatt kell megvalósítanunk.

Az őszi árpa talajművelési rendszerében alapvető szempont a víztakarékosság, a kíméletes, talajhoz alkalmazkodó talajművelés megvalósítása. Az alapművelet megválasztását (forgatás nélküli, szántásos, lazításos) az elővetemény és a talajtulajdonságok határozzák meg. Kedvező, korai, kis szármaradványt visszahagyó elővetemények után a tárcsás, illetve tárcsás + lazításos, kedvezőtlen, nagy szártömegű elővetemények után a szántásos (bizonyos esetekben itt is tárcsás) alapművelést célszerű választani. Korai elővetemények után a gyors, szakszerű tarlóhántás és annak zárása alapvető fontosságú a későbbi talajmunkák minősége szempontjából. Az ezt követő tarlóápolási és zárási munkákat tárcsás és lazító (nehézkultivátor stb.) eszközökkel, valamint hengerekkel végezhetjük. A tárcsás alapművelet ajánlott mélysége 17–22 cm, a talajadottságoktól, rétegezettségtől függően. Nagy szártömeg vagy egyéb kedvezőtlen (pl. erózió stb.) körülmények esetén az alapműveletet ekével végezhetjük (20–25 cm), amelyet azonnal el kell munkálni a talaj kötöttségéhez és nedvességi állapotához igazodó eszközzel. Az őszi árpa magágykészítését közvetlenül a vetés előtt kombinátorral, esetleg egyéb eszközzel (pl. ásóborona) egy-két menetben végezzük el (9.2. ábra).

9-2. ábra - Az őszi árpa talajművelési rendszere

Az őszi árpa talajművelési rendszere


A tavaszi árpa is igényes a talajműveléssel szemben. A tavaszi árpa talajművelési rendszerében alapvető szempont a talaj fizikai szerkezetének, pórustérfogatának javítása, az őszi-téli félév csapadékának minél teljesebb befogadása és megőrzése, valamint a kitűnő, aprómorzsás magágy biztosítása. A tavaszi árpa talajművelésének alapja a jó minőségben elvégzett őszi szántás. Az őszi szántás minősége szempontjából rendkívül fontosak az előkészítő műveletek, valamint a szántás elvégzésének időpontja. Kevés szártömeget (cukorrépa, burgonya), de különösen a sok növényi maradványt (kukorica) visszahagyó elővetemények után fontos a visszamaradt tarló megfelelő megmunkálása (tárcsa, multitiller, kombinált eszközök stb.). A szántás mélységét a talajtulajdonságok mellett az elővetemény is meghatározza (cukorrépa, burgonya után 20–24 cm, kukorica után 24–26 cm). Fontos a szántás időbeni (október-november) elvégzése, amely lehetőséget nyújt annak durva elmunkálására. A tavaszi talajelőkészítés során a gyorsaságra és minél kevesebb talajmozgatásra kell törekednünk. A kedvező őszi talajmunkák esetén egyetlen művelettel (fogas, kombinátor stb.) magágyat készíthetünk. A tavaszi talajelőkészítés során a drasztikus eszközök (tárcsa) használatát mellőzni kell (9.3. ábra).

9-3. ábra - A tavaszi árpa talajművelési rendszere

A tavaszi árpa talajművelési rendszere


Tápanyagellátás. Az őszi és tavaszi árpa vetőmagtermesztésében a tápanyagellátás az egyik legfontosabb, kritikus elem. A növény igényéhez igazodó mennyiségű és minőségű tápanyag-visszapótlás nélkül elképzelhetetlen az optimális termés és kiváló minőség realizálása. Az őszi és tavaszi árpa igényli és meghálálja a szakszerű trágyázást. Mindkét növény igen jó indikátor kultúra, azaz az optimálisnál kevesebb és bőségesebb trágyázást egyaránt jelzi (gyengébb fejlettség, illetve megdőlés, betegségek stb.).

Az őszi árpa kiterjedt és erőteljes gyökérzete kedvező tápanyag-hasznosítást tesz lehetővé. A visszapótlásra kerülő tápanyagok mennyiségét az őszi árpa fajlagos tápanyagszükséglete, a tervezett termésszint, a talaj tápanyag- és vízgazdálkodási tulajdonságai, valamint egyéb módosító tényezők (elővetemény stb.) együttesen határozzák meg. Az őszi árpa fajlagos tápanyagigénye 1 tonna főtermékre a hozzátartozó melléktermékkel együtt: N-ből 20–24 kg, P2O5-ből 14–18 kg és K2O-ból 22–25 kg.

Az őszi árpa alá kijuttatandó műtrágya hatóanyag mennyiségére csökkentően hat az őszi árpa igen kedvező természetes tápanyag-hasznosító képessége, ugyanakkor növelőleg hat az, hogy az őszi árpát rendszerint gyengébb tápanyagtőkéjű és tápanyag-szolgáltatású talajokon termesztjük. Átlagosan a vetőmagtermesztésben az alábbi hatóanyagok kijuttatása javasolható közepes tápanyag-ellátottságú talajon:

N 80–100 kg/ha,

P2O5 70–130 kg/ha,

K2O 90–120 kg/ha.

A N-műtrágyázásnál figyelembe kell venni az őszi árpa tápanyag-felvételi dinamikáját, valamint gyengébb télállóságát és szárszilárdságát. Ezért és a környezetvédelmi szempontok miatt indokolt az N-trágyák megosztása, többszöri kijuttatása őszi árpa alá. A teljes N-mennyiségnek 0–30%-át ősszel juttatjuk ki előveteménytől és talajtól függően. Rendkívül fontos a tél által megviselt állományok tél végi-kora tavaszi N-fejtrágyázása. Ekkor a teljes N-adag 50–70%-át célszerű az állományra kijuttatni. Gyengén fejlett állományok, kedvezőtlen talajtulajdonságok esetén (feltételesen) indokolt lehet a szárba induláskori N-trágyázás (a teljes mennyiség 0–30%). A későbbi N-kijuttatás – a megdőlés veszélye miatt – a vetőmagtermesztésben kockázatosnak ítélhető.

A foszfor- és káliumműtrágyák teljes mennyiségét ősszel juttatjuk ki és a legmélyebb talajmunkával dolgozzuk be a talajba az őszi árpánál.

Az őszi árpa kalcium- és magnéziumigényes növény. Savanyú talajokon (pHKCl 5,5 alatt) indokolt lehet meszező anyagok (Ca), vagy dolomit (Ca+Mg) kijuttatása a magágykészítéssel egy menetben, vagy az állományra tél végén-kora tavasszal.

A tavaszi árpa rövidebb tenyészideje alatt relatíve sok és könnyen felvehető tápanyagot igényel. Gyökérzetének felszívó felülete, tápanyag-hasznosító képessége gyengébb, mint az őszi árpáé. A tavaszi árpa kedvezően tudja az elővetemény (pl. cukorrépa, burgonya) után visszamaradt, könnyen felvehető, „maradék” tápanyagokat hasznosítani. A tavaszi árpa fajlagos tápanyagszükséglete 1 tonna főtermékre + melléktermékre vonatkoztatva a következő: N-ből 20–24 kg, P2O5-ből 9–12 kg, K2O-ból 21–25 kg.

A tavaszi árpa N-felvétele az intenzív növekedés és virágzás, a P-felvétele virágzás és szemtelítődés, a K-felvétele a bokrosodás idején a legintenzívebb. A kijuttatandó tápanyagmennyiséget a termésszint, a talajtulajdonságok egyaránt meghatározzák. Átlagosan a tavaszi árpa vetőmagtermesztésében az alábbi hatóanyagok kijuttatása javasolható:

N 40–60 kg/ha,

P2O5 60–110 kg/ha,

K2O 80–130 kg/ha.

A tavaszi árpa tápanyagszükségletét is döntően műtrágyákkal elégítjük ki. Az istállótrágyázást – a N-túlsúly, gyomosodás – nem célszerű alkalmazni. Helyesebb, ha az elővetemény (cukorrépa, burgonya) alá végezzük az istállótrágya kijuttatását, majd azt követi a tavaszi árpa termesztése. A foszfor- és káliumműtrágyákat ősszel, a szántást megelőzően juttatjuk ki és dolgozzuk be a talajba. A nitrogént a vetés előtt szükséges kiszórni.

A tavaszi árpa is kedvezően reagál savanyú talajokon a Ca- és Mg-trágyázásra.

Vetés. A vetés alapvető fontosságú termesztéstechnológiai elem. A vetésnél elkövetett hibák végigkísérik az állomány fejlődését a vegetációs periódus végéig, az itt elkövetett hibákat csak kisebb mértékben lehet korrigálni.

Az őszi és tavaszi árpa vetőmagtermesztésében a szuperelit és elit fokozat előállításánál indokolt és fontos kb. 2–4 m-ként idegenelő utak kialakítása a szelekció pontos, szakszerű elvégzése céljából.

Mind az őszi, mind a tavaszi árpa vetéstechnológiájának döntő fontosságú eleme az optimális vetésidő. Az őszi árpa vetésidejét úgy kell megválasztani, hogy őszi fejlődése kedvező legyen, a megfelelő fejlettségű betelelés segítse elő az egyébként gyengébb télállóság javítását. Az optimálisnál korábbi vetés az állomány túlzott megerősödését, valamint bizonyos betegségek (lisztharmat, vírusok stb.) erőteljes fellépését okozhatja. A későbbi vetésidő esetén a gyengébb állományfejlettség rontja a télállóságot, de főleg a tél végi felfagyás mértékét növelheti (gyenge fejlettségű gyökérzet, kötött réti-öntés talajon bekövetkező erőteljes talajmozgás). Az őszi árpa optimális vetésideje szeptember vége–október közepe. Az optimális vetésidőn belüli konkrét vetésidőt a tájkörzet (északi-déli országrészek), a talajtípus, a fajta tulajdonságai egyaránt meghatározzák.

A tavaszi árpa esetében a lehetőség szerinti legkorábbi vetésre szükséges törekedni. A korai vetésidővel biztosítjuk az egyöntetű és gyors csírázás, kelés, az erőteljes gyökérképződés, valamint a kielégítő bokrosodás környezeti feltételeit. Korai vetésidő esetén a magágy megfelelő nedvességet tartalmaz, a tavaszi árpa vegetatív fejlődése szempontjából így biztosítható a kedvező rövidnappalos megvilágítás igény. A tavaszi árpa optimális vetésideje március eleje-közepe. A vetésidőt befolyásolja a kitavaszodás üteme, a talaj kötöttsége és nedvességtartalma, az őszi talajművelés után kialakult talajállapot. Korai kitavaszodás, könnyen felmelegedő talaj esetén akár február végi vetés is elképzelhető.

A vetőmag értékét és a termésmennyiséget jelentős mértékben meghatározza az állománysűrűség, a területegységenkénti kalászszám. Az állománysűrűséget részben a kivetett csíraszám, részben a bokrosodás mértéke (ökológiai és agrotechnikai tényezők) együttesen alakítják. Vetőmagtermesztés esetén – az árutermesztéshez képest – mintegy 10–15%-kal kevesebb csíraszám kivetése indokolt. A kisebb csíraszám esetén az állományok megdőlésének veszélye csökken, a szemtermés kitelése is kedvezőbb mértékű. Az őszi árpa az egyik legjobban bokrosodó kalászos gabona, ugyanakkor megdőlésre kifejezetten hajlamos. Az őszi árpa optimális csíraszáma vetőmagtermesztés esetén 4,3–4,9 millió/ha fajtától, előveteménytől, talajtól függően. A tavaszi árpa bokrosodóképessége lényegesen gyengébb az őszi árpánál, valamint a szélsőséges, kontinentális éghajlati feltételeink mellett bekövetkező száraz, meleg tavaszi időjárás is kedvezőtlenül hat a bokrosodás mértékére. A tavaszi árpa optimális csíraszáma a vetőmagtermesztésben – ennek megfelelően – 4,7–5,4 millió/ha a módosító tényezőket figyelembe véve.

Az őszi és tavaszi árpa kedvező vetésmélysége 4–6 cm (kötött talajon 4 cm, lazább talajon 6 cm).

Az őszi és tavaszi árpát a vetőmagtermesztés esetén is hagyományosan gabona sortávolságra (12–15 cm) vetjük. A vetést sortömörítő hengeres vetőgéppel célszerű elvégezni, ennek hiányában, illetve kedvezőtlen talajállapot esetén is a vetést hengerrel zárjuk.

Növényápolás, növényvédelem. Az őszi árpa állományát felfagyás esetén hengerezni szükséges. Hengerezni csak megfelelő talajnedvességnél és fagymentes időben lehet.

Az őszi és tavaszi árpa szakszerű növényvédelme kiemelten fontos eleme a termesztéstechnológiának. A növényvédelem alapját az integrált védekezés kell, hogy jelentse. Az integrált növényvédelem egyrészt az ökológiai, biológiai, agrotechnikai és kémiai eljárások komplex egységét, másrészt a károsítók állománybeli fellépésének szabályozását (a károsítókat a kártételi küszöbérték alatt tartjuk, nem kell teljesen megsemmisíteni) jelenti. Az árpa integrált növényvédelmének elemei:

  • agroökológiai feltételek:

    • éghajlati-időjárási tényezők és szélsőségek figyelembevétele,

    • talajtulajdonságok,

    • domborzati feltételek.

  • biológiai tényezők:

    • a fajták betegségellenállósága,

    • a fajták gyomkompetenciája.

  • agrotechnikai elemek:

    • vetésváltás,

    • talajművelés,

    • vetéstechnológia (vetésidő, csíraszám),

    • tápanyagellátás,

    • növényápolás,

    • szárszilárdítók alkalmazása,

    • betakarítás.

  • kémiai eljárások:

    • kémiai gyomszabályozás,

    • betegségek elleni védekezés (csávázás, állományvédelem),

    • állati kártevők elleni védekezés (talajfertőtlenítés, csávázás, állományvédelem).

Az árpa integrált növényvédelmében a kémiai beavatkozásokat az egyéb védekezési eljárások kiegészítőjeként szükséges alkalmazni. Ez teszi lehetővé, hogy az integrált növényvédelem esetén kedvezőbb agronómiai és ökonómiai hatékonyságot, valamint kisebb környezeti terhelést tudunk megvalósítani (9.22., 9.23. táblázat).

9-23. táblázat - A tavaszi árpa legfontosabb gyomnövényei, betegségei és állati kártevői

Károsító

Károsító

magyar neve

latin neve

Gyomnövények

T1 gyomok

pásztortáska

árvacsalánfajok

tyúkhúr

veronikafélék

T2 gyomok

ragadós galaj

pipacs

szarkalábfajok

pipitérfajok

ebszékfű

nagy széltippan

T3 gyomok

füstikefajok

vadrepce

repcsényretek

vadzab

G3 gyomok

mezei acat

apró szulák

G1 gyomok

tarackbúza

csillagpázsit

Capsella bursa-pastoris

Lamium spp.

Stellaria media.

Veronica spp.

Gallium aparine

Papaver roeas

Consolida spp.

Anthemis spp.

Matricaria inodora

Apera spica-venti

Fumaria spp.

Sinapis arvensis

Raphamus raphanistrum

Avena fatua

Cirsium arvense

Convolvulus arvensis

Agropyron repens

Cynodon dactilon

Betegségek

árpa sárga törpülés vírusa

porüszög

fekete üszög

fedett üszög

lisztharmat

levélrozsda

törperozsda

barna levélfoltosság

levélcsíkoltság

torsgomba

szártőgomba

Barley yellow dwarf virus

Ustilago nuda

Ustilago vavilovi

Ustilago hordei

Blumeria graminis f. sp. Hordei

Puccinia recondita

Puccinia hordei

Bipolaris sorolciniana

Dreschlera graminea

Gäumannomyces graminis

Pseudocercosparella herpotrichoides

Állati kártevők

vetésfehérítő bogár

gabona-levéltetvek

gabonapoloskák

gabonalegyek

gabonafutrinka

vetési bagolypille

gabonaszipolyok

Oulema spp.

Schizaphis spp., Macrosiphum avenae

Eurygaster spp.

Oscinella frit, Chlorops pumilionis

Zabrus tenebrioides

Scotia segetum

Anisoplia spp.


9-24. táblázat - Az őszi és tavaszi árpa gyomnövényei, betegségei, állati kártevői ellen használt néhány növényvédő szer

Károsító

Károsító

magyar neve

latin neve

Gyomnövények

T3 gyomok

vadrepce

repcsényretek

vadzab

füstikefajok

T4 gyomok

parlagfű

kakaslábfű

muharfajok

T2 gyomok

ragadós galaj

ebszékfű

G3 gyomok

mezei acat

apró szulák

Sinapis arvensis

Raphamus raphanistrum

Avena fatua

Fumaria spp.

Ambrosia elatior

Echinocloa crus-galli

Setaria spp.

Gallium aparine

Matricaria inodora

Cirsium arvense

Convolvulus arvensis

Betegségek

porüszög

fedett üszög

lisztharmat

levélrozsda

barna levélfoltosság

levélcsíkoltság

levélszeptória

Ustilago nuda

Ustilago hordei

Blumeria graminis f. sp. Hordei

Puccinia recondita

Bipolaris sorolciniana

Dreschlera graminea

Septoria passerini

Állati kártevők

vetésfehérítő bogár

gabona-levéltetvek

gabonapoloskák

gabonalegyek

gabonaszipolyok

Oulema spp.

Schizaphis spp., Macrosiphum avenae

Eurygaster spp.

Oscinella frit, Chlorops pumilionis

Anisoplia spp.


Az őszi és tavaszi árpa integrált növényvédelmének meghatározó területét jelenti a gyomszabályozás. Az őszi árpa gyomnövényei alapvetően megegyeznek az őszi búza gyomnövényeivel. Az őszi árpa állományokban az egyéves gyomok közül elsősorban a T2, kisebb részben pedig a T1 és T3 gyomok fordulnak elő, az évelő gyomok közül pedig a G3 és G1 gyomok a legjellemzőbbek. A vetőmagtermesztés során különösen ügyelni kell a veszélyes gyomok (galaj, vadzab) és a nehezen tisztítható gyomok (repcsényretek, aprószulák stb.) irtására. Az őszi árpánál a kémiai gyomirtást a tavaszi posztemergens kezelések jelentik. Az őszi árpa alacsonyabb hőküszöbértéke, gyorsabb tavaszi fejlődése miatt a tavaszi posztemergens kezelésekben olyan herbicideket lehet eredményesen használni, amelyek alacsony hőmérsékleten is hatékonyak. A szárba indult állományokban szulfonil-urea és egyéb készítmények alkalmazhatók.

A tavaszi árpa eltérő életciklusának megfelelően eltérőek az állományában megjelenő gyomnövények. A gyomok jelentős hányadát – a tavaszi árpa fejlődési ritmusának megfelelően – az egyéves T3, kisebb részben a T2, esetenként a T4 gyomnövények alkotják, de évelő gyomok (döntően mezei acat) is előfordulnak. A tavaszi árpa gyomirtásának fő eljárása a tavaszi posztemergens kezelés. A herbicid hatóanyagának megválasztásánál a gyomösszetétel mellett tekintetbe kell venni azt, hogy bizonyos hormonbázisú szerek morfológiai rendellenességet okozhatnak, amely nehezítheti a szelekciós munkák szakszerű elvégzését.

A hatékony gyomirtás alapja a szakszerű gyomfelvételezés mind az őszi, mind a tavaszi árpaállományokban. Minden, még a legszakszerűbben elvégzett gyomirtás is, stresszt okoz az állományokban. A stresszhatást jelentős mértékben növeli a nem megfelelő időpontban (pl. hormonbázisú herbicideket csak szárba indulás kezdetéig lehet alkalmazni stb.) és nem megfelelő dózisban (átfedés stb.) történő alkalmazás.

Az őszi és tavaszi árpaállományokban elsősorban gombás, kisebb mértékben vírusbetegségek megjelenésére és kártételére lehet számítani. A legfontosabb betegségek a következők:

  • árpa sárga törpülés vírusa (BYDV),

  • por, fedett és fekete üszög,

  • lisztharmat,

  • levélrozsda,

  • törperozsda,

  • Pyrenophoras barna levélfoltosság,

  • Helminthosporiumos levélcsíkoltság (Dreschlera sp.),

  • szártőbetegségek (torsgomba, szártörő gomba),

  • levélszeptória.

Az őszi és tavaszi árpa betegségei ellen részben csávázással, részben állománykezeléssel védekezhetünk. Az őszi árpaállományokban a vírusbetegségek, lisztharmat – korai vetés, enyhe, csapadékos időjárás esetén – már ősszel megjelenhet. A levélbetegségek jelentősebb mértékben azonban az intenzív szárnövekedés, valamint a kalászhányás-virágzás időszakában szoktak fellépni átlagos időjárási feltételek mellett az őszi és tavaszi árpa állományaiban. A levélbetegségek közül legfontosabbak a levélleszáradást okozó betegségek (HTR, rozsda stb.). A kalászbetegségek közül az üszögbetegségek okozzák a legsúlyosabb kártételt, az ellenük való védekezés szakszerű csávázással megoldottnak tekinthető. Az őszi és tavaszi árpa vetőmagtermesztésében a kalászolás-virágzás idején végzett állományvédelem „kötelező” jellegű, az ekkor alkalmazott fungicidek a leghatékonyabbak. A gombaölő szerek közül a széles hatásspektrumú, szisztemikus szerek alkalmazása javasolható a kalászolás-virágzás fenofázisában. Korai, erőteljes epidémia esetén a 2–3 nóduszos állapotban „fakultatív” védekezést végezhetünk kontakt fungicidekkel.

Az őszi és tavaszi árpa állati kártevői közül a legjelentősebbek a vörösnyakú árpabogár (vetésfehérítő), a levéltetvek, a gabonalegyek, és a gabonapoloskák. Szórványosan találkozhatunk a gabonafutrinka, a vetési bagolypille és a talajlakó kártevők kártételével is. Az állati kártevők ellen – a kártételi küszöbérték elérése esetén – részben talajfertőtlenítéssel, részben csávázással, döntően azonban állománykezeléssel védekezhetünk (9.24. táblázat).

9-25. táblázat - Őszi- és tavasziárpavetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Peszticid

Forgalomban lévő növényvédő szerek

Herbicidek

Dikamin D, Dikonirt, Dikotex 40EC, Dezormon, Duplosan DP, Banvel 480, Lontrel, Buvirex 240EC, Starane 250E, Grodyl 75WG, Granstar,

Lintur 70 WG, Suffix, Illoxan, Avenge, IP Flow, Dicuran 80 WP, Aurora WG, Ecopart SC, Granstar, Huszár, Maraton SC, Mextrol B, Mustang, Sekator, Stork 50DF

Fungicidek

Csávázó szerek

Agrosild, Biosild BD, Buvisild BR, Dithane M–45, Dividend 030 FS,

Maxim 025 FS, Panoctin 35, Premis 25 FS, Quinosild 150, Raxil Vital, Vitavax 2000

Állományvédelem

Alert S, Amistar, Archer 425 EC, Artea 330 EC, Bayleton 25 WP,

Caramba SL, Cerelux, Charisma EC, Eminent 125 SL, Falcon 460 EC, Flamenco, Juwel, Milstar, Sfera, Tango, Tilt 250 EC, Sportak 45 EC,

Szulfur 900 FW, Thiovit, Fundazol 50 WP, Cosavet DF

Inszekticidek

Talajfertőtlenítés

Basudin 5G, Chinofur 40 FW, Counter 5G, Force 5 EC, Thimet 10G

Csávázás

Mospilan 70 WP, Terratox

Állományvédelem

Bancol 50 WP (500 SC), Bulldock 25 EC, Dimilin 25 WP, Fendona 10 EC, Decis 2,5 EC, Enduro 258 EC, Fury 10 EC, Karate 0,5 ULV, Mospilan 20 SP, Sumi-alfa 5 EC, Talstar 10 EC, Regent 80 WG, Rovlinka 50 WP, Sherpa, Thiodan 35 EC, Thionex 35 EC


Szelekció, a vetőmagszaporítás szántóföldi ellenőrzése. Az őszi és tavaszi árpa állományaiban a kalászhányást követően 1–3 alkalommal célszerű a szelekciót elvégezni. A szelekció során el kell távolítani a tábláról a beteg, fajtától eltérő morfológiai bélyegekkel rendelkező egyedeket.

A szántóföldi ellenőrzést az érés kezdetén szükséges elvégezni, amikor a szárrészek zöldessárgák, a kalászok pedig már sárga színűek. A szántóföldi ellenőrzésnek ki kell terjednie:

  • a gyomosságra,

  • a fejlettségre, kiegyenlítettségre,

  • az idegen fajú kalászosok mértékére,

  • a veszélyes gyomnövényekre,

  • a nehezen tisztítható magvú gyomnövényekre,

  • a betegségek, kártevők mértékére.

A szántóföldi ellenőrzés előírásait az MSZ 6353:1998 szabvány tartalmazza (9.25. táblázat).

9-26. táblázat - Őszi és tavaszi árpa vetőmagminoségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

SE

Elit

I.

II.

szaporítási fok

Elválasztó sáv, legalább

m

2

Szigetelési távolság

csupasz árpa, egyéb árpafajtától

m

100

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajú kalászos kultúrnövény a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

0

0

2

4

Idegen fajta és eltérő típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

1

2

4

10

Veszélyes károsító gyomnövények

0

kivéve a mintaterek átlagában, legfeljebb

galajfajok (Galium spp.)

vad zab (Avena fatua, Avena ludoviciana, Avena sterilis)

0

0

0,3

0,3

3

2

5

5

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények a mintaterek átlagában, összesen, legfeljebb

repcsényretek (Raphanus raphanistrum)

Melampyrum spp., Agrostemma githago

apró szulák (Convolvulus arvensis)

5

10

20

20

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, legfeljebb

fuzárium (Fusarium spp.)

kalász (%)

15

szárrozsda (Puccinia graminis)

minősítő szám

2

anyarozs (Claviceps purpurea)

kalász (db)

5

7

10

20

Árpa és zab esetében:

porüszög (Ustilago nuda, U. avenae)

fedett üszög (Ustilago hordei, U. levis)

kalász (db)

20

0

20

0

50

3

50

10

Kártevők

a mintaterek átlagában, legfeljebb

golyóüszög (búzafonálféreg) (Anguina tritici)

0


Betakarítás. Az őszi és tavaszi árpa szemtermésének érési folyamatai során a vegetatív szervekben (szár, levél) tárolt, valamint az érési folyamatok során a felső, aszszimiláló levelekben és kalászpelyvákban keletkezett tápanyagok transzlokálódnak, illetve akkumulálódnak a szemtermésbe. Az érési folyamatokat jelentős mértékben befolyásolják a környezeti, elsősorban az időjárási, valamint az agrotechnikai (tápanyagellátás, növényvédelem stb.) feltételek. Az érési folyamatok lerövidülése a termésmennyiséget csökkenti, de romlik a szemtermés vetőmagértéke is.

Az őszi és tavaszi árpa betakarítása eltérő időben történik, de a vetőmagtermesztés esetében mindkettőt teljesérésben (14–16% nedvességtartalom) kell betakarítani. Az őszi árpa teljes érése június második felében, a tavaszi árpáé július közepén következik be átlagos időjárási feltételek esetén. Az egymenetes betakarítás során rendkívül fontos a kombájnok pontos beállítása és szakszerű üzemeltetése a veszteségek és a szemsérülések minimalizálása céljából. Az optimális érettségi állapot elérését követően a lehető leggyorsabban, a lehető legrövidebb időn belül szükséges az őszi és tavaszi árpa állományait betakarítani. A megkésett betakarítás esetén naponta 30–50 kg/ha-ral csökken a termés, jelentősen fokozódik a megdőlés, a betegségek, az állati kártevők és gyomok megjelenésének veszélye. Szélsőséges időjárás esetén jelentősen csökken a vetőmag csírázóképessége, csapadékos időjárás esetén pedig a termés csírázása is bekövetkezhet.

9.1.3.5. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

Az őszi és tavaszi árpa betakarított vetőmagját – szükség esetén – 40 °C maximális hőmérsékleten szükséges szárítani. A kombájntiszta termést megfelelő eszközök alkalmazásával tisztítani kell.

Az árpavetőmag minősítését az MSZ 7145:1999 szabvány írja elő. A minősítés kiterjed

  • a csírázóképességre,

  • a tisztaságra,

  • az idegen mag (összes, egyéb gabona, nem gabona, Raphanus raphanistrum, Agrostema githago, Avena ssp., Lolium temulentum, káros gyom) mennyiségére,

  • az anyarozs mennyiségére,

  • a nedvességtartalomra.

A vetőmag-mintavételezés, a fémzárolás és minősítés előírásait az őszi és tavaszi árpa fajtáira vonatkozóan ugyancsak az MSZ 7145:1999 szabvány tartalmazza (9.26. táblázat).

9-27. táblázat - A zab vetésterülete Magyarországon 1921. és 2001. évek között

Növényfaj

Szaporítási fok

Csírázó képesség

legalább (%)

Tisztaság legalább (%)

Idegen mag, legfeljebb (db/minta)

Anyarozs legfeljebb

(db/minta)

Nedvességtartalom

legfeljebb (%)

Vizsgálati minta (g)

Összes

Egyéb gabona

Nem gabona

Raphanus raph.

Agrostemma githago

Avena spp. Lolium

temulentum

Káros gyom

Hordeum vulgare

árpa

SE–E

I–II. fok

90

99,0

4

10

1

7

3

7

1

3

0

0

1

4

1

3

14,5

500

Hordeum vulgare ssp. nudum

csupasz árpa

SE–E

I–II. fok

85

98,4

4

10

1

7

3

7

1

3

0

0

1

4

1

3

14,5

500


9.1.4. Zab

9.1.4.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A zab régóta (neolit kori leletek) termesztett, értékes kultúrnövényünk. Termesztésének jelentőségét termésének rendkívül kedvező kémiai összetétele, nagy fajszáma és relatíve kedvező adaptációs képessége indokolja. A zab biológiailag értékes gabonaféle. Fehérjetartalma 14–17% közötti, amelynek kedvező az esszenciális aminosav-összetétele. Speciális zabfehérje az avenin, ezenkívül jelentős az E-vitamin és foszfolipid-tartalma. Értékét jól jellemzi, hogy az állattenyésztésben elsősorban a növendék- és tenyészállatok takarmányozásában hasznosítják. Nélkülözhetetlen azonban egyéb állatok abraktakarmányában is. Kedvező kémiai összetétele miatt – kisebb mértékben – a humán táplálkozásban is hasznosítják (csupasz zab). Ilyen irányú felhasználási területei közé tartozik a zabpehely, a müzli, de hasznosítják a csecsemőtápszerek, növényi zsiradékok tartósításában is. Korábbi időszakban a nagyobb területen termesztett tavaszi keveréktakarmányok értékes komponensét jelentette a zab, ennek jelentősége azonban – a monodietikus takarmányozás miatt – erőteljesen csökkent. Szalmája elsősorban almozásra, bizonyos esetekben – megfelelő kezelések után – takarmányozásra is hasznosítható.

A zab a világon termesztett legfontosabb növények közül a kilencedik helyen szerepel. Termesztése a világ valamennyi kontinensén folyik. Az évtizedek óta folyamatosan csökkenő vetésterület meghatározó hányada Európában és Észak-Amerikában található.

Hazánkban is – az állatállomány (lovak) jelentős visszaesése miatt – fokozatosan csökkent, illetve az elmúlt néhány évben állandósult a zab vetésterülete (9.27. táblázat).

9-28. táblázat - Egyéves zabfajok csoportosítása kromoszómaszámuk és morfológiai tulajdonságaik alapján

Évek

Vetésterület (ha)

Termésátlag (t/ha)

1921–30

296 000

1,15

1961–65

110 600

1,20

1976–80

35 000

2,07

1981–85

48 700

3,66

1986–90

44 700

3,02

1991–95

53 000

2,43

1996–2000

56 000

2,34

2000

58 000

1,67

2001

61 000

2,46


A termésátlagok az 1960-as évektől mérsékelten növekedtek az 1980-as évek végéig. A csak mérsékelt termésnövekedés a kedvezőtlenebb termőhelyi feltételekre történő visszaszorulása, a növény technológiafejlesztésének korlátozott mértéke miatt következett be. Az 1980-as évek 3,0–3,5 t/ha országos termésátlaga az 1990-es években csökkent (1,8–2,8 t/ha) a rendkívül viszszafogott input felhasználás miatt. Az alacsony befektetési szint a termésingadozás mértékének növekedését is eredményezte. A jelenlegi zabvetésterületre megfelelő fajtaválasztékkal rendelkezünk (14 elismert fajta 2001-ben) részben a hazai nemesítés, részben honosítás révén. A zabfajták túlnyomó része pelyvás, de csupasz zab is megtalálható a fajta portfóliójában.

9.1.4.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A termesztett zab (Avena sativa) az Avena nemzetségbe tartozik. A nemzetségnek 35 faját ismerjük, amelyek között egyévesek és évelők egyaránt megtalálhatók. A zabfajok kromoszómaszámuk alapján diploid (n = 7), tetraploid (n = 14) és hexaploid (n = 21) sorozatba sorolhatók. Az egyéves zabfajok egy része a vad fajok (szemtermését az érés után elpergeti), jelentősebb része pedig a kultúrfajok csoportjára különíthető el (9.28. táblázat).

9-29. táblázat - A zab előveteményeinek csoportosítása

Típus

Diploid (n = 7)

Tetraploid (n = 14)

Hexapoloid (n = 21)

Vad fajok

A. hirtula

A. barbata

A. fatua

A. sterilis

Pelyvás

kultúrfajok

A. strigosa

A. brevis

A. abyssinica

A. sativa

A. byzantina

Csupasz

A. nudibrevis

(A. nuda ssp. biaristata)

 

A. nuda var. chinensis


A világ zab termőterületének túlnyomó hányadán (90–92%) a közönséges zabot (A. sativa) termesztik, elsősorban a mérsékelt égöv hűvösebb, csapadékosabb területein. A másik nagyobb területen (8–10%) termesztett zabfaj a vöröszab (A. byzantina), amelynek a termesztése a melegebb, szárazabb területeken (Dél-Európa, Földközi-tenger medencéje, az USA déli államai) folyik. A többi kultúrzabfaj termesztésének csak korlátozott, helyi jelentősége van.

A közönséges zabnak tavaszi és őszi életforma változata ismert. Hazánkban – bár évtizedek óta próbálkozások történtek – az őszi zab termesztése a rendkívül gyenge télállósága miatt nem terjedt el. Enyhe telű nyugat-európai országokban az őszi zabot nagyobb termőképessége miatt a gazdák szívesen termesztik (20–40%-kal nagyobb a termése az őszi változatnak).

Az Avena sativának – bugatípusa alapján – két alfaját különböztetjük meg: A. sativa ssp. diffusa (bugás zab) és az A. sativa ssp. orientalis (zászlós zab). A bugás zabnak őszi és tavaszi változatai, a zászlós zabnak csak tavaszi változata van.

A gabonafélék közül a zab rendelkezik az egyik legkiterjedtebb és legerőteljesebb gyökérzettel. Bojtos gyökérrendszerének túlnyomó része a talaj felső 70–90 cm-es rétegében helyezkedik el, az elsődleges gyökerek azonban 220–280 cm mélységbe is lehatolnak. A zab után visszamaradt gyökerek szárazanyagtömege 2–2,5 t/ha, amely 25–30%-kal nagyobb, mint a tavaszi árpáé. A zab gyökérzetének légzése erőteljes, azonban a talaj víztelítettségét is jól tűri. A gyökerek tápanyagfeltáró képessége is rendkívül jó, a nehezen felvehető tápanyagokat is jól hasznosítja.

Szára szalmaszár, amelynek hosszúsága 60–150 cm között változik, fajtától, környezeti és agrotechnikai feltételektől függően. Levélzete erőteljesen fejlett, a fülecske alig látható vagy hiányzik.

A többi kalászos gabonafélétől eltérően virágzata bugát alkot, azaz a kalászkái hosszú nyélen ülnek (füzéres fürtvirágzat). A kalászkákban 2–3(4) virág található. A legbelső virág legtöbbször meddő és csökevényes. A külső (alsó) virág termékenyül meg a legkorábban, ebből fejlődik a legnagyobb, legfejlettebb szemtermés. Néha a csökevényes harmadik virág is megtermékenyül, amelyből a fejletlen középső szemtermés alakul ki. Vetőmagnak a legfejlettebb külső szem használható. A zab öntermékenyülő faj, de nyitva virágzó növény, amelynek következtében idegentermékenyülés előfordul kisebb mértékben (3%). A virágzás – még kedvező környezeti feltételek esetén is – elhúzódó jellegű: kedvező feltételek mellett egy buga virágzása 5–8 napig, az állomány virágzása 12–16 napig tart. Az elhúzódó virágzás miatt az érési folyamat is hosszabb, ami a betakarítási idő gondos megválasztására hívja fel a figyelmet.

A zabnak szemtermése van, amely az esetek túlnyomó többségében pelyvalevelekkel burkolt, azzal összenőtt. Ezerszemtömege 25–32 gramm között változik, amelynek 25–30%-át teszik ki a pelyvalevelek. Hl-tömege 40–50 kg. A vékonyabb pelyvájú zabfajták az értékesebbek. A csupasz zab esetében a szemtermés csépléskor kihull a pelyvalevelek közül.

A zab egyedfejlődésének szakaszai megegyeznek a kalászos gabonák fenofázisaival.

A zab csírázása és kelése már 1–2 °C-on megindul, erőteljes csírázásra 5–6 °C-on számíthatunk. A zab megfelelő talajhőmérséklet és -nedvesség esetén 7–14 nap alatt kikel. Csírázásához kétszer annyi vizet használ fel, mint a többi gabonaféle. A vegetációs periódus későbbi szakaszaiban is relatíve nagyobb a vízigénye.

A zab 3–4 leveles állapota után kezdetét veszi a bokrosodás. A zab bokrosodása erőteljesebb, mint a tavaszi árpáé. Száraz, meleg tavaszi időjárás esetén a bokrosodás fenofázisa lerövidül, csökken a produktív mellékhajtások száma, a termésmennyiség. A zab szárba indulásától kezdődően igen erőteljes szárazanyag-gyarapodás zajlódik le az állományban. Átlagos időjárás esetén a zab bugahányása június elején történik. A virágzás szempontjából meghatározó a kedvező vízellátás, a magas relatív légnedvesség és 20–22 °C-os mérsékelt meleg.

Az érés szakaszai (zöld-, tejes, viasz-, teljes érés) során a növényi tápanyagok a fejlődő szemtermésbe transzlokálódnak. A meleg, száraz időjárás különösen kedvezőtlen a zab esetében a szemtelítődés szempontjából. A zab érése elhúzódó jellegű. A betakarítást a bugaágak végén lévő, legfejlettebb külső szemtermések érettségi állapotához kell igazítani a termésveszteségek csökkentése, a vetőmagérték javítása céljából.

9.1.4.3. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

Hazánk kontinentális klímafeltételei között csak a zab tavaszi változatának a termesztése lehetséges. A zab a hűvös, csapadékos éghajlatú területek növénye, így hazánk nyugati, délnyugati, valamint az északi területein kedvezőbb a termesztése. Kiterjedt gyökérzete a szárazabb alföldi, dunántúli területeken is lehetővé teszi a zab termesztését, azonban ezekben a tájkörzetekben csökkent terméssel kell számolnunk.

A zab a mérsékelt hőigényű növények közé tartozik. Tenyészideje alatti hasznos hőösszeg-igénye 1200–1800 °C a zab tenyészidő hosszúságának függvényében. Csírázása alacsony hőmérsékleten is erőteljes (1–2 °C, kedvező 5–6 °C), ami korai vetését indokolja. A fiatal növények a mérsékelt fagyokat (–2, –3 °C) károsodás nélkül elviselik. Vegetatív növekedéséhez 10–15 °C, a generatív szervek fejlődéséhez 18–21 °C napi átlaghőmérséklet tekinthető optimálisnak. Az érés idején a mérsékelt meleg elősegíti a szemtelítődést és a kiegyenlítettebb érést. A zab a legkésőbben betakarítható kalászos gabonánk (július második fele–augusztus eleje).

A zab kifejezetten vízigényes gabona, de kiterjedt gyökérzetével jól alkalmazkodik az időszakos szárazsághoz. Tenyészideje alatt 300–380 mm vizet igényel, transzspirációs koefficiense is nagyobb (380–450 l/1 kg sz.a.) a többi gabonanövényhez képest.

A zab a hosszúnappalos megvilágítás igényű növények csoportjába tartozik.

A zab talajjal szembeni igénye mérsékelt, az egyik legjobban alkalmazkodó növényi kultúra. Ez a tulajdonsága összefüggésben van kiterjedt, erőteljes tápanyag- és vízfelvevő képességű gyökérzetével. A szélsőséges, extrém talajok kivételével valamennyi talajtípuson termeszthető hazánkban. Éghajlatigényével összefüggésben termesztésére leginkább az erdőtalajokon, erodált domb- és hegyvidéki talajokon, valamint kötöttebb réti és öntéstalajon történik. Az enyhén savanyú talajokat (pH-optimuma 5,3–6,4) kedveli. Az időszakosan túlnedvesedett, belvízre hajlamos talajokat, valamint a mélyítő talajműveléssel felhozott, kedvezőtlenebb tulajdonságú „nyers” talajokat is elviseli.

9.1.4.4. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. A zab döntően öntermékenyülő növény, vetőmagtermesztés esetén legalább 2 m-es elválasztó sávot kell biztosítani más fajtától. A csupasz zab esetén izolációs távolságként 100 m-t szükséges betartani. A területmegválasztás során az előveteményre (önmaga nem lehet), a tábla kedvezőbb talajadottságaira, kultúrállapotára, valamint a gyomviszonyokra (pl. vadzab, galaj) szükséges tekintettel lenni.

Elővetemény, növényi sorrend. A zab a vetésváltási rendszerbe könnyen beilleszthető. Az előveteménnyel szemben nem igényes, de kedvezőbb elővetemények után nagyobb termésszint, kedvezőbb termésbiztonság és jobb értékű vetőmag realizálható. Vetőmagtermesztésben önmaga nem lehet előveteménye, sőt célszerű a 4 éves visszavetési időt is betartani. A fonálféreg (Nematoda sp.) fertőzése miatt nem lehetnek a cukorrépa, burgonya és zöldségfélék sem az előveteményei. A zab előveteményeit jó, közepes, rossz kategóriákba sorolhatjuk (9.29. táblázat).

A zab után rendszerint tavaszi növényt vetünk.

9-30. táblázat - A zab legfontosabb gyomnövényei, betegségei és állati kártevői

Elővetemény-kategória

Növényfajok

hüvelyes növények, pillangós takarmánynövények, korai lekerülésű ipari növények (repce stb.), silókukorica

Közepes

szemeskukorica, napraforgó

Rossz

gyökér- és gumós növények, dohány, zöldségfélék

Tilos

kalászos gabonák, önmaga


Talaj-előkészítés. A zab talajművelési rendszerének alapja a megfelelő mélységben és minőségben elvégzett őszi szántás. Kötött, kedvezőtlen fizikai tulajdonságú talajokon célszerű a csökkentett mélységű szántás mellett forgatás nélküli periodikus mélyművelést (középmély-mélylazítás) is alkalmazni. Az alapmunka, a szántás minőségét az előkészítő talajmunkák jelentős mértékben meghatározzák. Az előkészítő műveleteket az elővetemény lekerülési ideje, a visszamaradt növényi maradványok mennyisége és a talajtulajdonságok egyaránt módosítják. Az őszi szántást – megfelelő feltételek esetén – célszerű durván elmunkálni. Az elmunkálás elmaradhat az eróziónak kitett területeken, kötött, kedvezőtlen kolloidális tulajdonságú, „összefolyó” talajadottságok esetén. Elmunkált szántás után tavasszal a lehető legkevesebb és legkíméletesebb talajműveléssel készítünk magágyat. Őszi elmunkálás hiánya esetén is törekedni kell a magágykészítés gyorsaságára és a víztakarékosságra. A magágy minőségére a zab kevésbé igényes, mint a tavaszi árpa. A zab talajművelési rendszerét a 9.4. ábra mutatja be.

9-4. ábra - A zab talajművelési rendszere

A zab talajművelési rendszere


Tápanyagellátás. A zabnak igen kedvező a tápanyagfeltáró és hasznosító képessége. A zabra jellemző a tápanyagok felvételének hosszú időszaka. A zab növekedésének első felében reagál erősen a nitrogén-visszapótlásra. A nitrogénfelvétel a vegetációs periódus kezdetétől a virágzásig erőteljes. Kedvező nitrogén-felvétele és -hasznosítása eredményezi azt, hogy a zab hosszabb ideig megtartja zöld állapotát. A foszforfelvétel a tenyészidő elején (gyökérképződés), valamint a virágzás-szemtelítődés (vetőmag-érték) idején jelentős. Legegyenletesebb a zab káliumfelvétele a tenyészidő folyamán, kisebb felvételi maximum a szárba indulás-intenzív növekedés idejére tehető.

A zab fajlagos tápanyagigénye a következő: N-ből 20–25 kg, P2O5-ből 12–15 kg és K2O-ból 25–30 kg 1 tonna főtermékre és a hozzátartozó melléktermékre számítva.

A zab tápanyagigényét elsősorban műtrágyákkal elégítjük ki. A kijuttatandó hatóanyag menynyiségét az elérendő termésszint, a talajtulajdonságok és egyéb módosító tényezők (fajta, elővetemény, termesztési cél stb.) együttesen határozzák meg. Közepes tápanyag-ellátottságú talajon átlagosan kijuttatandó hatóanyagok a következők:

N 60–90 kg/ha,

P2O5 45–80 kg/ha,

K2O 60–90 kg/ha.

A nitrogén mennyiségének meghatározásánál figyelembe szükséges venni a vetőmagtermesztés mérsékeltebb igényét, valamint a termesztett fajta nitrogénreakcióját és szárszilárdságát.

A foszfor- és káliumműtrágyákat ősszel, az alapművelés előtt juttatjuk ki. A zabtermesztésben a nitrogén megosztott kiadása indokolt: a teljes mennyiség 0–30%-át ősszel, 70–100%-át tavaszszal, vetés előtt szórjuk ki. Eróziónak kitett talajokon az őszi N-trágyázás környezetvédelmi okok miatt nem javasolható.

Vetés. A zab vetőmagtermesztésében is rendkívül fontos technológiai művelet a vetés. Különösen fontos, termést meghatározó tényező a korai vetés (március eleje-közepe). Korai vetéssel biztosítjuk a kezdeti fejlődés jelentős vízigényének kielégítését, az erőteljes gyökérképződést, valamint a vegetatív fejlődés rövidnappalos igényét. A zab korai fejlődési szakaszaiban a fagyokat is jól eltűri. Kedvező, erőteljes a bokrosodóképessége a zabnak. A telt, egészséges vetőmagvak kifejlődése érdekében a takarmánytermesztésben alkalmazott csíraszámhoz képest 10–15%-kal csökkentett magmennyiséget szükséges elvetni. A zab vetőmagtermesztésében 4,0–4,7 millió csíra/ha vetése optimális. A kedvező kezdeti fejlődéshez az egyenletes, 4–5 cm mélységű vetés a kívánatos. A zabot gabonasortávolságra vetjük a vetőmagtermesztés esetén is.

Növényápolás, növényvédelem. Kötött, mély fekvésű talajokon – esetenként – előfordulhatnak túltelített, belvizes foltok, amelyekről a vízlevezetésre komoly gondot kell fordítani. Ha a talajállapot lehetővé teszi, célszerű a vetés után a teljes területet lehengerezni, amely elősegíti a vetőmagvak egyöntetű és gyors kelését.

A zab állományában – a kultúrnövény fejlődési ritmusával megegyezően – az egyéves gyomok közül elsősorban a T3 gyomok, kisebb mértékben pedig a T2 és T4 (betakarítás ideje) gyomok fordulnak elő (9.30. táblázat). Egyenletes, beállt zabállománynak kedvező a gyomkompetíciós képessége. Ha az integrált gyomszabályozás keretében herbicidhasználatra kerülne sor, azt gyomfelvételezésnek kell megelőznie. A zab gyomirtása posztemergensen történik, a herbicidek közül a hormonbázisú (elsősorban MCPA), kombinált és szulfonil-karbamid készítmények egyaránt eredményesen alkalmazhatók.

9-31. táblázat - A zab gyomnövényei, betegségei, állati kártevői ellen használt néhány növényvédő szer

Károsító

Károsító

magyar neve

latin neve

Gyomnövények

T3 gyomok

vadrepce

repcsényretek

vadzab

füstikefajok

T4 gyomok

parlagfű

kakaslábfű

muharfajok

T2 gyomok

ragadós galaj

ebszékfű

G3 gyomok

mezei acat

apró szulák

Sinapis arvensis

Raphanus raphanistrum

Avena fatua

Fumaria spp.

Ambrosia elatior

Echinocloa crus-galli

Setaria spp.

Galium aparine

Matricaria inodora

Cirsium arvense

Convolvulus arvensis

Betegségek

zab fedett üszög

zab porüszög

lisztharmat

zab koronás rozsda

zab feketerozsdája

Ustilago levis

Ustilago avenae

Blumeria graminis f. sp. Hordei

Puccinia coronifera f. avenae

Puccinia graminis f. avenae

Állati kártevők

vetésfehérítő bogár

gabona-levéltetvek

gabonapoloskák

gabonalegyek

gabonaszipolyok

Oulema spp.

Schizaphis spp., Macrosiphum avenae

Eurygaster spp.

Oscinella frit, Chlorops pumilionis

Anisoplia spp.


A betegségek részben a csírázó növényeket, elsősorban azonban a kifejlett növényeket támadhatják meg. Bár a takarmánytermesztésben a csávázás mellett alig alkalmazunk állományvédelmet, a vetőmagtermesztés során azonban szükséges, indokolt lehet annak végrehajtása széles hatásspektrumú fungicidek alkalmazásával, a bugahányás időszakában. A zab legfontosabb betegségei a következők:

  • zab fedett üszög (Ustilago levis),

  • zab porüszög (Ustilago avenae),

  • lisztharmat (Blumeriagraminis f. sp. hordei),

  • zab koronás rozsda (Puccinia coronifera f. avenae),

  • zab feketerozsdája (Puccinia graminis f. avenae).

A zab állati kártevői közül az állományokat leginkább a vetésfehérítő veszélyezteti. Különösen jelentős lehet a kártétel, ha a zabterület szomszédságában más kalászos gabona állománya van és a hamarabb leszáradó levélzetű növényekről áttelepülnek a vetésfehérítő bogarak. Kisebb mértékben levéltetvek, gabonapoloskák, szipolyok, tripszek is veszélyeztetik a zab állományokat. Ellenük való védekezésre az inszekticidek széles köre áll rendelkezésre. A ritkán előforduló talajlakók ellen talajfertőtlenítéssel védekezhetünk (9.31. táblázat).

9-32. táblázat - A zabvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Peszticid

Forgalomban lévõ növényvédõ szerek

Herbicidek

Dikotex 40 EC, Duplosan DP, Banvel 480, Lontrel, Buvirex 240 EC, Starane 250 E, Grodyl 75 WG, Granstar, Lintur 70 WG, IP Flow, Dicuran 80 WP, Aurora WG, Ecopart SC, Huszár, Maraton SC, Mextrol B, Mustang, Sekator, Stork 50 DF

Fungicidek

Csávázószerek

Agrosild, Biosild BD, Buvisild BR, Dithane M–45, Dividend 030 FS, Maxim 025 FS, Panoctin 35, Premis 25 FS, Quinosild 150, Raxil Vital, Vitavax 2000

Állományvédelem

Alert S, Amistar, Archer 425 EC, Artea 330 EC, Bayleton 25 WP, Caramba SL, Cerelux, Charisma EC, Eminent 125 SL, Falcon 460 EC, Flamenco, Juwel, Milstar, Sfera, Tango, Tilt 250 EC, Sportak 45 EC, Szulfur 900 FW, Thiovit, Fundazol 50 WP, Cosavet DF

Inszekticidek

Talajfertõtlenítés

Basudin 5G, Chinofur 40 FW, Counter 5G, Force 5 EC, Thimet 10G

Csávázás

Mospilan 70 WP, Terratox

Állományvédelem

Bancol 50 WP (500 SC), Bulldock 25 EC, Dimilin 25 WP, Fendona 10 EC, Decis 2,5 EC, Enduro 258 EC, Fury 10 EC, Karate 0,5 ULV, Mospilan 20 SP, Sumi-alfa 5 EC, Talstar 10 EC, Regent 80 WG, Rovlinka 50 WP, Sherpa, Thiodan 35 EC, Thionex 35 EC


Szelekció. A zab vetőmagtermesztése esetén a bugahányást követően 1–2 alkalommal célszerű szelekciót végezni, amikor a fajtaidegen, beteg, károsodott növényeket eltávolítjuk. A szelekciós munkát jelentősen megkönnyíti a vetéskor 2–3 m-ként kihagyott szelekciós utak alkalmazása.

A szántóföldi ellenőrzést az érés kezdetén szükséges elvégezni, amikor a szárrészek zöldessárgák, a bugák érése megkezdődött. A zab esetében a szántóföldi ellenőrzésnek ki kell terjednie:

  • a gyomosságra,

  • a fejlettségre, kiegyenlítettségre,

  • az idegen fajú kalászosok mértékére,

  • a veszélyes gyomnövényekre,

  • a nehezen tisztítható magvú gyomnövényekre,

  • a betegségek, kártevők mértékére.

A szántóföldi ellenőrzés előírásait az MSZ 6353:1998 szabvány tartalmazza (9.32. táblázat).

9-33. táblázat - A zab vetőmagminőségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

SE

Elit

I.

II.

szaporítási fok

Elválasztó sáv, legalább

m

2

Szigetelési távolság

csupasz zab, egyéb zabfajtától

m

100

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajú kalászos kultúrnövény a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

0

0

2

4

Idegen fajta és eltérő típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

1

2

4

10

Veszélyes károsító gyomnövények

0

kivéve a mintaterek átlagában, legfeljebb

galajfajok (Galium spp.)

vadzab (Avena fatua, Avena ludoviciana, Avena sterilis)

0

0

0,3

0,3

3

2

5

5

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények

a mintaterek átlagában, összesen, legfeljebb

repcsényretek (Raphanus raphanistrum)

Melampyrum spp., Agrostemma githago

apró szulák (Convolvulus arvensis)

5

10

20

20

Gombás betegségek

a mintaterek átlagában, legfeljebb

fuzárium (Fusarium spp.)

kalász (%)

15

szárrozsda (Puccinia graminis)

minősítő szám

2

anyarozs (Claviceps purpurea)

kalász (db)

5

7

10

20

árpa és zab esetében:

porüszög (Ustilago nuda, U. avenae)

fedett üszög (Ustilago hordei, U. levis)

kalász (db)

20

0

20

0

50

3

50

10

Kártevők

a mintaterek átlagában, legfeljebb

golyóüszög (búzafonálféreg) (Anguina tritici)

0


Betakarítás. A zab betakarítása igényli a legnagyobb gondosságot a kalászos gabonák közül. A zab virágzása, ennek következtében az érése is elhúzódó. Legelőször a legértékesebb, legfejlettebb szemtermések a buga felső kalászaiban érnek meg. Az érési folyamat fokozatosan terjed felülről lefelé és kívülről befelé a bugában. A buga teljes érettségét nem szabad megvárni, mert a pergés következtében a legértékesebb szemterméseket veszítjük el. A zab egymenetes betakarításának idejét úgy célszerű meghatározni, hogy a veszteségek (mennyiségi, minőségi) a lehető legkisebbek legyenek (a szemtermések 65–75% teljesérésben, 25–35% viaszérésben található).

9.1.4.5. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

A zab betakarított termése általában nagyobb nedvességtartalmú (17–20%), mint a többi kalászos gabonáké. A vetőmag értékének, csírázóképességének megóvása érdekében elengedhetetlenül fontos az előtisztítás után a vetőmag kíméletes (max. 40–45 °C) szárítása. A szárítás során ügyelni kell a túlszárítás elkerülésére (optimális 12–14% nedvesség) a vetőmag biológiai értékének megőrzése céljából. A kíméletesen leszárított vetőmagot utótisztítani, majd megfelelő körülmények között tárolni szükséges.

A zab vetőmag minősítését az MSZ 7145:1999 szabvány tartalmazza (9.33. táblázat). A minősítés kiterjed

  • a csírázóképességre,

  • a tisztaságra,

  • az idegen mag (összes, egyéb gabona, nem gabona, Raphanus raphanistrum, Agrostema githago, Avena ssp., Lolium temulentum, káros gyom) mennyiségére,

  • az anyarozs mennyiségére,

  • a nedvességtartalomra.

A vetőmagminta-vételezés, a fémzárolás és minősítés előírásait a zabfajtákra vonatkozóan ugyancsak az MSZ 7145:1999 szabvány tartalmazza (9.33. táblázat).

Növényfaj

Szaporítási fok

Csírázó képesség

legalább (%)

Tisztaság legalább (%)

Idegen mag, legfeljebb (db/minta)

Anyarozs legfeljebb

(db/minta)

Nedvességtartalom

legfeljebb (%)

Vizsgálati minta (g)

Összes

Egyéb gabona

Nem gabona

Raphanus raph.

Agrostemma githago

Avena spp. Lolium

temulentum

Káros gyom

Avena sativa zab

SE–E

I–II. fok

85

99,0

4

10

1

7

3

7

1

3

0

0

1

4

1

3

14,5

500

Avena nuda csupasz zab

SE–E

I–II. fok

80

98,6

4

10

1

7

3

7

1

3

0

0

1

5

1

3

14,5

500

További követelmények: A vetőmag nem tartalmazhat golyóüszögöt (Anguina tritici), más üszög megengedett mennyisége: SE–E szaporítási fok esetén 0 db/minta, I–II. szaporítási fok esetén legfeljebb 1 db/minta.

Káros gyom: kalászosokban: Convolvulus arvensis (apró szulák, Raphanus raphanistrum (repcsényretek), Galium spp. (galaj fajok).

Hasítékrostán való minősítés: csupasz zab 1,6 mm, zab 1,8 mm.

Áthullás (legfeljebb): szuperelit (SE), elit (E) 2,0%, I. és II. fok 4,0%.

9.1.5. Tritikálé

9.1.5.1 Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A tritikálé mesterségesen előállított fajhibrid, amelyet azért hoztak létre, hogy egyesítsék a szülők – a búza és a rozs – legjobb tulajdonságait. Az első tritikálé előállítása Wilson angol botanikus nevéhez fűződik 1875-ben, azonban az általa előállított hibrid meddő volt. Az első termékeny hibrid előállítása Rimpau német növénynemesítő nevéhez kötődik (1890). Az első oktoploid (8n) tritikálét közönséges hexaploid búza × rozs amphiploidokból hozták létre. A helyes út a durumbúza és a rozs hibridizációján keresztül vezetett, amelynek eredménye a hexaploid (6n) tritikálé előállítása, amelyet O’mara, Nakajima, Kiss és Rédei, Sanchez-Monge, illetve Jenkins állítottak elő 1950-ben. A következő lépés volt a szekunder hexaploid tritikálék előállítása 1960-ban. Kiss, Piszarev, és Zilkina, Mahalin munkájának eredményeként elkezdődött a tritikáléhibridek bevezetése a nagyüzemi termesztésbe, amit Jenkins, Mcginnis, Evans, Lalter és Kiss kezdett el és napjainkban is tart.

A magyarországi tritikálénemesítés úttörője Kiss Árpád, akinek nevéhez fűződik az első magyar szekunder hexaploid tritikálé előállítása 1960-ban, amelyet a Fleischmann 481 búza × rozs (2n = 56) és a Triticum turgidum × rozs (2n = 42) búza-rozs amfiploidok kétszeres keresztezéséből kapták. Nemesítői munkája világszerte ismert és elismert, eredményeire támaszkodva vált Európa legnagyobb nemesítő-termesztő országává Lengyelország.

A ma termesztett fajták igénytelenebbek a búzánál, jól tűrik a szélsőséges ökológiai körülményeket is. A rozsgenom adja a jobb vízhasznosítást, a kedvezőbb tápanyag-hasznosító képességet, a kórokozókkal szembeni rezisztenciát és alkalmazkodóképességet, míg a búzagének biztosítják a megfelelő termést és minőségi tulajdonságokat. Ezek alapján az abiotikus rezisztencia vonatkozásában kitűnő a szárazságtűrése, sótűrése, savas és lúgos talajkémhatás tűrése és a hideg-meleg klíma tűrése egyaránt. Nagyon jó a betegségellenálló-képessége (biotikus rezisztencia), amely mindkét szülőét felülmúlja. Elsősorban a lisztharmat-, a hópenész- és az üszögrezisztenciája kitűnő. A rozsdarasszok egyes biotípusai iránt fogékony, másokkal szemben ellenálló. Takarmányozási értéke kiváló és kenyér, valamint egyéb pékáru is készíthető belőle. Aminosavösszetétele kedvező, a takarmányozás szempontjából fontosabb metionin + cisztein- és lizintartalma magas. Összességében takarmányozási szempontból kiváló szemes- (abrak-) takarmány, amelyet önmagában is szívesen fogyasztanak az állatok, még a baromfi is, amely a rozsot nem kedveli.

A fejlett, kenyérgabonával (búza, rozs) rendelkező országokban elsősorban takarmányként kerül felhasználásra, de már vannak olyan fajták, amelyeknek sütőipari tulajdonságai is jók és jóízű kenyér süthető belőlük. Indiában és Etiópiában kenyérgabonaként termesztik. A fejlődő országokban elterjedt kenyérféleségek (pl. tortillas, chapatis) készítésére kiválóan alkalmas. Oroszországban és Ukrajnában zöldtakarmányozási célra nagy zöldtömeget adó fajtákat nemesítenek és termesztenek. Nagy előnye a tritikálénak a többi gabonaféléhez képest, hogy gazdaságosan és egyben környezetkímélő módon termeszthető kedvezőtlen ökológiai körülmények között is.

Európában – az 1 000 000 ha vetésterülettel rendelkező Lengyelország mellett – Németországban, Franciaországban és Ukrajnában folyik nagy volumenű (több százezer ha-os) tritikálétermesztés, de jelentős és egyre növekvő Anglia, Bulgária, Románia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ausztria, Svájc, Svédország, Belgium, Hollandia, Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország vetésterülete is. A világon nagy termőterülettel és jelentős kutatási eredményekkel Európán kívül Ausztrália, USA, Mexikó, Oroszország, Kína, Brazília, Argentína, Kanada, Chile, Marokkó és Dél-Afrika rendelkezik. Ma az első igazi tritikáléfajta megjelenése után kb. 35 évvel, több mint 3 millió hektáron, 8 millió tonnát meghaladó mennyiséget termesztenek évente.

Magyarországon a lengyel Presto fajta honosítása után az 1990-es években kezdett intenzíven növekedni a vetésterülete és 1996-tól meghaladja a 100 ezer hektárt, jelenleg 150 ezer ha körüli. Termesztése elsősorban búza, kukorica, árpa számára már kevésbé alkalmas, gyengébb termőképességű, ún. „átmeneti” talajokon folyik. Ezeken a talajokon versenyképes a fent említett növényfajokkal és a rozzsal is. Emellett jobb talajokon is versenyképes a takarmánybúzával és -árpával – termőképességben is – és kevesebb ráfordítást igényel.

Vetőmagtermesztése 2000-ben már meghaladta a 2000 ha-t (2045 ha őszi és 12 ha tavaszi tritikálé), közel 4 t/ha átlagterméssel. Szaporítóterületének növekedése folyamatos. Jelenleg az öszszes hazai tritikáléterületnek csak mintegy 30%-án vetnek fémzárolt vetőmagot.

Ma, amikor a világ a hagyományos gabonanövények – pl. kukorica, búza, rizs – lassú termésnövekedésének problémájával és a környezetszennyezésből eredő ártalmakkal szembesül, akkor a tritikálé új lehetőségeket kínál a környezetkímélő gabonatermelés növelésére.

9.1.5.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A tritikálé (× Triticosecale Wittmack) – a rozshoz és búzához hasonlóan – a pázsitfüvek Poaceae családjába sorolható olyan hibrid növény, amely különböző nemzetségbe (Triticum és Secale) tartozó fajok (búza és rozs) mesterséges keresztezéséből származik és egyesíti magában a két szülőfaj tulajdonságait.

A különböző kombinációs lehetőségek alapján elő lehet állítani oktoploid (AABBDDRR), hexaploid (AABBRR) és tetraploid (ABDR) tritikálét. 1990-ben, a II. Nemzetközi Triticale Tanácskozáson (ITS) lefolytatott heves viták után a résztvevők többsége megegyezett abban, hogy rendszertanilag megkülönböztetik a tritikálé három fő típusát:

9-34. táblázat - Részlet az MSZ 6353:1998 szabványból

Nemzetség:

Triticum

Csoport:

Triticale

Faj (típus):

Triticale krolowii (4x)

 

Triticale turgidocereale (6x)

 

Triticale rimpaui (8x)


Időközben elfogadottá vált, hogy a Triticale turgidocereale (6x) típus képviseli a legfontosabb genom kombinációt, ugyanis egyesíti a rozs teljes RR genomját és a tetraploid búza teljes AABB genomját.

A gabonafélékre jellemző bojtos gyökérzete van, ami erőteljes és amelynek részben köszönheti kitűnő szárazságtűrését és tápanyagfeltáró-képességét.

Bokrosodóképessége igen jó, nagyobb mértékben bokrosodik, mint a búza. A fajta genotípusától és az ökológiai és termesztési tényezőktől függően 3–15 szalmaszárat fejleszt – optimális körülmények között 8–10-et –, mely a búzánál magasabb és rendszerint vastagabb. A növénymagasság 60–140 cm között változik, a jelenleg termesztett fajták zöme 100–120 cm magasságú. A rozstól örökölt gyenge szárszilárdságának fokozása fontos nemesítési és termesztéstechnológiai cél, amelyet a nemesítés mellett részben agrotechnikai elemek (vetés, állománysűrűség, trágyázás) szakszerű végrehajtásával, részben szárrövidítő szerek alkalmazásával érhetünk el. Levele szélesebb és hosszabb a búzánál. A növény viaszoltsága – fajtától függően – változó.

Kalásza általában jóval nagyobb (hosszabb), mint a két szülőfajé, kalászkái a kalászorsón sűrűbben ülnek, mint a búzán, de ritkábban, mint a rozson.

Kalászkáiban a virágok száma 3–5. A fajta genotípusától és az ökológiai és termesztési tényezőktől függően változik a szemek száma a kalászban. Ez a tritikálé nagy potenciális termőképességének egyik feltétele, mert ha minden kalászkájában több virág termékenyül, akkor a kalászonkénti szemek száma több mint a búzánál és a rozsnál. Míg a rozsnál mindhárom terméskomponens (ezerszemtömeg, kalászszám/m2, kalászonkénti szemszám) egyformán fontos szerepet tölt be a termésképzésben, addig a tritikálé esetében csak a kalászonkénti szemszám és az ezerszemtömeg mutat gyakran szignifikáns kapcsolatot a terméssel. Egy virágban 3 porzó és 1 tollas bibéjű termő található. A fajták által termelt pollen mennyisége jóval elmarad a rozstól, ami az öntermékenyülő búzához áll közelebb.

Termése jellegzetes alakú, a búza szemtermésénél megnyúltabb szemtermés. A jelenleg termesztett hexaploid fajták endospermium képzése jobb, mint a korábbi oktoploid tritikáléknak, ezáltal a fajták jelentős része már kitelt, ránc nélküli szemtermést képez. A szemek színe, alakja átmenet a búza és a rozs között, a kitelt szemek nagysága mindkét szülőét felülmúlja. A rozs ezerszemtömege 28–35 g, a búzáé 32–36 g, a tritikálénak viszont 35–50 g, ami a magas termőképesség másik fontos feltétele.

Szemtermése vízzel kimosható sikért általában tartalmaz, de ennek mennyisége és minősége – a jelenlegi fajtáknál – nem éri el a búzáét. Fehérjetartalma 14–16%, amely meghaladja mindkét szülőét. A tritikálé aminosav-összetétele kedvező, lizintartalma magas. A tritikálé szemtermésében a makro- és mezoelemek közül – csökkenő sorrendben – a K, P, Mg, S és a Ca mennyisége számottevő. Mikroelemek közül a Mn-, Fe-, és Zn-tartalma jelentős. Kimondható, hogy a tritikáléfehérje takarmányozási értéke mind kémiai, mind a biológiai vizsgálatok alapján felülmúlja a gabonaféléket, a jelenlegi fajták szemtermése ezért inkább abraktakarmánynak alkalmas.

A tritikálé egyedfejlődése hasonló a többi gabonaféléhez.

A csírázása – a rozshoz hasonlóan – már 1 °C-on megindul, de a legkedvezőbb csírázási hőmérséklete 10–30 °C között van. Vetésideje október eleje. A késői vetés terméskiesést eredményez.

A bokrosodás kiemelkedően fontos fenofázis. Nemcsak a hajtásszám alakul ki ebben a szakaszban, hanem kezdetét veszi, majd folytatódik a kalászkezdemények differenciálódása is. A tritikálénál meghatározó a bokrosodás mértékére (állománysűrűségre) és a kalászonkénti szemszámra – összességében a termés mennyiségére is – a korai stádiumban (vetés előtt vagy vetés után bokrosodáskor) kijuttatott nitrogén. Ezen kívül mind a produktív bokrosodás mértékét, mind a kalászdifferenciálódás folyamatát jelentősen befolyásolják a vegetációs periódus őszi szakaszának időjárási és agrotechnikai feltételei. A tritikálé bokrosodása – a rozshoz hasonlóan – az őszi időszakra esik, de kisebb mértékű bokrosodás hosszú, hűvös tavaszon is végbemegy.

A szárba indulás a fajtától, vetésidőtől és a tavaszi időjárástól függően változik, de általában április közepére tehető. A tritikálé növekedése gyors, magasabbra nő, mint a búza, és levele is szélesebb, mindezek együttesen eredményezik jó gyomelnyomó képességét. A szárnövekedés időszakában intenzív szervesanyag-képződés zajlik le és a kalászkezdemények fejlődése is tovább folytatódik, valamint a virágszervek kialakulása is megtörténik.

A kalászolás, virágzás, termékenyülés hazai viszonyok között a tritikálé május közepén kalászol és május 25–30. körüli időpontban virágzik. A búzához és rozshoz hasonlóan nyitva virágzó. Virágzáskor a levélpikkelyek megduzzadva szétfeszítik a virágpelyvákat, utat engedve a szétterülő tollas bibének és a portokoknak. Bibetolla és portokjai kisebbek a rozsénál, ami a búzához hasonlóan öntermékenyülő jellegére utalnak. A portokok felrepednek és ráhullajtják a virágport a bibetollakra. A termékenyülés után a pelyvák összezáródnak. A borult, esős idő és a 10 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet kedvezőtlenül hat a virágzásra. A kisebb mennyiségű, nehezebb pollenjei nem szállnak olyan messze, mint a rozsnál. A tritikáléfajták többsége túlnyomóan öntermékenyülő, de idegen megporzás (xenogamia) is előfordulhat. Az idegentermékenyülés mértéke a fajtától és a virágzáskori időjárástól függően 0–30% lehet. A virágzás a kalász középső harmadában kezdődik, ettől fölfelé és lefelé terjed. A fajták kalászolási és virágzási idejében eltérések tapasztalhatók. A jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy kalászoláskor a nitrogénakkumuláció és a fiziológiai érés a tritikálénál gyorsabb, mint a búzánál. Ez a különbség a nitrogénfelvételben alacsonyabb nitrogéntrágyázási szintnél nagyobb, magasabb tápanyagszintnél a különbség csökken. Ez arra enged következtetni, hogy az alacsony nitrogéntartalmú talajokon a tritikálé termesztése kedvezőbb. A jövő gabonanövényeinek rendelkeznie kell ezekkel a pozitív tulajdonságokkal ahhoz, hogy fenntartható termesztés mellett növelni tudják a produktivitásukat. Tehát a tritikálé fontos növény lehet a fenntartható mezőgazdaság és a környezetvédelem számára.

A tritikálét teljes érésben aratjuk, érésideje július közepe. Betakarításkor a tritikálé szemtermése törékenyebb, mint a búzáé vagy a rozsé. Az érés után a szem csíranyugalmi állapota jóval rövidebb, mint a búzának, éppen ezért csapadékos betakarítási időben, különösen a dőlt vetésekben – hasonlóan a rozshoz – veszélyt jelent a kalászban való kicsírázás, ami csökkenti a vetőmag csírázóképességét. A nagyfokú enzimaktivitás miatt különösen a légzés intenzívebb, mint a búzaszemben, ezért a tárolás kezdeti szakaszában – a rozshoz hasonlóan – a szemtermés könnyebben bemelegszik és befülled, ami szintén rontja a csírázóképességet.

9.1.5.3. Nemesítés, fajtafenntartás

Európában ma legeredményesebb a lengyel tritikálénemesítés, emellett a német és francia fajták is ismertek.

Hazánkban a GK Kht.-ban Szegeden és az MTA Martonvásári Kutatóintézetében folyik lengyel és német fajták honosítása, emellett 2001-ben a Karcagi Kutatóintézetben állítottak elő új fajtát. Hoffmann Borbála és Kruppa József nemesítők a termőképesség, a rezisztencia és a szárazságtűrés mellett a minőségi tulajdonságok javítását is célul tűzték. Kisvárdán és Mosonmagyaróváron is nemesítik. Jelentős termesztéstechnológiai kutatások a Debreceni Egyetemen folynak. A nemesítésben a fő feladatot a genetikai variabilitás folyamatos szélesítése jelenti.

A közönséges búza (Triticum aestivum) és a hexaploid tritikálé között sütőipari értékben – a búza javára – mutatkozó különbséget a búzában jelenlévő DD genompár okozza. A hexaploid tritikáléban a DD genompárt a rozsból származó RR genompár helyettesíti (AABBRR). Az eredeti oktoploid tritikálé genomja tartalmazza a DD genompárt is, így annak sütőipari tulajdonságai jobbak, viszont endospermiumának kiteltsége és termőképessége gyengébb. Néhány kutatóintézetben már folynak a kísérletek, hogyan lehetne a nagy molekulasúlyú glutenint hordozó allélt a D genomról átvinni az R genomra. Kaliforniában Lukaszewski megvizsgálta a D genom valamenynyi kromoszómájának szerepét a tritikálé tulajdonságaiban és arra a következtetésre jutott, hogy az 1D kromoszómának van a legnagyobb hatása a sütőipari tulajdonságokra. Néhány allélátvitel eredményét megvizsgálták, amelyek alapján jelentősen megváltoztak a sütőipari tulajdonságok. Ezek alapján megindultak a kísérletek a kedvező allélok beépítése végett a tritikáléba – GMO fajták előállításával –, hogy ezzel kedvezőbb sütőipari minőséget érjenek el.

A (2n = 6x = 42×2n = 6x = 42) tritikáléfajták keresztezésekor a tulajdonságok rekombinálódása miatt nagyszámú, igen különböző hibrid keletkezik.

Magyarországon is folynak kutatások – azonos (hexaploid × hexaploid) ploidítású fajták közötti keresztezéssel – a hexaploid tritikálé sütőipari tulajdonságainak javítására.

A mexikói tritikáléfajták szárazságtűrése és termőképessége, az ukrán és orosz fajták télállósága és sótűrése és a lengyel tritikáléfajták kiváló alkalmazkodóképessége és termőképessége igen figyelemre méltó. A közép-ázsiai országokban több helyen tavaszi tritikálét termesztenek.

2001-ben 14 őszi tritikálé és 2 tavaszi tritikálé szerepelt a Nemzeti Fajtajegyzékben, amelyek közül 10 lengyel, 3 német, 1 osztrák, 1 jugoszláv és 1 pedig magyar nemesítésű.

Ma a gyakorlatban termelt tritikáléfajták kizárólag szekunder és rekombinációs tritikáléfajták, hexaploid tritikálé kromoszóma állománnyal (2n = 6x = 42) (9.5. ábra).

9-5. ábra - A szekunder hexaploid tritikálék előállítása

A szekunder hexaploid tritikálék előállítása


Ezek az újabb fajták előnyös agronómiai tulajdonságúak, jó bokrosodóképesség és télállóság, magas fertilitás, jó endospermium-képzés, kiváló rezisztencia (abiotikus és biotikus egyaránt) és magas terméspotenciál jellemző rájuk.

Az öntermékenyülő tritikáléfajták fenntartását – a búzához hasonlóan – „pedigre-módszerrel” célszerű végezni, amely az utódbírálat alapján végzett pozitív szelekción alapszik.

Amennyiben a tritikálé sütőipari tulajdonságai elérik a búzáét, akkor ez óriási lehetőség lesz arra, hogy az emberiség folyamatosan növekvő élelmiszerigényét egy környezetbarát gabonával – a tritikáléval – elégítsük ki. Ez már a közeljövőben megvalósítható.

9.1.5.4. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

A tritikálé igénytelenebb a búzánál, jól tűri a szélsőséges ökológiai körülményeket is, alkalmazkodóképessége kitűnő. Ilyen szélsőséges termőhelyek: magas sótartalmú és toxikus alumíniumtartalmú talajok, savanyú és lúgos talajok és a hideg-száraz, valamint a meleg-száraz klíma egyaránt. Szárazságtűrése jobb, vízigénye, tápanyagigénye kisebb, mint a búzának. Öntözést nem igényel. Termesztésének előnyei – a termésmennyiség és termésbiztonság, gazdaságosság tekintetében – a búzához, árpához és kukoricához képest elsősorban a fent említett kedvezőtlenebb termőhelyeken figyelhetők meg. Ezért is terjed termesztése – a sarkvidékek kivételével – az összes földrészen.

A rozshoz hasonlóan inkább a hűvösebb és csapadékosabb éghajlatot kedveli, csapadékos, mérsékelten hűvös őszön jól bokrosodik. A bokrosodáskori éjszakai alacsony hőmérséklet kifejezetten fontos a tritikálé számára, hogy termőképességét ki tudja bontakoztatni. Még kora tavaszszal, alacsony hőmérsékleti feltételek mellett (3–10 °C) is képes erőteljes oldalhajtás fejlesztésre. Tenyészidőszakbeli hőösszegigénye 2100–2200 °C. A tritikálé a búzához hasonlóan túlnyomóan öntermékenyülő növény, ezért a virágzáskori hűvös, csapadékos idő megtermékenyülésében nem okoz ablakosságot, mint a rozsnál. Az őszi tritikálé – éghajlatigény vonatkozásában – Magyarországon mindenütt eredményesen termeszthető.

A tritikálé a talajjal szemben – a rozs kivételével – igénytelenebb a többi gabonafélénél. Extenzív (low input) technológiával, kis nitrogénadagokkal is gazdaságosan termeszthető. A jelenlegi kutatások és termesztési tapasztalatok azt jelzik, hogy alacsony N-ellátottságú talajokon a tritikálé kedvezőbb növény – gyengébb termékenységű és jobb talajokon egyaránt – mint a búza, az árpa vagy a kukorica. Magyarországon a tritikálé termesztése elsősorban a búza, a kukorica vagy az árpa számára már kevésbé alkalmas, gyengébb termékenységű talajokon folyik. Az országos kísérleti adatok ismeretében elmondható, hogy jobb talajokon is versenyképes az említett gabonafélékkel. Ugyanolyan nagy – néha nagyobb – termésekre képes, mint a búza, de kisebb ráfordítással. A termőhely kiválasztásánál tehát az lehet a fő szempont, hogy a búzának már kevésbé jó humuszos homoktalajokon, középkötött talajokon és kötött réti talajokon egyaránt termeszthető. Tápanyag- és vízigénye azonban nagyobb, mint a rozsé, ezért 0,8% alatti humusztartalmú homok- és futóhomoktalajokon már eredményesen nem termeszthető.

Vetőmagtermesztésére a humuszos homok- és erdőtalajok a legalkalmasabbak, ahol – a javasolt N-trágyázás esetén – szárszilárdítás nélkül sem dől meg.

9.1.5.5. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. A vetőmagtermesztés sikerét a termőhely (tábla) megválasztása döntően meghatározza. Mély fekvésű, pangóvizes táblákon a termesztést kerülni kell. A szaporítótáblákat a szabványban leírtak szerint kell izolálni (9.34. táblázat).

9-35. táblázat - Tritikálévetőmag-szaporítások ellenőrzésének követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Szaporítási fok

SE

E

I.

II.

Elválasztó sáv, legalább

m

2

Szigetelési távolság rozs és idegentermékenyülő tritikáléfajon belül és ezen fajok között

m

500

300

250

200

Öntermékenyülő tritikáléfajok között

100

50

20

20


Meg kell jegyezni azonban, hogy a jelenlegi tritikáléfajták annyira stabilak, hogy kézi keresztezéssel is 1 ezrelék annak a valószínűsége, hogy tritikálé × rozs, illetve rozs × tritikálé keresztezés eredményes legyen, de ha be is következik a megtermékenyülés, akkor is az embrió (vékony, fejletlen mag) in vivo életképtelen.

Elővetemény, növényi sorrend. Előveteménye korán lekerülő növény legyen, hogy az őszi talajmunkákra, a talaj ülepedésére elegendő idő álljon rendelkezésre. Későn lekerülő elővetemény azért nem megfelelő, mert akadályozza az optimális időben történő vetést. Legjobb előveteménye a hüvelyesek és a korai burgonya. Így homoktalajon a magnak termesztett csillagfürt, a somkóró és a bab, illetve jobb termékenységű talajokon a borsó, a lóbab, a bab és a lencse. A korai kukorica még közepes előveteménynek tekinthető, a későn lekerülő viszont már rossz elővetemény, kevésbé jöhet számításba a késői betakarítás miatt.

Bár önmaga után is termeszthető 2–3 évig (takarmány céljára), de eredményesebb, ha vetésforgóban termesztjük. Vetőmagtermesztés esetén önmaga után nem termeszthető. A kedvező előveteményhatások kiaknázása lehetőséget biztosít az utónövény (tritikálé) számára kis energiabefektetéssel optimális termés elérésére.

A vetésváltás előnye nyilvánvaló a monokultúrás termesztéssel szemben és különösen fontos a talajtermékenység fenntartása, illetve a növény-egészségügyi problémák mérséklése érdekében. Szükséges a pillangósok részarányának növelése a vetésforgóban. A táj ökológiai adottságainak – a tábla talajának – és a piac igényei szerint a különböző növénycsoportokból a legjobban megfelelőket kiválasztva, azokat egymás után olyan sorrendben kell termeszteni, hogy a vetésváltás előnyeit maximálisan kihasználhassuk.

Az alábbi fenntartható vetésforgó több talajtípusra is adaptálható, amelyen kívül természetesen más – megfelelő – vetésforgóban is termeszthető a tritikálé.

1. év: pillangós növények (csillagfürt, szója, lencse, lóbab, borsó, bab).

2. év: tritikálé és/vagy egyéb kalászosok (őszi búza, őszi árpa, őszi rozs, tavaszi zab, tavaszi takarmány árpa).

3. év: burgonya és/vagy dohány, zöldségfélék (paprika, paradicsom, dinnye, tök, uborka).

4. év: kukorica és/vagy kalászosok (tritikálé), napraforgó, hagyma, egyéb rost-, olaj- és gyógynövények.

Az ökológiai adottságoktól (éghajlat, talaj) függően a gyengébb termékenységű (homok-, erdő-) talajokon a csillagfürt (savanyú talajon), a somkóró (meszes talajon) és a bab a jó előveteménye, míg jobb termőképességű (csernozjom-, réti) talajokon a borsó, a bab, a lóbab, a lencse és a szója. Pillangós elővetemény után – főként jó talajokon – őszi N-alaptrágya kijuttatása nem szükséges, csak csökkentett adagú (50–60 kg/ha N) kora tavaszi N-fejtrágya egy alkalommal történő kijuttatása indokolt, a megdőlés elkerülése érdekében.

Humuszos homoktalajon és homokosvályog mechanikai összetételű barna erdőtalajon történő vetőmagtermesztés esetén az alábbi fenntartható vetésforgó javasolható:

1. év: hüvelyes növények (csillagfürt vagy szöszös bükköny vetőmag-előállítása – savanyú homokon; bab, homoki bab, szöszösbükköny-magnak – meszes homokon);

2. év: tritikálé- (rozs-) vetőmag-szaporítás. A betakarítás után a tarlóba savanyú homokon csillagfürt, meszes homokon olajretek vetése zöldtrágyának. Savanyú és meszes homokon egyaránt vethető az olajretek mellett a szöszös bükköny is, de újabb adatok szerint a szöszös bükköny és az olajretek vetőmagjának 2:1 arányú keveréke (20 kg/ha bükköny + 10 kg/ha olajretek) savanyú és meszes homokon is kitűnő zöldtrágyát ad;

3. év: vetőburgonya vagy korai (nyári felszedésű) étkezési burgonya;

4. év: rozs (tritikálé) és/vagy köles vetőmagtermesztés.

Talaj-előkészítés. A tritikálé tenyészidőszakára döntő jelentőségű az őszi fejlődés, amit az időben és jó minőségben elvégzett talajműveléssel kedvezően befolyásolhatunk. A későn kelt, őszszel gyengén fejlett vagy ritka állományban már eleve terméscsökkenéssel számolhatunk.

A talaj előkészítésénél fő szempont, hogy az elővetemény maradványait felaprítva be kell dolgozni a talajba, és a műveletet hengerrel lezárva elő kell segíteni a gyomok gyors kelését, majd a tarló ápolásával a gyomok pusztulását. Az egyöntetű és gyors keléshez elengedhetetlen a tömör, rögmentes, ülepedett magágy. A magágyat vetés előtt 10–14 nappal elő kell készíteni, hogy vetésre kellően ülepedett legyen.

A korán lekerülő elővetemények (hüvelyesek, korai burgonya) után első munka a tarlóhántás. Homokon sekélyen szántsuk fel az elővetemény tarlóját, majd gyűrűshengerrel zárjuk le. A meghántott tarlót a gyomok kikelése után – szükség esetén több alkalommal – tárcsával ápoljuk, amit gyűrűs hengerrel mindig le kell zárni. Vetés előtt – rendszerint szeptember elején – kiszórjuk a szükséges műtrágyákat és tárcsával bekeverjük a talajba, majd ezt követően – lehetőleg simítóval – előkészítjük a magágyat. Homoktalajon nagyon fontos, hogy minden műveletet hengerrel zárjunk, ugyanis így a deflációt is mérsékelni lehet és a vizet is megőrizzük a talajban, ami az egyenletes és gyors kelés előfeltétele.

A tritikálé talajművelése jó termékenységű, középkötött talajokon megegyezik az őszi búza és az őszi árpa talajművelésével. A későn – szeptember végén, október elején – lekerülő elővetemények (napraforgó, kukorica) után már nincs elég idő a jó minőségű, ülepedett magágy előkészítésére, ezért ezeket az előveteményeket kerülni kell. Ha viszont nincs más terület a tritikálé-vetőmag szaporítása számára, akkor a betakarítás után a szármaradványok zúzása, majd tárcsával történő aprítása és talajba keverése a legsürgősebb teendő. Ezután ki kell szórni a szükséges műtrágyákat, majd szántás után a magágy-előkészítés következzék.

Tápanyagellátás. A tritikálé trágyázásánál – úgy, mint más növénynél is – célszerű vetés előtt talajvizsgálattal megállapítani a talaj felvehető nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmát. Savanyú talajoknál a meszezés, vagy magnéziumszegény homoktalajoknál az önporló dolomitos trágyázás mértékének eldöntéséhez a pH-értéket, hidrolitos savanyúságot (Y1 érték), Arany-féle kötöttséget (KA) és a felvehető Mg-tartalmat is célszerű megvizsgálni.

A tritikálé fajlagos tápanyagigénye a következő (kg/1 t fő- és melléktermés):

N 18–22

P2O5 11–14

K2O 15–18

A vetőmag-tritikálé trágyázására – terméssel kivont tápelemek pótlására – intenzív termesztés esetén, nagy termés (7–8 t/ha) megalapozásához 120–130 kg/ha N-hatóanyagot – három részre osztva –, 80–90 kg/ha P2O5 és 90–100 kg/ha K2O hatóanyagot célszerű kijuttatni. Azokon a gyengébb termékenységű talajokon, ahol ma a tritikálét termesztik, és ahol vetőmagtermesztése is javasolható, alacsonyabb színtű trágyázás is eredményes. Ehhez 80–100 kg/ha N – két, vagy három részre osztva –, 40–50 kg/ha P205 és 40–50 kg/ha K20 műtrágya-hatóanyag kijuttatása javasolható és így 4–6 t/ha termés is elérhető. Savanyú homoktalajokon a Ca- és Mg-tápanyagok pótlására és a tápanyagok felvehetőségének javítására 3 t/ha önporló dolomit kijuttatása – lehetőleg a pillangós elővetemény alá, kivéve a csillagfürtöt – célszerű. A foszfor- és káliumműtrágya teljes mennyiségét ősszel, vetés előtt kell kijuttatni.

A tritikálé termesztésnél is a nitrogéntápelem a legfőbb termésnövelő tényező. Az igény szerint végzett N-trágyázás előfeltétele a jövedelmező, nagy termésnek. A tritikálénál meghatározó a bokrosodás mértékére (állománysűrűségre) és a kalászonkénti szemszámra – összességében a termés mennyiségére is – a korai stádiumban – vetés előtt vagy vetés után bokrosodáskor – kijuttatott nitrogén. Mivel a tritikálénál a kalászonkénti szemszámot a szárba indulásnál kijuttatott N-nel már nem lehet növelni, ezért a legtöbb N-re bokrosodáskor van szükség, ami feltétele a nagy termésnek. Ezért ősszel 40–60 kg N-hatóanyagot célszerű kijuttatni. Pillangós elővetemény után nem szükséges ősszel nitrogén kijuttatása. A második N-adagot – 40–50 kg/ha N-hatóanyag – kora tavasszal a hajtásszám és terméskezdemények stabilizálása érdekében kell kijuttatni. A nitrogén harmadik részét – 0–30 kg N-hatóanyag mennyiségben – ha szükséges, akkor szárba induláskor célszerű kijuttatni. A túlzott N-trágyázás ilyenkor növeli a megdőlés veszélyét, ezért a kijuttatott mennyiség meghatározásakor körültekintően kell eljárni. A kielégítő nitrogénellátottság biztosítja a szemkezdemények normális fejlődését, ami nagy ezerszemtömeget eredményez. Intenzív termesztés esetén (120–130 kg N-hatóanyag) és jó termékenységű talajokon a szárszilárdítás nélkülözhetetlen.

Vetés. A tritikálé fejlődése, állománysűrűsége, állóképessége és ezekből adódóan termésének mennyisége és minősége is jelentősen függ vetésidejétől és az elvetett csíraszámtól. A kellő mértékű őszi bokrosodás miatt a korai vetés biztonságot jelent, azonban nem szabad túl korán és túl sűrűn sem vetni, mert ez túlzott őszi fejlődést okoz, így az állomány a hópenész (Fusarium nivale) következtében foltosan kipusztulhat. A túl korai vetés (szeptember közepe), az optimálisnál nagyobb csíraszám és a nitrogén túladagolása egyaránt növeli a szármagasságot és az állománysűrűséget, ami fokozza a megdőlés veszélyét. A túl késői vetés (okt. 20. után), ritka, nem kellően bokrosodott vetés jelentős terméskiesést (20–40%) okoz, amelyet tavaszi nitrogénműtrágyázással csak részben lehet ellensúlyozni.

A vetőmag előkészítése a búzáéval azonos. A továbbszaporításra felhasznált vetőmagot csávázni kell a búza vetőmagkezelésével azonos módon. Vetése az alábbi paraméterekkel javasolt:

  • vetésidő: október 1–október 10 között;

  • sortávolság: 12 cm;

  • csíraszám: 4,0 (3,5–4,5) millió csíra/ha (kb. 150–190 kg/ha vetőmag),

  • vetésmélység: 4–6 cm.

Az ilyen – optimális csíraszámmal és időben vetett állomány – kellő mértékben bokrosodik és nagyobb N-adagokat is elbír. A gyengébb termékenységű gyengén humuszos (0,8–1,0%) homoktalajokon a korábbi – szeptember végi, október elejei – nagyobb csíraszámú (4,5 millió csíra/ha) vetés javasolható. Humuszos homoktalajokon és 1,0–1,2% közötti humusztartalmú erdőtalajokon az október elejei, 4,0 millió csíra/ha magmennyiséggel történő vetés, míg jobb termékenységű csernozjom barna erdő- és csernozjom-, valamint csernozjom réti és öntéstalajokon 3,5 millió csíra/ha állománysűrűség, illetve október 5–10 közötti vetésidő javasolható.

Homoktalajon a mélyebb, kötöttebb talajon a sekélyebb vetés ajánlott. A túl mély (8–10 cm) vetés – a rozshoz hasonlóan – jelentős terméskiesést okoz.

Növényápolás, növényvédelem. A jelenlegi gazdasági és politikai irányvonalak az európai mezőgazdaságban a műtrágyák, peszticidek és termésszabályozó anyagok használatának mérséklésére irányulnak és lehetséges, hogy ez – a rozstermesztés mellett – a tritikálétermesztés jelentőségének a növekedéséhez vezet majd. A növény tápanyagellátását, a vetőmag mennyiségét és a vetés idejét úgy kell meghatározni, hogy örökletes adottságait érvényre juttatva a tritikálé képes legyen elnyomni a gyomokat és rezisztenciatulajdonságai érvényesüljenek. Vetőmagcsávázás – elsősorban a fuzáriumos betegségek miatt – szükséges. Vegyszeres gyomirtásra a ritka, gyengén fejlett tavaszi állományban van szűkség. A gyomirtás szükségességét a gyomflóra felvételezése és a gyomosság mértéke alapján döntjük el. Külföldi (Roggenstein) kísérletekben a gyomirtóval kezelt területeknél 20%-os terméstöbbletet mértek a kezeletlenekhez képest. Szükség esetén általában a búzában is használható gyomirtó szerekkel lehet védekezni.

Szárszilárdításra – intenzív termesztés és magasabb N-adagok esetén – a termésbiztonság növelése érdekében minden esetben szükség van. Szárrövidítő regulátorok használatát – a rozshoz hasonlóan – a tritikálévetőmag-előállításban általánossá kell tenni a jobb állóképesség és ebből adódóan a jobb termésbiztonság és vetőmagminőség érdekében. A megdőlés veszélye szárrövidítő szer (CCC vagy etephon+mepiquatklorid) alkalmazásával csökkenthető. Az időjárási viszonyoktól függően kell kiválasztani a megfelelő hatóanyagot. Németországi kísérletekben a CCC (klórmequat) alacsony hőmérsékleten is jól használható volt.

A gombás betegségek – a fuzárium kivételével – a tritikáléban ritkák, ezért rendszerint nem szükséges az állomány védelme. Az első megfigyelt gombás betegség a tritikálénál Ausztráliában a szárrozsda (Puccinia graminis f. sp. tritici) volt. Előfordulnak egyéb gombák okozta levél- és szártőbetegségek is, de ritkák. A lisztharmat rezisztenciája igen jó. A Fusarium spp. gombák a tritikálét is fertőzik, ami ellen javasolt csávázással védekezni.

Kártevők ellen általában nem szükséges a védekezés – kivéve a talajlakó kártevőket, amelyek ellen indokolt esetben (nagy egyedszám) talajfertőtlenítéssel védekezni kell. A vetésfehérítő megfigyeléseink szerint csak kismértékben károsítja a tritikálét.

Szelekció. Az esetlegesen előforduló idegen fajú kalászost és idegen tritikáléfajtát, eltérő típust – kalászolás után többször bejárva a szaporítótáblát – el kell távolítani. Ezt a szántóföldi szemlék alkalmával az OMMI felügyelője is ellenőrzi.

A tritikálévetőmag-termesztés szántóföldi ellenőrzésének követelményeit az MSZ 6353:1998 szabvány előírásai tartalmazzák. Ha a szemle(ék) alkalmával a szaporítótábla nem felel meg a szabvány követelményeinek, akkor kizárják a szaporításból. A szántóföldi ellenőrzés egy alkalommal, az érés kezdetén történik. A tritikáléra vonatkozó szántóföldi követelményeket a 9.35. táblázat tartalmazza (MSZ 6353:1998).

9-36. táblázat - Tritikálé-vetőmag minőségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Szaporítási fok

SE

E

I.

II.

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

értékszám

3

Kiegyelítettség, legalább

értékszám

3

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajú kalászos kultúrnövény a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

0

0

2

4

Idegen fajta és eltérő típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

1

2

4

10

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

kivéve a mintaterek átlagában legfeljebb

galajfajok (Gallium spp.)

vadzab-fajok (Avena fatua, A. ludoviciana, A. sterilis)

növény (db)

0

0

0,3

0,3

3

2

5

5

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények

a mintatereken kívül általában, legfeljebb

repcsényretek (Raphanis raphanistrum)

csormolyafajok (Melampyrum spp.)

konkoly (Agrostemma githago)

apró szulák (Convulvulus arvensis)

növény (db)

5

10

20

20

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, legfeljebb

fuzárium (Fusarium spp.)

kalász (%)

15

szárrozsda (Puccinia graminis)

minősítő szám

2

anyarozs (Claviceps purpurea)

kalász (db)

5

7

10

20

Kártevők a mintaterek átlagában, legfeljebb

golyóüszög (búzafonálféreg) (Anguina tritici)

kalász (db)

0


Betakarítás. A tritikálé betakarítása nagyobb figyelmet igényel, mint a búzáé vagy a rozsé. A rozshoz hasonlóan már teljesérésben azonnal csírázásra képes. A betakarítást a teljes érés idején – általában július 15. körül – kell elvégezni és ilyenkor törekedni kell a gyors betakarításra. Betakarításkor a tritikálészem törékenyebb, mint a búza vagy rozs, ezért precíz kombájnbeállítást igényel. A tritikálé légzése a betakarítás után is erőteljes, ezért kezdetben állandó forgatással gondoskodjunk a halom szellőztetéséről, mert könnyen bemelegszik és emiatt csökken a csírázóképessége.

9.1.5.6. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

A betakarítás után a betárolt vetőmagtételek tisztítását kell először elvégezni. Itt a rosta pontos beállítása feltétele a jó minőségű, fémzárolt vetőmag előállításának. A beállításnál figyelembe kell venni, hogy a törött szemek a triőr segítségével eltávolításra kerüljenek. A rostát úgy válaszszuk meg, hogy a magméret megfelelő legyen. Az áthullás az 2,0 mm hasítékú rostán SE és E vetőmagnál max. 2%, I. és II. fokú vetőmagnál max. 4% lehet és az áttisztított vetőmagnak egyéb idegenmagtartalma feleljen meg az MSZ 7145:1999 szabvány előírásainak (9.36. táblázat).

9-37. táblázat - A világ kukoricatermesztése 1972-1990. (FAO-adatok alapján)

Szaporítási fok

Idegen mag, legfeljebb (darab/minta )

Anyarozs (Claviceps purpurea) legfeljebb (db/minta)

 

összes

egyéb gabona

nem gabona

repcsényretek (Raphanus raphanistrum) konkoly

(Agrostemma githago)

vadzab-fajok (Avena spp.) szédítõ vadóc (Lolium temulentum)

káros gyom

SE-E

4

1

3

1

0

1

1

I–II. fok

10

7

7

3

0

4

3


További követelmények: A vetőmag nem tartalmazhat golyóüszögöt (Anguina tritici), más üszög megengedett mennyisége: SE–E szaporítási fok esetén 0 db/minta, I–II. szaporítási fok esetén legfeljebb, 1 db/minta.

Káros gyom kalászosokban: Convolvulus arvensis (apró szulák), Raphanus raphanistrum (repcsényretek), Galium spp. (galaj fajok).

A fenti követelményeken kívül a tétel tisztaságának legalább 98,7%-nak, csírázóképességének minden szaporítási fokozatban legalább 85%-nak, a nedvességtartalomnak legfeljebb 14,5%-nak kell lenni. A szárítás, a szellőztetés, a gyakori forgatás ellenére is a tritikálé-vetőmag csírázóképessége ritkán éri el a 90%-ot. A fémzárolásra történő bejelentés után az OMMI felügyelője a helyszínen mintát vesz tételenként és szaporulati fokonként. A helyszíni minősítés és a laboratóriumi vizsgálat alapján – ha a tétel megfelel a szabvány követelményeinek – kerülhet sor a címkék felvarrására (fémzárolásra), majd ezt követően a vetőmag értékesítésére.

9.1.6. Kukorica

9.1.6.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A szakírók abban kivétel nélkül egyetértenek, hogy a kukorica az amerikai kontinensről származik. Abban viszont a vélemények igen eltérőek, hogy a földrész melyik országa tekinthető a kukorica őshazájának.

Menyhért (1985) Mangelsdorfot idézve írja, hogy a legrégebbről származó kukoricacső-maradványt (amelyet 7000 évesre becsülnek) Mexikóban találták. Ma a kukoricát az Antarktisz kivételével a Föld minden kontinensén termesztik (9.37., 9.38. táblázat).

9-38. táblázat - A világ kukorica termesztése 1982-2001.

Megnevezés

Terület (millió ha)

Termésátlag (t/ha)

Össztermés (millió t)

1972–1981

1990

1972–1981

1990

1972–1981

1990

Európa

11,8

12,2

4,12

5,89

48,6

71,9

Ázsia

30,2

39,1

2,02

2,43

61,0

95,0

Afrika

19,4

24,7

1,34

1,54

26,0

38,0

Észak-Amerika

37,4

43,4

4,76

6,30

178,0

273,4

Dél-Amerika

16,6

19,8

1,77

2,18

29,4

43,2

Ausztrália és Óceánia

0,1

0,1

4,05

5,81

0,4

0,6

Szovjetunió

3,3

3,0

3,03

3,65

10,0

11,0

Magyarország

1,4

1,1

4,71

6,62

6,6

7,3

Világ összesen

118,8

142,3

2,97

3,80

353,4

533,1

Magyarország, %

1,2

0,8

158,6

174,2

1,9

1,4


9-39. táblázat - A kukorica termőterülete, termésátlaga, össztermése Magyarországon 1921-2001. között (KSH adatok alapján)

Megnevezés

Terület (millió ha)

Termésátlag

Össztermés (millió tonna)

1982– 1990 átlaga

1991– 2000 átlaga

2001

1982– 1990 átlaga

1991– 2000 átlaga

2001

1982–1990 átlaga

1991–2000 átlaga

2001

Világ összesen

128

137

140

3,49

4,07

4,28

447

558

600

Ebbõl:

Európa

11

11

12

5,18

5,45

5,67

57

60

68

Ázsia*

37

40

41

2,86

3,73

3,70

106

149

152

Afrika

22

26

27

1,32

1,54

1,56

29

40

42

Észak- és Közép-Amerika

36

39

39

5,67

6,46

6,82

204

252

266

Dél-Amerika

17

18

18

2,11

2,72

3,50

36

49

63

Ausztrália és Óceánia

0,16

0,14

0,19

2,75

4,00

5,21

0,44

0,56

0,99

Szovjetunió**

4,07

2,52

2,23

3,39

2,82

3,36

13,8

7,1

7,5

Magyarország

1,08

1,11

1,30

5,83

5,14

6,46

6,3

5,7

8,4

Magyarország adatai a világhoz viszonyítva (%)

0,84

0,81

0,93

167

126

151

1,40

1,02

1,40


* a volt Szovjetunió nélkül,

** a volt Szovjetunió összesen

A kukorica Magyarország szántóterületének közel egynegyedét foglalja el. Takarmányozásban elsődlegesen az energiaszolgáltató szerepe a fontos. Összes termésének nagyságrendje a kukorica jelentőségét az ország fehérje igényének kielégítésében is naggyá teszi.

A kukorica termésátlaga az 1981–85 évek időszakáig folyamatosan növekedett. Ezt az eredményt a kukoricatermesztés egyes elemeinek (korszerű hibridek, tápanyag-utánpótlás, gyomirtás, gépesítés) folyamatos javítása, továbbá a technológiai eljárások összehangolása (kiemelve a termelési rendszerek szerepét) tette lehetővé (9.39. táblázat).

9-40. táblázat - A szemes kukorica kísérleti és termelési adatai Magyarországon (1995-2000)

Év

Vetésterület (ha)

Százalékos arány

Termésátlag (t/ha)

Össztermés

(t)

1921–1930

1 036 431

18,7

1,49

1 555 260

1931–1940

1 167 123

20,8

1,87

2 185 357

1951–1960

1 244 085

22,9

2,16

2 722 896

1961–1965

1 268 744

24,8

2,63

3 315 863

1966–1970

1 235 217

24,4

3,23

3 992 043

1971–1975

1 409 594

28,1

4,17

5 880 852

1976–1980

1 296 890

26,7

4,86

6 291 977

1981–1985

1 110 997

23,7

6,11

6 790 510

1986–1990

1 059 701

23,0

5,61

5 944 923

1991

1 106 000

24,0

6,71

7 745 000

1992

1 159 000

26,5

3,65

4 405 000

1993

1 121 000

26,1

3,50

4 044 000

1994

1 204 000

26,9

3,85

4 761 000

1995

1 033 000

22,8

4,43

4 576 190

1996

1 053 000

23,9

5,61

5 907 330

1997

1 057 000

23,5

6,44

6 807 080

1998

1 023 000

23,5

6,10

6 240 300

1999

1 047 000

26,6

6,74

7 056 780

2000

1 260 000

31,2

4,15

4 984 000

2001

1 300 000

32,1

6,46

8 400 000


Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején egyrészt a kedvezőtlen időjárás, másik részről a romló közgazdasági viszonyok a termésátlagok csökkenését okozták.

Az ezredforduló kukoricatermesztését egyik oldalról a jó hibridellátottság (nagyszámú, nagy termőképességű hibridek), továbbá a gépek, a gyomirtó szerek és a műtrágya túlkínálata jellemzi. Másik oldalról a termőterület elaprózódott felületű részarányán a kevésbé szakszerű termesztés. Ezen túlmenően a nagy táblás termesztésnél a műtrágya, a gépek és a növényvédő szerek magas ára miatt nem tudják a kukoricatermesztés azon színvonalát biztosítani, mint amely az 1980-as évek második felét jellemezte.

Ez az oka annak, hogy az 1990-es évek közepétől napjainkig a hibridek termőképességének kihasználási százaléka egy helyben topog, illetve esetenként romlik is. Röviden: az ezredfordulón a kukoricatermesztés eredményességének javítását nem a hibridek termőképessége akadályozza, hanem a termesztés rossz közgazdasági viszonya (9.40. táblázat).

9-41. táblázat - Magyarországon termesztett és fémzárolt kukorica-vetőmag menynyiségi adatai

Év

Államilag elismert

Az OMMI kísérletben vizsgált

OMMI

kísérlet főátlag (t/ha)

Országos

Kihasználási (%)

hibridek száma

vetésterület

(1000 ha)

termésátlag (t/ha)

1995

77

54

7,64

1033

4,43

58,0

1996

115

65

9,90

1053

5,61

56,7

1997

114

80

11,76

1057

6,44

54,8

1998

149

76

10,79

1023

6,10

56,5

1999

192

87

11,74

1047

6,74

57,4

2000

253

93

10,12

1260

3,5–4,0

37,1


A kukoricatermesztésünk jelentőségét az is növeli, hogy az alábbiak szerint bővült a szemeskukorica felhasználási köre:

  • közvetlen emberi táplálékként

a) főtt- és konzerv csemegekukorica,

b) egyes területeken kenyérpótló eledel.

  • ipari alapanyagként

a) kukoricacsíra olaj,

b) keményítő- és szeszgyártás,

c) izocukor gyártása.

A kukorica vetőmagiparának elkülönülése az árukukorica termesztésétől. Menyhért (1985) Craigot idézve írja, hogy az USA-ban az első kereskedelmi hibridet az 1920-as évek elején állították elő, és kezdték termeszteni. Egyben ez az időpont tekinthető a kukoricavetőmag-ágazat születési dátumának, azaz a hibrid vetőmag-előállító ipar elkülönülésének az árukukorica termesztésétől.

Magyarországon az első kukoricahibridek (Mv1 és Mv5) születése Pap Endre nevéhez kötődik. Például az Mv1-et 1952-től termesztették kisebb területen, de csak 1956-ban minősítették.

A vetőmag-feldolgozás tanuló éveiben hiányoztak a nagyüzemi szárítás hazai tapasztalatai. A csövesen betakarított termés a téli górés tárolás miatt ment tönkre. Az árukukorica-szárítókban a magas hőmérséklet miatt a szem elvesztette a csírázó képességét. Berkó–Horváth (1993) szerint 1953-ban és 1954-ben Kiskunfélegyházán dohányszárítókban (40 °C) végeztek sikeres szárítási kísérleteket. 1955 és 1956 őszén az ország különböző helyén lévő dohányszárítókban már 23 140 tonna csöves kukoricát szárítottak meg sikeresen. Kifogástalanul csírázó vetőmagot kaptak.

Az első magyarországi vetőmagüzem 1957-ben épült Martonvásáron. A hibridüzemek zöme az ország különböző részeit figyelembe véve 1963-ig felépültek. Az 1970-es évek elejétől szükségessé vált az üzemek technikai felújítása, s ezzel egyidejűleg alkalom kínálkozott a szárítási lehetőségek további bővítésére. 1996-ig 17 vetőmagüzem dolgozott. Ezt követően a nemzetközi cégek tovább bővítették a kukoricavetőmag-ipar amúgy is túlméretezett kapacitását (9.6. ábra).

9-6. ábra - Magyarországi hibridkukorica-feldolgozó vetőmagüzemek. 1. Baja, 2. Bóly, 3. Cegléd, 4. Bábolna, 5. Debrecen, 6. Hódmezővásárhely, 7. Kiskunhalas, 8. Kiszombor, 9. Martonvásár, 10. Mezőfalva, 11. Mezőhegyes, 12. Mezőkövesd, 13. Mezőtúr, 14. Mosonmagyaróvár, 15. Murony és Telekgerendás, 16. Pápa, 17. Szarvas-1, 18. Szarvas-2, 19. Törökszentmiklós

Magyarországi hibridkukorica-feldolgozó vetőmagüzemek. 1. Baja, 2. Bóly, 3. Cegléd, 4. Bábolna, 5. Debrecen, 6. Hódmezővásárhely, 7. Kiskunhalas, 8. Kiszombor, 9. Martonvásár, 10. Mezőfalva, 11. Mezőhegyes, 12. Mezőkövesd, 13. Mezőtúr, 14. Mosonmagyaróvár, 15. Murony és Telekgerendás, 16. Pápa, 17. Szarvas-1, 18. Szarvas-2, 19. Törökszentmiklós


1965-ben 22 315 ha-on összesen 53 218 tonna fémzárolt vetőmag termett. Ebből 31 084 tonnát belföldi vetéshez használtunk fel, 22 134 tonna a külföldi piacon értékesült. Az 1989. évi adatok szerint (vetőmagtermő terület 56 860 ha) a belföldi felhasználás 1965-höz viszonyítva alig volt nagyobb, ezzel szemben az export több, mint a négyszeresére növekedett. A hazai kukoricavetőmag-termesztés és fémzárolás 1990–2000. évi adatait a 9.41. táblázat adatai és a 9.7. ábra grafikonjai mutatják.

Év

Szaporító terület (ha)

Átlagtermés (kg/ha)

Összes termés (tonna)

Fémzárolás**

összes (tonna)

belföldre (tonna)

exportra* (tonna)

1990

46 986

1 113

52 306

82 813

32 100

50 710

1991

47 388

2 386

113 100

79 300

43 215

36 092

1992

41 104

1 691

69 534

89 571

40 472

49 099

1993

39 153

1 980

77 515

95 463

30 189

65 274

1994

42 030

2 160

90 735

81 085

24 800

56 284

1995

32 699

2 516

82 283

88 553

29 525

59 028

1996

16 568

2 713

44 954

74 518

29 958

44 560

1997

19 262

2 903

54 392

84 379

32 804

51 545

1998

23 904

3 480

81 929

68 075

27 485

40 590

1999

25 912

3 952

96 007

79 262

29 171

50 090

2000

24 836

2 223

54 394

79 503

35 118

44 384

Átlag

32 713

2 465

74 286

32 258

49 786

* Az exportcélú fémzárolás nem jelent egyidejűleg tényleges exportértékesülést is. Az adatok megújító átzárást is tartalmaznak.

** Az adatok megújító fémzárolást is tartalmaznak.

9-7. ábra - A kukorica-vetőmag termesztési adatai Magyarországon 1990–2000 (1990. év adatai = 100%)

A kukorica-vetőmag termesztési adatai Magyarországon 1990–2000 (1990. év adatai = 100%)


Az 1990-es éveket a kukoricavetőmag-termő terület erőteljes csökkenése, és ezzel egyidejűleg a hektáronkénti termés dinamikus növekedése jellemezte. Régi törekvés a vetőmag-termesztés biztonságának javítása. Ennek jegyében a termesztést célszerű öntözött területre helyezni.

A jó vízellátottság a biztonságos termesztés alapvető, de nem elegendő feltétele. A kukoricavetőmag-termesztés további kritikus időjárási eleme a légköri aszály. Ebből eredően a termésingadozást erőteljesen mérsékelni tudjuk, de a kontinentális klímánk miatt azt még a legmodernebb öntözési módszerrel sem tudjuk megszüntetni.

Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet adatai szerint 2000-ben a vetőmagtermő terület 78%-án kétvonalas, 17%-án háromvonalas és 5%-án négyvonalas hibridek vetőmagját termesztették. A 11 év (1990–2000) átlagában kukorica-vetőmagból 32 258 tonnát (40%) itthon vetettünk el, 49 786 tonnát (60%) exportra fémzároltunk.

A magyarországi kukoricavetőmag-ipar jelentőségét napjainkban csak becsülni tudjuk. Egyik fontos mérőszáma, hogy a termés 60%-a export formájában értékesül. Az érték meghatározását az nehezíti, hogy az árak vállalatoktól függően változnak.

A 11 év átlagában évente termett 74 286 tonna vetőmagot négymillió 18,6 kg átlag súlyú zsákba (70 000 szem/zsák) tölthetjük. A négymillió zsák vetőmag értéke magyarországi fogyasztói áron számolva mintegy 60 milliárd forintra becsülhető.

9.1.6.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A kukorica a pázsitfűfélék családjába, s ezen belül a Zea nemzetségbe tartozik. A Zea nemzetségbe sorolják a Zea maysszal szoros rokonságban lévő Zea mexicanát (Euchlaena mexicana) és Zea perennist (Euchlaena perennis) is. A szemtermés típusa szerint a kukoricának nyolc alfaja van:

9-42. táblázat - A talajhőmérséklet hatása a vetéstől a kelésig eltelt idő hosszára

sima szemű kukorica

Zea mays indurata

lófogú kukorica

Zea mays indentata

pattogatnivaló kukorica

Zea mays everta

csemegekukorica

Zea mays saccharata

lisztes vagy puha kukorica

Zea mays amylacea

felemás kukorica

Zea mays amyleasaccharata

viaszos kukorica

Zea mays ceratina

átmeneti kukorica

Zea mays convar. aorista


A kukoricának a pázsitfüvekre jellemző bojtos gyökere van. Csírázáskor a gyököcskéből főgyökér bújik elő, amelynek elsődleges feladata a csíranövény vízzel való ellátása.

A kukorica bojtos (elsődleges) gyökérrendszere nem a főgyökérből, hanem a rügyecske első nóduszából eredve alakul ki. A csírázó mag és az első nódusz közötti részt mezokotylnak nevezzük. A vetés mélysége elsődlegesen a mezokotyl hosszát és nem a bojtos gyökér eredésének talajfelszín alatti mélységét határozza meg. E megállapítást a vetés mélységének meghatározásánál kell figyelembe venni. A vetőmagtermesztésnél a vetésmélység betartása fokozottan fontos, mert a vonalak vetőmagjának kelési erélye lényegesen gyengébb, mint a hibrideké. Arra is gondolva, hogy a túl mély, illetve a túl sekély vetés egyaránt káros.

A bojtos gyökér kialakulásának mélysége a herbicidkárok kialakulásának szempontjából lehet fontos. A felszínre permetezett klóracetanilid típusú gyomirtószer hatóanyagokat a csapadék a 2–4 cm-es talajrétegbe moshatja, ahol azok bojtos gyökérhez jutva a növekedést gátolhatják. A kukorica a gyökérváltás időszakában (amikor a csíragyökér vízellátó szerepét a bojtos gyökér átveszi) a csapadékhiányra nagyon érzékeny, mert a 2–3 cm mélységig kiszáradt feltalaj a bojtos gyökér kialakulását vontatottá teszi.

A kukorica szára csomókra és szártagokra különül. A szár hossza hibridenként változó. A vetőmagtermesztésnél használt vonalak rövidebb szárúak, mint a hibridek. Ezt több szempontból figyelembe kell venni:

  • a növényállomány kevésbé árnyékolja a talajfelszínt, ezért nagy az újragyomosodás veszélye;

  • amikor háromvonalas hibrid vetőmagját termesztjük, akkor a hibridnek számító anya magasabb növényállománya elnyomhatja az apai vonal alacsonyabb növényállományát. Ez megtermékenyülési hibán keresztül a termés csökkenését, továbbá a vetőmag minőségi romlását (a nagy gömbölyű magvak részarányának növekedése) okozza.

A kukorica leveleinek száma 6–22 db között változhat. A vonalak levélfelülete lényegesen kisebb, mint a hibrideké. Ezt két szempontból kell figyelembe venni.

  • a vonalak növényállományának kisebb az árnyékolóhatása, ezért nagy az újragyomosodás veszélye;

  • a kelést követően a növényre (posztemergensen) permetezett gyomirtó szerek miatti károsodást a vonalak növényállománya nehezebben heveri ki, mint a hibrideké.

A kukorica virágai egyivarúak:

  • porzós virág a címer,

  • termős virág a csőkezdemény a bibével.

A vetőmagtermesztésnél az az optimális, ha az apa címerének sok oldalága van, és a címer hoszszú időn keresztül sok életképes pollent termel. A címerezés munkáját nehezíti, ha a címer már a levelek közt elkezd virágport hullatni.

A bibe tulajdonságait tekintve káros, ha a meleg, száraz időjárás esetén nem bújik elő a csuhélevelek közül. Az is káros, ha a vízhiány (csapadékhiány, túlsűrítés miatt) vagy herbicidkár következtében a bibehányás az átlagos viszonyokhoz képest sokat (4–5 nap) késik. Az a kedvező, ha a bibe a pollent hosszú időn keresztül tudja fogadni. Meg tudja várni, ha az apai pollen 3–5 nappal később érkezik.

A kukorica vetőmagtermesztésének eredménye a szemtermésben testesül meg. A szem formája és mérete fontos tulajdonság, mert a feldolgozásnál az osztályozás (frakcionálás) ezek alapján történik. Továbbá, mert a különböző méretű és formájú szemek (kis lapos, nagy lapos, közepes gömbölyű, nagy gömbölyű) a feldolgozás során fellépő fizikai hatásokkal szemben különbözően érzékenyek.

A csírázás két legfontosabb feltétele a hőmérséklet és a víz. A talajhőmérséklet meghatározza a vetéstől a kelésig eltelt napok számát (9.42. táblázat).

9-43. táblázat - A kukoricavetőmag-termesztés 2000. évi adatainak keresztezési formák szerinti megoszlása

Talajhőmérséklet (°C)

A vetéstől a kelésig eltelt napok száma

Több mint 21 °C

5–6

16–18 °C közötti

9–12

Kevesebb, mint 10 °C

18–20


A hideg, nedves talajjal szemben a vonalak vetőmagja érzékenyebb, mint a hibrideké. A vetéstől a kelésig eltelt napok száma a vetőmagtermesztésnél nagyon fontos adat, mert az anyai és az apai szülőpartner összevirágzását a vetésidő vonalankénti meghatározásával (együttvetés, illetve frakcionált vetés) kell biztosítani. A biztonság növelése céljából a vetőmagtermesztésnél a vonalak vetését naptári napokat tekintve valamivel később kell végeznünk, mint a hibridekét. Akkor, amikor már megközelítően biztosak lehetünk abban, hogy a talaj hőmérsékletének változása a kelési idő hosszát nem befolyásolja.

A gyökérrendszer kialakulásának lehetőségét jó minőségű talajműveléssel kell biztosítani. A környezeti feltételekkel szemben érzékenyebb vonalak gyökérrendszere gyengébb, mint a hibrideké. Ezért a talaj hőmérsékleti viszonyával, víz- és tápanyag-gazdálkodásával szemben nagyon igényesek.

A fiatal kukorica (amíg a tenyészőcsúcs a talaj felszíne alatt van) a hidegre (–1 °C) viszonylag rezisztens. A kukorica vegetatív hajtásának növekedését ezt követően a levegő hőmérséklete és a vízellátottság befolyásolja. E két tényezőre a vonalak fokozottabban érzékenyek, mint a hibridek.

A vetőmagtermesztésnél nagyon fontos, hogy a fattyúhajtások képződése minimális legyen. A fattyúhajtásokat el kell távolítani, mert azok elrejtőző címerei öntermékenyülést okoznak.

A vegetatív fejlődés késői szakaszában a növényállomány vízigénye fokozódik. Klimatikus viszonyaink között ez időszakban a csapadékhiány és a hőség a jellemző, amelyek károsító hatását a vetőmagtermő táblákon (a kétvonalas hibridek vetőmagjának termesztésénél fokozott szükségszerűséggel) leggyakrabban csak öntözéssel ellensúlyozhatjuk.

Az apa címervirágzása és az anya bibéjének egy időben való megjelenése a jó megtermékenyülés záloga.

Ha az anyai és az apai szülőpartner a kedvezőtlen időjárási viszonyokat a vegetatív fejlődés időszakában nem egyformán tolerálta, vagy a herbicidek azokat különböző mértékben károsították, akkor a vetési idők betartása ellenére is előfordulhat, hogy rossz az összevirágzás. Nagyon káros következménye lehet a virágzás időszakában fellépő légköri aszálynak:

  • megöli a pollent,

  • megakadályozza a bibekitolást.

E két jelenség rontja, a legsúlyosabb esetben nullára redukálja a megtermékenyülést.

A megtermékenyült bibe a bibehányást követően viszonylag rövid időn belül leszárad. 7–10 nap elteltével a szemek mint vízzel telt gömböcskék jelennek meg.

A szemkitelítődés folyamán bekövetkezik a tejes, majd ezt követően a viaszérés. A szembe történő tápanyagberakódás végét a fekete réteg megjelenése jelzi.

A vetőmag-betakarításnál a szárítási költség csökkentését nem tekinthetjük elsődleges szempontnak. A 18–20%-os nedvességtartalomnál már nagy a szempergés és a szemtörés miatti veszteség. A betakarítást ezért az e fölötti nedvességnél kell elvégezni.

A betakarítási időpont meghatározásánál azt is figyelembe kell venni, hogy 40% feletti szemnedvességnél a csöves kukorica gyorsan bemelegedhet, a szárítási hőmérsékletre a szemek érzékenyebbek. A vetőmagtermesztésnél a betakarítási szemnedvességet a genotípusok ismeretét is figyelembe véve tág határokkal (25–35%) lehet csak megadni.

9.1.6.3. A fajtafenntartás módszere, keresztezési típusok, hímsterilitás

A kukorica tekintetében a fajtafenntartásnak az a feladata, hogy a beltenyésztett vonalak eredeti állapotukban maradjanak meg. Hozzá kapcsolódóan a vetőmag szaporítása 4 lépcsőben (A, B, C, D) történik.

A vonalfenntartás, illetve a szaporítás A és B lépcsőjét a nemesítői tenyészkertekben végzik. A negatív szelekcióval az alkalmatlan töveket eltávolítják. A vetőmagigénynek megfelelően a többi tövet zacskóval szigetelik.

A C lépcsőben történő törzsszaporítást a köznapi szóhasználattal alapanyag-termesztésnek nevezzük. E munkát az intézménnyel szerződve külső gazdaságok végzik. A genetikai tisztaság biztosítása érdekében a szabvány (MSZ 6353:1998) szerint legalább 400 m szigetelési távolságot kell biztosítani.

A biztonság érdekében a nemesítők az alapanyag-szaporítást (C lépcső) igyekeznek erdő izolációban végeztetni. Az erdőben található tisztások előnye, hogy a fák felfogják az idegen pollent. Hátrányuk viszont, hogy a vadak elleni védekezés többletköltséget jelent. A C lépcsőben megtermett vetőmagot a nemesítő intézmények a saját vetőmagüzemükben dolgozzák fel. Az ott fémzárolt vetőmagot adják át az F1 vetőmagot termesztő és feldolgozó vetőmagüzemüknek, illetve közvetlenül a vetőmagot termesztő gazdaságoknak.

Azonos termesztési feltételek esetén a keresztezési formák meghatározzák a hektáronkénti fémzárolt vetőmag mennyiségét, s ebből eredően az önköltséget, s ezen keresztül a vetőmag árát is.

A kétvonalas hibridkombinációk vetőmagtermése sok esetben azért közelíti meg a háromvonalasokét, mert a kétvonalas hibridek vetőmagját gyakran öntözött területen, a háromvonalasakét viszont szinte kizárólag öntözetlen körülmények között termesztik. A kukoricavetőmag-termesztés 2000. évi adatainak keresztezési formák szerinti megoszlását a 9.43. táblázat tartalmazza.

9-44. táblázat - A kukoricavetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Keresztezési forma

Termőterület

Termésátlag (t/ha)

(ha)

(%)

Kétvonalas (SC) kombináció

19 464

80

2,11

Háromvonalas (TC) kombináció

4 322

18

2,51

Négyvonalas (DC) kombináció

539

2

4,17

Összesen, illetve átlag

24 379

100

2,22


A legfontosabb keresztezési formák a 9.8. ábrán láthatók.

9-8. ábra - Két-, három- és négyvonalas hibridek vetőmagjának termesztése

Két-, három- és négyvonalas hibridek vetőmagjának termesztése


A kétvonalas (single cross – SC) hibridek keresztezési képlete: A × B. Mindkét szülőpartnere vonal. Arra kell törekedni, hogy az anyai vonal termőképessége minél nagyobb legyen. Az apai vonal tekintetében a címer pollenszolgáltató képességének kell jónak lennie. Több esetben találkozhatunk a kétvonalas hibridek (R) reciprok változatával. A vetőmagtermesztés 1–2 évi tapasztalata miatt születhet a nemesítők azon gondolata, hogy a gazdaságosság és a biztonság növelése céljából az anyai és apai vonalakat felcserélik.

A címerezési munka a kétvonalas hibridek vetőmagtermesztésénél a legkönnyebb, mert az anyai növények magassága ritkán haladja meg a 160–170 cm-t.

A módosított kétvonalas hibridek (MSC) esetében az anyai komponens testvérvonal keresztezés eredménye, ezért az életrevalóbb és termőképesebb, mint az eredeti anyai vonal. Képlete: (A × A’) × B.

A háromvonalas (three-way-cross – TC) hibridek keresztezési képlete: (A × B) × C. Amint az a keresztezési képletből kitűnik, az anyai szülőpartner kétvonalas hibrid. Vetőmagjának termesztésénél a címerezési munka nehezebb, mert az anyai szülőpartner magassága meghaladja a 180–200 cm-t.

Nagyon ritkán találkozhatunk a módosított háromvonalas (MTC) hibridekkel. Ebben az esetben az apai szülőpartnert testvérvonal keresztezéssel állítják elő. Képlete: (A × B × (C × C’).

A négyvonalas (double cross – DC) hibridek esetében az anyai és apai szülőpartnerek egyaránt egyszeres hibridek. Képletük: (A × B) × (C × D).

Az utóbbi évtzedben az UPOV irányelveinek megfelelően a módosított hibridek állami elismerési lehetősége megszűnt. Ha a testvérvonalak egymástól megkülönböztethetőek, akkor a korábbi MSC hibridek DC hibridekként kerülnek regisztrálásra.

A nemesítés történelmét jelentő korábbi keresztezési típusok magyarországi jelentősége a termesztési gyakorlatban lényegében megszűnt, vagy csak egy-egy speciális tulajdonságú hibrid (pl. magas olajtartalom) előállításához alkalmazzák.

  • Fajtavonalas hibridek – egy szabadelvirágzású fajta és egy vonal keresztezéséből származtak.

  • Többszörös keresztezések. Pl: az MV 39, amelyet egy DC és egy SC hibrid keresztezésével állítottak elő.

  • Back-Cross hibrideket napjainkban a Szegedi DC 488-as képviseli. (A × B) × (C2 × D) képlet szerint az apai szülőpartner anyai vonalát visszakeresztezéssel (C2) állítják elő.

A kukoricánál a citoplazmás hímsterilitást már az 1930-as éves elején felfedezték. A vetőmagtermesztésnél hosszú időn keresztül közel 80%-ban a T (texasi típusú) plazmás hímsterilitást hasznosították.

Jóllehet, hogy a Helminthosporium maydis T rasszfertőzés csak az USA-ban okozott termésveszteséget, a nemesítési alapanyagcsere miatt a vetőmag-kereskedelem és a növényvédelem szakembereit az amerikai példa fokozott óvatosságra intette.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elődje a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium (MÉM) Növényvédelmi Főosztálya ezért a hibridkukorica vetőmagtermesztést hímsteril alapon 1970–1978-ig nem engedélyezte. Magyarországon napjainkig minimumra redukálódott a hímsteril alapon való vetőmagtermesztés korábbi gyakorlata.

Jelenleg a C és az S plazmán előállított hímsteril hibridanalógok jelentenek lehetőséget a vetőmagtermesztés könnyebbé és olcsóbbá tételére.

Ezen hímsteril analógok használatával elegendő az egy alkalommal végzett címerezés. Elmarad az elő- és utócímerezés, amely munka a vetőmagtermő tábla naponta történő átjárását teszi szükségessé (9.9. ábra).

9-9. ábra - Citoplazmásan hímsteril hibrid vetőmag előállítási sémája

Citoplazmásan hímsteril hibrid vetőmag előállítási sémája


A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátságai. A vetőmagüzemek országos elhelyezkedését (9.6. ábra) látva megállapíthatjuk, hogy Magyarországon kevés az a tájegység, amely a kukorica-vetőmag termesztésére nem alkalmas. A Dunántúl klímája alkalmasabb, mint az Alföldé. Az Alföldön viszont az öntözés lehetősége biztosítja a jobb feltételeket.

A gazdaságok kiválasztása az 1990-es éveket megelőzően könnyebb volt, mint napjainkban. A rendszerváltást követően a tulajdonviszonyok változása miatt a táblaméretek elaprózódtak. A növények egymásmellettisége változatos lett, ezért az izolációtávolságok nehezebben biztosíthatók, mint a nagytáblán való gazdálkodás időszakában történhetett.

A gazdaságok kiválasztásánál fontos szempont a technikai felszereltség, hogy azok a termesztés során biztosítani tudják az agrotechnikai műveletek (pl. magágykészítés, vetés) időbeli optimumát.

A talajadottság, a talajok kultúrállapota (pl. tömörödöttség, tápanyag- és vízgazdálkodás, gyomosodás) azért fontos, mert a kukoricavetőmag-termesztés növényállománya a felsorolt tényezőkkel szemben sokkal igényesebb, mint az árukukorica termesztésének növényállománya.

9.1.6.5. A vetőmagtermesztés technológiája

A kukoricavetőmag-termesztési technológia két részből tevődik össze.

  • Általános technológia, amely az egyes hibridektől függetlenül, a termesztés és a feldolgozás legfontosabb műveleteivel foglalkozik.

  • Részletező technológia, amely hibridenként írja elő az alábbi tudnivalókat.

  • Szülőpartnerenként megadja az optimális növényszámot, s azt hogy ezt mennyi csíra vetésével lehet biztosítani.

  • Sorelrendezés címszó alatt javasolja az anya-apa sorok arányát.

  • Vetés fejezet alatt szülőpartnerenként megadja a javasolt vetésmélységet. Továbbá, hogy az egyes szülőpartnerek vetésidejét egymáshoz viszonyítva hogyan alakítsuk. Példaként: „Először az anyát és a fele apát vetjük. Az anya szögcsíra állapotában kell az apa második felét elvetni.”

  • A herbicidkárok megelőzése céljából a fajtatulajdonosok egy része megadja, hogy az adott hibrid szülőpartnerei mely herbicidekre érzékenyek.

  • Javaslatot kell adni a címerezés megkezdésére. Ezen információ azon genotípusoknál nagyon fontos, ahol az anya címere már a levelek között szórja a pollent.

  • A szem nedvességtartalmához kötötten javaslatot tesz a betakarítás elvégzésének időszakára. Pl.: „A betakarítást 35–40%-os nedvességtartalomnál javasoljuk elvégezni.”

A részletező technológiát fajtavédelmi okok miatt a fajtatulajdonosoktól csak az adott hibrid vetőmagját termesztő üzemek, illetve gazdák kaphatják meg.

Területmegválasztás, izoláció. A kukorica-vetőmag termesztésénél a talajnak igen fontos szerepe van. A kukorica alkalmazkodóképessége a talajhoz igen jó, azonban nagy termést csak a tápanyaggal jól ellátott, jó vízgazdálkodású, gyommentes talajon várhatunk. Tekintettel arra, hogy a beltenyésztett vonalak, illetve alapegyszeresek sokkal érzékenyebbek a talaj minőségére, vetőmagtermesztésnél a termőterület kiválasztásának nagyobb jelentősége van, mint a takarmánynak termesztett kukoricánál.

Vetőmagtermesztésre, illetve alapanyag-szaporításra gazdaságon belül a legjobb területeket kell kijelölni.

Fenyércirokkal, apró szulákkal, sövény szulákkal, acattal, selyemmályvával és szerbtövissel erősen gyomosodott táblákat ki kell zárni, mert ezen gyomok irtásához szükséges herbicidek a jelenlegi technológiával a vonalakat is nagy valósínűséggel károsíthatják.

A gyengén kelő vonalakat olyan táblákra kell vetni, amelyeknek a talaja:

  • cserepesedésre nem hajlamos,

  • gyorsan felmelegedő,

  • jól ellensúlyozza a napközbeni léghőmérséklet ingadozását.

E tulajdonságai révén a talaj átlagosnál gyorsabb és egyenletes kelést tesz lehetővé.

A vetőmag genetikai tisztaságának legfontosabb követelménye, hogy az anyasorok növényeit csak az apa növényeinek virágpora termékenyítse meg. Az e téren elkövetett hibák utólag nem javíthatók. Ezért nagyon fontos a vetőmagtermő táblák térbeli izolációjának biztosítása.

Hibrid kukorica vetőmagtermesztésére csak azokat a területeket szabad használni, ahol az izolációs távolság a szabvány (MSZ 6353:1998) előírásainak megfelel, amely szerint a „fajta és fajtavonalas két-, három-, négy- és többvonalas beltenyésztett hibridek esetében legalább 200 m”. A fenti szabvány szerint az erdősáv vagy más természetes akadály az izolációs távolságot nem csökkenti.

Az izolációs távolság biztosítását már a szántóterület hasznosításának tervezésekor figyelembe kell venni.

Ha a jövőben a kis gazdaságok is bekapcsolódnak a kukorica vetőmagtermesztésébe, akkor igénybe kell venni a hibridenkénti tömbösítés módszerét, ami 1–1 évre tekintve legtöbbször csak földcserével oldható meg.

Szántóföldi szemlén az izolációs távolságot az OMMI ellenőrzi. Az izolációs távolság hiánya miatt az OMMI teljes vagy részleges kizárást rendel el.

Két hibrid vetőmagjának azonos apával történő termesztésénél egy izolációs egységen belül területileg elkülönítetten eltérő anyák azonos apával szerepelnek.

Feltételei:

  • szabvány szerinti címerezést úgy kell elvégezni, hogy az eltérő anyák egymást meg ne termékenyítsék;

  • az eltérő anyasorokat elválasztó apasorok számát legalább 4-gyel növelni kell.

A táblák kijelölésénél figyelembe kell venni a magánterületeket és a határos gazdaságok kukorica- (beleértve a vetőmagtermesztést is) tábláit is. A növényfajták állami elismeréséről, valamint a vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló 1996. évi CXXXI. törvény lehetőséget ad a szántóföldi és a kertészeti növényfajok vetőmag-szaporítása esetén vetőmag-szaporítási zárt körzet kialakítására.

Légi növényvédelem esetén a virágzó kukoricavetőmag-tábla felett átrepülni tilos abban az esetben, ha a felszállóhely és a vetőmagtermő tábla között árukukorica van.

Elővetemény, növényi sorrend. A kukorica önmaga után minden károsodás nélkül több évig termeszthető. A rezisztens gyomok és az amerikai kukoricabogár elterjedésének megakadályozása céljából a kukoricát nem célszerű 3 évnél tovább önmaga után termeszteni.

Az előveteményre a kukorica nem túlzottan igényes, de a korán lekerülő jó elővetemények után nagyobb termést ad, mint a későn betakaruló növények után. Az előző megállapítások a vetőmagtermesztésre fokozottan érvényesek, mert a vonalak növényeinek gyengébb a vitalitásuk. Továbbá az árvakelések miatt nem javasolunk vetőmagtermesztést olyan területekre, ahol az előző évben kukoricát termeltek. Tapasztalataink alapján napraforgó, valamint cukorrépa után nem javasolunk vetőmagtermesztést. Cukorrépa-elővetemény után a növények gyengébben fejlődnek. A talaj levegőtlensége miatt antociános elszíneződésűek lehetnek, és kevesebb termést adnak.

A vetőmagtermesztés legjobb előveteményei: borsó, repce, burgonya, zöldbab, lóbab, paprikafélék, valamint a kalászosok.

Talaj-előkészítés. A vetőmagtermesztésre tervezett területeket minden esetben ősszel kell felszántani. Többek között azért is, mert az őszi szántás nagyon hatásosan pusztítja a többéves gyomok tarackját és rizómáját. Tavaszi szántásban, valamint csak tárcsával előkészített területen a vetőmag termesztése nem ajánlott. A táblát célszerű altalajlazításban részesíteni, mert azzal kiválóan javítható a talaj szerkezete és vízgazdálkodása.

Borsó, tavaszi keveréktakarmányok, kalászosok betakarítása után a lehető legrövidebb időn belül végezzük el a tarlóhántást, majd a talajt gyűrűshengerrel zárjuk. Mint ismeretes a gyors talajzárásnak a nedvességtartalom megőrzésében, a gyommagvak csírázásában, a talajélet javításában döntő szerepe van.

Az őszi mélyszántást mindig kövesse az osztóbarázdák behúzása. A szántás őszi elmunkálását javasoljuk, mert az a tavaszi magágy-előkészítést nagyon megkönnyíti.

Kora tavasszal a talajt sekélyen járatott kombinátorral vagy simítóval le kell zárni. A jó magágy-előkészítéssel döntően elősegítjük:

  • az egyöntetű növényállomány kialakulását

  • a vegyszeres gyomirtás eredményességét.

A magágy-előkészítés munkagépe a kombinátor, az ásóborona vagy a fogas. Tárcsa magágyelőkészítésre nem alkalmazható. Arra kell törekedni, hogy kapcsolt munkagépeket használjunk, és a lehető legkevesebb műveletszámmal alakítsuk ki a vetésre alkalmas magágyat a talaj nedvességtartalmának megőrzése, valamint a talajtaposás megelőzése céljából.

Tápanyagellátás. A szülőpartnerek többségének tápanyagfelvevő képessége gyengébb, mint az árutermő hibrideké. Ezért lényeges, hogy a vetőmagtermő táblák tápanyag-ellátottsága és a tápanyag-gazdálkodása jó legyen. Laza, alacsony humusztartalmú homokon, szikes területeken, sekély termőrétegű táblákon, erodált lejtős talajokon ezért nem szabad kukorica-vetőmagot termeszteni.

A foszfor és a kálium hatóanyagokkal elsődlegesen a talajt, a nitrogénnel a növényt tápláljuk. A foszfor és kálium dózisának meghatározásánál hangsúlyozottan a talaj tápanyagkészletét kell figyelembe venni, s a nitrogénnél a növény N-igényét.

Egy legalább közepes tápanyag-ellátottságot és jó tápanyag-gazdálkodást feltételezve

N hatóanyagból 160–200 kg-ot,

P2O5 hatóanyagból 120–160 kg-ot,

K2O hatóanyagból 180–200 kg-ot

javasolunk kijuttatni hektáronként. Jobb tápanyag-ellátottság esetében a N-, P2O5- és K2O-dózisok a talaj tápanyagtartalmának függvényében mérsékelhetők.

Vetés. A termesztés megalapozó művelete a vetés. Nagy termést csak a kellő tőszámú, homogén növényállománytól várhatunk. Elengedhetetlen az egyenletes mélységű és tőtávolságú vetés. Lényeges, hogy a vetésre – gazdaságon belül is – a legjobb paraméterekkel rendelkező vetőgépeket használjuk.

Jelenleg a legelterjedtebben használt vetőgépek a következők: SPC-6, Becker Aeromat, IH Cyclo, Rau Multisem, Nodet-Gougis, FÉZE, Kleine.

  • SPC-6. A gép 3–6 km/ha sebesség mellett igen pontosan vet. Nagyobb sebesség esetén romlik a mélység és a tőtávolság egyenletessége.

  • Becker Aeromat. Mélységtartása igen jó.

  • IH Cyclo. Kukoricatermesztésünk egyik alapgépe. A vetőmag-kukorica vetésénél egyik előnye, hogy kisebb átalakítással két hatsoros egységgé alakítható, ami a frakcionált vetéskor előnyös. Hátránya a központi magosztás és a mag hosszú útja. Emiatt a tőszám egyenletessége kevésbé jó.

  • Rau Multisem. Jó paraméterekkel rendelkező vetőgép, megfelelő műszaki állapot mellett egyenletes, a technológiában előírt tőszámot biztosítani tudja.

Általános alapelv, hogy a vetés időpontját ne a naptár, hanem a talaj hőmérséklete szerint határozzuk meg. Ez különösen érvényes a vonalakra, mert azok a hidegre hatványozottan érzékenyek. Amíg a talaj kultúrállapota nem alkalmas a vetőmag kívánt mélységű befogadására, a vetést nem szabad megkezdeni. A tartósan 10 °C feletti talajhőmérséklet és a beérett magágy egyenletes és jó kelést biztosít. A rossz kelési tulajdonsággal rendelkező vonalakat megfelelő talajhőmérséklet esetén sem ajánlatos április 25. előtt elvetni.

A vetés mélységét a szem nagysága, valamint a vonal és az alapegyszeres vetőmagjának kelési erélye határozza meg. Az alapanyagoktól függően 4–6 cm-es vetésmélység ajánlatos, illetve az, hogy a mag nedves talajrétegbe kerüljön. A hideg időben végzett mély vetés káros hatással van a kelésre. Azonos fajtákból a nagyobb szemeket mélyebbre lehet vetni. Frakcionált vetésnél a második frakció vetésére rendszerint május közepén vagy végén kerül sor. Ilyenkor a vetés mélységét a talaj nedvességi állapota határozza meg. Lényeges, hogy a második frakció vetéséig, majd azt követően a talaj gyommentes maradjon. Ha az utolsó frakciópászták talaja cserepes, tömődött, feltétlenül alkalmazni kell olyan munkaeszközt, ami jó magágyat biztosít. Az egyenletes vetésmélység meghatározza az állomány további egyenletes fejlődését, virágzását, illetve betakaríthatóságát is.

A szülőpartnerek soraránya alapvetően meghatározza a megtermékenyülést. Az anyai sorok számának túlzott növelése rontja a megtermékenyülési százalékot, csökkenti a növényenkénti szemszámot. Az átporzás jelentőségét jól bizonyítja, hogy még az apasorhoz legközelebbi anyák megtermékenyülése is romlik, ha egyes hibrideknél az apasorok között 4-ről 6-ra, illetve 8-ra növeljük az anyasorok számát. Az anyai területarány növelését célzó nulla apás és szűkített sorú apás elrendezéstől csak intenzív termesztési körülmények között és csak öntözéssel várhatunk területegységenkénti termésnövekedést, továbbá, ha a tervezésnél figyelembe vesszük az anya- és apanövények magasságbeli különbségét.

Az eltérő tenyészidejű szülőkkel végzett termesztés esetében az együttvirágzás és a jó megtermékenyülés biztosítása érdekében megosztott (az úgynevezett frakcionált) vetésidőt kell alkalmazni. A legjobb termékenyülési százalék elérése érdekében meglehetősen gyakori az apa többszöri megosztott vetése.

A szülőpartnerek vetésére vonatkozó részletes technológiai előírást be kell tartani. A különböző időjárási tényezők hatására a szülőpartnerek fejlődése között eltérések tapasztalhatók, amit a gondosan, az ajánlott időpontban végzett vetés mérsékelhet.

A hektáronkénti növényszám meghatározásánál több szempontot kell figyelembe venni, mint az árukukorica termesztésekor. Bár nagyon lényeges a tőszám és a termés összefüggése, de ez még nem elegendő.

Ezen túlmenően a vetőmagtermesztéskor az alábbiakat is figyelembe kell venni:

  • a túl sűrű növényállomány megnehezíti, esetleg lehetetlenné teszi az idegenelés jó minőségben való elvégzését;

  • a tőszámmal összefüggő minőségi paraméterek (szem formája és mérete) legalább annyira fontosak, mint a termés mennyiségi adatai.

Növényápolás, növényvédelem. A kukoricavetőmag-termesztés minőségileg jobb agrotechnikai és növényvédelmi munkát igényel, mint az árukukorica-termesztés. A károsítók okozta veszteség jóval nagyobb lehet, ezért a vetőmagtermesztésben a növényvédelem még inkább előtérbe kerül. A növényvédő szerek megválasztására és kijuttatására, a védekezés időpontjára, a talaj kultúrállapotára, a kukorica fejlettségére, a rendelkezésre álló gépek műszaki állapotára fokozott figyelmet kell fordítani. A növényvédő szereket tankönyvben ismertetni nem célszerű. Azokat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Növényvédelmi és Agrár-környezetgazdálkodási Főosztályának évente megjelenő „Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok” című kiadványa alapján a növényvédelmi szakmérnök irányításával kell kiválasztani és felhasználni.

A kukoricának igen sok kártevője van. Ezek többsége polifág (sok növényen táplálkozó) faj. Gyakran az agrotechnikai védelem nem elégséges. Számolnunk kell a vegyszeres védekezés szükségességével is.

A kukoricában leggyakrabban a talajlakó kártevők közűl a cserebogarak, a pattanóbogarak lárvái (pajorok, illetve drótférgek), ritkábban a gyalogcincérek pondrói, valamint a gyászbogarak okozhatnak tőhiányt. A tőszám kiesése elérheti a 25%-ot is, ami terméscsökkenést okoz. A veszélyességi küszöbérték pajorok, drótférgek esetében átlagosan 2,2 db/m2. A talajfertőtlenítést 0,5–1 db/m2 egyedszámnál minden esetben el kell végeznünk. Az alapanyagot szaporító, illetve F1 hibridet termő táblákon a talajkártevők számától függetlenül védekezni kell. A vetést megelőző általános felületkezelés csak akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a talaj hőmérséklete eléri a 10–12 °C-ot, és a talajnedvesség legalább 25% a talaj hasznosítható vízkészletére számítva. Ellenkező esetben a lárvák a talaj mélyebb rétegeiben tartózkodnak. Sorkezelésre speciális granulátumkijuttató gépet, felületkezelésre jól beállított gabonavető-gépet kell használni. A talajfertőtlenítő szert a talajba azonnal be kell dolgozni, lehetőség szerint a károsítók tartózkodási szintjéig.

A talajfertőtlenítő szerek kijuttatása a vetéssel egy időben is történhet, ha a vetőgép granulátumkijuttató adapterrel rendelkezik. Az inszekticidek a vetéssel egy menetben való kijuttatásakor a fitotoxicitás elkerülése céljából arra kell ügyelni, hogy a vetőmag és a vegyszer között 2–3 cm-es talajréteg legyen.

A vetőmagtermesztésnél és az alapanyag-szaporításnál jelentős a keléskori madárkártétel, kárt okozhatnak különösen a fácánok és a vetési varjak. A kelőfélben levő növényállományt a fácán elsősorban erdősáv, nádas, búza és árpa szomszédságában veszélyezteti, míg a vetési varjú kártétele fészkelőtelepeinek környékén fordul elő. Károsításukkal jelentős tőszámveszteséget okoznak, ami a terméseredményt csökkenti. A kár megelőzésére a vadriasztó szerekkel végzett csávázást és elterelő vadetetést javasolunk. A madárkár elleni védelem leghatásosabb módszere jelenleg is a tábla őrzése.

A bagolylepkék (Agrotis és Euoxa fajok) károsító hernyója május végén, június elején a fiatal kukorica gyökérnyaki részén berág, és a szárban felfelé járatot készít. Később a vezérhajtás kifakul, elhervad, könnyen kihúzhatóvá válik. A tőszámveszteség elérheti a 30%-ot is.

Egyes tavaszokon a kelőfélben levő növény legveszélyesebb károsítója a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis). Korai károsításkor a szögállapotban levő kukoricát teljesen elpusztíthatja. Később a fejlettebb növények levelein karéjos rágások találhatók, ami az asszimilációs felületet csökkenti. A talajfertőtlenítő szerek csak bizonyos fokig adnak védelmet, mert az imágó mélyen a talajban telel. Az április második felében előbúvó bogarak gyomos területre vándorolnak, és csak a keléskor jönnek vissza a kukoricára. Ha szögcsíra állapotban a kártevőlétszám meghaladja az 1 db/m2-t, vagy a levélrágás mértéke meghaladja a 20%-ot, védekezni kell.

A fritlégy (Oscinella frit) kártételekor enyhébb esetben a 6–8 leveles kukoricán a levéllemez csúcsi részein torzulások láthatók. Súlyosabb esetben 5–6 levél csúcsa összeragad, megtekeredik. Előfordulhat, hogy a fritlégy által károsított, növekedésben visszamaradt kukorica címert nevel, ami nehezebb észrevehetősége miatt címerezési gondot okozhat. A kártevő tömeges elszaporodásához a tojásrakás idején meleg, enyhén csapadékos időjárás a kedvező, májusban pedig tartósan hűvös idő szükséges. Ha az időjárási viszonyok és az egyéb ökológiai feltételek (gabonatáblák közelsége, a monokultúrás kukoricavetés) kedvezőek a fritlégy károsításához, sok esetben érdemes megelőző védekezést alkalmazni. Olyan években, amikor kukoricabarkó ellen is védekezni kell, a fritlégy elleni külön védekezés nem indokolt. A talajfertőtlenítés és a kukoricabarkó ellen alkalmazott inszekticidek megfelelő védelmet nyújtanak a fritlégy ellen is.

A kukorica-gyökértetű (Tetraneura ulmi) az egész vegetáció alatt károsíthat, kiváltképpen a nyári időszakban. A fertőzött kukorica – elsősorban a táblaszéleken – gyengén növekszik, későn hoz címert, hiányosan termékenyül. Főleg száraz, meleg évjáratban mezőségi talajokon terjedhet el. A korszerű agrotechnika, a NPK-egyensúly, a kukorica öntözéses termesztése esetén nagyobb fertőzéstől nem kell tartani. A talajlakó kártevők elleni talajfertőtlenítés is megelőző védelmet nyújthat.

A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) hernyója június közepétől károsíthat. A kukorica élettani tevékenysége felborul. A növényt fogékonyabbá teszi a golyvásüszög- és fuzáriumfertőzésre. Nehezíti a betakarítást is. Sajnos a fertőzés egyre nagyobb jelentőségével kell számolnunk, mindamellett, hogy maximálisan ki kell használni az agrotechnikai védelmet, amely elsősorban a kukoricaszár zúzását és mély alászántását jelenti. A védekezés akkor indokolt, ha a kukoricatövek 20–50%-a fertőzött, vagy 2 m2-es talajfelületre számolva legalább 7 db tojáscsomó van. A védekezést a kukorica fejlettségi állapota miatt légi úton lehet végrehajtani. Ezen túlmenően a lineár berendezéssel való öntözésnél a rovarölő szer az öntözővízzel is kijuttatható. A védekezés ideje közel egybeesik a címerezés munkáival, ezért a szer megválasztásánál figyelembe kell vennünk a munka-egészségügyi várakozási időt.

A vetésfehérítő bogarak (Lema fajok) az utóbbi évek időjárása a vetésfehérítő bogarak tömeges elszaporodásának kedvezett. A meleg, mérsékelten csapadékos április-május a bogaraknak optimális fejlődési feltételeket biztosítottak. A kalászosokról a kukoricára vándorló Lema fajok a tábla szélén fejtik ki jellegzetes károsításukat. Ha feltétlenül szükséges, szegélykezeléssel védekezhetünk. A védekezés kapcsolható a kukoricamoly és a levéltetű elleni védekezéssel.

Az utóbbi évek erős vírusfertőzöttsége miatt a levéltetvek elleni védekezés jelentősége megnőtt. A kukoricát leggyakrabban a zöld és a barna levéltetű, valamint a gabonalevéltetű-fajok károsíthatják. Előfordulhat polifág levéltetű-fertőzés is. Ilyen például a fekete répalevéltetű. Egyes vonalak, alapegyszeresek fokozottan fogékonyak. Kedvező időjárás esetén a fűfélékről vándorló zöld és barna kukorica-levéltetű már május közepétől károsíthat. A gabona-levéltetű a gabonafélékről június végén, július elején repül át a kukoricára. A levéltetű elleni védekezést a vírusfertőzés mértékének csökkentése teszi indokolttá.

A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) elterjedési területe Eurázsia és Afrika trópusi és szubtrópusi területe. Európában a Földközi-tenger környékén fordul elő, de mint alkalomszerűen bevándorló lepkefaj időnként a kontinens belsejében is megjelenik. Magyarországon az elmúlt 50 év alatt általában 16–17 évenként észlelték. Megjelenését az eredeti élőhelyen bekövetkező felszaporodásával lehetett összefüggésbe hozni. Az 1980-as évek közepét követően 1993-ban ismét megjelent és az utóbbi néhány évben számos növényfajt károsított. A kárfelvételezési eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon a legjelentősebb tápnövénye a kukorica. A csemegekukoricában a kártétel mértéke a vetésidőtől függően jelentős eltéréseket mutatott. Legnagyobb mértékű kár a másodvetésekben volt. A kárkép a kukoricán igen változatos lehet. A címerre, a bibére és a csőre egyaránt kiterjedhet. Leggyakoribb kártétel, mikor a falánk hernyó a csöveken a bajusz lerágását követően a csuhélevelek védelme alatt a csővégeket, majd a szemsorokat fogyasztja. Ürüléke jellegzetes durva, dercés, nem téveszthető össze a kukoricamolyéval. A hernyók által rágott csöveken megtelepednek a különböző mikroszkopikus gombák, elsődlegesen a Fusarium spp. gombafajok. E miatt romlik a takarmánykukorica minősége. A vetőmagtermő táblákon jelentkező kártétel pedig csökkenti a vetőmag biológiai értékét.

Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) az USA kukoricaövezetének legjelentősebb kártevője. Az általa okozott károk és az ellene való védekezés együttesen évente 100 millió dolláros nagyságrendű veszteséget jelent a termelőknek.

A faj első európai megjelenését 1992-ben regisztrálták a belgrádi nemzetközi repülőtér körzetében. Ekkor már a megtelepedett népesség nyomán jelentkező pusztítás hívta fel magára a figyelmet. A kártevő behurcolásának pontos idejét nem lehet meghatározni. A kukoricabogár a vetőmaggal nem terjed. Egyedszámát tekintve Csongrád megye számít a legfertőzöttebbnek. Csanádpalota és Szeged térségében már helyi népességek kialakulásáról beszélhetünk, amelyeket a csapdákban regisztrált imágók nagy száma és a talajfelvételezések során észlelt lárvakártétel igazol. 2001-ben az ország déli részén már gazdasági kárt okozott. A kukoricabogár által okozott termésveszteségek nagyságát számos tényező (hibrid, időjárás, talajviszonyok stb.) befolyásolja. Irodalmi adatok alapján átlagos körülmények között a minimális veszteség 10–30%-ra becsülhető. A vetőmagtermesztésnél a biberágás miatt a megtermékenyülés jelentős mértékű romlását okozhatja. A jövőben az amerikai kukoricabogár kártételével veszélyeztetett területeken a lárvák és a bogarak elleni védekezési módszerek együttes alkalmazásával várható biztonságos védelem a gazdasági kártétel elkerülésére. A legbiztonságosabb és legolcsóbb védekezési mód a kukorica monokultúrás termesztésének megszüntetése.

Termesztési övezetében az elmúlt években a kukorica számtalan betegségét írták le. Jelenleg a vetőmagtermesztésnél a vírus-, a golyvásüszög-, és a fuzáriumfertőzés okozhat jelentős minőségi és mennyiségi veszteséget. Ezen túlmenően a karantén betegségek (baktériumos hervadás, a gomba okozta cső- és szárrothadás) miatt a vetőmagtermő táblát ki is zárhatják. A vetőmagexport esetén az importáló országok egyedi előírásokat rendelhetnek el a karantén betegségeket illetően.

Hazánkban 1989-ig főleg a kukorica csíkos mozaik vírus (KCSMV) okozott károkat. Elsősorban a fenyércirokkal fertőzött területeken. A KCSMV-vel szemben a legtöbb hibrid és anyai vonal ellenálló vagy toleráns.

A vírusfertőzés következtében előfordulhat, hogy:

  • nő az állomány heterogenitása, mivel a beteg növények visszamaradnak a fejlődésben;

  • kisebb csövek képződnek;

  • csökevényesedik a címer, csökken a pollentermelés;

  • hiányos lesz a megtermékenyülés,

  • nő a meddő növények száma,

  • csökken az ezerszemtömeg.

A vírusbetegségek ellen elsősorban agrotechnikai eszközökkel védekezhetünk. Ezek a következők:

  • a fenyércirok és más levéltetű-gazdanövények (rezervoár) irtása,

  • kerülni kell a késői vetést, mivel minél fiatalabb fejlődési állapotban fertőződnek a növények, annál nagyobb lesz a termésveszteség,

  • megfelelő agrotechnikával biztosítani kell a növények számára a gyors és egyenletes kelést és fejlődést,

  • genotípustól függően kerülni kell a fitotoxikus gyomirtó szerek használatát,

  • mivel a vírusbeteg növények sokkal érzékenyebbek a vízhiánnyal szemben, mint az egészségesek, ezért a megfelelő időpontban végzett öntözésekkel csökkenteni lehet a kártétel nagyságát.

A golyvásüszög kórokozó a fejlődésben levő növényi részeken, szöveteken, kizárólag sebzési felületeken keresztül tud fertőzni a kukorica fejlődésének minden szakaszában a növény bármely föld feletti részén. Az epidémia kialakulásához a környezeti tényezők hatása meghatározó. A golyvásüszög kifejezetten melegigényes. Hőoptimuma 26–34 °C. A nitrogénbőség fokozza a fertőzés veszélyét. A kórokozó ellen a védelem igen nehéz. Ezek inkább megelőző jellegűek. A fertőzött növénymaradványok és a talajra hullott spórák aláforgatása, a rendszeres öntözés, az okszerű trágyázás, a kártevők elleni esetleges védelem. Összességében a jól végzett agrotechnikai műveletek nagymértékben csökkenthetik a megbetegedést. Az idő előtt, a kelleténél több levéllel címerezett vagy a címerezéskor összetört, felsebzett növények könnyebben fertőződhetnek. Törekedjünk a kíméletes címerezésre!

A kedvezőtlen időjárási körülmények elősegítik a kukorica fuzáriózisa terjedését. A közvetlen termésveszteségen túl a belső fuzáriumfertőzöttség csökkenti a csírázóképességet és rontja a cold-teszt értéket. Vetéskor nemcsak a jó minőségű csávázott vetőmagot kell biztosítanunk, hanem lényeges a jól előkészített, kellő hőmérsékletű talaj is, ami biztosítja a gyors kelést és a kezdeti fejlődést. Nagyon fontos az optimális tőszám biztosítása. Fontos a betakarítási időpont betartása a csőfuzáriózis lehetőségének csökkentése érdekében.

A nigrospórás szárazkorhadással fertőzött kukorica csutkája felpuhul, szétmállik. A cső letörik a növényről, amely nagy betakarítási veszteséget okoz. Vetőmagnak az ilyen kukorica nem alkalmas, mert amellett, hogy nehezen feldolgozható, rosszul csírázik, és a betegséget terjeszti. A megdőlt, megtört kukorica a talajról is fertőződhet. Ahol a betegség nagymértékben előfordul, oda vetőmagtermesztést ne tervezzünk. A jelenleg alkalmazott csávázószerek ellene megfelelő védelmet nyújtanak.

A kukorica baktériumos hervadása karantén betegség. A baktérium vetőmaggal, rovarokkal, fertőzött növényi maradványokkal terjed. A fertőzés a légzőnyílásokon vagy sebeken keresztül következik be. A betegség a növényt egész fejlődése alatt megtámadhatja, de főleg a virágzás idején lép fel. A fiatalon megfertőzött növények a legtöbb esetben gyors hervadás után elpusztulnak. Ha mégis túlélik a korai fertőzést, satnyán fejlődnek, alacsonyak maradnak.

Vegyszeres gyomirtás. A kukoricavetőmag-termesztés gyomirtási technológiája csak abban az esetben lehet teljes, ha az megfelel a kukoricatermesztés általános és ezzel egy időben a vetőmagtermesztés specifikus követelményeinek.

A gyomosodás önmaga is számottevő terméscsökkenést okoz.

A gyomirtást mindig az adott táblára kell megtervezni a gyomfelvételezési eredmények, továbbá a herbicidek hatását befolyásoló talajtulajdonságok ismeretében. A kukoricában alkalmazható gyomirtó szerek nagy választéka lehetőséget biztosít arra, hogy minden gazdaság kiválassza a szükséges legjobb kombinációt. Hangsúlyoznunk szükséges azt is, hogy a herbicidek dózisának tervezésénél a talaj humusz- és agyagtartalmát mindig figyelembe kell venni.

Az egyszikű gyomok tekintetében üzemi méretekben még nem rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, hogy nyugodt lelkiismerettel vitassuk a presowing és a preemergens védekezések jelentőségét. Ezzel szemben a kétszikű gyomok ellen már nagyobb területre kiterjeszthetjük a postemergens permetezést. Mondhatjuk ezt nemcsak a lehetőség, hanem a szükségesség oldaláról is. Az országos gyomfelvételezés legújabb adatai bizonyítják, hogy szaporodnak az olyan kétszikű gyomfajok, amelyek ellen legsikeresebben a postemergens permetezéssel védekezhetünk.

A postemergens gyomirtás több előnnyel is rendelkezik a presowing és preemergens módszerhez viszonyítva.

  • Kevesebb vegyszerrel kell a környezetet terhelni, mert csak azon gyomok ellen kell védekeznünk, amelyek megjelennek. Ez egyben költségtakarékosságot is eredményez.

  • Mérsékeljük azt a veszteséget, amit a talajlekötés és az időjárási tényezők okoznak a különböző herbicideknél.

A posztemergens védekezés Magyarországon az előnyei ellenére nem lehet olyan nagy jelentőségű, mint tőlünk nyugatabbra, mert arra a klímánk az ottanihoz viszonyítva kedvezőtlenebb. A postemergens védekezési módszer szélesebb körűvé válása a technikai háttér fejlesztését is szükségessé teszi.

A levél alá permetezés lehetőségét Magyarországon jelenleg nem aknázzuk ki. Az újabb problémák, amelyek különösen a vetőmagtermesztésnél jelentkeznek erőteljesebben, felvetik e módszer alkalmazásának szükségességét. Nem a teljes területen, hanem csak ott, ahol:

  • öntözés miatt újragyomosodást tapasztaltunk,

  • megjelennek olyan gyomok, amelyek ellen ez a módszer a leghatásosabb,

  • a nehezen irtható, magról későn kelő vagy a folyamatosan kelő gyomok ellen.

A módszer előnye még az is, hogy a herbicidet nem a kukorica levelére permetezzük, hanem közvetlenül a gyomokra irányítjuk. Ezáltal a kukoricára kevésbé szelektív herbicidek is károsítási veszély nélkül alkalmazhatóak.

A gyomirtás eredményességét a mérleg elve alapján kell értékelni. A herbicidek gyomirtó hatásaként kapott terméstöbbletnek többszörösen nagyobbnak kell lennie, mint a fitotoxikusság miatti terméscsökkenés. Az optimális esetre törekedve az olyan herbicidek alkalmazását javasoljuk elsődlegesen, amelyek a biztonságos gyomirtó hatás mellett a termést nem csökkentik.

A jelenleg széles körben használatos herbicidek a gyomok irtásával egyidejűleg a kukoricát is károsíthatják:

  • az egyes herbicidek károsító hatása különböző;

  • a presowing, és – elsődlegesen – a preemergens herbicidek károsító hatását az adott évjárat, és ezen belül a permetezést követő 3–4 hetes időszak időjárása erősen befolyásolja;

  • a talaj humusz- és agyagtartalma fontos tényező a károsító hatás kialakulásánál, amely viszont nem önállóan, hanem az időjárással együttesen érvényesül.

A herbicidek szelektivitása két részből tevődik össze:

  • biokémiai szelektivitás,

  • helyzeti szelektivitás.

E két elemet együttesen, de esetenként külön-külön is vizsgálni szükséges.

A kukorica vegyszeres gyomirtása terén időről időre újabb feladatokat kell megoldani.

  • A gyomflóra változása újabb hatóanyagok alkalmazását, vagy/és a technológia módosítását teszi szükségessé.

  • A gyomirtó hatás megőrzése, illetve javítása mellett növelni kell a meglevő hatóanyagok szelektivitását. A biokémiai szelektivitás növelése elsődlegesen antidótumokkal, a helyzeti szelektivitás javítása technológiai módszerekkel oldható meg.

A kétszikűek elleni fotoszintézist gátló herbicidek (az atrazin kivételével) fitotoxikussági veszélye a legnagyobb. Ezért alkalmazásukat mérsékelni javasoljuk.

A kontakt hatású postemergens herbicidek perzselési tüneteit a kukorica 5–7 nap alatt kiheveri, s így az enyhébb károsodás nem törvényszerűen jár együtt terméscsökkenéssel. Azokon a táblákon, amelyeken a perzselési tünetek erősebbek voltak, ott viszont terméscsökkenéssel kell számolni.

A hormonhatású postemergens hatóanyagok 4–5 héten keresztül is aktívan részt vesznek a kukorica biokémiai folyamataiban. Ezért késői alkalmazásuk veszélyes, mert a kukorica a nagy levélfelülete miatt sok hatóanyagot felvehet, továbbá a magasabb hőmérséklet miatt a herbicidek hatása is intenzívebb. A hormonhatású herbicidek a beltenyésztett vonalak termését sokkal nagyobb értékkel csökkenthetik, mint a hibridekét.

A vetőmagtermesztés gyomirtási technológiájának az általánoson túl az alábbi speciális szempontoknak is meg kell felelnie:

  • a vonalak a herbicidekkel szemben érzékenyebbek, mint a belőlük előállított hibridek;

  • szülőpartnerek vetése nagy gyakorisággal eltérő időpontban történik;

  • a vonalak növényállományának gyomelnyomó képessége kisebb, mint az F1 hibrideké, ezért az újragyomosodás megakadályozása külön feladatot jelent (pl. levél alá permetezés);

  • sok hibrid vetőmagjának sikeres termesztése szükségessé teszi az öntözést, amely viszont az újragyomosodás veszélyét növeli;

  • az apasorokat a beporzást követően el kell távolítani. A szabad területen csapadékos időjárás esetén újragyomosodás veszi kezdetét;

  • a herbicidek károsító hatásaként a virágzást is késleltetik. A késleltetés napjainak száma szülőpartnerenként eltérő lehet, amelynek következtében a megtermékenyülés romolhat;

  • a gyomosodás nemcsak terméscsökkenést okoz, hanem a vetőmag minőségét is ronthatja (pl. Xanthium termése).

A vetőmagtermesztésnél fokozottan érvényes az, hogy maximálisan ki kell használni a talajművelés gyomirtó hatását. Figyelembe kell venni azt, hogy az évelő egyszikűekkel, folyondárral és sövényszulákkal fertőzött táblákra vetőmagtermesztést ne tervezzünk.

A vonalak fokozott herbicidérzékenysége miatt a kevésbé szelektív herbicid hatóanyagok alkalmazását nem javasoljuk. Például az antidótum nélküli EPTC, linuron, terbutrin stb. hatóanyagokat tartalmazó herbicideket. Akkor mely herbicidek vehetők figyelembe a kukorica vetőmagtermesztésnél? Rövid tanács ehhez: az a fajtatulajdonos jár el korrekten és szakszerűen, amely az egyes hibridjeinek vetőmagtermesztéséhez gyomirtási technológiai javaslatot is ad.

A vetőmagtermesztés során gyakran alkalmaznunk kell a mechanikai növényápolást. Elsőként a cserepesedés megszüntetésére az arra hajlamos talajokon. Ezzel a gyors és egyenletes kelési feltételeket kell biztosítanunk a gyenge kelési és fejlődési eréllyel rendelkező vonalak számára. Később vetett apák sávján gyakran erős gyomosodás tapasztalható, mert a talaj bolygatásával rontjuk a vegyszeres gyomirtás hatását. A gyomok csökkentenék az apák pollenszolgáltató képességét, s ezen keresztül rontanák a megtermékenyülési százalékot, így terméscsökkenést okoznának. Az apasorok sávjának gyommentesen tartása ezért legalább annyira fontos feladat, mint az anyasoroké. Ez legtöbbször már csak kultivátorozással vagy kézi kapálással oldható meg. A vonalak növényállományának gyomelnyomó képessége kisebb, mint a hibrideké. Az újragyomosodás ellen gyakran azért csak mechanikai úton – kultivátorozás és kapálás – védekezhetünk.

Szelekció. A beltenyésztett vonalak szaporításakor az egész növényállományt, az alapegyszeresek és a hibridek vetőmagtermesztésekor pedig az anyai és apai szülők növényállományát a fajtatisztaság biztosítása érdekében idegenelni kell. Az idegeneléskor a szabvány (MSZ6553:1998) előírásai az irányadók.

Az idegenelési munkákat folyamatosan kell végezni. Az előszelekciót követően a szárba induláskor a még megmaradt elütő típusú növényeket eltávolítjuk. A fő szelekciót a címerek megjelenése előtt végezzük el. Az alapanyagok idegen tartalmáról a fajtatulajdonos szaktanácsadója tájékoztatja a termelőt.

Alapelv, hogy virágzáskor elütő típusú egyed az állományban már nem lehet.

Az öntözőgép kereke által letaposott növényeket is el kell távolítani, mert azok fejlődésben lemaradnak és később virágoznak. Tehát idegeneknek tekintendők.

A szelekciós munkát 8–10 főből álló munkacsoportokkal végeztessük. Minden munkacsoporthoz jelöljünk ki felügyelőt. Egy 8–10 fős munkacsoport folyamatos munka mellett 30–40 ha-os területen tudja az idegenelést elvégezni. Az idegen növényeket mélyen a talajszint alatt vágjuk ki, mert egyébként a fattyhajtások hamar megjelennek és természetesen azok is idegen növények. Ha a szelekció során már kifejlődött címert találunk a növényen, a kivágás előtt a címert húzzuk ki, és ezt követően távolítsuk el az idegen tövet.

Az apasorokban lévő idegen növények jelentik a legnagyobb veszélyt a genetikai tisztaságra. Ezért azt folyamatosan figyelni kell, és azokat el kell távolítani. Az idegen apa által való beporzási hibát nem tudjuk kijavítani. A válogatóasztalon csőszelekcióval az idegen anya termését el tudjuk távolítani, de az idegen apa által megtermékenyített csöveket nem ismerhetjük fel, ezért azok szemei láthatatlan idegenként fémzárolásra kerülnek.

Az egyes vonalakon – az évjárattól és a helyi adottságoktól függően –fattyhajtások jelenhetnek meg. Az anyanövényekről a fattyhajtásokat vágjuk le. A fattyazást leghatékonyabban az előcímerezési munka előtt 8–10 nappal végezhetjük el. A fattyazásra fordítsunk nagy gondot, mert a fattyhajtásokon megjelenő virágzó címerek is címerezési hibának számítanak és növelik a genetikai szennyezettséget. A hímsteril kukoricát nem kell fattyazni. Kivéve, amikor a hímsteril anyát is címerezni kell.

E fejezetben az öntözés általános kérdéseit nem tárgyaljuk. A szakterület azon kérdéseivel foglalkozunk, amelyeket a vetőmagtermesztés szempontjából tartunk fontosnak.

Aszályos évben a vetőmagtermesztés biztonságosan csak öntözéssel végezhető.

A kukorica tenyészidő alatti vízigénye 450–500 mm, ami több, mint a tenyészidő alatti csapadék mennyisége. A vízhiány átlagos körülmények között 100–200 mm, amit öntözéssel kell pótolni. Az ország különböző tájai, valamint az egyes táblák adottságai miatt az átlagtól lényeges eltérések lehetnek. E különbségeket egyrészt a különböző hibridek vetőmagtermő helyének megválasztásakor, másrészt az öntözés tervezésekor kell figyelembe venni.

Az SC és MSC hibridek vetőmagtermő tábláin a növényállomány kevesebb vizet párologtat, mint a TC és DC hibrideké. A vízhiányra viszont érzékenyebbek. Ezért jó vízellátottságot igényelnek. Növényállományuk nem zárt, így a talaj párologtatása miatti vízveszteséggel is számolni kell.

A kukorica vízigénye a keléstől a megtermékenyülésig fokozatosan nő, majd ezt követően csökken. Átlagos évben a természetes csapadék kb. június végéig fedezi a vízigényt. Ez után a különbözetet öntözéssel kell pótolni. A vízigény, a csapadék és a kukorica fenofázisai alapján három öntözési időszakot különíthetünk el.

  • A keléstől a virágzást megelőző 2. hétig a gyors növekedéshez szükséges, egyre növekvő vízigényt kell kielégítenünk. Egyre fontosabbá válik az is, hogy a várható vízhiányos időszakra felkészülve a talaj vízkészletét már előzőleg feltöltsük. Az aszályos évek tapasztalata, hogy a következő, intenzív öntözést igénylő időszakban a rendelkezésre álló öntözőkapacitás nem elegendő a szükséges vízmennyiség kijuttatásához.

  • A virágzást megelőző 2. héttől az elvirágzásig. A növényállomány legkritikusabb és egyben legvízigényesebb fejlődési szakasza a címerhányástól a szemképződés végéig tart. A talaj hasznosítható vízkészlete öntözés nélkül a virágzási időre már fogyóban van. Ha ebben az időszakban a növények vízhiánytól szenvednek, annak több fejlődési folyamata visszafordíthatatlanul károsodhat, amelyek terméscsökkenést okoznak:

    • a virágzás vontatott és késik,

    • az összevirágzás lehetősége romlik,

    • a pollen mennyisége csökken, szélsőséges esetben a címer életképtelen pollent hullat,

    • a bibe rosszul bújik elő a csuhélevelek közül, így romlik a pollenfogadó képessége,

    • egyes anyavonalak bibéje kritikus esetben meg sem jelenik, a megtermékenyülés elmarad.

Az öntözés egyik fontos szempontja ebben az időszakban, hogy a talaj hasznosítható vízkészletét 85–90%-os szinten tartsuk. A másik, hogy az állomány mikroklímáját a megtermékenyülés szempontjából kedvező módon befolyásoljuk. Ennek érdekében célszerű inkább kisebb vízadaggal, de többször öntözni. Így a növényállomány szintjén a relatív páratartalmat növelhetjük, az esetleges légköri aszály káros hatását mérsékelhetjük. Sajnos a tapasztalatok szerint a páratartalom növelése még a legkorszerűbb öntözőberendezésekkel is korlátozott. Hiába érünk el 4–5%-os növekedést, ha a virágzás szélsőségesen forró napokra esik, a levegő páratartalma még mindig a szükséges szint alatt maradhat.

  • A szemkitelítődés időszaka. A megtermékenyülést követő időszakban a tápanyagok szembe történő beépülésének vízigényét kell kielégítenünk. Ennek függvényében várhatunk kedvező ezerszemtömeget és megfelelő frakció arányt, tehát jó vetőmagkihozatalt.

A víznormát úgy kell tervezni, hogy az érés időszakára a talaj hasznosítható vízkészlete 40–60% telítettségi értékre süllyedjen.

A túlöntözés káros, mert:

  • lassítja a vízleadást,

  • kedvező feltételt biztosíthat a fuzáriumos fertőzésnek,

  • a hosszú tenyészidejű vonalaknál közvetve növeli a fagyveszélyt,

  • elősegíti a betakarítást nehezítő újragyomosodást.

A leírtakat természetesen a helyi sajátosságok és lehetőségek szerint vehetjük figyelembe. A „tűzoltó” módon végzett öntözéstől eredményt nem várhatunk. Az öntözés akkor a legeredményesebb, ha időpontjának és víznormájának megállapításakor a talajban mért vízhiányt vesszük figyelembe.

A címerezést a szabvány (MSZ 6353:1998) követelményeinek, a fajtatulajdonos előírásainak, valamint az OMMI és a fajtatulajdonos ellenőrzései alkalmával mondottak, illetve jegyzőkönyvben rögzítettek alapján kell elvégezni.

A címerezés a kukorica-vetőmag termesztésének rövid időszakra szűkült munkaigényes feladata. A címerezési hiba öntermékenyülést okoz, amely úgy rontja a genetikai tisztaságot, hogy a feldolgozás további műveleteivel azt nem tudjuk kijavítani.

Fontos a szabvány (MSZ 6353:1998) utasításának betartása, amely szerint: „Az anyasorokban legalább 5 bibe megjelenése után a virágport hullató címer egy-egy ellenőrzésen legfeljebb 0,5% lehet.”

Különös figyelmet igényel a címerezési munka azon hibridek vetőmagtermesztésénél, amelyek esetében az anya címere a „hasban porzik”, azaz, a pollenhullatás már azelőtt megindul, mielőtt a címer a felső levelek közül kibújna.

A címerezési munkának három szakaszát különböztetjük meg:

  • az előcímerezést el kell kezdeni, ha az anyanövények fő címerágai már észlelhetők;

  • a főcímerezést általában az előcímerezést követően 2–3 nappal kell elvégezni;

  • az utócímerezés feladata a beszakadt, illetve a később megjelenő címerek eltávolítása.

A címervirágzásra képes fattyhajtások eltávolítását folyamatosan el kell végezni. A munka pontossága megköveteli, hogy a táblát normál esetben 2–3 naponként, a hasban porzós anyák esetében naponként átjárjuk. A címert 1–2 levéllel kell kihúzni, mert több levél eltávolításával erősen csökkentjük az asszimilációs felületet, és ez terméscsökkenést okoz.

A címerezést akkor lehet befejezettnek tekinteni, amikor a bibe beszáradt, azaz, amikor megtermékenyülésre képes friss nővirágzat az anyai növényállományban nem található.

A címerezés ellenőrzésével egyidejűleg lehet az együttvirágzást is elbírálni, mikor is a címervirágzás százalékos megjelenését a bibevirágzás 50%-os állapotához viszonyítjuk (MSZ 6553:1998);

  • jó, ha a bibevirágzás 50%-os időszakában a címervirágzás is 50%-os;

  • közepes, ha az 50%-os címervirágzás 3–5 nappal eltér (megelőzi vagy késik) az 50%-os bibevirágzás időszakához viszonyítva;

  • gyenge, ha az 50%-os címervirágzás 5 napnál többel megelőzi az 50%-os bibevirágzást, vagy késik ahhoz viszonyítva.

A címerezést Magyarországon elsődlegesen kézzel végezzük. A gépesítéssel kapcsolatos törekvések kevésbé váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A gépi címerezés elsődlegesen a főcímerezési munkák végzésénél helyettesítheti a kézi munkaerőt. Alapvető követelmény a kiegyenlített növényállomány.

A címerező gépeknek két típusa van:

  • vágó rendszerű, amelyeknél vízszintes síkban forgó kés vágja le a címereket;

  • tépő rendszerű, amelyeknél 2 egymással szemben forgó henger tépi ki a címereket.

A címerezés „gépesítésének” harmadik változata a hordkosaras címerezőgép, amely az emberi munkát úgy könnyíti meg, hogy a címerező személyeket hidas traktorra szerelt hordkosarakkal emelve szállítják a sorok között.

A gépi címerezés (Magyarországon elsődlegesen a hordkosaras változat) előnye, illetve szükségszerűsége főleg a háromvonalas hibridek vetőmagtermesztésénél mutatkozik, ahol az anyai szülőpartnerek SC hibridek, ennek következtében a növényállomány magassága eléri, illetve meghaladja a címerező személyekét. A munkavégzés a magas kartartás miatt ezért nagyon fárasztó. A gépi címerezés a növényeknél nagyobb levélveszteséget okoz, mint a kézi címerezés. E nagyobb levélveszteséget a TC hibrid anyai szülőpartnere jobban elviseli, mint az SC hibridek vonalainak növényei.

Napjainkban kísérletek folynak a címerezés gépesítésének új módszerével. A HAGIE hidastraktorra szerelt adapterek két munkamenetben végzik el a címerezést:

  • először a fő címerág szintjéig vízszintesen forgó késekkel visszavágják a leveleket;

  • ezt követően a tépőhengerekkel kihúzzák a címereket.

A felső levelek visszavágása először is a tépőhengerek munkáját teszi eredményesebbé, másrészt a címerezési munka minőségének ellenőrzését könnyíti meg. A fotocellás vezérlés ellenére ez a gép is csak sima talajfelület és kiegyenlített növényállomány esetén végez jó és kíméletes munkát.

A hímsteril anyai szülőpartnerekkel történő vetőmag-termesztési lehetőség sokszorosan megkönnyíti, és ebből eredően olcsóbbá teszi a kukorica-vetőmag termesztését. Ez esetben ugyanis egyszeri alkalommal végzett főcímerezéssel biztosítani lehet a szabvány (MSZ 6353:1998) előírását, miszerint az anyasorokban 5% bibe megjelenése után a virágport hullató címer egy-egy ellenőrzésen legfeljebb 0,5% lehet.

Az apasorok kivágását nem a növényállomány takarmányértéke teszi indokolttá, hanem az alábbiakban felsorolt szempontok:

  • az anyai növényállomány szellősebbé válik, ami a beérési feltételeket javítja;

  • több tápanyag és víz jut az anyai növényeknek;

  • fizikai gyomirtással megakadályozható az apai sorok területének újragyomosodása;

  • megelőzhető az anyai és apai csövek fizikai keveredése;

  • eleget teszünk a fajtavédelem előírásainak.

Az apasorok kivágása egyrészt silózógépekkel (pl. New Idea, Hesston) történik, amelyek a 4:2 anya-apa soraránynál is dolgozni tudnak, ugyanis azok a gyűjtőkocsit önmaguk után is tudják vontatni.

A legújabb irányzat előtérbe helyezi a fajtavédelmet, és nem számol az apasorok növényállományának takarmányértékével. Ez esetben HAGIE típusú hidas traktorra szerelik azt az adaptert, amely az apa növényállományát összezúzva közvetlenül a talajba dolgozza.

A vetőmagszaporítás szántóföldi ellenőrzése, minőségi követelmények. A részleteket a mindenkori magyar szabvány (e könyv megjelenésének időszakában az MSZ 6353:1998) tartalmazza. A rendelkezések betartásának ellenőrzését az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet munkatársai végzik.

A vetőmag szaporításához kiadott alapanyag (anyai és apai szülőpartnerek) vetőmagjának származási igazolását a fajtajogosult (fajtatulajdonos vagy annak szerződéses megbízottja) köteles megadni.

A vetőmagtermő tábla szántóföldi ellenőrzésre való bejelentését a területileg illetékes OMMI Vetőmag Felügyelőséghez a vetőmag előállítójának kell elvégezni legkésőbb a tárgyév május 20-ig.

A vetőmagtermő területek szabvány szerinti hatósági szemléjét az OMMI szakemberei végzik. Ezen túlmenően a fajtatulajdonosok a hibridjeik vetőmagjának termesztését folyamatosan ellenőrzik.

Az OMMI ellenőrzésének szabvány (MSZ 6553:1998) szerinti időpontjai:

  • első: a virágzás megindulása előtt egy-két héttel;

  • második: a virágzás kezdetén (megközelítően 5%-os bibevirágzás);

  • harmadik és negyedik: a megtermékenyülés időszaka;

  • ötödik: az apasorok eltávolítását ellenőrizve az érés idején.

Az ellenőrzés általánosabb és legfontosabb szempontjai

  • A kivágandó idegen növények részaránya nem haladhatja meg a szabvány szerint előírt érték 50%-át. A fajtatulajdonosok (a fajtajogosultak) az esetek többségében a termesztők részére megadják, hogy az anyai, illetve apai szülőpartnerek növényállománya várhatóan hány százalék idegent fog tartalmazni.

  • Gyomosság. Ha a talaj gyomborítottsági értéke meghaladja a 30%-ot, a területet ki kell zárni.

  • Növényi betegségekkel való fertőzöttség.

  • A csöves termés mennyiségének a becslése.

A szemle követelményeinek számszerű értékeit a szabvány (MSZ 6353:1998) táblázatban számszerűen adja meg (9.44. táblázat).

9-45. táblázat - A szárítólevegő hőmérsékleti felső értékei a különböző szemnedvesség-tartalmú kukorica szárításánál

A vizsgálat tárgya

Egység

Elit

I.

Megjegyzés

Szaporítási fok

Belte-nyésztett vonalak és más kereszte-zéssel előállított alapanyag vetőmag előállítása

fajta- és fajta-vonalas, két-, három-, négy- és több-vonalas belte-nyésztett hibridek

Szaba-don elvi-rágzó egyéb kuko-ricák

Szigetelési távolság, legalább

m

400

200

200

 

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

30%-osnál nagyobb területnek gyomborítottsága esetén, továbbá, ha a gyomok elérik a fő csőkötés magasságát 3-as számot kell adni és alkalmatlannak minősíteni

Fejlettség, legalább Kiegyenlítettség, legalább Kultúrállapot, legalább

értékszám

4

3

3

 

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

 

Virágport hullató idegen tő az anya- és apasorokban összesen, legfeljebb

 

0,1*

0,1

0,1

 

Idegen tő az anyasorokban az idegenelési ellenőrzésen, legfeljebb

%

0,1

0,2

0,2

szabadon elvirágzó kukorica alapanyagának előállításakor a határérték 0,5%

Virágport hullató címer az anyasorokban a három ellenőrzésen összesen, legfeljebb

1,0*

1,5

**

***

1,5

az anyasorokban legalább 5% bibe megjelenés után a virágport hullató címer egy-egy ellenőrzésen legfeljebb 0,5% lehet


* A hímsteril alapanyag-vetőmag előállítása esetén vizsgálandó a hímsteril növény, ha címervirágzatában a pelyvalevelek felnyílnak és a portok megjelenik, fertilis növénynek minősül.

** A hímsteril anyai szülő, ha címervirágzatában a pelyvalevelek felnyílnak és a portok megjelenik, a sterilitástól függetlenül címerezési hibának számít. Ez a hiba az anyasorokban egy-egy ellenőrzésen legfeljebb 0,5% lehet. A címerezési ellenőrzéseken a határérték összesen, legfeljebb 1,5% lehet.

*** Ha a fertilis tövek száma összesen (a kivágottakkal együtt) 10%-nál több, a tételt fertilisnek kell minősíteni.

Betakarítás. A munka megkezdése előtt termésbecslést kell végezni, amelynek adatait a szabvány (MSZ6353:1998) szerint szántóföldi ellenőrzési jegyzőkönyvbe kell foglalni.

  • megtermékenyülés vizsgálata;

  • a termést adó csövek vizsgálata, amelyet 200 db növényről letört minta alapján kell elvégezni az alábbi szempontok szerint:

  • idegen csövek,

  • gombás betegségekkel (kihangsúlyozva a nigrospora-, az üszög- és a fuzáriumos fertőzöttséget) fertőzött csövek,

  • kényszerérett, csenevész és éretlen csövek,

  • hiányosan megtermékenyült csövek.

A betakarítás módja és időpontja lényegesen befolyásolja a vetőmag minőségét.

A kézi betakarítás esetén kevesebb a sérülés miatti kár és a pergési veszteség, mint a gépi betakarításnál. A kézi betakarítás viszont lassúbb és költségesebb, mint a gépi.

A gépi betakarításnál a törőhengerek és a fosztóadapterek gondos beállításával, és a csöveket érő fizikai erő mérséklésével csökkenthetjük a pergési veszteséget és a csövön lévő szemek sérülését.

Általános szempont, hogy a betakarítást 30–40% nedvességtartalommal végezzük. A betakarítás optimális nedvességtartalma ezen belül a genotípustól is függ. A fajtatulajdonos (fajtamegbízott) a részletező technológiában feltünteti, hogy az adott hibrid vetőmagjának betakarítását hány százalékos szemnedvesség-tartalomnál ajánlja. A túl nagy szemnedvesség fokozza a betakarítás és a szárítás közti időszak alatti befülledés veszélyét. Ezentúl erősíti a szárítás vetőmagminőséget rontó hatását.

A vetőmag minőségét legelőször a fagykár veszélyezteti. A betakarítást ezért a fagyok előtt el kell végezni.

A csöves kukoricát a táblán vagy a majorban ideiglenesen kialakított tárolóhelyen prizmában tárolni tilos, mert az abban nagyon gyorsan befülled. A kézi törésnél is ezért kell a kukoricát még a törés napján a szállító járműre rakni, és a lehető legrövidebb időn belül a vetőmagüzembe szállítani. A gépi törést legtöbbször a vetőmagüzem szervezi. Esetenként díjtérítés ellenében végzi. A betakarító gépek a csöves termést a szállító járműre ürítik, amelyek azt egyenesen (éjjel-nappal) a vetőmagüzembe szállítják.

A fenti okok miatt a vetőmagtermesztésnél a betakarítás időpontját nagyon gondosan, a fogadó vetőmagüzemmel napra egyeztetve kell megtervezni.

A gépi törést korábban a New Idea és a Bourgoin–4 típusú gépekkel végezték. A Bourgoin típusú betakarító gépeket még ma is sok helyen üzemeltetik. A fejlődést a Pixal típusú betakarító gépek jelentik.

A betakarító gépek nagy teljesítményűek és drágák. Egy-egy vetőmagtermesztő üzem azokat megvenni és kihasználni nem tudná. A gépek tulajdonosaként a betakarítást térítés ellenében legtöbbször a vetőmagüzemek végzik, megvalósítva ezzel a vetőmagtermesztés magasabb szintű integrációját.

9.1.6.6. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

Az F1 vetőmag termesztéséhez szükséges alapanyagok, valamint a kísérleti hibridek vetőmagjának feldolgozását a nemesítőintézetek végzik.

Az F1 hibridek vetőmagjának feldolgozása egymás utáni sorrendben a következő műveletekkel történik:

  • mennyiségi átvétel,

  • mintavétel és minőségvizsgálat,

  • csöves kukorica fosztása,

  • csőszelekció és a csuhéleveles csövek kiválogatása,

  • szárítás,

  • morzsolás és előtisztítás és ezt követően minőségvizsgálat,

  • átmeneti tárolás,

  • tisztítás, osztályozás, kalibrálás,

  • átmeneti tárolás,

  • csávázás,

  • a vetőmag kiszerelése,

  • mintavétel – minőségvizsgálat – fémzárolás.

Számos vizsgálati eredmény az bizonyítja, hogy a szárán lévő fiziológiai érettségű vetőmag a legjobb minőségű. A feldolgozás műveleteit úgy kell végezni, hogy annak fizikai hatásai a „megtermett” minőséget minél kisebb mértékben rontsák.

Mennyiségi átvétel. A csöves kukoricának legalább 90%-os tisztaságúnak kell lennie. Szenynyeződésnek számítanak:

  • idegen anyagok (föld, kő stb.) és

  • a kukorica vetőmagnak nem alkalmas részei (szárrészek, csuhélevél, pergett szem, bajusz, idegen csövek, beteg csövek, csenevész és kényszerérett csövek, nagyon hiányosan megtermékenyült csövek).

A fizető tömeg mennyiségét a betakarításkor vett minta vizsgálati adatai alapján állapítják meg.

A mintavétel részben a fenti szennyeződések részarányának megállapítása érdekében történik, másrészt vizsgálatával a feldolgozás műveleteit pontosíthatjuk, továbbá előrejelzést kapunk a várható minőségre. A minták feldolgozásának adatai képezik a termelővel történő elszámolás, továbbá a vetőmagfeldolgozás várható kihozatali százalékának számítási alapját.

A beérkező csövek fosztottsága különböző. A kézi törésnél kevesebb, a gépi törésnél több csuhéleveles kukoricacső beérkezése várható. A gépi törésnél a csuhélevéllel való szennyezettség a genotípustól is függ. Egyes genotípusok csöve könnyebben, másoké nehezebben fosztható.

A betakarítógép fosztóját, továbbá a vetőmagüzemi fosztógépet úgy kell beállítani, hogy azok minél kevesebb szemet morzsoljanak le. A „pergett” szemet selejtezni kell, ugyanis a csőszelekció előtti szemek fajtaazonosítása nem megoldható.

Csőszelekció és a csuhéleveles csövek kiválogatása. Lassú mozgású gumiszalag mellett ülő emberek válogatják ki a fajtaidegen és csuhéleveles csöveket. A csuhéleveles csövek visszakerülnek a fosztógépre, az idegen csöveket eltávolítják a feldolgozás folyamatából.

Szárítás. A különböző típusú szárítók a működési elvben azonosak. A szárítási folyamat a minőség megőrzése céljából kettő szakaszból áll.

  • A szárító kamrába frissen bekerült kukorica alacsonyabb hőmérsékletű szárítólevegővel találkozik. Az alacsonyabb hőmérsékletű levegőt a már szárazabb kukoricát tartalmazó kamrákból vezetik át a frissen feltöltött kamrákba.

  • A szárítás második szakaszában a szárítólevegőt közvetlenül vezetik a már előszárított kukorica kamrájába. A csírát a 40 °C feletti hőmérséklet károsítja, ezért a szárítólevegő hőmérséklete ezt az értéket nem haladhatja meg. A hőmérséklet felső értéke a szem nedvességtartalmától is függ. Ha nedvesebb kukoricát szárítunk, akkor a levegő hőmérsékletének alacsonyabbnak kell lennie (9.45. táblázat).

9-46. táblázat - A kukorica-vetőmag minőségi követelményei

Átlagos szemnedvesség

(%)

A szárítóközeg megengedett maximális hőmérséklete (°C)

40

35

35

37

30

40

25

43

20

46


A szárítás feladatát még az is nehezíti, hogy a különböző genotípusok a szárítólevegő hőmérsékletével szemben eltérően érzékenyek.

A szárítás folyamán a szemen belül feszültség keletkezik. A belső része nedvesebb és duzzadtabb, a külső része a száradás miatt összezsugorodik. Ez a jelenség esetenként szemhéjrepedést okoz. A repedés szabad szemmel nem látható, viszont a minőségileg kifogásolható csávázás esetén elegendő okot ad a szántóföldi kelés romlásához. A szárítást követően a morzsolásig eltelt rövid időszak alatt találkozhatunk a kondenzvíz képződésével. Ezt a kárt szellőztetéssel előzhetjük meg.

A száraz kukoricaszem héja (genotípusonként eltérően) kevésbé rugalmas. A műveletközi mozgatásnál ezért arra törekedjünk, hogy a szemhéjat minél kisebb fizikai erőhatás érje.

Morzsolás. A vetőmag-feldolgozás kritikus folyamata. A nagy fordulattal üzemelő morzsolók szemhéjrepedést és szemtörést okoznak. A modern morzsolókat úgy alakították ki, hogy a szemek javarészben egymást távolítsák el az összedörzsölődő csutkákról, és ne a morzsoló aktív műveleti eleme. A morzsolók legtöbbje olyan felépítésű, hogy azok az előtisztítást és a portalanítást is elvégzik.

Átmeneti tárolás morzsolás után. A szárított, morzsolt, és előtisztított kukoricát a feldolgozás következő műveletéig átmenetileg tárolni kell. Ez a módszer lehetővé teszi a vetőmagüzem kapacitásának jobb kihasználását. Közben minőségvizsgálatot végeznek, amelynek eredménye támpontot ad a feldolgozás további műveleteinek megtervezéséhez.

Tisztítás, osztályozás, kalibrálás. A címben feltüntetett műveletek eredményeként osztályozott vagy kalibrált vetőmagot kapunk. Első műveleti elemként (aljazás-fölözés) eltávolítják a vetőmagnak alkalmatlan (túl kicsi, illetve túl nagy) szemeket.

Az osztályozás esetében a szem kétirányú méretét (szélesség és vastagság), a kalibrálásnál háromirányú méretét (szélesség, vastagság és hosszúság) vesszük figyelembe.

A kalibrálásnak a mechanikai magadagolású vetőelemű vetőgépek időszakában volt nagy jelentősége. A levegővel működő vetőgépek osztályozott vetőmaggal is tudnak olyan egyenletesen vetni, mint a mechanikai magadagolású vetőelemekkel működő vetőgépek a kalibrált vetőmaggal.

A vetőmag alakjának ismerete is nagyon fontos. Az olyan szemforma (elsődlegesen a nagy gömbölyű), ahol a csíra kint ül, és ezért kevésbé védett, sokkal érzékenyebb a feldolgozás során fellépő mechanikai hatásokra, mint az olyan formájú szem (pl. a lapos szemforma), ahol a csíra védettebb. A szem kupa részen való sérülése a szántóföldi kelést kevésbé rontja, mintha a szem a csíra részén sérül.

Az osztályozásnál (frakcionálásnál) is találkozhatunk a rossz megtermékenyülés káros hatásával. A rossz megtermékenyülés növeli a nagy gömbölyű frakció részarányát, ami csökkenti a kilogrammonkénti csíraszámot és növeli a csírasérülés veszélyét.

A FAO általános javaslata 8 frakciót különít el egymástól. A magyar gyakorlat 4 fő frakcióval dolgozik:

nagy gömbölyű: 8–10/5,5–7,5 mm,

közepes gömbölyű: 6–8/5,5–7,5 mm,

nagy lapos: 8–10/3,5–5,5 mm,

kis lapos: 6–8/3,5–5,5 mm.

Ezen csoportosításon túl azt is meg kell jegyeznünk, hogy a vásárló (importőr) a vetőmag alakján (lapos, gömbölyű) túlmenően a szem méretére (szélesség, vastagság, hosszúság) is egyedi igényt köthet ki. A vetőmagüzemek többsége a technológiai felkészültségük eredményeként ezt teljesíteni is tudják.

A mérethű, de beteg és ezen ok miatt nem értékes szemeket sűrűség (fajsúly) szerint osztályozó gravitációs asztali szeparátorokkal kell eltávolítani.

Az osztályozásnál, kalibrálásnál, valamint a gépek közötti mozgatásnál arra kell törekedni, hogy a felsorolt műveleteket minél kisebb számban végezzük el azért, hogy a kukoricaszemet a lehető legkevesebb mechanikai hatás érje. A vetőmagpiacon uralkodó túlkínálat miatt az is kívánatos, hogy a sérült szemek aránya minél kevesebb, lehetőleg 1% alatt legyen.

A különböző genotípusú anyai szülőpartnerek szemtermése a feldolgozás során fellépő mechanikai hatásokra eltérően érzékenyek. Az endospermium keménységének és a szemhéj rugalmasságának különbsége miatt a gépeket (elsősorban a morzsolót, de ezt követően az osztályozó gépeket) ezen érzékenységbeli különbségek figyelembevételével kell beállítani.

Átmeneti tárolás, tisztítás, osztályozás kalibrálás után. Amikor a kukorica-vetőmag termesztését, feldolgozását és értékesítését országos irányelvek (Állami Gazdaságok Központja, Állami Gazdaságok Kereskedelmi Kft.-je, Vetőmag Vállalat, termelési rendszerek) szerint végezték a tisztított és osztályozott (kalibrált) vetőmag teljes mennyiségét azonnal csávázták, illetve nagy részét értékesíteni is tudták. A rendszerváltást követően a kukorica-vetőmag értékesítésénél is érvényesül a fajtatulajdonosok (fajtamegbízottak) versenye. A hibridekből és azok vetőmagjából túlkínálat van.

A felsorolt okok miatt jelen időszakunkban (és várhatóan a jövőben is) a vetőmagüzemek többségében eladatlan készletek halmozódtak fel. A kisebb területi részaránnyal rendelkező hibridek vetőmagját egyébként is célszerű (lehetséges is) 2–3 évre előre megtermelni, illetve csávázatlanul (általában 1000 kg-os jumbó zsákokban) átmenetileg tárolni.

Átmeneti tárolásnál a feldolgozás a legtöbb esetben a vetőmagnak alkalmatlan (túl kicsi, illetve túl nagy) szemek eltávolításával lezárul.

A feldolgozás további műveletét az értékesítés előtt végzik el. E módszer előnye az, ha a vetőmag a minőségi romlás miatt a szabványt nem éri el, akkor selejtezve, takarmányként felhasználható.

Csávázás, inkrusztálás. Az elvetett magot és a csíranövényt meg kell védeni a gombás betegségektől (elsődlegesen a fuzáriumtól) és az állati kártevőktől. A kukorica-vetőmag csávázását a közelmúltig „szokásjog” szerint központilag a vetőmagüzemek végezték, mert a felhasználás előtti kötelező csávázást növényvédelmi rendelet írta elő.

Új kérdést vetett fel a biogazdálkodást végző termesztők köre, ugyanis ők csak csávázatlan vetőmagot vethetnek el. A biogazdálkodók érdekében a vonatkozó növényvédelmi rendeletet megszüntették, s ezért a felhasználás előtti vetőmagcsávázás nem kötelező. A csávázásról írva szeretném kifejezésre juttatni, hogy én azokkal értek egyet, akik a csávázást szükségesnek ítélik.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a külső bevonatos csávázás a belső fuzáriumos fertőzöttség ellen nem véd. A jó bevonatos csávázás viszont tökéletes védelmet nyújt a talajban lévő fuzárium ellen. Továbbá, az inszekticides csávázás a csíranövényt biztonsággal megvédi a talajlakó kártevőkkel szemben. A jól transzlokálódó hatóanyagot tartalmazó csávázószerek ezen túl a kukoricabarkó és a fritlégy ellen is biztonságos védelmet adnak.

Az inszekticides csávázás kis dózissal történő végzésével a raktári rovarkártevők (moly, zsizsik stb.) ellen védhetjük a vetőmagot. A lehetőség és az ismeret (fertőzöttség, illetve az inszekticides csávázószerek) birtokában a döntést mindenkinek magának kell megtennie.

Belföldi felhasználású vetőmagot sokáig kizárólag kaptán hatóanyagú csávázószerrel csáváztak. Exportra fémzárolt vetőmagnál az importőrök többsége a kaptán hatóanyagot humántoxikológiai okok miatt már korábban nem fogadták el.

Gombaölő csávázószerekből napjainkban széles a kínálat. Belföldi fémzárolás esetén a vetőmagüzem dönthet, hogy mely csávázószert használja.

Exportra való fémzárolásnál célszerű a csávázószerről a vásárlóval egyeztetni, aki az importáló ország növényvédő szer engedélyezése szerint ismerteti a csávázószerrel kapcsolatos igényét.

A csávázószer a csírázó kukoricára nem lehet fitotoxikus. A szemre jól kell tapadnia, hogy a védőhatást ezzel is fokozza. A felismerhetőség miatt a csávázószer a vetőmagot beszínezi. A vetőmagos zsákra rá kell írni, hogy „CSÁVÁZOTT, TAKARMÁNYOZÁSRA FELHASZNÁLNI TILOS!”

Inkrusztálás a csávázáshoz hasonló eljárás. Ezzel az eljárással tetszőleges számú növényvédő szert lehet a vetőmagra felvinni.

A vetőmag kiszerelése, értékesítésig való tárolása. Magyarországon a kukorica-vetőmagot nem tömeg, hanem 1000 szem szerint zsákolják és forgalmazzák. Általános, hogy egy zsákba 70 vagy 80 ezer magot töltenek. E magszám megközelítően 1 hektár terület vetéséhez elegendő. A 70 vagy 80 ezer magot papírzsákba töltik, az ezerszemtömeg alapján számított súly szerint automata zsákoló mérlegekkel. A papírzsákok súlya a vetőmag ezerszemtömegétől (SC vagy TC hibrid) függően 16–25 kg között változik.

A zsákokból raklapokkal és fóliázógéppel megközelítően egy tonnás egységcsomagokat képeznek. Ez a módszer az anyagmozgatás gépesítését teszi lehetővé. A kukorica-vetőmag árát a súlytól függetlenül 1000 szemre vetítetten állapítják meg.

A rendszerváltást követően megnőtt az igény a kukorica-vetőmag kisebb tömegű kiszerelésére. Ezért a kereskedelemben nagyobb mennyiségben megjelentek (főleg a gazdaboltok által igényelt) az 1, illetve 5 kg-os csomagok.

A kukoricaszem 12–13%-os víztartalmát is feltételezve, a kukorica-vetőmag tárolásánál biztosítani kell a levegő megfelelő hőmérsékletét és páratartalmát. Optimális feltételt a légkondicionált raktárak biztosítanak. Magyarországon e kedvező feltételeket csak az alapanyagoknak biztosítanak. Az F1 vetőmag mennyiségének döntő részét légkondicionálás nélkül tárolják. Jelentősen csökken a vetőmag csírázóképessége, ha a levegő hőmérséklete tartósan 43 °C fölé emelkedik, vagy hosszú időszakon keresztül fagypont alatt van. A 65–70% fölötti relatív légnedvesség kettős módon rontja a vetőmag csírázóképességét:

  • növeli a szem légzési intenzitását,

  • kedvez a szem felületén lévő gombák szaporodásának.

Ha a tárolás várhatóan meghaladja az egy évet, akkor a minőség biztonságos megőrzése érdekében a raktárban 21 °C alatti hőmérsékletet és 55%-osnál alacsonyabb relatív páratartalmat kell biztosítani.

Mintavétel, minőségvizsgálat, fémzárolás. A vetőmag minőségét mintavizsgálat eredménye alapján határozzák meg.

Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet munkatársa a tételből a szabvány (MSZ 7145:1999) szerint mintát vesz.

A kukorica-vetőmag fémzárolásának folyamatát és annak minőségi követelményeit szabvány (MSZ 7145:1999) tartalmazza (9.46. táblázat).

Növényfaj

Szaporítási fok

Csírázó-képesség, legalább (%)

Tisztaság legalább (%)

Idegen mag legfeljebb (db/minta)

Anyarozs és üszög, legfeljebb (db/minta)

Nedvesség-tartalom, legfeljebb (%)

Vizsgálati minta (g)

Zea mays Kukorica

SE-E

I. fok

80 90

99,0

0

x

14,0

1000

A felhasználónak és a forgalmazónak egyaránt érdeke azt is ismerni, hogy a vetőmag nehezített körülmények között hogyan fog kelni. Ezt a tulajdonságot a vetőmag cold teszt értéke (%) mutatja. Magyarországon a cold teszt érték vizsgálatát a szabvány nem írja elő. Ha magas csírázási százalékhoz alacsony cold teszt érték (pl. 30%) tartozik, akkor az azt jelenti, hogy a vetőmag a kedvező körülmények között jól fog kelni, viszont hideg és nedves talajban a kelés nagyon rossz lesz. Hideg és nedves talaj esetén a vetőmag szántóföldi kelése akkor lesz jó, ha a cold teszt értéke eléri a 70–80%-ot.

A fémzárolt vetőmag a termesztőnek biztosítékot jelent a hibridazonosságra és a vetőmag jó minőségére. A fémzárolt vetőmag a fajta-, illetve a vetőmag-tulajdonostól közvetlen vásárlás révén vagy szerződéses forgalmazók közvetítésével jut el a termesztőkhöz. A kistermesztők legtöbbször a gazdaboltokban jutnak hozzá a keresett, illetve javasolt hibridek vetőmagjához. A rendszerváltást követően a kukorica-vetőmag forgalmazása liberalizált, esetenként kaotikus.

A fajtatulajdonosok (fajtamegbízottak) az áraikat évente határozzák meg. Minden fajtatulajdonos hibridérték alapján 4–5 árcsoportot képez. A hibrideket a fajta-, illetve vetőmag-tulajdonosok vevőtalálkozókon és reklámok segítségével ismertetik. A sokszínűség eredményeként (vagy okaként) Magyarországon 1 hektár vetőmag költségénél (a legdrágább és a legolcsóbb vetőmag árkülönbözősége miatt) 2002-ben 10 000–12 000 forint különbség is becsülhető.

A vetőmagtermesztés a növénytermesztés rendeletekkel legjobban szabályozott ágazata. Ennek ellenére a vetőmagtermesztés sikere 50–80%-ban az együttműködő szakemberek bizalmán alapszik.

9.1.7. Cirokfélék

9.1.7.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A cirokfélék C4-es fiziológiai típusú növények, vezető növényei a világ szemiarid trópikus és szubtrópikus zónáinak. Tágabb értelemben mindenütt termesztik, ahol az évi csapadék kevesebb, mint 1200 mm és ezen belül hosszú, több hónapos csapadéktalan időszak van. Termesztik Afrikában, Ázsiában, Amerikában és a mérsékelt zóna bizonyos határáig.

A cirok kultúrváltozatai közül az ún. takarmány cirokokat: a szemes cirokot, silócirokot és szudánifüvet a fejlett európai országokban állatokkal etetik, míg Indiában és Afrikában inkább mint emberi táplálék kerül felhasználásra. A seprűcirokot a szudánifű hosszabb bugájú, seprésre alkalmas egyedeinek kiszelektálásával alakították ki a Földközi-tenger körüli országokban.

A szemes cirok biológiai értéke a takarmánykeverékekben jobb, mint az árpáé. Különösen jól használható baromfi-tojótápok komponenseként. Etethető sertésekkel és juhokkal is. Szinte korlátozás nélkül fogyaszthatja árpa és kukorica helyett szarvasmarha, sertés és fiatal hízóbaromfi.

A silócirok (cukorcirok) a kukoricacsalamádéhoz és a silókukoricához hasonlóan takarmányozható. Zöldetetésre tejes érés végén, viaszérés elején takarítjuk be. Legeltetéssel is hasznosítható. Legeltetésre is akkor célszerű felhasználni a silócirokot, amikor a szemképződés megindult, a takarmány nagyobb energiatartalma miatt. Erjesztéssel is jól tartósítható (ekkor a silócirokot a szem viaszérésekor kell betakarítani). A silócirokszilázs a kukoricaszilázzsal azonos módon etethető. Zöldliszt készítésre is alkalmas.

A silócirokokból különítették el nemesítéssel a szörpnyerésre alkalmas cukorcirokokat. Ezekre jellemző a lédús szár, amelyeknél a kinyerhető lé százaléka az összes zöldterméshez viszonyítva elérheti a 40–50%-ot. A cukorszörp szárazanyag-tartalmának (refrakciójának) 82–87%-a különböző cukrokból áll, így elsősorban nádcukorból, szőlőcukorból és gyümölcscukorból. A cukorcirok refrakciós értéke elérheti a 17–18%-ot is. Így alkalmas lehet szeszipari feldolgozásra is, de a cirokból előállítható etilalkohol is, amely mint gyorsan megújítható és környezetkímélő energiaforrás termesztésének ígéretes felfutását jelentheti a jövőben.

A szudánifű elsősorban a szarvasmarháknak és juhoknak jó takarmány. Hasonlóképpen takarmányozható, mint a silókukorica, de a különbség az, hogy e takarmány 1–1 kg-ja majdnem kétszer annyi fehérjét tartalmaz, mint a silókukorica. Zöldetetésre és legeltetésre a szudánifüvet 70–80 cm-es növénymagasság elérésekor lehet megkezdeni. A szudánifű legeltetésének az az előnye, hogy éppen abban az időszakban tudjuk legeltetni, amikor a természetes gyepek fejlődése lelassul, vagyis azok már teljesen kisültek. A szudánifűből zöldliszt is készíthető, illetve szénává szárítható.

A seprűcirok szemterméséből megtisztított bugájából (a cirokszakállból) készítik a seprűt és a kefét.

Magyarország a ciroktermesztési övezet északi határán fekszik, ahol a mediterrán és a kontinentális klíma időszakos változásai egyes években elősegítik, más években kétségessé teszik a vetőmag termesztését. Csapadékos évjáratban vagy a szeptember végén, október elején jelentkező korai fagyok időnként felvetik termeszthetőségének kérdésességét. Ezért a cirok vetőmagtermesztése az ország déli-délkeleti részeinek egyes tájaira korlátozódhat.

A takarmány cirokok a gyengébb, kevésbé jó vízgazdálkodású talajok hasznosítására alkalmas növények, de a jó talajokon nagyobb biztonsággal termeszthetők. Vetőmagtermesztésre a jobb talajok alkalmasak.

A cirokfélék összes vetőmagtermő területe 2000-ben alig haladta meg a 100 ha-t. Ez a terület a silócirok vetőmagigényén kívül biztosította a cirokfélék vetéséhez szükséges szaporítóanyagot.

9.1.7.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A cirok (Sorghum MOENCH) nemzetségének és fajainak rendszertani megítélése Linné óta igen sok változáson ment keresztül. Az egyik legjobban áttekinthető rendszerezés Persoon nevéhez fűződik, aki szerint az összes termesztett cirokok egyetlen fajt alkotnak a Sorghum vulgare Pers. és ezen belül varietasokat, változatokat különböztetünk meg.

Így a pontos rendszertani besorolás a következő:

  • Monocotyledonoprida

  • Egyszikűek osztálya

  • Poales

  • Pelyvások rendje

  • Poaceae (Gramineae)

  • Pázsitfűfélék családja

  • Sorghum

  • Ciroknemzetség

  • Sorghum vulgare PERS.

  • Cirokfaj és ennek változatai:

Sorghum vulgare PERS. var. Frumentaceum

  • Szemes cirok

Sorghum vulgare PERS. var. Saccharatum

  • Cukorcirok

Sorghum vulgare PERS. var. sudanense

  • Szudánifű

Sorghum vulgare PERS. var. Technicum

  • Seprűcirok

1982-ben a külföldi szakirodalommal való azonosítás elősegítésére új rendszertani besorolást vezettek be, amely szerint a termesztett cirokokat külön fajokba tartozóknak tekinthetjük:

9-47. táblázat - A cirokvetőmag csávázására alkalmas készítmények

  • Sorghum bicolor L. MOENCH

  • Szemes cirok

  • Sorghum dochna F. SNOWDEN provar. dochna

  • Cukorcirok

  • Sorghum dochna F. SNOWDEN provar. technicum

  • Seprűcirok

  • Sorghum sudanense (PIPER) STAPF

  • Szudánifű


Napjainkban Sorghum bicolor (L.) MOENCH fajba tartozónak tekintjük a szemes cirokot, silócirokot és a seprűcirokot, a szudánifűnek Sorghum sudanense L. PIPER/STAPF a tudományos neve.

A cirokfélék gyökérzetének szerkezete, valamint vegetatív részei sok hasonlóságot mutatnak a kukoricával. Gyökérrendszerüket bojtos gyökérzetnek nevezzük, amely részben elsődleges (valódi) gyökerekből és másodlagos, ún. járulékos gyökerekből áll. Az elsődleges gyökér vagy főgyökér erőteljesen elágazó és mélyre hatoló, a tenyészidő vegetatív szakaszában intenzíven növekszik, erőteljesebben mint a kukoricáé. Ez magyarázza a cirok kiváló szárazságtűrését.

A cirokra jellemző lassú kezdeti fejlődés tulajdonképpen csak látszólagos, mert ilyenkor csak a hajtásrendszer növekedése stagnál, viszont annál inkább fejlődik a gyökérzet.

A szikközepi szár dudorszerűen megvastagodott részén (a rügyhüvely alapi részén) fejlődnek a másodlagos, ún. járulékos gyökerek vagy mellékgyökerek. A rügyhüvelycsomóban a mellékgyökerek örvökben fejlődnek, azaz az egyszerre indulók (3–4 mellékgyökér) egy szinten, míg az utána következők a kezdeti gyökérkörök fölötti csomókból növekednek.

A másodlagos gyökerek is dúsan elágaznak, a növénytől távolodva kezdetben a felszínhez közel, vízszintesen haladnak, majd lefelé fordulnak és a főgyökérrel közel párhuzamosan a talaj felső 100–120 cm-es rétegét sűrűn átszövik. A mellékgyökerek fő tömege azonban a talaj felső 30 cm-es rétegében van, nagyszámú gyökér csupán 10–15 cm mélyen helyezkedik el. Ez a szárazságtűrés másik magyarázata, ezek a legcsekélyebb csapadékot is jól tudják hasznosítani.

A kukoricához hasonlóan a cirok szárának talajközeli noduszaiból – gyakran 2–3 szinten egymás felett – előtörnek az ún. támasztó vagy léggyökerek vagy harmatgyökerek, némelyik a talajt elérve legyökerezik. Egyes fajták jobban, míg mások kevésbé hajlamosak harmatgyökerek fejlesztésére.

A hajtásrendszer a rügyecskéből fejlődik. A rügyecske az őt borító rügyhüvellyel együtt utat tör a talaj felszíne felé, majd a felszínre érve megjelenik az elsődleges lomblevél. A cirok egyes fajtáira, változatára jellemző, hogy az elsődleges lomblevél erőteljesebben vagy gyengébben antociános és ez gyakran a főhajtás kezdeményeire is ráterjed. A cirok kezdeti fejlődése lassú. A főhajtáskezdemény ilyenkor még nagyon rövid szártagokból áll és azokat a levélhüvelyek elfedik, így a szárat nem is láthatjuk, csak amikor már a buga megjelent.

A kifejlett ciroknövényen egy főhajtást és több-kevesebb mellékhajtást különböztethetünk meg. A mellékhajtások száma részben örökletesen meghatározott, részben a tenyészterület függvénye. Két-három mellékhajtás a szemescirokban eltűrhető, sőt termésbiztonsági okokból előnyös is lehet, mert ezek a késést még behozzák.

A ciroknak szárcsomókkal tagolt, merev, kórószerű, erőteljes szára van. A szár belül tömött. A szár a tenyészidő vége felé szivacsos állományú, érés során egyre kevesebb vizet tartalmaz, vannak viszont fajták, ahol a szár a tenyészidő végéig lédús marad. Egyes fajták szárában tekintélyes mennyiségű cukor van, de nem minden magas cukortartalmú fajta szára lédús.

A szár (hajtástengely) hosszúsága a buga nélküli szárat jelenti, de a gyakorlatban azt is beszámítva mérik. A ciroknövény magasságát elsősorban a szártagok hossza és nem a szártagok száma határozza meg. A leggyakoribbak a 140–200 cm közötti növénymagasságok. A nagyüzemi termesztésre nemesített szemes cirok hibridek 100–140 cm magasak, kiegyenlített állományúak és a bugák a levélzónából jól kiemelkednek. A silócirok hibridek és a szudáni füvek 180–250 cm, a seprűcirokok 100–150 cm magasak.

A ciroknövénynek jellemző, jól szembetűnő tulajdonsága, hogy levelein és a szárán kisebb vagy nagyobb mértékben fehér viaszbevonat van. Ez a viaszréteg csökkenti a párolgást, növelve a növény szárazságtűrését.

A ciroknak végálló bugavirágzata van. A buga fürtösen összetett fürtvirágzat (fürtös fürt), amelynek első-, másod- és harmadrendű oldalágai vannak. A másod-, de még gyakrabban a harmadrendű oldalágukon ülnek a kocsány nélküli hímnős virágok. Mindegyik hímnős virág közvetlen közelében 1 vagy 2 kocsányos hím, illetve fejletlen virág fejlődik.

A cirok formagazdagságát legjobban a buga tükrözi. A buga állománya lehet laza vagy tömött. A laza bugákban az elsőrendű oldalágak hosszúak és többé-kevésbé kihajlóak. A tömött bugában az oldalágak rövidek és éppen rövidségük miatt egy csomóba tömörülnek. A laza bugákban a legalsó oldalágak a leghosszabbak, és hosszuk felfelé haladva fokozatosan csökken, addig a tömött állományúakban az alsó elágazások rövidebbek, a középső és csúcsi oldalágak hosszabbak és a csúcs felé csak kissé rövidülnek. A szudánifűnek és a fenyércirok gyomnövénynek egészen laza bugája van, a cukorcirok és szemes cirok bugája különböző mértékben tömött. A cirokbuga másik jellemzője az alakja. A leggyakoribb bugaalak a termesztett ciroknál a megnyúlt ellipszoid és a megnyúlt henger. A bugaalakulás érdekes esete a seprűcirok bugája.

A seprűcirok gazdasági értelemben vett termését cirokszakállnak nevezzük. A seprűcirok bugatengelye csak 2–4 cm hosszú, erről erednek sűrűn egymás mellett rendszertelenül a buga rendkívül megnyúlt oldalágai, amelyek csaknem egyenlő hosszúak. Előfordul hosszabb bugatengely is, ilyenkor az oldalágak egymás felett 2–4 örvben helyezkednek el. Az ipari feldolgozás szempontjából ez hátrányos tulajdonság. Rendellenes bugaalakulások továbbá a hullámosság, a „tőrős”-ség és „skart”-osság, „pipás”-ság. A hullámosság akkor alakul ki, ha szárazság után hirtelen sok csapadék hullik. Ilyenkor a levélhüvelyből a buga nem tud kellő időben (a gyors növekedés miatt) kinőni, így oldalágai összetorlódnak és hullámossá válnak. Ennek túlzott formája a göndörödés.

A seprűcirok bugájának hosszúsága és az oldaláguk vastagsága a minősítés fontos szempontjai. A szabvány a rajta hagyható 12–15 cm szárrésszel együtt számítja a hosszúságot. Az első osztályú cirokszakáll 65–75 cm hosszú lehet, a másodosztályú 50–60 cm.

A bugavirágzatban a virágok kétfélék: hímnősek és hímivarúak. Egy hímnős kalászkához 1, de az oldalágak csúcsi részén 2 fejletlen hímivarú kalászka társul. A kalászkapelyvákon belül találhatók a virágpelyvalevelek (háti, illetve hasi toklász). A hasi toklász viselhet szálkát a szálkás fajtákon. A szálka gyakran térdesen elhajló, amely az érés kezdetén elcsavarodik. A buga szálkássága a nagyobb aszálytűréshez, az érés gyorsításához és az érés alatt a károsító madarak távoltartásához hozzájárulhat. A toklászokon belül a magház alapi részén helyezkedik el a két lepelpikkely, amelyek a növényállomány mikroklímájával szoros kapcsolatban, a fejlődés megfelelő szintjén megduzzadnak és a pelyvaleveleket szétnyitják, s így válnak szabaddá a hím- és a női ivarszervek.

Cséplés után a szemtermés eltérő arányban kihullik a pelyvák közül. A szemes cirok szemtermése legnagyobb részben kihull a pelyvák közül, a szudánifüveknél a pelyvák szorosan takarják a termést, éréskor nem vagy csak alig nyílnak szét és így a szemek csaknem teljes egészében pelyvásak maradnak. A kalászkapelyvák színe érett állapotban fajtameghatározó bélyeg, lehet sárga, barna, meggyvörös és fekete.

A hímnős virágban a virág kinyílása után a három portok vékony porzószálakon kihajlik és csúcsával lefelé lóg. A magház felsőállású, egy termőlevélből alakult, amely két tollas bibeszálon folytatódik. A fejletlen hímivarú virág 3 vékony portokból áll, de gyakran még az sem található a toklászon belül. A citoplazmásan hímsteril portokok töppedtek, világos színűek és csak steril pollent tartalmaznak.

A ciroknál öntermékenyülés és idegentermékenyülés egyaránt előfordul. A virágok hőhatásra nyílóak, ezért kedvező, ha június végén és júliusban az átlaghőmérséklet 20–25 ░C. A virág a felnyílás után a szél segítségével termékenyül. A hőmérséklet erősen befolyásolja a virágzás mértékét. A 15 ░C-nál kisebb éjjeli és a 18 ░C nappali hőmérséklet nagyon meglassítja a virágzást. A bugahányás egy száron 5–6 napot vesz igénybe. A virágzás kezdete (kalászkák felnyílása) reggel 6 óra körül kezdődik. Hűvösebb időben eltolódhat 10–11 órára. A fővirágzás időszaka optimális körülmények között 9–10 óra között van. Egy virág toklászkái kb. 4–14 perc alatt nyílnak szét, és 1–4 órán belül záródnak. A buga virágzása kedvező időben 5–6 napig, hűvös időben ennél tovább is eltarthat. A porzós virág 3–6 nappal előbb virágzik, mint a termő.

A bibe az időjárástól függően 3–16 napig fogékony. A rájutott virágpor kb. 30 perc alatt tömlőt kezd hajtani, és 2 óra múlva eljut a csírazsákba. A megporzástól számított 12 óra múlva megkezdődik a csírasejtek osztódása. A hímsteril anyavirág bibéje kinyílás után 3–16 napig is képes megtartani termékenységét, de a kinyílást követő 6–7. naptól kezdve a legtermékenyebb.

A takarmány cirokok jó része a rövid nappalok és hosszú éjszakák bekövetkezte után képes csak virágozni. Sikerült azonban már nappalközömbös formákat is előállítani, amelyek akár állandó megvilágítás esetén is termést hoznak.

Az egyes bugákon a levirágzás felülről lefelé és kívülről befelé, a virágzat tengelye felé történik, amellyel a növény az öntermékenyülés ellen védekezik. Ugyancsak az öntermékenyülés gátlását szolgálja az egyes virágok szerkezete. A virágok kinyílása után három portok a virágból kilóg, és hamarabb szóródik szét a virágpor, mint ahogyan ugyanazon virág bibéje termékenyülésre képes lenne.

Ezek ellenére a cirokfaj az öntermékenyülő növények közé tartozik. Szükség esetén az öntermékenyülés 100%-os lehet, és beltenyésztéses leromlást általában nem okoz. Ma már, a hímsteril vonalak után természetszerűen az idegentermékenyülők közé sorolhatjuk ezt a fajt, bár a restorer vonalak előállítása és fenntartása az öntermékenyülőkre jellemző módon folyik.

A virág termőleveléből alakul a száraz termés egyetlen maggal. A terméshéj a maghéjjal szorosan összenőtt. A szemtermést közrefogó két pelyvalevél és két toklász nagysága eltérőek. A szemescirok pelyvái olykor csak fele akkorák, mint az érett szemtermés. A szemtermés alakja lehet gömbölyded vagy kissé megnyílt. A szemtermés színe lehet fehér, sárga, barna. Egyes fajták esetében a terméshéj pl. fehér, alatta a maghéj vörösesbarna, amelyek együtt krétafehér árnyalatú színt adnak. Megfigyelések szerint a barna színű szemtermésben magasabb a tannintartalom, amelyet a madarak nem kedvelnek.

A cirok ezerszemtömege 25–45 g, a szudánifüveké alacsonyabb, a szemes ciroké a magasabb értékű, a többi a kettő között található.

A cirokfélék optimális vetésideje akkor van, amikor a talaj tartósan 13–14 ░C-ra felmelegedett. A cirok és a szudánifű közvetlenül aratás után általában könnyen csírázik, de több fajtára rövidebb-hosszabb csíranyugvás (dormancia) jellemző. A még fiatal ciroknövény kezdetben lassan fejlődik. Ebben a szakaszban elsősorban a gyökérzet fejlődik. A főhajtáskezdemény ilyenkor még nagyon rövid szártagokból áll és azokat a levélhüvelyek elfedik, így a szárat még nem is láthatjuk.

A következő fenofázis a szárba indulás. Ebben a fejlődési szakaszban a föld feletti rész még alig nagyobb, mint 15–25 cm és csak 4–5 levelű. Ugyanakkor a gyökér már rendkívül erőteljes és hossza az 50–70 cm-t is meghaladja. A szárba indulás után egy rendkívül erőteljes szárnövekedési szakasz következik bugahányásig, amikor a heti növekedés 35–40 cm-t is elérhet. Legintenzívebb a tápanyagfelvétel szárba indulás és virágzás közötti szakaszban. Ez idő alatt megy végbe az összes magassági növekedés 80–90%-a (június közepétől–július közepéig). A bugahányás és a teljes érés közötti időszak 59–75 nap, a cirokok számára ismét egy rendkívüli hőigényes szakasz.

A cirokszemek a fiziológiai érettség állapotában (fekete réteg megjelenése) 40–45% vizet tartalmaznak, ez teljes érésre 20–25%-ra csökken. A bugák érése a csúcstól az alap felé történik. A szemes cirok kedvező betakarítási ideje akkor van, amikor a szemek nedvességtartalma 20–25% körüli. 20%-nál a betakarítást okvetlenül meg kell kezdeni, mivel az egyre gyorsuló érés jelentős szemveszteséggel jár. Az aratást követően a szemeket azonnal szárítani kell, mivel már néhány órás késedelem is befülledést okozhat.

Egyes cirokfajták viszonylag hosszabb tenyészidejűek, ennek következtében aratás előtt a szemek víztartalma elég magas ahhoz, hogy a korai fagyok a csírázóképességben kárt okozzanak. A szemes cirok termesztésbiztonságát a madárkártétel csökkentheti. A szemek tannintartalmának növelése (viaszéréskor legalább 2–3% tannin) ún. madárrezisztenciát biztosít.

9.1.7.3. A fajtafenntartás módszere, keresztezési típusok, hímsterilitás

Magyarországon az évszázadok óta megkísérelt honosítás két ok miatt bukott meg: a hosszú tenyészidejű, nagy termőképességű fajták csak egyes években értek be, a rövid tenyészidejűek viszont alacsony termőképességűek voltak. Fordulópontot a hibrid cirokok jelentettek, amelyek termőképesség, koraiság és alkalmazkodóképesség tekintetében kedvező változást hoztak. A cirok hibridek előállításának jelenleg az egyetlen útja a citoplazmás hímsterilitás felhasználása.

A szemes cirok nemesítésének főbb célkitűzései a nagy terméshozam, a gépesítésnek megfelelő alacsony szár, a levélzónából kiemelkedő buga, a kiegyenlített állomány, a szárszilárdság, a gyors vízleadó képesség, a laza bugatípus, az érés során intenzíven csökkenő tannintartalom, rövid tenyészidő, betegségekkel szembeni ellenállóság, levéltetű-tolerancia, a kedvező takarmányérték, a szempergés csökkentése, a szárazságtűrés növelése, a hidegtűrés javítása és az adaptálódó képesség növelése, valamint a biztonságos vetőmagelőállíthatóság.

A silócirokfajtákkal szemben támasztott fontosabb követelmények a következők: nagy termőképesség, optimális tenyészidő, bokrosodási képesség, regenerálódó képesség, optimális növénymagasság, kedvező buga-levél-szár arány, szárszilárdság, kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenálló képesség. Az üzem fajtaszerkezetét a termesztési cél határozza meg. Önálló vetés esetén a bugás típusú rövid- és középérésű fajták adják a választékot, vegyes (kukorica-cirok) vetésre hosszabb tenyészidejű, lédús, illetve az ún. bugátlan típusok ajánlhatók.

A szudánifűfajtáknak a következő igényeket kell kielégíteni: gyors kezdeti fejlődés, jó sarjadzóképesség, nagy termőképesség, erős szár, jó állóképesség, legelő típusnál finom jelleg, taposási tűrőképesség, betegségekkel szembeni ellenálló képesség, kedvező beltartalmi érték, és biztonságos vetőmag-előállíthatóság.

A seprű cirok nemesítési célkitűzéseit a korszerű nagyüzem igénye, a seprűgyárak és az exportigények határozzák meg. Ezek:

  • kiegyenlített növényállomány (a mellékhajtások ne nőjenek a főhajtás fölé),

  • a buga a felső levélhüvelyből nőjön ki (gépi betakarítás igénye),

  • a szemtermés a buga felső harmadában helyezkedjen el (a félautomata maglehúzó gépek igényeinek megfelelően),

  • az egyes évjáratokhoz jól alkalmazkodjon,

  • évenként ne legyen nagy eltérés a buga hosszúsága, a bugaágak száma és a szakálltermés tekintetében,

  • a rendellenes bugaalakulás minél kisebb arányban forduljon elő,

  • a betegség-ellenállóság fokozódjon.

A köztermesztésben lévő korszerű takarmány cirokok az utóbbi 10–15 évben már csaknem kizárólag hibridek. A hibridek előállításához szükséges beltenyésztett vonalak előállítása és genetikai tisztítása a nemesítéssel foglalkozó cégek, intézmények feladata. Maguknak a beltenyésztett törzseknek az előállítása attól függően, hogy fertilisek vagy hímsterilek, eltérő. Legfontosabb eleme fenntartásuknak a genetikai tisztaság megőrzése, azaz a törzs jellegzetességeitől eltérő típusok virágzás előtti eltávolítása.

A hibridek nemesítésénél és vetőmag-előállításánál egyaránt a génikusan és plazmatikusan együttesen rögzített, ún. citoplazmás hímsterilitást használják. A hibridek előállításához hímsteril anyavonalat („A”), a hímsterilitást fenntartó apavonalat („B”) és a hímsterilitást feloldó, restorer apa („R”) vonalat használunk, amelyekkel két- vagy háromvonalas hibridek állíthatók elő.

kepek/9-2.jpg

A termesztett szemes cirokok mindegyike, a silócirkok többsége kétvonalas hibrid, a háromvonalas hibridekben rejlő lehetőséget elsősorban a szudánifű hibridek előállításánál használják. A hibridek mellett néhány szabadelvirágzású fajta szudánifű, illetve silócirok is megtalálható a fajtaszortimertben.

9.1.7.4. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

A cirok hőigénye vetőmag-termesztési szempontból 2800–3300 °C a tenyészidő alatt. A tág határérték a vonalak eltérő tenyészidejéből adódik. A hőmérséklet tenyészidőszakon belüli alakulása szintén fontos tényező. A csírázás csak 14 °C feletti talajhőmérsékleten erőteljes, a gyökérváltás időszakában 15–16 °C-nál magasabb talajhőmérsékletet igényel. A virágzás időszakában a 20 °C feletti meleg, száraz hőmérséklet elősegíti a jó termékenyülést és a magkötést.

A magvak éréséhez egyenletes, száraz ősz szükséges, amely időszak a csírázóképesség szempontjából a legkritikusabb. A korai, szeptember végi fagyok, különösen a hosszú tenyészidejű vonalaknál csökkentik a csírázóképességet. Csapadékos, hűvös őszön gombás fertőzés válthat ki ilyen hatást.

A cirok képes átvészelni a csapadékszegény időszakokat, azonban a hosszan tartó aszály terméscsökkenést okoz és rontja a vetőmag biológiai értékét. A túlzott csapadék esetenként káros is lehet, mivel kinyújtja a tenyészidőt, teret adhat a kórokozóknak. Ahol az évi csapadék eléri az 500 mm-t, a cirok vetőmag-előállítása eredményes lehet. Vízellátás szempontjából a cirok a tenyészidőszak első felében (kelés, bugahányás) igényesebb.

Talajigénye a könnyen felmelegedő, jó vízgazdálkodású, középkötött vályog, vagy humuszos barna homok. De a megfelelő kultúrállapotú kötöttebb talajok is alkalmasak lehetnek vetőmagtermesztésre. A növényfaj izolációigénye, a fenyércirok és a cirok árvakelések miatt a vetőmag-előállítás nem mindig történik optimális talajféleségeken.

9.1.7.5. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. A tábla jó kiválasztása döntően meghatározza a vetőmagtermesztés sikerét. Az izolációs távolságot a MSZ 6353:1998 számú szabvány írja elő. Az izoláció be nem tartása egyrészt a vetőmag genetikai tisztaságát veszélyezteti, másrészt a szaporítás kizárását idézi elő. A talajban elfekvő cirokmag évekig megőrzi csírázóképességét, ezért az izolációs távolságokon belül az előző években elhullott cirokmag kikelve idegen virágporral fertőzheti a szaporítótáblát.

A szabályos alakú tábla megkönnyíti a vetést és a további munkálatokat. A vetési sorrend kialakításakor tekintettel kell lenni a talajba juttatott és ott felhalmozódó herbicidek mennyiségére.

Erdő vagy erdősáv mellé szaporítást lehetőleg ne helyezzünk a madárkár elkerülése érdekében.

Az inhomogén, mély fekvésű, víznyomásos területeken késik a vetés, nem egyöntetű az állomány fejlődése, az idegenelés és az érés elhúzódik. Kerülni kell a „fagyzugos” táblába történő vetést is.

Tekintettel kell lenni a tábla gyomösszetételére, mivel a beltenyésztett vonalak vegyszerérzékenysége miatt az árutermő területeken alkalmazható gyomirtó szerek nem mindegyike használható.

Elővetemény, növényi sorrend. Jó előveteményei az őszi kalászosok és a hüvelyesek. Utána jobb, ha tavaszi növény kerül elvetésre. A vetőmagtermesztő táblán és annak közvetlen környékén a megelőző évben semmiféle cirokot nem lehet termeszteni az árvakelések elkerülésére. A vetőmag-előállító táblák szigetelési távolságait egyéb cirokféléktől szabvány írja elő.

Talaj-előkészítés. A talaj-előkészítés minősége szintén termésbefolyásoló tényező. A gyors, egyöntetű keléshez nedves, kellően tömörített, aprómorzsás magágy szükséges. Az őszi szántást célszerű még ősszel elmunkálni. Tavasszal a gyomosodás mértékétől függően fogassal vagy kombinátorral a vetésig tartsuk tisztán a talajt. A magágyat közvetlenül vetés előtt, a vetésmélységben járatott kombinátorral készítsük elő.

A táblakijelölés után célszerű talajvizsgálatot végezni a tápanyag-ellátottság és a talajlakó kártevők számának meghatározása céljából. Utóbbiak ellen szükség esetén talajfertőtlenítő szerrel kell védekezni.

Tápanyagellátás. A talaj tápanyag-ellátottságától függően kell a szükséges NPK-adagokat meghatározni. A harmonikus tápanyagellátás a vetőmag minőségét és mennyiségét is kedvezően befolyásolhatja. Extrém tápanyag-ellátottság késlelteti a magérést, növeli a vetőmag-előállítás kockázatát. Fajlagos tápanyagigénye nitrogénből 30 kg, foszforból 14 kg és káliumból 33 kg 1 t szemterméshez a hozzátartozó mellékterméssel együtt. Közepes tápanyag-ellátottsági szinten vetőmagtermesztéshez 100–120 kg/ha nitrogén, 70–80 kg/ha foszfor és 80–90 kg/ha kálium hatóanyag kijuttatása javasolt. A foszfor- és káliumműtrágyát ősszel kell kijuttatni. A nitrogén kiadagolását – ha a kijuttatandó hatóanyag 80 kg/ha vagy e feletti – megoszthatjuk, így egyharmadát ősszel, kétharmadát tavasszal adjuk. Egyébként tavasszal juttatjuk ki.

Vetés. A gyors, egyöntetű kelés érdekében meg kell várni, amíg a talajhőmérséklet tartósan 14–15 °C fölé emelkedik, ami általában április végére, május elejére esik. Figyelembe kell venni a vonalak, különösen az anyavonalak tenyészidejét. A hosszú tenyészidejű vonalakat célszerű a hamarabb felmelegedő déli vetőmagtájra kihelyezni és lehetőleg korán elvetni. A korai vonalak még május közepéig elvetve is biztonsággal beérnek.

A vetésmélység a talaj kötöttségétől függően 4–5 cm. Az optimálistól szárazabb vagy rögösebb talajon 5–6 cm.

Hibrid cirokvetőmag előállításakor az anyai és apai vonalak összevirágoztatása a cél. Ha a két vonal azonos időben virágzik, a vetést is azonos időben kell végezni. Ha az apavonal tenyészideje eltér az anyavonalétól, frakcionált vetésre van szükség. A frakcionálás módja hibridenként változik, amelyről a nemesítő tájékoztatást ad a vetőmag-szaporítónak. Az anya- és apasorok arányának helyes megválasztása szintén az összevirágzást szolgálja. A szudánifű apavonalak jobb pollentermelő képességgel rendelkeznek, mint a szemes és silócirok apavonalak, ezért az anya- és apasorok aránya 3:1, vagy 4:1. Az utóbbi olyan szudánifű hibrideknél ajánlható, amelyeknél a vonalak azonos időben virágoznak, így nincs szükség frakcionált vetésre.

A szudánifüveknél az apasorok számát a rendelkezésre álló silózógép vágószélességének megfelelően kell kialakítani, és ennek függvényében kell az anyasorok számát meghatározni. A sortávolság 45–70 cm, a tőtávolság 5–8 cm.

Az anyavonal tőszáma 380–450 ezer hektáronként, az apavonalé 15–20%-kal több, 450–500 ezer/ha. A fenti adatokat a szaporítandó hibridre a vetés előtt kell a helyi viszonyoknak (talaj, tápanyag-ellátottság, vetőgép, silózógép stb.) megfelelően adaptálni.

Minden esetben csávázott vetőmagot kell vetni. Hektáronként a használati értéktől és az ezerszemtömegtől függően 8–12 kg anya- és 3–5 kg apamagot vessünk. A szaporítótábla forgóját nem szabad bevetni. A tábla két szélére minden esetben az apavonal kerüljön.

Növényápolás, növényvédelem. A mechanikai gyomirtás, amely a vetés előtti talajművelésből, majd kezdeti fejlődéskor sorközművelésből áll, a vegyszeres gyomirtást jól kiegészíti.

Vírusok, baktérium- és gombás betegségek. A cirokfélék betegségei ellen közvetlenül növényvédelmi eljárásokat – a vetőmagcsávázás kivételével – nem alkalmaznak. A betegségek ellen elsősorban az azokat terjesztő vektorok és köztesgazdák – pl. levéltetvek, gyomnövények – irtásával kell védekezni. A megfelelő fajta megválasztásával és a megfelelő agrotechnikai műveletekkel a kórokozók jelentős része megfékezhető.

A vírusfertőzések közül elsősorban a kukorica csíkos mozaik vírus (Maize dwarf mosale virus = MDMV) emelhető ki, amely rendszerint kisebb mértékű levélfertőzési tünetet vált ki. Komoly károkat eddig hazánkban még nem okozott az árucirok-előállító területeken. Jelenléte a fenyérciroktól fertőzött déli részeken okozhat problémát, főleg kései vetéseknél, amikor a vírusvektor levéltetvek intenzíven károsíthatják a fejlődésben lemaradt állományt.

Az egyes beltenyésztett szülői vonalak különösen érzékenyek az MDVM-re, amely elsősorban a vetőmag-előállító táblákon érezteti hatását. A beltenyésztett vonalak döntő része azonban toleráns a fenti vírusfertőzéssel szemben.

A vírusfertőzésekkel szembeni védekezés ez idő szerint leghatékonyabb fegyvere a vírusvektor levéltetvek szakszerű és szisztematikus irtása. A baktériumos fertőzések közül a baktériumos levélcsíkosság és levélfoltosság (Pseudomonas sp.) és a baktériumos vonalkásfoltosság (Xanthomonas sp.) károsítja a cirok levélzetét. A kártétel, amely hazánkban nem gyakori, elsősorban a levélzeten megjelenő, eleinte vizenyős, olajzöld foltokkal jellemezhető, amely a fertőzés mértékétől függően az egész levélre kiterjedhet. Az eleinte hosszanti foltok később összefolyva az egész levéllemezt elpusztítják.

A kórokozók elsősorban fertőzött növényi maradványokkal, vetőmaggal terjedhetnek, de rovarok vagy szél, eső útján is fertőzhetnek. Védekezést elsősorban a vetésváltás, csávázás, megfelelő agrotechnika jelenthet.

A különböző fitopatogén gombák által okozott betegségek közül a cirok esetében legjelentősebbek a vetőmaggal terjedő vagy a talajból kiinduló csírafertőző gombák. Közülük a legfontosabbak, amelyek jelentős károkat okozhatnak a Fusarium, a Rhizoctonia, az Aspergillus és a Helminthosporium fajok. Az ellenük való védekezés leghatékonyabb eszköze a vetőmag csávázása. A jelenleg forgalomban lévő csávázószerek szisztemikus hatásuknál fogva nemcsak a magból kibúvó csírát, de a fejlődő növénykét is védik a közvetlen gombás fertőzésektől. Ezért amenynyiben a vásárolt vetőmag nem csávázott, annak vetés előtti kezelése feltétlenül indokolt. A csávázásra alkalmas készítményeket a 9.47. táblázat tartalmazza.

9-48. táblázat - A cirok kártevői ellen alkalmazható néhány készítmény

Megnevezés

Dózis kg, l/t

Buvisild K

3,0

Buvisild CB

2,0–3,0

Quinosild 150

2,0

Agrocit + Quinosild 150

1,0+1,0

Vitavax 200 FF

2,5


A már kikelt és fejlődő ciroknövényt csak ritkán és jelentéktelen mértékben támadják gombás betegségek. Ezek közül különösen száraz évjáratokban okozhat károkat a Fusarium és a Macrophomina, amelyek kisebb-nagyobb mértékű szárdőlési, illetve -törési problémát okozhatnak.

A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a hibridek különböző érzékenységet mutatnak a szárdőlés károsítóival szemben.

A kifejlett növényt elsősorban a bugaüszög vagy rostosüszög (Sorosporium sp.), a fedettüszög és a porüszög (Sphacelotheca sp.) fertőzheti. A fertőzések ritkák és gazdaságilag nem okoznak érzékeny károkat. Ellenük csávázással és esetleges rezisztencianemesítéssel védekezhetünk.

Állati kártevők. A pattanóbogarak lárvái a drótférgek veszélyes kártevők. A cirok vetését követően a csírázás és kelés idején károsításuk jelentős lehet. A növények föld alatti részének rágásával – a duzzadó mag, csíra, gyökerek – károsítanak és a növénykék teljes pusztulását okozhatják. Az állomány hiányos lesz, a megrágott növények pusztulnak.

A drótférgeken kívül egy sor talajlakó kártevő okozhat érzékeny veszteségeket a kelő állományban (cserebogár pajor, sároshátú bogár stb.). Az ellenük való védekezés talajfertőtlenítéssel történik, melynek szükségességét a vetés előtti kártevő-felvételezéssel kell megítélni. Amennyiben a felvételezéskori egyedszám eléri a károsítási küszöbértéket, vetés előtt talajfertőtlenítést kell végezni (9.48. táblázat).

9-49. táblázat - Preemergensen (vetés után azonnal) a cirok gyomirtására alkalmas készítmények

Kártevő

Szer

Dózis kg, l/ha

Talajlakók

Basudin 5 G

Chinofur 40 FW

Counter 5 G

35,0

5,0–6,0

20,0–25,0

Kukoricabarkó

Bancol 50 WP

Dimecron 50

1,0

0,5

Levéltetvek

Dimecron 50

Ultracid 40 WP

0,5–0,8

1,5

Kukoricamoly

Sherpa

Dipel

Ultracid 40 WP

Chinmix 5 EC

Dimecron 50

0,15

1,0

1,5

0,3–0,35

1,5

Bolhák

Dimecron 50

Bancol 50 EC

Parashoot CS

0,5–0,8

1,0

1,5

Magtári kártevők

Actellic 50 EC

Unifosz 50 EC

1–2 ml/m2

20 g/ml


A kikelt és fejlődő növényállományt több kártevő támadhatja, amelyek közül itt csak a legjelentősebbeket ismertetjük. Ahhoz, hogy a megfelelő kártevőmentességet biztosítsuk, az állomány fejlődését folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

A kikelt és fejlődő növényt – elsősorban hűvös időjárás esetén – a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) károsítja, először a tenyészőcsúcs lerágásával, majd később a levelek karéjozó, nagy felületű pusztításával, amelyet esetenként tarrágás jelezhet. A kártevő betelepedését elsősorban a volt kukoricatáblák felől várhatjuk. Ha egyedszámuk eléri a 6 db/m2-t, védekezni kell ellenük.

A kártevők közül jelenleg a ciroktermesztés és a vetőmag-előállítás legjelentősebb problémáját a levéltetvek jelentik. Kártételt egyrészt a szívogatással, másrészt a vírusok terjesztésével okozzák. A szívogatás hatására a növények fejlődése jelentősen csökken, az állomány sárgul, csökött marad. Amennyiben e kártétel ideje a bugakezdemények kialakulásának idejére esik, a szívogatás hatására a buga teljesen vagy részben steril marad, amely érzékeny (10–20%) veszteséget okozhat mind az áru-, mind a vetőmagtermesztésben.

Betelepedésük – különösen kedvező időjárás esetén – a cirok 6–8 leveles állapotától várható. A kártételt elsősorban a zöld kukorica-levéltetű (Rhopalosiphum maydis) és a zöld gabona-levéltetű (Schizaphis graminum) okozza.

Fenti okok miatt a ciroktáblákat folyamatosan figyelni kell és a betelepedés megindulása után rövidesen – az elszaporodást fékezendő – védekezni kell. Mivel a levéltetvek a cirok hajtáscsúcsának közelében a levelektől védetten szívogatnak, ezért regisztrálásuk és az ellenük való védekezés nem egyszerű feladat. Elszaporodásuk esetén többszöri védekezéssel, mély hatású, vagy szisztemikus szerek alkalmazásával érthetünk el eredményt.

A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) júliusban károsít. A hernyók először a leveleket lyuggatják, majd a szárba furakodnak. A cirokszáron kerek lyukak, rágcsálék és ürülék jelzi útjukat. A buga fejlődése visszamarad vagy ki sem fejlődik. Fertőzése következtében a szár eltörik, ledől. Tömeges kártétele ritka.

A száraz évjáratokban jelentős károkat okozhatnak a bolhák, amelyek közül a muharbolha (Phyllotreta vittula) és a gabonabolha (Chaetocnema aridula) a legveszélyesebb. Tömegesen támadják a vontatottan fejlődő, sínylődő állományt és jelentős károkat okozhatnak a levélfelület hámozgatásával. Egyes esetekben a növények első leveleit teljesen elpusztítják. Árokpartokon telelnek át, majd tavasszal támadják a kultúrnövényeket. Először táblaszegélyeken, majd az egész táblán elterjednek. Az ellenük használatos szereket a 9.48. táblázat szemlélteti.

A betakarított és a garmadában tárolt cirokokban, de legfőképpen a kikészített és fémzárolt vetőmagban okoznak jelentős károkat a magtári kártevők. A raktári gabonamoly (Nemapogon granellus) hernyója a csírarészt rágja ki. Így a vetőmag teljesen értéktelenné válik, de a garmadában tárolt terményt is jelentősen károsítja, a felső 5–10 cm réteget finom szövedékkel szövi át.

A betárolt cirokot károsíthatja még a gabonazsizsik (Sitophilus granarius) és a rizszsizsik (Sitophilus oryzae). E kártevő állatok lárvái szintén a csírát fogyasztják, szabálytalan vagy kerek lyukakat, röpnyílásokat rágnak a magon. Az atkák közül a lisztatka (Acarus siro) fertőzi a cirokot. Évente több nemzedéke fejlődik. A raktári kártevők ellen elsősorban megelőzéssel kell védekezni. A raktárak ablakait dróthálóval kell zárni, rendszeresen takarítani, a fal és a padló repedéseit gondosan kitisztítani.

Gyakori meszeléssel és fertőtlenítő – gázhatású – anyagok kipermetezésével gyéríthetjük a kártevőket. Erős terményfertőzöttség esetén gázosításra van szükség, amelyet csak vizsgázott gázmester végezhet.

Gyomirtás. A cirokféléket – a vetőmag-előállítás kivételével – olyan területeken termesztik, ahol a kukorica gazdaságos termesztése bizonytalan. E területek tápanyag-ellátottsága és kultúrállapota gyengébb az átlagosnál. Ezért a ciroktáblák gyomnövényzete meglehetősen változatos, dominálnak a magról kelő T4-es melegigényes gyomok, esetenként az évelők is előfordulnak.

Az egyszikű gyomfajok közül az évelő fenyércirok az árutermesztés, de különösen a vetőmagtermesztés esetén kizáró tényező. A magról kelő egyszikűek közül legnagyobb valószínűséggel a kakaslábfű-fertőzésre számíthatunk. A kétszikű gyomnövények közül az évelő mezei acat helyenként jelentős területeket fertőz. A magról kelő kétszikűek közül elsősorban a disznóparéjfélék és a libatop a legfontosabbak.

A cirok herbicid tűrőképessége kisebb, mint a kukoricáé, ezért helytelen a két növény gyomirtását együtt tárgyalni annak ellenére, hogy a kukorica gyomirtó szereinek egy része alkalmas a cirok gyomirtására is. A cirok gyomirtására célszerű a kukoricánál is alkalmazott szerek esetében a 10–20%-kal csökkentett dózist alkalmazni és szigorúan betartani a talajjal, a növényfenológiával, alkalmazástechnikával szemben támasztott követelményeket. A vetőmag-előállítások esetében – különösen új hibrideknél – meg kell győződni a szülővonalak herbicidérzékenységéről. A cirok preemergens gyomirtásához rendszerint egy egyszikű gyomokat irtó komponenst kombinálunk egy kétszikű gyomokat irtóval. Az alkalmazható szereket, a dózist és a gyomirtó hatást a 9.49. táblázat tartalmazza.

9-50. táblázat - Posztemergensen, állománykezelés formájában alkalmazható készítmények

Gyomirtó szerek

(hatóanyag neve)

Dózis

kg,

l/ha

Gyomcsoportok, gyomfajok

egyszikűek

kétszikűek

fenyércirok

vad-köles

triazin rezisz-tens

disznó-paréj és liba-top

árva-kelésű napra-forgó

egy-évesek

éve-lők

egy-évesek

éve-lők

mag-ról

rizó-máról

Aktikon 80 WP – 80% atrazin

1,0–1,2

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

*Bladex – 500 g/l cianazin

2,0–2,5

MS

R

S

R

R

R

R

R

R

Dual Gold 96 EC

1,4–1,6

S

R

MS

R

MS

R

MS

MR

R

Gesaprim 500 FW – 500 g/l atrazin

1,5–2,0

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Gesaprim 90 WG – 90% atrazin

0,8–1,2

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Hungazin PK 50 WP – 50% atrazin

1,5–2,0

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Hungazin PK 500 FW – 500 g/l atrazin

1,5–2,0

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Hungazin PK 80 WP – 80% atrazin

1,0–1,2

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Hungazin Plus 50 WP – 90% atrazin + 20 % etalfluralin

4,0–5,0

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Hungazin Rapid FW – 9% Aktinit PK + 36% propaklór

8,0–10,0

S

R

S

MR

R

R

MR

R

R

*Igran 500FW – 500 g/l terbutrin

2,0–2,5

MS

R

S

R

R

R

R

R

R

Primextra Gold 720 SC – 400 g/l s-metolaklór + 320 g/l atrazin

3,0–4,0

S

R

S

MR

MS

R

MS

MR

R

Satecid 65WP – 65% propaklór

5,0–6,0

S

R

MR

R

MR

R

MR

MR

R

Satecid AT 60WP – 12% atrazin + 48% propaklór

5,0–8,0

S

R

S

MR

R

R

MR

R

R

*Saterb 40FW – 40% terbutrin

2,0–3,5

MS

R

S

R

R

R

R

R

R

Saterb 50 WP – 50% terbutrin

2,0–3,2

MS

R

S

R

R

R

R

R

R


S: érzékeny (90–100%-os gyomirtó hatás).

MS: mérsékelten érzékeny (80–90%-os gyomirtó hatás).

R: ellenálló.

*: csak kísérletileg alkalmazott szerek.

Mivel a cirok érzékeny a gyomirtó szerekre, vetés után azonnal végezzük el az alapgyomirtást. Amennyiben ezzel bármilyen ok miatt megkésünk, jelentős problémáink lehetnek, mivel a posztkezelések nem mindig biztosítják a megfelelő gyomirtó hatást, egyszikű gyomokat irtó poszt-herbicid cirokban nincs engedélyezve.

Az atrazint önmagában nem használjuk, legtöbbször kombinációban a Dual Gold 720 EC, Dual Gold 960 EC vagy Satecid 65 WP gyomirtószerrel. A Dual Gold 960 EC (S-mefolaklór) egyszikű gyomirtó szer tartamhatása és gyomirtó spektruma igen jó, önmagában azonban fitotoxikus a cirokra. Ezért teljes biztonsággal csak CONCEP II. herbicid-antidótummal együtt alkalmazható. A CONCEP II. megvédi a csírázó magot a gyomirtó szer káros hatásától, a védőanyagból 2,0–2,8 kg/t mennyiséget kell alkalmazni, rendszeresített porcsávázás formájában, egyenletes eloszlásban a vetőmag felületére. A csávázást a vetés előtt legalább négy héttel kell elvégezni a megfelelő hatás eléréséhez. A CONCEP II. andidótumot a Primextra Gold 720 SC kezelés előtt is használni kell.

A Bladex, Igran 500 FW és a Saterb 40 FW készítményeket elsősorban külföldön próbálták ki és használták 2%-nál magasabb szervesanyag-tartalmú talajokon.

Amennyiben a preemergens kezeléssel megkéstünk, vagy – elsősorban száraz tavaszi időjárás esetén – a gyomirtó hatás nem megfelelő, a cirokkal együtt kelő gyomokat posztemergensen kell elpusztítani. A posztemergens kezelésre alkalmat készítményeket 9.50. táblázat tartalmazza.

9-51. táblázat - A seprucirokvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének részletes követelményei

Gyomirtó szerek

(hatóanyag neve)

Dózis

kg, l/ha

Gyomcsoportok, gyomfajok

egyszikűek

kétszikűek

fenyércirok

vad-köles

triazin rezisztens

disznó-paréj és libatop

árvakelésű napra-forgó

egy-évesek

évelők

egy-évesek

évelők

magról

rizómáról

*2,4 – D Aminsó 450 SL – 450 g/l 2,4 – D

1,4–1,8

R

R

S

S

R

R

R

MS

MS

Aktikon 80 WP – 80 % atrazin

0,8–1,2

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Banvel 480 S – 480 g/l dikamba

0,5

R

R

S

S

R

R

MR

S

S

Basagran 480 g/l bentazon

3,0–3,5

R

R

S

R

R

R

R

S

MS

Basagran 600 SL – 600 g/l bentazon

2,0

R

R

S

R

R

R

R

S

MS

*Dezormon – 600 g/l 2,4 – D

0,6–0,8

R

R

S

S

R

R

R

MS

MS

Dikamin D – 40 % 2,4 – D

1,0

R

R

S

S

R

R

R

MS

MS

Gartoxin FW – 100 g/l dikamba + 380 g/l atrazin

2,0–2,5

MS

R

S

S

R

R

MR

S

S

Gesaprim 500 FW – 500 g/l atrazin

1,5–2,0

S

MR

S

MR

MR

R

MR

R

MR

Gesaprim 90 WG – 90 % atrazin

0,8–1,2

S

MR

S

MR

MR

R

MR

R

MR

Hungazin PK – 50 % Aktinit PK

1,5–2,0

MS

R

S

MR

R

R

R

R

R

Laddok FW – 200 g/l atrazin + 200 g/l bentazon

4,0

MS

R

S

R

R

R

R

S

MS


S: érzékeny (90–100%-os gyomirtó hatás).

MS: mérsékelten érzékeny (80–90%-os gyomirtó hatás).

R: ellenálló.

*: csak kísérletileg alkalmazott szerek.

A kezeléseket a cirok 15–20 cm fejlettségénél, a gyomok 1–3 (4) leveles állapotában ajánlatos elvégezni. Az alkalmazható készítmények egy része viszonylag olcsó, más részük azonban igen drága, de használatuk időnként elkerülhetetlen. Amennyiben a kétszikű gyomnövények dominálnak és erős a fertőzés, lehetőség van a cirok korábbi fenológiai állapotában is a védekezésre.

Az Aktikon 80 WP csökkentett dózisa (0,7–0,8 kg/ha) + TREND 90 nedvesítőszer 0,1%-os koncentrációja alkalmazásával kiváló gyomirtó hatás érhető el.

Az erőteljesebb kétszikűirtók közül a Banvel 480 S, Dikamin D, Basagran, Hungazin + Banvel 480 S készítmények alkalmazhatóságával kapcsolatban kedvezőek a tapasztalatok. Ezek alkalmazása esetén a cirok magassága 10–15 cm legyen. A Laddok FW a cirok posztgyomirtására alkalmas az évelő magról kelő kétszikűek ellen.

A vetőmag céljára termesztett cirok érésgyorsítására és deszikkálására a Harvade 25 F 1,5 l/ha, míg a Reglone 2,5 l/ha, Reglone AIR 1,5–2,0 l/ha dózisa alkalmazható.

Szelekció. Az idegenelés célja, hogy a hímsteril anyavonalak csak az apavonal virágporától termékenyüljenek. Ennek érdekében az anya- és apasoroktól minden elütő egyedet, lehetőleg még virágzás előtt, tövestől el kell távolítani. A növény vágóeszközzel történő eltávolítása nem elegendő, mert újrasarjad és bugát hozva további fertőzési forrást jelent.

Az első idegenelést még virágzás előtt kell elvégezni, ennek során az anya- és apasorokból el kell távolítani a korábban virágzó, magasabb, szélesebb levelű, beteg egyedeket. A további idegenelési munkák a virágzás idejére összpontosulnak, az első bugák virágzásától az anyasorok teljes elvirágzásáig tartanak. Az anyasorokból el kell távolítani az összes virágport adó, nem steril egyedet, amely lehet a saját fenntartó („B”) vonala és lehet eltérő típusú, fertilis idegen. Utóbbi habitusában eltér az anyavonaltól, felismerése könnyű. A „B” típusú idegen felismerése nagy odafigyelést igényel, mivel külsőleg csak virágzáskor lehet felismerni a portok erőteljesebb színeződése alapján. Lehetőleg már a bugavég virágzásakor el kell távolítani, elkerülve ezzel a szomszéd anyanövények beporzását.

Betakarítás előtt az anyasorokból el kell távolítani az állományban esetlegesen bennmaradt magasabb egyedeket, az eltérő alakú és színű bugákat. Az apasorok eltávolítását a vetőmagszabvány írja elő. Akkor kell elvégezni, amikor az anyasorok főbugái levirágoztak, megtermékenyültek. Ez általában július végére, augusztus elejére esik. Túl korai kivágás esetén az anyasorok egy része nem termékenyül meg, ezáltal csökken a termés. Túl késői kivágásnál a sarjbugák is megtermékenyülnek, magot hoznak, azonban ezek alacsonyabb biológiai értékkel rendelkeznek, rontva ezzel a vetőmagtétel csírázóképességét. A silózáshoz önjáró silózógép (Hesston 7600, John Deere 5400, Claas Jaguar, E 281) használható.

A kivágott apanövények 10–12%-os fehérje- és 30–35%-os rosttartalommal rendelkeznek, szarvasmarhák takarmányozására zölden, de inkább szilázs formájában használhatók fel. Az apasorok kivágásánál megszűnik annak a veszélye, hogy az anya- és apamag betakarításkor mechanikailag keveredjen, aminek különösen az anyát túlnövő silócirok és szudánifű apavonalaknál áll fenn a veszélye. A silózás után az apasávot az újrasarjadás meggátlására tárcsával kell megművelni.

A vetőmagszaporítás szántóföldi ellenőrzése. A cirokvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzését és a minőségi követelményeket az MSZ 6353:1998 szabvány az alábbiak szerint szabályozza:

Seprűcirok (Sorghum bicolor (L.) Moench var. technicum Stapf)

Az ellenőrzések száma: 2

Az ellenőrzések időpontja: 1. a bugahányás után; 2. magéréskor

Elővetemény-korlátozás: Seprűcirok vetőmagot csak olyan táblán szabad termeszteni, amelyen más fajtájú seprűcirokot 2 éven belül nem termesztettek

A mintatér nagysága: 200 db növény

A mintaterek száma: 200 ha-ig 4 db; minden további megkezdett 10 ha után 2 db

Egyéb követelmények: Szuperelit (SE) fokú szaporítás esetén a határértékeknek legalább az elit (E) fokú szaporítás határértékeivel kell megegyezniük.

A további követelményeket a 9.51. táblázat tartalmazza.

9-52. táblázat - A takarmány cirok és a szudánifuvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Elit

I.

II.

Szaporítási fok

Szigetelési távolság más Sorghum fajtáktól és fajoktól legalább

m

400

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajta a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

0

1

2

skartos buga*

10

20

25

Veszélyes károsító gyomnövények

0

Vírusos megbetegedések a mintaterek átlagában, legfeljebb

kukorica mozaik vírus (MDMV vírus)

minősítő szám

2

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, együttesen legfeljebb

fedett vagy magüszög (Sphacelotheca sorghi)

rostos vagy bugaüszög (Sorosporium holci-sorghi f.sp. sorghi)

kukorica-levélfoltosság (Helminthosporium carbonum)

minősítő szám

2


* Skartos az a buga, amelynek bugatengelye megnyúlt és a bugaágak nem egy kiindulási pontból ágaznak el, hanem a megnyúlt, durva bugatengelyen helyezkednek el.

Takarmány cirok (a hibrid kivételével) (Sorghum bicolor (L.) Moench)

Szudánifű (a hibrid kivételével) (Sorghum sudanense (Piper) Stapf)

Az ellenőrzések száma: 2

Az ellenőrzések időpontja: 1. a fővirágzás időszakában; 2. az érés kezdetétől a betakarításig

Elővetemény-korlátozás: A megelőző 2 évben nem termesztettek azonos fajú, illetve más cirokfélét az adott táblán

A mintatér nagysága: 200 db növény

A mintaterek száma: 20 ha-ig 4 db; minden további megkezdett 10 ha után 2 db

Egyéb követelmények: Szuperelit (SE) szaporítás esetén a határértékeknek legalább az elit (E) fokú szaporítás határértékeivel kell megegyezniük.

A további követelményeket a 9.52. táblázat tartalmazza.

A vizsgálat tárgya

Egység

Elit

I.

II.

Megjegyzések

Szaporítási fok

Szigetelési távolság a seprűciroktól,

a szudánifűtől és a takarmánycirok fajtáktól, legalább

m

400

a virágzás kezdetéig a fenyércirokot is el kell távolítani

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

 

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

 

Idegen fajta a mintaterek átlagában,

legfeljebb

buga (db)

0

1

2

együttvirágzásuk és a magkötésük kizáró ok

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

 

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények

a mintaterek átlagában, legfeljebb

kakaslábfű (Echinochloa crusgalli)

növény (db)

10

25

40

 

a mintaterek átlagában, összesen, legfeljebb

seprűcirok (Sorghum vulgare var. technicum)

szudánifű (Sorghum sudanense)

buga (db)

0,3

0,4

0,5

szemes és takarmány cirok előállításában

Baktériumos betegségek

a mintaterek átlagában, legfeljebb

cirok-fedettüszög (Sphacelotheca sorghi)

cirok-porüszög (Sphacelotheca cruenta)

növény (db)

2

5

10

 

Gombás betegségek

a mintaterek átlagában, legfeljebb

levélcsíkosság (Pseudomonas andropogoni)

minősítő szám

2

 

Hibrid szemes cirok (Sorghum bicolor (L.) Moench)

Hibrid silócirok (Sorghum bicolor (L.) Moench)

Hibrid szudánifű (Sorghum sudanense (Piper) Stapf × Sorghum bicolor)

Az ellenőrzések száma: 5

Az ellenőrzések időpontja: 1. a virágzás kezdete előtt 1–2 héttel; 2–4. a virágzás kezdeti időszakában (amikor a virágzás a bugák 10–20%-án megkezdődött). A termékenyülés idején, tehát a vetőmagtermő növényállomány termékenyülésének ideje alatt három hivatalos ellenőrzést kell végezni; 5. az érés idején, a betakarítás kezdete előtt

Elővetemény-korlátozás: Hibrid cirokvetőmagot csak olyan táblán szabad előállítani, amelyen a megelőző két évben cirokfélét (Sorghum spp.) nem termeltek

A mintatér nagysága: 100 db növény (egy sorban 100 vagy két egymás melletti sorban 50–50 db növény).

A mintaterek száma:

9-53. táblázat - A hibrid szemes cirok, a hibrid silócirok és a hibrid szudánifu vetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Terület (ha)

A mintaterek száma (db)

8 vagy kevesebb

5

8,1–16

8

16,1–25

10

25,1–40

15

40,1–60

20

60,1–85

25

85,1 vagy több

30


Egyéb követelmények:

  • Szuperelit (SE) fokú szaporítás esetén a határértékeknek legalább az elit (E) fokú szaporítás határértékeivel meg kell egyezniük.

  • Szigetelési távolság nélkül vagy közös apával, vagy apavisszafogással, illetve mellévetéssel szülőkomponens elit fokú vetőmag-előállító növényállomány szántóföldi ellenőrzésre és minősítésre nem kerülhet.

  • Engedélyezve van azonos apával, de eltérő anyával végzett hibrid áruvetőmag-előállítás. Ebben az esetben a szigetelési távolságon belül levő hibrid vetőmag-előállító táblákat egymásra nézve különösen szigeteltnek kell tekinteni. Ilyenkor az eltérő fajtájú anyasorokat elválasztó apasorok számát legalább 4 sorral kell növelni.

A további követelményeket a 9.53. táblázat tartalmazza.

9-54. táblázat - A cirokfélék vetőmagjának minőségi követelménye

A vizsgálat tárgya

Egység

Elit

I.

Megjegyzés

Szaporítási fok

Szigetelési távolság egyéb rendeltetésű szudánifűtől, cirokféléktől legalább

m

400

a virágzás időpontjáig a fenyércirokot el kell távolítani

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

 

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

 

Idegen Sorghum fajok

a mintaterek átlagában, összesen

buga (db)

0

0,2

 

Idegen buga az anyasorokban

a mintaterek átlagában, összesen

0,3

0,5

 

Idegen fajtájú virágzó buga az apasorokban a mintaterek átlagában, összesen

%

0,1

 

Veszélyes károsító gyomnövények

növény (db)

0

 

Baktériumos betegségek

a mintaterek átlagában, együttesen legfeljebb

cirok baktériumos levélcsíkossága (Pseudomonas andropogni)

levélszíneződés vörösrozsda (Ramulispora sorghi)

minősítő szám

1

2

 

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, legfeljebb

Helminthosporium maydis

%

0

 

a mintaterek átlagában, együttesen legfeljebb

cirok-fedettüszög (Sphacelotheca sorghi)

cirok-porüszög (Sphacelotheca cruenta)

5

10

 

Betakarítás, szárítás. A betakarítás idejét a főbugák szemnedvesség-tartalmához igazodva kell megválasztani. A cirokfélék vetőmagja 35–40%-os szemnedvesség-tartalomnál már biológiailag érett, azonban betakarítását csak 20–25%-os szemnedvesség-tartalomnál lehet megkezdeni. A magvak 20–25% nedvességtartalomnál rugalmasak, nem kenődnek, kisebb a mechanikai sérülés veszélye. A betakarításhoz gumiverőléces gabonakombájn használható, amelynél a dobfordulatot 600–700 fordulat/percre kell csökkenteni. Törekedni kell, hogy minél kevesebb szár- és levélrész kerüljön a dobba, mert az a szemet visszanedvesíti.

A szem és a zöld növényi részek nedvességtartalmának csökkentése, a betakarítás megkönnyítésére deszikkálószerek használhatók. A szabványnak megfelelő csírázóképesség biztosítása különösen a hosszú tenyészidejű vonalaknál jelent gondot. Ehhez társul a cirok-anyavonalak eltérő vízleadó képessége, sarjképzése. Jelenleg hazánkban a Reglone és a Reglone Air készítmények engedélyezettek a cirok deszikkálására, amelyekből hektáronként 2,5, illetve 1,5–2,0 l-t kell kijuttatni. A szer perzselő hatású, alkalmazása után a betakarítás 7–10 nap múlva megkezdhető. Kijuttatását a főbugák érettségéhez kell igazítani. A vízleadás gyors, különösen a zöld növényi részeken, ami megkönnyíti a betakarítást. Általában a Reglone használata mellett is szükség van a vetőmag szárítására.

Kísérletekben használták már a Harvade 25 F készítményt, amely felgyorsítja a természetes érési folyamatot, csökkenti a nedvességtartalmat, elősegíti a magvak utóérését. A betakarítás a kezelést követő 10–14. napon kezdhető.

9.1.7.6. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

A betakarított vetőmagot előtisztítás után azonnal szárítóra kell vinni és maximum 38–40 °C-on, 12–13% nedvességtartalomig kell szárítani. Szárítás előtt a mag akár a szállító járművön, akár halomban könnyen felmelegedhet, befülledhet, ami a csírázóképesség csökkenését vonja maga után.

A vetőmag betakarítást úgy szervezzük meg, hogy a kombájn csak annyi magot csépeljen, amennyit a szárítóüzem kapacitása folyamatosan fogadni tud. Előnyös, ha a magot a szárítás előtt szellőztetve átrostáljuk, így a nagyobb szárrészeket eltávolíthatjuk és a mag nedvességtartalma is 1–2%-kal csökken.

Ha a kétszeri rostálást folyamatosan, ún. forgásrendszerben meg tudjuk oldani, az feltétlenül elősegíti a csírázóképesség javulását. Az elcsépelt vetőmagot szárítás előtt tárolni nem szabad, tehát azonnal szárítóba kell vinni.

A cirokfélék (szudánifű, hibrid szudánifű, cukorcirok, szemes cirok, seprűcirok) vetőmagvainak minőségi követelményeit az MSZ 7145:1999 szabvány tartalmazza (9.54. táblázat).

9-55. táblázat - Fénymagfajták bugaszámának változása a betakarítás idopőntjában (Szarvas, 1993)

Szaporítási fok

Csírázó-képesség, legalább (%)

Tisztaság legalább (%)

Idegen mag, legfeljebb (db/minta)

Anyarozs és üszög, legfeljebb (db/minta)

Nedvesség-tartalom, legfeljebb (%)

Vizsgálati minta (g)

SE-E

I. fok

80

98,0

0

20

14,5

900


Más cirokfajok (eltérő színű és eltérő alakú) magvait idegen kultúrmagnak kell tekinteni.

Ügyeljünk a szárítóberendezés hőfokszabályozására. A 38 °C feletti hőfok a csírában már nagy kárt okoz.

A szárítás ideje alatt a mag nedvességtartalmát folyamatosan vizsgáljuk. A vetőmagot 11–12%-os nedvességtartalomig kell szárítani, mert a tárolás folyamán 1–2% nedvességet vesz fel.

Különösen fontos, hogy a zsákokban tárolt vetőmag megfelelő mértékben szellőzzön. Ezért a zsákokat keresztirányban, ún. kalickás módszerrel úgy rakjuk egymásra, hogy a légáramlat átjárhassa. Vetőmag tárolására csak száraz, jól szellőztethető, zárt raktár alkalmas.

A fémzárolásra történő bejelentés után az OMMI képviselője helyszíni mintát vesz tételenként és szaporulati fokonként. Ha a tétel a helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok alapján megfelel a szabvány követelményeinek, akkor fémzárolható.

9.1.8. Fénymag

9.1.8.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A fénymag, vagy kanári köles (Phalaris canariensis L.) amerikai felmérés szerint a világ 27 országában előforduló kultúrnövény. A Kanári-szigeteken őshonos, de Európa déli országaiban, valamint Németországban és Franciaországban, ezenkívül a Kaukázusban is termesztették.

Hazánkban a Mosonmagyaróvári Akadémián végeztek vele kísérleteket már a múlt század végén. Jelenleg Magyarországon termelt fénymag jelentős része exportra kerül, főként Olaszországba, Németországba, Svájcba, Belgiumba.

A fénymagot elsősorban madáreleségként hasznosítják számos díszmadár, így a papagájok, a pintyek, a gerlék természetes táplálékai között szerepel, esetenként különböző háziállatok (kutya, macska) tápjába keverik. Jelentőségét magas fehérjetartalmának (20–25%) és kedvező esszenciális aminosav-összetételének köszönheti.

Hazai termőterülete az exportlehetőségektől függően jelentősen változhat, 10 000 ha-tól 30–40 ezer ha-ig. Sajnálatos, hogy sok esetben fajtamegjelölés nélküli, fémzárolatlan mag kerül továbbszaporításra, annak ellenére, hogy 5 államilag elismert fajta van forgalomban.

9.1.8.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A fénymag az egyszikűek (Monocotyledoneae) osztályába, a pelyvások (Poales) rendjébe, a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába, a Phalaris nemzetségbe tartozik. Kromoszómaszámuk alapján a fajokat öt csoportba lehet osztani: az 1–2. csoportban találhatók a diploidok, amelyekből ismertek a 2n = 12 kromoszómaszámúak, ahová a fénymag – Ph. canariensis – mint egyéves faj tartozik.

A fénymag bojtos gyökérzetű. Szára szilárd, üreges, esetenként enyhén viaszos. A teljes növénymagaság 80–130 cm közötti lehet. Virágzata álfüzérbe szoruló buga. A füzérkék laposak. A buga alakja megnyúlt tojásdad, gömbös, illetve elvékonyodó gúla. A buga hossza 2,8–4,0 cm. A bugavég virágzáskor sok esetben antociános elszíneződésű.

A buga éretten szalmasárga. Magja zömök, lándzsa alakú, fényes szalmasárga, esetleg világosbarna.

Ezerszemtömege: 7,0–9,0 g. Tenyészideje: 103–120 nap. Vannak fajták, amelyek túlérésben nem, mások pergésre hajlamosak.

9.1.8.3. Nemesítés, fajtafenntartás

A fénymagra is érvényes a többi kultúrnövény esetében is ismeretes FM 88/1997. (XI. 28.) sz. végrehajtási rendelet, amely magában foglalja a fajtaelismerés és fajtafenntartás kötelmeit. A fénymag azon növényfajok körébe tartozik, amelyeknél a fajtaminősítést megelőzően az OMMI nem végez gazdasági értékre kiterjedő vizsgálatot, hanem a DUS-vizsgálat adatainak ismeretében terjeszti a Fajtaminősítő Tanács elé a fajtajelöltet elismerés céljából.

A kisvárdai, karcagi és szarvasi nemesítés eredményeként 5 fajta áll a termelők rendelkezésére.

1992–93-ban az OMMI megbízásából kihelyezett teljesítménykísérleteket végeztek az Öntözési Kutató Intézetben Szarvason. A kísérlet 1993. évi részeredményei a 9.55. táblázatban kerülnek bemutatásra.

9-56. táblázat - A fénymag szigetelési távolsága

Fajták

Folyóméterenkénti fő és sarjhatásokon lévő bugák száma összesen

db

A%

Kisvárdai-41

197

101

Kiry

190

96

Lisard

188

95

Abád

205

104

Karcsú

213

108

Fajták átlaga

198,6

100


Vetőmagnorma: 60 kg/ha.

Vetés időpontja: 1993. március 22.

Betakarítás időpontja: 1993. július 20.

A nemzeti fajtajegyzékben szereplő fénymagfajták és állami elismerésük éve: Abád (1991), Karcsú (1994), Kiry (1988), Kisvárdai 41 (1984), Lizard (1991).

A nemesítők leírása szerint a minősített fajták kiindulási alapanyagát hazai és külföldi fajták szabad elvirágzásából nyert populációk képezik.

A gyakorlat szerint a SE-vetőmagtétel előállítását a fajtafenntartó intézmények végzik, az Elit, I. és II. szaporulati fokú vetőmag előállítása szaporítógazdaságokban történik a Vetőmagtörvény előírásainak figyelembevételével.

9.1.8.4. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

A fénymagot melegigényes növénynek tartják, amelyet származása igazol. Ezért a korábbi évtizedekben vetését április közepétől javasolták hazánkban, viszont az újabb termesztési tapasztalatok szerint – különösen az ország déli területein, illetve a könynyen melegedő talajokon – korai (március 2. dekádjától) vetésével jó terméseredmények érhetők el. A korai vetéssel biztonságosabbá válik a tavaszi csapadék hasznosulása, egyenletesebb a kelés. A néha előforduló –2–3 °C talaj menti fagyok után a növény regenerálódni képes. A fénymag vízigénye kelés, szárbaindulás és termésképzés idején fokozott.

Fénymagból kielégítő magtermést (2,0 t/ha) tápanyagban gazdag, jó minőségű talajon lehet betakarítani. Középkötött talajon termeszthető sikeresen. A laza homoktalajon és gyengébb termőképességű kötött vagy szikes területeken csak nagyobb mennyiségű tápanyag-visszapótlás után termeszthető eredményesen. Ennek ellenére sok esetben ez a növény a gyengébb tápanyag-szolgáltató képességű és szerkezetű talajokon kerül elvetésre.

9.1.8.5. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. Magyarországon a nemesítőkörzetekhez kapcsolódóan Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben, valamint a Nyírség déli tájain terjedt el a fénymag vetőmagtermesztése. Vetőmagtermesztésre a kedvezőbb termőhelyi adottságú táblákat válasszuk ki. Legyünk figyelemmel azonban arra is, hogy száraz év után kerüljük azokat a területeket, ahol az előző évben hosszabb tartamhatású gyomirtó készítményeket használtak, mivel a fénymag csírakori fejlődését gátolhatják ezek a vegyszerek.

A terület kiválasztásánál fontos szempont a korai művelhetőség is.

Be kell tartani a vetőmagszabvány (MSZ 6353:1998) izolációs távolságra vonatkozó előírásait (9.56. táblázat).

9-57. táblázat - A fénymag gyomirtására használható készítmények

Növényfaj

Izolációs távolság (m)

Szaporítási fokok

szuperelit

elit

I.

II.

Fénymag

más fajtától

500

300

250

200


Elővetemény, növényi sorrend. A fénymag az előveteményekre különösebben nem igényes. Legjobb elővetemény az évelő és egyéves pillangósok, amelyek tápanyagban gazdagabb talajt hagynak maguk után, de jó előveteménynek számítanak a kapások is. Minden olyan termesztett növény megfelelő, amely után jó magágy készíthető a fénymag számára. Fontos szempont, hogy kerülni kell a gyomnevelő előveteményeket. Nem célszerű olyan növényt vetni előveteményként, melynek magmérete hasonló a fénymagéhoz, mert esetleges árvakeléssel a betakarításkor magkeveredés következhet be, ami nehezíti a minőségi magtisztítást. Ilyenek a köles, mohar, szudánifű stb. Lehetőleg kerülni kell az önmaga utáni termesztést is.

Talaj-előkészítés. A talaj-előkészítésnél legfőbb szempont, hogy az alkalmazott műveletekkel a növényállomány egyenletes kelését és az optimális tőállomány kialakulását segítsük. Fontos a talaj nedvességtartalmának megőrzése, az egyenletes felszínű, kellően tömörített aprómorzsásra elmunkált talaj biztosítása.

A talaj-előkészítés idejét, módját és eszközeit meghatározza az elővetemény betakarítása és a talaj típusa. Mind a nyáron, mind az ősszel lekerülő elővetemény után minél gyorsabban el kell végezni a tarlóhántást. Ez részben gyomtalanít, részben a talaj nedvességtartalmának megőrzését szolgálja. Az őszi szántás előtt kiszórjuk a műtrágyát. Talajtípustól függően kerül sor a szántás elmunkálására. Az őszi elmunkálás lazább talajokon célszerű, ahol így az őszi–téli csapadék hatására egyenletesen ülepedett talaj remélhető. Kötöttebb talajokon ez a művelet elmaradhat.

A tavaszi talajmunkáknál arra kell törekedni, hogy minél kevesebb beavatkozással, korán kerüljön sor a jó minőségű magágy előkészítésére. Szükség szerint simító használata után középnehéz, nehéz fogással vagy kombinátorral lehet előkészíteni a talajt vetésre, 10–12 cm-es mélységben. A rossz talajmunkát a későbbiekben többletvetőmag felhasználásával eredményesen nem lehet korrigálni.

Tápanyagellátás. Amennyiben a talaj tápanyag-szolgáltató képessége nem megfelelő, a fénymag fejlődése vontatott lesz, az állomány színe halványzöld, nem éri el a fajtára jellemző növénymagasságot, a bugázás elhúzódó és a bugák aprók maradnak. Jelentős tápanyaghiány vagy hosszan tartó aszály esetén a növényállomány egy része nem képes bugát fejleszteni, a termés jelentősen csökken. A fénymag 1 tonna szemterméssel és a hozzá tartozó szalmával együtt 70–80 kg nitrogént, 30–40 kg foszfort és 50–60 kg káliumot von ki a talajból. A vegetatív és generatív szervek fejlesztéséhez a fenti makroelemek közül nitrogént használ fel legnagyobb mennyiségben a növény.

A fénymag tápanyagszükségletét elsősorban műtrágyázással biztosítják. Közepes tápanyag-ellátottságú talajon 70–90 kg/ha N, 100–110 kg/ha P2O5 és 80–100 kg/ha K2O hatóanyag kijuttatása javasolható a nagy termés eléréséhez. Mészben szegény talajokon CaCO3 adagolása növeli a fénymag termését. A foszfor- és káliumműtrágya teljes mennyiségét ősszel, a szántás előtt kell kijuttatni.

A nitrogénműtrágyát kötöttebb talajokon megosztva, 30–50%-át ősszel, a többit a vetés előtt kell kiszórni és bemunkálni a talajba. Laza szerkezetű talajokon a N-műtrágyázást tavasszal, a vetést megelőző talajmunkával dolgozzuk a talajba. A N-műtrágya két időpontban történő kijuttatása elsősorban a magasabb szaporulati fokú vetőmag-előállításnál javasolható.

Vetés. A fénymag vetése akkor javasolt, amikor a talajhőmérséklet 2–3 cm mélységben 6–7 °C-ot ér el. Ezért március második felében kell elvetni, mivel április első felében végzett vetés már jelentős terméscsökkenéssel járhat, különösen csapadékszegény vidéken, amikor a talajok felső rétege általában kiszárad, egyenetlen lesz a kelés és hiányos az állomány, kevés a termés. A korai vetésidőpont betartása különösen fontos a gyorsan melegedő lazább talajoknál.

A legtöbb egyszikű gyom ellen korai vetéssel is lehet védekezni, kihasználva a kultúrnövény koraibb fejlődését, bokrosodását és az ezekből adódó gyomelnyomó képességét. A fénymag vetése gabona-sortávolságra, 3–5 cm mélyre történjék. A magas biológiai értékű fémzárolt vetőmagból 50–55 kg elegendő 1 ha vetésére. Vetőmag-előállító táblákon 3–4 m-ként célszerű idegenelő utakat hagyni, így jobb minőségben és kevesebb taposással lehet elvégezni a káros kultúr- és gyomnövények eltávolítását.

A kelés a vetésmélységtől a lehullott csapadéktól és a talajhőmérséklettől függően 8–12 nap után indul meg.

Növényápolás, növényvédelem. A magtermesztő tábla kiválasztása jelentősen befolyásolja a termesztés során jelentkező teendőket. Ügyelni kell arra, hogy a terület mentes legyen talajlakó kártevőktől. Amennyiben mégis szükséges, a talajfertőtlenítő készítményeket vetés előtt kell a talajba dolgozni.

A vetőmag-előállítás sikere érdekében célszerű a vetőmagot csávázni, főként a Fusarium spp., a Helminthosporium sativum stb. kártevő gomba ellen. A forgalomban lévő csávázószerek közül szinte bármelyik felhasználható, amelyet más kalászosoknál is alkalmaznak (pl. Biosild BD, Buvisild BR, Vitavax WP stb.).

Figyelembe véve a fénymagszemek maghéjtulajdonságait mindenképpen tapadásnövelőt kell adagolni a csávázószerhez. A fénymagtermesztés sikerét meghatározza a magtermő tábla gyommentessége, amelyet nagymértékben befolyásol a helyes terület- és elővetemény-megválasztás.

A gyomnövények közül a káros gyomok (vadzab, ragadós galaj stb.) eltávolítására kiemelten kell odafigyelni. A vadzab ellen a gyom 1–3 leveles állapotában az 1. nódusz megjelenéséig lehet eredményesen védekezni az Avenge 200, és a Suffix BW készítményekkel. A ragadós galaj ellen használható a Starane 250 EC, amely számos készítménnyel, így a 2,4 D és MCPA hatóanyagú herbicidekkel vagy a Lontrel 300-zal kombinálható (9.57. táblázat).

9-58. táblázat - Fénymagvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Készítmény

neve

Hatóanyaga

Alkalmazás

módja

Irtható gyomcsoportok

egyszikűek

kétszikűek

egyévesek

évelők

egyévesek

évelők

Arelon 500 FW

izoproturon

PRE

S

R

MS

R

Avenge 200

difenzokvát

POST

MS

R

R

R

Dikotex 40 EC

MCPA

POST

R

R

S

MS

Dual 960 EC

metolaklór

POST

S

R

MS

R

Granstar 75 DF

tribenuron-metil

POST

R

R

S

R

Glean 75 DF

klórszulfuron

PRE POST

MS

R

S

R

Lontrel 300

3,6 diklór-pikolinsav

POST

R

R

S

MS

Logran 75 WG

triaszulfuron

PRE POST

MS

R

S

R

Starane 250 EC

fluroxipir

POST

R

R

S

MS

Stomp 330 EC

pendimetalin

POST

S

R

MS

R

Suffix BW

flamprop-izopropil

POST

MS

R

R

R


S: érzékeny, 90–100%-os gyomirtóhatás

MS: mérsékelten érzékeny, 80–90% gyomirtó hatás várható

R: ellenálló

A fénymag zöld növényi részeit a kártevők közül elsősorban a veresnyakú árpabogár imágói és lárvái károsítják. Ellenük többféle inszekticiddel lehet védekezni: Bancol 50 WP, Danatox 50 EC, Fendona 10 EC, Karate 2,5 EC, Decis 1,5 ULV stb.

A tenyészidőszak második felében a bugákon levéltetvek telepedhetnek meg, a bugatengely és a magkezdemény szívogatásával jelentős kárt okozva. Ellenük is a fent felsorolt készítményekkel lehet védekezni.

A vetőmagtermesztő táblákon karantén az anyarozs (Claviceps purpurea), de ellene hatékony fungicid nem ismeretes, csak a fertőzött területek elkerülése és a helyes növényi sorrend jelenthet védelmet.

Szelekció. A fajtafenntartáshoz kötődő fenotípusos negatív szelekció elvégzése a fajtafenntartó feladata.

A vetőmagtermő táblákon két alkalommal – a virágzást megelőzően és a betakarítás előtt – kerül sor idegenelésre, amikor az idegenelő utakon bejárva a területet eltávolítják a fajidegen növényegyedeket és a káros gyomokat. A minősítő szabvány (MSZ 6353:1998) a káros gyomok körébe sorolja: a Setaria spp.-t (muharfajok) a Datura stramoniumot (csattanó maszlag), a Lolium temulentumot (szédítő vadóc) és az Avena spp.-t (vadzab-fajok).

Az idegenelés nem maradhat el, mert a fenti növényfajok néhány egyedéből származó mag is fertőzheti a vetőmagtételt és a hasonló magnagyság miatt a tisztítás nem hoz teljes eredményt.

A vetőmag-szaporítás szántóföldi ellenőrzése. A szántóföldi növényfajok vetőmag-szaporítását, közöttük a fénymagét is a 89/1997. (XI. 28.) sz. FM rendelet szabályozza. Az eredményes vetőmag-szaporítás a fenti rendelet betartásával érhető el. Ennek értelmében az Elit, I. és II. szaporulati fokú vetőmagszaporítást írásban kell bejelenteni az OMMI Területi Vetőmag-felügyelőségének a vetett vetőmagtétel származási bizonyítványának elküldésével együtt. A bejelentést május 20-ig kell megtenni.

A szuperelit szaporítások ellenőrzése a fajtajogosult feladata. A szántóföldi ellenőrzést az E, I–II. fok esetében a termelővel egyeztetett időpontokban az OMMI munkatársai végzik. Az ellenőrzés kiterjed a védősávok távolságának betartására, és a szaporító terület gyom- és egyéb fertőzöttségére (MSZ 6353:1998) (9.58. táblázat). Az ellenőrzések eredményéről jegyzőkönyvet kell kiállítani.

9-59. táblázat - A fénymagvetőmag minőségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

SE

Elit

I.

II.

szaporítási fok

Elválasztó sáv, legalább

m

2

Szigetelési távolság más fajtától és rokon fajtól legalább

m

500

300

250

200

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajta és eltérõ típus a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

1

2

4

10

Veszélyes károsító gyomnövények

0

kivéve a mintaterek átlagában, legfeljebb

galajfajok (Galium spp.)

vadzab (Avena fatua, Avena ludoviciana, Avena sterilis)

0

0

0,3

0,3

3

2

5

5

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények a mintaterek átlagában, összesen, legfeljebb

cirok (Sorghum bicolor),

szudánifû (Sorghum sudanense),

köles (Panicum miliaceum),

muhar (Setaria italica)

0

2

5

10

útszéli zsázsa (Lepidium draba)

0

10

20

30

juhsóska (Rumex acetosella)

0

2

3

4

vadmuharfajok (Setaria spp.)

5

10

20

30

szédítõ vadós (Lolium temulentum)

0

0,3

0,5

1

kakaslábfûfajok (Echinochloa spp.)

5

10

20

25


A fénymag betakarítására csak eredményes szántóföldi szemlét követően kerülhet sor.

Betakarítás. A fénymag betakarítása a kalászos gabonák betakarítására alkalmas kombájnnal megoldható. A fénymag július közepén-végén érik. A jelenleg köztermesztésben lévő fajták pergésre nem vagy kevésbé hajlamosak, ezért viszonylag túlérésben is veszteség nélkül arathatók. A betakarítást csak alacsony légnedvességnél (11 óra után) lehet kielégítően elvégezni, mert a „vonult” buga és szalma megnehezíti a kombájn megfelelő beállítását. A nem megfelelően érett vagy nedves bugából a szemek nehezen csépelhetők ki. A kombájn beállítása kellően érett állománynál: 1200–1300 dobfordulat/perc és 4-es rosta alkalmazását igényli.

A fénymag szalmája értéktelen, ezért célszerű szecskázóval ellátott kombájnokat használni, amelyek egyenletesen terítik szét a feldarabolt növényi maradványokat a területen.

9.1.8.6. A vetőmag feldolgozása, tárolása, fémzárolása, minősítése

Átlagos körülmények között aratott fénymag – 12–15% nedvességtartalom és kevés növénymaradvány esetén – befülledésre nem hajlamos. Az ettől magasabb nedvességtartalmú vagy sok éretlen növényi részt tartalmazó termés esetén azonnal előtisztítást kell végezni, majd vékonyan kiterítve továbbszárítani a kellő nedvességtartalom eléréséig. Ezután következik a tisztítás. Először szelelőrostán engedik át a termést, 3–4 mm-es kör és 1,5–2,0, illetve 0,5–1,0 mm-es hasítékrosta használata mellett. További tisztításra sok idegen vagy hántolt mag esetén van szükség, amit szeparátoron vagy triőrön végeznek. A különböző szaporulati fokú vetőmagtételeket 50 kg-os egalizált zsákokba szerelik ki.

A fémzárolásra előterjesztett tételeket az OMMI munkatársa megmintázza és fémzár-azonosító jellel – függőcímkével – látja el. A függőcímke tartalmazza a növényfaj és fajta megnevezését, a szaporulati fokot, a fémzárolási számot és az érvényesség lejárati időpontját.

Az OMMI a vetőmagmintát saját laboratóriumában vizsgálja és a vizsgálat eredményéről vetőmag-minősítő bizonyítványt állít ki.

A fémzárolt vetőmagtétel akkor megfelelő és vetőmagként abban az esetben forgalmazható, ha a minősítés: „szabványos minőségű” megállapítást kap (9.59. táblázat) (MSZ 7145:1999). Egy fémzárolandó tétel legnagyobb tömege: 10 000 kg lehet.

9-60. táblázat - A köles tápanyagigénye

Szapo-rítási fok

Csírázó- képes-ség legalább(%)

Tiszta-ság legalább (%)

Idegen mag, legfeljebb, db/minta

Anyarozs legfeljebb (db/minta)

Nedves-ségtar-talom legfel-jebb, (%)

Vizsgá-lati minta (g)

ösz-szes

egyéb gabona

nem gabo-na

Raphanus raph. Agrostem-ma githago

Avena spp. Lolium temu-lentum

káros gyom

SE-E

75

98,0

4

x

x

x

xx

1

x

14,0

200

I–II. fok

75

98,0

10

x

x

x

xx

5

x

14,0

200


Káros gyom fénymagban: Setaria spp. (muharfajok), Datura stramonium (csattanó maszlag), Lolium temulentum (szédítő vadóc), Avena spp. (vadzabfajok)

9.1.9. Köles

9.1.9.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A köles az új kőkorszak óta termesztett, ősi, egyéves, igénytelen kultúrnövényünk. A burgonya széles körű elterjedése előtt a „szegényember kenyerének” is nevezték. Európába valószínűleg a kelták közvetítésével került be. Ismerték és termesztették a kölest Indiában és Afrikában is.

Rövid tenyészideje és kedvező szaporítási hányadosa miatt a középkorban, ínséges időben a köleskása gyakran volt a legfontosabb táplálék. Később az iparosodás, a technológiai fejlődés segítette a kalászos gabonák és a kukorica termesztését, így a köles jelentősége csökkent, de Oroszország szegényebb területein még a múlt század végén is kiterjedten termesztették. Hazánkban először kásanövényként ismerték, de terméséből lisztet és szeszipari anyagot is készítettek.

Napjainkban kis területen, főleg kettős termesztésben és kipusztult vetések pótlására használják. Termését részben hántolják, részben takarmányként, madáreleségként használják fel. A reformtáplálkozás népszerűsödésével egyre inkább helyt kap a biotermesztésben is. Rövid tenyészideje és sokoldalú használhatósága növeli értékét. A biopiac elsősorban hántolt kölest igényel, legkedveltebbek a sárga és fehér fajták.

Ezek a tények azt támasztják alá, hogy a köles nem egy jelentéktelen növény, hanem egy ősi táplálék biztosítója, amelynek újra értékelése napjainkban van folyamatban.

9.1.9.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A pázsitfűfélék (Poaceae) családjába, a köles (Panicum) nemzetségébe tartozik. A termesztett köles (Panicum miliaceum L.) három fajtakörbe sorolható.

  • Szétálló vagy terpedt bugájú P. miliaceum var. effusum (Alef.), ahol a buga főtengelye hoszszú, felálló, vagy a buga végén a szemek tömege miatt kissé lehajló.

  • Zászlós bugájú, P. miliaceum var. contractum (Alef.), ahol a buga főtengelye és a bugaágak egyenesen felállók, rövidek. A buga formája megnyúlt gömb.

  • Tömött bugájú, P. miliaceum var. compactum (Koern.).

A szemtermést borító toklász alapján megkülönböztethetők:

  • Fehér köles, P. miliaceum album,

  • Piros köles, P. miliaceum rubrum,

  • Szürke köles, P. miliaceum griseum,

  • Sárga köles, P. miliaceum luteum.

Morfológiáját vizsgálva megállapítható, hogy mélyre hatoló bojtos gyökérzetet fejleszt, nagyon jól hasznosítja a talaj tápanyagkészletét. Szára jellegzetes szalmaszár, 5–7 szártagból áll, 75–100 cm magasra nő, növényenként 3–4 hajtást fejleszt, amelyből 1–2 hoz teljesen kifejlett bugát. Levelei 1–2 cm szélesek, 40–50 cm hosszúak. A levelek, de főleg a levélhüvelyek szőrözöttek. Elágazó összetett bugája van. A szemtermést takaró két pelyva fényes, sima felületű, a köles szemtermésének jellegzetes színét adja. Tenyészideje 70–130 nap, a hazánkban termesztettek közül a piros köles tenyészideje a legrövidebb, a fehéré pedig a leghosszabb.

Egyedfejlődésére – amely egyező a gramineae-kal – jellemző, hogy keléskori melegigénye nagyobb, mint a gabonaféléké. A keléshez 10 °C körüli talajhőmérséklet szükséges. A köles termésének kialakításában a csapadékviszonyok fontos szerepet játszanak. Keléskor a csírázáshoz viszonylag feleannyi vizet igényel, mint a búza, a zab, az árpa vagy a kukorica. A transzspirációs együtthatója is jobb a szárba szökésig, mint szárba szökéstől az érésig. Ezért a talaj víztartalmának csökkenése csak a szárba szökés utáni időszakban okoz terméscsökkenést. Nedvességigény szempontjából különösen kritikus a bugahányás és az érés kezdete közötti időszak.

9.1.9.3. Nemesítés, fajtafenntartás

A köles nemesítésével Magyarországon először Horn Miklós foglalkozott és előállította az 1941-ben elismert Lovászpatonai pirosmagvú fajtát. A II. világháborút követően Fertődön Beke Ferenc nemesített kölest és Till Károlynéval együttműködve előállította a Fertődi-2 jelzésű fajtát. A madáreleség exportpiacának bővülése miatt jelenleg több helyen foglalkoznak nemesítéssel és fajtafenntartással. Így Tápiószelén, Karcagon, Nagykállóban és Táplánszentkereszten. A hazai fajtaválasztékot bővítik az egykori Szovjetunió különböző területein nemesített, honosított fajták.

A köles főleg öntermékenyülő. Nemesítését hagyományos egyedszelekcióval végzik. Bugasorokat vetnek, azokból „A”, „B”, „C” törzseket képeznek. A „C” törzs kijelölt parcelláiból választják ki a törzskeveréket, ebből állítják elő a szuperelitet, majd az elitet. Mivel főleg öntermékenyülő növény, így a vetőmag-előállítás rendszerében kisebb mértékű idegenmegtermékenyülés előfordulhat.

Hazai viszonyok között a köztermesztésben az alábbi fajták szerepelnek: Biserka, Fertődi-2, GKT Piroska, Gyöngyszem, Harkovszkoje 65, Kamüsinszkoje 67, Lovászpatonai pirosmagvú köles, Maxi, Rumenka, Topáz, Veszelopodoljanszkoje 403.

9.1.9.4. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

A köles melegigényes növény, tenyészidőszak alatti effektív hőösszegigénye 1400 °C. A köles hőigényének kritikus időszakai a csírázás, a virágzás és az érés. A csírázáshoz legalább 12–14 °C, a bokrosodáshoz 16–18 °C, a virágzás időszakában 20–22 °C napi átlaghőmérsékletre van szükség. A köles a fagyokra érzékeny, ezért május előtt ne vessük. A késői felmelegedés késleltetheti a vetést, ami a beérést kockáztatja. A köztermesztésben lévő fajták tenyészideje 60–110 nap.

A köles vízhasznosítása jó. Legtöbb vizet a bugahányás, virágzás időszakában igényel, ami a fővetésű köles esetében június végére, július elejére esik. Az ökológiai tényezők közül a vízellátottság az, ami leginkább limitálhatja a terméshozamot.

A köles termésbiztonságát fokozza, ha jobb termőhelyi adottságú csernozjomokon, réti és barna erdőtalajokon termesztjük. Gyakran termesztik azonban sekély termőrétegű, sülevényes vagy későn felmelegedő víznyomásos területeken, ahol a vetőmagtermesztés kockázatos és nem ajánlott.

9.1.9.5. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. Vetőmagtermesztésbe a jobb termőhelyi adottságú területeket vonjuk be, ahol előző években kölestermesztés nem volt. Az elpergett kölesszemek csírázóképességüket 8–10 évig is megőrzik a talajban és fajta-, valamint típuskeveredést okozhatnak. A terület megválasztásra vonatkozó előírásokat az MSZ 6353:1998 szabvány tartalmazza, amely szerint csak olyan táblán folytatható vetőmagtermesztés, ahol a megelőző 2 évben nem termesztettek azonos vagy rokon fajú növényt. Az elválasztósáv a különböző szaporítási fokokra egységesen 2 m.

Elővetemény, növényi sorrend. Főnövényként vetőmag termesztése esetén késő tavaszi vetése miatt a köles elővetemény iránt nem igényes. Úgy is fogalmazható, hogy fővetésű kölesnek a május elején sorra kerülő vetésig bármely növény lehet az előveteménye.

Önmaga után az eltérő típusok keveredésének megakadályozása érdekében ne termesszük. Köles után tavaszi vetésű növény következzen. A betakarításkor elpergett magjai miatt tavaszi árpa és cirok ne kövesse.

Talaj-előkészítés. Vetőmagtermesztés esetén az őszi szántás után tavasszal általában simítózás az első sor munkája. Ezután a gyomtalanítás, a vízmegőrzés miatt csak szükség esetén alkalmazzuk a kombinátor járatását. Tömörödött magágyat készítsünk.

Tápanyagellátás. A köles 1 tonna terméssel és a hozzá tartozó szalmával a talajból – a talajok tápanyag-ellátottságát figyelembe véve – a 9.60. táblázat szerinti tápanyagokat veszi fel. A tápanyagadagját ennek segítségével számítsuk ki.

Az alaptrágyákat (PK) az őszi szántással, a N-t magágykészítés előtt kapja meg.

9-61. táblázat - A kölesvetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményei

Szántóföldi termõhely

Hatóanyag,

(kg/t termés)

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

I. (mezőségi)

N

P2O5

K2O

25

12

30

22

10

27

20

9

24

19

9

22

18

9

20

II. (erdő)

N

P2O5

K2O

28

15

31

25

12

28

23

10

25

21

9

23

19

9

20

IV. (laza és homok)

N

P2O5

K2O

30

15

34

28

13

30

26

12

28

25

11

26

24

10

25


Vetés. A köles magja apró, emiatt csak jól beállítható, lucernavetéshez is alkalmas vetőgéppel vessük, kellően tömörített magágyba. Vetőmagként május második dekádjától korábban vetni nem célszerű, mivel csírázásához sok hőt igényel. Sortávolság 10,5–12 cm. A vetésmélység 1–1,5 cm, a csíraszám 82–104 db/fm, ezermagtömeg 4,5–6 g, csírázóképesség legalább 80%, tisztaság legalább 98,5%, nedvességtartalom legfeljebb 14,5%. A vetőmagszükséglet 35 kg/ha. Ha a talajunk kiszáradt vagy nem kapunk esőt, célszerű a kelesztő öntözés mellett dönteni.

Növényápolás, növényvédelem. Gyomirtás. A talaj-előkészítés során fokozott figyelmet kell fordítani az aprómorzsás, ülepedett, jól elmunkált magágy készítésére, mivel az állomány gyors, egyöntetű kelése esetén az egyébként lassú kezdeti fejlődéssel jellemezhető kölesállomány elgyomosodásának veszélye jelentősen lecsökken.

Egyszikű gyomnövények (muharfélék, kakaslábfű) ellen hatékony az atrazin + propaklór hatóanyag kombináció kijuttatása preemergens módon.

Kétszikű gyomnövények ellen korai posztemergens kezelésben alkalmazható az atrazin + bentazon hatóanyag kombináció, valamint a bentazon, bromoxinil, dikamba, piridát és 2,4-D hatóanyag tartalmú készítmények.

A megerősödött köles már intenzíven fejlődik és jó a gyomelnyomó képessége.

Az utóvetemény ápolásánál figyelembe kell venni, hogy a köles magjai több évig elfekhetnek a talajban, ahonnan – különösen kapás kultúrákban – kicsírázva, mint gyomnövény okozhat problémát.

Állati kártevői. A kukoricamoly (Ostrinia nubialis L.) hernyója júliusban, augusztusban károsít. A köles szárában járatot készít, miután a levélhüvely magasságába berágta magát. Hazánkban egy nemzedéke van. Fénykerülő lepke, amely június végén, július elején repül. A lepkék tojásaikat a levél fonákjára csomókba rakják. A kikelő lárvák először a levélen hámozgatnak, majd a szárba rágják magukat. Lárvaalakban, a növények szárában telel. A hernyó tavasszal nem táplálkozik, csak röpnyílást készít és bebábozódik.

A kukoricamoly elleni védekezésben az agrotechnika kiemelt jelentőséggel bír. A kukoricaszárat a betakarítást követően meg kell semmisíteni, a kukoricatarlót 10 cm-nél mélyebbre kell a talajba forgatni. Így a hernyók túlnyomó része elpusztul. A kukoricaszárat a következő év május 15-ig (a rajzás előtt) mindenképpen meg kell semmisíteni.

Az inszekticides védekezésben a szervesfoszforsav-észter és a piretroid hatóanyagú készítmények mellett a diflubenzuron teflubenzuron, valamint a Bacillus thuringieuris készítmények is javasolhatók.

A köles-gubacsszúnyog (Stenodiplodes panicii L.) köles-monokultúra vagy a növény koncentrált termesztése esetén károsít. A köles kis vetésterülete miatt a kártevő hazánkban elvétve fordul elő. Tömeges imágórajzás idején karbofurán, diazinon és dazomet hatóanyagú készítmények alkalmazhatók.

A fritlégy (Oscinella frit L.) lárvái a vezérhajtás tenyésző csúcsa felett a szár belsejében táplálkoznak. A károsított szalmaszár enyhe húzásra is elszakad. Évente 3–4 nemzedéke fejlődik ki. Az embrionális fejlődés ideje 1 hét, a lárva fejlődése 3 hétig tart. Tömeges előfordulásuk még ritka. Ha indokolt a védekezés, jó eredménnyel alkalmazható fritlégy ellen a diazinon, forát, fonofon, mevinfon és karbofurán hatóanyagú szerekkel végzett talajfertőtlenítés.

A házi veréb (Passer domesticus L.) kártétele időnként nagy méreteket ölthet. A szemtermés fogyasztásán túl a bugákat tömegesen tördelik le és csépelik ki.

Betegségek. Árpa sárga törpülés vírusa (Barley yellox dwarf vírus) fertőzés hatására a csúcstól és a levélszegélytől kezdődően a levelek sárgulnak, vörösödnek. Súlyos esetben a növények törpülnek. Levéltetvek, elsősorban zablevéltetű (Ropalosiphum padi) terjeszti. A vírus évelő fűfélékről, őszi gabonákról terjed a kölesre. A védekezés alapját képezi a levéltetvek, mint vírusvektorok irtása. Erre felhasználhatók a szervesfoszforsav-észter hatóanyagú készítmények.

A köles baktériumos csíkoltsága (Xantomonas panici Lavulescu) tünetek a levélen, száron és bugán egyaránt megtalálhatók. A legjellegzetesebb tünetek virágzás előtt láthatók. A foltok először vizenyősek, később beszáradnak, nedves időben felületüket fénylő, baktériumhártya borítja. A fertőzött növények bugája nem termékenyül. A legfontosabb fertőzési forrás a termés, ahol a kórokozó életképességét többévig megtartja. A kórokozó ellen kaptán hatóanyagú csávázással, valamit állományban réztartalmú szerekkel védekezhetünk.

A kölesrozsda (Puccinia purpurea Cbe) a cirokféléken és a fenyércirkon élősködik. Hazánkban eddig nem okozott gazdaságilag jelentős károkat.

Köles porüszögje (Sphacelotheca destruens Stev. et. Johns) fertőzés esetén a fertőzött növény bugája helyén a felső levélhüvely takarásában 3–5 cm hosszú, tojásdad alakú spóratömeg fejlődik, amelyet vékony, sárgásfehér színű burok vesz körül. A spórák érését követően a hártya szabálytalanul szétszakad és a spórák szétszóródnak. Gyakran a fertőzött növény minden bugája üszkös. A spóratömeg darabjai a vetőmaghoz tapadva terjednek és szántóföldi körülmények között a csírát fertőzik. A porüszög elleni védekezésben elsődleges az egészséges vetőmag biztosítása. Ennek érdekében feltétlenül el kell végezni a csávázást felszívódó (karbendazim-, rézoxikinolát- stb. tartalmú) csávázószerekkel.

Köles fuzáriumos megbetegedése (Fusarium ssp.) során a gomba a talajban lévő növényi maradványokon szaporodik fel, vagy a fertőzött maggal kerül a talajba. Gyakran okoz tömeges csírapusztulást, ha nedves, hideg talajba vetünk. A fuzárium már bugázás előtt is károsítja az állományt. A szártő megbetegedése miatt a növények fejlődésükben visszamaradnak, apró, fejletlen bugákat képeznek. A buga részben steril, részben aszott ocsúszemeket tartalmaz. Megfelelő víz- és tápanyagellátás csökkenti a fertőzés mértékét. A védekezés irányelvei: egészséges vetőmag használata, csávázás benomil, mankoceb, karbendazim stb. hatóanyagú készítményekkel, tarlómaradványok leforgatása, szükség esetén állománypermetezés a fent említett hatóanyagú készítményekkel. A harmonikus tápanyagellátás a kórokozó kártételét mérsékelheti.

Szelekció. A kölest vetőmagnak olyan táblába vessük, ahol a megelőző 2 évben nem termesztettek azonos, vagy rokon fajú növényt. Az elválasztó sáv 2 m. Idegenelő utak szükségesek az idegenelés pontos elvégzéséhez. A mintaterek átlagában nehezen tisztítható gyomokból, elit előállításban legfeljebb 10, I-II. fokú előállításban 20 db-ot enged meg a hazai szabvány, de a termeltető kikötheti a teljes gyommentességet kakaslábfűből, muharfajokból, esetleg repcefélékből és varjúmákból is.

A vetőmag-szaporítás szántóföldi ellenőrzése. A köles vetőmag-szaporítása szántóföldi ellenőrzésének követelményeit az MSZ 6353:1998-as szabvány tartalmazza. Ez alapján a kölesnél a szántóföldi ellenőrzések száma 1, az ellenőrzések időpontja fővirágzáskor, amikor a bugaágak zöldes színűek, de a mag színe már felismerhető. A megelőző két évben a területen nem termesztettek azonos vagy rokon fajú növényt. A mintatér nagysága 100 m2, a mintaterek száma 20 ha-ig 4 db, minden további megkezdett 10 ha után 2 db. Egyéb követelmények: szuperelit (SE) fokú szaporítás esetén a határértékeknek legalább az elit (E) fokú szaporítás határértékeivel kell megegyezniük. A további követelményeket a 9.61. táblázat tartalmazza.

9-62. táblázat - A kölesvetőmag minőségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Elit

I.

II.

szaporítási fok

Elválasztó sáv, legalább

m

2

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen fajta a mintaterek átlagában, legfeljebb

 

1

2

4

Veszélyes károsító gyomnövények

 

0

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények a minta-terek átlagában, összesen, legfeljebb

Brassica spp., Sinapsis spp. fajok

varjúmák (Hibiscus trionum)

közönséges kakaslábfű (Echinocloa crus-galli)

muharfajok (Setaria spp.)

növény (db)

10

20

20

Gombás betegségek a mintaterek átlagában, együttesen, legfeljebb

köles-porüszög (Sphacelotheca destruens)

buga (db)

5

8

8


Betakarítás. Bokrosodása miatt a köles érése egyenlőtlen. A köztermesztésben lévő fajták jelentős része zöld száron érik, ezért aratását akkor kell megkezdeni, amikor a bugák sárgulnak, a szemtermés fajtára jellemző színű és a főhajtáson lévő szemek viaszérésben vannak. A levelek ebben az érésfázisban rendszerint zöldek.

Betakarítása általában egy menetben, gabonakombájnnal történik. A tarló magasságát és a gép beállítását úgy válasszuk meg, hogy a termésbe kerülő szár- és levélmaradványok mennyiségét minimalizálni tudjuk. Cséplés után a termést azonnal tisztítani és rendszerint szárítani kell. Kétmenetes betakarítás esetén a kölest először rendre vágjuk, majd 2–3 napos száradás után rendről csépeljük ki. A betakarítási veszteségek megakadályozása érdekében a kombájn dobfordulatszámára, valamint a dobkosár és a dob közötti hézag beállítására különös figyelmet kell fordítani. Túlérésben a köles könnyen pereg. Esetleges szárítása nagy figyelmet igényel.

9.1.9.6. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

A szántóföldi ellenőrzéskor „alkalmas”-nak minősített tábla betakarítását, a kapott termék kezelését, feldolgozását (szárítás, tisztítás, osztályozás, csávázás stb.), kiszerelését, tárolását végző üzem vagy gazdaság munkafolyamatait bármikor ellenőrizheti az OMMI.

A mezőgazdasági és kertészeti növényfajok vetőmagvainak előállításáról az MSZ 7145:1999-es szabvány rendelkezik. A kölessel szembeni követelményeket a 9.62. táblázat mutatja be.

9-63. táblázat - A pohánkavetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelménye

Szaporítási fok

Csírázó-képesség legalább (%)

Tisztaság, legalább (%)

Idegen mag, összesen, (db/minta)

Káros gyom,* (db/minta)

Nedvesség-tartalom, legfeljebb (%)

Vizsgálati minta (g)

SE-E

80

98,5

8

3

14,5

75

I–II. fok

 

40

40


* Káros gyomok: Echinochloa crus-galli (kakaslábfű), Brassica spp. (repcefélék), Sinapis spp. (mustárfajok), Setaria spp. (muharfajok), Hibiscus trionum (varjúmák).

Köles-bugaüszögöt az SE és E vetőmag nem tartalmazhat, az I–II. fokúban legfeljebb 4 db/minta a megengedett. A kölesbugaüszög vizsgálatakor egy darabnak kell tekinteni a kölesmag méretű üszögtöredékeket.

Eltérő toklászú mag az SE-E vetőmagban nem lehet, az I–II. fokú vetőmagban legfeljebb 0,5 tömeg%.

A tárolás alapvető szabálya, hogy a termést csak megfelelően kitisztított és az egészségre nem káros anyaggal fertőtlenített raktárban helyezzük el. Nagy gondot kell fordítani a csíra életképességének, valamint a faj és fajta tisztaságának a megőrzésére. A vetőmagvak szárításánál a hőmérséklet nem haladhatja meg a 40 °C-t. A fémzárolás szabályait is az MSZ 7145:1999 szabvány tartalmazza.

9.1.10. Pohánka

9.1.10.1. Jelentősége, vetőmagtermesztésének helyzete

A pohánka egy kissé elfeledett, igen sokoldalúan hasznosítható, értékes, nagy biológiai értékű növény.

A nemzetség Ázsia mérsékelt égövében honos. A faj ősi származási helye Közép-Ázsiában, Turkesztántól – Mandzsúriáig elterülő vidéken van. Az V. században Mandzsúriából Kínába és Japánba származott. Európába a növény a késői középkorban a mongol és a török törzsek közvetítésével került.

Magyarországra a pohánka a többi európai országokkal egyidőben került be. Főleg két területen terjedt el a termesztése, a Felső-Tisza vidékén és ettől déli irányban a Székelyföldön, valamint az Alpok-alján, az ország délnyugati részén. Magyarországon a közönséges barna magvú pohánkát termesztették, amely igényesebb, hosszabb tenyészidejű, bővebben termő. Szemei teltebbek, hántolási célra ez a fajta alkalmasabb.

A pohánka termesztésének fénypontját a XVII. században érte el, később termesztése az intenzív termesztésű gabonafélék és a burgonya elterjedése miatt visszaszorult. A XX. század elején még jelentős területeken termesztették, Oroszországban (2 600 000 ha), Franciaországban (355 000 ha), Lengyelországban (290 000 ha), Németországban (21 000 ha), balti államokban (19 000 ha), Ausztriában (19 000 ha), Jugoszláviában (5000 ha), Hollandiában (3000 ha) és Dániában (1700 ha). Azóta minden országban, főleg Európában, jelentősen csökkent a termesztési terület.

A pohánka termőterületének csökkenése a jövedelmezési okok mellett azonban társadalmi és szemléletbeli tényezők is közbejátszottak. A pohánkát az emberek többsége a szegények eledelének tartotta, a pohánkaételek fogyasztását a szegénységgel, az elmaradottsággal azonosították.

Az 1980-as évek végétől azonban, a kiváló beltartalmi értékekkel rendelkező növény iránt – a természetes, egészséges táplálkozás iránti igény növekedésével – mind nagyobb kereslet mutatkozik. Magyarországon a pohánkatermesztés kis mennyiségű, de növekvő tendenciát mutat. Jelenleg több mint 1000 ha-on termesztik.

A nagy biológiai értékű pohánka fogyasztása táplálkozás-élettani szempontból igen előnyös. Rendszeres fogyasztásával számos, ún. „táplálkozási, civilizációs betegség” (székrekedés, elhízás…) megelőzhető.

A mag felszívódó szénhidráttartalma más hagyományos cereáliákhoz viszonyítva kevesebb, szénhidrát-összetétele kedvezőbb, rosttartalma nagy, így kiválóan alkalmas diétás étrendek (cukorbetegség, fogyókúra) kialakításához. Rendszeres fogyasztása jótékonyan hat az érrendszeri megbetegedéseknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél, nagy rosttartalma miatt kedvező hatású az anyagcserére.

A hántolt pohánka szénhidráttartalmának kb. 1/3-a (25,7 g/100 mag) a diétásrost, azaz a nem hasznosuló szénhidráttartalom, amely nagy érték. Összehasonlításul a búzaliszt, a Graham-liszt (teljes kiőrlésű búzaliszt) nem hasznosuló élelmirost-tartalma 3,3 g/100 g.

A szénhidrát-összetétel az egyik magyarázata pohánka kedvező élettani hatásának, mivel nagyobb élelmirost-tartalmánál fogva cukorbetegek étrendjében lassítja a szénhidrátok felszívódását, ezzel kedvez az egyenletesebb vércukorszint kialakításának. A teljes mértékben pohánkából készült ételeket lisztérzékeny betegek is fogyaszthatják, ezzel jelentősen bővíthetjük az ebben a betegségben szenvedők által fogyasztható ételek választékát.

A hántolt pohánka, pohánkaliszt esszenciális aminosav-tartalma különösen lizin-, és metionin-tartalma jelentős. A létfontosságú mikroelemek közül Fe-t tartalmaz nagyobb mennyiségben. A pohánka vastartalma a búzaliszt vastartalmának többszöröse, K-, Ca- és Mg-tartalma is jelentős és majdnem az összes B-vitamin-félét tartalmazza. Értékes zsírsavösszetétele miatt rendszeres fogyasztása javasolható az érelmeszesedésben szenvedők étrendjében is.

100 g hántolt pohánka átlagosan 14 g fehérjét, 2 g zsírt, 76 g szénhidrátot, 200 mg magnéziumot, 5,5 mg vasat, 440 mg káliumot, 22 mg kálciumot, 0,24 mg B1-vitamint, 0,15 mg B2-vitamint és 2,9 mg niacint tartalmaz. A hántolt pohánka energiatartalma: 277,1 kcal, 1160,2 kJ.

A pohánka nemcsak az emberi táplálkozásban, hanem az állatok etetésében is fontos szerepet játszik.

A növény szinte minden része más-más célra, de jól felhasználható:

  • a zöld növény, levélliszt a rutin a gyógyszeripar előállításának jó alapanyaga;

  • a pohánka termését gyógynövényként is használták, a fagopyri herbából készült főzetet magas vérnyomás ellen itták (rutintartalom);

  • a pohánka héjában a fényérzékenység gyógyítására alkalmas anyag (hypericin) található;

  • a pohánka terméséből régebben szeszt főztek, újabban kiváló minőségű sör alapanyaga;

  • a pohánka virágai kiváló nektártermelők;

  • a hántolt termés hagyományos kásaételek alapanyaga. A tisztított szemes anyag közvetlen őrlésével, vagy a hántolt mag őrlésével előállított liszt sokféle hagyományos vagy speciális, diétás étel alapanyaga;

  • a pohánka héját párnatöltésre, csomagolásnál térkitöltő anyagként, ritkábban gyógyszer-alapanyagként vagy tüzelőanyagként hasznosítják;

  • a pohánkaszéna, -szalma vagy -termés az állatok etetésére alkalmas.

A zöld növény, a pohánka szalma vagy termés etetése állatokkal minden esetben más takarmánnyal keverve történik, mivel a zöld növényben, valamint a Fagopyrum fajok termésének héjában olyan nagy fotodinamikus aktivitású vegyületek (fagopirin, fillocitrin) találhatók, amelyek főként pigmenthiányos állatoknál bőrkiütéseket, súlyosabb esetben toxikózist (fagopirizmus) okozhatnak.

A pohánka humán célú felhasználásának is előfeltétele a terméshéj toxikus festékanyagainak eltávolítása, a héj eltávolítása hántolással, őrléssel.

9.1.10.2. Rendszertana, morfológiája, egyedfejlődése

A termesztésben nagyobb jelentőséggel bír a közönséges pohánka, amelynek a tudományos neve: Fagopyrum esculentum Mönch. Társnevei: F. vulgare Hill., F. sagittatum Gilib., Polygonum fagopyrum L., Fagopyrum fagopyrum (L.) Űkarsten. A tatárpohánkának vagy tatárkának (F. tataricum (L.) Görtn.) nálunk kisebb a jelentősége. A pohánka az Angiospermatophyta (zárvatermők) törzse, Dicotyledonopsida (kétszikűek) osztálya, Centrospermae-Monochlamydeae ágazata, Polygonaceae családjába tartozó Fagopyrum nemzetség fajai.

A pohánka egyéves, dudvás szárú növény. A csíranövénynek hajtogatott a sziklevele. A szik alatti szár húsos és vörös színű.

Gyökérzete főgyökérrendszer, orsó alakú gyökértengellyel, amely a talajba 30–50 cm mélységig hatol. Gyökérágai 25–30 cm szélességben szétágazók. Általában nem fejleszt nagy tömegű oldalágakat.

A hajtásrendszer tengelye egyenesen felálló, rendszerint elágazó. Állományban csak az elsődleges elágazások fejlődnek ki. A főtengely 10–18 szártagból áll. A pohánka szára 3–15 mm átmérőjű, felülete bordás, egyébként kopasz, belül kisebb-nagyobb mértékben üreges. A csomók a szár felületéből kidudorodnak. Az egyes csomók körül pálhalevelek 3 mm hosszan barnás, hártyás, ép szélű pálhakürtöt alkotnak.

Szíves-nyilas vagy szíves-háromszög alakú levelei egyszerűek, tagolatlan lemezűek. A levélnyél az alsóbb emeleteken 6–8 cm, a csúcsi részen néhány mm hosszú. A levéllemez 6–8 cm hosszú, kopasz.

A pohánka virágzata végálló, összetett bogernyő. A jól fejlett növényen több ezer virág található. A főtengely bogernyőjében önmagában 90–150 virág alakulhat ki. A pohánka virága illatos. A lepel tölcsér formájú, fehér vagy sötétebb-világosabb rózsaszínű szabadon álló lepellevélből, a lepellevelek egy körben helyezkednek el, 3–4 mm hosszúak és 2 mm szélesek, tojás alakúak. A porzószál két körben helyezkedik el. A külső körön 5, a belsőn 3 porzószál található. A felső állású magház 3 termőlevélből alakul ki. A két porzókör között, a magház alatti részénél 8 mézfejtő található, amelyek bőségesen termelnek nektárt. A pohánkavirág nektártermelése erősen változó. Száraz, meleg napokon jóval kevesebb, mint párás, esős időt követően. A virág intenzív nektártermelése nyáron 8 és 9 óra között van. Délután a nektár a mézfejtőkben besűrűsödik, és így a méhek nehezebben tudják felszívni. Ilyenkor a megporzás elmarad. A virágok felnyílása hőmérséklettől függően reggel 6 és 7 óra között megy végbe. A megtermékenyült virágok 3–4 óra elteltével becsukódnak és újra már nem nyílnak fel, addig a meg nem termékenyültek estig nyitva vannak és másnap újra felnyílnak. A megporzás eredményessége attól függ, hogy a virág milyen virágporral kerül kapcsolatba. A virágpor hosszú bibeszálú virágból jut rövid bibeszálú virág bibéjére, akkor az idegen megporzás sikeres megtermékenyüléssel jár (legitim megporzás). Ezzel szemben, ha hosszú virág pollenje kerül hasonló virág bibéjére, akkor a magkötés elmarad, vagy csak igen kis mértékű (illegitim megporzás). Eredményes magkötés után a magház gyors fejlődésnek indul és kb. 30 nap múlva 4–6 mm hoszszú, legömbölyített gúla alakú, háromélű makkocskák fejlődnek ki. A lepel maradványai az érett termésen is rajta maradnak. A termés felülete sima, fajtánként eltérő színű. A termesztett fajták között nagy a különbség a terméshéj vastagságában, így a pohánka hántolhatóságában is.

9.1.10.3. A vetőmagtermesztés termőhelyi sajátosságai

Hideg, kötött és szélsőségesen laza talajok kivételével hazánkban jól termeszthető. Lazább szerkezetű talajok jobban megfelelnek az igényeinek, ha csapadékban nincs hiány homokon is eredményesen termeszthető. A talaj mésztartalmával szemben igényes. Savanyú kémhatású talajokat is jól tűri.

Melegkedvelő növény, rövid tenyészideje alatt a keléstől a betakarításig egyenletes meleget igényel. A fagyra, az alacsonyabb hőmérsékletre keléskor és a tenyészidőszak végén egyaránt érzékeny. Csak a kukorica és a cirokfélék után vethető. Egyenletes csapadékeloszlású vidékeken ad jó termést. Vízigényére jellemző, hogy egységnyi szárazanyag előállításához a kelésnél három-négyszer több vizet használ. Különösen a virágzás fázisában nagy a vízigény. Hazánkban emiatt a csapadékosabb dunántúli és észak-magyarországi területeken terjedt el.

9.1.10.4. A vetőmagtermesztés technológiája

Területmegválasztás, izoláció. A tábla kijelölésével a vetőmagtermesztés sikerét alapozzuk meg. A tábla talaja, tápanyag-ellátottsága, vízgazdálkodása legyen egyöntetű, egyenletes felszínű, mély fekvésű részektől mentes. A pohánka idegen megporzó növény, ebből következik, hogy a vetőmagtermő-táblákat a szabványban (MSZ 6353:1998) előírtaknak megfelelően gondosan el kell különíteni minden más fajtájú pohánkavetéstől. A térbeli szigetelés legalább 500 m legyen.

Elővetemény, növényi sorrend. A pohánka elővetemény iránt nem nagyon igényes. Hazai viszonyok között főnövényként és másodnövényként vetik. A pohánkának elsősorban csapadékos vidéken kettőstermesztésben, mint tarlónövénynek van jelentősége. Másodvetésben a korán lekerülő takarmánykeverék, zöldborsó, zöldbab a legjobb előveteménye, de vethető őszi árpa és korai őszi búza után is. Az elhullott magja miatt az eltérő típusok keveredése végett önmaga után nem vethető. A pohánka betakarítási idejétől függően, őszi és tavaszi vetésű növényeknek egyaránt jó előveteménye.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás. A pohánka lazított, aprómorzsás, kertszerűen elmunkált, kellően tömörített, biológiailag érett, jó kultúrállapotú talajt igényel, ami elősegíti a mag gyors, erőteljes kelését, fejlődését és így gyommentes marad. Főnövényként vetve a tavaszi vetésű növények talaj-előkészítésével azonos munkát igényel. Másodnövényként termesztve vagy kipusztult vetések pótlása esetén fontos szempont a megfelelő mélységű és lazultságú magágy kialakítása a lehető legrövidebb időn belül. Ez a gyors kelés előfeltétele, de szükséges a talaj nedvességtartalmának megőrzése szempontjából is. Másodvetések esetén az aprómorzsás, tömött vetőágyat csak ritkán sikerül egymenetben kialakítani, így a területet gyakran szántani vagy tárcsázni kell. Őszi takarmánykeverékek, zöldbab, zöldborsó után vetve a magágy rendszerint kultivátorozással kialakítható. Tápanyagigényét az elővetemény alá adott trágyával elégítjük ki. A pohánka alá ritkán juttatunk ki közvetlenül műtrágyát. A nitrogénbőség buja, vegetatív növekedést eredményez, a kálium-műtrágyázásnak pedig ritkán van termésnövelő hatása. Káliumklorid alkalmazása esetén gyakran tapasztalható terméscsökkenést előidéző levélfoltosság.

Vetés. A pohánka sikeres termesztéshez vetéstől az első őszi fagyokig 100–110 napra és 1500–1700 °C hőösszegre van szükség. A növény csírázáskor érzékeny a hideg talajra, ezért a vetésnél sosem szabad a naptári dátumhoz ragaszkodni. A vetést csak a növény igényeinek megfelelően, kellően átmelegedett (12–14 °C) talajon lehet elkezdeni. Az ilyen talajba vetett mag, gyorsan kicsírázik és a növény gyomelnyomó hatása érvényesül. Másodvetésben július közepéig el kell vetni, mert a szeptember végén gyakran előforduló fagyok a növényállomány pusztulását idézik elő. A vetést gabonavetőgéppel végezhetjük, amit ugyanúgy állítunk be, mint a búza vetéséhez. A pohánkát magnak termesztve dupla gabona-sortávolságra 250 db/m2 csírával vetjük el. Javasolt vetőmag mennyisége a fajta ezermagtömegétől függően 50–70 kg/ha. Zöldtrágyaként 12 cm-es sortávolságra 350 db csírát juttatunk ki m2-ként. A vetés mélysége homoktalajon 3–4 cm, kötöttebb talajon 1–2 cm.

Növényápolás, növényvédelem. Jól előkészített, megfelelő hőmérsékletű és nedvességet tartalmazó magágyban elvetett pohánka 5–6 napra robbanásszerűen kel ki és ha a továbbiakban nincs hűvös időjárás, gyors fejlődésnek indul, és a gyomokat elnyomja. Hűvös időjárás miatt elhúzódó kelés esetén célszerű hengerezni, ha a talaj felszíne megcserepesedett.

Dupla gabonasortávú vetés esetén kelést követő könnyű fogasolással a gyomokat hatékonyan irthatjuk. A pohánka 10 cm-es magasságáig lehetőségünk van a vegyszeres gyomirtásra, amire ritkán van szükség. A vetésben a kétszikű gyomok ellen Lontrellel (0,5–1,2 kg/ha) és Betanallal (3–6 l/ha) védekezhetünk.

A pohánkán számos baktérium és gomba fordul elő. A csíranövény pusztulását okozhatja a járványos hervadás (Pseudomas syringe). A pohánka aszkohitás megbetegedése (Ascohita fagopyri) 5–7 mm átmérőjű, sötét peremű foltokat idéz elő. A cerkospórás megbetegedés (Cercospora fagopyri) szintén leveleken idéz elő foltosodást. A bazidiumos gombák közül az Urumyces fagopyri pers. és az Ustilago anomale huntze. idéz elő tüneteket. Gyengültségi parazitaként jelenik meg a Sclerotinia fuckeliana és a Rhizoktonia solani. A pohánkatermesztésben még a szürkepenész, a peronoszpóra, a fuzáriumos és a vírusos megbetegedések idézhetnek elő számottevő veszteséget.

A szürkepenész (Botrytis cinerea) a növény föld feletti részét támadja meg. A fertőzés helyén kezdetben barnás színű rothadó foltok jelennek meg, később a gomba hifáiból, konídiumtartóiból és konídiumaiból álló szürkéspenész bevonat látható. A fertőzött makkocskákon finom, pókhálószerű bevonat látható. A fertőzött magvak elvesztik csírázóképességüket, esetleg megbarnult, beteg csíranövényeket eredményeznek. A fertőzés kezdeti stádiumában megbetegedett növények elpusztulnak, míg a későbbi fertőzés jelentős terméscsökkenést eredményezhet. A korai vetés és a csapadékos időjárás növeli a fertőzés mértékét. A vetőmag csávázása hatékonyan csökkenti a kezdeti tünetek megjelenését.

A peronoszpóra (Peronospora fagopyri), a tünetek elmosódó, sárgás, áttetsző foltok formájában először a levél színén jelentkeznek. Később a levélfonákon szürkés, violaszínű penészgyep található. Kedvező külső környezeti körülmények között a fertőzés átterjed a virágokra, és azok pusztulását idézi elő. A betegség fellépésének és járványos elterjedésének a párás, meleg időjárás kedvez. Ellene réztartalmú fungicidekkel védekezhetünk. Az állomány mikroklímájának kialakítása érdekében fontos a vetőmagmennyiség betartása az optimális tőállomány beállítása érdekében. Hazánkban a peronoszpóra ritkán okoz súlyos megbetegedéseket.

A fuzáriumos (Fusarium spp.) megbetegedést a nemzetségbe tartozó több faj is előidézheti. A fertőzés következtében először a főhajtás kezd hervadni, majd felülről lefelé a hajtás és a gyökér is elpusztul. A beteg növények a földből könnyen kihúzhatók, és gyökerük keresztmetszetén a megbarnult edénynyalábok jól láthatók. A betegség virágzás idején, száraz meleg nyarakon fordul elő nagyobb mértékben, amikor súlyos károkat okozhat. A megbetegedés mértéke optimális időben történő vetéssel, jó tápanyagellátással csökkenthető.

A vírusos megbetegedések, a nem megfelelő körülmények között termesztett vetőmag gyakran eredményez törpe növésű, torz növényeket, amelyek jól mutatják a különböző vírusos tüneteket. Mozaikos tüneteket leggyakrabban az uborka mozaik vírus, míg levélsodródást a cukorrépa levélsodró vírus idéz elő. A vírus átvitelében a levéltetveknek van fontos szerepük. Rokon fajok közeli táblán történő termesztése növeli a fertőzés veszélyét. A védekezésnél fontos szempont az egészséges vetőmag alkalmazása és a vírusvektorok irtása.

Gyér elterjedése miatt a pohánkának hazánkban nincs speciális monophag állati kártevője. A kelőfélben lévő vetést a földibolhák károsítják. A bagolylepke hernyói, a repce-fénybogár, valamint keserűfű-ormányosok rágásukkal károsítják a növény hajtását. A növény föld feletti részén szívesen szívogatnak a különböző levéltetvek. Szívogatásuk nyomán a növény legyengül, a vírusok terjedésén keresztül pedig súlyos leromlási tünetek alakulhatnak ki. Gradációja esetén a cserebogárlárvák, a mocskospajorok a gyökerek rágásával idézhetnek elő veszteséget. Az állati kártevők elleni védekezésre ritkán kerül sor. A pohánka elhúzódó virágzására tekintettel szükség esetén méhkímélő szereket alkalmazhatunk. A terület kiválasztásával, a vetésforgó szakszerű alkalmazásával és okszerű agrotechnikával a kártevők számát hatékonyan gyéríthetjük.

Szelekció. A pohánka virágzása kezdetén végezzük el a szelekciót, ilyenkor eltávolítjuk az eltérő virágszínű, habitusú, valamint beteg töveket. A kiszedett növényeket a tábláról le kell hordani.

A vetőmag-szaporítás szántóföldi ellenőrzése. A szántóföldi szemléket az OMMI szakemberei végzik, a tenyészidő alatt két alkalommal, az MSZ 6353:1998 szabvány előírásai szerint (9.63. táblázat). A szemlékről szemlejegyzőkönyv készül, amelybe bejegyzik a szántóföldi szemlék eredményeit. Az első szemle a növény virágzásakor van, és ekkor a szelektálásra, a gyomtalanításra stb. vonatkozó adatok kerülnek a jegyzőkönyvbe. A szemle során ellenőrzik az izolációs távolság betartását, a növény fejlettségét, kiegyenlítettségét, fajtatisztaságát, gyommentességét stb. A szemlén tapasztalt hiányosságok szemlejegyzőkönyvbe kerülnek, amelyeket a második szemle időpontjáig meg kell szüntetni. A második szemle időpontja közvetlenül a betakarításkor történik, és ekkor válik véglegessé, hogy nemesített vetőmagnak feltételesen alkalmas vagy nem alkalmas a tétel.

9-64. táblázat - A pohánkavetőmag minőségi követelményei

A vizsgálat tárgya

Egység

Elit

I.

II.

szaporítási fok

Szigetelési távolság más fajtától, illetve rokon fajtól, legalább

m

1000

Gyomosság, legfeljebb

minősítő szám

2

Fejlettség, legalább

Kiegyenlítettség, legalább

Kultúrállapot, legalább

értékszám

3

Idegen faj, fajta a mintaterek átlagában, legfeljebb

növény (db)

1

2

4

Veszélyes károsító gyomnövények

0

Nehezen tisztítható magvú gyomnövények a mintaterek átlagában összesen, legfeljebb keserûfûfajok (Polygonum spp.)

Polygonum convolvulus

10

20

20

Gombás betegségek a mintaterek átlagában együttesen, legfeljebb

Phytophtora parasitica

Cercospora fagopyri

Fusarium spp.

Botrytis cinerea

Fusicladium fagopyri

minősítő szám

2

2

2


Betakarítás. Magnak termesztve 10–12 hét alatt érik be. Hosszan tartó virágzása miatt aratását akkor kell elkezdeni, amikor az alsó oldalhajtásokon a magvak megérettek, a középsőkön pedig félérésben vannak. Ebben az állapotban a pohánka még gyakran virágzik, és ez megtévesztheti a gazdákat. Pergése miatt az aratással várni azonban nem szabad, mert éppen a legértékesebb makkocskák mennek kárba. Hagyományosan a pohánkát kétmenetben takarították be. A levágott növényeket rendben 2–3 napig szárították, majd ezt követően csépelték el. Napjainkban, különösen ha az állományt előzetesen desszikálták, gabonakombájnokkal egymenetben takarítják be. A dob fordulatszámát célszerű 500–600-ra csökkenteni, és a dobkosarat tágra nyitni, mert az érett makkocskák könnyen törnek. Magtermése kedvező körülmények között 2–2,5 t/ha. Mostohább talaj- és időjárási körülmények között 1 t/ha-nál nagyobb termésre nem számíthatunk.

9.1.10.5. A vetőmag feldolgozása, tárolása, minősítése, fémzárolása

Az aratás után a termést azonnal tisztítjuk és szárítjuk, amelyek bemelegedést okozva rontják a szem használati értékét. A kitisztított magot 40 °C megszárítjuk, vagy száraz, szellős helyen vékonyan kiterítjük, és napjában többször átforgatjuk, amíg a szem nedvességtartalma 13% lesz. Az így előkészített magot vetőmag-osztályozó gépen átengedjük, hogy a vetőmagszabványnak megfeleljen. A pohánkánál egy tétel legnagyobb tömege 10 000 kg, az alapminta legkisebb tömege 5 kg, laboratóriumi minta 600 g, vizsgálati minta 60 g. A szabvány (MSZ 7145:1999) ezenkívül meghatározza a vetőmag-minősítés határértékét is (9.64. táblázat).

9-65. táblázat - A vetésterület és a termésátlag alakulása hazánkban

Növényfaj

Szaporí-tási fok

Csír. képes (%)

Tiszta-ság (%)

Idegen mag, legfeljebb (db/minta)

Nedv tart. (%)

Vizsg. minta (g)

összes

egyéb gabona

nem gabona

káros gyom

Fagopyrum ssp. Pohánka

SE-E

I–II. fok

85

98,0

3 7

x

x

x

14,5

300