Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Takács Zoltán (2006)

Hallgatói Információs Központ

Sopronmegye.

Sopronmegye.

Bella Lajostól

Fraknó vár. Háry Gyulától

Az Esterházyak és Széchenyiek megyéje, Sopron, egyike a Dunántúl legkiesb megyéinek. Ott van a Rábaköz aranykalászt ringató rónája; ott a Fertő-mellék tüzes bortermő, mosolygó tájéka és az ország határát jelölő, gyönyörű képet nyújtó Rozália- meg Lajta-hegység.

A föld fölszínének alakúlását tekintve, Sopronmegye két félre oszlik: a keletire, a Rábaközre, mely egészen síkság és egyik része a pozsonyi medenczének vagy kis magyar Alföldnek, és a nyugatira, melyet hegyek és dombhátak borítanak.

A soproni hegyek, mint általán a Dunántúl emelkedései földrajzilag a Keleti Alpesek folytatásai; geologiailag azonban a keleti Alpesek központi hegylánczolata éjszakkeleti ágának folytatását képezik, a mennyiben bennök az alaphegység magvát kristályos palakőzetek alkotják, melyekre a grauvakkénak nevezett palaeozói csoportbeli kőzetek telepűlnek. Ezen alaphegységen három hegyvonúlatot különböztethetünk meg: a Rozália és Lajta-hegységet, meg a Fertő-melléki, ruszt-rákosi dombhátat.

A Rozália-hegység nagyjában délről éjszakra csap olyképen, hogy a hegység gerincze az ország határát jelöli. Legnagyobb magasságát a Rozália-kápolnánál éri el, hol 746 méternyire emelkedik az Adria színe fölé. E hely gyakori kirándulások czélpontja. Meg is jutalmazza a kilátás nagyszerűsége a kiránduló fáradságát. Délnyugatra látja a stájer Alpesek utolsó óriás törzsökét, a Wechselt (Hoher Umschluss 1.738 m.); szembe magával, nyugaton, az Alacsony Tauern lánczolatnak csaknem mindig hóval borított végső tetejét, a Bécs-Újhelyi havast (Schneeberg) a mögötte sorakozó kúpok sokaságával; a havas előtt a Hohe Wand meredek sziklafalait; odább éjszakra a Bécsi Erdő változatos hegylánczát és az ettől keletre elterülő bécsújhelyi medenczének síkját számtalan helységeivel; majd az ország határán emelkedő Lajta-hegység egész lánczolatát, melyen túl a Hundsheimi tető és még tovább a Kis-Kárpátok kéklenek; kelet felé lába alatt látja a Soproni hegység hosszú gerinczét az éjszakra kiszökellő rövid, de meredek oldalgerinczekkel; majd a Fertő tükre csillan föl, mely mögött a végtelennek látszó síkság terűl el a Duna mindkét partján. Dél felé is a hegykúpok (Somló és Bakony hegyei) egész sokasága köti le a bámuló tekintetét.

E pontból, mint csomópontból, ágazik ki keletre némi déli elhajlással a Soproni hegység, melynek gerincz-magassága a 600 métertől kezdve mind inkább fogy úgy, hogy Sopron városától délre a 275 méter magas Harkai domb süvegalakú kúpjával végződik. E kúpot tökéletes alakjánál fogva sokan mesterséges halomnak nézik, de valójában nem egyéb természetes (szálban álló) csillámos gnajsztömegnél.

A Fertő-melléki dombhát Kópházától éjszakra kezdődik a 225 méter magas Steinberggel és innen a tó partjával párhuzamosan halad éjszaki irányban Oka község legszélső határáig. A Fertőbe siető Rákos patakja két tagra osztja; a kisebbik, déli tag, a Zarhalm[88]* legmagasb pontja a Finkenkogel (260 méter), míg az éjszaki tag a Hausberggel 283 méternyi magasságot ér el. E dombhát kristályos kőzetű alaphegysége legnagyobb részét a lajtamészkő fedi be, melyet a híres rákosi és margitai bányában fejtenek. Az innen kikerűlt kövekből épűltek Bécsben az új tudományegyetem, az udvari múzeumok, a városház, az igazságügyi palota, stb. A kő jelességét már a rómaiak is becsűlték, számos kőbányáik közűl az Okától éjszakra eső Hölzlstein tetején levő tisztán mutatja a római bányászok eljárási módját. A kristályos kőzetek görgetegeiből álló kavicslerakodás, illetőleg e kőzetdarabok elmállott törmelékei képezik csaknem mindenütt az al-talajt, melyen a híres ruszti bor terem.

A megye éjszaknyugati határán emelkedő Lajta-hegység valóságos sziget-hegység, mely délnyugatról éjszakkeletre csap. Nyugati tövét a Lajta folyó, a keletit a Vulka patakja mossa. Az ország határa túlnyomóan a hegység gerinczén halad; a háta igen jól kifejlődött, mert a magaslati különbségek igen csekélyek. Innen van, hogy a legújabb időkig kocsiút nem vezetett rajta keresztül. Legmagasb pontjai a Szarvkőtől keletre emelkedő Naphegy (480 méter) és a Kis-Martontól éjszakkeletre felmagasló Bükktető (442 méter). A Lajta-hegység kristályos magvát nagyobb részt csillámpala meg gnajsz alkotja, melyre kvarczit telepűlt, ezt viszont dolomit és mészkő födi. A sok kőbánya közül különösen említendő a szárazvámi, melynek kemény mészkövét Bécsbe szállítják, hol példáúl a Fogadalmi-templom csaknem egészen ebből a kőből épűlt; e mészkő keményebb faját szobrászati munkákra is használják. A fölötte települő fehér, egészen krétaszerű mész az úgy nevezett „bécsi fehér” (Wiener Weiss) előállítására szolgál, mely néven messze földre szállítják. Itt a Lenk-féle bányatelepen meszet is égetnek. Az 1893-iki évben a mészből 173, az iszapolt krétából 63 waggont szállítottak el leginkább a két Ausztriába, Morva- és Csehországba, de Boszniába és Romániába is.

Az odább éjszakkeletre levő kismartonhegyi kőbánya talán az ország legrégibb bányája. Ennek anyagából épűlt részben a Szent István templom Bécsben, a pozsonyi székesegyház, a Szent Benedek-rendi templom Sopronban, stb. Jelenleg azonban a jó kő már fogytán van, miért is inkább csak közönséges házépítésre való követ fejtenek benne. Jó hírnek örvendenek még a széleskúti kőbányák is, melyekben a szobrász munkához való kő fejtésére fektetik a fősulyt.

A Soproni hegységgel földrajzilag összefüggnek a Lánzséri hegyek, de geologiailag tekintve, azoktól különböző alkotásúak. Ezek ugyanis kristályos palákból álló bazalt-tömegek párkányán ülnek, melyek a harmadkor végén tódúltak föl. Legnagyobb magasságukat a Pauli-hegyen érik el. Itt a bazaltoszlopok óriási töredékeivel össze-visszahányt tetőn két nagy (keleti és nyugati) gúla emelkedik. A keletiben 730 méternyi, a nyugatiban pedig 755 méternyi magasságot ér el a hegy. Ez tehát egyszersmind Sopronmegye legmagasabb pontja.

A Soproni hegységben két harmadkori barnaszéntelepet találunk, az egyik a brennbergi; melyet 1792 óta mívelnek. Ez Sopron város tulajdona; területe 4.931 négyszögkilométer, termelése évenként 800.000 métermázsa kitűnő minőségű barnaszén. A másik ettől délre fekszik, ez a riczingi; Esterházy herczeg tulajdona; területe 1.172 négyszögkilométer. Csak újabb időben mívelik, termelése évenként 30–40 ezer métermázsa közt ingadozik. Legújabban egy részvénytársúlat alakúlt, a mely nagyobb beruházásokkal akarja fokozni a termelést.

A Lajta-hegységtől délnyugatra van két lignit-telep, mindkettő Esterházy herczeg tulajdona. Az egyik Lajta-Újfalunál van, területe 2.857 négyszögkilométer és évenként körűlbelűl 1 millió métermázsát szolgáltat. A másik odább délkeletre a pecsenyédi határba esik, de ennek művelésével a kivált esős időben sűrűen beomló homok miatt teljesen felhagytak.

A dombvidéken és a rónán helylyel-közzel kitűnő minőségű agyag fordúl elő, melyet téglák és edények előállítására használnak. A múlt században igen csinos majolika edényeket gyártottak Nagy-Martonban, de ez a mesterség itt teljesen feledésbe ment. Kitűnő minőségű agyag van Csáván, hol a kormány támogatásával agyag-ipariskolát nyitottak meg. Az itt készűlt tárgyak külső csínosságuknál és tartósságuknál fogva már is nagy kelendőségnek örvendenek. A Rábaközben Dőr község lakosai foglalkoznak fazekassággal a régi megszokott módon. Legvirágzóbb azonban az agyagipar magában Sopron városában, hol számos gőztéglagyár működik. Évenként itt vagy 10 millió fatéglát és fedélcserepet állítanak elő. A soproni agyagipar különlegessége a sötétbarnazöldre zománczozott és üveges fedélcserép, melynek l000 darabja 250 forintba kerűl. Ezeknek főpiacza Alsó- és Felső-Ausztria és Stájerország.

Sopronmegye hegyes, dombos vidékén ásványos források is fakadnak, melyek közűl újabb időben a Rozália-hegység tövében, Savanyúkútnál kibuggyanó ásványvíz kapott hírre. Ez alkalikus, gyenge, nem sok szabad szénsavat tartalmazó, vasas savanyúvíz. Savanyúkút szép fekvése és egészséges levegője évről-évre több vendéget vonz ide, kivált a szomszéd Ausztriából, a kik itt szép nyaralókat építtetnek. Gyógyító hatásáról dicsérik a Sopron város tulajdonában levő balfi kénfürdőt, mely különösen köszvényes bajoknál tesz kitűnő szolgálatot. Kies vidékeért ezt a fürdőt is sokan látogatják. Keresett fürdő végre még a lajtapordányi meleg kénforrás, melynek közelében hideg forrás is fakad; e fürdőnek köszvénynél, idegességnél és női betegségeknél tulajdonítanak jó hatást. Bő kénforrás van még Nagy-Höflányban és Sérczen is, melyet azonban csak ivásra használnak. Kisebb kénforrások előfordúlnak még Somfalva erdejében és a Fertő partja több pontján. Mint asztali víz igen kedvelt a németkeresztúri. Ez alkalikus, meglehetős sok szabad szénsavat tartalmazó víz, melyet Rudolf-forrás néven nemcsak a megyében, hanem a székes fővárosban, de még Ausztriában is szeretnek inni. Gyomorhurutnál igen jó szolgálatot tesz. Egyebütt is fordúlnak elő savanyúvíz források a hegyes vidéken meg a Fertő partján, de ezek csakis a közeli környéken ismeretesek.

Az összes sopronmegyei hegyvonúlatokat jellemzik az aránylag rövid, de azért meredek és mély harántvölgyek, melyek a fő gerinczet oldalvást számos kiszökellő meredek előkúpra tagolják. Számos ér és patak siet e völgyeken alá, hogy egyfelől a Fertőbe és az ezzel kapcsolatos Hanságba ömöljenek, másfelől a Répczével egyesüljenek. A Rozália- és Lajta-hegység nyugati oldalán eredő vizek a Lajta folyóhoz törnek alá; a keleti oldalakon eredő vizek egyik fő ere a Vulka patak. Ez a Rozália-kápolnától éjszakra, a Fraknó várra vezető út mellett levő Blankeleiten-Brunnennak nevezett bő forrásból ered és egészben véve délnyugatról éjszakkeletre folyván, az Okától éjszakra fekvő tómalmon túl a Fertőbe szakad, hol századok alatt az okai lapályt alkotta meg, mely tagolatlan félsziget gyanánt nyomúl bele a Fertőbe. Útjában a Rozália-hegységből jövő, továbbá e hegység éjszaki és a Lajta-hegység déli vége közt elterülő dombvidékből fakadó, nemkülönben a Lajta-hegység délkeleti lejtőjén lefolyó, valamint a kertesi dombcsoport és a ruszti dombhát közt levő dombos vidékből eredő patakokat és kisebb víz-ereket gyűjti magába. Teknője választja el a Fertő-melléki dombhátat a Lajta-hegységtől. E teknőtől délre ered a Rákos, mely keresztül törvén a Fertő-melléki dombháton, szintén a Fertőbe szakad.

Maga a Fertő hazánknak legnagyobb tava a Balaton után. Sopron- és Mosonmegyék közt terűl el egy széles, hosszúkás medenczében éjszaktól dél felé. Legnagyobb hoszsza 36 kilométer, legnagyobb szélessége 15 kilométer, legkeskenyebb a közepe táján, hol csak 6.5 kilométer. Legnagyobb vízálláskor területe 335 négyszögkilométer, tengerfölötti magassága pedig 116 méter.

A Fertő határozottan alföldi tó jellegű, feneke igen egyenletes és vize igen csekély. Átlagos mélysége 1–2 méter közt váltakozik. Legnagyobb mélysége az 1883- és 84-iki években volt, a mikor eddig a legmagasabb vízállását érte el, a Ruszt és Nezsider közötti szakaszban 4 méter, a Ruszt és Rákosmenti szakaszban 3 méter, attól délre pedig csak 2 méter. Ma már annyira leapadt, hogy bárhol keresztül lábolhatunk rajta.

Keletkezéséről mindenféle különös mondákat regél a nép; hol hat, hol tizenkét helységről beszélnek, melyeket Sodomaként elnyelt volna a víz. Mások a Fertő keletkezését és vízállása változását a Dunával kapcsolják össze, melynek egyik osztrák-földi örvényével volna kapcsolatban. Beszélnek különféle tárgyakról is, melyek a Dunában eltűnvén, a Fertőben bukkantak föl. Tény az, hogy gyakran változott vize mennyisége, sőt voltak időszakok, mikor medre egészen kiszáradt. A XIII. és XIV. századbeli oklevelekben gyakori a „fluvius ferteu” „Fertő folyó”-féle elnevezés; igaz, hogy ugyane századokban kelt oklevelek „lacus”-nak (tó) vagy egyszerűen csak „aqua”-nak nevezik, de nevezetes az, hogy akkor vámot is szedtek rajta. Így adományozza a fertői vámot a cisterciek Szűz Máriáról nevezett monostorának Sopron 1235–1240-ig volt főispánja, a Csák nemzetségbeli Györgynek fia. Így nyerte el e vám jövedelmének felét Sopron városa IV. Béla, V. István és IV. László királyoktól oly czélra, hogy ebből a város falait fölépítse, illetőleg helyreállítsa, mely jövedelem élvezetében III. Endre és Róbert Károly is megerősítették a várost. Mindezekből azt kell következtetni, hogy akkor a forgalomnak igen élénknek kellett lennie a Fertőn keresztűl, a mi csak úgy képzelhető el, hogy akkor a Fertő csakugyan keskeny víz volt; mert a legújabb megtelése után inkább akadályúl szolgált a közlekedésnek, mely csak tél idején éledt föl, mikor a tó annyira befagyott, hogy a szánt vagy szekeret is megbírta.

Igen megapadt a tó a XVI. század közepén, a mit különösen Bécsben éreztek meg, mivel a hetenként Bécsbe járó halas szekerek a Fertő vidékéről egészen elmaradtak. Az apadás okának kifürkészésére 1568-ban kiküldött bizottság jelentése szerint azt az okot találták, hogy özvegy Nádasdy Tamásné a Rábcza vizét lefelé ereszti, a helyett hogy mint előbb a Fertőbe folyatná. A küldöttség tehát azt tanácsolja az udvari kamarának, hogy a Rábczának a Fertőbe való folyásáról gondoskodjék, hogy ez ismét megtelvén, Bécs piaczát onnét hallal elláthassák.

A Fertő Sopron felől nézve. Háry Gyulától

A XVIII. században is igen leapadt; 1738-ban egy ruszti kádár keresztűl lábalt rajta. 1804-ben megint nagyon megáradt, de 1855-től fogva ismét apadni kezdett, míg végre 1866-ban a víz egészen eltűnt. A kiszáradás után sok szík és glaubersó virágzott ki, melynek porát a szél messze földre hordta. Azonban már 1869-ben ismét mutatkozott a víz, míg végre a tó medre 1876-ban csaknem egészen megtelt; a nyolczvanas évek elején pedig nagyobb volt, mint valaha. Az 1886-ik évtől fogva megint apadni kezdett, még pedig annál rohamosabban, mennél jobban haladt előre a Rába-szabályozás. Már az 1892/3-iki télen oly csekély volt, hogy fenékig befagyott, minek folytán a halak mind kipusztúltak belőle. Jelenleg azt tervezik, hogy egészen lecsapolják. Valami nagy haszon nem háramlanék ebből a vidékre, mert dr. Szabó József szerint a mívelésre alkalmas föld nem menne többre 60 négyszög kilométernyi területnél, a többi 270 négyszög kilométernyi térség pedig tisztára hasznavehetetlen volna; sőt Telegdi Róth Lajos geologus nézete szerint a tökéletes lecsapolás csak káros hatással lehetne a vidék szőlő- és földmívelésére.

Mostanában a kiszáradt mederben gyakran folynak archaeologiai kutatások, melyek a soproni oldalon mintegy 2000 lépésnyire a régi parttól befelé, oly terület fölfödözésére vezettek, hol a római edények és téglák cserepei egész garmadával találhatók. A keleti oldalon a széplaki határban szintén nehány száz lépésnyire a parttól befelé római téglasírokra bukkantak. A déli és délkeleti partokon és ezektől befelé gyakran akadtak kőkorbeli tárgyakra, nevezetesen csiszolt kővésőkre és baltákra. Sokan ebből czölöpépítményekre következtettek, de ezen kérdés eddig még nem dönthető el.

Míg a Fertőben nagyobb volt a víz, sok hal tenyészett benne. Legnagyobb számmal volt benne a ponty és kárász; csuka és sügér már kevesebb volt; annál több volt a keszeg, melylyel még a sertést is etették. A halat leginkább kürtővel fogták; ezen eredeti magyar haltévesztő készítését a német községek halászai is eltanúlták a magyaroktól. Sehol Magyarországon nem készítették oly ügyesen e nádlészákból összeállított halfogót, mint Sarród, Széplak és Hegykő vidékén. Roppant számmal látogatták a Fertő tavát a vízi madarak is. Ennek és a Hanság ingoványainak köszönheté Sopronmegye azt, hogy Magyarország 330 madárfajtája közűl 250 fordúlt elő határában.

Jelenleg azonban ez mind megváltozott; hal nincsen, madár is csak kevés fajta van. Még legnagyobb számmal van a vadlúd (cinereus és segetum), melynek óriási falkái azonban nem szívesen látott vendégei a gazdáknak. Egyedűli hasznot hajt még a nádtermés, melyet waggonszámra szállítanak Németországba az eszterházai nádgyár telepéről. A nád fiatal hajtását takarmányúl is használják. Vad dolgában még kedvező a mai helyzet a Hanságban. A rengeteg nádasokban a vízi madarak ezrei költenek, így a Kapuvár és Csorna közötti han „Aranyos”-nak nevezett szakaszában a kócsagok egész serege fészkel, a mi pedig manap már ritkaság számba megy Magyarországon. Az itteni Eger erdőben sűrűen tanyáz a szarvas; szügyig gázol a vízben, úgy keresi eledelét, míg fiai emelkedettebb helyeken tartózkodnak. Előfordúl itt még a vadmacska is. A vidra igen közönséges. A nevezett erdőben fogták ki 1747-ben azt a rejtélyes elvadúlt gyereket, a Hany Istókot, kinek képe Eszterházán a kastélyban látható. A kapuvári anyakönyv szerint körűlbelűl nyolcz éves lehetett, midőn a vízből kifogták, hol békákkal és halakkal táplálkozott s rendkivűli ügyességgel úszott. Kuktának alkalmazták a kastélyban, de egy év múlva, mikor már beszélni tudott és a ruhához is hozzászokott némileg, megint nyomtalanúl eltűnt.

Az által, hogy a Hanságon keresztűl nagy csatornát ásnak, a vizek majd leapadnak, és akkor itt is megváltozik minden. Már is szántanak, vetnek ott, hol még sehány évvel ez előtt úszó és gázló madarak tanyáztak. Egyes helyeken levő tisztásokat tónak neveznek, ilyen példáúl a Loblói tó, a mosoni Hanban; Sopron keleti határain, a vasúttól éjszakra van a Barbacsi tó; vízi vadjainak sokaságáról híres. A Fertő-menti, nagyobbára kiszáradt tócsák közűl nevénél fogva megemlítendő a hegykői határban volt „Boszorkánymártogató”.

A Hanságban már a régi időben ástak szabályozó csatornákat és emeltek töltéseket. Ilyen lehetett az, melyet özv. Nádasdy Tamásné ásatott a XVI. században a Répcze vízének levezetésére. Különösen csatornákkal szabályozták a Hanságba ömlő folyókat, mint az Ikvát, Répczét és Kis-Rábát. Azon kivűl ástak egy főcsatornát, mely a Fertőből kiindulva a mosoni Hanságon keresztűl egyenesen Keletre a Répczébe vezetett, ennek hoszsza fölűl van a 30 kilométeren. Ennek medrében ássák most a nagy csatornát, melynek mélysége 4.8 méter, fenekének szélessége pedig 15 méter. Ez a pomogyi hídnál kezdődik. Maga a híd környéke a vizek kettéoszlását jelöli; nyugatra a Fertőbe, keletre pedig a Hanságba folynak a vizek. Innen érthető az, hogy ha a fentebb felsorolt folyók igen megáradnak, akkor vizök nagy része a Fertő felé folyik le, mert példáúl az Ikva tenger fölötti magassága torkolatánál 118 méter, a Répczéé 116 méter és ugyanannyi a Kis-Rábáé, vagyis e két utóbbi folyó tengerszín fölötti magassága egyenlő a Fertő partjának magasságával, miért is ez a Hanság nyugati feléhez képest valóságos horpadás, mélyedés. Ebből magyarázható a Fertő víztükrének időszaki változása; nedves esztendőkben megtelik, száraz években pedig olykor egészen el is apad.

A fölsorolt folyók közűl az Ikva mindazon ereket fölveszi, melyek a Soproni hegység keleti felének éjszaki és déli lejtőin erednek. Ikvának voltaképen csak Sopronon alúl nevezik, miután a nagyobb Somfalvi patak a Bánfalvival egyesűlt. Az előbbeni patakot a soproniak Spittelbachnak nevezik, a Szent János lovagrendnek Sopronban e patak partján volt kórháza (Spittel) után. Magában az Ik-va név első szótagjában állítólag egyik ősmagyar szavunk maradt meg, mely annyit jelentene mint „szent”, a mi tehát tekintve a sok „va” végű folyó nevet, annyi lenne, mint szent folyó, vagy szent víz.

A Hanságba ömlő, de azután odább keletre a Dunába folyó Répcze Alsó-Ausztriában ered és magába gyűjti az összes vizeket, melyek a Lánzséri hegyekben erednek. Ezeknek neve sokféleképen változik, példáúl a Borisfalvától nyugatra eredő patak, neve elsőbben Rét, azután Nikits, Sió, Bereg és végre Iharos üveje; torkolatánál két felé ágazik, egyik ága az Ikvának, másika a Répczének tartván.

A Kis-Rába az öreg Rábából ott szakad ki, hol ez a megye délkeleti határát érinti és innen egyenesen éjszakra a Hanságnak tart. Maga a Stájerországban eredő Rába a megye délketeti szögletét szegi be. Régi időben sok oldalágat bocsátott ki, melyeknek mindegyike több névvel bírván, könnyen arra engedne következtetni, hogy hajdanában Sopronmegye vizekben igen bővelkedett.

A kép teljessége végett megemlítendő, hogy a XVI. század végéig nagy számmal voltak itt a halas tavak; általán a haltenyésztés akkor igen virágzott; még Sopron város árkaiban is tartottak halakat; a halászati jog ezekben a polgármester szabadalma volt.

Miként földszíne alakúlásánál, úgy éghajlati sajátságainál fogva is két félre osztható Sopronmegye területe: a melegebb keleti félre és a hűvösebb nyugatira; a hőmérsékletben mutatkozó különbség oka a fekvés magassági különbségében rejlik. Az évi átlagos hőmérséklet e szerint 7 és 10 fok között váltakozik. A csapadékok mennyiségére nézve is megvan a helyenkénti különbség; nyugaton, a hegyes vidéken gyakoribb az eső, mint a síkságon; ennek oka Magyarország általános éghajlati sajátságaiban keresendő. Érdekes annak megfigyelése, hogy a nyugatról jövő zivataros felhők Sopronmegye határához érvén, rendszerint megoszlanak: az egyik felhőtömeg a Lajta-hegység csapásán halad, és onnan a Dunának tart, a másik a Rozália, Soproni és Lánzséri hegységek fölött délkeletre fordúl el.

Az uralkodó szél a hegyes vidéken az éjszaknyugati, a síkságon az éjszaki; a déli szélnek eredeti magyar neve Sopronmegyében kukszél.

Halászó fiúk a Kis-Rábán. Baditz Ottótól

A növényvilág tekintetében is különbözik a megye két fele. Nyugaton sok az erdő, gyümölcsös kert és szőlő; míg keleten a gabonaneműek állanak legelűl.

Az erdősített terület összesen 116.000 kat. hold. Uralkodó fa a lombos levelű; első helyen állanak a tölgyfélék (kocsányos-, kocsánytalan-, cser- és itt-ott a szőrösödő tölgy), összesen 58.104 holdnyi területen; a bükk, gyertyán, nyír, a fűz- és nyárfa, az éger-, kőris-, juhar-, szil- és ákáczfa összesen 32.000 holdnyi területet foglalnak el. A tűlevelűekre (lúcz-, jegenye-, erdei- és fekete fenyő) összesen 25.800 hold esik. Újabb időben nagyobb gondot fordítanak a tűlevelűek ültetésére, úgy hogy a terület közlött számai nem sokára nagyobb változást fognak mutatni. Az összes fatermés évenként közel 200.000 köbméterre rúg. Ez jobbadán tüzelő fa; gőzfűrész van Lakompakon és Sopronban.

Az erdőkben a nemes vadak közűl előfordúl a szarvas meg az őz; a dámvad és vaddisznó csak zárt területen. A madarak közűl említendők a süket- és nyirfajd meg a császármadár. A ragadozók közűl gyakori a róka és a borz.

A gyümölcsös kertek Sopronmegye terűletének 1.1 százalékát teszik. Maga a gyümölcs igen jó minőségű és nagy keletnek örvend. Alig van megye, mely e tekintetben Sopronnal vetekedhetnék. Leghíresebb valamennyi kert között a gróf Széchenyi Imre horpácsi gyümölcsöse. A dombos vidék lakói jövedelmének egyik fő forrása a gyümölcs, melylyel különösen Ausztriában kereskednek. Alma és körte különösen híres terem Újtelek, Fraknó, Nádasd, Márcz és Rétfalu határában. A cseresznyéből Széleskút, Feketeváros, Fehéregyháza, Sércz, Szent-György, Nádasd, Szikra, Márcz és Rétfalu községek tavaszszal egyenként vagy 20.000 forintot árulnak. Ép olyanok, vagy talán még jövedelmezőbbek a meggyfa-ültetvények, melyek a híres bádeniekkel is sikerrel versenyeznek. Több mint 200 katasztrális hold van ezzel a fával beültetve. Gesztenye sok helyütt terem a Rozália- és Soproni hegységben, leghíresebb a fraknói. Erdei eperrel és kerti szamóczával is kereskednek; így példáúl magából Rétfalu határából 1.100 métermázsát szállítottak a lefolyt esztendőben Bécsbe. Mint gyümölcskereskedők leghíresebbek a rétfalusiak, kik nemcsak Bécset és Budapestet árasztják el gyümölcsükkel, hanem Ausztria és Németország minden nagyobb városába is eljárnak.

A kerteknél valamivel nagyobb területet a szőlők foglalnak el (1.73%). A megyében szűrt bor minősége általán kiváló, különösen a Fertő mellékén, hol a kitűnő ruszti és soproni borok termenek; de a filloxera már itt is nagy pusztításokat okozott.

Hazatérő halászmenyecske. Baditz Ottótól

A megye területének több mint fele (50.56%) szántóföld, a mi 283.443 katasztrális holdnak felel meg, mert az egész megye területe 3.307,19 négyszög kilométer, vagyis 560.608 katasztrális hold. Ennek java része a Rábaközre esik. A gabonaneműek közűl a bevetett területet illetőleg az őszi búza válik ki. Mennyiségre nézve második helyen áll az árpa; ez oly jó minőségű, hogy a morva árpával vetélkedik. A gabonaneműek közel harmadik helyen áll a rozs, mely szintén kitűnő minőségü. Nevezetes terménye Sopronmegyének még a czukorrépa, melylyel közel 20.000 hold van beültetve. Az évi termést 2.5 millió métermázsára becsülik. A burgonyatermés a homokos dombföldeken kitűnő minőségű és a gazdáknak többet jövedelmez magánál a búzánál; főpiacza Alsó-Ausztria.

A rétek az egész terűlet 8.61%-át, a legelő pedig 7.84%-át teszi. A nádas és terméketlen föld a megye területének jelenleg még 9.47%-a; de a náddal szintén jövedelmező kereskedést űznek és a nádtermés a Fertőmellék meg Hanság melletti lakosoknak munkát és kenyeret ád kivált kemény teleken, a mikor a Hanság befagyott mocsarain százával sürög-forog a nép, hogy a nádast learassa.

Állattenyésztés tekintetében Sopronmegye az ország első megyéi közé tartozik, s ezen gazdasági ág különösen az újabb időkben rohamos fejlődésnek índúlt. A szarvasmarhatenyésztés két irányban fejlődött; az igavonó barom tenyésztésében és a marhahízlalásban. Utóbbi a virágzó czukoriparral áll szoros kapcsolatban. Nagyban elősegítik a szarvasmarha-tenyésztést az újabban felállított bikatenyésztő-telepek. Ilyen telep jelenleg öt van: a Szili pusztán, Pecsenyéden, Kapuvárott, Csernelházán és Sághon. Egy hatodik telep most van alakulóban Gyórón. Az utolsó tíz esztendőben nagy lendűletnek índúlt a tejgazdaság és vajkészítés is. A marhakereskedés évről-évre nagyobb mérveket ölt.

A lótenyésztés emelésére szolgál egy közös csikó-legelő és a gazdák számára rendezett lóversenyek Nagy-Czenken. Kizárólag a könnyű magyar lovat tenyésztik. Az eddigelé elhanyagolt sertéstenyésztés újabban föllendülőben van. A juhtenyésztés ellenben évről-évre csökken. A baromfitenyésztés jövedelmezőségét nagyban elősegíti Bécs közelsége. Ugyanez áll a tojáskereskedésről is. Több község férfi lakossága csupán ezzel a két czikkel kereskedik egész éven át.

Áttérve a sopronmegyei iparra, első helyen kell a czukorgyártásról megemlékeznünk. Öt nagyszabású répaczukorgyár van a megye területén: Nagy-Czenken, Bükön, Félszerfalván, Czinfalván és Petőházán. A termelt czukor (évenként 250-300 ezer métermázsa) leginkább kivitelre kerűl. A soproni czukorárú-, csokoládé- és dragée-gyár czikkeit szintén messze földön keresettek. Megemlítendő itt a soproni malátagyár, mely czikkeit leginkább Svájczba szállítja. A gőzmalom-ipar is nagyot fejlődött az utolsó években; 1894 végén már 20 gőzmalom működött. A szövőipar terén megemlítendő a vimpáczi selyemgyár; a lajta-újfalusi jutafonó- és szövőgyár, Magyarország legnagyobb ipartelepe e tekintetben 600 munkással; továbbá a soproni kékfestőgyárak, melyek nemcsak régiségöknél fogva (közel száz évesek) tűnnek ki, hanem mind szállító-, mind versenyképesség tekintetében is igen magas színvonalon állanak. Méltó társuk ezeknek a csornai kékfestőgyár. A régi virágzó soproni posztóipart jelenleg már csak egy gyár űzi. A szeszgyárak közűl első helyen áll a megyében báró Berg Gusztáv gyára az öntési pusztán. Ezen kivűl kisebb szeszfőzők vannak még Sopron városában és Kismartonban. A vegyészeti ipar terén megemlítendő a soproni két keményítőgyár, a lajta-újfalusi borkősav-gyár, és a lajta-szent-miklósi gyújtószer-gyár. A fémipar terén kiemelendő Seltenhofer Frigyes és fiai soproni régi s kitűnő hírnevű harangöntő- és tűzoltószer-gyára, melynek gyártmányai úgy hazánkban, mint Ausztriában egyforma kedveltségnek örvendenek. Van azon kivűl még négy gazdasági gépgyár is. A kisiparra igen nyomasztólag hat a szomszéd Ausztria és különösen Bécs versenye.

A teljesen elhanyagolt házi ipar új életre kezd ébredni. Az asszonyok megint elő kezdik szedni a rokkát, melyet évtizedekkel az előtt sutba dobtak, a leányok ismét hozzálátnak a tűzéshez és hímzéshez, melyben hajdanában nagyanyáik kitűntek. Pénzelő ága a házi iparnak a gyékényfonás, melyben a Hanság-menti magyarok lakta községek tűnnek ki. Ezrivel készítik a kis és nagy szatyrokat, gyékényeket és mennyezetre való nádlészákat; emezek leginkább Németországba kerűlnek. Kosárfonással is találkozunk a nyugati vidéken, továbbá a háncsból való kasok és silingák készítésével. Gazdasági rostákat a Nyék-vidékiek házilag állítanak elő. A Répcze vidékén csaknem minden községben van ügyes fafaragó, ki a kapufákat csínosan kiczifrázza. A házi ipar terjesztésére nagy hatással van a soproni kézügyességi iskola, mely egészen svéd mintára van berendezve. A hegyvidék német lakosai nyírfaseprőket szállítanak nagy mennyiségben a szomszéd tartományba.

Sopronmegye borkereskedésének főpiacza mostanában Ausztria, Cseh-, Morva-, Német- és Angolország, meg Svájcz. A svájczi piaczon azonban ma már erős versenyt okoz Olaszország. Még érezhetőbbé vált e verseny az aszúborral való kereskedésben a német piaczon, hol Spanyol- és Francziaország szorítják ki a soproni bort. A kereskedelemnek egy másik nevezetes ága a sertéskereskedés. A soproni sertéspiac Kőbánya után az ország legnagyobb sertéspiacza, tetemes még itt a ló- és marhakereskedés is.

* * *

Valamint természet-, úgy néprajzi szempontból is két félre oszlik Sopronmegye területe. A keletit kizárólag a magyarság bírja, a nyugatit leginkább német és horvát lakja. Azon az övön, hol e nemzetiségek találkoznak, a Fertő tavától délre elterűlő alacsony dombvidéken a magyar olvasztotta és olvasztja mainapiglan magába a másik két nemzetiséget. Ezen az övön találjuk hazánk lakóinak egyik legszebb fajtáját. Az említett övtől keletre, osztatlan tömegben lakik a Rábaközi magyarság, e tiszta, keverék nélküli faj. Különbség ha van is, az legfölebb a viseletben, vagy pedig a házak építése módjában tűnik föl.

Viselet dolgában a kapuvári járás férfinépe üt el némileg a többi vidéktől egyenruhaszerű világoskék, zsinóros dolmányával és ugyanilyen színű, hosszú szárú csizmába húzott nadrágjával. Fejét piczi pörge, fölálló és szoros karimájú, gömbölyű tetejű, alacsony kalap fedi, melyről hátúl a katonának bevált legénynél 10–12 színes selyemszalag lobog alá; ezeket a szeretője hímezi ki; mennél szebbek a szalagok, annál büszkébb a legény. Nyakán piros selyemkendőt visel; de legszebb ruhadarabja a piros virágokkal kivarrott ing fölötti purucz. Ez színes sik-selyemből (virágos), vagy bársonyból készűlt újjatlan rövid mellény; lehajtott széles gallérja színes szalagokkal bodrosan van beszegve és fölűl sik- vagy selyemrojttal díszítve; a gallér közepét, valamint a purucz elejét fórissal (bouillon) és pillangókkal rózsákra, tiklábra, rozmaringosan vagy vízfolyásosan (hullámvonal) kirakott szalagok díszítik, melyeknek szélét síksujtással czifrázzák: kikutyorgatják. A purucz háta közepén rövid, de széles virágos színes csokor van, melyre pillangós rózsát varrnak. A purucz szélét színes foglalás szegi be, melyet síksujtás kisér. Nyáron gatyában járnak a legények, ilyenkor fekete kis kötényt sarokra összeszedve hordanak, ezt köröskörűl színes bodor és siksujtás ékesíti. A csizmán mindig rajta vannak a sarkantyúpadok, de magát a sarkantyút, vagy pöngét, csak tánczra teszik föl, melyet verbungóssal kezdenek, miközben a legények egy része czigányzene mellett gyűjti össze a leányokat.

A leányok viselete is igen szép. Hajukat elűl fölvágva fésülik, hátúl nyolcz, vagy több széles ágra fonják és kürtösen rakják föl a fejökre. Nyakukon 8 sor színes üveggyöngyöt viselnek, e fölé fehér csipkés kendőt, erre pedig piros selyemkendőt kötnek, melyet elűl rostűvel (broche) tűznek meg. Ingök újját két fodor díszíti, melyek a puruczból kiállanak. A purucz háta rendkívűli díszes. A derékszorító széles színes szalagról, mely hátúl fórissal és pillangóval van kirakva, hátúl két széles színes szalag lóg alá. Bokros, rövid, színes szoknyájuk alján sok színes bodor és széles sik van fölrakva; legszélén fehér fog fut köröskörűl. Bő színes selyem kötényük szélét pántlika csitke (sajátságos összehajlítás) és siksujtás díszíti. Fehér harisnyás lábukra magassarkú piros czípőt húznak, melynek fejét pillangóval és fórissal díszített széles színes bodor díszíti.

A menyecskék viselete azonos a leányokéval; csak a fejükön hordanak egy eredeti fejkötőt, ezt kobagnak híják és hátúl fölteszik a kontyra; igen díszes és gazdagon ki van rakva, búbos teteje hátúl rövid, de széles és igen díszes szalaggal végződik. Minthogy hajuknak nem szabad kilátszania, a kobagot elűl a fejszorítóval (piros selyemkendő) szorítják le a fejhez és az egész fölé fehér, igen bodros szélű csipkekendőt tesznek.

A házépítés dolgában különösen a Répcze felső melléke üt el a többitől. A ház elrendezésében ugyan semmi különbség sincsen, de igenis van a háztető építése módjában. Míg a többi vidéken a háztető az útczára néző homlokzat fölött csak kevéssé rúg ki a ház falán túl, addig a Répcze melletti falvakban a héju (héj) messze kiborúl a ház fölé az útczára; ezt a kiszolgáló részt a ház „üstöké”-nek híják. Ezen üstök ormán van a „pap”, kisebb, fejjel fölfelé álló és szalmakötővel körülszorított zsúp, mely az orom végét födi. A tető ormának hoszszában 20-30 hétfelé szolgáló „ekelú” (iga) szorítja le a födést. Ha földön állva gondoljuk az ilyen tetőt, akár csak sátrat látnánk, melynek bejáróját előugró kisebb sátracska védi, maga a „pap” a sátoron levő lobogót helyettesíti. A Répcze-melléki fehér nép „bokrosan álló” szoknyában és „majkó”-ban (testhez álló derekasban) jár; otthon azonban „Totyát” (könnyű bő kabátkát) ölt magára.

Valamikor ide küldték cserébe a németek gyermekeiket magyar szóra; de az utóbbi években ez a szokás szűnni kezd, mert most már odahaza is tanúlnak magyarúl az iskolában.

Hogy a magyarral való százados együttélés folytán sok magyar szó ment át vidékünk német nyelvébe, az bizonyításra nem szorúl. Már az 1394-iki német nyelven szerkesztett vámjegyzékben ott találjuk a „yoltsch” (gyolcs) szót; az „oba” (aba posztó) is olyan régi lehet; az „áldomás” még Ausztriában is ismeretes; tavaszkor a soproni gyerekek „csigál”-t (csigázást) játszanak, stb.

A Sopron-vidéki németek külsején igen meglátszik a százados ittlét hatása.

Viselet dolgában a soproni németek közt megkülönböztetjük a városit és vidékit. A Sopron városi benszülött gazdapolgár híven ragaszkodik ősi viseletéhez. Igaz, hogy csínosan is fest a legénye ünnepi ruhájában, fekete, sujtásos dolmányában, ezüstpitykés, nyakig gombolt derekasában, sok ránczú magyar szárú csizmába húzott szarvasbőr nadrágjában, asztrakán kalpag, vagy pörge, kis kalapjában: így lépdeli végig nyalka vitéz módjára az útczát. Csínosan festenek a leányok is félig magyaros, félig németes viseletükben; és ha úgy együttesen ünnepi alkalmakkor vegyes énekkarban magyar és német népdalokat énekelnek, valóban szép csoportozatot alkotnak.

A falusiak jobban megőrizték a németes viseletet. Jellemző a férfiaknál a hosszú kék kötény, melyet mindig viselnek; és eredeti látvány, mikor feleségök mellett nagy kosárban a hátukon mindenféle élelmi czikkeket visznek be a városba heti vásárok alkalmával.

Már a horvát ezt nem teszi; nagy dolog, ha karjára kosarat fog. Hű maradt a délszláv szokáshoz, mely az effélét az asszonynépre bízza. Egyebekben is sok szokást őriztek meg a horvátok déli hazájukból, honnan a Nádasdyak és Esterházyak telepítették őket ide a dombvidékre a török hódoltság idején. A németek „Wosser-krovot”-nak nevezik őket, a mi a Bosnier Kroatnak eltorzúlása, a mire maguk a horvátok szolgáltak rá ama megrögzött szokásukkal, hogy a német b helyett következetesen v-t és fordítva a v helyett b-t ejtenek. Erős izmos nép; szálas termet, széles, domború mell, izmos és nagy csontú kezek s lábak jellemzik. Részint mezőgazdasággal, fuvarozással és kereskedéssel foglalkozik, részint a czukorgyárakban keresi mint munkás kenyerét. Józan és vallásos nép. A legtöbb horvát tud németűl is; ott pedig, hol a magyarsággal sűrűn érintkezik, lassanként beleolvad a magyarságba.

Sopronmegye lakóinak összes száma az utolsó népszámlálás szerint 259.602 lélek. Ebből magára Sopron városára 27.213 esik. Magyar volt 122.334 (ebből a városban 8.104); német 105.043 (Sopron városban 17.390) és horvát 30.160.

A vallást illetőleg a lakosság többsége római katholikus (218.415); ág. evangelikus van 31.715; zsidó 9.043. Egyéb hitfelekezetű összesen 500.

A sopronmegyei magyar tájszólás jellemző sajátsága, hogy a dyphtongusokat sűrűn használja, példáúl Biéla (Béla), sziél (szél), oára (arra), szaóra (szóra), uóma (alma), Juózsi (Józsi), kuópié (kópé), üdüő (idő), füő (föl); az e-nek ö-vel és fordítva az ö-nek e-vel való fölcserélése, példáúl lölköm (lelkem), velek (velök); az i-t ü-vet, az o-t u-val cseréli, példáúl: vüszöm (viszem), ümög, vagy püntöl (ing), tulla (tolja), gondulla (gondolja). Szók végén az ny-t n-nek ejti: legin (legény), leán (leány); a ni-t nyi-nek: en-nyi (enni), in-nyi (inni), gondú-nyi (gondolni); ly és lj = ll példáúl: mellen? (milyen), illen, ollan (ilyen, olyan), fenyü alla (fenyő alja) stb.; j helyett gy, példáúl: várgyon (várjon) és fordítva gy helyett j: hajma (hagyma). Az úl, űl elé v-t szúr példáúl: csunyávúl, gorombávúl, gyengévűl, stb. A hangzó illeszkedésnek sajátságos példája e szó: dölöktő = dologtevő (hétköznap). Eredetiek a következő összevonások: kátoz (kiáltoz), há vuotá? (hová voltál?).

A megye székhelye Sopron szab. kir. város, hazánk legrégibb városainak egyike. Fekvése két ősrégi középeurópai útvonal csomópontját jelöli és a város, miként ezt már Róbert Károly királyunk megjegyzé, mintegy az ország kapujáúl szolgál a német határ felé.

Már a rómaiak előtti időben nagyobb kelta telep volt Sopron táján, melynek Scarbant nevét latinos kihangzással a rómaiak is megtartották, és mely a szláv Suprun, magyar Sopron alakban mindmaig fenmaradt. De már jóval a kelták előtt is lakták e területet. Különféle építések alkalmával számos vermet tártak föl, melyeknek tartalmából (kő eszközök, cserép- és csonttöredékek, szén- és hamu-maradványok) kitetszett, hogy lakó helyűl szolgáltak az újabb kőkorszakban. A várostól délre fekvő lejtőkön ugyanily putrik fordúltak elő. A kő eszközök korát követő réz- és bronz-korból alig egy-két leletet tud Sopron fölmutatni; annál több a lelet az úgy nevezett hallstatti időből, melyet a Kr. e. i 1000–400 évig terjedő időre tesznek. A tulajdonképeni Soproni hegységben számos emléke maradt fenn e kornak, legtöbb a 478 méter magas Purgstall hegy gerinczén, a hol nemcsak hazánknak, hanem egész Közép-Európának is egyik legnagyobb és legkiterjedtebb hallstatti telepét találjuk. Két kilométer hosszú sáncz keríti be a hegy csúcsa körüli területet, melynek biztonságát még kiebb fekvő töltések is öregbítik. Délre e védett helytől száz meg száz sírhalom domborodik az erdőben, melyek kivált különféle alakú és czifraságú agyagedényekben gazdagok. (Rajzuk a jelen kötet 85. lapján látható). Ma már meg van állapítva, hogy a soproni hallstatti leletek idősbek, mint az ugyanezen korszakba tartozó alsó-ausztriaiak.

A hallstattit követő La Tène-kor Sopron város határában szintén számos leletet mutat föl; legszebbek a Bécsi dombról valók. Napról-napra több bizonyíték szól a mellett, hogy a hallstatti kor itteni lakói thrák-illyr népek valának, míg a La Tène-idő a kelták letelepülésével esik össze. E népek összekeveredéséből származtak a pannonok, kik időszámításunk elején a rómaiak hatalma alá kerűltek. A Sopronmegyében előforduló százakra menő telepek adatai a mellett szólanak, hogy a régibb lakók együtt éltek a hódítókkal; ezért találjuk sok helyütt egymás mellett a hallstatti, a La Tène és római korszakok leleteit. A telepek sokaságából még az is következik, hogy a régi időben is sűrű volt a megye területén a népesség.

A római hódoltság korában Scarbantia eleintén oppidum, később municipium volt. Voltak duumvirjei is, a mint ezt az új városháza építésénél fölszínre kerűlt föliratos márványtáblák bizonyítják. A római korból származó maradványok közűl legérdekesebbek azon óriási szobor töredékek, melyek a városháza telkén egy szépen festett teremnek a mostani földszínnél 4 méterrel mélyebben fekvő padlójáról kerűltek napfényre. Gyönyörű márványból valók és faragásuk művészi kézre vall. Csak az a kár, hogy szörnyen össze voltak rongálva; egyes töredékeken égés nyoma is látható.

A népvándorlás viharai után először találkozunk Sopron német nevével Német Lajosnak 845-ben kelt adományozó levelében, hol „Oudinburch” és „Odinburch” alakban fordúl elő. Az Árpádok sokszor fordúltak meg Sopronban, mely a XIII. század elején sólerakó hely volt. E század elején itt találjuk már a Szent Jánosról nevezett lovagrend egy\�preceptura” ját vagy „convent”-jét is, mely „locus credibilis”, vagyis hiteles hely volt. A tatárjárás idején sokat szenvedett a város. Harczos Frigyes osztrák herczeg IV. Bélának szorúlt helyzetével visszaélvén, elfoglalta Sopron városát; de Béla csakhamar visszavette tőle. A későbbi századokban is sok hadi viszontagságnak volt kitéve a város, egészen a XVIII. századig, mikor végre békésen fejlődhetett tovább. A jelen század ötvenes éveitől számítható Sopron város újabb föllendülése, mely az alkotmány visszaállítása óta mind jobban fokozódik.

A város. Sopron. A színház. A városi kert. Háry Gyulától

A Győr felől vasúton ide érkező útas először is a Deák-térre jut, e gyönyörű ligetté varázsolt sétatérre, melynek mindkét oldalán csínos épületek emelkednek; ezek közűl a felső leányiskola tűnik szembe nagy és arányos méreteivel. A Széchenyi-téren a kaszinó nagy épületét találjuk. Nevezetes az 1557-ben alapított ev. lyceum is, mely főgymnasiumot és theologiát egyesít magában; könyvtárában több mint 21.000-nyi kötet könyv van. Számos jeles hazafi nyert itt kiképeztetést; többek közt Kis János, a „Soproni magyar társaság” alapítója, Berzsenyi Dániel, a kitűnő költő, Döbrentei Gábor, a magyar tudományos akadémia első titkára, stb. Az egyszerűségében nemes városi színház csarnokában fölváltva szólal meg a magyar és a német múzsa. A színház előtti tért Sopronmegye nagy szülöttjének, Liszt Ferencznek bronz mellszobra díszíti. Jobbra e téren van a katholikus népiskola gyönyörű épülete. A Színház-útczában folytatván útunkat, csakhamar az evangélikus díszes népiskolát érjük el, melyen túl az evangélikusok temploma látható.

Sopronban van Magyarország egyik legmagasabb (60,7 méter), sok vihart látott tornya. Három alkotó része ugyanannyi korra mutat vissza. Alsó tömör hengeralakú törzse az Árpádok korából való. Középső, nyolczoldalú hasábja renaissance korbeli; e két tag közötti architektonikus kapcsot egy gyönyörű oszlopos ívhajlású részlet alkotja, melynek födött folyosójáról pompás kilátás esik az egész városra és a körűlfekvő vidékre. A harmadik, legfelsőbb része a toronynak, a födél, az 1676-iki borzasztó tűzvész után épűlt. A városháztéren az új városháza ragadja meg figyelmünket. Ezzel szemben van a vármegye háza. E téren van még a Szent Benedek-rend temploma, mely Sopronnak művészeti tekintetben érdekes egyéb épületeivel együtt a Dunán túli építészeti emlékekről szóló czikkben volt méltatva. Az e téren lévő házak többnyire a XV. századból valók, melyeknek udvara oszlopos loggiáival előkelő képet mutat. E házak egyikében van a városi levéltár. Ez valóságos kincses bányája a városok középkori történetére vonatkozó adatoknak. Legrégibb oklevele 1162-ből való. Igen érdekes az 1394-ből való vámszabályzat, melyből kitetszik, hogy Sopronnak már akkor is élénk forgalma volt. A XV. századtól fogva majdnem hiány nélkül megvannak a városi jegyzőkönyvek. Nagy számmal vannak (200-on fölűl) a mohácsi vész előtti királyi levelek. Még nagyobb számúak az előkelő családok tagjaitól származó levelek. Nagy becsűek a reformatio idejére vonatkozó íratok; egyházi férfiaktól a XVI. századból tömérdek levél van. A Sopron városi levéltár egyszersmind igen gazdag kútforrása a szomszéd vidék történetének. A városi múzeum, mely ugyanezen épületben van elhelyezve, különösen a legújabb időben gyarapodott nagy számú őskori és római időbeli leletekkel; igen becses a czéhládák gyűjteménye is. A megyei levéltár, mely a megyeházán van elhelyezve, inkább a mohácsi vész utáni íratokban gazdag. Az itt letéteményezett okleveles ládák érdekes adatokat tartalmaznak a sopronmegyei középkori birtokviszonyokról.

A Szent-György-útcza közepe táján a belvárosi főtemplomot találjuk, melyet a XVII. században a jezsuiták építettek egészen a bécsi egyetemi templom mintájára. Tőszomszédságában van a Szent Benedek-rend főgymnasiuma. Ezekkel szemben van a herczeg Eggenberg-féle ház, melynek udvarán tartották a protestánsok az 1674. év után isteni tiszteletöket. Az első emeleti folyosón levő szószék ma is látható. Utunkat tovább folytatva, az Orsolyaszűzek zárdájához érünk, mely 1747-ben épűlt. A Templom-útczába menve, az állami főreáliskola nagy épületét látjuk, melylyel szemben a zsidóknak csínos temploma és új iskolája van; még néhány lépés, és kiértünk a Széchenyi-térre. Itt még a Domonkos-rendiek kettős tornyú templomát tekintjük meg, melyet özvegy gróf Erdődyné Batthyány Erzsébet 1664-ben építtetett.

Sopron város tornya. Háry Gyulától

Az eddig fölsorolt intézeteken kivűl említendők még az állami kereskedelmi akadémia, az evang. tanítóképző, a tiszti leányok nevelőintézete, a Lähne-féle nyilvános joggal felruházott magán intézet és a sopronmegyei múzeum.

Sopron nemcsak a megyének, hanem a posta-, távíró- és pénzügy igazgatóságoknak, a királyi törvényszéknek és járásbíróságnak, az osztrák-magyar bank fiókjának, egy kereskedelmi és iparkamarának is a székhelye. A tudományt és művészetet pártoló egyesületei közűl első helyen állanak az irodalmi és művészeti kör, melyet Frankenburg Adolf alapított, a régészeti társúlat, a magyar színpártoló és a közel hetven éves zeneegyesület. A torna- és tűzoltó-ügy Sopronban talált először buzgó pártolásra; az ennek támogatására alakúlt egyesület hazánkban a legrégibb. Sok érdeme van még a városi szépítő-egyesületnek is, melynek egyik főfeladata a szép vidék járhatóságának jó útak építésével való emelése. A közeli hegység alacsonyabb lejtőin számos kert van csinosnál csinosb nyaralókkal. A város további fejlődésének fokozására szolgál a legújabb időben berendezett vízvezeték is, mely naponként 2.000 köbméter kitűnő vizet szolgáltat.

Sopronból a Déli-vasúton a hegyes vidékre rándúlunk.

Sorba egymásután elhagyván Bánfalvát, melynek régi pálos kolostora jelenleg apácza-zárda, továbbá Somfalvát, a vagyonos Ágfalvát, Márczot, Nagymartonba érünk. Nagymarton (régente Martonfalva) a Vulka (régen Seleg) két partján egy völgyteknőben fekszik; nagyközség és járási székhely, 2.869 keresztény és 752 zsidó lakossal; emezek külön községi szervezettel bírnak. Nagymarton tekintendő az Aragoniából Imre király nejével Constantiával beköltözött Nagymartoni, későbben Fraknói grófi család törzsbirtokának, melyet Imre király adományozott Benedek vajdának. Régi vára, Martun, alkalmasint 1287-ben pusztúlt el, a mikor Albert osztrák herczeg a Németújvári Ivántól szenvedett vereséget megboszúlandó, betört az országba és Nagymartonnál megvervén a magyar hadakat, a megye nyugati szélét hatalmába kerítette.

Nagymartonból a Vulka völgyén fölfelé indúlva, egy óra alatt Fraknóváralján vagyunk. Ebből kiérve, szemközt találjuk magunkkal Magyarország egyik legnagyobb és legszebb régi várát, Fraknót.

A várnak a Dunán túli építészeti emlékek ismertetésében (e kötet 145. lapján) közölt rajza teljesen egyezik azzal a képpel, mely a faluból érkező elé tárúl. A jelen czikkben közölt kép déli oldaláról mutatja a várat. E vár egy sziklán épűlt, mely három oldalon meredeken hanyatlik alá és csak a negyedik, vagyis a nyugati oldalon járható, de ott meg egy széles mély árok vágja el a hegy többi részétől. Ez árkon át dobogót helyettesítő fahídon érünk a várterületre nyíló kapuhoz. A kapuszín alatt jobbra a börtön ajtaja nyílik, s fölötte e velős igék olvashatók: Hic discursus de praeteritis, praesentibus et futuris. Bal kézt a földből egy kopott kő áll ki, melyen a nép hite szerint a foglyokat pellengérre állították. A külső kapun áthaladva, csakhamar szemben állunk a belső vár főkapujával, honnan egy hosszú bolthajtásos tornácz vezet a várlak előtti térre.

A fraknói vár kapuja. Háry Gyulától

A várlak roppant nagy, négyszögű építmény. Művészeti szempontból egészen érdektelen, az egy kaput kivéve, mely a késő renaissancera mutat. E kapu fölött a várlak építő urának, a hatalmas Esterházy Miklós nádornak és nejének, Bedeghi Nyári Krisztinának czímerei (1638-ból) és két föliratos tábla láthatók. A vár udvarán herczeg Esterházy Pál kőből faragott s feketére festett lovagszobra áll 1687-ből. Balra a kaputól van a levéltár; jobbra a kincstár, melynek alapját Miklós nádor vetette meg. Mesés az itt összehalmozott kincs sokasága. Annyi a billikom, kupa, ékszer, zománczos munka, stb., hogy órák kellenek hozzá, mig az ember áttekintheti. Monarchiánkban a bécsi császári kincstár után a fraknói kincstár képviseli leggazdagabban a XV–XVIII. századbeli ötvösséget és ékszerészetet. Az itt őrzött számos remekmű közűl példaként fölemlítjük Mátyás királynak 1465-ből való kelyhét, továbbá képben bemutatunk egy renaissance serleget, melynek kupája aranyozott ezüstbe foglalt, zománczczal, drágakövekkel és igazgyöngyökkel díszített kagyló. Az emeleti termekben elhelyezett képek, többnyire családi arczképek, nem annyira művészi érték, mint öltözék-tanúlmányi szempontból becsesek; többek közt megvan itt a „Murányi Venus” (Széchy Mária) arczképe is. A történetkedvelőt érdekelheti a sok csatakép és zászló is. A fegyvertár külön, egymás alatti öt teremben van elhelyezve s igen gazdag és változatos; mindenféle fajta fegyvert találunk itt a XVI. századtól kezdve. Az utolsó emeleteken a falak hoszszában feltűnik egy hosszú láncz, mely a vár kútjához tartozott. E kút külön födél alatt van, 142 méter mély; török foglyok vésték a kemény sziklába az 1660–1690-ig terjedő években. Kivűl a várlakon meghagyták a régi vár 50 méter magas őrtornyát (donjon), melynek négy méternyi vastag falában csigalépcső vezet föl; itt-ott a falban fülkék is látszanak, melyekről a nép azt tartja, hogy azokba valaha embereket falaztak be.

Fraknó várát a Nagymartoni grófok építették, s innen vették későbbi nevöket. A család kihaltával a vár visszaszállt a koronára. Mátyás király 1466-ban Weisspriach Zsigmondnak adományozta; utóbb Mátyás halála után többnyire osztrák kézen volt mint zálog. Az országgyűlések folyton sürgették visszaadatását; végre 1622-ben csakugyan visszakebelezték. Ekkor II. Ferdinánd Esterházy Miklós grófnak adományozta, kinek utódai ma is bírják. A várnak újabb átalakítása az I. Lipót által herczegi rangra emelt Pál nádor műve.

A várlak éjszaki ablakaiból áttekinthetjük az egész Lajta-hegységet, meg a Vulka völgyét. Sok helyütt bukkannak itt a kőkori ember nyomára. A bronz korról szép leletek tanúskodnak; képviselve van a hallstatti és La Tène-kor is. A római leletek igen gyakoriak. A sok lelő telep közűl kiemelendő a szárazvámi, hol Mutenum-ot keresik és a széleskúti, hol szintén nagyobb római helység volt. A Lajta-hegység tulsó tövén is akadnak római nyomokra, különösen Loreto község, e híres búcsújáró hely határában.

A járás székhelye Kismarton (Eisenstadt), rendezett tanácsú város 2975 lakossal. Alsó-Kismartonhegy nagyközség, Felső-Kismartonhegy, meg Kismarton-váralja kisközségek kapcsolatosak vele. A Lajta-hegység délkeleti lejtőjén épűlt. Múltja a kőkorszakig nyomozható vissza. A római időben itt nagyobb telep volt, mely a város éjszaki végétől Szent Györgyig terjedt. Az Árpádok idejében mint castrum szerepel. Mint határszéli város gyakran osztrák kézbe kerűlt. Az országgyűlések ismételten sürgetik az elzálogosított Kismarton visszakapcsolását, a mi végre 1655-ben meg is történt. A kismartoni uradalmat gróf Esterházy Miklós II. Ferdinándtól 1622-ben kapta, a mikor a vár a várostól elválasztatott. Kismarton 1648-ban szab. kir. várossá lett.

Födeles serleg a fraknói kincstárból.

A mostani várkastélyt herczeg Esterházy Pál építtette 1683-ban a régi vár helyén. Óriási, de nem befejezett épület, mert az eredeti tervrajz szerint még két szárnynak kellett volna hozzá csatlakoznia. E kastély dísztermében tartották sokáig a Tóispáni beiktató ünnepélyeket. A kastély mögötti parknak igazán fejedelmi üveg- és pálmaházai ritkaság számba mennek. A hegyi tó mellett mesterséges halmon jón oszloprenddel övezett és kupolával födött kis kerek építmény, a Leopoldina-csarnok emelkedik. Belseje egészen egyszerű; közepét a bejárattal szemben carrarai márványból faragott szobor foglalja el, mely Esterházy Leopoldina herczegnőt görögös öltözékben, ülő helyzetben ábrázolja. A rendkivűli szépségű herczegnőt Canova vésője örökíté meg, s e szobrával oly művet alkotott, mely művészetének s ama kor ízlésének jellemző emléke. A kastélyban levő ritkaságok közűl Haydn zongorája említendő. A kastély tornyában van az ország legnagyobb harangja. Roppant gazdag az Esterházyak levéltára; több mint 300 család leveles ládáit őrzik itt. Árpád-kori oklevél van vagy 300. A levéltár első csoportja a család származásrendjére vonatkozó okleveleket tartalmazza. Maga a család Csallóközből való a Salamon nemzetségből, melyből több család, köztük az Illésházy is ágazott; első ismert őse, Mokud, 1186-ban fordúl elő. Az Esterházyak emelkedése a XVI. századdal kezdődik. Ferencz, pozsonymegyei alispán, használja először a galanthai előnevet, anyja, Bessenyei Ilona, öröksége után; a tőle és nejétől, Illésházy Zsófiától, származó fiai 1613-ban II. Mátyástól nyerték a bárói czímet, kik közűl Miklós II. Ferdinándtól a fraknói birtokkal járó grófi rangot kapta. Ennek fia, Pál, 1687 deczember 8-án nyerte I. Lipóttól a római szent birodalmi herczegi rangot, melyet III. Károly 1712-ben az első szülöttre, II. József pedig 1782-ben az egész fi- és leányágra kiterjesztett.

A herczeg Esterházy-könyvtár külön épületben van elhelyezve. Több mint 45.000 kötetből áll s irodalmi és könyvészeti ritkaságokban, képes művekben, drága metszetekben és nagy értékű emlékszerű munkákban az országnak egyik legnevezetesb könyvtára. Hungaricáiról nevezetes a Ferencz-rendiek könyvtára is. A képünk alsó felén látható, Sarlós Boldogasszony tiszteletére épűlt templom körűl van a Pál herczeg által építtetett kalvária, melyet a múlt században világcsudának tartottak; a mögötte levő fő templom csak sanctuariuma egy óriásira tervezett templomnak. Haydn sírköve látható benne. A templom freskói, valamint oltárképe híresek. Kismarton, valamint a vidék több templomában Dorfmeistertől való képek láthatók. Említésre méltó még a katonai alreáliskola óriási épülete. Az itt született Hyrtl Józsefnek, a bécsi egyetem híres boncztanárának szülőházát emléktábla jelöli.

A kismartoni kastély. Sarlós Bolgogasszony temploma Kismartonban. Háry Gyulától

Szarvkő vára a hegység túlsó oldalán keskeny, de meredek oldalgerinczen épűlt. Ettől éjszakkeletre van Loreto híres búcsújáró hely; kápolnáját a stotzingiak, templomát a szerencsétlen véget ért Nádasdy Ferencz építtette. A Lajta-hegység keleti oldalán találjuk Kismartontól éjszakkeletre a kis Szent Györgyöt, mely római leletekről nevezetes (Atilia kő, mit a nép Attilának magyarázott), odább Fehéregyházát, Feketevárost és Széleskútat, Sopronmegye legéjszakibb községét; a két utóbbinál még ma is megvannak a védő körfalak; Fehéregyháza és Széleskút piaczán pedig a kőből faragott pellengérek, a hová a tolvajokat kikötötték. Dél felé jövet a pozsonyi országút mellett Sércz (németűl Gschiesz, mit Lövőnek gondolnak), Oszlop és Margita községeket érjük; míg a Fertő mentén Okán át Rusztra jutunk. Ez országunk legkisebb rendezett tanácsú városa sz. kir. város czímével, 1548 lakossal. Hajdan egészen magyar város volt s a XIV. század okleveleiben még Szil név alatt fordúl elő. Tovább délre Medgyes következik érdekes parasztházaival, melyekben oszlopos lépcsőzet vezet föl a lakásba. A Rákosra vivő út nyugati oldalán van a Mithraeum, a rómaiak idejéből fenmaradt szentély, melyben Mithrasnak áldoztak; ettől valamivel fölebb a hegy tetején volt Macskakő vára, mely a zsebrákok kezébe kerűlvén, a XV. században ostora volt a vidéknek, míg a soproniak földig le nem rontották. Ma nyoma sem látszik. Rákoson van a győri püspök kastélya; a helységen keresztűl folyó patak partján áll a pozsonyi országút mellett a fegyház rengeteg épülete, mely régebben czukorgyár volt. E helyen bronzkori, később római telep volt. A Fertő-mellék délnyugati sarkában levő Balf a Csák nemzetségé volt, de a XIV. század elején Sopron város tulajdonába ment át.

Esterházy Leopoldina szobra Canovától. Leopoldina-csarnok Kismartonban. Cserna Károlytól

Még egy pillantást vetünk a tájék gyönyörű képére, azután vezetőnkre bízván magunkat, Fraknótól délkeletre az erdős hegygerinczeken át Szikrára, majd az ettől délre eső Felső-Péterfára (régente a Peturoké) jutunk. A közbeeső hegygerincz fenyvesében őskori sírhalmok domborúlnak. A Schwarzenbach mentén a völgyben fekvő Kabold várát és helységét érjük. Kabold (Kobolt, Coboltstorph) múltja a XIII. századig nyomozható vissza. Eredetileg négyszögre épűlt, minden sarkán egy-egy toronynyal; mély árka nagyobbára most is megvan. Egy órányira innen délre fekszik Lánzsér; sokan látogatják, különösen Bécsből. Ez is, mint Fraknó, három oldalt meredeken aláhanyatló sziklahegy tetején épűlt, járható nyugati oldalát kettős árok védi. A romokban heverő vár három részből: az alsó-, közép- és felső várból állott. Alkalmasint a felső vár volt a legrégibb rész, melynek óriási toronyszerű épülete szükség esetén mentsvárúl szolgált. Ez három tagból állott: az alsó, hengeralakú, 20 méternyi magas alaptoronyból, melyen hét ablaknyílás volt; az ebből kiemelkedő keskenyebb, szintén kerekded alakú s hat ablakú középtoronyból és az ennek hegyébe épűlt négyszögű karcsú felső toronyból. A középső vár félkör alakban fogta körűl a mentsvárat. Itt volt a vár piacza. Az alsó vár épületei a kapuk mellett csoportosúltak. A várnak összesen 7 tornya volt. Lánzsér tehát egyike volt legerősebb határszéli várainknak, és mint építmény, méltán foglalja el Fraknó, meg a vasmegyei Léka között a középső helyet. Keletkezése talán a XII. századra tehető. 1612 óta az Esterházyak bírják Lánzsért. A vártól odább nyugatra fekvő hasonnevű község Sopronmegye legmagasb fekvésű helysége (620 méter); fölötte egy bazalt kúp tetején a kamalduli szerzet 1701-ben épített klastromának romjai láthatók. Maga Lánzsér vára 1772-ben tűzvésznek esett áldozatúl; azóta teljesen elhanyagoltatván, a községnek kő- és téglabányájává lett. A falak ormán gyökeret vert nyír- és fenyőfák némi életet varázsolnak a pusztúlás e helyére. Nagyszerű kilátás nyílik innen, mely teljesen igazolja a német Landsee (határnéző) elnevezést. A Lánzsértól keletre és délre a megye határáig eső vidék a mai pulyai járás, régente a locsmándi várispánság területe volt. Már az 1137. évben előfordúl Locsmánd helység neve, melyet II. Géza király az éjszaknyugatra eső Gyiróttal és a délnyugatra fekvő Sároddal (a mai Frankó, a Frank családtól) együtt Albert és Gottfried német vitézeknek adományozott. Ezeket e birtokok miatt 1171-ben Ivánka locsmándi várispán pörbe fogta, de III. István a német vitézeket megerősítette e helységek birtokában. IV. Béla király 1263-ban az egész locsmándi várispánságot az Aba nemzetségbeli Lőrincinek adományozta Lánzsér várával együtt. A locsmándi várnak ma semmi nyoma; alkalmasint azon a dombon állott, hol ma a templom van. Locsmándon innen a csávai patak völgyében két magyar községet: Felső és Közép-Pulyát találjuk, melyek magyar szigetet alkotnak e horvátok és németek lakta vidéken. Felső-Pulyán van most a járás székhelye. Megemlítendő e járás éjszaki részében fekvő Füles község a Ják nemzetségbeli Ebedtől származó Niczky grófok kastélyával. E család gazdag levéltárát az idébb nyugatra fekvő likvándi kastélyban őrzik. Az innen éjszakra eső Szabad-Bárándon túl levő Doborján község, Liszt Ferencz születés helye, már a soproni járáshoz tartozik. Liszt Ferencz szülőházát a „Soproni irodalmi és művészeti kör” díszes emléktáblával jelölte meg.

Lánzsértól keletre, kissé éjszakra elhajolva látjuk a völgyteknőben fekvő virágzó Lakompakot. Ennek keleti oldalán van a hasonnevű vár, melyet a kapu fölötti fölírat szerint 1618-ban Esterházy Miklós építtetett, ki nejével, Dersfy Orsolyával (előbb Mágocsi Ferenczné) kapta e Lánzsérhoz tartozó birtokot. Ez az inkább kastély-, mint várszerű lak már 1620-ban nagy veszélyben forgott. Ekkor ugyanis Bethlen Gábor erdélyi fejedelem soproni kapitánya, Sennyei Gáspár, 2.000 lovast küldött Lakompak ellen Huszár István parancsnoksága alatt, kihez Petneházi István csatlakozott a hajdúival. A körűlzárt várlak ura, Esterházy, már alkudozni kezdett a vár átadása iránt, mikor Dampierre szeptember 30-án Schwarzenbach felől segítségére érkezett. Huszár István csatarendbe állítá övéit s megtámadta a németeket; de ezeknek muskétásai zavarba hozták hadait, a mire Dampierre teljes erővel rájok rohant és megfutamította őket. Az elesetteket a Tarródy-dombon temették el. Itt van Tarródy Mátyásnak, Bethlen Gábor egyik főtisztjének a síremléke is, a mely ma is gondozás alatt áll.

A czenki kastély. A gróf Széchenyi család sírboltja Kis-Czenken. Gróf Széchenyi István és neje koporsója. Gróf Széchenyi Béláné síremléke. Cserna Károlytól

Lakompaktól egyenesen keletre van Nyék; régi várfalából még megvan néhány részlet; több, emeletes régi háza múlt szebb napokról beszél. Határában, mint egyáltalán az egész környéken, sok a római régiség. Még tovább keletre van Német-Keresztúr, s ennek közelében a hasonnevű vár, melyet a kapu fölötti fölírat szerint Nádasdy Pál építtetett 1625-ben. A kapu fölött a Boldogságos Szűz képe közelében levő ablakról ez a rege szól: Menyasszony volt a Nádasdyak bájos szépségű leánya. Mikor felöltöztették, hogy a templomba menjenek, szörnyű égzengés támadt. A menyasszony koszorús fővel állt az ablakhoz, hogy nézze, sokáig tart-e még az égi háború; de az ég mind sötétebb lett. Egyszerre meghasad a felhő, egy rettenetes csattanás, egy sikoltás – és a szép menyasszony halva terűlt el.

Német-Keresztúrhoz közel van Czenk falu, a Széchenyi család birtoka. A temetőben levő, dór stylben épűlt sírboltban egy oltárszerű márványlap jelöli a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István sírját. Ott nyugszik a nagy kalocsai érsek, gróf Széchenyi Pál is. A temető előtti renaissance stylű templomot gróf Széchenyi István építtette.

Az angol ízlésű parkban álló grófi kastélyt nemes egyszerűség jellemzi. Belsejében gazdag könyvtár és tudományos gyűjtemények vannak, nagyobbára gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai útazásából. Az előtte való kertből indúl ki egyike a legszebb hársfasoroknak, melyet Barkóczy Zsuzsánna grófné férjével, Széchenyi Antal gróffal, együtt ültetett 1751-ben. E 3 kilométer hosszú fasornak az éjszaki vége felé van a mauzoleum, Széchenyi Béla gróf nejének, Erdődy Hanna grófnőnek művészi síremléke. A fasor egy kis erdőbe vezet, melyen túl a Fertő fölötti fensík egyik kimagasló pontján van a gloriette, gróf Széchenyi Ferencz kedves tartózkodó helye. Innen a legszebb kilátás esik a Fertő mosolygó tájékára.

Mint fönnebb említettük, természeti, valamint néprajzi sajátságainál fogva Sopronmegye két részre osztható. Bízvást föltehetjük, hogy a megye hajdan közigazgatásilag is két részből állott. Meg lehet ugyanis állapítani, hogy a Rábaköznek Sopronmegye területén belül volt némi hatósági önállása, a mennyiben a XV. és XVI. században ismételten találkozunk a Rábaköz kerületének (districtus) alispánjaival és szolgabíráival, kik széküket rendesen Nempthiben (ma Németi), a tulajdonképeni Rábaköz legközepén tartották. Némi önállásra mutat a már szintén említett rábaközi főesperesség is. A győri kanonokok egyike mind mai napig viseli a rábaközi főesperes czímet.

Sopronmegye síkságos felében jelenleg három járás van: a csepregi, kapuvári és csornai. Az első a gulyai járás keleti tőszomszédja, délnyugati, Vasmegyével határos szöglete alacsony dombvidék, a többi síkság. Őskori és történeti korokbeli leletekben gazdag, a mit különben a másik két járásról is elmondhatni. Mind a három kivált római és népvándorlási emlékekben gazdag. Azok a 2-3 méter magas, hosszúkás homokos dombok, melyek a síkon meglehetős sűrűen fordúlnak elő, valóságos múzeumok, melyekben a különböző korok mindenféle emlékeit bőven találjuk. Valahány kanyarúlata van az itteni folyóknak és vízereknek, mihelyt lapos halmot zárnak körű1, bizonyosra foghatjuk, hogy azokban, ha egyebet nem, római maradványokat mindenesetre találunk. A római épületek maradványait a nép a vörös barátokkal (paulinusokkal) hozza kapcsolatba és szekérszámra hordja haza a kitűnő minőségű téglákat a közelebb fekvő lelőhelyekről.

A csepregi járás hasonnevű székhelye, Csepreg, a Répcze jobb oldalán a dombvidék alján fekszik; lakóinak száma 3.843. A járás éjszakkeleti határán van a Szolgagyőri major, közelében nagyobb őskori sánczgyűrűvel. Innen átlépve a számos történetelőtti sírhalommal borított szent-miklósi gyöpre, a kapuvári járásba érünk, melynek egyik nevezetesb helye Eszterháza. Kis község ugyan, de a múlt században herczeg Esterházy Miklósnak, a „fényesnek”, pazar építkezései folytán világhírre emelkedett. Itt van az ország egyik legnagyobb kastélya sok teremmel és 126 szobával; e kastély Mária Teréziát is látta vendégűl. A Haydn vezetése alatt volt színháza európai hírrel birt. A herczeg halálával Eszterháza fénye is megszűnt. A járás székhelye Kapuvár, a Kis-Rába mindkét partján; egyike az ország legrégibb helyeinek, melyről egy oklevélben már 1162-ből van említés. A XV. században a Kanizsayak, majd a Rozgonyiak bírták. 1558-ban Nádasdy Tamás nádor és neje Kanizsay Orsolya, valamint fiuk, Ferencz, nyerték adományban Kapuvárt a hozzá tartozó 17 községgel és 22 pusztával együtt. Jelenleg az Esterházy herczegi család a birtokosa. Kapuvár a Rábaköznek kulcsa és mint ilyen, sok háborús jelenetnek volt színhelye.

Valamennyi rábaközi község közűl a csornai járás hasonnevű székhelye fejlődik a leggyorsabban. Mint vasúti csomópont már is magához vonzza a Rábaköz kereskedelmét. Csorna szintén egyike a legrégebben lakott helyeknek az országban. Tőszomszédos keleti földjein kőkorbeli telepek maradványait találjuk; magában a községben számos népvándorlás-korbeli sírra akadtak; a legnevezetesb leletre a prépostsági téglavetőben tettek szert, hol a munkások egy csontvázat ástak ki, melynek koponyáját gránátokkal, karneol- és borostyánkövekkel kirakott arany diadema vette körűl. Ránk magyarokra nézve legérdekesebb a Csornától éjszakra eső XI. századbeli csatári és keletre fekvő sülhegyi temető, mely a X. és XI. századból való. Ezeknek rendszeres feltárásáról a sopronmegyei régészeti társulat gondoskodik.

A premontrei kanonokrend csornai prépostságát (conventus ecclesiae de Serna) az Osliak alapították a XII. század végén. Zsigmond király idejében a convent országos hiteles helylyé lett. A rend székházát barokk stylbe építette át dr. Kuncz Adolf, a jelenlegi műértő prépost. Itt nyerte a magyar sereg 1849-ben (június 13-án) egyik utolsó diadalát Kmety vezérlete alatt. Az elesett honvédek hamvait szép emlékkő jelöli. Csornától délre említendő Szany, a győri püspök kastélyával; ettől keletre Árpás, a legrégibb községek egyike, melyet még Szent István adományozott 1037-ben a bakonybéli apátságnak az ottani révvel együtt. Az odább éjszakra fekvő Bodonhely, Sopronmegye legkeletibb községe, épen 500 méterrel fekszik mélyebben, mint Lánzsér.

A csornai prépostság székháza. Cserna Károlytól



[88] Ez a név (Szár-halm, Szárhalom) a magyarság első századaira mutat vissza; fordítását a Finkenkogeltől délre levő „Kohlenberg” = Kahlenberg tartotta fönn.