Ugrás a tartalomhoz

A szántóföldi és kertészeti növények kártevői

Balázs Klára, Basky Zsuzsa, Bogya Sándor, Haltrich Attila, Jenser Gábor, Kozár Ferenc, Mészáros Zoltán, Nagy Barnabás, Rácz Veronika, Sáringer Gyula, Szalay-Marzsó László

Mezőgazda Kiadó

Ragadozók – Predátorok

Ragadozók – Predátorok

Fülbemászók – Dermaptera

A fülbemászók testhossza 5–50 mm között van. Testük karcsú, lapított, felülete fényes. Színük leggyakrabban sötétebb vagy világosabb barna, de lehet sárga vagy fekete is. Összetett szemükkel gyengén látnak, elsősorban csápjaikkal, tapintással tájékozódnak. Rövid fedőszárnyaik bőrszerűek, alattuk találhatók a harmadukra hajtogatott hártyás szárnyak, amelyeket ritkán használnak repülésre. A szárnyak kibontásához a potroh végén elhelyezkedő páros faroksörtéket használják. E fogókészülékkel ragadják meg a zsákmányt, valamint a hím a nőstényt is. Lárváik a felnőtt állatra hasonlítanak, szárnykezdeményeik a vedlések során fokozatosan alakulnak ki.

Világszerte elterjedtek, de elsősorban a meleg égöv lakói. Magyarországon hat fajuk fordul elő, közülük mindössze kettő gyakori. Szinte minden élőhelyen megtalálhatók, a természetes ökoszisztémákban ugyanúgy, mint az agrárterületeken, sőt az épületekbe és a lakásokba is behúzódnak.

Mindenevők. Esetenként érett gyümölcsöt, fiatal palántát, virágszirmot rágnak meg, azonban elsősorban állati táplálékot fogyasztanak. Főleg éjjel aktívak, nappal sötét, lehetőleg nyirkos helyen tartózkodnak. Párzás után a nőstény tojásait a talajba vájt lakócsőbe helyezi el, ahol a kiszáradástól rendszeres forgatással védi őket. A kikelő lárvákat is egészen a második vedlésig óvja. Ezek után elpusztul, testét utódai gyakran elfogyasztják. A harmadik stádiumú lárvák szétszélednek és önálló életet kezdenek. Öt lárvastádium után vedlenek imágóvá. Imágóként vagy idős lárvaként telelnek át, különféle fejlődési fokozataik szinte egész éven át megtalálhatók.

Fő táplálékukat a környezetükben található rovartojások, lárvák, bábok adják. Szívesen fogyasztanak levéltetveket, amelyeket tömeges megjelenés esetén jelentős mértékben képesek korlátozni. Az inszekticidekre nagyon érzékenyek, így tevékenységük csak inszekticidmentes környezetben érvényesül.

A Forficula auricularia Linné (közönséges fülbemászó) a világon és hazánkban is az egyik legelterjedtebb faj. Egyedszámukat a széles hatásspektrumú inszekticidek használata jelentősen csökkentette. Évente egy nemzedéke van. A nőstény áttelelés után rakja le tojásait, majd a kikelt kis lárvákkal együtt jár vadászni. Tömeges elszaporodás esetén károkat is okozhat, de egymaga is képes egy egész kártevőegyüttes szabályozására is.

A Labidura riparia (homoki fülbemászó) hazánk homokos területein gyakori. A laza talajban készített lakójárata 30–40 cm hosszú is lehet, de teleléskor akár 2 m mélységre is lehatolhat. Elsősorban ragadozó életmódot folytat, éjszaka vadászik. Homoktalajon, a termesztett növényállományokban az egyik leghasznosabb rovar.

Tripszek – Thysanoptera

Apró termetű, többnyire 0,8–1,2 mm nagyságú, hosszúkás, keskeny alkatú rovarok. Fejük hosszúkás, alul kúpszerűen megnyúlt. A szájszervük szúró-szívó. A lábfej végén a rend tagjaira jellemző tapadólapocska van, amely nyugalmi állapotban összehúzódik. A szárny vékony, hártyás állományú, alakja, erezete, sertézettsége családra, nemre, esetenként fajra jellemző. A lárvák többnyire sárgák, ritkán piros színű pigmentáltsággal. Alkatra a kifejlett egyedekhez hasonlóak, testük megnyúlt, hosszúkás. Többségük növényevő, de vannak köztük ragadozók is.

A Magyarországon előforduló Thysanoptera faj közül 12 ragadozó életmódú.

Sávosszárnyú tripsz – Aeolothrips intermedius Bagnall

A kifejlett nőstény 1,3–1,6 mm nagyságú, teste sötétbarna. Az elülső szárnyon két, egymástól határozottan elkülönülő sötét színű, haránt irányú sáv van. A szárnyak nyugalmi állapotában azt a látszatot keltik, mintha a test haránt irányban csíkozott lenne. Gyors mozgású.

Évente két nemzedéke van. A vegetációs időszakban különböző fejlődési stádiumban levő egyedek egyaránt megtalálhatók. Többnyire a lágy szárú növények virágaiban tartózkodnak. Elsősorban takácsatkákkal, tripszlárvákkal táplálkoznak. Az ivarérettség eléréséhez szükségük van ahhoz is, hogy virágport fogyasszanak.

Fitofág tripszek, pl. dohánytripsz, lucernatripsz populációdinamikáját jelentős mértékben képesek befolyásolni azzal, hogy lárváikat fogyasztják.

Atkász-tripsz – Scolothrips longicornis Priesner

A kifejlett nőstény 1–1,2 mm nagyságú, a teste világossárga. A test színtelen, sertéi feltűnően hosszúak. Az elülső szárny színtelen része szürkés, a közepén és a külső harmad alapi részén egy-egy kis, szürkés folttal. A szárny nyugalmi állapotában úgy tűnik, hogy a potrohon két sötét folt van.

Évente 2–3 nemzedéke fejlődik ki. A kifejlett alak és a lárva egyaránt szövedéket készítő takácsatkák, pl. kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae) telepeiben tartózkodnak. A takácsatkák tojásaival, lárváival és kifejlett egyedeivel táplálkoznak. Elsősorban a kevésbé szőrözött felületű leveleket részesítik előnyben. Gyakoriak az őszibarack, meggy levelein, kevésbé fordulnak elő az alma levelein.

Szövedéket készítő takácsatkafajok egyedszámának korlátozásában jelentűs szerepük van. De ha a takácsatkák egyedszáma csökken, akkor elvándorolnak. A széles hatásspektrumú rovarölő szerekre érzékenyek.

Tojásrontó tripsz – Haplothrips subtilissimus Haliday

A kifejlett nőstény 1,3–1,5 mm nagyságú. Teste sötétbarna, fekete. A szárny színtelen. Az utolsó potrohszelvény csőszerűen megnyúlt. A lárva teste fehéressárgás alapszínű, a 3., 4. és 7–10. potrohszelvényei pirosak, amitől a lárva feltűnő, piros sávos.

Évente feltehetően két nemzedéke fejlődik ki. Fás szárú növényeken él. A lárva rovarok és atkák tojásaival táplálkozik. Széles hatásspektrumú rovarölő szerekkel nem kezelt ültetvényben a takácsatkák, körte-levélbolha populációdinamikájának egyik szabályozója.

Poloskák – Heteroptera

A hazai fajok mérete 2–40 mm között váltakozik. Testük rendszerint lapított. Szúró-szívó szájszervük, a szipóka a fej elülső végén ered. Az összetett szemeken kívül rendszerint két pontszemük is van. A tor háti oldalán található a jellegzetes előhát és a pajzs. A hasi oldalon helyezkednek el a bűzmirigyek. Elülső pár szárnyuk a félfedő, amely a fedő- és a hártyarészből áll. Hátulsó szárnyuk hártyás, és nyugalmi állapotban a félfedő alatt fekszik.

Lárváik hasonlítanak a kifejlettekre, és fokozatos fejlődéssel, többszöri vedlés után érik el az imágóállapotot.

A ragadozó poloskák, elsősorban a Miridae család fajai, hazánkban szinte mindenhol megtalálhatók. Különböző növényállományokban a kártevő ízeltlábúak populációdinamikájának jelentős szabályozói.

Virágpoloskák – Anthocoridae

Valamennyi ide tartozó faj ragadozó. Többnyire apró ízeltlábúakkal (levéltetű, atka, tripsz, levélbolha) és ezek különböző fejlődési alakjaival táplálkoznak.

Mezei virágpoloska – Anthocoris nemorum Linné

209. ábra - Mezei virágpoloska (Anthocoris nemorum) ragadozópoloska (Jenser Márta rajza)

kepek/209abra.png


Az Anthocoris nemzetség jellegzetes képviselője. Csápja végig csaknem azonos átmérőjű. Előhátán elöl gyűrűszerű befűződés látható.

Magyarországon általánosan elterjedt faj. Évente két nemzedéke van. Kifejlett alak telel. A vegetációs időszakban a zsákmányállat egyedszámától függően különböző növényeken egyaránt előfordul. A széles hatásspektrumú rovarölő szerekkel permetezett ültetvényekben többnyire a vegetációs időszak végén jelenik meg. A szelektív hatású inszekticidekkel kezelt ültetvényekbe gyakran telepedik be.

Polifág állat. Levéltetvekkel, kisebb hernyókkal, levélbolhákkal táplálkozik. A körte-levélbolha populációdinamikájának egyik fontos szabályozója. Káros mérvű elszaporodását megakadályozni nem képes, viszont annak megszüntetésében jelentős szerepe van.

Közönséges virágpoloska – Orius niger Wolff

210. ábra - Közönséges virágpoloska (Orius niger) ragadozó poloska (Jenser Márta rajza)

kepek/210abra.png


A legkisebb hazai virágpoloskafaj, testhossza 1,7–2,3 mm. Európai elterjedésű, hazánkban gyakori. Évente 2 (–3) nemzedéke van. Az imágó és a lárva is ragadozó. Apró rovarokkal és atkákkal táplálkozó, polifág faj. A termesztett növények állományaiba viszonylag gyorsan települ be, ha zsákmányállatai, tripszek, takácsatkák nagy egyedszámban fordulnak ott elő. A tömegesen előforduló piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi), közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) jelentős természetes ellenségei közé tartozik. Amint a takácsatkák egyedszáma csökken, a biotópot elhagyja. A zsákmányállat túlszaporodásának megakadályozásában tevékenysége nem jelentős, a túlszaporodás mértékének csökkentésében viszont fontos szerepe van.

A nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis) természetes ellenségeként több Orius faj jön számításba. Miután tömeges tenyésztését, szállítását megoldották, jelenleg már az üvegházakban vagy fólia alatt termesztett dísznövények és zöldségfélék biológiai védelmének fontos elemei. Ahol az üvegházi molytetű és a takácsatkák elleni védekezést természetes ellenségek kibocsátásával oldják meg, ott a nyugati virágtripsz elleni biológiai védekezésben a tömegesen tenyészthető Orius fajoknak nagy jelentősége van.

Mezeipoloskák – Miridae

Hazánk legnépesebb poloskacsaládja. A nagyszámú növényevő faj mellett számos ragadozó faj is tartozik ebbe a családba. A legkülönbözőbb biotópokban élnek, és sokféle apró ízeltlábúval táplálkoznak, főleg a levéltetveket kedvelik.

Vöröses mezeipoloska – Deraeocoris ruber Linné

A család egyik jellegzetes ragadozó faja. Az imágó hátoldala fényes, szőrtelen, erősen pontozott. A fejtető csak finoman pontozott. A színe erősen változó, a hím rendszerint sötétebb a nősténynél, sárgásbarna, vörösbarna, fekete rajzolattal, fekete, 6–7 mm nagyságú. A lárvák sötétpiros, bordó színűek. A potroh szélén hegyben végződő, oldalra kiálló, jellegzetes nyúlványok találhatók. Gyakori, elterjedt faj.

Tojás alakban telel át. Egy nemzedéke van. Az imágók tömeges rajzása rendszerint június közepén kezdődik, júliusban a legerősebb, és még augusztusban is tart. Ősszel már nem lehet imágókat találni.

Polifág faj, levéltetves növényeken néha tömegesen található. Más apró rovarokat is fogyaszt. Gyümölcsösökben gyakori, azonban a széles hatásspektrumú inszekticidek hatására kipusztul.

Tolvajpoloskák – Nabidae

Megnyúlt testű, ív alakban meggörbült, négy ízű szipókájú ragadozó poloskák. Mind a lárvák, mind a kifejlett poloskák ragadozó életmódot folytatnak. Esetenként növényi nedvet is szívogathatnak. Szinte a legkülönbözőbb élőhelyeken előfordulhatnak, rendszerint szárazságkedvelők. Apró termetű rovarokkal, levéltetvekkel, poloskákkal, kabócákkal, legyekkel, hártyásszárnyúakkal táplálkoznak. Jobban kedvelik a lárvákat, de a kifejlett egyedeket is megtámadják; a tojásokat kiszívják.

Nem lesből támadnak, hanem kisebb távolságról véletlenszerűen találnak rá az áldozatra. Rendszerint két nemzedékük van évente.

Nagy tolvajpoloska – Himacerus apterus Fabricius

A család jellegzetes faja. Teste és feje hosszúkás. Alapszíne barna. Testét sűrű, rövid, finom, elfekvő szőrzet borítja. Pajzsa középen fekete. A potroh hátoldalán szabálytalan foltok vannak. Hossza 8–10 mm. Az 1. és 2. stádiumú lárvák hangyaszerűek, 3. és 4. stádiumtól kezdve már hasonlítanak a kifejlett poloskákra.

Az ország egész területén gyakori, azonban inkább erdei állat, a hűvösebb, párásabb mikroklímát szereti, ezért a középhegységi régióban a leggyakoribb.

Évente egy nemzedéke van. Tojás alakban telel. Imágók júniustól szeptember végéig vannak.

Polifág faj, elsősorban a kistermetű lepkehernyókat kedveli. A lárvák egy hónap alatt kb. 20 hernyót fogyasztanak el. Az imágó is ragadozó.

Rablópoloskák – Reduviidae

Változatos testformájú poloskák, szipókájuk 3, ritkán 4 ízű, erősen meggörbült és nagyon rövid. A legkülönbözőbb élőhelyeken fordulnak elő. A hazai fajok kivétel nélkül ragadozók és hasznosak, de gazdasági jelentőségük kisebb, mint a Nabidae fajoké. Ellentétben az előző család fajaival, leshelyzetből támadnak. Különféle rovarokat és pókokat támadnak meg, legyeket, kabócákat, poloskákat, szúnyogokat, rovarlárvákat, tojásokat szívnak ki. Rendszerint egy nemzedékük van. Melegkedvelők, a fajok zöme éjjel zsákmányol, de vannak nappal támadó fajok is.

Gyilkos poloska – Rhinocoris iracundus Pfletier

Nagyméretű, hosszúkás testű állat. Testhossza 12–17,5 mm. Pontszemei között fehéressárga folt van. Pajzsa sohasem teljesen fekete. A test alapszíne vörös, rajzolatai erősen változóak. Több változata is van, amelyek az előhát színezete, rajzolata alapján különíthetők el.

Az egész országban előfordul, de a középhegységi régióban a leggyakoribb. Itt a száraz, meleg, karsztbokorerdős területek déli fekvésű tisztásain található a lágy szárú növényeken.

Áldozatát rendszerint leshelyzetből támadja meg. Szipókáját előre irányítva teste elülső részét megemeli, majd elülső pár lábával vagy szipókájával ragadja meg a prédát. Az imágó és a lárva is polifág ragadozó. Legyekkel, poloskákkal, kabócákkal, azok lárváival, tojásaival, de egyéb ízeltlábúakkal is táplálkozhat.

Síkszárnyúak – Planipennia

Zöld fátyolkák – Chrysopidae

Az imágóknak két pár elnyújtott, ovális szárnyuk van, amelyek közül a hátulsó pár rendszerint keskenyebb és kisebb. Átlagos szárnyhosszuk 10–18 mm. A szárnylemezek átlátszóak. Erezetük, hosszanti és főleg haránterekben gazdag, így a szárnyak valóban fátyolra emlékeztetnek. Az erek színe általában zöld (néhány esetben teljesen fekete), egyes fajokra jellemző, hogy a haránterek egy része vagy azok összessége fekete, illetve barna színű. Az erek a lemezek mindkét oldalán szőrösek.

Az imágók teste 10–12 mm hosszú, többnyire fűzöld színű. A fejük két oldalán elhelyezkedő nagy, összetett szemeik aranyzöld vagy bronzos színben csillognak, innen kapták másik elnevezésüket: aranyszemű fátyolkák. A fejtetőn eredő csápjaik vékonyak, hosszúak és egyebek között a táplálék kitapogatására szolgálnak. Sok faj esetében jellegzetes foltokat, vonalakat találunk a fej különböző részein, így a pofákon, a homlokon, a fejtetőn, az első két csápízen. A foltok többnyire feketék, ritkábban rozsdavörösek. Ilyen sötét mintázatokat vagy egy középső világosabb, sárgászöld hosszanti csíkot viselnek egyes fajok a torszelvényeik hátoldalán is.

A tojások oválisak, hosszuk 0,7–2,3 mm. A tojás egy hajszálvékony, 8–12 nem hosszú nyélen ül. Ezt a nőstény úgy készíti, hogy potroha végén – levegőn gyorsan szilárduló – zselatinszerű váladékot bocsát ki, amelyet a növényfelülethez érint, és potrohát felemelve húzza meg a szálat. A tojásnyelet gyakran szőrök, tüskék csúcsára vagy a levelére helyezi el. Három lárvastádiumuk van. A frissen kelt kis lárvák nagyon törékenyek, többé-kevésbé színtelenek vagy halvány rózsaszínűek. A lárvák orsó alakúak, potrohuk elkeskenyedő vége hegyes, de nem annyira vékonyak, nyújtottak, mint a barna fátyolkáké. Fejükön a látószervük 6–6 egyszerű szemből áll. A szemek tövében eredő csápok vékonyak, hosszúak és hajlékonyak. A szájszervek befelé görbülve sarlószerű szúró-szívó fegyverré módosultak. A „fogak” belsejében csatorna húzódik az áldozat testnedveinek továbbítására. Az első táplálkozás után a lárvák színe erősen megváltozik. Az adott szín kialakulását befolyásolhatja a zsákmány minősége (pl. különböző levéltetűfajok fogyasztásakor a lárvák alapszíne más-más lehet). A második és harmadik lárvafokozatban a fej-, a tor- és a potrohszelvények színesek, számos faj fején sötét (fekete vagy barna) foltok találhatók.

A bábozódásra használt gubó tojás vagy teljesen gömb alakú, apró pingponglabdára emlékeztet. A lárvák a fehér vagy sárgásfehér szálakat sűrűn szövik, majd a gubót néhány szabálytalan szállal az aljzathoz rögzítik.

A zöld fátyolkák számos fajának imágója és valamennyi faj lárvája ragadozó. Az elfogyasztott zsákmányállatok mennyisége és minősége alapján leggyakoribb fajaik egyúttal a leghasznosabb természetes ellenségek. A lárvák és a kifejlett ragadozó állatok táplálékforrásai általában megegyeznek.

Élőhelyeik igen változatosak. Néhány faj erdőben él, és ott is csak bizonyos fafajokon (pl. fenyőféléken) előforduló zsákmányállatokkal táplálkozik. Más fajaik a kultúrterületeket részesítik előnyben, így a kerteket, gyümölcsösöket, a szántóföldi növényeket. Egyes zöld fátyolkák az alacsony növésű, lágy szárú növényeken a gyepszintben, míg mások főként a fák lombkoronaszintjében tanyáznak.

Magyarországon mintegy 30 fajuk ismert.

Elsősorban éjszaka aktív állatok. Nappal a lárvák és az imágók is árnyékos, sötét búvóhelyeken pihennek: a levelek fonákán, a besodrott levelek belsejében vagy a fa kérgén.

Az imágók jól repülnek a mesterséges fényforrásra, ezért a nyári estéken nagy tömegben találhatók lámpák körül.

A fajok különböző fejlődési alakban telelnek: imágóként (Chrysoperla típus), szabadon élő lárvaként (Anisochrysa típus), előbábként (Chrysopa típus) vagy bábként(Hypochrysa típus), a gubón belül.

Az áttelelő imágók többnyire inaktívak (Tjederina gracilis), de melegebb téli napokon egyes példányok repülhetnek (Chrysoperla carnea). Sötét és száraz helyen telelnek át: avarban, fakéreg alatt, házak fűtetlen, sötét zugaiban. A lárva a második vagy inkább a harmadik stádiumban telel át. Az áttelelő lárvák sem teljesen mozgásképtelenek, ha a hőmérséklet és egyéb körülmények lehetővé teszik, táplálékfelvételre is képesek. (Pl. az Anisochrysa flavifrons lárvák pajzstetveket fogyasztanak a melegebb téli időszakban.) Tavasszal ezek a lárvák folytatják a táplálkozást, majd fejlődésük befejeztével gubót szőnek és bebábozódnak.

211. ábra - Közönséges fátyolka (Chrysopa carnea) lárvája (Alford nyomán) (Jenser Márta rajza)

kepek/211abra.png


Az előbáb- vagy bábalakban telelő fajok lárvái nyár végén, ősszel megszövik a gubót.

Április végétől bábozódnak be, majd májusban rajzanak. A rajzó példányok azonnal táplálkozni kezdenek, és néhány nap múlva lerakják tojásaikat, lehetőleg a zsákmányállatok közelébe.

A nemzedékek száma a környezeti hatásoktól függően évenként változhat. Számos fajnak azonban évente csupán egy nemzedéke van. A fajok zömének évente több – általában két – nemzedéke van.

A lárvák agresszív ragadozók. Szúró-szívó szájszervük miatt csak a folyékony táplálékot képesek megemészteni.

Egy átlagos fátyolkalárva teljes kifejlődése során 300–500 levéltetűt, fiatal lárvákból akár 1000 egyedet is elfogyaszt. Liszteskéből 600–800 darabot, rovartojásokból 300–6000 darabot is elpusztít.

Egy ragadozó fátyolkaimágó naponta 15–100 levéltetűt pusztít el, az egy hónapra eső átlagos tetűfogyasztás 2500–3000 példány is lehet. Mivel az imágók hosszú életűek (több hétig, illetve több hónapig élnek), hasznosságuk még a lárvákét is meghaladja.

Barna fátyolkák – Hemerohiidac

A barna fátyolkák családjának tagjai apró termetű, törékeny rovarok. Két pár szárnyuk van, amelyek közül az elülső pár rendszerint nagyobb, 3–8 mm hosszúságú, de létezik olyan faj, amelynél a 16 mm-t is eléri. A szárnyak erezete jellegzetesen hálózatos, felépítése fajonként eltérő. Alakja ovális, a szárnylemez csak részben átlátszó. Alapszíne a sárgától a barnán keresztül a halványszürkéig változhat. A fejen, a torszelvények hátoldalán és a szárnyakon (a lemezen és az ereken is) fekete foltocskák, csíkok találhatók.

Az imágók testének színe többnyire sötétbarna vagy fekete. A testfelület és a szárnyak gyakran szőrökkel tarkítottak. Nevüket onnan kapták, hogy a kicsiny imágók csak mikroszkóppal látható mintái a drapp, a barna és a szürke különböző árnyalataivá olvadnak össze. A kifejlett állatokat az elülső szárnyak erezete, a test jellegzetes foltjai és főként az ivarszervek felépítettsége alapján lehet meghatározni. Tojásaik elnyújtott ovális alakúak, 0,5–1,5 mm hosszúak, színük fehér, krém- vagy rózsaszínű.

A lárvák teste hosszan elnyújtott orsó formájú. Felszínükön hiányoznak a zöld fátyolkákra jellemző szemölcsök, amelyekről szőrök erednek, ezért testük simább. A lárvák színe a sárgásszürkétől a lilás rózsaszínig és a szürkésbarnáig változhat, fajtól és gyakran a táplálkozástól függően is, néha élénkebb színű foltokkal is tarkítva. A lárvák szájszervei a fátyolkára jellemző módon az áldozatok felnyársalására és testnedveik kiszívására módosultak. Testméretükhöz képest kicsiny fejükből előrenyúló állkapcsaik egy pár, enyhén befelé görbülő, kihegyesedő, tőrszerű „foggá” nőttek össze úgy, hogy belsejükben csatornák húzódnak a bélcsatorna felé. A lárváknak ezért nincs szájnyílása a külvilág felé. Három lárvastádium után vedlenek bábbá.

A bábozódáshoz készített gubó fehér színű, ovális alakú, és egy külső laza, valamint egy belső, sűrűbb szövésű rétege van.

A barnafátyolkák világszerte elterjedtek. Hazánkból mintegy 40 fajuk ismert.

Elsősorban erdőlakók. Az erdős területeken kétszer annyi fajuk él, mint a mezőgazdaságilag művelt növényállományokban. Egyes fajaik kifejezetten csak bizonyos növényfajokhoz kötődnek (pl. a fenyőfélékhez). Ez az erős kapcsolat azonban nem közvetlenül a növényfaj, hanem az azokon élő zsákmányfaj(ok) miatt alakult ki. Vannak olyan barna fátyoltrák, amelyek elsősorban a gyepszintben élnek, mások a kultúrnövények állományaiban, néhány valamennyi növényszinten megtalálható.

Az imágók és a lárvák éjszaka aktívak. A lárvák és az imágók nappal levelek fonákán, fatörzsön, kéregrepedésekben és a gyepszintben rejtőzködnek.

Az imágók élettartama 2–4 hónap. Rajzásuk az erdőkben áprilisban, míg a mezőgazdasági területeken valamivel később, májusban kezdődik és az első késő őszi fagyokig, általában október végéig tart. A megtermékenyített nőstények áprilisban, májusban egyesével – bizonyos fajok csoportosan – rakják le tojásaikat a levelek fonákára, élére vagy a növény felületén található, 1–2 mm hosszúságú szőrökre, többnyire a zsákmányállatok (levéltetű vagy atkatelep) közelében.

A nőstények életük folyamán fajtól, táplálkozástól függően 50–600, ritkán 2000 tojást raknak.

A kis lárvák az időjárástól függően 7–12 nap alatt kelnek ki és 2–3 hétig fejlődnek. A kifejlett lárvák fakéregrepedésekben, besodrott levelekben, az avarban és a talajrepedésekben szövik meg a gubókat. A lárvák ebben a szövedékben telelnek lárva- vagy előbábstádiumban. Tavasszal bábozódnak. Néhány faj képes imágó alakban is áttelelni.

A barna fátyolkák imágói és lárvái is aktív ragadozók, általában azonos zsákmányállatot fogyasztanak. Elsősorban a levéltetvekre specializálták magukat, de sok pajzstetvet, liszteskét, levélbolhát, tripszet, atkát is elpusztítanak. Nagyon fontos, hogy ennek a családnak a tagjai alkalmazkodnak az alacsonyabb hőmérséklethez. Ennek megfelelően a nőstények kora tavasztól késő őszig rakják le tojásaikat, és az alacsony hőmérsékleten is kikelő lárvák még 4–5 °C-nál is ragadoznak. Így a vegetációs időszak elején és végén megjelenő tetűnépességet is képesek elpusztítani.

Sok káros, apró termetű, könnyen zsákmányolható rovart, illetve rovartojást pusztítanak el, ezért a leghasznosabb természetes ellenségek közé sorolhatjuk őket. A lárvák átlagosan naponta 20–30 levéltetvet, 30–50 atkát szívnak ki. Az imágók még ennél is falánkabbak, akár 200–300 tetűt is elfogyasztanak egy nap alatt.

Lisztes fátyolkák – Coniopterygidae

A síkszárnyúak rendjén belül a lisztes fátyolkák családjába tartoznak a legapróbb rovarok. Testméretük 2–4 mm, szárnyfesztávolságuk az elülső pár szárnynál 5–8 mm. Egész testük, a szárnyakat is beleértve, fehér viaszos, letörölhető anyaggal van befedve. E fehér színű anyag mikroszkopikus méretű viaszlemezkékből áll, amelyeket a test két oldalán nyíló viaszmirigyek termelnek, szálacskák formájában. Az állatok combjukkal kenik szét egész testfelületükön a viaszt, amelynek feltehetően víztaszító és a test kiszáradását gátló szerepe van. Apró termetük és hófehér színük következtében nagyon hasonlítanak az üvegházakból jól ismert kártevő liszteskékre, amelyeket szintén fehér viaszréteg borít. Számos faj esetében a hátulsó pár szárny erősen csökevényes, mintegy feleakkora, mint az elülső pár. A hosszúkás, ovális, lekerekített szárnyak erezete redukált, egyszerű.

A tojások 0,3–0,4 mm hosszúak, ovális alakúak, színük fehér vagy narancssárga.

A kis testű lárvák lapos orsó alakúak. Testük rózsaszín, sárgás vagy barnás színű. Három lárvastádiumuk van.

Magyarországon közel 10 faj előfordulása ismert.

Erdős, bozótos területeken, gyümölcsösökben, parkokban élnek. Évente egy-két nemzedékük van. Az imágók áprilistól októberig rajzanak, a legtöbb azonban júniusban, júliusban észlelhető.

A nőstények tojásaikat rendszerint a levéllemez szélére, a levélfonák erei mellé, a fakéregre rakják le, táplálékforrásaik (pl. atkatelep) közelébe. Egy nőstény átlagosan 200 tojást rak. A lárvák kifejlődésük után egy kettős falú (egy külső, 5–8 mm-es lazább, ezen belül egy 3mm-es sűrűbb falú) gubót szőnek a növények felületén. Ebben a fehér szövedékgubóban előbábállapot után bebábozódnak, és egy-két hét alatt imágóvá alakulnak. A második nemzedék lárvái a gubót már fakéreg repedéseibe szövik, ahol előbábállapotban telelnek át.

A kifejlett állatok és lárváik aktív ragadozó életmódot folytatnak. Erdőkben, de különösen gyümölcsösökben és kertekben nagy hasznot hajthatnak az apró termetű kártevő rovarok pusztításával, mert itt időnként nagy egyedszámban vannak jelen. Elsősorban az atkákra specializálódtak, de megesznek sok fiatal levéltetvet, pajzstetűt, rovartojást is. A kifejlett állatok és a lárvák táplálékforrása azonos. Az imágók naponta átlagosan 30–40, a lárvák

15–35 atkát pusztítanak el. Ősszel jelentős mennyiségű áttelelő takácsatkatojást fogyasztanak.

Hazai gyümölcsösökből ismert lisztesfátyolkafajok a Conwentzia psociformis, Coniopteryx tineiformis, C. borealis, C. haematica, C. esbenpeterseni, C. tjederi.

A C. psocitormis főleg lombhullató fákon ragadozza az atkákat, a pajzstetveket és a tetveket.

Bogarak – Coleoptera

Futóbogarak – Carabidae

Gyorsan mozgó állatok, erős, hosszabb-rövidebb futólábakkal. Változatos alakú bogarak, legkisebb fajaik 1,5–2 mm-esek, a hazai legnagyobb faj 35–40 mm-es. Hátuk a feketétől és világosbarnától a színjátszó (irizáló) színekig nagymértékben változik, hasi oldaluk fekete vagy barna. Veszély esetén kellemetlen szagú, néha csípős váladékot fecskendeznek ki potrohukból.

Tojásuk ovális vagy hengeres alakú, fehér színű. A lárvák teste megnyúlt hosszúkás, fejük felülről erősen lapított, rágóik erősek. Három pár lábukkal gyorsan mozognak. Színük a fehértől a barnáig vagy a feketéig változik. Bábjuk szabadbáb, jól látható rajta az előrehajtott fej és más testrészek.

Az egész Földön elterjedt ragadozók. Hazánkban kb. 450 faj előfordulása ismert.

A kifejlett bogarak többsége ragadozó, több faj vegyes táplálkozású, egyes nemzetségek fajai növényevők. Növényi táplálékuk elsősorban gyommagvakból áll, azonban veszélyes kártevők is tartoznak közéjük. A lárvák – a növényevő fajoké is – túlnyomó többségükben ragadozók. Állati táplálékként szinte mindent elfogyasztanak, amire ráakadnak: bogárlárvákat, lepkehernyókat, tojásokat, bábokat, kifejlett rovarokat, csigákat. Csak kevés fajuk specializálódott egy-egy tápláléktípusra.

A bolygatatlan és kevésbé bolygatott területek mellett agrobiotópokban is nagy számban fordulnak elő. A gabonafélék, hüvelyesek, cukorrépa-, napraforgó-, kukorica-, repce-, káposzta-, burgonyakultúrákban, sőt a gyümölcsösökben is mindig tömegesen találhatók.

Egyedsűrűségük évszakonként ingadozik. A fajok egy része tavasszal, nyár elején szaporodik, ezek kifejlett példányai a nyár elején és a nyár végén a leggyakoribbak. Az ősszel szaporodók kifejlett példányai a nyár második felében fordulnak elő nagyobb számban.

Évente átlagosan egy nemzedékük van, imágó vagy lárva alakban telelnek. Vannak több év alatt kifejlődő fajok is.

A mezőgazdasági művelésbe vont területeken különösen gyakoriak a következő fajok:

A Harpalus rufipes de Geer gyakori hazai ragadozó faj, a mezőgazdasági területek faunájának egyik fontos tagja. Évente egy nemzedéke van. Állati és növényi táplálékot egyaránt fogyaszt, az állati táplálékban nem válogat. Naponta saját testtömegének kétszeresét is el tudja fogyasztani.

A Trechus quadristriatus Schrank egynemzedékű faj. Mind az imágó, mind a lárva ragadozó, zsákmányállatokban nem válogat.

A Calosoma inquisitor Linné (aranyos bábrabló) egynemzedékes faj, a kifejlett imágók több évig is élnek. Táplálékát szinte kizárólag lepkehernyók és lepkebábok alkotják. Századunk elején ezt a fajt Európából az Egyesült Államokba telepítették, ahol az Európából behurcolt Lymantria dispar és Euproctis chrysorrhoea ellen eredményesen alkalmazták.

Holyvák – Staphylinidae

212. ábra - Oligota flavicornis (Staphylinidae) ragadozó bogár (Jenser Márta rajza)

kepek/212abra.png


Karcsú, fürge mozgású, apró termetű, többségükben csupán néhány mm nagyságú bogarak. Legjellemzőbb sajátosságuk, hogy kitines szárnyfedőik megrövidültek, és a potrohnak csak egy részét fedik. Potrohuk ezért igen mozgékony. A szárnyfedők alatt bonyolult módon összehajtogatva találjuk a jól fejlett szárnyakat. Ezeket egy pillanat alatt kibontva, rendkívül gyorsan képesek szárnyra kelni. Igen jól repülnek, különösen az esti órákban; ilyenkor gyakran vágódnak a sétálók, kerékpározók szemébe. Színezetük általában nem feltűnő, fekete vagy barna. Lárvájuk a futóbogarakéhoz hasonló, hosszúkás testű, három pár erős lába és rágó szájszerve van.

Mindenfelé igen elterjedtek; többségükben a talajon vagy az avarban élnek. Nagy számban és fajgazdaságban találjuk őket a különböző növénykultúrákban, erdőkben, vízpartokon, korhadékokban. Jellemző holyvafauna él gombákon, dögön, ürülékben, madárfészekben, hangyabolyokban is.

A legtöbb faj lárva- és imágóállapotban egyaránt ragadozó. Néhány fajuk parazitoid, illetve gomba- vagy korhadékevő. A ragadozó fajok táplálékát apró rovarok, atkák, rovartojások alkotják. Mivel nagyon aktívak és jó repülők, a mezőgazdasági kultúrákban igen gyorsan megjelennek. Mozgékonyságuk, apró termetük révén a növények minden részéhez hozzáférnek, így az apró termetű ízeltlábúakat azok kis egyedsűrűsége esetén is megtalálják.

A gyakoribb fajok között meg kell említenünk a közönséges avarholyvát (Tachyporus hypnorum), a barázdás holyvát (Omalium rivulare). Legnagyobb holyvafajunk a 22–26 mm nagyságú, fekete színű bűzös holyva (Ocypus olens), amely erdős vidékeken gyakori.

Katicabogarak – Coccinellidae

Kis vagy közepes nagyságú (0,8–18 mm), többnyire félgömb alakú bogarak. Csápjuk rövid, bunkós végű, fejüket a tor részben elfedi. Lábaik rövidek. Élénk színűek, gyakran világos alapon sötét vagy sötét alapon világos pettyekkel. Egyes fajokon belül igen változatos színvariációk fordulhatnak elő. Szárnyaik általában jól fejlettek.

Tojásaik oválisak vagy orsó alakúak, színük világos, fehéressárgától a narancsszínűig változik. A nőstény többnyire csoportosan, keskenyebbik végüknél az aljzathoz ragasztva rakja le őket a levelek fonákára, fakéregre. A színe a lárva kikelése előtt néhány nappal szürkésre változik.

Lárváik lágy testűek, változó színűek, gyakran sötét alapon sárga-fehér foltokkal díszítettek. Három szemfoltjuk, ragadozó állkapcsuk, karcsú, hosszú lábaik vannak. A lárvák gyakran viselnek szőröket; egyes nemzetségekben hosszú viaszszálakat figyelhetünk meg, amelyek az egész testet befedik. Négy lárvastádiumuk van. Az első zsákmány megtalálásáig eltelő idő a legveszélyesebb a kis lárvák életben maradása szempontjából.

Bábjuk szabadon áll a leveleken, ágakon, feji részüknél az aljzathoz ragasztva. A báb élénk színű, és az utolsó levedlett lárvabőr általában a báb fejrésze körül látható.

Magyarországon 78 fajuk ismert. Igen elterjedtek, feltűnő színezetük miatt közismertek. Mezőgazdasági kultúrákban, kertekben, gyümölcsösökben és erdőkben egyaránt előfordulnak, sőt gyakoriak.

Fajaik túlnyomó többsége ragadozó, mind lárva-, mind kifejlett állapotban. A ragadozó fajok levéltetvekkel, levélbolhákkal, pajzstetvekkel és atkákkal, esetleg más lágy testű rovarokkal táplálkoznak. A levéltetűfajok többsége segíti kifejlődésüket, azonban néhány levéltetűfaj számukra mérgező lehet. Pl. több katicabogárfaj számára a fekete répa-levéltetű (Aphis fabae) és a bükköny-levéltetű mérgező. Más levéltetűfajok esetleges táplálékul szolgálhatnak, de teljes kifejlődésüket nem biztosítják. Vannak gombaevő, pl. a 22 pettyes katica (Thea vigintiduopunctata) és növényevő, pl. a lucernában károsító lucernaböde (Subcoccinella vigintiquatuorpunctata) fajaik is, de ezek jelentősége kisebb.

A ragadozó fajok általában egynemzedékesek, egyes fajoknak részleges második nemzedéke is fejlődhet. A kifejlett imágók esetleg több évig is élnek. Imágóként telelnek, többnyire csoportosan. A fajok zöme nem ott telel, ahol a vegetációs időszakban él és szaporodik, hanem egyes imágók telelőhelyre, meleg domboldalakra, más fajoké hegycsúcsok közelére vándorol és ott az avarban – gyakran csoportosan – telelnek.

A ragadozó fajok többsége afidofág, mind imágó-, mind lárvaállapotban levéltetveket fogyaszt. Egyes fajok zsákmányállatai között levélbolhák, pajzstetvek is szerepelnek. Az apró termetű fajok között atkafogyasztó (akarifág) fajok is vannak.

A biológiai védekezés egyik legismertebb eredménye is egy katicabogárfajhoz fűződik. A múlt században a kaliforniai citrusültetvényeket kipusztulással fenyegette az Ausztráliából behurcolt narancsvessző-pajzstetű (Icerya purhasi). 1888–1889-ben a Rodolia cardinalis katicabogárfaj utántelepítésével teljes sikert értek el a kártevő ellen. Azóta ezt a fajt más olyan országokba is betelepítették, ahol a kártevő megjelent és mindenhol eredményt értek el vele.

Nagy vándorlókészségük folytán rövid idő alatt nagy egyedszámban települnek be olyan agrobiotópba, ahol a zsákmányállataik tömegesen fordulnak elő. Azonban amint gazdaállataik egyedszáma jelentős mértékben csökken, eltávoznak.

A gyakrabban előforduló fajok:

A Coccinella septempunctata Linné (hétpettyes katicabogár) mindenhol gyakori afidofág faj, mely elsősorban a gyepszintben, illetve az alacsony növényállományokban vadászik.

Az Adalia bipunctata Linné (kétpettyes katicabogár) gyakori afidofág faj, gyümölcsöseinkben fontos ragadozó. Jelentőségét növeli, hogy tavasszal korán, már alacsony hőmérsékleten megjelenik.

Az Exochomus quadripustulatus Linné (négyfoltos szerecsenkata) a hazai gyümölcsösökben fontos levéltetű- és pajzstetű-ragadozó.

A Stethorus punctillum Weise (atkászböde) lomboserdőkben és erdőközeli gyümölcsösökben elsősorban takácsatkákat fogyaszt, de a Mediterráneumban kártevő pajzstetvekkel (is) táplálkozik.

213. ábra - Atkászböde (Stethorus sp.) a = imágó, b = lárva (Jenser Márta rajza)

kepek/213abra.png


Kétszárnyúak – Diptera

Zengőlegyek – Syrphidae

214. ábra - Zengőlégy (Metasyrphus corollae) lárva(Jenser Márta rajza)

kepek/214abra.png


A zengőlegyek vagy más néven lebegőlegyek többsége közepes méretű, élénk színű, méhekre, darazsakra emlékeztető rovar. Első ránézésre ezektől rövid csápjuk alapján lehet őket megkülönböztetni.

Magyar nevüket jellegzetes zengő hangjukról, illetve arról a jellemző tulajdonságukról kapták, hogy gyakran láthatók, amint napfényes helyeken egy helyben lebegnek. Néhány éles, gyors cikázás után szinte ugyanarra a pontra visszatérve lebegnek tovább.

A zengőlegyekre is, mint a legyekre általában, jellemző az egy pár hártyás szárny. A fej félgömb alakú, igen mozgékony. A csápok rövidek és három ízből tevődnek össze. A szárnyakon feltűnő és jellemző bélyeg a haránteret keresztező álér. A potroh alakja és rajzolata változatos, a fajok jelentős hányadánál ragyogó sárga, feketén mintázott.

A lárvák vak, lábatlan nyüvek. Színük és alakjuk változatos, igen jól beleolvadnak a környezetbe. Erre szükségük is van, mert vakságuk, viszonylag lassú mozgásuk és – különösen a levéltetű-ragadozó fajok esetében – a növény felületén való tartózkodásuk miatt, kiszolgáltatottak a rájuk leső ragadozóknak. Színük vagy átlátszó, és így átüt rajtuk az aljzat színe, vagy zöld, barnás, néha narancsos, rajzolatával alkalmazkodik a környezethez. Akad olyan is, amelyik megtévesztésig hasonló a madárürülékhez, így elkerüli a madarak zaklatását.

Alakjuk általában hengerded, feji végénél elkeskenyedő, de vannak lapos, ovális lárvák is.

A bábok tonnabábok. Oválisak, csepp vagy körte alakúak.

Hazánkban kb. 400 zengőlégyfaj előfordulása ismert.

Élőhelyeik változatosak, életmódjuk szerint eltérőek. A kifejlett legyek általában viráglátogatók, de a lárvák táplálkozásmódja eltérő. A család fajainakmintegy kétharmada tartozik a levéltetű-ragadozók csoportjába. Lárváik jelentős szerepet játszanak a levéltetvek gyérítésében. Vannak a családban növényevő és korhadékevő fajok is. Megint más fajok lárvái darázs-, dongó- vagy hangyafészekben, gombákban fejlődnek.

A levéltetű-ragadozó fajok nagy része lárva- vagy bábállapotban telel, néhány jelentős tömegfaj esetében azonban a megtermékenyített nőstények vonulnak el telelni. Ezek a fajok korán jelennek meg, és a tavasszal károsító levéltetvek első pusztítói. Őket követik a báb, majd a lárva alakban telelőfajok imágói.

A zengőlegyek imágói igen jó repülők, egyes fajaik rendszeresen migrálnak. A táplálkozás, a szaporodás, valamint az áttelelés szempontjából megfelelő élőhelyek felkeresésének igénye vándorlásra készteti az imágókat.

Némelyik faj csak rövid ideig repül, ezáltal azt a látszatot kelti, hogy ritka. Ezek egynemzedékes fajok. Más fajoknál a tavaszi csúcsot egy másik, őszi csúcs is követi. Ezek a kétnemzedékes fajok. A fajok nagy része azonban hosszú időn át folyamatosan jelen van, ezek a többnemzedékes fajok, amelyeknek nemzedékei összefolynak. Ezek általában az ún. tömegfajok, amelyeknek egyedei nagy mennyiségben rajzanak.

Rajzásuk mintegy 40–60 napig tart, így az egymást követő nemzedékek átfedik egymást.

A frissen kelt imágók ivarilag éretlenek. Érési táplálkozásuk során virágport, nektárt, mézharmatot fogyasztanak. Különösen szívesen látogatják a fehér, sárga és kék színű virágokat. A nőstények tojásaikat egyesével vagy kisebb csoportokban levéltetves növények leveleire, levélnyelére, fiatal hajtásaira rakják, a tetűtelepek közelébe. Egy-egy nőstény a nemzedéktől függően 400–1000 tojást is lerakhat. Ezekből a levegő hőmérsékletétől és páratartalmától függően 3–6 nap alatt kelnek ki a lárvák, amelyek rövidesen táplálkozni kezdenek. A levéltetveket fogyasztó fajok csúszkáló, araszoló mozgással, tapogatózva keresik zsákmányukat. Ha megérintik, megragadják, majd általában a levegőbe emelve kiszívják testnedveiket. Egy-egy zengőlárva élete során 300–800, néha még ennél is több levéltetűt semmisít meg. Ez a szám a fajok, a levéltetű mérete és a környezeti tényezők szerint változik. A zengőlégyfajok nagyobb része csak néhány levéltetűfajt fogyaszt. Vannak közöttük erősen specializálódott és sok tetűfajt fogyasztó fajok is. A lárvák életük során kétszer vedlenek, három lárvastádiumuk van. A kifejlett lárvák nyáron több fajnál néhány hétig nyugalmi állapotban vannak, és csak ezt követően búbozódnak.

Rövid idő alatt települnek be olyan állományba, ahol valamely levéltetűfaj nagy egyedszámban fordul elő, fontos szerepet játszanak a levéltetvek gyérítésében. A széles hatásspektrumú rovarölő szerekkel szemben igen érzékenyek. Az imágók viráglátogatók, ezért fenntartásukban fontos szerepet játszanak a virágzó gyomok is. A gyomszegélyen a zengőlegyek a kultúrnövények levéltetűmentes időszakaiban táplálékot, a nyugalmi időszakokban pedig búvóhelyet is találnak, ezért a táblaszéli gyomsávok védelme mindenképpen indokolt.

A művelt területeken gyakrabban előforduló fajok:

A Metasyrphus corollae Fabricius többnemzedékes migráló faj, bábállapotban telel. Polifág ragadozó, zsákmányállataként 20-nál több levéltetűfaj ismert. Egy lárva felnövekedése során 350–500 levéltetűt pusztít el. Legfontosabb zsákmányállatai az Aphis fabae, a Brevicoryne brassicae, a Dysaphis plantaginea, D. piri, Myzus cerasi. Mesterséges tenyésztése megoldott.

A Sphaerophoria scripta Linné többnemzedékes faj, lárvaként telel. A lágy szárú növényeken élő levéltetvek fontos ragadozója. Legfőbb zsákmányállatai az Aphis fabae, Bravicoryne brassicae, Myzus persicae. Esetenként a kukoricán június–júliusban megjelenő első levéltetűhullám gyérítésében van jelentős szerepe.

A Scaeva pyrastri Linné többnemzedékes faj, imágóként telel, enyhe téli napokon előjön búvóhelyéről és röpköd. Lárvája tavasszal a legkorábban megjelenő levéltetű-ragadozók közé tartozik. Eddig 24 levéltetű-faj pusztítójaként ismert. Legfőbb zsákmányállatai az Aphis fabae, Brevicoryne brassicae, Dysaphis plantaginea.

Az Episyrphus balteatus de Geer többnemzedékes faj, a megtermékenyített nőstények telelnek át. A lárvák rendkívül polifágok, a levéltetveken kívül más rovarokat is zsákmányolnak. A legfontosabb afidofág zengőlégyfaj.

Pajzstetűlegyek – Chamaemyiidae

Apró, zömök, 1,5–4,0 mm-es, szürke vagy ezüstszürke legyek, amelyek a potrohukon sötét, páros hosszanti sávokat, pontokat viselnek. Rövid, háromízű csápjaik vannak. Az egyes fajokat csak ivarszerveik alapján lehet elkülöníteni.

Az imágók viráglátogatók, sok faj mézharmatot is fogyaszt. A lárvák ragadozók, levéltetvekkel, pajzstetvekkel és toboztetvekkel táplálkoznak. Több és sok zsákmányfajú ragadozók. Gyakran megtalálhatók a gyümölcsösökben és a ligeterdőkben, lágy szárú és fás növényeken egyaránt élnek.

A pajzstetűlegyek családjából különösen fajgazdag a Leucopis nemzetség. Az imágó 1,5–4,0 mm nagyságú, világosszürke légy. Tapogatója jól fejlett. A csápok, a comb és a lábszár fekete. A tojás 0,5 mm nagyságú, hosszúkás, ovális, fehér, hosszában barázdált. A kifejlett lárva 4 mm hosszú, fehér vagy zöldessárga. Testének elülső vége hegyesebb, végén két légző-(trachea-) nyúlvány van. A báb 2 mm nagyságú, hordó alakú, vörösesbarna, a végén jól látható a két tracheanyúlvány.

Az imágók május-júniusban jelennek meg. Általában meleg, napos időben, a reggeli és délelőtti órákban aktívak. Ekkor röpülnek, párosodnak, majd lerakják tojásaikat. Egy nőstény 50–70 tojást rak. 25–28 °C-on a lárvák négy nap alatt kelnek ki, majd 4–5 napos lárvaállapot után bebábozódnak. Körülbelül 10 nap múlva kirajzanak az imágók. Évente 3–4 nemzedékük van. A lárvák fontos levéltetű- és pajzstetű-ragadozók. Hazánkban a következő fajok lehetnek jelentősek.

A mezőgazdasági művelésbe vont területeken gyakrabban előforduló fajok: Leucopis silesiaca Egger polifág pajzstetű-pusztító faj. Lárvái különböző pajzstetűfajok tojászsákjában fejlődnek.

Leucopis alticeps Czerny polifág pajzstetű-ragadozó faj. Sok faj tojászsákjából kinevelték, de gubacsokozó levéltetvek telepeiben is megtalálták. A megfigyelések szerint egy-egy lárvája akár 600 pajzstetűtojást is elpusztíthat fejlődése során. A lárva 4–7 nap alatt fejlődik ki, és a bábállapot kb. 20 napig tart.

A Leucopis interruptovittata Aczél lárvája a nádat is károsító hamvas szilvalevéltetű (Hyalopterus pruni) egyedeit pusztítja. A lárvaállapot meleg nyáron 4–5 napig tart, a báb 8 nap alatt kikel.

A Leucopis pallidolineata Tanasijthuk széles elterjedésű faj. Lárvái levéltetvekkel táplálkoznak, polifágok. Zsákmányállataik között szerepelnek az almán károsító Dysaphis fajok is.

A Leucopis atritarsis Tanasijthuk hazánkban is gyakori faj. Polifág levéltetű-ragadozó. Imágói kora tavasztól őszig repülnek, sok nemzedéke van.

A Leucopis caucasica Tanasijthuk polifág faj. Lárvái fenyőféléket, lombos fákat és lágyszárúakat károsító levéltetvek telepeiben egyaránt megtalálhatók. Fontos szerepet tulajdonítanak lárváinak a gyümölcsösökben károsító levéltetvek gyérítésében. Soknemzedékes faj.

A Leucopis gliphinivora Tanasijthuk lárvái polifág levéltetű-pusztítók, a többi között Aphis és Dysaphis levéltetűfajokat és a vértetűt (Eriosoma lanigerum) fogyasztja. Hazánkban is több nemzedéke van.

Gubacsszúnyogok – Cecidomyidae

Rendkívül karcsú, törékeny, 1,0–4,0 mm nagyságú szúnyogok. Szárnyuk gyakran szőrös, rojtozott szélű. Csápjuk hosszú, a csápízek megvastagodott részén szőrkoszorú van. A szárnyerezet egyszerű. Többségükben gubacsképzők, tojásaikat a növények belsejébe rakják, és ezzel jellegzetes gubacsok kialakulását idézik elő. Vannak szabadon élő, korhadékban fejlődő fajaik is. A család néhány fajának lárvája azonban igen fontos levéltetű-ragadozó, ezért nagy érdeklődésre tarthat számot.

Ragadozó gubacsszúnyog – Aphidolethes aphidimyza Rondani

Szúnyogalkatú, apró (2,0 mm nagyságú) légy, hosszú, karcsú lábakkal, egyszerű erezetű szárnyakkal és sokízű, hosszú csápokkal. A tojás ovális, sima, narancsvörös, fényes, 0,3 mm nagyságú. A kifejlett lárva 2,2 mm hosszú, feji végén kihegyesedő, narancsvörös nyű.

Gyümölcsösökben, ligeterdőkben és természetes kultúrtársulásokban gyakori.

A kifejlett lárva a talaj felső rétegében vagy növényi maradványok között gubóban telel. Május elején bebábozódik, majd kirajzanak az imágók. Szaporodása ivaros, de szűznemzéssel is szaporodhat. Az imágók mézharmattal táplálkoznak. Átlagosan 7–8 napig élnek. A nőstények a kelést követő 2–4. napon rakják le tojásaikat egyesével, esetleg csoportosan a levéltetvekkel fertőzött növények leveleire, fiatal hajtáscsúcsaira, levélnyeleire. Egy nőstény maximum 100 tojást rak. Az embrionális fejlődés ideje 21 °C-on 2–3 nap. A lárvaállapot a környezeti feltételektől függően 3–14 napig tart. A kifejlett lárvák levetik magukat a növényről és a talajban gubót szőnek, majd bebábozódnak.

Az állat egész életciklusa során magas relatív légnedvességet igényel. A lárva és a kifejlett légy is éjszaka aktív, bár az imágók nappal kirajzanak. Májustól szeptemberig több, egymást követő nemzedéke fejlődik ki. Egy fejlődési ciklus 25 °C-on mintegy 17–20 nap alatt játszódik le.

A lárvák ragadoznak. Életük folyamán 40–80 levéltetűt képesek elfogyasztani, a levéltetű-fajától és annak méretétől függően. Polifág ragadozó, azaz mintegy 60 levéltetűfajt fogad el táplálékul. Folyamatosan tenyészthető, így jól felhasználható a levéltetvek elleni küzdelemben. Az üvegházi növények biológiai védelmének fontos eleme. Ahol a többi üvegházi kártevő elleni biológiai védekezés megoldott, a levéltetvek káros mérvű elszaporodásának megakadályozására nagy egyedszámban betelepítve jól használható.

Pókok – Araneae

Testük két fő részből áll, a fejtorból és a potrohból A kettőt egymással a nyél köti össze. Fejtoruk és potrohuk alakja rendkívül változatos. A fejtoron helyezkednek el az egyszerű szemek, amelyek száma 8 (néhány családnál 6). A szemek elrendeződése többnyire a családra jellemző. A fejtor elején találjuk a csáprágót, az állkapcsot a hozzá csatlakozó tapogatólábbal együtt, az ajkakat és a lábakat. A tapogatóláb mintázata a hím pókok esetében fontos határozóbélyeg. A csáprágó alapízében találjuk a méregmirigyet, amelynek váladéka nélkülözhetetlen a pókok táplálkozásában. Valamennyi póknak van méregmirigye, kivéve a derespókokat (Uloboridae). Az összes póknak, így valamennyi fejlődési alaknak is négy pár lába van.

A potroh (a hazai fajok esetében) mindig egységes, szelvényezetlen. A hasoldal elülső harmadának közepén van az ivarnyílás. A nőstények e helyen néhány család kivételével ivarlemezt viselnek, amely a nőstény pókok faji elkülönítésének fontos bélyege.

Emésztésük külső. Csáprágóikon keresztül emésztőnedveket bocsátanak az áldozat testébe és a feloldott tápanyagokat kiszívják.

A potroh vége előtt, ugyancsak a haloldalon foglal helyet 3 pár fonószemölcs. Ezek a pókok jellegzetes, sajátos szervei, melynek váladéka a levegőn azonnal fonallá szilárdul. Minden pók készít fonalat, melyet sokféleképpen használnak, de három terület a legjelentősebb:

1. Fonalat húznak, ha egy magasabb szintről alacsonyabb szintre ereszkednek le, ugrás közben is ez a fonal ad biztonságot. A pókok őszi–tavaszi fonalrepülése (népiesen „ökörnyál”-nak nevezik) különleges közlekedési mód, melynek segítségével sok kilométer távolságra is utazhatnak.

2. Minden nőstény pók fonalból készített gubóba (kokon) rakja petéit.

3. Több család fajai a zsákmány elejtéséhez fogóhálót készítenek. A fogóhálók minősége, alakja igen változatos, többségük mégis négy fő típusba sorolható:

a) Kerekháló. Ez a legismertebb hálótípus. Lényege, hogy a sugár irányban kifeszített küllőkre a pók csigavonalban sző fonalat. A küllők és a csigavonalú háló anyaga különböző, az utóbbi ragadós szemcséket tartalmaz. A háló közepén sűrűbb szövésű terecske van, ahol a pók időlegesen tartózkodik és a zsákmányát is itt fogyasztja el. Vagy az egyik erősebb küllő, vagy a terecskéből külön kivezetett fonal, az ún. vezérfonal vezet a pók rejtekhelyéhez és ennek rezdülése figyelmezteti a pókot, hogy zsákmány akadt a hálóba. Ilyen hálót az Araneidae, Tetragnathidae, Uloboridae család tagjai készítenek.

b) Hurokháló. Apró növényzet között, faágak hónaljában, épület zugaiban, sziklahasadékokban készített, hurkolt fonalakból álló háló. Rendszerint nem feltűnő. Az állat vagy a hálóval összeköttetésben levő rejtekhelyen tartózkodik, vagy a háló szövevénye közé különféle növényi hulladékból kis ernyőt készít. Ez utóbbi esetben ez alatt az ernyő alatt tartózkodik, sőt a tojásait is itt őrzi. Ilyen hálót a Theridiidae család tagjai készítenek.

e) Vitorlaháló. Ugyancsak bokrok, fák ágai között készül ez a hálóféleség is. Hurkolt fonalakon felfüggesztett, vízszintes, középen feldomborodó, sűrű szövésű hálólapból áll. A pók a vitorlalap alján, tehát hátával lefelé tartózkodik és vár a hálóba akadó zsákmányra. Ha a háló felső szövevényébe kerül egy zsákmányul szolgáló állat, akkor a pók megrázza a szövedéket és az áldozat a hálóba hull. Ekkor gyorsan odarohan, megragadja azt, majd keresztülhúzza a hálón és nyomban felfalja. Ilyen hálót a Linyphiidae család tagjai készítenek.

d) Csőháló vagy tölcsérháló. Sziklarepedésekbe, épületzugokba vagy sűrű növényzet közé, esetleg faodvakba készítik. Jellegzetessége, hogy sűrű, nemezszerű hálólapból és ennek a végéhez illesztett, mindkét végén nyitott csőből áll. A hálólap alakja a körülményekhez, tehát a tereptárgyakhoz alkalmazkodik. A cső pedig lehetőleg védett helyre, föld- vagy sziklarepedésbe, fakéreg alá vezet. Az állat a csőben tartózkodik, és onnan rohan ki villámsebesen, ha zsákmány kerül a hálóba. (Átmeneti viselkedés a hálószövés és a vadászás között.) Ilyen hálót az Agelenidae család tagjai készítenek.

A pókok egy része nem készít fogóhálót, hanem kóborolva vadászik a talajszinten (Lycosidae) vagy a növényzeten (Philodromidae, Clubionidae), vagy mindkét helyen (Thomisidae, Salticidae). A vadászok többsége nappal, néhányuk éjszaka (Clubionidae) aktív.

Minden pókfaj tojásokkal szaporodik. Többségük a tojásrakás után elpusztul, de vannak olyanok is, amelyek őrzik a tojásgubókat. A tojásokból kikelő kis pókok nem hagyják el azonnal a tojásgubót, csak az első vedlés után válnak alkalmassá a külvilági életre. Ekkor azonban azonnal igyekeznek eltávolodni egymás közeléből, megelőzendő a kannibalizmust. Fejlődésük során 3–7 alkalommal vedlenek. Fejlődési idejük különböző, 4–6 hónaptól 2 évig terjedhet. Ez többnyire fajra jellemző, de mindenkor függ a táplálék mennyiségétől és a környezeti feltételektől.

A telet a legkülönbözőbb fejlődési fokon és nagyon változatos körülmények között vészelik át. Többségük tojás alakban vagy fiatalon telel, mások ivaréretten, sőt még táplálkoznak és szaporodnak is a téli hónapokban. Fakérgek, kövek, avar alá húzódva, sok faj tokot szőve telel át.

A pókok polifág ragadozók. Zsákmányuk döntő többsége gazdaságilag káros (pl. levéltetvek, levélbolhák, lepkehernyók, bogarak) vagy közömbös (pl. ugróvillások) ízeltlábú. A hasznos szervezetek, pl. egyéb ragadozók könnyebben elkerülik a pókhálót.

A pókok az ökoszisztémákban stabilizáló szerepet töltenek be. Ez azt jelenti, hogy a kártevők gradációját letörni nem képesek, de a kialakulását meg tudják előzni.

Kedvező körülmények között maximálisan 1000 pók lehet négyzetméterenként, azonban mezőgazdasági területeken számuk jóval alacsonyabb (kb. 1 db/m2)

Farkaspókok – Lycosidae

215. ábra - Farkaspók (Lycosidae) faj kifejlett egyede és szemeinek elhelyezkedése (Jenser Márta rajza)

kepek/215abra.png


Testhosszuk 3,5–40 mm. Többségük hosszú lábú, dús szőrzetű, gyors mozgású állat. Alapszínük többnyire szürke, barna vagy fekete, mind a fejtor-, mind a potrohrajzolatuk nem feltűnő. A 8 szem három haránt irányú sort alkot. Ezek közül az elülső sor négy kicsiny, a hátrább levő sor pedig két-két nagyobb szemből áll. A szemek mindegyike sötét, ún. nappali szemek. Lábaik tüskézete feltűnő, a gazdag szőrözetből kiemelkednek. Fonószemölcseik rövidek, vastagok.

Magyarországon 44 farkaspókfaj előfordulása ismert.

A farkaspókok talajon élnek, növényzetre csak néhány faj mászik fel rendszeresen (Trochosa). Fogóhálót nem készítenek, zsákmányukat lerohanással ejtik el. Egyes fajok, pl. a szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis Laxmann), a földben függőleges tárnát fúrnak, ebben laknak és innen járnak ki táplálék után. A nőstények tojásaikat tavasszal vagy nyáron rakják le. A tojáscsomó többnyire gömbölyű, amit az anyapók a potroha végére akasztva cipel. A kikelő pókok az anyjuk hátára másznak és ott is maradnak néhány hétig. Többségük egy év alatt ivaréretté válik.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak, fontos tagjai a talajon élő ragadozó együttesnek. Elsősorban szántóföldön lehet kártevő-korlátozó szerepük a levéltetvek fogyasztásával. A családba tartozó legfontosabb faj a Lycosa pseudoannulata Boesenberg et Strand. Kínában tömegesen tenyésztik rizskártevő kabócák ellen.

Hazánkban gyakori fajok a Pardosa agrestis Westring, Pardosa hortensis Thorell, Alopecosa sulzeri Pavesi, Xerolycosa miniata C. L.Koch.

Kalitpókok – Clubionidae

216. ábra - Kalitpók (Clubionidae) kifejlett egyede és szemeinek elhelyezkedése (Jenser Márta rajza)

kepek/216abra.png


Többnyire mintázat nélküli barna színű pókok. Lábuk végén két karom található, melynek segítségével ügyesen mászkálnak a lombozaton. Szemeik két sorban helyezkednek el. Nagyságuk 2–15 mm között változik. Hazánkban mintegy 35 fajuk ismert.

A kalitpókok vadászok, fogóhálójuk nincs. Áldozatukat óvatosan közelítik meg. A fajok többsége éjszaka vadászik (Clubiona pallidula Clerck), a nappalt rejtekhelyen, szövedék védelmében tölti. Mások (Cheiracanthium mildei L. Koch)nappal aktívak. A kalitpókok számos faja lakózsákot sző, amelynek rendszerint két kijárata van, de a vedlés, a telelés és a tojások őrzésének ideje előtt a kijáratokat mindig szorosan beszövik. A fajok egy része (Clubiona phragmitis C. L.Koch) télen is aktív, mozog és táplálkozik. Ebbe a családba tartozik a hazai állatvilág egyetlen, valóban veszedelmesen mérgező pókfaja, a mérges dajkapók (Cheiracanthium punctorum Villers) is.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak. Gyümölcsösök lombkorona-szintjében fontos predátorok. Táplálékukat elsősorban sodró- és araszolólepke hernyók, levélbolhák, poloskák, levéltetvek képezik.

Hazánkban gyakori fajok a Cheiracanthium mildei L. Koch, Clubiona pallidula Clerck, Clubiona phragmitis C. L.Koch, Clubiona compta C.L. Koch, Clubiona brevipes Blackwall.

Karolópókok – Thomisidae

217. ábra - Karolópók (Thomisidae) kifejlett egyede és szemeinek elhelyezkedése (Jenser Márta rajza)

kepek/217abra.png


Jellegzetes rákszerű megjelenésű pókok, nagyságúk 2–10 mm között változik. Potrohuk hát-hasi irányban többé-kevésbé lapított. Az elülső két pár láb jellegzetesen erős, tüskés „karoló” láb, nevüket is erről kapták. A tarisznyarákokhoz hasonlóan nemcsak előre, hanem hátra és oldalra is tudnak mozogni.

Színükkel jól alkalmazkodnak a környezetükhöz. Nyolc szemük a fajok többségén külön-külön kis dombocskákon ül.

Hazánkban körülbelül 65 fajuk él.

Fogóhálót nem építenek, jellegzetesen lesből vadásznak. A fajok egy része (pl. Misumena vatia Clerck) viráglakó és viráglátogató rovarokkal (pl. méhek, poszméhek, lepkék) táplálkozik, amelyeket igen erős méreggel bénít meg. A méreganyag segítségével a saját méretüknél 2–3-szor nagyobb zsákmányt is képesek elejteni. Más részük a növényzeten (Tmarus piger Walckenaer) vagy a talajon (Xysticus kochi Thorell) várakozik zsákmánya után. Tojásaikat a kicsinyek kikeléséig őrzik. Egy egyed többször is rakhat tojást.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak. Gyümölcsösök lombkorona-szintjében levéltetvekkel, atkákkal, sodrómolyok és araszolólepkék lárvájával táplálkozik. A Misumenops tricuspidata körtelevélbolhákkal is táplálkozik.

Hazánkban gyakori fajok a Misumenops tricuspidata Fabricius, Misumena vatia Clerck, Tmarus piger Walckenaer, Pistius truncatus Pallas, Xysticus kochi Thorell.

Futópókok – Philodromidae

218. ábra - Futópók (Phitodromidae) kifejlett egyede és szemeinek elhelyezkedése (Jenser Márta rajza)

kepek/218abra.png


Az idetartozó pókok mérete nem haladja meg a 10 mm-t. Nagyon hasonlítanak a karolópókokra (gyakran azok közé is sorolják alcsaládként). A két elülső és a hátulsó lábpárjuk hossza között nincsen olyan jelentős különbség. Amíg a karolópókok testszőrzete általában normális vagy legfeljebb bunkószerűen megvastagodott szőrökből áll, addig a futópókok szőrzete, legalábbis részben, toll formájú vagy pikkelyszerű. Számos fajukat ugyancsak nehezen fedezhetjük fel, mert színük igen hasonlít a közvetlen környezetükre.

Hazánkban körülbelül 25 fajuk fordul elő.

A futópókok kivétel nélkül vadászok, gyors futással, ügyesen kapják el zsákmányukat. Mindig rövid nekirugaszkodással futnak, majd meg-megállnak és mozdulatlanul pihennek. A fajok többsége tavasszal párzik. Kokonjaikat kamraszerű szövedékfészekbe rejtik, amelyeket aztán kitartóan őriznek.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak. Gyümölcsösökben számos fajuk fordul elő, amelyek közül a Philodromus aureolus toleráns 30 növényvédő szerre. Elsősorban lepkehernyókkal, atkákkal, levéltetvekkel, poloskákkal táplálkoznak.

Hazánkban gyakori fajok a Philodromus aureolus Clerck, Ph. praedatus O.P Cambridge, Ph. longipalpis Simon, Ph. cespitum Walckenaer, Ph. emarginatus Schrank.

Ugrópókok – Salticidae

219. ábra - Ugrópók (Salticidae) kifejlett egyede és szemeinek elhelyezkedése (Jenser Márta rajza)

kepek/219abra.png


Zömök testű pókok, lábaik viszonylag rövidek, nagyságuk 1,5–10 mm között változik. A fejtor pereme levágott és előrefelé alig keskenyedik el. Számos fajuk igen tarka, bár többnyire sötét színűek. Szemeik állása jellegzetes. 8 szemük 3 sorban helyezkedik el. Az elülső szemek hatalmas nagyok és előre tekintenek. A másik két szemsor (2–2 szem) szemei aprók, gyakran nehezen észrevehetők.

Hangya- (Myrmarachne formicaria De Geer) és bogárutánzók (Ballul chalybeus Walckenaer) is akadnak közöttük.

Hazánkban mintegy 80 fajuk fordul elő.

Fogóhálót nem készítenek. Élénken mozogva keresik táplálékukat és a megfelelő pillanatban ráugranak. Az ugráshoz a harmadik és/vagy negyedik lábpárjukat használják. Mozgás közben egy biztonsági fonalat húznak maguk után, amelyet ugrás előtt mindig a talajhoz rögzítenek. Az ugrás hossza nagymértékben függ az állat testméretétől, de általában 4–5 cm távolságra tökéletes biztonsággal ugranak. Kivétel nélkül nappal aktív, fény- és hőkedvelő állatok. A talajon és a növényzeten egyaránt előfordulhatnak. Tojásaikat őrzik.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak. Levéltetvekkel, atkákkal, körte-levélbolhákkal, sodrómolyok és araszolólepkék lárváival, valamint bogarakkal táplálkoznak.

Hazánkban gyakori fajok a Ballis chalybeus Walckenaer, Eris nidicolens Walckenaer, Evarcha arcuata Clerck, Salticus zebraneus C. L.Koch.

Keresztespókok – Araneidae

220. ábra - Keresztespók (Araneidae) faj kifejlett egyede és szemeinek elhelyezkedése (Jenser Márta rajza)

kepek/220abra.png


Változatos nagyságú (5–25 mm), különféle alakú és színű pókok tartoznak ebbe a családba. Ez a legismertebb pókcsalád, amelyet a néhány faj potrohának tipikus mintázata alapján neveztek el. A hímek mindig jóval kisebbek, mint a nőstények, alakjuk és potrohrajzolatuk is eltérő lehet. A hím párzószerve feltűnően nagy. Nyolc szemük két sorba rendezett.

Hazánkban kb. 50 fajuk él.

Fajaik jellegzetes kerekhálót készítenek, melynek alakja, nagysága, elhelyezkedése fontos faji bélyeg. A hímek ivarérettségük elérésekor felhagynak a hálóépítéssel és csavargó életmódot folytatnak. A pók, növekedésével arányosan, egyre nagyobb hálót sző, tehát egyre nagyobb zsákmány megfogására lesz alkalmas. A keresztespókok között van nappal és szürkületkor, illetve éjszaka aktív faj is. Tojásaikat bolyhos külsejű kokonba zárják. A tojásrakás után az anyaállat hamarosan elpusztul. A hazai fajok többsége ősszel rak tojást.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak. Kistermetű fajaik (Araniella spp.) a növényzeten magasan, pl. gyümölcsfák lombkoronaszintjében építik hálóikat, ahol főleg levéltetvekkel és egyéb kisméretű rovarokkal táplálkoznak. Nagyobb termetű fajaik (Araneus spp., Argiope spp.) alacsony növényzeten, pl. réteken, legelőkön készítik hálóikat, ahol főleg orthopterákra vadásznak. Kemény kitinpáncéllal (bogarak), valamint kémiai védelemmel ellátott rovarok (méhek) is áldozatául eshetnek.

Hazánkban gyakori fajok az Araniella cucurbitina Clerck, Araniella opistographa Kulczynski, Araneusdiadematus Clerck, Argiope bruennichi Scopoli.

Állaspókok – Tetragnathidae

221. ábra - Állaspók (Tetragnathidae) kifejlett egyede és hálója (Jenser Márta rajza)

kepek/221abra.png


Potrohuk bot formájú (Tetragnatha) vagy a keresztespókokra emlékeztető alakú és rajzolatú (Pachygnatha). Lábaik meglehetősen hosszúak. Testhosszuk általában meghaladja a 10 mm-t.

Hazánkban kb. 10 fajuk fordul elő.

Legtöbb képviselőjük szabályos kerekhálót sző, amelyeknek az a jellegzetessége, hogy kevés bennük a küllőfonál, a fogófonalak távol állnak egymástól, továbbá hiányzik a háló köldöke. Az ivarérett Pachignatha fajok elhagyják a hálóikat és a talajszinten vadásznak. A Tetragnatha fajok veszély esetén botsáskákra emlékeztető, védelmet nyújtó testhelyzetet vesznek fel. A két elülső lábpárjukat, szorosan egymás mellé szorítva, mereven előrenyújtják, hátulsó lábpárjukat pedig ugyanilyen módon hátrafelé helyezik. Mezőgazdaságilag művelt területeken nem túlságosan gyakoriak. Elsősorban gyengén kitinizált, apró termetű rovarokat, főleg levéltetveket fogyasztanak. A növényvédő szerekre rendkívül érzékenyek.

Hazánkban gyakori fajok a Tetragnatha obtusa C. L. Koch, Tetragnatha nigrita Lendl, Tetragnatha dermata Thorell, Pachignatha degeeri Sundeval.

Törpepókok – Theridiidae

222. ábra - Törpepók (Theridiidae) kifejlett egyede és hálója (Jenser Márta rajza)

kepek/222abra.png


Gömb vagy hengeres potrohú fajok tartoznak ebbe a családba, nagyságuk 1–8 mm között változik. Lábaik viszonylag hosszúak, tüskéket nem viselnek. Valamennyi fajra jellemző a hátulsó lábaik ízeinek alakulása, amelyeknek alsó részén egy-egy fésű van. Színük és rajzolatuk változatos, gyakran élénksárga, piros és fekete. Nyolc szemük két sorban áll.

Hazánkban mintegy 60 fajuk ismeretes.

Fogóhálójuk kusza fonalakból álló térháló, ún. hurokháló, amelyet elsősorban növényzetre, másodsorban építmények zugaiban készítenek. Ez a hálótípus apróbb termetű rovarok megfogására alkalmas. Vannak fajok, amelyek hangyák fogására specializálódtak.

Mezőgazdaságilag művelt területeken gyakoriak, bár meglehetősen érzékenyek a növényvédő szerekre. Apróbb termetű rovarokkal táplálkoznak, de ahol hangyák nagy számban előfordulnak, ott a táplálékuk jelentős részét azok teszik ki.

Hazánkban gyakori fajok: Theridion tinctum Walckenaer, Th. pinastri C.L. Koch, Th. varian Hahn, Dipoena melanogaster C. L.Koch, Enoplognatha latimana Hippa et Oksala.

Vitorlapókok – Linyphiidae

223. ábra - Vitorlapók (Linyphiidae) kifejlett egyede és hálója (Jenser Márta rajza)

kepek/223abra.png


A családba tartozó fajok könnyebben ismerhetők fel jellegzetes hálóikról, mint alaktani tulajdonságaikról. Fajaik többsége igen hosszú lábú. Színük fekete vagy barna. Mintázat nélküli jelentéktelen külsejű pókok. Testhosszuk legfeljebb 10 mm.

Hazánkban mintegy 400 fajuk fordul elő.

Jellegzetes vitorlahálót (síkháló) készítenek. Párzási idejük többnyire ősszel van, ilyenkor a hím és a nőstény gyakran hosszabb időn keresztül együtt, közös hálóban él.

Mezőgazdaságilag művelt területeken, elsősorban szántóföldön gyakoriak, ahol főleg gabonalevéltetvekkel (Rhopalosiphum spp.) táplálkoznak. Gyümölcsösökben élő fajaik levéltetvekkel, atkákkal, levélbolhákkal táplálkoznak. Az Erigonidium graminicolum Sund. nevű fajt Kínában sikeresen tömegtenyésztik mesterséges táplálékon is.

Hazánkban gyakori fajok az Erigone atra Blackwall, Oedothorax apicatus Blackwall, Linyphia triangularis Clerck, Meioneta rurestris C.L. Koch.

Ragadozó atkák – Gamasida

A növényevő atkák populációdinamikájának szabályozásában a Phytoseiidae és a Stigmaeidae családba tartozó fajoknak van jelentősége.

Phytoseiidae

224. ábra - Thyphlodromus pyri (Phytoseiidae) ragadozó atka (Jenser Márta rajza)

kepek/224abra.png


Apró, 0,2–0,7 mm nagyságú, többnyire kerek, ovális vagy tojásdad alakú állatok. Testük színezete opálos, sárgás vagy barnás árnyalatú. A hátlemez felszíne sima vagy különböző rajzolatú, hálózatos kiképzésű, ritkán ráncos vagy gödrös. Lábaik gyors mozgású futólábak. A fajok legfontosabb megkülönböztető bélyegei a testszőrök száma és elhelyezkedése.

A család fajainak nagy része aktív ragadozó. Apró termetű ízeltlábúakat, takácsatkákat, levélatkákat, tripszeket fogyasztanak.

Magyarországon mintegy 30 Phytoseiidae faj előfordulása ismert.

Phytoseiulus persimilis Athias-Henriot

Viszonylag nagytermetű faj. A nőstény hossza megközelítőleg 0,4 mm, szélessége 0,23 mm.

Eredetileg Chile területéről ismert faj, amelyet ma már szinte minden földrészre betelepítettek.

Egy nemzedék kifejlődéséhez, a hőmérsékleti viszonyoktól függően, 4–12 nap szükséges. Fejlődése számára a 25–28 °C és 80–90%-os relatív páratartalom az optimális. Táplálkozása 4–5 °C mellett minimumra csökken, de ilyen körülmények között is 20–30 napig megtartják életképességüket. A nőstény élete folyamán mintegy 100 tojást rak. Tömegesen viszonylag könnyen tenyészthető.

Takácsatkákkal táplálkozik. Egy nap alatt egy nőstény 20–25 kifejlett takácsatkát vagy 30 tojást szív ki.

Üvegházakban, hajtatóházakban a takácsatkák elleni védekezés a Ph. persimilis betelepítésével megoldható, ha a ragadozó atkákat nem veszélyeztető növényvédő szereket használunk. Alacsony takácsatka-egyedszám esetén négyzetméterenként 5, közepes fertőzés esetén 20 ragadozó atkát kell kihelyezni. Erős fertőzés kialakulását követően 150–200 ragadozó atka/m2 is szükségessé válhat. Tekintettel arra, hogy a ragadozó atka tevékenységének hatása a kibocsátás után mintegy 2–3 hét múlva érvényesül, megfelelő védelem érdekében a hajtatás kezdetén, alacsony takácsatka-egyedszám mellett célszerű a ragadozó atkákat kihelyezni. A széles hatásspektrumú rovarölő szerekre érzékeny.

Amblyseius finlandicus Oudemans

A kifejlett nőstény 0,3 mm hosszú, teste fehéren opálos, hátpajzsán 17 pár serte helyezkedik el.

A kifejlett nőstény telel a fák kéregrepedéseiben. A lombfakadást követően rövidesen megjelenik. A virágzás idején többnyire pollennel táplálkozik. Többnyire a levelek érzugaiban, az ott fejlődő növényi szőrök között húzódnak meg, innen indulnak zsákmányszerzésre.

Elsősorban levélatkákkal táplálkozik. Hosszú időn keresztül táplálkozhat pollennel. Évente több nemzedéke fejlődik ki.

Bolygatatlan területeken a levélatka- és takácsatkapopulációk szaporodásának hatékony szabályozója. Gyakran fordul elő utcai sorfákon, ahol pl. a hársfákon a hárstakácsatka elszaporodását mérsékli. Az atka- és rovarölő szerek többségével szemben érzékeny, ezek rendszeres használatát követően a gyümölcsösből eltűnik. A széles hatásspektrumú inszekticidekkel nem kezelt gyümölcsösökbe 2–3 éven belül telepszik be és szaporodik el olyan mértékben, hogy a levélatka- és takácsatkafajok egyedszámát hatékonyan korlátozhatja.

Typhlodromus pyri Scheuten

A kifejlett nőstény 0,4 mm nagyságú. A hátrafelé szélesedő potroha, megközelítőleg körtéhez hasonló alakja alapján az A. finlandicus fajtól elkülöníthető.

A kifejlett nőstény telel a fás szárú növények kéregrepedéseiben vagy hasonló jellegű búvóhelyeken. A telelőhelyet korán tavasszal hagyja. Eleinte főként levélatkákkal, majd takácsatkával táplálkozik.

A szervesfoszforsavészter-készítményekkel szemben viszonylag rövid idő alatt ellenállóvá válhatnak populációi. Ezt a tulajdonságát érvényesítve Európában a magasabb páratartalmú vidékeken, maritim klimatikus viszonyok között, a gyümölcs- és szőlőültetvényekbe betelepítve a levél- és a takácsatkák elleni biológiai védekezés fontos tényezői. Magyarországon szőlőültetvényekben fordul elő. A külföldről származó populációk hazai betelepítése ez ideig nem járt megfelelő eredménnyel.

Stigmaeidae

Zetzellia mali Ewing

225. ábra - Zetzellia mali (Stigmaeidae) ragadozó atka (Jenser Marta rajza)

kepek/225abra.png


Lapos testű, megközelítőleg ellipszis alakú, sárga színű atkák.

Európában általánosan elterjedt, Magyarországon előfordulása gyakori.

A nőstény telel a fás szárú növények kéregrepedéseiben. A telelőhelyeiket korán tavasszal hagyják el és vándorolnak a levelekre. A szőrözött felületű leveleken telepszik meg, szaporodik. Amennyiben a levél felülete kevésbé szőrös, úgy az érzugokban húzódnak meg, rendszerint többesével. Évente több nemzedéke fejlődik ki. Takácsatkák, levélatkák tojásaival, lárváival táplálkozik.

Bolygatatlan területeken a fás szárú növényeken gyakori. A széles hatásspektrumú rovarölő szerekkel szemben érzékeny. Szervesfoszforsavészter-készítményekkel rendszeresen permetezett ültetvények fáin, illetve szőlőn ritkán vagy egyáltalán nem fordul elő. Ahol a széles hatásspektrumú inszekticidek rendszeres alkalmazása szünetel, ott rövid időn belül megtelepszik, és a levélatkák, takácsatkák populációdinamikájának hatékony szabályozójává válik.