Ugrás a tartalomhoz

Növény- és állattani ismeretek 2., Gabonafélék termesztése

Dr. Udvardy Péter (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.3 A búza

2.3 A búza

A búza (Triticum aestivum L.) az emberiség egyik legrégebben termesztett növénye, legfontosabb kenyérgabonánk. Táplálkozási értéke mellett jelentős az ökológiai alkalmazkodó képessége is, az északi féltekén szinte minden országban termeszthető. A világban 250-300 millió hektáron termesztik, termésátlaga az utóbbi pár évtizedben megkétszereződött. Bár létezik tavaszi változat is, Magyarországon az őszi búza termesztése terjedt el.

A ma termesztett búza őse az alakor (Triticum monococcum), a tönke (Triticum dicoccum) és a tönkölybúza (Triticum spelta). Ez utóbbi az elmúlt évek során újra köztermesztésbe került az egészséges táplálkozásban betöltött szerepe miatt. Az alakor és a tönke változatoknál előfordul vad változat is. A búza Délnyugat-Ázsiából terjedt el az egész világon.

2-3. ábra A búza

Forrás: http://www.biolib.de

A búza nemesítése az 1700-as években kezdődött meg Európában. Magyarországon az 1860-as évek óta folyik búzanemesítői munka.

A búzát legnagyobb mértékben élelmezési célokra használjuk fel, kenyérsütésre, kekszgyártásra, liszt előállítására. Fontos mellékterméke a korpa, ezt élelmezésre és takarmányozásra egyaránt használjuk. A búzaszalma fontos alomanyag az állattenyésztésben. Takarmányozási célokra a gyengébb minőségű búza szolgál.

A búza fejlődésére két fő éghajlati tényező van hatással, a hő és a fény. Két szakaszon kell átmennie ahhoz, hogy termést hozzon:

  • Hőszakasz : az őszi búza csak akkor megy szárba és hoz termést, ha tartós hideghatásnak van kitéve a tél folyamán. Tavasszal elvetve ez a hatás nem éri, így nem hoz termést.

  • Fényszakasz : hosszúnappalos megvilágítási feltételekre van szükség (több, mint 10-12 óra napi megvilágítás)ahhoz, hogy kalászt hozzon a búza a tavasz folyamán.

A búza egyedfejlődés ét jól elkülöníthető szakaszok jellemzik:

  • Csírázás-kelés

  • Bokrosodás

  • Szárba indulás

  • Kalászolás

  • Virágzás

  • Érés(tejes-, viasz-, teljes érés)

A búza öntermékenyülő növény, a szemtermés a fajtára jellemző, barnás-piros, változatos alakú. Minőségét a fehérje és a keményítő aránya adja meg, minél nagyobb a fehérjék aránya, annál jobb minőségű a búza. A sikér a fehérje vízben nem oldódó része, ami 75% gliadinból és 25% gluteninből áll. A gliadin nagyobb aránya lágyít a sikéren, a gluteniné pedig keményít rajta. A sikér a vizet megköti, a tésztát nyújthatóvá teszi, a kelesztésnél keletkező gázokat a tésztán belül tartja, a magas sikértartalom javítja a búza sütőipari minőségét.

A búza élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

  • Hőigény : magasabb a rozsénál, 3-4°C-on már fejlődik. Hasznos hőösszeg igénye 2000-2200°C, elbír akár két hónapig tartó folyamatos hótakarót. Hazánk hőmérsékleti viszonyai megfelelőek a búzatermesztésre, a télálló fajták a hótakaró nélküli -20°C-t is kibírják.

  • Vízigény : az őszi árpa és a rozs vízigényénél magasabb, a kapás növényeknél viszont alacsonyabb. A búza érése beleérhet a júliusi aszályos időszakba, ami jelentős termésveszteséget okozhat. Magyarországon ezért a jobb vízgazdálkodású talajok alkalmasak a búzatermesztésre, a termésbiztonság ezeken a talajokon jobb. A vetés utáni csapadékos időszak segíti a búza megerősödését, javítja télállóságát.

  • Talajigény : optimális búzatermő területek a jó hő-, víz- és levegőgazdálkodású talajok, azonban ennél gyengébb körülmények között is megterem. A mezőségi talajok és a búza termőterülete nagyjából egybe esik. Az erősen savanyú erdőtalajok, a szikes területek és a mélyfekvésű vizes réti talajok nem alkalmasak búzatermesztésre.

  • Elővetemény igény : jó elővetemény értékkel rendelkeznek a búza számára mindazok a nem gabonaféle növények, melyek korán betakaríthatók, nem használnak el sok vizet a talaj vízkészletéből és a talajt nitrogénben gazdagítják. Ilyen növény szinte az összes egyéves- és áttelelő pillangós virágú növény, a repce, a len, stb. Rossz elővetemény a búza, az árpa, évjárattól függően a kukorica, a napraforgó.

  • Tápanyag igény : átlagos termés eléréséhez hektáronként 200-250 kilogramm nitrogén-foszfor-kálium (NPK) műtrágya hatóanyag kijuttatása lenne kívánatos. A foszfor és a kálium a vetés előtt, míg a nitrogén megosztva ősszel és tavasszal kerüljön ki a területre.

A vetésidő október 10 és 20 között optimális, jól előkészített aprómorzsás talajba. A vetőmagmennyiség fajtától függően 180-250 kilogramm hektáronként. Megjegyzendő, hogy a vetőmag mennyiségét célszerű nem tömegre, hanem csíraszámban megadni (5-5,5 millió hektáronként). A vetés mélysége 5 cm körüli, a sortávolság gabonasortáv (10,0-15,6 cm). A betakarítás a teljes érés fázisában történik körülbelül 16% szemnedvesség tartalomnál arató-cséplő géppel. Ideje június vége július közepe. A szalma betakarítása az aratás után utólag, bálázó géppel történik.