História 1999-07
Kordos László , Kertész István , Bóna István , Kubinyi András , Hajdu Tibor , Farkas Pál , Rédey Judit , Szász Zoltán , Vaszócsik Lászlóné, dr. , Del Medico Imre , Kákosy László , Kertész István
História
5. fejezet -

Törvénytelen gyermekek a magyar középkorban

CSALÁD ÉS TÁRSADALOM

KUBINYI András

Törvénytelen gyermekek a magyar középkorban

Utódok, örökösök, fattyúk

Nem törvényes házasságból született, azaz, ahogy a középkorban nevezték őket: törvénytelen vagy természetes gyermekek mindig voltak és lesznek. Ideszámíthatjuk még a formailag törvényes születésűeket is, akik nem az anya törvényes férjének utódai voltak. Ilyenkor a gyermek vagy házasságtörés eredményeként jött a világra, vagy a nő utólag férjhez ment, házastársa pedig magáénak elismerte a gyermeket. Minden jel arra mutat, hogy ebben a korban az ilyen gyermekek aránya magas lehetett.

A középkor nem ismerte el a ma már bevett élettársi kapcsolatot, az atya nem törvényes házasságából született gyermeke nem örökölhetett utána, hacsak nem végrendelet alapján. Nemesi adományos birtokot azonban Magyarországon nem lehetett végrendelet alapján egy fattyúnak átörökíteni. Voltak foglalkozások, amelyeket törvénytelen gyermek nem tölthetett be. Így nem szentelhették fel papnak, vagy nem vehették be egy kézműves céhbe sem. A városok különösen ügyeltek is erre. Mivel mester általában csak az lehetett, aki előtte vándorlegényként máshol is tanult, egy idegen céhlegénytől a mestervizsga előtt megkövetelték, hogy szülővárosából igazolást hozzon, miszerint tisztességes életű szülők törvényes házasságából született.

Mindez szükségessé tette a törvényesítés lehetővétételét és szabályozását. Hogy a középkori Európában milyen nagy számban élhettek törvénytelen születésűek, azt az igazolja, hogy a közjegyzők jogosultságot szereztek törvényesítésükre. Igaz, hogy ez a joguk olykor számszerűleg korlátozva volt (pl. négy törvénytelen gyermeket törvényesíttethetnek), de a közjegyzői kinevezési oklevelek többségében ez a korlátozás nem érvényesült. Papok esetében élni lehetett továbbá a pápai diszpenzációval, azaz a szentatya felmenthetett valakit a törvénytelen születés makulája alól.

Európa nyugati részén jelentős mértékben találunk mindezek ellenére „természetes” gyermekeket, sőt – törvényesítés nélkül is – egyesek jelentős szerepet tölthettek be, és mintegy az apjuk családjához tartozóknak tekintették őket. Nemesek házasságon kívüli fiai használhatták apjuk címerét, igaz, ún. címertöréssel, hogy nyilvánvaló legyen fattyú jellegük. Franciaországban viselhették apjuk nevét is, igaz, kitéve a „bátard” jelzőt, pl. bátard d’Orléans = az orléans-i fattyú, az orléans-i herceg törvénytelen fia, aki aztán Dunois gróf címmel Jeanne d’Arc egyik alvezére volt a százéves háborúban. Olaszországban fejedelemségeket is örököltek fattyúk. Alfonz aragón és nápolyi király törvénytelen fia, Ferdinánd örökölte meg Nápolyt (az ő leánya, Beatrix lett Mátyás király felesége), míg az Aragón Királyság a törvényes örökösre, Alfonz öccsére, II. Jánosra szállt.

Későn nősülők

Magyarországon a törvénytelenség tényét teljesen eltérően kezelték. Talán sehol másutt nem titkolták el annyira a törvénytelen születésűeket, mint nálunk. Ez nyilván nem annak a következménye volt, hogy az ilyesmi ritkaságnak számított. A Lajtától nyugatra számos uralkodó és nem kevés nemes úr esetében ismertek az általuk nemzett fattyúk.

Különösen a késő középkorban kell nálunk szépszámú természetes gyermekkel számolni, a mágnásoknál ugyanis ekkor válik általánossá egy újfajta házasodási politika. Azért, hogy a családi birtok ne aprózódjon fel, a fiúk egy része igen későn, vagy egyáltalán nem nősült, és így a család kihalásának megakadályozása egy, esetleg két fiúra maradt. Ők gyakran a legifjabb fiútestvérek voltak, akiket igyekeztek korán megházasítani. A legjobb példa erre az ecsedi Báthori család, ahol a Mohács előtti két generációnál ez a szokás egyaránt érvényesült. Az 1444-ben meghalt Báthori István országbíró hat fia közül egyedül András vitte tovább a családot. Neki három fia volt. A legidősebb, György főlovászmester közel ötvenéves korában nősült, öccse, István nádor szintúgy. Egyiknek sem születtek utódai. A legfiatalabb harmadik, András viszont igen korán házasodott, sikerült is megakadályozni a család kihalását. Elképzelhetetlen, tekintve a kevéssé gyakorolt születésszabályozást, hogy ezeknek a későn nősülteknek nem születtek volna fattyai.

Jellemző még a Szapolyai család példája. János erdélyi vajda csak ötvenévesen, Magyarország királyaként nősült meg, feleségül véve a lengyel király leányát. Született is egy fia, János Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem. János öccse, György nőtlenül esett el a mohácsi csatában. Azt tudjuk, hogy Jánosnak volt egy Kardosné nevű szeretője Debrecenben. Még király korában is előfordult, hogy ott tartózkodván nála lakott. Amennyiben ennek a viszonynak gyümölcse lett volna, az nyilván hivatalosan a Kardos vezetéknevet viselte volna.

Néha csak véletlenül lehet tetten érni egy férjes asszonnyal folytatott viszonyt, sőt az sem zárható ki, hogy valaki a szeretőjének egy „hivatalos” férjet szerzett. Következő példánkban Kárai László budai prépostról, Mátyás király alkancellárjáról és személynökéről van szó. Budai, Ötvös utcai házának felét már korábban Anderkó budai polgárnak, feleségének, Borbálának és fiának, Jánosnak adta, majd halála előtt a másik felét is Borbálára és fiára hagyta, de csak szóbeli végrendeletben. Mivel a káptalan igényt tartott prépostja örökségére, perre került sor. A budai Nagyboldogasszony-templom plébánosa, a híres csillagász, Ilkus Márton a perben azt vallotta, hogy amikor Kárai betegen feküdt, javasolta neki, hogy hagyja írásban is a házat Borbálára. A prépost azt válaszolta, hogy Ilkus – mint legkedvesebb barátja – ismeri az összes titkát, és szó szerint így folytatta: „jól tudod, hogy Borbála asszonnyal barátilag éltem együtt”. Mint végrendeletének végrehajtójára rábízta Ilkusra, hogy intézze el szóbeli kívánságának teljesítését.

Írásba azonban nem foglalta – becsületére tekintettel –, még sok ezer forintért sem. A teljes ház birtokába az asszonyt még halála előtt beiktattatta a budai tanáccsal. Az iktatást végző Kalmár Demeter budai esküdt azt vallotta, hogy bement a haldokló préposthoz, aki Borbála jelenlétében megköszönte azt, és szó szerint azt mondta. „Íme, ez az asszony nagyon sok szolgálatot tett nekem.” A budai tanács meg is ítélte a ház felét az asszonynak, másik felét a fiának (közben meghalt a férj), az ítéletet a budai káptalan fellebbezése után a tárnokszék is megerősítette.

Úgy vélem, ez nem igényel hosszas magyarázatot. A férjes asszony Borbála a prépost élettársa volt, és ebből a viszonyból egy fiú, az említett János született. Írásba azonban Kárai nem óhajtotta foglalni, hiszen az sértette volna becsületét. Igaz, mindezt valószínűleg mindenki tudta a városban.

Királyok, arisztokraták

Teljesen valószínűtlen, hogy középkori királyaink közül csak négynek lett volna törvénytelen fia. Az első I. András király (1046–1060), akinek a krónikák szerint egy Marót falusi ágyasától György nevű fia született. A következő I. Károly (1308–1342). Az ő fattya, Kálmán herceg, győri püspök lett. Mátyás királynak (1458–1490) Edelpeck Borbála steini (Ausztria) polgárnőtől született fia, Corvin János, akit – miután kiderült, hogy Aragóniai Beatrix királynétól nem születhet gyermeke – eredménytelenül akart utódjává tenni. Végül II. Lajosnak (1516–1526) is volt egy – a jelek szerint elmebeteg – János nevű fia egy pozsonyi polgárnőtől. Erről csak azért tudunk, mert nagynénje férje, I. Ferdinánd életjáradékkal támogatta.

Még ritkábban mutathatók ki fattyúk az arisztokráciánál, és ha mégis, véletlenül. Először Kőszegi Miklós győri püspökről (1308–1336), Kálmán herceg közvetlen elődjéről van szó. A kinevezést felmentéssel nyerte el mint nem házas állapotú férfi és nő házasságon kívül született fia. 1325-ben (!) fordult új felmentésért a pápához, ugyanis kiderült, hogy noha anyja valóban nem volt házas, apja, Kőszegi Henrik bán nős volt mással, amikor nemzette.

Az alább következő arisztokrata példánk az egyetlen, amikor törvényesítésre került sor. Bélteki Drágfi János, aki országbíróként esett el a mohácsi csatában, és több törvényes fia is született, törvényesíttette Ferenc nevű fiát, neki adva a szilágycsehi uradalmat. Két magyar nyelvű végrendeletében (1524, 1525) is megerősítette ezen a „fattyúságból kiemelt” fia számára történt adományt. (Megjegyzem, hogy a törvényes fiakra nagyobb vagyon maradt.)

Nemesi fattyak

A közép- és kisnemesség törvénytelen gyermekeiről valamivel több adat maradt fenn. Például 1394-ben Velika-melléki János fiait törvényesítik. 1412-ben örökösödési ügyben kiderül, hogy Kisdobronyi János öt fia közül kettő volt törvényes, három törvénytelen. Ugyancsak örökösödési igény miatt derült ki 1416-ban a Verőce megyei Losanci Tamás négy, ágyasától született gyermeke ügye. Itt az az érdekes, hogy a megyei nemesek vallomása szerint az apa csak az előző évben vette feleségül akkor már nagykorú gyermekei anyját. E szerint csak kiskorú gyermekek esetében ismerték el az utólagos házassággal való törvényesítést. Az adatokból kiderül, hogy a valóságban létezett az élettársi kapcsolat is (több testvér születik belőle), az ügy akkor válik problematikussá, ha más örökösjelöltek is vannak, akik szellőztetve az esetet, ki akarják túrni a fattyakat az örökségből.

A legnehezebb a házasságon kívüli kapcsolatoknak a nyomára jutni, noha ez valószínűleg a gyakori esetek közé tartozik. Különösen, ha olyasmi történik, mint Kárai prépost esetében: azaz, ha az ágyast férjhez adták, vagy amennyiben egy férj elnézte – nyilván ellenszolgáltatás fejében – neje félrelépéseit. Talán ez is hozzájárult a külföldhöz képest oly kevés hazai adathoz. Ha azonban rejtélyes karriereket találunk, akkor olykor elég valószínűen következtethetünk nem törvényes apa–fiú kapcsolatokra. Ez természetesen ingoványos terület, konkrét adat híján nem állíthatunk biztosan ilyesmit. Az azonban nem zárható ki, hogy hasonló esetek ismeretében az egykori közvélemény ilyesmit tételezett fel, alaptalanul.

„Törvénytelen” karrierek

Feltehetően alaptalan a legismertebb példa, miszerint Hunyadi János Zsigmond király törvénytelen fia lett volna, amit egy évszázad múlva Heltai Gáspár írásba is foglalt. Az szól ellene, hogy Mátyás, aki saját törvénytelen fiát örökösévé akarta tenni, sohasem élt ezzel az aduval. Akár a cseh, akár később a német trón megszerzésére irányuló törekvéseinél használt volna a Luxemburgi-dinasztiából való származása.

A Hunyadiak után a legnagyobb, szédületesen gyors karriert a Szapolyaiak futották be. A Pozsega megyei közepes birtokos Szapolyai László három fia közül a legidősebb, Imre deák nagybányai kamaraispánként és várnagyként, tehát inkább pénzügyi tisztviselőként tűnik fel. 1459-ben, már Mátyás alatt kincstartó, 1463–1465-ben horvát–szlavón bán és Bosznia kormányzója, 1486–1487-ben nádor. Öccsei közül Miklósból erdélyi püspök lett. István Mátyás király alatt Felső-Magyarország, Szilézia, majd Alsó-Ausztria főkapitánya, 1492–1499-ben nádor. Az ő fia volt János vajda, majd magyar király (1526–1540).

Ez önmagában szép, de nem páratlan karrier. Az már elgondolkoztatóbb, hogy leszámítva uralkodása végén Corvin Jánost, senki sem kapott olyan nagy birtokokat Mátyástól, mint a Szapolyai testvérek. Még lényegesebb, hogy megkapták a szepesi örökös gróf címet, előttük csak Hunyadi János lett Beszterce örökös grófja. A döntő, hogy a Szapolyai-címer több esetben Mátyás-kori faragványok közt együtt szerepel a Hunyadi-címerrel, részben még a Szilágyiakéval. Ez viszont nyilvánvalóvá teszi, hogy rokonságban álltak egymással. Van még egy különös jelenség. A Szapolyai testvérek részt vettek a Mátyás elleni 1467-es lázadásban, eleinte rokonszenveztek az 1471-es Vitéz-féle összeesküvéssel is. Ennek ellenére semmiféle büntetést nem szenvedtek, sőt Mátyás Szapolyai Imrét külföldi háborúi alatt több ízben megbízta helyettesítésével is, és végül nádorrá tette.

A rokonság sem Hunyadi-, sem Szilágyi-oldalon nem mutatható ki. Feltételezték ugyan, hogy Hunyadi János édesanyja Szapolyai-leány lett volna, az azonban valószínűtlen, hogy egy hunyadi nemes a távoli Pozsegából nősült volna. Ha mégis, ebben az esetben viszont elsőfokú unokatestvérnél távolabbi atyafiak lettek volna, a Szapolyaiaknál voltak azonban közelebbi rokonai is Mátyásnak. Egyetlen lehetőség az lenne, ha Szapolyai Imre – és csak ő a három testvér közöl – Hunyadi János törvénytelen fia lett volna, Mátyás tehát bátyját támogatta, és annak mindent megbocsátott. István e szerint Imre féltestvére volt, és így János nem érvelhetett kírályként a Mátyással való vérrokonsággal.

A következő bizonytalan esetre van okleveles adat, amely azonban másként is értelmezhető. A nagy jogászról, Werbőczy Istvánról, a Hármaskönyv és nem annyira ismerten egy, a tízparancsolatról írt könyv szerzőjéről van szó, aki 1525–1526-ban nádor, majd János király alatt kancellár volt. Werbőczy 1492-ben (és nem az 1480-as években!) tűnik fel mint a királyi kúria jegyzője. Papírforma szerint Bereg megyei kisnemesi családból származott. 1498-ban birtokot kapott Szobi Mihálytól azzal, hogy a királyi kúria és egyben Szobi jegyzője. Szobi apja horvát bán volt, jelentős birtokokkal rendelkezett, ezek azonban csak megközelítették a mágnások szintjét, és így az 1498-as banderiális reform következtében kiesett az arisztokráciából. Így a politizáló nemesség vezére lett, amely a királyi tanácsba is beválasztotta. Az 1510–20-as évek fordulójáig ő volt a köznemesség irányítója, 1529-ben halt meg idős korában. Szobi Mihály még többször ajándékozott birtokokat Werbőczynek, köztük a két legnagyobb uradalmát: a Temes megyei Cseri és az erdélyi Vécs várait, több mezővárossal és számos faluval. Az, hogy a király Szobi megmaradt birtokait 1527-ben Werbőczynek adta, önmagában semmire sem bizonyíték.

A nevezetes jogász vette át a húszas évek elején a nemesség irányítását is, előtte pedig Szobi legfőbb tanácsadójának számított. A feltűnően meleg és szoros kapcsolat Szobi és Werbőczy között 1498-tól Szobi 1527-es haláláig kimutatható. A szakirodalomban úgy tudják, hogy Szobi apósa lett volna Werbőczynek. Ez a nézet az augsburgi Fugger cég budai fiókfőnökének egy késői, az 1560-as években leírt visszaemlékezésére vezethető vissza. Noha ezt a nézetet Fraknói Vilmos, valamint Komáromy András egy évszázada megcáfolták, még ma is kísért. A valóság: Szobi mindkét házassága gyermektelen maradt. A kettőjük közti esetleges rokonságra 1525-ig nincs adat. Viszont Werbőczyt nádorsága idején egy forrás Szobi fiának nevezi, a nádorságról való lemondatása után, 1526 közepén pedig Werbőczy maga írja, hogy apjával, Szobival együtt törvényen kívül helyezték. Elvileg magyarázható lenne ez a két adat egy fogadott fiú kapcsolattal is. Feltűnő azonban, hogy nádorsága előtt szó sincs ilyesmiről. Az ország nádora, az első világi méltóság-viselő nincs rászorulva arra, hogy egy „mégsem” arisztokrata által fogadtassa magát örökbe. A nádornak azonban már nem kellett magát szégyellnie törvénytelen fiúként.

Az utolsó példa megint a Szapolyaiakhoz visz bennünket. A források szerint Szuraklini Petrovics Péter János király rokona, és az egyik leghatalmasabb úr a király udvarában. A rokonság nem lehetett közeli, valamint az is furcsa, hogy az arisztokratává vált Szapolyaiak nemigen tartották a kapcsolatot hasonnevű, Pozsega megyében maradt köznemes rokonaikkal. Ha viszont feltételezzük, hogy Petrovics Szapolyai István nádor természetes fia lett volna, így János király féltestvére, minden megoldódik.

Mindez természetesen csak feltevés. A jelek szerint a mágnások és az előkelő nemesek számára az volt a legjobb megoldás, ha barátnőiket férjhez adták, esetleg, ha férjes asszonyokkal léptek kapcsolatra. Így nem merülhettek fel örökösödési problémák, ami élettársi kapcsolatnál szükségképp adódtak, főként, ha a természetes gyermekeket még törvényesíttették is.