Ugrás a tartalomhoz

História 1985-056

Németh György , Havas László , Székely György , Györffy György , Szûcs Jenõ , Heckenast Gusztáv , Bölöny József , Hegyi Klára , Trócsányi Zsolt , Wellmann Imre , Hahner Péter , Urbán Aladár , Kosáry Domokos , Lackó Mihály , Hanák Péter , Vadász Sándor , Burucs Kornélia , Niederhauser Emil , Szabó Dániel , Mucsi Ferenc , Hajdu Tibor , Menyhárt Lajos , Pölöskei Ferenc , Nagy Zsuzsa, L. , Vörös Károly , Tilkovszky Loránt , Balogh Sándor , Pótó János , Glatz Ferenc

História

28. fejezet -

Szálasi és az alkotmányosság

TILKOVSZKY Loránt

Szálasi és az alkotmányosság

A politikái ambíciói miatt 38 éves korában, 1935. május 1-jén nyugállományba vonult vezérkari őrnagy, Szálasi Ferenc Amagyar állam felépítésének tervecímmel már 1933-ban nyilvánosságra hozta nézeteit a szerinte öncélú, meddő parlamenti pártpolitika felszámolása s egy hivatásrendi, tekintélyuralmi, diktatórikus irányú rendszerváltozás szükségességéről. Szálasi az 1932 márciusában alapított Nemzeti Akarat Pártjával politikai harcot indított elképzelései megvalósításáért. S bár célja – mint azt a párt programjává tett újabb brosúrája, az 1935-ben megjelent Cél és követelésekis leszögezte – a totális állam megvalósítása volt, az ehhez vezető úton nem kívánt lemondani azokról a lehetőségekről, amelyeket a parlamentbe való bekerülés nyújthat. Kísérlete azonban, hogy 1936 áprilisában egy időközi választáson mandátumot szerezzen a pomázi választókerületben, csúfos kudarccal járt: a leadott 12 ezer szavazatból mindössze 942-t kapott.

Az elszenvedett kudarc hatására pártjának 1937 márciusában kiadott mozgalmi harci utasítása kategorikusan kijelentette: „Elvetjük a parlamentben való szereplésnek még a gondolatát is, mert a parlament munkáját a legnagyobb népcsalásnak tartjuk.” Szálasi ezután a kormányzót akarta megnyerni terveinek. Pártját azonban 1937 áprilisában feloszlatták, ellene pedig büntetőeljárás indult „az ország történeti alkotmányának és közjogi rendjének megváltoztatására irányuló mozgalom szervezése” miatt.

Szálasi az 1937 októberében létrehozott pártja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt alakuló nagygyűlésén arról beszélt, hogy kibontakozás csak a kormányzó személyével képzelhető el. Szerinte Horthynak úgy kellene hatalomra juttatnia őt, mint III. Viktor Emanuel olasz király tette Mussolinival, vagy Hindenburg német államelnök Hitlerrel. A király nélküli magyar királyság államfője, Horthy kormányzó bízza meg őt kormányalakítással, majd választassa meg az ország nádorává. Ő e történelmi méltóság, mezében nagyon is „korszerű” diktátori hatalommal kormányozná az országot, nem úgy, mint a jelenlegi rendszerben a miniszterelnök, aki a kormányban csupán „első az egyenlők között”. Politikát az országban egyedül ő csinálhat, az igazi nemzetvezető. A népet nem megkérdezni kell a követendő politikáról, hanem elfogadtatni vele a nemzetvezető által diktált politikát. A politikai pártok versengésével tartott parlamenti választások helyett a nemzet egységes akaratnyilvánítására van szükség, országos listára történő titkos népszavazással.

1938 februárjában betiltották ugyan Szálasinak ezt a pártját is, de az Anschluss nyomán egyszeriben engedékenyebbé vált Darányi-kormány hozzájárult, hogy Nemzeti Szocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom néven – újjászerveződhessen. Darányi a soron következő országgyűlési választásokra 10 mandátum megszerzésének a lehetőségét is kilátásba helyezte a pártnak, ha alkotmányos ellenzéki szerepre kötelezi magát a fennálló parlamentáris rendszer keretében. Szálasi azonban úgy vélte, hogy tekintettel a közvetlen szomszéddá vált náci Németország megnövekedett befolyására, illetve a revíziós törekvéseihez benne támaszt kereső Magyarország hozzá való alkalmazkodása szükségszerűségének előbb-utóbb elkerülhetetlen felismerésére, Horthy nem zárkózhat el sokáig hatalomra juttatása elől. Háttérbe szorította pártjának puccsra is kész türelmetlen elemeit és hangsúlyozta, hogy „alkotmányos úton” fog hamarosan célt érni. Az uralkodó köröket azonban nyugtalanította a nemzetiszocialisták élénksége és a kormány megegyezésre törekvése. Darányit leváltották; utóda, Imrédy, börtönbe csukatta Szálasit, majd maga kezdeményezett szélsőjobboldali mozgalmat (Magyar Élet Mozgalom), hogy ezzel kifogja a szelet a nemzetiszocialisták vitorláiból.* Veszélyes kísérletének Teleki Pál vetett véget, aki 1939 februárjában betiltotta Szálasi pártját.

A betiltást ezúttal is új néven való jelentkezés követte: Szálasi börtönben lévén, Hubay Kálmán alapította meg 1939 márciusában a Nyilaskeresztes Pártot. A Teleki-kormány álláspontja az volt, hogy a nemzetiszocializmus illegális tevékenysége sokkal veszélyesebb lenne, mintha parlamenti nyilvánosság előtt kap szereplési lehetőséget. A május végi parlamenti választásokon váratlan nagy sikert ért el a Nyilaskeresztes Párt: mintegy 800 ezer szavazattal 31 mandátumot szerzett. A nyilas képviselők, más szélsőjobboldali ellenzéki pártok képviselőivel együtt, 49 fős blokkot alkottak a 260 tagú képviselőházban, szemben a baloldali ellenzék 28 főre olvadt táborával.

Bár a kormánypártnak abszolút többsége volt a parlamentben, a szélsőjobboldali ellenzék számíthatott a kormánypárt szélsőjobb szárnya s a katonai vezető körök támogatására.

Szálasi sűrűn ragadtatta magát „németellenes” kijelentésekre; a nemzetiszocialista testvérpártok egyenrangúságát el nem ismerő, önálló érdekeit semmibe vevő, kapcsolataikat aláásó imperialista politikát vetett szemükre, s azt kezdte hangsúlyozni, hogy a németek segítsége nélkül kell hatalomra jutni. Arra kell törekedni, hogy az állam szuverenitásának sérelme nélkül, alkotmányos úton, Horthy kezéből vehessék át a hatalmat. A kormányzó azonban ismételt próbálkozásai ellenére sem volt hajlandó fogadni őt. Az államfővel nem boldogulván, a nemzet akaratára kezdett apellálni, sürgette a parlamenti választások kiírásátegy új, a nyilasok számára kedvezőbb választójogi törvény alapján. Minthogy a háborúra hivatkozva a kormány elzárkózott választások tartása elől, Szálasi azzal kérkedhetett, hogy egyedül neki van bátorsága a néphez fordulni.

1944. március 19. után a nemzetiszocialista hatalomátvételre még mindig nem volt a németeknek szükségük, a nyilasoknak pedig lehetőségük. Sztójay ajánlatát, hogy Szálasi egy-két emberével kész kibővíteni a kormányt, a pártvezető csak akkor fogadta volna el, ha pártjáé lehetett volna a belügyi és a honvédelmi tárca. Azt pedig a leghatározottabban elutasította, hogy pártjával olvadjon be a létrehozandó szélsőjobboldali egységszervezetbe, amely a Sztójay-kormány politikai bázisa lett volna. Szálasi Sztójaytól is számon kérte a parlamenti választások kiírását új választójog alapján. Úgy vélte; hogy – különösen a parasztság, az ifjúság, a nők között – elégséges befolyással rendelkezik ahhoz, hogy pártja mandátumainak számát mintegy 60–80-ra növelje.

Mivel Veesenmayer, a német birodalom teljhatalmú magyarországi politikai megbízottja és munkatársai, akikkel Szálasi sűrűn konzultált, Sztójayval egyetértésben maguk is képtelenségnek tartották, hogy az egyre súlyosabb háborús viszonyok közt parlamenti választásokat tartsanak, a Nyilaskeresztes Párt vezére módosított elgondolásain, s a következő kibontakozási menetrendet vázolta fel: a kormányzó szólítsa fel lemondásra a Sztójay-kormányt, majd ismét Sztójayt bízza meg egy olyan szélsőjobboldali koalíciós kormány megalakításával, amelyben a Nyilaskeresztes Pártnak meghatározó szerepe lenne.

Szálasi 1944 májusában végre elérte ugyan, hogy a kormányzó kihallgatáson fogadja, de oly nagy fokú értetlenséget tapasztalt Horthy részéről a nemzetiszocializmus iránt, hogy elképzeléseit részletesen ki sem fejthette előtte. Újra és újra a németek segítségét kellett kérnie, gyakoroljanak nyomást a kormányzóra a javasolt „alkotmányos kibontakozás” érdekében. Horthy azonban ennek más útját kereste: épp azon az augusztusi napon, amikor Szálasit újabb kihallgatáson fogadta, Sztójayt végérvényesen lemondatta. Lakatos Géza vezérezredes vezetésével nevezett ki egy ún. hivatalnokkormányt. Mint hamarosan kiszivárgott, Horthy fegyverszünetre, „kiugrásra” készül.

E fejlemények hatására Szálasi azt javasolta a németeknek, hogy Hitler hivassa magához Horthyt, ahogyan a német megszállás előtt is tette, kényszerítse őt a Lakatos-kormány lemondatására, s Horthy neki adjon megbízást kormányalakításra. A parlamentben megindult a szélsőjobboldali parlamenti képviselők összefogásának szerzése Törvényhozók Nemzeti Szövetsége nevezéssel. Október 12-ig 115-en léptek be a Nemzeti Szövetségbe: az Imrédy-féle Magyar Megújulás Pártja, Szálasi Nyilaskeresztes Pártja, Pálffy Magyar Nemzetiszocialista Pártja s más politikai csoportosulások képviselőtagjai mellett a kormánypárt (Magyar Élet Pártja) szélsőjobb szárnyának képviselői. Szálasi azt javasolta, hogy az országgyűlésnek Esztergomba összehívandó ülése szólítsa fel a kormányzót lemondásra, érdemeit, a személyéről és családjáról való gondoskodást törvénybe iktatva. Az országgyűlés foglaljon úgy állást, hogy a kormányzói tisztséget nem töltik be. Az államfői hatalom és a legfőbb hadúri jogok gyakorlását ideiglenesen – mindaddig, míg nádorrá nem választják – a miniszterelnöknek kinevezendő Szálasira ruházzák. Szálasi hangsúlyozta, hogy formailag nagyon fontosnak tartja az alkotmányos utat, s minthogy a mai alkotmány szerint a nemzetet az országgyűlés képviseli, ennek természetesen előre biztosított – akaratnyilvánítását kell kérni, de esze ágában sincs, hogy a továbbiakban az országgyűléstől tenné függővé hatalma gyakorlását.

A kormányzó 1944. október 15-i fegyverszüneti proklamációját** követően Horthyt másnap a németek lemondásra kényszerítették, és Szálasi megbízást kapott „a nemzeti összefogás kormánya” megalakítására. Az új miniszterelnök első nyilatkozata mégis alkotmányos jogfolytonosságothangoztatott, el akarván hitetni, hogy „a nemzet az államfőtől kezdődően utolsó alkotóeleméig saját elhatározásával és önként hajtotta végre a szükséges és egyértelmű átállást Németország oldalára”. Közzététette, hogy az államfői kérdés rendezésére háromtagú kormányzótanácsot alakít majd – tagjai: Beregfy Károly, Csia Sándor, Rajniss Ferenc –, s az államfői jogokat addig is maga gyakorolja.

Az országgyűlésről Szálasi a következőket mondotta kormányának október 17-i első ülésén: „A kormány az országgyűléssel együtt akarja az ország ügyeit vezetni. A totális harcbaállítás felelősségében az országgyűlés mindkét házát a legteljesebb mértékben részesíteni akarja.” De azt is hozzátette, hogy „az országgyűlés mindkét házát az idők követelményeinek megfelelően kell beállítani”. Ezzel arra célzott, hogy a képviselőket majdan kizárólag országos lista alapján kell választani, a felsőháznak pedig a társadalom tervezett 14 hivatásrendje érdekképviseletévé kell válnia.

A november 2-ra összehívott országgyűlésen a képviselőház ülésén csupán 52 képviselő volt jelen, a többi távol tartotta magát, illetve letartóztatták. Az alkotmányos színjátékhoz ez is elegendő volt: vita nélkül fogadták el az államfői jogokat ideiglenesen gyakorló nemzetvezetőre és jogkörére vonatkozó törvényjavaslatokat, s november 4-én az országgyűlés két házának együttes ülése megválasztotta Szálasi miniszterelnököt nemzetvezetővé. Ezt követően Szálasi a királyi palota fehér márványtermében a magyar szent korona előtt tett esküt. A szovjet csapatok közeledése miatt november 9-én a parlament befejezte budapesti ülésezéseit, s legközelebb december 7-én Sopronban folytatta.

A parlament soproni ülései csak percekig tartottak és teljesen formálisak voltak: az elenyésző számban jelenlévő képviselők vita nélkül szavazták meg a beterjesztett törvényjavaslatokat. Szálasi, aki a hatalom átvételéig állandóan a választások kiírását sürgette, most meghosszabbíttatta a jelenlegi országgyűlést a békekötést követő hatodik hó végéig, s indítványoztatta a képviselők számának meghívás útján való növelését. Ezt a törvényt a nyilas képviselők csoportjának erősítésére használta fel. Megszavaztatta a nemzetvezető munkatörzséről szóló törvényt, amely a Nyilaskeresztes Párt nemzetpolitikai irodáinak irányítása és ellenőrzése alá helyezte a minisztériumok tevékenységét. A miniszterek csupán jelentések tételére szorítkozhattak a kormány Szálasi elnökletével tartott ülésein, melyeket koronatanácsnak neveztek. A társadalom hivatásrendi átszervezésének kérdését nem vitték a parlament elé, hanem csupán rendelet intézkedett a Dolgozó Nemzet Hivatásrendje kiépítéséről.

A Nyilaskeresztes Párt koalíciós partnereiazt képzelték, hogy a nemzeti összefogás kormányának a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége lesz a parlamentaritás hordozója. Ennek soproni üléseitől azonban a nyilasok többnyire távol tartották magukat, s nem hagytak kétséget afelől, hogy a Nyilaskeresztes Párt totális diktatúráját kívánják érvényesíteni. Törvényben örökítették meg ugyan valamennyi szélsőjobboldali politikai erő érdemét a hatalomért vívott harcban, de Szálasi már 1944 júliusában megmondotta partnereiről: „utána felszámoljuk őket kegyetlenül”. A parlament üléseinek teljesen formális jegyzőkönyveihez képest a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének üléseiről fennmaradt jegyzőkönyvek bőbeszédű sirámok mellőzöttségükről, sőt üldöztetésükről a Nyilaskeresztes Párt részéről, a párt funkcionáriusainak visszaéléseiről és a most már fegyveres nemzetszolgálatnak nevezett pártszolgálat garázdálkodásairól.

Szálasi alkotmányos játékainak, amelyek 1944 októberében még fontosak voltak a németek számára is, 1945 tavaszán – érthetőleg – már semmi jelentőséget nem tulajdonítottak. A magyar nemzetvezető által előadott többrendbeli naiv szuverenitási sérelmek csak jelentéktelen dühítő jelenségek voltak a németek szemében ahhoz képest, hogy Magyarország gazdasági és katonai erejének ígért és elvárt totális hadba állítására Szálasi képtelennek bizonyult. A magyar szuverenitást jelképező szent koronát magával hurcolta, a nemzetet képviselő országgyűlést is áttelepíttette, de a szövegszerűen is már pontosan kidolgozott új hungarista alkotmány megszavazása és a nemzetvezető nádorrá választása elmaradt örökre.

* Vö. Horthy proklamációja és hadparancsa. Az 1944. év históriája. História évkönyv, 1984. 128. 1.

** Vö. Sipos Péter: Imrédy Béla vagy Hanzély Imre? História, 1982/3. szám