Ugrás a tartalomhoz

História 2002-0910

Glatz Ferenc , Marosi Ernõ , Zsoldos Attila , Kubinyi András , Buzás Gergely , Magyar Károly , Hamza Gábor , Demény Lajos , Cserusné Ortutay Katalin , Tóth Endre , Hajdú Éva , Prihurik Judit , Farkas Ildikó , Frisnyák Zsuzsa , Frisnyák Zsuzsa , Kosáry Domokos , Csorba László , Reznák Erzsébet , Farkas Zsuzsa

História

20. fejezet -

"Halandó ember romlékony vonásai"

FARKAS Zsuzsa

„Halandó ember romlékony vonásai”

Kossuth-ábrázolások a 19. századból

A 19. századi magyar művészetben Kossuth alakja csak grafikákon és fényképeken maradt fenn. A nagy festőgeneráció – Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Izsó Miklós – és a következő nemzedék sem alkotott róla kiemelkedő műveket. Miért? Kossuth eszméiben keresendő a válasz egy része: elutasította a festett portrékat, életében mindössze kétszer tett engedményt. Először 1853-ban Julius Illakovits lengyel emigráns festette le Londonban (a teljes ülő alakban megjelenő politikus egyik kezét kardjára támasztja), másodszor 1885-ben Parlaghy Vilma festőművésznő készíthetett róla egészalakos ülő portrét.

A kormányzó iránti rajongás a kiegyezés után nyíltan vállalható volt. 1867 után egyre erősödött az igény, hogy a politikust a Kossuth-imádók láthassák, portréját megvehessék. 1867 szeptemberében a pesti kirakatokban feltűnt Kossuth fényképe. Ez a „legújabb” életnagyságú arckép Turinban készült, és mintául szolgált a művészek számára. (Marasztoni József is ez alapján készítette el litográfiáját.)

1874-ben Koller Károly pesti fényképész igen szép színezett arcképet készített Kossuthról. (Egy kisebb fényképet nagyítottak fel életnagyságúra, és ezt színezte ki Koller.) Ez az „üvegfestésű kép” szolgált az olajnyomatok számára mintaként, melyet Calderoni optikus kirakatában mutattak be a nyilvánosságnak. A honvéd menház bizottság kérte meg Kossuthot, hogy az arcképet árusíthassák. Kossuth azzal a föltétellel engedte meg ezt, hogy minden eladott példányból egy forintot fizessenek a honvéd menház javára. Brandes és Wolff hannoveri gyárában készítették el az olajnyomatokat. Az első szállítmány 1875 májusában érkezett meg Budapestre.

Kossuthot folyamatosan ostromolták hívei – személyesen és levélben –, hogy relikviaként arcképet kérjenek tőle. Simonyi Ernő személyi titkár tapintatosan közölte – pl. a Családi Körben 1876-ban –, hogy Kossuth arcképét bárki megrendelheti Ambrosetti fotográfusnál Torinóban, a Po utca 43. szám alatt. Egy arckép ára kabinet alakban (kb. 13x18 cm) 3 frank, bérmentes megküldéssel 1 frt 50 kr. volt.

1876 tavaszán Madarász Viktor festőművész – elküldve Petőfi halála allegóriáját ábrázoló festményének olajnyomatát Kossuthnak – azzal a kéréssel fordul a kormányzóhoz, hogy küldjön számára egy fényképet, mely alapján elkészítené portréját, majd az arcképet Turinba vinné, hogy ott természet után tegye meg rajta a „tökéletesítő vonásokat”. Kossuth elhárította a kérést azzal, hogy a művésznek kár vesztegetnie az erejét arra, hogy a halandó ember romlékony vonásait tartsa fenn az utókor számára. „Ami porból lett, hogy porrá legyen, az ne bitorolja a maradandóságot, melyre csak a tetteknek s eszméknek van igényök.”

A ceglédi küldöttség számára vonakodva ugyan, de újra lefényképeztette magát, ebből a felvételből készíttetett egy nagyobb példányt a művész számára, hogy az alapján dolgozhasson. Az első elutasítás ellenére Madarász Viktor számos portrét készített Kossuthról. Az egyik egy derékkép, a másik festmény allegorikus alakként ábrázolja őt, aki a tengerparton ülve a távolba réved. Az enyhén idealizált mű, amely szintén 1877-ben készült, a „Hontalan Kossuth” alcímet viseli, a száműzetés melankolikus szimbólumává vált.

Kossuth az őt meglátogató ceglédi küldöttség minden tagjának megküldte a fényképét, a képeket aláírta és 1877 áprilisában 102 arcképet elküldött Ceglédre, 10 Nagykőrösre, 2 Adonyba, 1 Kállay Ákos úrnak érkezett. A portrék általános ajánlását minden újság közölte: „(...) méltóztassanak a fényképeket szívesen fogadni, emlékül öreg hű szolgájoktól, aki amíg csak élek, mindig hálás megilletődéssel fogok emlékezni a szeretet és a bizalom megható nyilatkozatára, melylyel viszontagságos életem végalkonyát megvigasztalni méltóztattak. S ha a megpróbáltatások napjaiban még sokat hányatott Hazára várnak s csak épen is készülőben vannak, néha a barocconei remete arczmására vetni tekintetüket, jusson eszükbe annak jelszava is: »törhet, de nem hajlik«.” Viszonzásként Simonyi Antal fényképész készített két tablót a százas küldöttség tagjairól, az egyiket elküldték Kossuthnak 1878-ban újévi ajándékul, a másikat a ceglédi városháza termében helyezték el.

1879 decemberében Huszár Adolf utazott el Kossuthhoz, hogy engedélyt kérjen mellszobrának elkészítéséhez. A politikus azt tanácsolta, hogy ha valakiről portré kell, akkor inkább csináltasson fotográfiát. A szobrász eszméket dolgozzon ki, ne alakot, amelyet aztán kitesznek a piacra, hogy a tömeg bámulja.

Róna József fiatal szobrásznak is szembesülnie kellett 1888 körül azzal a ténnyel, hogy az idős ember kitart nézetei mellett. Nem ült modellt sem Brocky Károly festőművésznek, sem Alexy Károly szobrászművésznek Londonban. A későbbiekben Olaszországban is mindenkit elutasított, nem vállalkozott „pozirozásra”, holott Róna József az ungvári terrakotta gyár megbízásából, Helfy Ignác a Kossuth-párt ajánlólevelével érkezett Turinba. A fiatal szobrász vörös viaszt, mintázófát és kis forgatható állványt is vitt magával, de az idős politikus csak kis engedményeket tett, szigorúan szabályozta a művész jelenlétét: „Naponta lejöhet, és itt maradhat, amíg önnek jólesik, de egy feltétele van: Nézni, nézheti őt, ameddig akarja, de meg se szabad moccannia s egy szót sem szóljon, ha éppen írásnál találja.” Róna nap nap után lejárt hozzá, nézve amint írja az emlékiratait, majd fényképeket vásárolt a helyi fényképésztől, aki egész csomó nagy, retusálatlan kópiát adott neki. Nyolc napig látogatta Kossuthot, és utólag remek realista portrét készített a megfigyelések eredményeként.

A Kossuth-imádók a fiatalkori, „hősi” megjelenésű ábrázolást kedvelik leginkább. Az 1850-es években Kossuth beesett, meggyötört arcúvá vált, az ekkor készült felvételek belső vívódás nyomait mutatják. 1877-től változik arcának karaktere: bölcsességet, jóindulatot sugalló portrék készültek róla, az arca megszépült az ősz szakállal és hajjal keretezve. Ám a reprezentatív portré műfaját mindvégig hiúságnak tartotta.