Ugrás a tartalomhoz

História 2002-0910

Glatz Ferenc , Marosi Ernõ , Zsoldos Attila , Kubinyi András , Buzás Gergely , Magyar Károly , Hamza Gábor , Demény Lajos , Cserusné Ortutay Katalin , Tóth Endre , Hajdú Éva , Prihurik Judit , Farkas Ildikó , Frisnyák Zsuzsa , Frisnyák Zsuzsa , Kosáry Domokos , Csorba László , Reznák Erzsébet , Farkas Zsuzsa

História

4. fejezet -

A királyi vár és lakói a középkorban

KUBINYI András

A királyi vár és lakói a középkorban

Egy középkori országban kiemelkedő szerepe van az uralkodó állandó lakhelyének, hiszen ez az ország központja, amelyet innen kormányoznak, de itt lehet a legegyszerűbben a fejedelemtől (királytól) kegynyilvánításokat kieszközölni.

I. „Utazó királyság”

Esztergom, Visegrád, Óbuda

A valóságban azonban az állandó királyi rezidencia viszonylag későn alakult ki. A korai középkorban az ún. utazó királyság érvényesült: az uralkodó rendszeresen végigutazta birodalmát, legfeljebb bizonyos nagy ünnepeket tartott (pl. húsvétot) mindig egy helyen. Ennek a szokásnak nagyon gyakorlati okai voltak: az uralkodói jövedelmek jó része terményjáradék volt, amelyek szállítása drága volt, így azokat a helyszínen élték fel. A rossz utak és a nagy távolságok nehezítették a közlekedést is, így az alattvalók a legegyszerűbben úgy intézhették el ügyeiket, ha az uralkodó az országrészükbe látogatott.

Magyarországon sem alakult másként a helyzet. Lényegében a 14. század elejéig nem beszélhetünk állandó királyi rezidenciáról, lakóhelyről.* Igaz, a király gyakran tartózkodott esztergomi várában. Nem véletlenül lett ez a város érseki székhely. A pénzbeli járadékot a megyésispánoknak Kálmán király (1095–1116) törvénye 79. cikkelye értelmében Szent Mihálykor (szeptember 29.) Esztergomba kellett vinniük. Esztergom mellett figyelembe kell venni Székesfehérvárt, ott koronázták meg a királyokat, sőt gyakran ott is temették el őket. A 12–13. század fordulójától harmadik olyan helyként, ahol az uralkodó rendszeresen megfordult, Óbuda is igazolható. Ide vezette III. Béla (1172–96) Barbarossa Frigyes német császárt, és többnyire itt töltötte a nagyböjtöt az uralkodó. Így megmagyarázható, miért nevezték az Esztergom–Székesfehérvár–Óbuda által bezárt háromszöget az „ország közepének”, mint amely a legjobban megközelíthető.

A változás kezdetei a 13. század második felére tehetők. Bár már Imre király (1196–1204) 1198-ban az érseknek adta az esztergomi királyi házat, igaz, azzal, hogy az köteles az uralkodót ott vendégül látni, IV. Béla végleg a főpapnak adományozta 1256-ban. Az 1241. évi tatárjárás után IV. Béla (1235–70) erődített várost alapított a pesti új hegyen, ez lett az új Buda, a mai budai Várhegy. A 13. század második felétől az uralkodók egyre gyakrabban tartózkodtak itt vagy Óbudán, ahol még II. András (1205–35) egy új várat építtetett. Egyre szükségesebbé vált – akár külföldön –, hogy a király távolléte idején is legyen egy hely, ahol az alattvalók ügyeiket intézhessék, így kialakulóban volt egy mai értelemben vett főváros.

Visegrád

Az uralkodása elején kiskirályokkal küzdő I. Károly (1308–42) 1315–23 között a délvidéki Temesvárra helyezte székhelyét, majd ezt áttette az „ország közepén” fekvő Visegrádra. Károly a visegrádi vár alatt palotát építtetett magának.

Visegrád az 1410-es évek végéig maradt a királyok fő rezidenciája, noha a 14. század második felében az udvar többször, rövidebb-hosszabb ideig, már Budán élt. Visegrádon működött a király kancelláriája, okleveleket kiállító intézménye, amely nélkül nem lehetett – az írásbeliség terjedése következményeként – ügyeket elintézni. Itt ítélkeztek a királyi bíróságok is, amelyek akkor is működtek, ha az uralkodó távol volt. Bár a király a középkor végéig gyakran megfordult az ország más tájain, az udvartartás székhelye immár állandó helyet kapott.** 1330-ban itt követett el merényletet Zách Felicián a királyi család ellen és sebezte meg Erzsébet királynét. Úgy látszik, még nem érvényesült a későbbi udvari etikett: az épp ebédelő királyi családot bántatlanul megközelíthette egy fegyveres. (Felicián egész családját büntetésként kiirtották.)

1335 novemberében a visegrádi királyi palota volt az ún. visegrádi kongresszus színhelye, amelyen Csehország és Lengyelország ellentéteit kellett tisztázni. Megjelent Luxemburgi János cseh király és fia, Károly (a későbbi IV. Károly német császár), valamint III. Kázmér lengyel király (a magyar király sógora, Erzsébet királyné testvére). A kongresszus teljes sikerrel járt, és mintegy mellékesen Ausztria ellen is léptek: új kereskedelmi utat határoztak meg Csehországon keresztül Magyarországra, amely kikerüli Bécs árumegállító jogát. A kongresszus alatt állítólag a csehek ellátására naponta 2500, a lengyelekére pedig 1500 kenyeret sütöttek. Borból 180 hordó fogyott el.

II. A budai Vár

Árpád-kori lakhely?

Közben az amúgy is könnyebben megközelíthető Buda az ország vezető, politikailag is irányt adó városává fejlődött. A meghalt uralkodókat székesfehérvári eltemetésük előtt Budára hozták megsiratni, az új megkoronázott király első útja pedig ide vezetett, hogy fogadja alattvalói hódolatát. Mint láttuk, alapítása óta gyakran játszott rövidebb-hosszabb ideig királyirezidencia- szerepet is, a 15. század első évtizede végétől Buda elestéig (1541-ig) pedig az maradt. (Ebben az időben Visegrád mintegy mellékrezidenciának számított, ahová az uralkodó vadászni vagy egyszerűen pihenni járt.)

A budai királyi palota története ma sem tisztázott teljes egészében. A késő középkori királyi lakhely a Várhegy déli részén állt, ott, ahol a mai palota. Az 1686. évi ostrom idején, amikor Budát sikerült visszafoglalni, a régi királyi rezidencia rommá vált, az új építkezések pedig részben eltüntették a régiek maradványait, részben más falakat építettek föléjük. Így a több évtizedes régészeti kutatás sem tudott mindent tisztázni. A legnagyobb, ma sem eldöntött kérdés, az Árpád-kori királyi lakhely helye. Azaz: itt volt-e, vagy máshol. Adataink vannak ugyanis a városban is egy királyi házra.

A kérdés megértése szempontjából gondolnunk kell a Várhegy fekvésére. Ez egy hosszan elnyúló, háromszög alakú fennsíkot alkot, amelynek déli sarkán áll a régi-új palota, azaz a háromszög két hosszú befogója találkozásánál. Budát IV. Béla egy újabb tatár támadás elleni védekezésre alapította, így logikus lett volna erre a sarokra várat építeni, annál is inkább, mert itt alacsonyabb és lankásabb a hegy, alatta fekszik a fontos dunai átkelőhely, a pesti rév. (Nem ritka az európai középkori erődített városoknál a háromszög alakú típus, ahol a vár mindig a két befogó közti sarokra épül.) A másik lehetőség, ami összekapcsolható a 13–14. század fordulóján említett városbeli királyi házzal, a keleti befogó és az északi átfogó találkozásánál, a mai Táncsics u. 9. számú háznál lévő, egy időben tényleg királyi kézben volt telekkel az azonosítás. Sajnos, régészetileg egyik helyen sem igazolható teljes biztonsággal az Árpád-kori lakhely léte.

Ami biztos: a 14. század közepére tehető a vár legmagasabb tornyának, az István-toronynak az építése, amelynek alsó szintje ma is megvan a jelenlegi palota déli fala alatt. Mellette és tőle északra egy hosszúkás négyzet alakú, középudvaros, négyszárnyú épület állott. Az István-torony nevét Nagy Lajos (1342–82) király öccséről, István hercegről kapta, aki bátyját nápolyi hadjáratai idején itthon képviselte. A szakirodalom ezt a palotát István-várnak nevezi, noha eredetileg csak a tornyot nevezték így. Mivel István herceg az 1350-es évek közepén elhunyt, az István-vár építése ez elé tehető. Nagy Lajos az 1360– 80-as évek között észak felé tovább bővítette a palotát.

Zsigmond fővárosa

A legnagyobb építési korszak Zsigmond király (1387– 1437) kormányzása idejére esik. Zsigmond uralkodása idején jött létre alaprajzában az a középkori palota, amely egykorú látképekről, ill. az ásatási eredményekből ismert. Az István-vártól északra egy belső udvar helyezkedett el, amely szélén egyes épületeket még Nagy Lajos építtetett. Itt állott a keleti szárnyon a kétszintes kápolna is. Zsigmond ettől északra egy második udvart is létesített. Ennek nyugati oldalán egy hatalmas tornyot kezdett építtetni, amit azonban nem fejeztek be. Ez az ún. Csonkatorony vált a budai Vár börtönépületévé. A második – ez István-várával együtt a harmadik – udvar északi lezárását egy hatalmas palota képezte, felső emeletén impozáns nagyságú teremmel. A két belső udvar körüli épületkomplexum között, valamint az északi palota előtt nagy száraz árkot ástak. Zsigmond ezen kívül az István-torony keleti oldalán is emelt egy épületet. (Ennek emeleti gótikus nagyterme és az alatta lévő pince, valamint a torony nyugati oldalán három földszinti szoba a Zsigmond-építkezésekből helyreállítva ma is látható.)

A második szárazároktól északra, de részben délre is már a város terjedt el. Az itteni utca melletti házakat az udvar kisajátíttatta vagy – enyhe nyomással – megvásárolta és lebontatta. Így egy hatalmas szabad térség alakult ki a palota és a város között, amit fallal zártak el. Valószínűleg a külső udvar északi részén (más felfogás szerint a belső udvarban) állott az először a 15. század közepén említett Friss-palota.

Mátyás idejében – kisebb munkáktól eltekintve – inkább csak reneszánsz stílusú építkezések folytak, amelyek kisebb mértékben II. Ulászló idején is folytatódtak. A palota végső építészeti rendszere azonban nagyjából már Zsigmond alatt készen állott.

Az épületegyüttes alapterületét tekintve is Európa nagyobb uralkodói rezidenciái közé tartozott, és igazán reprezentatívnak számított – amelyről az egykorúak csak elragadtatással tudtak megemlékezni. Sajnos, belső beosztásáról forrásaink csak keveset árulnak el, az ásatások is általában csak pince- és földszinti helyiségeket engedtek – egy-két kivétellel – rekonstruálni. Azt biztosan tudjuk, hogy a keleti (dunai) szárnyon, a kápolna mellett, az emeleten volt Mátyás könyvtára elhelyezve, állítólag a közelében keresendő a király hálószobája is. Valószínűsíthető, hogy az uralkodó és felesége magánlakosztályai a déli kisudvar körüli épületekben, az egykori István-vár területén voltak. Talán nem véletlen, hogy a kápolnától a déli nagy csarnokig húzódó szárnyban három, az István-torony melletti délnyugati három helyiség előtt pedig egy emésztőgödör került elő, ahová az emeleten lévő árnyékszékekből jutott le a fekália. (Visegrádon ezt a célt a palotával összekötött árnyékszéktorony látta el.) Árnyékszékekre ugyanis nagy szükség volt, hiszen a palotát sokan lakták és bizonyos alkalmakkor még többen látogatták. Elképzelhetetlen, hogy a két belső udvar körüli reprezentatív célokat szolgáló épületekben ne lettek volna, ezekre azonban jelenleg nincs adatunk.

A palota funkciói

A budai királyi palota legalább három funkciót kellett hogy ellásson. Az elsődleges nyilván az uralkodó és udvartartása lakóhelye volt. Ehhez járult – mivel a király kormányozta az országot – az államigazgatás és a királyi ítélkezési jog ellátására szolgáló intézmények elhelyezése. Végül, de nem utolsósorban a díszes palotának kellett az alattvalók és a külföldi követek előtt az uralkodó nagyságát reprezentálni. Ez a középkori ember számára szimbolikus jelentőségű is volt, mint ahogy az uralkodó megjelenésével kapcsolatos ceremóniák is. Magyarországon ez nem volt korábban különösen kiépülve, a királlyal viszonylag egyszerűen érintkezésbe lehetett kerülni, ami különösen jól látszik Mátyás király uralkodása első felében. A gyakran háborúzó, tábori körülmények között élő uralkodó akár közkatonákkal is találkozhatott személyesen. (Korábban, mint láttuk, Zách Felicián is bejutott az ebédelő királyi családhoz.) Miután azonban Mátyás feleségül vette 1476-ban Beatrixot, a nápolyi király leányát, az bevezette a szigorú külföldi etikettet, így a király megközelítése nehézzé vált.

A királyné udvartartása

Középkori udvarokban különös jelentősége volt az uralkodók feleségeinek. A királynéi, fejedelemasszonyi udvartartásoknak egyébként nagy kulturális szerepet tulajdoníthatunk. Mivel ide sok udvarhölgy is tartozott, jelenlétük mérséklő hatást gyakorolt a férfiakból álló nyers királyi udvarokra. Valami furcsa véletlen következtében 1440 és 1526 között csak 29 évben élt királyné a budai várban, 57 évben pedig özvegy vagy nőtlen király uralkodott. Ez azt jelenti, hogy a nagyszámú udvartartás kizárólag férfiakból tevődött össze, hiányoztak az udvarhölgyek, sőt az udvarhoz tartozó urak is többnyire vidéki birtokaikon hagyták asszonyaikat, annál is inkább, mert uruk távolléte idején nekik kellett a birtokokat kormányozni. Így természetesen az udvari kultúra is nehezen terjedt, a konzervatív magyar urak pedig rossz szemmel nézték, ha egy külföldről jött királyné, részben magával hozott udvarhölgyeivel, új szokásokat vezet be. Beatrixon kívül különösen nehezményezték Habsburg Mária királyné, II. Lajos (1516–26) felesége szokásait, az állandó táncmulatságokat és más szórakozásokat.

III. Udvartartás

Udvari nemesség

A királyi udvartartásnak Európa-szerte több feladata volt. Az uralkodó mindennapi ellátásán és annak megszervezésén, személyi biztonsága biztosításán kívül uruk presztízse megtartása és növelése, továbbá az államkormányzatban és igazgatásban való közreműködés tartozott ide. Az udvari nemességnek nagy politikai és társadalmi szerepe volt az Anjou- és Zsigmond korban. A helyzet lényegében nem sokat változott Mátyás és a Jagellók uralkodása alatt sem. A gyűjtőnéven „aulicusnak”, középkori magyar néven „palotásoknak” nevezett udvari nemességen belül egyrészt rangosztályok léteztek az apródtól az udvari lovagig vagy familiárisig. Egyesek speciális szolgálatokat láttak el, mint a kamarások vagy asztalnokok. Ők érintkeztek különben leginkább személyesen az uralkodóval.

Nagyszámú rétegről van szó. Az udvari nemesség létszámát a közismerten szegény II. Lajos uralkodása idején, fizetésük alapján – beszámítva a király által fizetett lovas csatlósaikat – minimálisan 650 főre becsülhetjük. Ez elit katonai erőt is képezett, közülük került ki az uralkodó ezer lovasból álló bandériuma. Egy időben azonban nem tartózkodtak mind az udvarban, csak akkor, ha a király mindenkit meghívott. (Az udvari huszárok egy része pl. Mohács előtt a végvárakban állomásozott.) Egyharmadukkal, egynegyedükkel azonban mindig számolhatunk Budán.

A kiszolgáló személyzet

Természetesen nem csak az udvari nemességből állt az udvartartás. Idetartozott a királyi kápolna személyzete, a papságon kívül az ének- és zenekara. A konyhában minimálisan 32 személy dolgozott, legalábbis 1525-ben ennyi kapott fizetést. Köztük nyolc szakácsmester, akik ezt a tisztet turnusszerűen látták el, és a somogyi Szakácsi és Vid helységekből való kisnemesek voltak. Egyéb személyek a király ruhamosója (nemes volt), orvosai, borbélyai, ajtónállói és egyéb szolgálattevői. Az istállóban 61 lovász és kocsis kapott fizetést, ők azonban feltehetően nem tartózkodtak a palotában, hiszen a királyi istálló a vár alatt, a Duna közelében állt.

Kormányzati központ

A vár kormányzati központ is volt. Az udvari nemesség tagjait is gyakran bízta meg a király ad hoc kormányzati feladatok ellátásával, a lényeges azonban a valódi igazgatási és bírósági személyzet volt. A királyi tanács tagjai tanácsülésekre rendszeresen megjelentek a palotában, azonban nem laktak ott, mert a nagyurakhoz tartozván vagy házat vettek a városban, vagy lakást béreltek ott. Ugyancsak magánházakban laktak a hivatalnokok és a bírósági személyzet is. Arra nincs adatunk, hogy Budán külön kancelláriai, bírósági vagy kincstári épület lett volna. (Bécsben már Mátyás uralkodása idején [1458–90] külön kancelláriai épület volt.) A bírósági ítélőmesterek ugyan gyakran szállásaikon ítélkeztek, ami ellen a törvények is felléptek, a nagy bírósági ülésszakok, az ún. oktávák idején azonban a palotában ülésezett a bíróság, már csak azért is, mert ezen olykor a király maga is megjelent. Ez azt jelenti, hogy az oktávák idején tele volt a palota – feltehetően annak északi, város felőli része – az ide összesereglő peres nemesekkel és azok ügyvédjeivel. A kincstár, amelynek központjában legalább 30 hivatalnok dolgozott, ugyancsak a palotában működött.

Katonai őrség

Meg kell említeni még a vár katonai őrségét és annak parancsnokát, a budai várnagyot. Itt létszámról fogalmunk sincs. A várnagy gyakran, de nem mindig, azonos személy volt a budavári udvarbíróval, aki ugyancsak a várban lakott, és aki Mátyás uralkodása kezdetétől a királyi uradalmak fő jószágkormányzója volt. Feltehetően ő fizette ebből a vár őrségét, ezért nincs erre adat a kincstár számadáskönyveiben. Neki is voltak számvevői és egyéb alkalmazottai.

Összefoglalva tehát elmondható: naponta minimálisan ezer fő dolgozott a várban, ennek egyharmada pedig ott is lakott. Különleges alkalmakkor – pl. bírósági ülés idején – akár kétszer annyian megjelenhettek. Királyi esküvők, csúcstalálkozók esetén előkelő vendégekkel is tele volt a vár. Zsigmond például 1412-ben a lengyel és a boszniai királyt, 1424-ben pedig a bizánci császárt, a dán királyt és a német birodalmi fejedelmeket fogadta fővárosában. A királyi várnak tehát mind nemzetközileg, mind itthon igen nagy szerepe volt.

* Vö. erre Zsoldos Attila cikkét e számunkban. (A szerk.)

** Vö. erre Buzás Gergely cikkét e számunkban. (A szerk.)