| Az erdészeti szaporítóanyagok genetikai minőségbiztosításával kapcsolatos követelmények (Bach István) | ||
|---|---|---|
 Előző |
Következő 
|
|
 |
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár |
Az erdészeti szaporítóanyagokkal kapcsolatos tevékenység a fejlett országokban államilag ellenőrzött és jogszabályokkal körülhatárolt. Ennek fő indítéka a genetikai minőségi ismérvek (származás és a genetikai tulajdonságok) hitelt érdemlő igazolásának igénye. A szaporítóanyag minősítés sajátos, biológiai alapokon nyugvó minőségbiztosítási és minőségtanúsítási eljárások és tevékenységek összefüggő rendszere. A szaporítóanyag előállítás folyamatának kritikus pontjain végzett ellenőrzések után független szakhatóság igazolja, hogy a szaporítóanyagot a szakmai előírásoknak megfelelően gyűjtötték be és állították elő.
Ezt a tevékenységet nemzetközi szaporítóanyag certifikációs rendszerek fogják össze: Európában az OECD valamint az Európai Unió rendszere[25]. Az OECD rendszernek Magyarország 1989-óta tagja és alkalmazója, az EU direktívái a csatlakozás után lépnek majd kötelezően érvénybe.
A magyarországi jogrendben az 1996. évi CXXXI fajta-, vetőmag és szaporítóanyag-törvény valamint az erdészeti szaporítóanyagokról szóló 91/1997. (XI.28.) FM rendelet (a továbbiakban ESZR) rögzíti a hazai rendszer kívánalmait összhangban a részletezett nemzetközi irányelvekkel. A szaporítóanyag minősítési (certifikációs) rendszert hatósági jogkörben az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (a továbbiakban OMMI) felügyeli.
A minősítési és származásigazolási kötelezettség csak a gazdaságilag jelentősebb fafajokra (fő állományalkotó és az elterjedtebb elegyfajok) áll fenn, a többi faj esetében csak az ellenőrzött és nyilvántartott termesztés kötelező. A jelentősnek ítélt fajok listáját az EU direktívája tételesen megnevezi, az OECD rendszer az alkalmazó tagállamra bízza meghatározásukat.
Valamennyi szaporítóanyag-minősítési rendszer előírja, hogy a rendszerbe vont fajokra származási körzeteket kell kialakítani. A származási körzet ebben az értelmezésben olyan földrajzilag és közigazgatásilag beazonosítható terület, amelyen belül a környezeti feltételek és az ott található állományok/populációk génkészlete hasonló (vö. az adaptívan egységes körzet fogalmával). A származási körzetek kialakításának elveit és megvalósítását a 9. fejezetben tárgyaltuk. Ezen elvek érvényesülése elsősorban az őshonos és hagyományosan természetes felújítással kezelt fafajok esetében várható el maradéktalanul. A honosított fajok (pl.: akác) valamint az őshonos, de többnyire mesterségesen létesített állományokkal rendelkező fajok (pl.: kocsányos tölgy) esetében megnő az állomány szintű különbségek jelentősége a származási körzet hatásához képest. E két esetben az állomány létesítésekor használt szaporítóanyag minősége a meghatározó. Ahol pedig a fajtahasználat az általános, mint a nemesnyárak esetében, a hangsúly a termőhelynek megfelelő fajta megválasztásán, a fajtatiszta és jó minőségű ültetési anyaggal való erdősítésen van.
Az erdészeti gyakorlatban egyaránt felhasználható és forgalomba hozható a nemesített klónfajták dugványa és a természetes „vad” populációk vetőmagja, ezért a szaporítóanyagokat kategóriákba sorolják a kiinduló növényállományról, szaporítóanyag-forrásról rendelkezésre álló ismeretek alapján.
A szaporítóanyag forgalomképességének minimuma a begyűjtés helyének (erdőrészlet, erdőgazdasági táj, származási körzet) beazonosítása: ez a származás-azonosított kategória[26]. Ha a szaporítóanyag forrását meghatározott követelményrendszer szerint választották ki kedvező fenotípusa alapján (tehát a genotípus vizsgálatára még nem került sor), állomány szintű szelekció esetén kiválasztott, egyedi szintű szelekció esetén kiemelt kategóriájú szaporítóanyagról beszélünk. Amennyiben a rendszer által meghatározott módszertan alapján összehasonlító kísérletekkel is bizonyítható a kiinduló anyag genetikailag meghatározott többlethasznossága (kedvezőbb fahozam, minőség, ellenálló képesség, stb.) akkor a belőle származó szaporítóanyag vizsgált kategóriájú (77. táblázat).
|
Szaporítóanyag-kategória |
Besorolható szaporítóanyag-források |
A vizsgálatok és/vagy ismeretek szintje |
|
Azonosított származású szaporítóanyag (source-identified) |
Egy azonosított származási (ökológiai) körzet természetszerű vagy mesterségesen telepített erdőállományai |
Csak a szaporítóanyag származási körzete ill. eredete (gyűjtőhelyének földrajzi/közigazgatási hovatartozása) ismert |
|
Kiválasztott (szelektált) szaporítóanyag (selected) |
Magtermelő állományok |
Tömeg- (populáció-)szelekció a külső megjelenés (fenotípus) alapján. A kedvezőtlen adottságú állományok kizárása |
|
Kiemelt szaporítóanyag (qualified) |
a) magtermesztő ültetvények (plantázsok) b) genetikailag nem tesztelt klónok |
Egyedszelekció, de csak a külső megjelenés (fenotípus) alapján való kiválasztással. A genetikai vagy termesztési érték nem ismert. |
|
Vizsgált (tesztelt) szaporítóanyag (tested) |
Minden, a kiválasztott és a kiemelt kategóriában elfogadható típusú alapanyag lehet, ide tartoznak az államilag elismert klónfajták és a vizsgált magtermesztő klónösszeállítások |
Előírt és meghatározott módszertan alapján végzett genetikai vizsgálatok és/vagy többfokozatú klónkísérletek, származási kísérletek, utódvizsgálatok a termesztési érték meghatározására. |
77. táblázat - Szaporítóanyag-kategóriák
A szaporítóanyagnak ismert helyről kell származnia, ami lehet magforrás (származási körzet vagy erdőállomány) illetve törzsültetvény. A törzsültetvény elsődlegesen szaporító alapanyagok (mag, dugvány, stb.) előállítására létesített növényállomány, amelyet
-
a kibocsátott szaporítóanyag jellege (mag, dugvány, sarj, stb.),
-
szaporítási fokozata (szuperelit, elit, certifikált), és
-
leszármazási szintje (nemesítői törzsanyag, központi-, vagy üzemi törzsültetvény) jellemez.
Az erdészetben törzsültetvénynek tekintjük az anyatelepeket, amelyről főleg a nyárak, fűzek dugványai nyerhetők, valamint a megtermesztő ültetvényt (plantázst) melyben többnyire kiválasztott törzsfák oltványai teremnek magot. Törzsültetvénynek minősülnek a kiválasztott kategóriájú magtermelésre nyilvántartott erdőállományok, vagyis a magtermelő állományok is. A törzsültetvényeket a szakhatóság engedélyezi, nyilvántartja és rendszeresen ellenőrzi.
Szaporítóanyag csak bejegyzett, engedélyes faiskolában – erdészeti csemetekertben állítható elő, forgalmazása és felhasználása állami ellenőrzés alatt áll. A csemetekert létesítés általános előfeltétele a jogszerű földhasználat, a szakirányú végzettségű felelős vezető, a növény-egészségügyi alkalmasság valamint a termékpálya szerinti terméktanács tagsága.
A gyűjtést és nevelést dokumentálni kell, erre a célra gyűjtési naplók, faiskolai nyilvántartások és származási igazolványok szolgálnak.
Szaporítóanyagot csak akkor lehet forgalomba hozni, ha besorolható a már részletezett kategóriák valamelyikébe. Kivétel az őshonos fajok génállományának megőrzésére és elszaporítására létesített, nyilvántartott, a genetikai sokszínűség megőrzését célzó természetvédelmi célú növényállományok szaporítóanyaga.
A szaporítóanyag felügyelet a törzsültetvényeket és a szaporító- és ültetvényanyag-tételeket szemle során minősíti, a tételek faj-, fajtaazonossága, származása, szaporítási fokozata, minősége valamint a növény-egészségügyi hatóság által igazolt egészségi állapota alapján. A minősítésről igazoló okirat, vagy jegyzőkönyv készül. A magasabb szaporítási fokozatú tételek fémzár, vagy azt helyettesítő más anyag, ill. módszer alkalmazásával úgy kerülnek lezárásra (címkézésre), hogy annak megsértése nélkül a csomagolási egység tartalmához hozzáférni ne lehessen.
Csak a szaporítóanyag felügyelet által minősített és tanúsított (certifikált) szaporítóanyag hozható forgalomba. A forgalomba hozott és felhasznált tételekről – a minősítő szemlejegyzőkönyv adatai alapján – a termelő köteles származási igazolást kiállítani és azt a vásárló részére átadni.
A behozatal és kivitel követelményeit az ESZR 22. és 23. §-a részletesen szabályozza. Erdészeti szaporítóanyagot exportálni csak ESZR előírásai szerint minősítve, a növény-egészségügyi előírások betartásával, az OECD erdészeti szaporítóanyag-forgalmi rendszer előírásai szerint, nemzetközi (OECD) származási igazolvánnyal szabad. A kivitel követelményeit a fogadó ország a hazai előírásokon túlmenően is korlátozhatja.
A szaporítóanyagok behozatala részletesebben szabályozott. Az ESZR 22. § (1) szakasz szerint: az erdei fafajok populációinak genetikai védelme, evolúciós képességének megőrzése és ökológiai stabilitása érdekében Magyarországra csak olyan erdészeti szaporítóanyag hozható be, amely esetében a 3. § előírásai[27] sérelmének veszélye nem áll fenn.
A főbb fafajok javasolt és tilalmazott külföldi származási körzeteire vonatkozó követelmények szerint a hazai erdők ökológiai, genetikai és növény-egészségügyi védelme érdekében nem hozható be erdészeti szaporítóanyag a következő helyszínekről (kivéve a származási kísérlettel bizonyított ökológiai alkalmasságot):
-
1000 m tengerszint feletti magasságból,
-
az 57. szélességi foktól északabbra, illetve a Kárpátoktól keletebbre eső területről,
-
jelentős atlanti (mintegy 100 km-es parti sáv), illetve mediterrán hatás alatt álló területről,
-
Európán kívüli területről.
Erdészeti szaporítóanyagot csak a szaporítóanyag felügyelet előzetes engedélye alapján lehet behozni Magyarországra. A jogszabály részletesen előírja a behozott anyag származásának igazolását, a kísérő okmányok tartalmi követelményeit.
A ESZR-ben fel nem sorolt fajok és fajtáik szaporítóanyagának behozatalát az OMMI származási kísérlet létesítéséhez kötheti. Az Intézet megtilthatja mindazon taxonok és populációk szaporítóanyagának importálását, amelyek ember- állat- és növény-egészségügyi szempontból veszélyesek lehetnek, vagy amelyek káros hatással lehetnek a hazai populációkra (pl. introgresszió miatt).
[25] Jelenleg az OECD szervezet C(74)29(Final) és AGR/CA(96)25/REV2 jelű irányelvei, valamint Európai Unió 105/99/E direktívája.
[26] Az azonosítás szempontjából elkülönítendő az eredet (origin) és a származás (provenance) fogalma; míg előbbi az eredeti helyszíre vonatkozik, amelyhez a populáció adaptálódott, az utóbbi csak azt a földrajzi helyet jelöli meg, ahonnan a szaporítóanyagot begyűjtötték. Mesterségesen telepített állomány esetében a két fogalom eltérő helyszínt jelölhet, pl. szlavóniai eredetű, de gemenci származású tölgymakk tétel (vö. Mátyás Cs., 1986)
[27] A termőhelynek való megfelelés, a kielégítő genetikai sokféleség és az erdei populációk mikroevolúciós képessége megőrzésének kívánalma.